Összességében úgy tűnik, hogy az oklevelezésben a települések latin néven való említését nem elsősorban nyelvi tények határozták meg, hanem sokkal inkább a megjelölt helyek korabeli szerepe, fontossága befolyásolta. Az országos
jelentő-ségű helyeknek, főleg a királyi és a vármegyeközpontoknak, a fontosabb várak-nak, az egyházi központokvárak-nak, monostorokvárak-nak, városoknak a megnevezései jó-val gyakrabban szerepelnek latinul, mint más, kevésbé fontos, kisebb települé-seknek a nevei. A települételepülé-seknek ebben a csoportjában a latinizálásnak többféle változata van. Az esetek többségében az egyes településnevek latinos formáit hangalaki módosítással, többnyire kisebb mértékű változtatásokkal hozták létre, ami főleg a névalakok végét érintette — ez a latin szövegbe való beillesztés, a deklinálhatóság szempontjából volt leginkább fontos —, de a hangsor más szeg-mentumaira is vonatkozhattak ilyen módosítások.
A királyi székhely, Esztergom a hazai oklevelezésben szinte kivétel nélkül Strigonium formában szerepel, de a sok száz említés között — mint más hasonló nevek esetében is — e főnévi alak jóval ritkábban jön elő, mint melléknévi vál-tozata: castrum, civitas Strigoniensis (Gy. 2: 237–45). Államigazgatási szem-pontból fontos szerepük volt az ispáni várak köré szerveződő vármegyeközpon-toknak, amelyeknek a neve eredeti és településnévi szerepük mellett a vár-megye jelölésére is szolgált. Ezek latinizált alakját — elsősorban a comitatus mellett — főleg melléknévi változatban használták. A magyar és a latin forma alkalmazását illetően azonban nagy különbségek mutatkoznak: Arad (1279:
Orodini, Gy. 1: 171), Bács (1134: Baaciensi, DHA 1: 261), Csanád (1111: Cho-nadiensis, DHA 1: 385) és Csongrád (1261/1271: Changradiensi, DHA 1: 307) esetében feltűnően sok latin nyelvű adat fordul elő, Baranya, Békés, Bodrog és Borsod viszont döntően magyarul van megemlítve a forrásokban (az előfordulá-sokra lásd a KMHsz. 1. megfelelő szócikkeit).12 Csongrád latin nyelvű adatai között több olyan is található, amelyet az eredeti szláv alakból hoztak létre:
1075/+1124/+1217: Cernigradienses (DHA 1: 216), ez a gyanú felmerül Besz-terce vidéke esetében is: 1234/1344: Byztricia (Gy. 1: 557). Csakis a megyene-vek latinizáló hatásával magyarázható, hogy az Abaúj megyei Szala település neve is előfordul latinos melléknévi formában: 1264: Besen et alii socii eiusdem Zaladienses (Gy. 1: 141), mivel egyébként az ilyen kis falvak hasonló típusú megnevezéseit latinul nem volt szokás emlegetni.
A püspöki székhelyek közül az egyben megyeközpont Győr többnyire Jauri-num-ként (Jauriensis) szerepel, de vannak Geur (Geuriensis) típusú adatai is (Gy. 2: 589–95, vö. BÉNYEI–PETHŐ 1998: 28). Az előbbi latin névforma más Győr nevű településekre nem volt használatos, a szintén jelentős borsodi Győr (Diós- vagy Nagygyőr változatban is) például soha nem fordul elő latinizálva (Gy. 1: 774, vö. KMHsz. 1.). E bizonytalan eredetű településnévtől eltérően Eger nevének a régiségben is nyilvánvalóan volt közszói azonosíthatósága, ami
12 A különbségek esetleg azzal lehetnek összefüggésben, hogy az etimológiailag áttetsző neveket inkább alkalmazták magyaros alakjukban. Ez a megfigyelés azonban csak szisztematikus vizsgálattal lenne esetleg igazolható (vagy elvethető).
