• Nem Talált Eredményt

II. Nyelvi rekonstrukció — etnikai rekonstrukció

5. A helynevek névszociológiai értéke

5.2. Műveltségi nevek

A műveltségi neveket a korai magyar névkincs ránkmaradt elemeiben jószerével csupán a településnevek képviselik. Ezek létrejöttének névszociológiai helyzete jelentősen különbözik a természeti nevek keletkezési körülményeitől. A telepü-lés maga ugyanis az ember alkotása, s létezése egyben annak a kifejezője is, hogy az ember birtokba vett (nem feltétlenül tulajdonjogi értelemben) valamely területet. A település megléte tehát természetszerűen valamilyen emberi cselek-vést is feltételez (nem úgy, mint egy folyóvízé, hegyé vagy erdőé), s a névadás ennek az alkotási folyamatnak a részeként is értékelhető.78 Ha pedig a névadást a település létesítéséhez szervesen (de persze mindemellett nem kötelezően) hoz-zátartozó cselekvésnek látjuk, akkor nyilvánvaló, hogy azok a viszonyok, ame-lyek a település alapítását, létrehozását motiválták, kifejeződhetnek a névben is.

77 A finn névkutatók is felfigyeltek arra, hogy a mikronevek egy része nagyfokú állandóságot mutat (KIVINIEMI 1978: 75).

78 Számos ilyen helyzetet ismerünk az újabb korokból: egy addig ismeretlen helyet felderítő, bir-tokba vevő expedíció a táborhelyének s az útja közben megismert fontosabb, jellegzetesebb he-lyeknek szinte mindig nevet ad, az Észak-Amerikai kontinenst benépesítő pionírok is igen aktí-vak voltak a településeik elnevezésében. Tükröződik ez a jelenség fikcióként a szépirodalomban is: a Robinson-regények hősei ugyanígy járnak el új lakóhelyükön, és Jules Verne Kétévi vaká-ció c. könyvének gyerekhősei is ugyanezt teszik a számukra ismeretlen szigeten stb. Semmi okunk nincs azt gondolni, hogy mindez másként történt volna egy évezreddel ezelőtt a Kárpát-medencében.

Mindezzel azt is feltételezzük, hogy a településnév-adásban — eltérően a termé-szeti nevektől — sokkal erősebben megjelenik a szándékosság és a tudatosság, jobban kifejeződnek az egyéni érdekek, és ezáltal a névadási helyzetnek gyakran akár több konkrét részlete (például a névadó személye, a névadási motívumnak a valóságbeli háttere stb.) is megragadhatóvá válik.

A szakirodalom — mint azt a fentiekben már említettem — többnyire nem tesz különbséget a névadási (vagy általánosabban: a névszociológiai) helyzet te-kintetében a régi helynévanyag helynévfajtái között, a természeti neveket és a településneveket e szempontból azonosnak vagy legalábbis jórészt hasonlónak láttatja. Pedig a szórványemlékek mint források több olyan információt is tartal-maznak, amelyek a különbségekre utalnak. Ilyenek például a települések név-adásáról szóló tájékoztatások, rendelkezések az okleveleben, s ugyanezekből né-ha fény derül a nevekkel való visszaélésekre is. Anonymus tudósításai különféle névadási esetekről, de még inkább a Magiszternek azok a névspekulációi, ame-lyeket inkább elrejteni igyekezett olvasói elől, szintén rávilágítanak az eltérő névadási helyzetekre, de a településnevek nagyfokú változékonysága is össze-függésben van e névcsoport sajátos névszociológiai helyzetével. Az alábbiakban ezeket a tényezőket tekintem át mindvégig szem előtt tartva a névadási szituá-cióval és a névadó vagy névadók kilétével összefüggő tanulságokat.

