III. A Tihanyi alapítólevél helynévi szórványai

4. A szórványok elemzése

4.13. Seku ueieze – Putu uueieze

A következőnek adományozott birtokdarabot, amelyen halászóhelyek és náda-sok vannak, az alapítólevél szövege a Seku ueieze és a révhez vezető út között lévőnek mondja. ERDÉLYI ezt (Sió)Fok és Kőröshegy között keresi (PRT 10:

11), BÁRCZI szerint viszont nem állapítható meg, hogy Foktól milyen irányban lehetett (1951: 23). Figyelembe kell azonban venni, hogy az előző részben a Szántódnál lévő Koku zarma-ról volt szó, ahol a fenti utat mint a Keuris tue felé vezető nagy utat jelölték meg. Ugyanez az út Koku zarma felől szemlélve a másik irányban a rév, azaz a Fok réve felé halad. A leírás logikájából kézenfek-vően következik tehát, hogy a Seku ueieze itt, a Koku zarma és a Fuk között ke-resendő az út és a part közötti keskeny sávban, bizonyára a Balaton partján.

A következő részben egy az előzőhöz hasonló szerkezetű név, a Putu uueieze van megemlítve, amelyet ERDÉLYI a vele szereplő Knez nevével együtt Seku ueieze szomszédságában helyezett el (PRT i. h.). Erről azonban nincsen szó az oklevélben, a mondatkezdő Cum his ugyanis nem erre a helyre vonatkozik (vö.

ilyen értelemben BÁRCZI 1951: 23), hanem az utána következő mellékmondatra:

qui prescripsimus, azaz: „mindazokról, amelyekről fentebb említést tettünk”

(SZENTGYÖRGYI 2005: 60). E szövegezés elüt az előző részek megfogalmazá-saitól, és arra utal, hogy itt egy az eddigiektől eltérő vidéken vagy legalábbis az eddig említett helyeknek nem a közvetlen szomszédságában fekvő birtokrészről van szó. Az előbbiekben említett helyektől való területi függetlenséget erősíti az is, hogy e részben a Balaton neve mint általános viszonyítási pont jön elő (locus in eodem Bolatin), azaz az előző birtokokkal területi értelemben csak az köti össze az itt megnevezettet, hogy ugyancsak a Balatonban / Balatonnál vannak (vö. ÉRSZEGI GÉZA fordítását, i. m. 2). Igazat kell adnunk tehát BÁRCZInak, aki szerint a Putu uueieze helyhez kötését csakis a Knez nevű hellyel összefüggés-ben lehet elvégezni (1951: 13–4), ezért a kérdésre ott még visszatérünk. A Seku ueieze és a Putu uueieze nyelvi elemzését hasonló szerkezetük miatt viszont cél-szerűnek tűnik együtt tárgyalni.

A nevek utótagjaként álló vejsze halászati szó, amelynek a TESz. két külön-böző halfogó eszköz jelentését is megadja. Az első, régebbről adatolható értelme szerint helyhez kötött, épített halfogó rekesztéket jelölt, így teljességgel érthető, hogy a szónak kialakult egyfajta hely jelentése is, amelyet etimológiai szótáraink harmadikként ’halastó; 〈lápban, mocsárban, érben〉 az a hely, ahol halászni lehet’

formában írnak le (TESz., EWUng.). A szó gyakran szerepel a régiségben szóvégi e-vel (a TESz. ezt másodlagos toldalékelemből alakultnak tartja) és anélkül is, az első szótagbeli -ej- mellett pedig ezen a helyen -é- is előfordul.122 Az alapítólevélbeli forma valószínűleg [Ùejeszé ~ Ùejëszé] ejtést takar.