az oklevélbeli használatát azonban nem érintette, mivel ezt is hangalaki latinizá-lással alakították Agria (Agriensis, Agrensis) alakúvá (Gy. 3: 80–4).13 A város-név az Árpád-korban annak ellenére nem fordul elő magyarul, hogy folyóját többnyire abban az időben is Eger-ként említik (a pataknak viszont vannak Ag-ria adatai is; Gy. 3: 39). Nyilvánvalóan áttetsző, közszóval azonosítható név volt a bihari Várad megnevezése, latinra fordítva azonban sohasem szerepel, a kevés magyar forma mellett az alakilag latinizált Waradinum (Waradiensis) változat fordul elő gyakrabban (Gy. 1: 681–4). Ugyanígy említik a Baranya megyei Vá-rad-ot is, amelynek jelzős alakjai egy-két kivétellel szintén latinul jönnek elénk:
+1274/1365/1399: Pechuaradiensis (Gy. 1: 363), Nagyvárad egyetlen 1350 előtti említéséhez (1348: Waradiensis maioris, MEZŐ 2003: 444) hasonlóan. A Bács megyei, Duna menti Pétervárad neve mindkét részében latinra fordítva is szerepel: 1332–37/PR: de Waradino Petri (Gy. 1: 230).
Egyes nevek alakja alkalmas volt arra, hogy a latin szövegbe megfelelően deklinálva beiktassák őket anélkül, hogy változtattak volna a magyar formán, ilyen például Buda neve: 1254: apud Budam, amely döntően latinizálva fordul elő a forrásokban (főleg melléknévi változatban: Gy. 4: 596–614), de ugyanígy előfordul a jóval kisebb jelentőségű Léva várának a neve is: 1300/1354: versus Lewam (Gy. 1: 457). Egészen ritka esetben arra is van példa, hogy latin tolda-lékkal látják el valamely kicsi falunak az a-ra végződő nevét, ilyen a baranyai Péra +1093/1404: ad Peram (Gy. 1: 367), a bihari Pósa 1319/1323//XVI.: pos-sessionem Pousam (Gy. 1: 655) és a barsi Priba 1283: terram Pribam (Gy. 1:
468) egy-egy említése.
A latinizálás néha csekély hangalaki változtatással jár együtt, az ezüstbányái-ról híres Radna nevét például csakis a latinul ragozott alakokban látjuk nyílt szó-tagos formában megjelenni: [1244 e.]/1241-re: ad Rudanam (Gy. 1: 562, KMHsz.
1.), Nyitra neve túlnyomórészt Nitria alakban szerepel: 1113: ad Nitriam (DHA 1: 395). Kassa nevét többnyire Budáéhoz hasonlóan ragozzák: 1288/1417: ver-sus Cassam, de előfordul képzett változatban is: +1262/[XIV.]: ad Cassouiam (Gy. 1: 402). Szeged latin neve ugyanazzal a képzővel alakult, mint a fent emlí-tett nevek közül Váradé: 1217/1324: Zegedin (Gy. 1: 900). Jellemző, hogy azok a települések, amelyek csak az Árpád-kor vége felé vagy még később váltak je-lentősebbé, mindig magyarul szerepelnek: így például Debrecen, amelynek la-tinos formája (Debrecinum) csak később lett használatos.
A fent említett oklevélbeli nevek a magyar településnevek latin nyelvű meg-felelőinek tekinthetők, mivel — a hasonló hangalak ellenére — használatuk nyelvileg nagyon világosan elkülöníthető egymástól. Még egyértelműbb az elté-rés az olyan esetekben, amelyekben fordításbeli vagy másfajta megfeleltetés van
13 BENKŐ LORÁND az Agria formát az Eger név ómagyar kori nyílt ä-vel ejtett hangalakjával hozza összefüggésbe (1998b: 25–6)
a két nyelvi forma között. A másik királyi székhelynek, a Fejér vármegyei (Szé-kes)fehérvár-nak ugyan korai magyar nyelvű említése ismert már a Tihanyi ala-pítólevélből (Feheruuaru) is, ám ez egyedüli előfordulás a sok száz latin nyelvű változat között: az Alba, Albensis Civitas, Alba Regia és más efféle formák több-nyire (rész)fordítás útján jöttek létre.14 Hasonló a helyzet az erdélyi Fehér vármegyei (Gyula)fehérvár esetében: ezt többnyire Civitas Alba, Alba Transsil-vanae, Alba Ultrasilvana, később pedig Alba Julae néven említik.15 Az ehhez hasonló nyelvi szerkezetű Abaújvár nevét viszont többnyire magyarul használják (1255: Abaywar, Gy. 1: 58), legfeljebb latin melléknévképzővel összekapcsolva (+1153/1261/1417: in Comitatu Abawyuariensi, i. h.), és csak ritkán áll latinra fordítva: 1251: vicinam Castro Novo Abe (i. h.). Ez talán azzal magyarázható, hogy az ispánsági központ az Árpád-kor folyamán egyre csökkenő jelentőséggel bírt.