Előre kell azonban azt is bocsátani, hogy a településnevek különféle (főleg szemantikai) típusai között is előtűnnek a névadási helyzet névszociológiai, lé-lektani különbségei, azaz a névadói tudatosság, az egyénhez való kötődés stb. te-rén a településnevek között is jelentős eltérések lehetnek. A korabeli névadási helyzetekről a legtöbb ismeretet kétségkívül a személyekről elnevezett település-nevek kapcsán találjuk a forrásokban, ami már önmagában is arra utalhat, hogy az egyéni érdekek érvényesülését és a tudatosságot itt láthatjuk talán legerőseb-ben megnyilvánulni a névadásban. A kérdés megítélésélegerőseb-ben figyelembe kell ven-ni, hogy a honfoglalást követően a Kárpát-medencében a birtokviszonyok foko-zatos, tulajdonképpen évszázadokig tartó kialakulása és megszilárdulása olyan körülmények között ment végbe, amely a szóbeli és az írásbeli kultúra határán állt.79 A szóbeliség körülményei között a föld, a hely birtoklása kifejezésének fontos eszköze lehetett maga a megnevezés is, amely egy bizonyos nyelv-használói csoport számára a mindennapi kommunikatív helyzetek sorában meg-jelenve hosszú ideig verbálisan is fenntarthatta személy és hely összetartozásá-nak a tudatát. KRISTÓ GYULA még a későbbi időszakra vonatkozóan is azt mondja, hogy „idővel mindegyik [ti. földterület — H. I.] feudális földbirtokos tulajdonába került, akinek nevéről, etnikumáról, foglalkozásáról gyakran nevez-tek el területet, vagy esetleg maga a birtokos ragaszkodott hozzá, hogy birtoka

79 KRISTÓ GYULA egyik tanulmányában a Tihanyi alapítólevélről is azt igyekezett bizonyítani, hogy az a szóbeliség és az írásbeliség határán áll (1970).

az ő nevét viselje” (1976: 14). Ebben a megállapításban egyetérthetünk KRISTÓ -val, de azzal a kiegészítéssel, hogy az egyén névadó szerepét — különösen az írásbeliség kevésbé elterjedt időszakában — a nála mondottnál is jóval meghatá-rozóbbnak tarthatjuk. GYÖRFFY GYÖRGY vetette fel azt a gondolatot, hogy vala-mely javadalom neve önmagában is a birtoklás jogcíme lehetett (1972: 286).

KRISTÓ kritikája, amely szerint a név birtokjogot nem igazolhat (1976: 18), igaz lehet az oklevelezés rendszeressé válásának időszakára, de az azt megelőző időkre vonatkozóan nem vethető el GYÖRFFY elképzelése sem. E névadási forma fontosságát a honfoglalást követő korai időszakban a legrégebbi okleveleinkben fennmaradt feltűnően sok puszta személynévi eredetű településnév is mutatja, de a későbbi századokban is jelentős arányt képviselnek a személynévi előtagú kétrészes településnevek.80

Ennek a szemléletnek nyoma van az oklevelekben is, noha „középkori okle-veleink egyenes módon nemigen foglalkoznak a helynévadás és a típusváltás kérdéseivel” (KRISTÓ 1976: 5), de az érdekérvényesítés kiemelkedően fontos írásbeli területét jelentették (ehhez lásd BENKŐ 2003: 39). Ebből adódik, hogy az oklevelekben egyáltalán nem ritkák az olyan megjegyzések, amelyek a név-adásra közvetlenül vagy közvetetten utalnak. A példák részletező bemutatásától itt eltekintek, csupán néhány ilyen esetet említek meg az alábbiakban. A talán legismertebb korai oklevélrészlet, amely valamely személynévből való telepü-lésnév eredetére utal, az [1093–95]-ből való pannonhalmi birtokösszeírásból való, itt egyszerre három ilyen magyarázatot is találunk: eszerint Kirci település az adományzójáról vette nevét: „Septinum predium est, quod dedit Kirci, nomine cuius nuncupatur locus”. Vének és Tömörd birtokok megnevezése pedig colo-nusok nevéből származik: „Octavum predium est, quod a colono accepit vocabu-lum Uueinic”, „Duodeciunum predium est, quod a colono nomen sibi accepit Tumurdi” (DHA 1: 300).

Az efféle utalások ugyan csak a névadó személyét említik, arról, hogy maga az elnevezés is akaratlagosan, konkrét személyhez köthetően történt, csak egé-szen ritkán számolnak be a diplomák. Híres eset V. István ifjabb király oklevele, amelyben az oklevéladó Parabuch comesnek a birtokairól úgy intézkedik, hogy azok neveit el kell törölni, és Parabuch nevével kell őket megnevezni: 1266/1300:

nomina earundem terrarum mandamus penitus aboleri, et Parabuch nomine sin-gulas ordinamus et statuimus appellari (ÓmOlv. 122). Egy másik, kevésbé