A vejsze önmagában is gyakran megtalálható az oklevelekben, ezek között jó néhány közszói előfordulás is lehet; kétségkívül ilyenek azok, amelyek mellett latin megfelelő, sőt esetleg magyar szinonima is szerepel: 1274/1338: In fine cu-iusdam capture piscium wlgo weyz, 1390/1400: Tres clausuras piscium veyz seu ketrech dictas (OklSz.). A vejsze igen gyakran nem pusztán az eszközt jelölte, hanem azt a helyet is, ahol fel volt építve, így a ’halászóhely’ fent idézett jelen-tése aligha 1784-ből adatolható csak elsőnek, ahogyan a TESz.-ben látjuk. Azt, hogy már az ómagyar korban is lehetett ilyen értelme, az is mutatja, hogy feltű-nően sokszor szerepel a vejsz(e)hely összetételben (ezt az OklSz. önálló szócik-ként tünteti fel), másrészt pedig közvetett bizonyítéka ennek az is, hogy metoni-mikusan más típusú helyek (elsősorban patakok, tavak) neveként is előfordul a szó. A vejsze ma sem földrajzi köznévként, sem helynevek elemeként nem is-mert a Balaton környékén, egyetlen e területről való helynévszótárunk sem ada-tolja.

A két vejsze utótagú szórvány előtagjának értelmezésében a Putu uueieze esetében mutatkozik nagyobb egyetértés a szakirodalomban. BÁRCZI ezt sze-mélynévnek vagy személynévi eredetű helynévnek tekinti, amelynek származá-sát ismeretlennek mondja, mivel nem tartja meggyőzőnek sem MELICH német, sem PAIS török eredeztetését (1951: 23–4). A Putu-t FEHÉRTÓI KATALIN az Ár-pád-kori személynévtárban szereplő Pat, Potu, Puth, Puta, Putus nevekkel hoz-za kapcsolatba, amelyeket — MELICH alapján — mind német, mind szláv ere-detre visszavezethetőnek tart (2006: 165). Az ilyen rövid, 3-4 hangból álló és a fentiekhez hasonló hangszerkezeti jegyeket mutató személynevek biztos meg-fejthetőségét illetően mai ismereteink szerint valóban inkább szkeptikusak lehe-tünk, de a nagyfokú óvatosság, a többféle eredeztetési lehetőség felvetése a sze-mélynévi etimológiákban talán még fontosabb, mint a helynevek interpretáció-jában.

A Seku ueieze előtagját BÁRCZI [székü ~ szëkü] formában olvasta, és a ’mo-csár’ jelentésű szik szóval azonosította (1951: 23), ezt az értelmezést átvette tőle

122 Előfordulásai emiatt olykor keverednek a szakirodalomban (pl. az OklSz.-ban is) a földrajzi köznévként is használt vész ’elpusztult erdőrészlet; irtás’ adataival.

ZELLIGER (2005: 26), és etimológiai szótáraink is e szó alatt tüntetik fel a kérdé-ses adatokat (TESz., EWUng.). FEHÉRTÓI KATALIN azonban — párhuzamos adatokra támaszkodva — a Seku személynévi szerepének a lehetőségét vetette fel. Érvelése szerint nem ésszerű, hogy „az ember által készített halfogó rekesz-téket nem a készítőről vagy a tulajdonosáról nevezik el, hanem a mocsárról (?), amelybe állítólag a rekesztéket betették” (2006: 165).

Gondolatmenetével nem tudok ugyan egyetérteni, de javaslatát névtipológiai érvekkel alátámaszthatónak látom. A kétrészes megnevezésekben utótagként szereplő vejsze bővítményeként az általam ismert példák csaknem mindegyiké-ben egyértelműen azonosítható személynév szerepel: 1283: Beneduk ueyze, 1408: Andras weyze (OklSz.), 1344: Kolozueze (KMHsz. 1. vejsze), néha úgy is, hogy a megjelölés latinra lefordítva is meg van említve: 1288/1491: Piscinam Jacow … vulgo Jacoweyze (HA 2: 78). Egyetlen olyan példát sem ismerek vi-szont, amelyben a vejsze valamilyen a szik-hez hasonló jelentésű vagy bármilyen más földrajzi köznévi jelzővel állna együtt.

A Seku sz-szel való olvasatát egyébként az alapítólevél helyesírási sajátossá-gai sem erősítik meg. Az s betűnek BÁRCZI szerint 20 esetben van s (esetleg eb-ből magyarázható cs) értéke, és mindössze háromszor jelöl sz hangot: a gisnav mellett a z-vel is előforduló Castelic-ben, valamint az itt idézett adatban (1951:

126–7). A Seku sz-es olvasatát nyilvánvalóan a szik-kel való azonosítása köve-telte meg, ennek elejtésével azonban valószínűbbnek tarthatjuk, hogy a szó ele-jén s hang állt.

