(Ainsworth-féle Idegen Helyzet Teszt vizsgálat alapján) Biztonságos kötődés
A biztonságosan kötődő gyermek anyja jelenlétében bátran indul el felfedezni a szobában található játékokat, míg az anya távozásakor a nyugtalanság jeleit mutatja és az anya visszatéréséig, nem is talál vigaszt, sem a játékokban, sem idegen személy társaságában. A kötődési rendszer az ilyen esetekben jól működik, a biztonságosan kötődő gyermek a számára veszélyes helyzetben édesanyját hívja. Idegen személy viszont nem képes megnyugtatni a gyermeket - ami a biztonságos kötődés egyik fontos ismérve -, aki nem tolerálja az egyedüllétet idegen helyen és hangot ad kétségbeesésének.
Elkerülő kötődés
A gyermekek egy része az anya távozásakor nem reagál arra, és az idegen személy jelenlétére sem, de nem vesz tudomást az anya visszatéréséről sem. Az így viselkedő gyermekeket elkerülő
2.3. Pszichoszociális fejlődéselmélet | 45
kötődés jellemzi, ami nem azt jelenti, hogy a kötődési rendszer egyáltalán nem működik, és alapvetően hiányzik az a kötelék, mely az anyához fűzné gyermekét. A kötődés működik, csak az elkerülő kötődéssel jellemezhető gyermekek egy éves korukra megtanulják nem kimutatni érzelmeiket. Az ilyen gyermekek ugyanolyan
stresszt élnek át anyjuk távozásakor, mint síró társaik, csak nem kommunikálják érzelmeiket.
A kutatások kimutatták, hogy ezeknél a gyermekeknél a nem megfelelő anyai válaszkészség az, ami arra készteti a gyermeket, hogy elkendőzze érzelmeit, vagyis a gyermek stratégiája: ha nem reagálnak, nem érdemes kommunikálni. Az ilyen anyák sokszor nyíltan elutasítóak, és nem szeretik a testi kontaktust.
Ambivalens kötődés
Az így kötődő gyermek már az anya jelenlétében felfokozott érzelmi reakciót mutat, melyet nehéz lecsillapítani. Nyugtalan, nem merül el semmilyen tevékenységben. Az anya távozása teljesen kiborítja, de a visszatérése is alig-alig tudja megnyugtatni, egyszerre kapaszkodik az anyába, illetve tolja el magától. Ebben az esetben a gyermek nem tekinti az anyát biztonságos háttérnek, hiába van jelen, a gyermek nem indul felfedezni a világot. Ráadásul az anya valóban képtelen gyermeke megnyugtatására, hiába tér vissza hozzá, a gyermek hosszasan sír tovább.
Az ilyen anyákat a hétköznapokban többnyire kiszámíthatatlan viselkedés jellemzi, nem a gyermek jelzéseinek, hanem önmaguk belső állapotának függvényében reagálnak, így alakul ki az ambivalens kötődés.
Dezorganizált kötődés
A fentiektől eltérő - azoknál súlyosabb - tüneteket produkáló gyermekek is vannak. Ezek a gyermekek sokszor menekülnek az anya elől, vagy teljesen váratlan helyzetekben lemerevednek, autoagresszív cselekedetet hajtanak végre, például fejüket a falba verik.
Ezeknek a gyermekeknek az anya egyszerre a félelem és a megnyugvás forrása, és ez az ellentmondás vezet a kötődési rendszer széteséséhez. Ebben különbözik ez utóbbi kötődési mintázat az előzőektől, itt a gyermeknek nincs stratégiája, saját maga által kifejlesztett módszere az anya távozása okozta stresszhelyzet esetén, viselkedése szabálytalan, rendszertelen. A dezorganizáltan kötődő gyermekek történetében gyakori a súlyos érzelmi elhanyagolás és a szülői bántalmazás.