A latin nyelvű névhasználatnak sajátos esete Pécs-é, mivel a települést a kö-zépkori latinságban Quinqueecclesiae-nek (szó szerint: ’öt templom’) nevezik. E név a honfoglalás előtt is használatban volt: már a 9. században említik [870 k.]:
ad Quinque basilicas (Gy. 1: 356) formában, egy 9. századi oklevélre visszave-zethető hamisítvány szerint pedig Arnulf császár a salzburgi érseknek adott itteni javadalmakat: +890/[970–77]: ad V. aecclesias (i. h.). Ugyanilyen formában em-líti Szent Istvánnak a püspökséget megalapító oklevele is: 1009/+1205–
35//1404: episcopatus, qui vocabitur Quinqueecclesiensis (DHA 1: 58). E kö-zépkori latin névhasználatot csak néhány magyar forma és egy-két ezekből lati-nosított változat [1290 k.]: de partibus Peechyensibus (KMHsz. 1. Pécs) töri meg.
Szombathely város helyén létezett az ókori Sabaria, amely elpusztult ugyan, de a neve a középkorban is folyamatosan létezett, sőt a 4. században a hagyo-mány szerint itt született Szent Márton tours-i püspök legendája nyomán Euró-pa-szerte ismertté vált (KISS–TÓTH–ZÁRGORHIDI CZIGÁNY 1998: 123–9). E ne-vet a középkori oklevelezés is felhasználta Szombathely jelölésére, sőt több, tá-vol fekvő országos jelentőségű Szombat-ot is Sabaria-ként említenek, mint pél-dául Nagyszombatot, Muraszombatot és Rimaszombatot (i. m. 124). E folyamat még tovább szélesedett, és „Miután a köztudatban megerősödött, hogy Szombat-hely azonos Sabariá-val, a késő középkori oklevélírók — természetesen ismét egyházi személyek — az általános latinosító, antikizáló divatnak hódolva, a Sa-baria nevet kezdték más nem nagyon messze fekvő Szombathely nevű
14 A név etimológiájával, különböző nyelvekbeli megfelelőivel a Tihanyi alapítólevél elemzése kapcsán a megfelelő fejezetben részletesen foglalkozom.
15 Gyulafehérvár nevének ómagyar kori vonatkozásairól — közte a latin nyelvű formák használatáról is — újabban BENKŐ LORÁND szólt részletesebben (2002: 39–41, 21).
gekre is átvinni.” (HADROVICS 1971: 461). Így említik például egy ízben a Zala megyei Csáktornya melletti Szombat(hely) nevét is: 1478: Sabaria (Cs. 3: 112).
Ugyancsak a település ókori latin Sirmium nevét használták az ómagyar kor-ban Szerémvár és a Szerémség jelölésére (vö. FNESz. Szerémség), sőt még az innen elszármazott lakosság Bodrog vármegyei Szerém településének a neveként is: +1015/+1158//1403/PR: Sirmia (DHA 1: 73; vö. Gy. 1: 720, 729, KMHsz. 1.
Szerém).
A magyar településeknek az eddigiekben említetteknél kisebb presztízzsel rendelkező típusai körében jóval ritkábban figyelhető meg a nevek latinra fordí-tása, de ha szemantikai áttetszőségük lehetővé tette, ilyenekből is alkottak latin megfelelőket. Vannak ilyen példák a vásártartásra utaló nevek között: Csütör-tökhely: 1294: Quintoforum (Cs. 1: 250), Asszonyvására: 1203/1342//1477: de Foro Regine (Gy. 1: 595), Martonvásár(a): 1259 u.: de Foro Martini (FNESz.), valamint a -hida utótagúak körében: Jánoshida: 1235/XV.: Fons [ƒ: Pons] Jo-hannis (Gy. 3: 104), Mórichida: 1242: apud Pontem Mauritii (Gy. 2: 609), és ilyen a szintén átkelőhelyet jelölő Lórév is: 1259/1261/1264: in Portu Equorum (Gy. 4: 203). Ezekkel kapcsolatban azt azért meg kell jegyezni, hogy a vásárhe-lyeknek és a nagyobb folyók átkelőhelyeinél lévő településeknek a középkorban nem lebecsülendő fontosságú szerepük volt. A település jellegét mutatja a Vár-alja: 1332–37: de Subcastro (FNESz. Gógánváralja) és a Háromudvar: 1416:
de Tribus curiis ’tkp. három udvarház’ (FNESz.), határvédő őrök települését je-lölte az Őr: 1113: in villa Spectaculi (FNESz. Vágőr). Ez utóbbi latin forma azonban lexikálisan nem pontos megfelelése a magyar névnek (1298/1299: Evr, uo.). Az ott lakók nemzetiségére utaló településnevek is szerepelnek olykor for-dításban: a Beszterce vidéki Besenyő 1332–36/PR: villa Paganica (Gy. 1: 557), a közeli Nempti pedig 1332–36/PR: villa Bavarica (Gy. 1: 562) formában.