A Seku ueieze előtagját tehát helynév-tipológiai jegyei alapján nagy valószí-nűséggel személynévnek tarthatjuk. Pontosan ilyen alakban lejegyzett nevet a régiségben azonban nem találunk. FEHÉRTÓI összevethetőnek tartja az Árpád-korból adatolt (1138/1329, 1165) két személy által is viselt Scecu névvel és eset-leg a személynévszótárban ezekkel azonos névcikkben közreadott 1221/1550:

Ceku formával is (2006: 165–6).123 E helyesírás-történeti szempontból nem telje-sen megnyugtató személynévi azonosítás FEHÉRTÓI szerint is további vizsgálatot igényel, ám mindezzel együtt is lehetségesnek tartja szláv eredetét, és a szókez-dő s, sc betűknek cs-vel való olvasása esetében a Chec, Cheke, Checud nevekkel való összefüggését (i. h.).

4.14. Knez

A Putu ueeieze-vel együtt említett Knez ügyét a nyelvi eredet és az alakulásmód tekintetében a szakirodalom megnyugtatóan tisztázta, bár az egyes részleteket il-letően olykor súlyos konzekvenciákkal is együtt járó s ráadásul nemigen

123 Az itt negyedikként szereplő 1075/+1124/+1217: terra iuxta magnam Zecum … deinde Zecu azonban kétségkívül kiiktatandó a névcikkből, mivel ez helynévi adat, és benne a szik ~ szék földrajzi köznév kereshető.

ható vagy akár egyenesen cáfolható elképzelések is forgalomban vannak. Nin-csen megoldva azonban a szórvány lokalizálásának a kérdése. Ebben — mint az előzőekben is láttuk — a későbbi említések lehetnek segítségünkre, ám a tihanyi apátság javait tárgyaló oklevelekben sehol máshol nem bukkanunk ilyen formá-ra. A Knez korabeli kiejtése az alapítólevél helyesírási rendszerét figyelembe vé-ve [knëz ~ knéz] lehetett, ahogyan erre már BÁRCZI is rámutatott (1951: 24). A szó eleji mássalhangzó-torlódás feloldásával e hangsor később Kenéz alakúvá válhatott, amelyre a régiségből számos hely- és személynévi példánk van, sőt közszói előfordulásai is ismertek (vö. TESz.). Az apátság birtokai között azon-ban ilyen nevű helyet nem ismerünk a későbbiekből. A Kenéz eredete távolról összefüggést mutat Kanizsa és Kenese neveinkkel is, bizonyára ez a körülmény hozta elő Knez és a Balaton keleti partján fekvő (Balaton)Kenese összekapcsolá-sának az ötletét is. Ezt az azonosítást a tihanyi apátság monográfusa, ERDÉLYI

LÁSZLÓ nem tartotta valószínűnek (PRT 10: 11), ahogyan mások, például ME

-LICH és KNIEZSA sem (ezekről részletesebben lásd BÁRCZI 1951: 24), BÁRCZI

azonban etimológiai alapú érveléssel — amelynek bírálatára alább visszatérek — lehetségesnek vélte (i. h.). Nincsenek arra sem bizonyítékok, ahogyan ezt a Putu uueieze kapcsán már láttuk, hogy ERDÉLYI véleményének megfelelően Szántód körül keressük ezeket a helyeket. Annál pontosabb meghatározást, mint amit maga a szöveg mond velük kapcsolatban, hogy tudniillik a Balatonnál feksze-nek, sajnos, nem tudunk adni, mert e neveknek erről a vidékről sem a történeti forrásokból, sem a mai helynévanyagból egyetlen valamelyest is velük összefüg-gésbe hozható megfelelőjét sem ismerjük.

Ami a Knez és a hozzá kapcsolható Kenéz helynevek etimológiáját illeti, rég-óta viszonylag pontosan ismerjük keletkezésüket és történetüket, mégpedig a szó többi funkciójával való összefüggésükben. MELICH azt vallotta, hogy a „Knez >

Kenéz nevű helyek csak magyar nyelvű alakulások lehetnek előbbi magyar Knéz

> Kenéz szn.-ből, a szn. pedig tulajdonnévvé csak előbbi magy. knéz > kenéz köznévből, méltóságnévből válhatott” (1925–1929: 132). Azóta a Kenéz sze-mélynevet a nyelvtörténeti szakirodalom igen nagy bőségben hozta elő (lásd pél-dául ÁSz. 457–8), és a korai szláv átvételként a magyarba bekerült közszó törté-netét is megnyugtatóan tisztázta (összefoglalóan ezt lásd TESz., EWUng.).