A fentiekből kitűnik, hogy az anya és a gyermeke közötti kapcsolat milyen fontos a gyermek személyiségfejlődése szempontjából. Az újszülött gyermekkel fenntartott gyakori testi kapcsolat pedig a gyermek idegrendszerének fejlődésére van rendkívül pozitív hatással. Az anya testének melege, légzésének és szívműködésének állandó érzékelése a méhen belüli állapotot idézi, „emlékeztetve” a gyermeket, a biztonságot nyújtó méhen belüli életre, emiatt a testi kapcsolat jelentős hatással van a gyermek érzelmi életének és biztonságérzetének kialakulására. Születése után a gyermek nincs tudatában az individuumának, szimbiózisban, duál unióban él az anyjával. Ebben az együttélési és együtt létezési formában mindkét félnek egyformán szüksége van a másikra. Mivel kapcsolatuk kölcsönös és dinamikus, mindketten képesek befolyásolni a másik viselkedését. Megjelenik a felélénkülési reakció, amelyet az anya megjelenése vált ki. Ennek a reakciónak reflex jellege van, de az anya nagyobb jelentőséget tulajdonít neki és visszanevet a gyermekre, utánozza a hangadását, gügyög hozzá. Meg van győződve arról, hogy a gyermek felismeri őt, pedig csak a homlok, a szemek és az orr az, amelyek vizuális ingere kiváltja a gyermek reakcióját. A felélénkülési reakció fokozza az anya pozitív, emocionális viszonyát a gyermekhez.
46 | 2. Fejlődéslélektan
Az anya-gyermek kapcsolat korai szakaszában a fizikai kapcsolat a meghatározó, melyben elsődleges az érintés. A gyermek az érintés és anyai közelség érdekében erőfeszítéseket is képes tenni. A korai anya-gyermek kapcsolat során a gyermek megtanulja, hogyan kell jelet adni és válaszolni ahhoz, hogy a szülőtől is választ kapjon. Ez a kommunikációs séma lesz az alapja a későbbi információ cserének és tanulási folyamatnak. (József, 2011)
2.3.2. Óvodáskor (3-6 év)
A három év körüli gyermek már egyértelműen elkülöníti énjét másokétól. Képessé válik cselekedeteit bizonyos szinten kontrollálni. Kialakul az „én-ideál”, ami nem más, mint a szülők által elfogadott, szeretett én képe, melyhez próbál igazodni.
Ezek a felettes-én kialakulásának kezdetei. A szülőkkel való – nemiségtől átfűtött - hármas viszonyból ered, melyben az ösztöntörekvésekkel szemben az én a saját biztonságáért küzd, létrejön a felettes-én. A valódi felettes-én kialakulása súlyos belső harc következménye. A lélek fejlődésének e jelentős mozzanatát Freud írta le, és nevezte el Ödipusz komplexusnak. (Barta, Debrecenyi, Vikár, 1993)
A szobatiszta gyermek figyelme a külvilág felé fordul, felfedezi a nemi különbségeket, kialakul a nemi kíváncsiság. Ennek a periódusnak a legfontosabb fejleménye az ún. identifikáció (azonosulás), amely a gyermek és az azonos nemű szülője között zajlik le. A folyamat elsődleges célja a nemi identitás megalapozása. A gyermek szinte szerelmesen ragaszkodik az ellentétes nemű szülőhöz, ugyanakkor az azonos nemű szülővel szemben negatív érzelmeket táplál. A folyamat egy ún. rivalizációs feszültséget gerjeszt, aminek következtében egyrészt bűntudat alakul ki a gyermekben, másrészt agresszív indulatai keletkeznek. Ezt az érzelmi krízist Freud ödipális konfliktusnak nevezte el. Öt-hat éves korban a fiúgyermekek szexuális impulzusai az anyára irányulnak, az apa pedig vetélytársuk lesz az anya szeretetéért vívott harcban. A probléma elnevezése a görög mitológiából ered, amelyben Öidipusz tudtán kívül megöli apját és feleségül veszi anyját.
Az ödipuszi helyzetben is a személyes átélésen van a hangsúly. A gyermeknek magának kell szembesülnie a nehézségekkel, átélni és feldolgozni azokat. A fejlődéssel járó terheket senki nem veheti le a válláról. A cél nem az ösztöntörekvések és a külső tilalmak összeütköztetése, hanem a belső és általános rendszer kialakítása. A felettes-én fejlődésének szélsőségei a lelki működés zavarát idézhetik elő. Túl gyenge felettes-én nem tud megbirkózni az ösztön-énnel, a túl szigorú pedig elnyomja az ént.