Viszonylag sok magyar településnév jött létre metonimikus úton, valamilyen természeti földrajzi névből. Ezek fordítására is néhány példánk van csupán: a szemantikai áttetszőség természetesen itt is feltétele a latin forma létrehozásá-nak. E nevek között csak egy van, amely egyetlen lexémából áll: Mocsár: 1305:
de Pallude (Gy. 1: 462 és FNESz. Kövesmocsár), a többi mikrotoponimaként összetett név, amit a latin változatok pontosan visszaadnak: Hosszúaszó: 1309:
de Longavalle (Gy. 3: 554), Veresmart: 1327: de Ruffo monte (FNESz.), Keresz-ténysziget: 1223: ad insulam Christianam (FNESz.), Asszonypataka: 1329: Ri-vuli Dominarum (FNESz. Nagybánya), Héthárs: 1312: de Septem Tyliis (FNESz.). Az ebbe a típusba tartozó nevek között két ismertebb hely latin név-használata is bemutatható, a Brassó vidéki Feketehalom várát 1268/1273: cast-rum Nigri Montis (Gy. 1: 828) formában is említik, az Árpád-korban Szarvasha-lom-nak nevezett későbbi Szarvas település pedig Anonymusnál [1200 k.]: in Ceruino Monte formában szerepel (Gy. 1: 513). Egyik részét fordították le a
te-lepülést jelölő Gátvége (1350: in fine Gath, KMHsz. 1.) és a Petkfűze (1298: si-lices Peck [ƒ: Petk], Gy. 1: 467) neveknek.
A latin névhasználatnak feltűnő bőségét láthatjuk az úgynevezett egyházi helységnevek körében. A latin és a magyar formák e névcsoportban egymásnak többnyire szó szerinti megfelelései. Különösen gyakoriak az ilyenek a patrocíni-umi településnevek között, ami még akkor is figyelemre méltó jelenség, ha tud-juk, hogy a templomcímeket és ezek településnévi használatát sokszor igen ne-héz elkülöníteni. BENKŐ LORÁND szerint az ecclesiam S. Regis Ladislai vagy az abbatis de S. Henrico formák nem tekinthetők helységneveknek, de más latin alakok, mint például a villa Sancti Regis mögött „már vitathatatlanul helységnév áll” (1993: 16–7). MEZŐ ANDRÁS e témakörben írott nagyszerű összegzéseiben (1996 és 2003) szigorú kritériumok alapján különítette el a patrocíniumokat mint templomneveket és ezek helységnévi használatát. E munkák szerint a temp-lomcímek a forrásokban csakis latinul fordulnak elő, s nemcsak a középkorban, hanem még jóval később is. Ez TÓTH VALÉRIA szerint felveti annak a gyanúját, hogy a templomokra mint építményekre vonatkozóan használatban lehetett-e egyáltalán a mindennapi beszélt nyelvben a megfelelő magyar nyelvű forma (2007).
