172 | 7. Segítő beszélgetés
7. SEGÍTŐ BESZÉLGETÉS
JUHOS RENÁTA
szociális munkás, szociálgerontológus
B EVEZETÉS
A „Segítő kapcsolatok” tantárgy betekeintést enged azokba a fogalmakba, melyekkel magát a segítő tevékenységet definiáljuk. Megismerhetjük: az alapelveket, amik fontosak a hatékony és bizalomra épülő segítő munkában, a segítő kapcsolat célját, irányát annak érdekében, hogy a felmerülő problémák megoldásához a hallgató rendelkezzen a szükséges készségekkel.
A tantárgy célja, hogy a hallgató maga is önvizsgálatot tegyen segítői attitűdjének felismerésében. A segítő kapcsolat jellemzőinek, elméleti hátterének, modelljeinek áttekintése.
7.1. A SEGÍTŐ KAPCSOLAT FOGALMA
A segítő kapcsolat olyan kontaktus, ahol az egyik félnek szándékában áll megkönnyíteni a másik fél növekedését, zavartalan működését, az élet nehézségeivel való megbirkózását annak érdekében, hogy adaptívabban működjön a segített fél. A hatékonyabb funkcionálást segíti elő.
A segítő beszélgetés egy lehetséges módszer a segítséget kérő, valamely problémával küzdő (gyász, házassági problémák, magányosság, stb), gyakran krízisben lévő ember lelki egyensúlyának helyreállítása elősegítésében. A segítő beszélgetés arra épít, hogy a kliens rendelkezik azokkal az erőforrásokkal, amelyeket mozgósítva felismerheti az elakadásának benne lévő okait, megláthatja a továbblépés lehetőségeit, elindulhat a megoldás felé. A segítő a mentálhigiénés többlettudását nem arra használja fel, hogy tanácsokkal lássa el a segítséget kérőt, hanem arra, hogy megértse aktuális elakadásának okát, hogy megtalálja saját megoldását. Ezáltal képessé válik arra, hogy saját kezébe vegye az életét, felelősségteljes döntéseket hozzon. A segítő beszélgetés két „szakértő” kapcsolata: a kliensé (segítséget kérő), aki saját életének szakértője, és a segítőé, aki mentálhigiénés többlettudással rendelkezik. A kapcsolat része a kommunikációs forma, amit segítő beszélgetésnek hívunk, illetve a miliő, ami a kapcsolatot körbeveszi, jellemzi. A segítő beszélgetés egy módszer, melynek jellemzői Carl Rogers munkássága alapján kerültek megfogalmazásra. A segítő beszélgetés jellemzően nondirektív. A beszélgetés témáját a kliens határozza meg, azaz a kiinduló pont az ő elakadása, illetve problémája. A kliens szabadon vált témát, meghatározza a beszélgetés ütemét, illetve határokat von. A segítő megérti az adott beszélgetés érzelmi vonatkozásait a kliens részéről, ugyanakkor nem kíváncsiskodik. A segítő „a klienseknek a szavakban kifejezett és az e mögött rejlő érzéseit próbálja visszatükrözni, hogy ezáltal segítse érzéseinek, nehézségeinek jobb megértését, megfogalmazását” (H. Faber- E. van der Schoot: A segítő beszélgetés. Párbeszéd
7.2. A segítő kapcsolat célja | 173
(Dialógus) Alapítvány. Budapest. 2008. 87. oldal). A tartalom háttérbe szorul, és az érzelmek kerülnek súlyponti helyre. Kerüli a moralizálást. Nem hoz ítéletet, nem állít fel elméletet. Nem bagatellizálja el a problémát, ugyanakkor megőrzi az objektivitását. Kerüli az interpretálást, illetve óvatosan bánik a vigasztalással, és semmiképpen sem akarja ő a segítséget kérő problémáját megoldani. A segítő így válhat hitelessé. Eközben a kliens biztonságban tudja magát, megtapasztalja az együttérzést, a megértést.