Helynévi szerepét etimológiai szótárában KISS LAJOS MELICHhel teljesen meg-egyező módon magyarázta (FNESz. Kenéz), ezt a véleményt vette át ZELLIGER

is (2005: 26).

A Knez-t BÁRCZI is magyar eredetű helynévnek tekintette, úgy vélekedik azonban, hogy ugyanezen hely szláv elnevezése lehetett Kenese, így szerinte „a kettős névadás egy különös fajtájával állunk itt szemben” (1951: 25). Még to-vább megy KRISTÓ GYULA, aki a Knez-t a szláv eredetű nevek között sorolja fel valamilyen szláv nyelvű népesség ottani jelenlétének bizonyítékaként (2000:

23). FEHÉRTÓI KATALIN e felfogáshoz csatlakozva azt mondja, hogy „a korainak

számító Knez helynevet is inkább szláv, mint magyar elnevezésnek vélem”

(2006: 165), sajnálatos azonban, hogy e véleményét érvekkel ugyanúgy nem tá-masztotta alá, mint ahogyan KRISTÓ sem a magáét.

E vélekedéseket elfogadni semmiképpen sem lehet, hiszen míg a Knez ~ Ke-néz nevek magyar eredetét — ahogyan erre utaltam — számos nyelvi adattal meg lehet támogatni, addig ezek szláv származtatása mellett semmi nem szól.

Az, hogy egy a magyarok által használt közszó, a ’főember, vezető’ jelentésű ke-néz a szláv ’fejedelem’ értelmű méltóságnévre megy vissza (TESz.), nem jelent-heti azt, hogy a magyar főnévből alakult személynévnek szláv eredetet tulajdonít-sunk, azt meg pláne nem, hogy az e személynévből jellegzetesen magyar, for-máns nélküli (metonimikus) névadással alakult településneveket szlávok adta névnek tartsuk, s ezen az alapon a kérdéses helyen szláv népesség jelenlétére kö-vetkeztessünk.

De nemigen védhető BÁRCZInak a fenti, párhuzamos névadást feltételező teóriája sem. A Kenese helynevek ugyanis — mint ahogyan maga BÁRCZI is mondja — a Kanizsa nevekkel egyetemben szláv eredetű nevek, amelyek a kü-lönböző (dél)szláv nyelvekben az ősszláv kьnizь méltóságnévből birtoklást kife-jező képzővel alakultak, s így e nevek jelentése: ’a fejedelemé’ (MELICH 1925–

1929: 132–3, FNESz. Balatonkenese, Nagykanizsa). A Balaton melletti Kenese egykori, bizonyára még a honfoglalás előtti időkben élt szláv lakói az elnevezés-ben tehát a településnek vagy a hozzá kapcsolódó birtoknak a fejedelemhez való tartozására utaltak, a nyilván jóval később keletkezett magyar Knez névadói vi-szont a helynévvel azt fejezték ki, hogy a kérdéses hely egy Knez nevű ember birtokában van, vagy ilyen nevű személy lakik az adott helyen stb. A Kenese és a Knez tehát egymás nyelvi megfelelője funkcionális-szemantikai szempontból semmiképpen sem lehet, s így arra sem következtethetünk belőlük, hogy ott egy-idejűleg magyarok és szlávok éltek volna.

A név tipológiai jellege, puszta személynévi eredete ugyanakkor azt mutatja, hogy a Knez nagy valószínűséggel település megnevezése lehetett,124 s e nevek általában nagyobb fokú állandósága miatt szokatlannak találhatjuk, hogy a ké-sőbbiekből egyetlen olyan említését sem ismerjük, amellyel azonosítható volna.