MEZŐ ANDRÁS rendkívül gazdag adat-egybeállításai azt is megmutatják, hogy a patrocíniumi településnevek az oklevelekben különösen gyakran szere-pelnek latin nyelven. A Szentandrás nevét viselő helységek adatait átvizsgálva például megállapítható, hogy az egykori 40 település közül 14-nek az első emlí-tése latinul történt (MEZŐ 1996: 53–5). A későbbi Biharszentandrás első adata 1291–94: In Sancto Andrea, a Komárom megyei Szentandrásé pedig 1286: ville sancti andree (i. m. 53) formában szerepel. Egyes neveknek — főleg ha valamely egyedítő szerepű helynévi névrésszel együtt használták őket — olykor hosszú időn át sem állandósult a latin alakja, s az is előfordul, hogy a magyar változata a bőséges adatolás ellenére is csak évszázadok múltán tűnik föl. A monostora miatt sűrűn emlegetett Garamszentbenedek többek között 1075/+1124/+1217:
monasterii Sancti Benedicti de Grana (DHA 1: 418), 1229: Goron Sancti Benedicti, 1341: Beati Benedicti de iuxta fluvio Gron (KMHsz. 1., itt további változatok is szép számmal találhatók) formában szerepel, első magyar nyelvű előfordulása csak 1366-ból való: Zent Beneduk ~ Zenthbenedyk (MEZŐ 1996:
61), de ez is jelző nélkül áll. Hasonló a helyzet a Bodrog megyei monostoros hely, Hajszentlőrinc esetében: 1226/1330/1407: S. Laurenci de Hoy, 1234 P/PR:
S. Laurentii Hoyensis, 1280: B. Laurencii de Hoy, 1408: Hayzenthlewrinch (KMHsz. 1.).
A latinnyelvűség nemcsak a patrocíniumi nevek, hanem más egyházi vonat-kozású helységnevek használatában is megmutatkozik. Az egyházi épületekről elnevezett települések neve előfordul latinra fordítva is. Kápolna falut Capella-ként említve ismerünk Abaújban és Borsodban: 1270/1272: Capulna, 1332–35:
Capella (Gy. 1: 101); [1317–42]>XVI.: Kapolna, 1332–35: Nicolaus sacerdos de Capellis (Gy. 1: 779), továbbá Erdélyben: 1332–37: Capella, 1361: Kapulna (FNESz. Felsőkápolna), 1386: Capella, 1760–62: Kapolna (FNESz. Sebeská-polna). A monostor gyakran személy- vagy helynévvel összekapcsolva alkot helynevet, s ilyen összetételekben latinul is szerepel például Bodrog megyében:
1320: p. Bothmonostor, 1321: Joannes filius de monasterio Both (Gy. 1: 709) és Kolozsban: +1263/1324/1580: ecclesia Colusmonustura, 1310: Clusmonasterio (Gy. 3: 353). A ’templom’ jelentésű egyház helynévi előfordulására is idézhe-tünk hasonló adatokat Erdélyből: 1231/1257: villa Albe Ecclesie, 1315: Feyer-eghaz (Gy. 2: 196), valamint 1402: Noua Ecclesia, 1600: Wyegyhaz (FNESz.
Újegyház), továbbá Arad 1333–34/PR: Rotunda Ecclesia (Gy. 1: 179) és Po-zsony megyéből: 1332–37: Alba Ecclesia, 1379: Feyrheghaz (FNESz. PoPo-zsony- Pozsony-fehéregyház) és jelzői szerepben Barsból: 1286/XVI.: Endred ecclesiastica (Gy.
1: 439), Egyházasendréd, 1278/1322: Geurud ecclesiastica (Gy. 1: 445), Egyhá-zasgyőröd. Az egyházi településnevek további típusai között is lehet találkozni latinra fordított nevekkel, például Borsodban: 1330/1771: villa Abbatis (Gy. 1:
756), 1338: Apathfalva (Cs. 1: 168). Igen gyakori jelenség, hogy a monostorok-nak helyet adó, egyébként kicsi, szélesebb körben kevésbé ismert településeknek a neve latinos melléknévi végződéssel szerepel a forrásokban: ilyen az abaúji Mislye: 1297: ecclesia Myslyensis (Gy. 1: 119), a Csanád megyei Rohonca:
1232: Roancensis (Gy. 1: 868), a baranyai Szebegény: 1339: Zebegeniensis (Gy.
1: 408) és a Békés megyei Torda: *1221/1550: mon. Tordensis (Gy. 1: 514) em-lítése.
Az egyházi, vallási fogalomkörbe tartozó helynévalkotó szavak feltűnően gyakori latin nyelvű használatát az oklevélírók műveltsége magyarázhatja, de emellett talán azt is jelzi, hogy ezek a nevek — amelyek nem egy esetben más, korábban használatban volt településneveket szorítottak ki — egy magasabb, írásbeli norma által is támogatott megnevezéseknek számítottak. A gyakori latin nyelvű használat mellett más jelek — például a patrocíniumi nevek különösen nagy változási érzékenysége — is arra mutatnak, hogy e névtípus kialakulásában az egyház által képviselt tudatos névadói szerepvállalás is meghúzódhat (vö.
TÓTH V. i. m.). Erről azonban részletesebben a megfelelő fejezetben szólok.