80 Feltűnő ugyanakkor, hogy a korai forrásokban viszonylag kevés természeti névből alakult (víz melletti fekvésre, növényzetre stb. utaló) településnevet találunk. Ennek talán az is az egyik oka lehet, hogy az ilyen nevek nem alkalmasak a tulajdonviszonyok érzékeltetésére. E névtípusra a szakirodalom eddig alig fordított némi figyelmet, legfeljebb a víznév > településnév változáso-kat ismerjük valamennyire. E nevek kronológiai viszonyainak, változatként való meglétének, jellegzetes altípusainak áttekintése névszociológiai tekintetben is hozhat azonban új eredménye-ket.

mert oklevél olyan jogesetről tudósít, amely szerint Marcellus a pontosabban nem azonosítható Nógrád falut feldúlta, és a maga nevére Marcelfalvá-nak ne-vezte el: 1279: super causa, quam idem comes Mychael contra predictum Mar-cellum, Johannem et Petrum, prenotatos super destruccione ville sue, Neugrad uocate, quam quondam idem Marcellus, nomine suo, Marcelfoluua nuncupauit (H. 6: 254).

A legtöbb hasonló esetet KRISTÓ GYULA mutatta be a 11. századból való elő-fordulásokkal kezdődően (1976: 17, 1981: 101–2). Ezekből azonban nemcsak arra következtethetünk, mint amire KRISTÓ, aki e „hivatalos” névadói tevékeny-séget úgy tekinti, hogy abban „leggyakrabban anélkül, hogy akarták volna, vagyis az elnevezések megalkotása csoportlélektani szabályainak megfelelően tudattalanul” vettek részt a különböző társadalmi osztályok képviselői (1981:

102). Hivatalos névadói tevékenységről e korban valóban nem lehet beszélni, de ez nem jelenti azt, hogy maguk a birtokadományozók vagy a birtokosok ne vettek volna aktívan részt a névalkotásban. Ilyesmire utal BENKŐ LORÁND is az Erdélyben lévő Fehérvár Gyula jelzője kapcsán — amely szerinte a Kán nemzet-ségbeli Gyulákra, főként „nagy” Gyulára megy vissza — feltéve, hogy egy ilyen újfajta névhasználatot „ők vagy környezetük legföljebb tudatosan erősítettek, tápláltak egy korai Gyula-hagyománnyal” (2002: 95). Szabó Istvánra hivatkozva KÁZMÉR MIKLÓS is megjegyzi, hogy a középkorban néha tudatos településnév-adással is találkozunk (1970: 56). Az ilyen és ehhez hasonló közlések valóságér-tékét — különösen az elbeszélő kútfők híradásait — természetesen sokfélekép-pen lehet megítélni. Az azonban, hogy az egyes eseteknek milyen mértékben adunk hitelt, nem érinti magát a jelenséget, hogy tudniillik a tudatosság, szándé-kosság mozzanata valóban jelen volt a régebbi korok névadásában is. Úgy gon-dolom, hogy az ilyen esetek egyáltalán nem lehettek ritkák még az Árpád-kor-ban sem, csak ritkán maradt nyoma e névadási aktusoknak.

A névnek a tulajdonviszonyok kifejezésében játszott szerepe mutatkozik meg az olyan különleges helyzetekben is, amelyek a településnevekkel való manipu-lációra utalnak. GYÖRFFY GYÖRGY e témakörbe vágóan olyan eseteket mutat be, amelyek Becsei Imre és fia, Töttös birtokszerzésével állnak kapcsolatban. Ennek során e család tagjai olyan Baranya, Bodrog, Csanád és Fejér megyei birtokokat szereztek meg, amelyek több mint egy évszázaddal korábban elhalt nagynevű ősüknek, Bot ispánnak a tulajdonában voltak (Gy. 1: 703). Ezek a birtokszerzé-sek azt is jelzik, hogy az új birtokosok településnevek megváltoztatása révén is erősíteni próbálták birtokgyarapításaikat. Így lett a Bodrog megyei Potala nevéből Botalja(szentpéter), a baranyai Oros-nak pedig Botterme(helye) nevét kezdik használni (ezekre lásd a KMHsz. 1. megfelelő szócikkeit). A nevekkel való manipuláció sajátos esetét mutatta be BENKŐ LORÁND, aki szerint a gömöri Szuhai család tagjai, miután megszerezték a Csanád megyei Ajtonymonostorát, megukat az Ajton nemzetségből valónak kezdték mondani (2002: 102).