4.15. Lupa

A Knez-hez hasonlóan a Lupa [lupá] is mint apátsági birtok egyedül a Tihanyi alapítólevélben fordul elő. A legújabb idevágó összefoglalásban ZELLIGER ER

-ZSÉBET azt írja róla, hogy „Sem a név eredete, sem területi elhelyezkedése nem ismert” (2005: 26). A néveredet kérdésében BÁRCZI ugyanilyen határozottsággal

124 Meg kell azonban jegyezni, hogy a halászóhelyek említései között is gyakran találunk személy-nevekkel azonos alakú megnevezéseket (az alapítólevél helynevei közül például: Opoudi és ta-lán Lopdi), ám e névfajta jellegzetességeinek pontosabb felderítése még nem történt meg.

foglalt állást, nem utasította el azonban kategorikusan ERDÉLYInek a korábbi vé-leményét, aki Lápa faluval azonosította a szórványt, sőt fölveti egy régi víznévi adattal, illetőleg a mai Jaba pusztával való összevethetőségét is, ám maga is hangsúlyozza, hogy különösebb bizonyítékok nélkül (1951: 25–6). ERDÉLYI az Igaltól nyugatra fekvő Lápát birtoklástörténeti alapon azonosította az alapítóle-vél Lupa szórványával (PRT 10: 11, 412), de BÁRCZI ehhez jogos kritikai meg-jegyzéseket is hozzáfűzött, és a két alak közti nyelvi fejlődésről is mint „nem el-képzelhetetlen”, de „szokatlan” változásról nyilatkozott (i. h.).

Erről az azonosításról az is elmondható, hogy nem illeszkedik bele az alapí-tólevél birtokleírásának korábban már említett logikájába sem, amelyet egyéb-ként maga ERDÉLYI is figyelembe vett — éppen a Lupa előtt szereplő szórvá-nyok lokalizálásában — megállapítva, hogy az ott említett hét szórvány által jelölt hely „egy végtében volt a mai Siófoktól Kőröshegyig” (PRT 10: 11). Va-lóban feltűnő, hogy az oklevél első részében előforduló valamennyi birtok a Ba-laton mellett található, egészen a Lupa után következő Gamas-ig, így ebben az összefüggésben is kevésbé valószínű, hogy itt egy a Balatontól mintegy 30 kilo-méterre délre fekvő birtokra tért volna rá az oklevél megfogalmazója, hogy majd utána visszakanyarodjon a Koku zarma-tól nyugatra fekvő, szintén a Balaton partján található Gamas-hoz. Ha tehát hinni lehet annak, hogy a leírás végig a teljes bizonyossággal lokalizálható Tichon — Fuk — Turku — Koku zarma, Keuris tue — Gamas útvonal mentén halad, azaz Tihany után a Balaton déli partján folyamatosan nyugati irányban, akkor esetleg ezen a vidéken kell keres-nünk Lupa helyet, valamint talán Knez-t is a mellette fekvő Putu uueieze-vel együtt.

A Lupa mint hely nyilvánvalóan nem lehet azonos azzal a vízzel sem, ame-lyet Tolna megye északi szélén Ozora és a Kapos folyó vidékén említenek:

1009/+1205–35//1404: Lupa,125 1061/1257//1377 e.: Luppa (DHA 1: 58, 172), ám elképzelhető, hogy etimológiai értelemben kapcsolatba hozható vele. Fölvet-hető talán még a lúpa ’völgy, bemélyedés a földben’ tájszóval való összefüggése is, de ennek a valószínűségét nagy mértékben csökkenti az, hogy a szónak csu-pán egyetlen mai előfordulását ismerjük, mégpedig a Balatontól viszonylag távol fekvő Nyitra vidékén (ÚMTsz.). Nemigen tudunk viszont mit kezdeni KRISTÓ

megállapításával, aki — egyetlen bizonyító adat vagy érv nélkül — a Lupa-t szláv eredetű névnek mondja (2000: 23).

125 SZABÓ DÉNES véleményét, miszerint az adat elírása lehet egy eredeti Cup† formának, amely a Koppány folyót jelölte volna (1944: 192), BÁRCZI lehetségesnek tartotta (1951: 25), az oklevelet közzétevő GYÖRFFY GYÖRGY azonban nem vette figyelembe e javaslatot (DHA 1: 58).