Az öszön-én, felettes-én és a külvilág eltérő követelésekkel szembesítik az ént, amik feszültséget szülnek. A személyiség egyensúlyának megőrzése érdekében szükség van arra, hogy az én képes legyen a feszültségek elhárítására, ezt hívják énvédő-elhárító mechanizmusoknak (Anna Freud, 1937). Szinte minden ember használja őket, mert azok segítenek elfogadhatóvá tenni nehéz élethelyzeteket, de nem szerencsés, ha a hárítás a problémamegoldás elsődleges eszközévé válik. Az egyén fejlődése során, az én erősödésével az elhárító mechanizmusok egyre fejlettebbek lesznek, egyre hatékonyabban biztosítják a fenyegető tudattartalmak kiküszöbölését.
Az óvodáskorú gyermek életében elengedhetetlen a játék és a mese, mint feszültségelhárító módok. A mese a szorongások és indulatok feldolgozását teszi lehetővé, gyakran tanítanak a valóságra. A játék az önmagáért való örömön kívül szintén a feszültség feloldásának
2.3. Pszichoszociális fejlődéselmélet | 47
lehetőségét kínálja. Az óvodáskorra jellemző gazdag fantáziavilág, a vágyak és szorongások jellemzik a gyermek rajzait is. (József, 2011)
Erikson pszichoszociális krízise: A harmadik szakasz az óvodáskorra (3-6 év) tehető és a kezdeményezés vagy bűntudat dimenzióján értelmezhető. Ebben a korban a gyermek fokozatosan leválik környezetéről, független lesz, rengeteg kezdeményező képességgel rendelkezik. Mindent meg szeretne tapasztalni, önálló akciókat kezdeményez. Ha nem ütközik akadályokba, és biztosítják számára az önállóan végzett munka lehetőségét, akkor a későbbiek folyamán a gyermek kezdeményezővé válik, kreatív lesz, képes lesz örülni teljesítményének.
Ellenkező esetben állandó bűntudat kíséri, mindig szorongani fog attól, hogy valamit nem helyesen cselekszik, kétségei lesznek saját erőforrásait illetően. (József, 2011)
Piaget-értelmi fejlődés: A következő szakasz a művelet előtti szakasz (2-7 év): A gyermek beszélni kezd, tárgyak és szavak is szimbolizálhatnak egy másik tárgyat. A gyermek mentálisan nem képes elszakadni az érzékszervileg hozzáférhetőtől, a rendelkezésre álló tapasztalatai eltérítik a gondolkodását. Például, ha egy magas, vékony pohárból alacsony, vastag pohárba öntünk vizet, egy felnőtt tudja, hogy a vízmennyiség nem változott (megmaradási elv), és ugyanez a vízmennyiség visszaönthető lenne, ezzel szemben a gyermek úgy hiszi, hogy a víz mennyisége csökkent. Piaget szerint ez egydimenziós gondolkodás, azaz vagy egyik, vagy másik tulajdonságát veszi alapul, még nem képes a logikai gondolkodáshoz elengedhetetlenül szükséges műveletek használatára. Ez a műveletek előtti szakasz alapvető jellegzetessége.
Ebben a szakaszban a fejlődés nemcsak a fizikai, hanem a társas világ megértésére is hatással van. A gyermeket e szakaszban erkölcsi realizmus jellemzi, úgy véli, az erkölcsi és játékszabályok állandó létezéssel bíró, módosíthatatlan igazságok, például ha megsértené a szüleit, okvetlenül kapna valami büntetést, még akkor is, ha szülei nem büntetnék meg. A gyermek számára az erkölcsi törvények éppoly törvények, mint a fizikaiak.
2.3.3. Kisiskoláskor (6-7–10 év)
Az ösztönnyugvás kora (latencia)– a társas élet gyakorlása
Az ösztönélet lappangó voltára utal. Ebben az időszakban szilárdulnak meg és fejlődnek rendszerré a felettes-én működésén alapuló lelki funkciók.