A névadás tudatosságára utalnak a különböző elbeszélő kútfőkben gyakran előjövő névadási esetek is. A nagyobbik Gellért-legenda szerint például István király az Ajtonyt legyőző Csanád vezért Marosvár megyéjének ispánjává tette, és megparancsolta, hogy a várat és magát a megyét is róla nevezzék el: „A király ezt mondta még azután: »Mától fogva azt a várost nem Maros városának hívják többé, hanem Csanád városa lesz a neve. Amiért te pusztítottad ki a közepéből ellenségemet, te légy ennek a megyének az ispánja, amelynek majd a magad ne-vét adod, és hívják is Csanád megyének, amíg csak emberi nemzedék létezik.«”

(ÁKÍF 416, az eredeti latin nyelvű szöveget lásd SRH II, 492). Erről az ese-ményről Anonymus gesztája is megemlékezik, ez a névcsere — egy másik gesz-tabeli említéstől eltérően — BENKŐ szerint „azonban megokolt, mert kifejezet-ten Aètom Csanád által való megölésének, illetőleg az ez okból bekövetkezett birtokcserének az egyenes névélettani következménye” (1998a: 92). Az ilyen névváltások nemcsak történetileg lehetnek hitelesek, hanem azt is sejtetik, hogy az új név megalkotása nem egyszerűen csak a környezet nyelvi reakciójának tartható, hanem tudatos, személyhez is köthető névadási aktus állhat mögötte.

De legalább ennyire beszédesek a mi szempontunkból Anonymus koholt sze-mélynevei is,81 amelyek azt mutatják, hogy a személynév és a helynév kapcsola-ta, ezek összefüggésének névadási modellje, valamint a személynevek birtoklást kifejező ereje a települések elnevezésében Anonymus korában is élő gyakorlat volt. Azt, hogy a névmagyarázatokban Anonymus saját kora névadási gyakorla-tát vetítette vissza a honfoglalás korára, már KRISTÓ GYULA is felvetette Bars neve kapcsán (1981: 101). Ez az időbeli kiterjesztés azonban nemcsak tipológiai értelemben lehet igaz, hanem névszociológiai tekintetben is, hiszen Anonymus híradása egyéni névadási esetekre is utal. Ezeket BENKŐ LORÁND így jellemzi:

„Egyes esetekben maga [Anonymus] szövegszerűen is belefoglalta gesztájának megfelelő részeibe a névadási aktust és magyarázatot: azért viselt a tárgyalt hely olyan nevet, mert a honfoglalás korának valamelyik személye azon a helyen olyasmit cselekedett, vele olyasmi történt, ami miatt vagy ő maga (!) vagy a kör-nyezete így nevezte el és nevezi a helyet az eseménytől máig” (1998a: 13). A szövegben elhelyezett felkiáltójel többféleképpen is értelmezhető, ám azt két-ségkívül mutatja, hogy ama általánosnak tekinthető névtani felfogás az egyénnek az Árpád-kor időszakában ilyenfajta tudatos szerepet a települések elneve-zésében nemigen tulajdonít.

Széles körben elterjedt viszont az a vélemény, amely szerint az egykori ispáni várak — amelyek többsége később a vármegyék központjává lett — nagy része olyan személynévi eredetű nevet visel, amely első ispánjának a nevéből való (erre a megközelítésre lásd például a FNESz. idevágó szócikkeit és jórészt az ott

81 Hogy jó néhány ilyen névvel számolhatunk a gesztában, azt BENKŐ LORÁND az utóbbi időben egész sor tanulmányban bizonyította (ehhez lásd az 1998a és a 2003 több részletét).

hivatkozásként szereplő irodalmat is). E felfogás azonban az egyetlen Csanád-ra vonatkozó, fent idézett híradás kivételével — amely azonban nem kis valószínű-séggel alapja az általánosításnak — közvetlen filológiai bizonyítékokkal (aho-gyan azt BENKŐ LORÁND is hangsúlyozta, 1998a: 117) nem támasztható alá, sőt sokan még az olyan esetekben is személynévi hátteret keresnek egy-egy ide tar-tozó név mögött, amelyekben más kézenfekvő megoldások is adódnak. Az ispáni várak egyöntetű elnevezése a tudatosság mellett olyanféle központosított névadói szemléletre vallana, amit számos körülmény nem nagyon tesz valószínűvé. Az egyik ilyen tényező az, hogy Magyarország középkori térszerkezete, állami és egyházi igazgatási rendszere hosszú, évszázados fejlődés eredményeképpen alakult ki és szilárdult meg (ehhez lásd KRISTÓ 2003b, különösen 52 kk.). De ellene szól az is, hogy az István korára nagy valószínűséggel rekonstruálható vármegyék között is számos olyan van, amely biztosan nem ispánjáról lett elnevezve, mint például Csongrád, Nógrád, Zemplén vagy Nyitra várának a megnevezése (i. m. 74–5).

