III. A Tihanyi alapítólevél helynévi szórványai

4. A szórványok elemzése

4.10. Kert hel

Az oklevél következőnek egy Kert hel [kert hel] nevű területet említ, amelyet ERDÉLYI LÁSZLÓ az 1211-ben a Fok víz mellett fekvő Losta falu területére loka-lizál (PRT 10: 11). Ezzel kapcsolatban BÁRCZI teljes joggal jegyzi meg, hogy

„Ez az elhelyezés teljesen hipotétikus” (1951: 20), mivel bizonyító érveket nem látunk mögötte. Arra gondolhatunk legfeljebb, hogy ERDÉLYI e szénatermő he-lyet a fenti Losta településen említett pratum-mal (PRT 10: 516) vélte azonosít-hatónak, mivel más közeli birtokon, például a Turk nevet viselőn nem említenek ilyen rendeltetésű földeket. Ez a motívum azonban természetesen távolról sem elégséges az ilyen nagy pontossággal megadott azonosításhoz.

A szórvány értelmezése — bár a benne található szavak nyelvi azonosítása elsőre nem mutat komoly nehézségeket — nem könnyű, BÁRCZI is többféle le-hetőséget említ meg (tőle mindegyiket átveszi ZELLIGER is, 2005: 24): ha a kert-et igenévi származéknak tekintjük, akkor ’bekerítkert-ett hely’ értelme lehkert-et, ha pedig főnévnek, akkor vagy ’kert helye’, vagy ’olyan hely, amely kert (azaz bekerített tér)’ jelentésben szerepel (1951: 20, valamint lásd még ehhez 182–3 is). Másutt

’a kert nevű hely’ értelmezést is kínál, s ugyanitt arról is szól, hogy az alapítólevélben található másik két hely elemet tartalmazó szórvány (Petre ze-naia hel, Oluphel) alapján nagyobb valószínűséggel tarthatjuk a kert-et főnévi jelzőnek (i. m. 184). Ez utóbbi megjegyzéssel egyetértve és BÁRCZI gondolat-menete mentén továbbhaladva a kert feltételezett igenévi szerepét a Kert hel szerkezetben nagy valószínűséggel ki is zárhatjuk. Először is azért, mert egyér-telműen ilyen példát a kert használatára sem a történeti forrásokból, sem a mai nyelvből nem ismerünk. Másodszor azért, mert a szónak főnévként, földrajzi köznévként mind a régi, mind pedig a mai nyelvben önállóan és tulajdonnevek elemeként egyaránt nagyon gyakori a használata. Harmadsorban pedig azért,

mert olyan névformákat, amelyek e főnévi előtagúnak tekintett szórvány szerke-zeti-tipológiai sajátosságait mutatják, nagy számban találunk a magyar helyne-vek körében (noha — mint alább látni fogjuk — másféle magyarázat is kínálko-zik a szókapcsolat értelmezésére).

A kert igenévi szerepének lehetősége nyilvánvalóan a szó eredetével össze-függésben vetődhetett föl. A szakirodalom ugyanis egyértelműen a kerül, kerít, kering igék ker- alapszavából származtatja, BÁRCZI szerint nemigen lehet eldön-teni, hogy a kert -t-je deverbális névszóképző-e vagy pedig igenévképző (1951:

20, 172), másutt pedig megemlíti, hogy az alapítólevél korában talán már elho-mályosulóban lévő képző lehetett (i. m. 141). A TESz. a két lehetőség közül a deverbális képzői szerepet helyezi előtérbe, de — nyilván BÁRCZI nyomán — megjegyzi, hogy „A TA. adatában a kert esetleg még nem főnév, hanem ’bekerí-tett’ jelentésű -t képzős igenév”. A TESz. ugyanakkor lehetségesnek tartja, hogy a szó a vándorlások korában átkerült az oszétba és más kaukázusi nyelvekbe, ami viszont nyilvánvalóan arra utal, hogy a kert az 1055-ben való említését mintegy fél évezreddel megelőzően már földrajzi köznévi jelentéssel is kellett, hogy bírjon.

A szó eredeti jelentése ’körülkerített hely’ lehetett, ami mellé a TESz. még egyfajta ’az elkerítésre szolgáló készítmény, eszköz (kerítés)’ jelentést is felvesz.