A folyamat során a kliensben változás megy végbe. A kiinduló pontban a segítséget kérő roppant kényelmetlen helyzetben lehet. Tele van kételyekkel, félelmekkel. Zűrzavar van a fejében, tanácstalanság jellemző rá. Szeretné a változást, de fogalma sincs arról hogyan induljon el, illetve előfordulhat, hogy azt sem tudja, mit akar valójában. Egyet azonban biztosan tud: az aktuális rossz állapotot meg akarja szüntetni, és ehhez elfogad segítséget. Ugyanakkor az akarom a segítséget, meg nem is állapot nagyon gyakran ellenállást vált ki a kliensben a segítő kapcsolattal, illetve a segítővel szemben. Ez jelentkezhet a segítő kompetenciáinak megkérdőjelezéseként, hibás emlékezésre való hivatkozásként, vagy például közönyös magatartásként. Ezt észlelve a segítő elfogadó légkörben, a ki nem mondott, de nonverbálisan mutatott érzelmek visszatükrözésével, a kliens elismerése és az ellenállásának méltányolása mellett az ellenállást segíthet csökkenteni illetve megszüntetni. A változás már önmagában az elfogadástól elindulhat. Egyszerűen az a tény, hogy van valaki, aki meghallgatja, emellett kíváncsi és figyel rá, megváltoztathatja a kliens saját magáról alkotott képét. Attól, hogy beszélhet a problémájáról, ráadásul úgy, ahogy ő akarja, a helyzetének megítélése közelíthet a realitásokhoz, és veszíthet az érzelmi túlfűtöttségéből. Ugyanakkor a segítő visszatükrözése révén a kliens felismerheti saját mondatai révén az érzelmeit. Azokat az érzelmeket, amik eddig rejtve voltak a számára, illetve nem értett meg. Visszahallgatva a mondatait, jobban megértheti a gondolatait, illetve a gondolatok és az érzelmek közötti összefüggéseket. Egy ilyen megértett összefüggés („aha” élmény) segíti őt, hogy kissé mélyebb szinten tekintsen önmagára, további érzelmeket, gondolatokat hozzon a felszínre, és ezzel továbbléphet az önmegismerés felé.
7.2. A SEGÍTŐ KAPCSOLAT CÉLJA
A segítő kapcsolat célja, hogy a kliens önbizalmát, önértékelését helyreállítsa, azáltal, hogy feltérképezi a pozitív erőforrásokat és a sikerélményekre támaszkodik. Bízik a kliens erejében és elhiszi, hogy a problémáját képes megoldani.
A segítőnek ösztönöznie kell kliensét arra, hogy céljait megfogalmazza és segíteni kell ezek megvalósításában.
A végső cél egy intencionálisan (céltudatosan) működő személy.
7.3. A SEGÍTŐ KAPCSOLAT ALAPELVEI
(Sándor-Lenkei, A.- Sándor, T., Szakmai együttműködés és segítő kapcsolat, 2015)
◼ Együttműködés: a megfelelő tevékenységek meghatározásában és végrehajtásában történő közös munka. Ennek alapja a különböző kultúrák kölcsönös tisztelete.
174 | 7. Segítő beszélgetés
◼ Partnerség: a célok meghatározásában és a döntéshozatalban a kliensen kívül a család is partnerként vesz részt. Ennek fejlesztése a kapcsolati háló erősítésében is fontos.
◼ Igénybe-vevő központúság: a kliens határozza meg a beavatkozás mélységét és azt, hogy a felajánlott szolgáltatások közül melyiket veszi igénybe.
◼ Rendszerszemlélet: a segítő nem áll meg az ok-okozati összefüggések szintjén. A beavatkozást hatékonyabbá teszi a rendszerszemléletű kérdezés technika.
◼ Társadalmi igazságosság: az egyé képessé tétele arra, hogy érvényt szerezzen jogainak, kielégítse szükségleteit, beleszólása legyen az életét befolyásoló tényezőkbe.
◼ Egyenlőség: olyan megnyilvánulások (egyéni, intézményi, társadalmi) megkérdőjelezése, melyek diszkriminálják az embereket.