4.16. Gamas

A következőnek említett Gamas [g™más ~ g™m™s] — amelynek neve az alapító-levél hátoldalán 14. századi kéz írásával ugyancsak Gamas formában szerepel (DHA 1: 145, SZENTGYÖRGYI 2005: 55) — falu egykori helyét pontosan ismer-jük, noha a település már régóta nem létezik: Lelle és Boglár között feküdt (PRT 10: 11, 375). A 13–15. században több falura oszlott, amelyeket különféle jelzői előtagokkal különböztettek meg egymástól: az adatok között Al-, Fel-, Egyhá-zas-, Nagy- és Titösgamás szerepel (Cs. 2: 607), ám ezek között szinonim meg-nevezések is lehetnek. Ma határrésznévként Balatonlelle nyugati határrészén a Balatontól egy-két kilométer távolságban több névben is előfordul: Főső-Ga-más, Gamási-erdő, Gamási-domb stb. (SMFN 54).

A Gamas BÁRCZI szerint ismeretlen eredetű, de esetleg összefüggésbe hoz-hatónak tartja a görbülést jelentő gam- tővel (1951: 26). A TESz. a gamó tájszó legkorábbi adataként kérdőjellel a Tihanyi alapítólevél itt tárgyalt nevét tünteti föl. A közszó elsődleges jelentése ’kampó’, de azonos jelentéskörbe tartozó más tájszavakat is ismerünk mellette: gama, gamancsos (ÚMTsz.) stb., amelyek hang- és alaktani tekintetben megfeleltethetők neki, s így etimológiai kapcsola-tuk is valószínűsíthető. E szócsaláddal a Gamás helynevek névtipológiai és sze-mantikai szempontból elvileg összefüggésbe hozhatók, ám ezt kézzelfogható bi-zonyítékokkal nem tudjuk alátámasztani.

A Gamás nevet KISS LAJOS a régi magyar Gama személynév -s képzős szár-mazékából eredeztette, de megemlítette lehetséges lengyel családnévi párhuza-mát is (FNESz.). E felfogását átvette ZELLIGER is (2005: 26), FEHÉRTÓI KATA

-LIN azonban az „Árpád-kori személynévtár” anyaga alapján meggyőzően bizo-nyította, hogy az általuk idézett név Gyama ejtésű lehetett (2006: 163), s így hangtani okok miatt nem hozható összefüggésbe Gamás település nevével. FE

-HÉRTÓI ezzel együtt a KISS LAJOStól említett lengyel személynévi megfelelést előtérbe állítva szláv eredetűnek tartja az alapítólevél Gamas adatát. Itt most a szláv családnévi adat bizonyító erejének taglalására nincs mód, ezért csupán arra kívánok rámutatni, hogy egy magyar helynév és egy szláv személynév esetleges formai azonossága semmiképpen sem magyarázható a helynév szláv eredetével, mivel a ma általánosan elfogadott vélemény szerint személynevekből képzőfor-máns vagy összetételi utótag alkalmazása nélkül a szláv nyelvekben nem alakul-hattak helynevek.126 Emiatt az elvi akadály miatt FEHÉRTÓI fenti néveredeztetését nem tartom elfogadhatónak.

A Tihanyi alapítólevélben szereplő Gamas név magyarázatához hozzátartozik az a körülmény is, hogy a kérdéses helytől délre, mintegy 20 kilométer

126 Ettől eltérő felfogást vall szláv névtani irodalomra hivatkozva FEHÉRTÓI (2006: 168). Ennek cáfolatára, a kérdés részletes áttekintésére — bár rendkívül fontos problémáról van szó — itt nincs mód. Lásd azonban hozzá a 4.1. pont alatt mondottakat.

ságban fekszik egy másik, ma is Gamás-nak nevezett falu, amelynek első előfor-dulása a 13. századból való: 1221: Games (FNESz.). A középkorban tehát egy viszonylag kis területen két azonos nevű település is létezett — sőt az előbbi, mint láttuk, osztódás révén további részekre is bomlott, amelyek megnevezéseit jelzős formák különítették el egymástól —, e névazonosság birtoklástörténeti, tájszemléleti stb. háttere további megvilágítást igényelne,127 és talán etimológiai szempontból is értékelhető eredményt hozhatna.

In document HOFFMANN ISTVÁN A TIHANYI ALAPÍTÓLEVÉL MINT HELYNÉVTÖRTÉNETI FORRÁS (A régi magyar helynevek vizsgálatának alapkérdései) (Pldal 165-172)