Ez utóbbit azonban megítélésem szerint mind a képző funkciójából következően, mind e jelentés igen gyér előfordulásából adódóan (vö. pl. ÚMTsz.) inkább másodlagos fejlődéssel keletkezettnek lehet tartani. Én a régi adatokban inkább azt a jelentést keresném, amit a TESz. a második helyen tüntet fel ’növény- vagy állatvédelmi szempontból körülkerített terület’ formában, mivel a ma általánosan használt jelentés: ’(házhoz tartozó, bekerített) telek, amelyen gyümölcsöt, zöldséget vagy virágot termesztenek’ (ÉKsz.2, ehhez lásd a TESz. által elsőnek közölt jelentést is), éppúgy, mint más, tájnyelvi jelentések (például ’a teleknek az a része, ahol a széna- és szalmakazlak állnak’, ’a falu határának egy darabja’,

’juhok szálláshelye’, ÚMTsz.) ebből alakulhattak ki jelentésspecializáció útján.

A Kert hel előtagjában is inkább ez a fent említett régebbi jelentés kereshető, nem pedig az a speciálisabb, újabb, lényegében a mai főjelentéssel megegyező értelem, amely alá a TESz. az adatot — igaz, kérdőjellel118 — sorolja, mivel az alapítólevél ezt szénakaszálásra használható területnek mondja. Arra gondolha-tunk, hogy az állattartó gazdálkodásban értékes réteket a vadak pusztítása ellen védhették valamiféle kerítéssel.

Az ismeretlen eredetű hely szó elsődleges jelentését a ’földfelszín egy része’

formában kikövetkeztetve közli a TESz., de ehhez közel áll a szótár szerint leg-régebbről adatolható ’kisebb földterület’ értelme is. E szónak a helynevekben

118 Ugyanígy kérdőjellel szerepel maga a Kert hel előfordulás is a kert címszó első adataként etimológiai szótárainkban (TESz., EWUng.)

betöltött szerepét eddig nem nagyon tisztázta a szakirodalom, aminek talán az az oka, hogy széles körű, általános jelentéséből nem következik egyenesen a nevek-ben való gyakori előfordulása. Ritkának ugyan nem mondható a helyneveknevek-ben történő felhasználása, ám ezekben a névadatokban többnyire speciális funkció-ban, jelentésben szerepel. Az alábbiakban néhány ilyen alkalmazására szeretnék rámutatni, hangsúlyozva egyúttal, hogy ez a rövid áttekintés természetszerűleg nem pótolhatja a tüzetes vizsgálatot, hanem — esetleg vitatható megállapításai-val is — éppen annak szükségességét kívánja érzékeltetni.119

Régi helyneveinkben a hely mind településnevekben, mind mikrotoponimák-ban szerepel nevek alaprészeként. Helységnévként leginkább a vásártatásra utaló nevekben áll: vagy a vásár szóhoz kapcsolódva (Vásárhely), vagy a vásár napját megjelölő nap nevével együtt (Szerdahely, Szombathely). Ebben a szerepében speciális jelentése azt fejezi ki, hogy ’olyan hely, ahol rendszeresen történik / is-métlődik valami’. Ehhez hasonló szerepe van a Lenchehel, Kenderhel (OklSz.

hely) nevekben, amelyekben a hely lexéma azt jelenti, hogy ott időszakosan és visszatérően termesztenek valamit, illetőleg bizonyos időszakban ott található valami: Aztaghel (OklSz.). Jelölheti egy egykor ott lévő denotátum helyét: Regy-toronhel, Faluhel, Bekatouhel (OklSz.), de kifejezheti azt is, hogy a kérdéses időben van ott valami: Rév-hely (HA 2: 68), Vamhel (OklSz.). Ez utóbbi két funkciót gyakran nem lehet elkülöníteni a névben: Pincehely (FNESz.), Vejsze-hely (KMHsz. 1.). Feltűnő, hogy a fenti névtípusokban a Vejsze-hely mellett mindig fő-névi bővítmény áll, mellékfő-névi jelzős szerkezetben alig szerepel: ilyenkor vagy

’a határ valamely része, kisebb terület’ jelentése van: Soshel (OklSz.), vagy ’te-lepülés’ értelemben használatos: Széphely, (Sátoralja)Újhely (FNESz.). Ez utób-bi jelentése alapján olykor már korábban kialakult települések nevéhez is hozzá-kapcsolták az ómagyar korban: Becse > Becsehely, Hedre > Hedrehely (FNESz.).

Úgy vélem, e röpke áttekintés is megmutatja, hogy hely szavunk jelentéstör-ténete a régi és újabb kori tulajdonnevek átfogó, rendszeres feldolgozása révén újabb megvilágításba kerülhet, aminek következtében kétségkívül módosítandó lesz etimológiai szótárainkban is a szó jelentésszerkezetének és jelentésfejlődé-sének a meghatározása, amely egyébként főleg az OklSz. nem eléggé differen-ciált és helytelen besorolásokat is tartalmazó definícióira támaszkodik. A fentiek alapján úgy tűnik, hogy nemigen tartható BÁRCZInak az a megállapítása sem, amely szerint a hely utótagú nevek „egy inkább kiavulóban lévő régebbi hely-névtípushoz tartoznak, amely előfutára lehetett a 13. századtól megsokasodó -falva, -telke, -soka utótagú összetételeknek” (1951: 66).