Az ödipális konfliktus feloldását követően az ösztönkésztetések szempontjából nyugodt időszak következik. A gyermekek látványosan elfordulnak a szexualitástól, mivel még nem tudnak vele mit kezdeni, figyelmüket a külvilággal kapcsolatos készségeik felé fordítják. A libidó energiája intellektuális tevékenységre helyeződik. A szakaszt Freud lappangási vagy látencia fázisnak nevezte el. Öt-hat éves kortól a serdülőkorig tart ez az időszak. Jellemzője, hogy a szexuális és agresszív késztetések kevésbé aktívak (kialakult a felettes-én), felébred az intellektuális és szociális érdeklődés, barátságok alakulnak ki, ezek kölcsönös szereteten alapulnak, a korábbi (szülőkkel szembeni) azonosulási minták kiegészülnek bizonyos tekintélyszemélyekkel (nevelőkkel) való azonosulással. A gyermeknek nincs igazán konfliktusa, inkább csak a tapasztalatai bővülnek.
A felettes-én működésmódjának kihangsúlyozása, és a személyes, belső élet igénye előmozdítója a morális érzék fejlődésének. Az intellektuális eszköztára gazdagodik (olvasás, írás elsajátítása). Gondolkozásában lényeges a visszafordíthatatlanság elfogadása. Az idő és a
48 | 2. Fejlődéslélektan
hozzá kapcsolódó fogalmak új tartalommal bővülnek, valósággá válik a múlt, képes elkülöníteni a jelentől, az élet és a halál folyamatát már reálisan érzékeli. (Barta, Debrecenyi, Vikár, 1993) Erikson pszichoszociális krízise: A negyedik szakasz (6-11 éves kor) a kisiskoláskor, a teljesítmény vagy kisebbrendűség szakasza. Ebben a szakaszban kerül a gyermek iskolába, válik le egyre jobban a családjától. Az eddigi játék szerepét átveszi a szisztematikus tanulás, melyben már teret kap az állandó minősítés. Az iskola teljesítmény centrikus intézmény, megkezdődik a kortársak közötti versengés. A gyermek énképe saját iskolai teljesítménye függvényében alakul, mert a szülői, rokoni elismerés, a barátok választása is a jó teljesítményhez kötött. Ha nem sikerül megfelelnie a követelményeknek, kisebbrendűségérzés lesz úrrá rajta, s valamilyen pótcselekvésben próbálja kompenzálni iskolai sikertelenségeit. Ha ez a társadalom szemében kompetens tevékenység, sport, művészet stb., akkor kialakulhat a teljesítményérzés, ha nem, akkor lelkiismeret furdalása, kisebbrendűségi érzései lesznek. (József, 2011)
Piaget-értelmi fejlődés: Hat-hét éves korára a gyermekek többsége már képes fejben, képzetek segítségével műveleteket elvégezni. Absztrakt műveletek, szabályok felfogására képesek, azonban ezek a műveletek még a korábban lejátszott cselekvésekhez kötődnek, vagyis csak konkrét tárgyakra képesek alkalmazni. Ezt a szakaszt konkrét műveletek korának (7-11 év) nevezi Piaget.
Piaget elméletét kortársai tudománytalannak minősítették, kisszámú (saját gyermekin végzett) megfigyelései miatt. Piaget tanaival sokan nem értenek egyet. Számos kísérletet végeztek annak bizonyítására, hogy az általa formálisnak nevezett problémákat a 12 év körüli életkornál korábbi életkorban is meg lehet ismerni. Ennek ellenére az ő felosztását tekintik a fejlődésről való gondolkodás alapjának. (József, 2011)
2.3.4. Serdülőkor (10-18 év)
A serdülőkor (pubertás) az identitás szempontjából fontos periódus. Három szakaszra osztható:
◼ Prepubertás (10 – 12 év)
◼ Pubertás (12 – 16/17 év)
◼ Posztpubertás (16/17 – 18 év)
A serdülőkor szakaszkezdései között nagy egyéni eltérések lehetnek.