A fenti példák között többségben vannak az olyan esetek, amelyek nem arról tudósítanak, hogy valamely név nélküli hely kapott nevet, hanem azt mutatják, hogy a régi helyére új név került. Általában is elmondható, hogy számos adatot ismerünk arra vonatkozóan, hogy a tulajdonjog változása a helynevek változását is előidézheti.82 E változások kommunikációs okokkal nem magyarázhatók, hi-szen pusztán a tulajdonnév alapfunkciójához kötődő azonosítást a korábbi név is maradéktalanul is ellátta volna. A kommunikáció szempontjából a névváltozás (új variáns megjelenése, azaz új név adása) többnyire nem kívánatos, hiszen leg-inkább kommunikációs bizonytalanságot, rosszabb esetben zavart okoz.83 Ennek az az oka, hogy a beszélő a neveket nem a lexikális-etimológiai jelentésük alap-ján használja, hanem denotatív vonatkozásuk alapalap-ján. Azt, hogy az új névforma létrehozásával a névadó gyakran még a kommunikáció átmenetei zavarait is vál-lalja, leginkább az magyarázhatja, hogy a névadónak erre nyomós okai vannak, azaz érdekei fűződnek az új név létrehozásához és használatba vételéhez.84

A névváltozás tényéről többnyire úgy értesülünk, hogy maguk a források tar-talmazzák vagylagos formában a régi és az új változatokat. A Tihanyi alapító-levélben említett Disznó birtokot például később Apáti-nak említik: 1055>1416:

82 Erre további példákat lásd KRISTÓ 1976: 13.

83 Erre számos közelmúltbeli példát is hozhatunk: egy-egy új név használatbavétele a köznapi kommunikációs helyzetekben sem jár általában zökkenők nélkül.

84 A tulajdonlás kifejezésében a névnek annak ellenére fontos szerepe lehetett, hogy számos eset-ben természetesen nem a birtoklás szemantikai jegye jelent meg eset-benne, és a tulajdonosváltás sem feltétlenül rögzül verbálisan. Sőt vannak olyan példáink is, melyek azt mutatják, hogy a személynévi eredetű településneveket új, más szemléletű név váltotta fel: így lett a Fejér megyei Iszká-ból Szentgyörgy (1193: Izca, 1358: Zenthgurgh, MEZŐ 1996: 80), a Heves megyei Sebestyén-ből pedig Szentjakab (1279>1409: Sebastyen, 1336: Scentiacab, Gy. 3: 135).

villam Diznou, quam nominavit Apati (DHA 1: 156), 1267/1297: predium et villam de Gesnov vel Apaty (PRT 10: 526). Felvelnök pedig újabb nevén Makó-falva-ként szerepel: 1299: p. Feluelnuk que moderno vocabulo Makofolua (Gy.

1: 863). Hogy e kettős névalakoknak az ügyei — amelyek „alig kaptak még saját mivoltuk, típusuk belső viszonyait illető behatóbb vizsgálatot, értékelést” — na-gyobb figyelmet érdemelnek, arra már BENKŐ LORÁND is rámutatott (1998a:

114). E tekintetben különösen figyelemre méltó, hogy az ilyen konkrét esetek-nek az egyedi háttere milyen mértékben deríthető fel, másrészt viszont az is fon-tos, hogy e változások hogyan illeszkednek bele a helynévtípusok általános vál-tozási rendjébe. Egy ilyen változástipológia körvonalait vázolta fel TÓTH VALÉ

-RIA egyik írása (2005), amely elsősorban a nyelvi szerkezetnek és a denotatív jelentésnek (a referenciának) a módosulását teszi a vizsgálat alapjává. Meg kell azonban jegyezni, hogy egy ilyen problémakör tüzetes feldolgozásának fontos névszociológiai tanulságai is adódhatnak.