119 Itteni célomnak megfelelően csak ómagyar kori adatokat vettem figyelembe, forrásul csupán néhány kézikönyvet (FNESz., OklSz., KMHsz. 1., HA 2.) használtam fel, ám kétségtelen, hogy az újabb kori és a mai adatoknak is lehet a régi magyar névadásra vonatkozó tanúvallomása.

Ami az alapítólevélben szereplő Kert hel szerkezetet illeti, ezt a fenti típusok között nem könnyű elhelyezni, helynévként leginkább ’az a hely, ahol kert van’

szemantikai tartalmat tulajdoníthatnánk neki. Erre az összetételre — BÁRCZIhoz hasonlóan (i. m. 21) — régi példát én sem ismerek, s a Balaton vonalától délre fekvő négy megye (Tolna, Baranya, Somogy és Zala) mai helynevei között is csak egyetlenegy ilyen adat szerepel, ám ez szántónévként korábbi kert helyét jelöli (SMFN 530). Ez már önmagában is felveti annak a lehetőségét, hogy a Kert hel-ben nem feltétlenül helynevet kell keresnünk, hanem esetleg másképpen is magyarázhatjuk a szerkezetet.

A hely szó a Tihanyi alapítólevélben — mint láttuk — három alkalommal szerepel: a Kert hel mellett a Petre zenaia hel rea és az Oluphelr[e]a szórvá-nyokban van megemlítve. Nála gyakrabban a szövegben csak az árok és a ho-mok (ötször-ötször), valamint a kút (négyszer) fordul elő, ami némileg ellent-mond annak az általános tapasztalatnak, hogy a hely régi névanyagunknak nem túl sűrűn alkalmazott alkotóeleme. Az alapítólevél leggyakoribb szava azonban a reá névutó (12 előfordulással), amelyet — egy esetet kivéve — arra használt fel az oklevél szövegezője, hogy segítségével a magyar neveket, szavakat a latin szövegbe beillessze. Úgy vélem, elképzelhető, hogy hasonló szerepe a fent emlí-tett szerkezetekben a hely-nek is leheemlí-tett. A szerepek hasonlósága mellett persze hangsúlyozni kell a köztük lévő lényeges különbséget is: a hel pusztán a magyar szó vagy név és a latin szöveg lexikális szintű egybesimítását szolgálhatta, a rea viszont a grammatikai egybeszerkesztésben kapott szerepet.

A szövegbefoglalás nehéz feladatával való küzdelmet különösen a második és a harmadik eset mutatja, amelyekben a hely és a reá egyaránt szerepel. A Pet-ra kapcsán már volt szó arról, hogy az oklevél szerzője a nevükön említett bir-tokdarabokat megnevezőszós szerkezetekbe foglalta, megkönnyítve ezzel a szö-vegbe való beiktatásukat, és egyúttal valamelyest megkülönböztetett figyelmet is biztosítva számukra. E többnyire mellékmondatos szerkezetekben (pl. locus est, qui dicitur) a hely jellegére utaló földrajzi köznévként hét esetben az általános jelentésű locus szerepel, mint ahogyan ez áll a Kert hel előtt is. Ennek az egyedi beillesztését mutatja azonban, hogy a 13 megnevezőszós szerkezet közül egye-dül itt nem ige vagy igenév áll megnevezőszóként, hanem a nomine ablatívuszi alak. A locus-nak és a hel-nek a latinul és magyarul való szerepeltetése olyanféle szövegszerkesztési eljárást mutat, mint a latin prepozícióknak és a magyar név-utóknak az azonos szerkezetben való előfordulása: ad Holmodi rea vagy ugyanígy a hel mellett is: ad Oluphelr[e]a. Erre az értelmezési lehetőségre ráér-zett már BÁRCZI GÉZA is, amikor két ide vonható szórványt ’a kert nevű hely’ és

’az Alap nevű hely’ formában értelmezett (1951: 184). Elképzelhető tehát, hogy a Kert hel nem kétrészes névként szerepel a szövegben, hanem a kert névvel vagy akár közszóval megjelölt helyet az oklevél szerzője úgy próbálta minél

zökkenőmentesebben beiktatni a latin szövegbe, hogy a hely szót mint fajtajelölő elemet magyarul is feltüntette mellette.

In document HOFFMANN ISTVÁN A TIHANYI ALAPÍTÓLEVÉL MINT HELYNÉVTÖRTÉNETI FORRÁS (A régi magyar helynevek vizsgálatának alapkérdései) (Pldal 158-162)