Portugália és Spanyolország

Portugália és Spanyolország csatlakozása az Európai Közösséghez 1986-ig váratott magára. A csatlakozás mindkét ország számára előnyös volt a gazdasági elszigetelődés megszűnése, a kereskedelmi akadályok lebomlása, valamint a külföldi tőkebeáramlás szempontjából. A két ország egymás közti kapcsolatai is felértékelődtek. Az integráció

ugyanakkor számos hátrányt is hozott magával, melyek a szuverenitás csökkenése mellett az állami támogatások leépítésével, és a privatizáció növekedésével járt. A két tagállam gazdasági teljesítménye elmaradt a közösségi átlagtól, melynek következtében a kohéziós támogatások célországaivá váltak. A közös valuta bevezetése szintén elősegítette a gazdaság nyitottabbá válását. Az alacsony kamatlábak a hitelek iránt kereslet, majd pedig a fogyasztás növekedésével jártak, melyek a magánszektor eladósodottságához vezettek.

Spanyolországban ez leginkább az ingatlanpiacon mutatkozott meg, míg Portugáliában ez nem volt jellemző.

Portugália az unió kis nyitott gazdaságai közé tartozik, amely jelentősen függ az exporttól és a külső tőkétől. Az EK csatlakozást követően az ország gazdasági helyzete jelentősen javult, azonban megoldatlan belső szerkezeti problémákkal küzdött. Az euró bevezetését megelőző időszak fiskális konszolidációjának, valamint a pénzügyi liberalizáció következében kialakult alacsony kamatszint hatására az ország könnyedén tudta teljesíteni a konvergenciakritériumokat. 2002-től azonban a fiskális fegyelem lazulása volt megfigyelhető. A gazdasági modell leginkább az alacsony bérekre és a szakképzetlen munkaerőre épült. Ehhez magas munkanélküliség és a fizetési mérleg hiánya társult. A válság hatására az export és az import is visszaesett. (Kószó és Udvardi, 2012)

A portugál államfő Jose Socrates a válság kirobbanásakor ellenezte a szociális jogok csökkentésére irányuló válságkezeléseket és a protekcionizmust. Intézkedései között szerepelt egy ún. Robin Hood adó bevezetése, melyet az olajkonszernekre vetettek ki, és 25%-os adóval sújtotta nyereségüket. 2008 novemberében a pénzügyi intézményeket illetően bankok újratőkésítéséről (4 milliárd euró értékben), a betétgarancia összegének megemeléséről (25 ezerről 100 ezer euróra), illetve egy nehéz helyzetbe került kereskedelmi bank, a Banco Portugués de Negócios államosításáról határoztak. Összesen közel 5 milliárd euró értékű kedvezményes hitelcsomagot hoztak létre a kis- és középvállalkozások megsegítésére. A foglalkoztatottság kezelésére 2,2 milliárd euró értékben indítottak állami beruházásokat főként az infrastruktúrafejlesztés, oktatás és a foglalkoztatás támogatására. Az autóipar megsegítésére 900 millió eurós szektorális csomagot vezettek be. A válság hatására az ország gazdasági kapcsolataiban is változást, új partnerek (pl. Angola) felé nyitást figyelhettünk meg (Koreny, 2011). Noha a válságot megelőzően Portugália teljesítette a 3%-os maastrichti deficitkritériumot, 2009-re az ország költségvetésének hiánya az össztermék 10%-a közelébe került, az államadósság pedig a GDP 80%-a fölé emelkedett.

A fentiekben említett bank a portugál bankrendszer eszközállományának mintegy 2 százalékát képviselte. Az ír példához hasonlóan az államosítást megelőzően a portugál nemzeti bank felügyeleti eljárása során számos szabálytalanságot észlelt, amelyek további vizsgálatok és szabálysértési eljárások indítását vonták maguk után. Több előzetes intézkedést foganatosítottak annak érdekében, hogy a bank fenntarthassa likviditását, főként hitelek és egyéb műveletek, mint például állami garanciavállalás formájában. A hitelek összértéke 470 millió EUR, míg a garanciavállalások 4 milliárd EUR-t tettek ki.