◼ Esélyegyenlőség: az egyén képessé tétele a szegénység, a társadalmi kirekesztettség, a szociális egyenlőtlenségek elleni küzdelemre.
◼ Szolidaritás: közös cselekvés a társadalom kohéziós erejének fokozása érdekében.
◼ Empátia: kognitív és emocionális odafordulás, melyben a segítő igyekszik megérteni és elfogadni a kliens érzéseit.
◼ Tolerancia: értékelés mentes elfogadás. Független a kliens aktuális állapotától és viselkedésétől,
◼ Kongruencia (hitelesség): meghatározó a segítő őszintesége, megbízhatósága.
7.4. A SEGÍTŐ KAPCSOLAT SZEREPLŐI
(Sándor-Lenkei, A.- Sándor, T., Szakmai együttműködés és segítő kapcsolat, 2015)
7.4.1. A segítő
Az érett segítő személyiségnek sok összetevője van. Olyan hozzáállással kell rendelkeznie, mely képessé teszi arra, hogy a kliens mellé álljon és képessé tegye az önálló problémamegoldásra. A segítő csak akkor képes segíteni, ha reálisan látja önmagát, félelmeit, gyengeségeit tudja kezelni, tehát megfelelő önismerettel rendelkezik.
„Aki önmagát nem ismeri, a maga hiányos önismerete szerint lesz képes arra, hogy a másik embert megértse. Esetleg önmagából kiindulva fog dönteni más ember sorsáról, saját értékrendje, saját rejtett céljai szerint. Csak az az ember tud másokat elfogadni, aki magával is viszonylagos békében él. Csak az ilyen ember társaságában érzi biztonságban a kliens magát. Ez természetesen nem azt jelenti, hogy a szociális szakembereknek nincsenek problémái, hanem csak azt, hogy tud azokról és képes azt helyükön kezelni. Önmagunk ismerete, elfogadása tehát fontos feltétele a másokkal való foglalkozásnak. Ha a szociális segítő ismeri saját kevésbé pozitív vonásait, könnyebben elfogadja mások hibáit, gyenge oldalait.”
(Kézikönyv szociális munkásoknak (szerk. Kozma Judit)-in: Kozma Judit - Kompetencia a szociális munkában 38.)
7.4. A segítő kapcsolat szereplői | 175
Fontos, hogy a segítőnek legyen önbizalma, bízzon a saját tudásában, hozzáértésében. Kifelé is ezt kell sugároznia, így erőt ad és támaszt nyújt a segítségre szorulónak.
A jó segítő rendelkezik az önvédelem képességével. Az a szakember, aki naponta szomorú, gondterhelt emberekkel találkozik, segítséget nyújt problémáik megoldásában a nap végére súlyos terhet visel. Ha ez azzal is párosul, hogy rossz tárgyi feltételek mellett dolgozik, anyagilag és erkölcsileg nincs megbecsülve, forrás hiány miatt nem tud szupervízión részt venni egyenes úton halad a kiégés felé. Saját felelőssége, hogy részt vegyen esetmegbeszélésen, szupervíziós csoportokon. Amennyiben ez nem lehetséges fontos, hogy elmenjen pihenni.
A jó segítő egyik legfontosabb tulajdonsága a tolerancia. Ez azt jelenti, hogy szilárd meggyőződéssel kell rendelkezni arról, hogy minden ember értékek hordozója. Ez az érték feltétel nélküli, nem attól függ, hogy ki mit tesz, vagy hogyan viselkedik. Alaptulajdonság az empátia. Az empátia segítségével a segítő nem csak a felszínét látja a kliens által elmondott problémának, hanem a mögötte húzódó érzelmeket is.
Szintén nagyon fontos tulajdonság a kongruencia (hitelesség). Ez azt jelenti, hogy a segítő azt közvetíti, amit valójában gondol, hiszen a metakommunikációs jelekből a kliens egyből megérzi, ha csak színlelt az együttérzés. Ilyen esetben a kliens sem lesz őszinte, a probléma megoldása eredménytelen lesz.