A településnevek változékonyságát a korábbi szakirodalom többnyire a kifor-ratlanságukkal magyarázta. Ezzel szemben én úgy vélem, hogy e jelenség sokkal inkább a névadás tudatosságának egyik jeleként értékelhető. A magyar telepü-lésnév-típusok között a legnagyobb változási érzékenységet kétségkívül a patro-cíniumi eredetű településnevek mutatnak. E fogalmat TÓTH VALÉRIA vezette be a helynevek változásvizsgálatával összefüggésben, és mutatta be alkalmazási lehetőségét a templomcímből alakult településnevek körében (2006b és 2007).

Véleménye szerint több tényező is egybehangzóan utal arra, hogy e nevek több-sége nem népi névadás terméke lehet, hanem sokkal inkább az egyház által vá-lasztott és elterjesztett formákról van szó. E nevek között ugyanis feltűnően ma-gas azoknak az aránya, amelyek más nevet kiszorítva léptek annak helyébe. Ez a folyamat azonban sok esetben hosszú idő alatt zajlott csak le, az átmenetet mu-tatja a latin formáknak a — már korábban (az I. fejezet 5.2.1. pontjában) tárgyalt

— különösen gyakori előfordulása a forrásokban, valamint egyes nevek lexikális szerkezetének a labilitása (például azonos helyek neveként Boldogasszony és Szentmária, illetve Szentkereszt és Keresztúr forma is szerepel). A nyelvhaszná-lat csak viszonylag lassan fogadta be ezt az új névtípust, amit az mutat, hogy az egyes nevek szemantikai és lexikális-morfológiai szerkezetében feltűnően gya-koriak a módosulások. TÓTH VALÉRIA mindebből arra a következtetésre jut, hogy „a névtípus nem természetes nyelvi fejlődéssel, hanem felülről, egyházi irányítással (sajátos kultúrnévtípusként) született meg” (2007: 9). Mindezt alátá-maszthatónak látja azzal is, hogy a patrocíniumi eredetű településnevek terjedése nagyjából abban az időben indult meg, amikorra a magyar egyházi közigazgatás alapvetése már kellően megszilárdult.

A fenti tényezők — úgy vélem — kétségkívül igazolják, hogy a műveltségi nevek körében a névadás tudatos, szándékos jellege, netán célzatossága sokkal inkább érvényesülhetett, mint a természeti nevek között. Ezzel együtt

határozot-tabban elkülöníthető a névadó(k) személye is a nevet használatba vevők széle-sebb rétegétől. Ez persze az esetek nagy-nagy többségében csupán elvi lehető-ségként merülhet fel, mivel a névadó csak igen kivételes esetekben ragadható meg a maga konkrét valóságában. Ám ez az elméleti szintű elkülönítés lehetősé-get ad arra, hogy a névadás és a névhasználat körülményeiről, a helynevek név-szociológiai helyzetéről differenciáltabban gondolkodjunk, az egyes nevekhez pedig összetettebb szemléletmóddal közelítsünk.

Nyilvánvaló, hogy a településnevek névadóit leginkább a társadalom befolyá-sosabb rétegeiben kell keresnünk, akiknek a nagyobb társadalmi presztízséből adódóan a névadás terén is fokozott hatásuk lehetett: maga a király, a birtokos réteg tagjai, az egyházi személyek feltehetően aktív részesei voltak a birtokok, települések elnevezésének. Akár mint névalkotók, akiknek a „javaslatait”, név-használatát az adott helyen élők is átvették, akár mint „hitelesítők”, akik a tele-pülésen kialakult névformákat elfogadták, s adott esetben például írásos formá-ban rögzítve is szentesítették. Nem kell persze arra gondolni, hogy ennek a név-adási és névhasználatba vételi folyamatnak intézményi formái lettek volna, de azt is nehéz elképzelni, hogy a tulajdonos ne lett volna hatással birtokának nevé-re annak kialakulásakor, vagy ne szembesült volna a tőle akár függetlenül alaku-lófélben lévő névhasználat ügyével.

A névadóknak és a neveket használatba vevőknek az elvi elkülönítése nyelvi problémaként is értelmezhető. Ha egy — nyilvánvalóan többnyire magyar nyel-vű — birtokosnak a saját nevét viselte a birtoka, akkor ez a név magyar nyelven is megszülethetett és funkcionálhatott esetleg abban az esetben is, ha a birtok

A névadóknak és a neveket használatba vevőknek az elvi elkülönítése nyelvi problémaként is értelmezhető. Ha egy — nyilvánvalóan többnyire magyar nyel-vű — birtokosnak a saját nevét viselte a birtoka, akkor ez a név magyar nyelven is megszülethetett és funkcionálhatott esetleg abban az esetben is, ha a birtok