Mindezen intézkedések ellenére a bank közel volt a fizetésképtelenség állapotához, és nem felelt meg a minimális tőkekövetelményeknek. Ilyen körülmények között került sor a bank tulajdonrészének állam általi átvételére, nulla eurós áron. A bank államosítására legfőképpen azért került sor, hogy elkerüljék egy súlyosabb bankpánik láncreakció-szerű bekövetkeztét. Az államosítást követően a szintén állami tulajdonban lévő Caixa Geral de Depósitos kapott felhatalmazást a bank irányítására, ideértve a vezető tisztségviselők kijelölését, valamint az irányítási célok meghatározását. Egy restrukturálás keretében leválasztották a bankról a rosszul teljesítő hiteleket, majd 2011-ben reprivatizálták az intézményt. (European Commission, 2011)

Spanyolország közösségi csatlakozását követően gyors fejlődésnek indult, azonban a gazdaságnak számos problémával kellett megküzdenie. Nem volt megoldott a kis- és középvállalatok közösségi integrációja, valamint a vámok csökkenése következtében megromlott a spanyol vállalatok versenyképessége. A gazdaság egyensúlyának zavarát a munkanélküliségi ráta tartósan magas értéke már a megelőző években is mutatta, mely a fejlődés egyik legnehezebben kezelhető, hátráltató tényezője volt. A válság jeleként csökkent az építőipar tevékenysége és a lakásépítés is. Megtorpant a gazdaságnövekedési folyamat, és felszínre kerültek a gazdaság belső szerkezeti ellentmondásai: a viszonylag alacsony termelékenység, a gyenge innovációs kapacitás, az államadósság mértéke, valamint a közkiadások magas aránya (Szilágyi, 2011). A válságot megelőző időszakban a spanyol költségvetés többletet mutatott fel, amely 2009-re a GDP 10%-át meghaladó deficitbe fordult, miután csökkentek az adóbevételek, és növekedtek a szociális kiadások.

Emellett az államadósság is megemelkedett.

A válság előtti években a spanyol bankrendszer jelentős mértékben bővült, elsősorban az ingatlanpiac fellendülésének köszönhetően. A pénzpiac összeomlását követően azonban a spanyol bankoknál nőttek a nem teljesítő hitelek miatt elkülönített tartalékok, továbbá a kiterjedt fiókhálózatok is megemelték a bankrendszer kiadásait. A spanyol kormány 2008

végére 11 milliárd eurós, kétéves gazdaságösztönző tervet dolgozott ki, melynek fő célkitűzései a családok és vállalatok támogatása, a foglalkoztatás ösztönzése, bankok stabilizálása, valamint a gazdaság modernizálása voltak. A program 8 milliárd eurót fordított a helyi önkormányzatok közmunkaprogramjainak finanszírozására, míg 800 millió eurót a spanyol autóipar támogatására szánt. A pénzügyi rendszer stabilizálását célzó intézkedések közül kiemelkedik a bankrendszer átszervezése, melyre egy 9 milliárd euróval gazdálkodó alapot hoztak létre. Az átalakítás leginkább fúziókon keresztül ment végbe. 2009 májusában újabb válságkezelő intézkedéseket jelentettek be, melyek a munkanélküliségi gondok kezelésére és a szociális védőrendszer megerősítésére irányultak. Novemberben pedig a kormány elfogadta a fenntartható gazdasági törvényét, mely a gazdasági környezet javítását (szabályozó szervek reformja), a versenyképesség erősítését (adminisztratív terhek csökkentése és az innováció támogatása), és a környezet megóvását tűzte ki célul, továbbá fiskális intézkedéseket tartalmazott. Ezen csomagok azonban kimerítették a költségvetést, és 2009 végére súlyos hiány keletkezett, melynek hatására a piac és a befektető bizalma megrendült Spanyolország irányában. Ezt a 2010 májusában érvénybe lépő, 15 milliárd eurónyi megszorító intézkedésekkel próbálták kezelni, melyek közalkalmazotti bércsökkentést, nyugdíjkorhatár-emelést, valamint az állami beruházások csökkentését tartalmazták (Koreny, 2011).