Forrás: State Administration of Foreign Exchange (2015) alapján, saját szerkesztés Kína rendelkezésére álló pénzügyi tartalékoknál fogva tudna hatni a nemzetközi pénzügyi rendszer egyensúlyára, elsősorban mint hitelező léphet fel a pénzpiacokon. A kínai GDP 35-40 százalékát kitevő, növekvő mértékű devizatartalékok menedzselése nem kis feladatot jelent. Farkas és Szabó (2009) több lehetőséget említ ennek kezelésére:
- Az árfolyam felértékelése az export visszafogása és a szufficit csökkentése érdekében.
- Nemzetgazdaság fejlesztése a tartalékok alapján.
- Pénzügyi rendszer reformjának finanszírozása.
- Tartalékok felhasználása nemzetközi segélyezés céljából.
Napjainkban nem látható olyan kezdeményezés, mely szerint Kína a globális pénzügyi rendszerben jelentős szerkezeti változásokat, nem kívánt fejleményeket szeretne elérni, azonban lehetősége erre adott. Kína globális pénzügyi rendszerbe történő integrációjának erősítése a jelenleginél szabadabb pénzügy-politikai mixet igényel, mely rugalmasabb árfolyamot, modernizált pénzügyi intézményrendszert és a tőkekorlátozások felszámolását (a teljes konvertibilitás elérését) feltételezi. Ahhoz, hogy a kínai jüan nemzetközi valutává váljon, további intézkedések szükségesek, melyek erősítik a piaci szereplők kínai gazdaságba vetett bizalmát.
Jelenleg még nem ismert a kínai hitelek kondicionalitása sem, vagyis az, hogy Kína által folyósított kölcsönök az IMF hitelekhez hasonlóan gazdaságpolitikai feltételek
0 500 1 000 1 500 2 000 2 500 3 000 3 500 4 000 4 500
2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013 2014
milliárdUSD
teljesítéséhez kötődnek-e majd. Kína ezen a módon növelheti politikai befolyását a nyugati világban, és ezt a befolyását további (kereskedelmi vagy politikai) céljainak elérésére használhatná.
Báger (2013) párhuzamot von a közép- és kelet-európai országok jelenlegi körülményei és Nyugat-Európa 1945-ben megtapasztalt helyzete között: mindkét szituációt a tőkeállomány megújítása iránti igény, elégtelen megtakarítások, magas munkanélküliség, a pénzügyi pozíció törékenysége, magas külső adósságállomány, valamint alacsony nemzetközi tartalékok jellemezték, illetve jellemzik. Mindezek tükrében egy Marshall-terv jellegű, új globális intézkedést javasol az Európai Unió közép- és dél-európai országai (különösképp a mediterrán térség) megsegítésére. Az „új Marshall-terv” a háború utáni programhoz hasonlóan az érintett országok eurozónához történő felzárkózását segítené elő az újjáépítés felgyorsításával, valamint biztosítaná azt, hogy a közép- és kelet-európai régió, valamint a mediterrán térség országai az EU gazdasági növekedésének hajtóerejét képezzék.
Az eredeti Marshall-terv szerint a nyugat-európai gazdaságoknak juttatott segély összegét USA-dollárban, speciális számlákon helyezték el, melyeket a kormányok az Egyesült Államok képviselőjének jóváhagyásával használhattak fel. Ezeket az összegeket továbbhitelezték helyi vállalkozások számára, legfőképpen az Amerikából származó import finanszírozására. A vállalkozások a kapott dollárhitelt saját nemzeti valutájukban fizethették vissza a kamatokkal együtt. Ez a folyamat lehetővé tette, hogy a helyi kormányok iparfejlesztési célra hitelezzék tovább a forrásokat, ugyanakkor az Egyesült Államoknak is előnyös volt az európai export növelésével.
Egy új globális Marshall-terv kialakításánál fontos tényező a finanszírozó személye, amelyre – a jelenlegi világgazdasági viszonyokat tekintve – Kína ideális jelölt lehetne. Ez esetben azonban nem lesznek megkerülhetők a segély elköltése feletti kontroll politikai kérdései sem. A válságkezeléshez nyújtott finanszírozásból a célországok strukturális reformokat, valamint iparfejlesztést hajthatnának végre kínai importért cserébe.
4.4.6. Pénzügyi szektor fenntarthatósága
A pénzügyi globalizáció jövőbeni fejlődési irányainak és módszereinek kifejlesztésénél figyelembe kell venni a fenntartható fejlődés követelményeit is.
A fenntartható fejlődés mint fogalom és célkitűzés széleskörű elterjedése a 20. század második felére tehető, és első modern definíciója a Római Klub 1972-ben publikált, a Növekedés határai című tanulmányában jelent meg. A globális egyensúlyi állapot
eléréséhez a szerzők a fenntartható kifejezést használták: „Egy olyan modellt keresünk, amely egy olyan világrendet képvisel, amely 1. hirtelen és szabályozhatatlan összeomlás nélkül fenntartható; valamint 2. képes kielégíteni az egész népesség alapvető anyagi szükségleteit.” (Meadows, Meadows, Randers és Behrens, 1972)
E megfogalmazás szellemiségét tükrözi az ENSZ gondozásában 1987-ben megjelent Közös jövőnk című jelentés (ún. Brundtland-jelentés) gyakran idézett definíciója is, mely szerint a fenntartható fejlődés egy olyan fejlődési folyamat, amely „kielégíti a jelen szükségleteit, anélkül, hogy veszélyeztetné a jövő nemzedékek esélyét arra, hogy ők is kielégíthessék saját szükségleteiket” (World Commission on Environment and Development, 1987).
Az emberi szükségletek minél magasabb szintű kielégítése a fejlődés legnagyobb célja.
Mind a fejlődő, mind pedig a fejlett országokban sok millió ember legalapvetőbb szükségletei (lakhatás, étkezés, foglalkoztatás, ruházkodás) sincsenek biztosítva. Ezen túlmenően a jobb életszínvonal iránti jogos igényük is háttérbe szorul.
A John Elkington nevéhez fűződő hárompilléres megközelítés szerint a fenntartható fejlődés három pillére a gazdasági fejlődés, a társadalmi fejlődés és a környezetvédelem, melyek szorosan összefüggnek egymással. Elkington (1997) szerint a hármas optimalizálás érdekében a célok meghatározásánál, a hatások elemzésénél, és a teljesítmény értékelésekor a fenntarthatóság mindhárom dimenzióját együttesen kell figyelembe venni.
A hárompilléres elgondolás üzenete az, hogy a gazdasági felépítmény csak a társadalomba helyezve értelmezhető, míg mindezek környezeti beágyazottságával is számolni kell. A társadalmi és a gazdasági fejlődés szempontját figyelembe véve a fejlődés méltányos, vagyis a társadalomra nézve is kedvező, azonban a környezeti tényezők háttérbe szorulnak.
Ha csak a gazdasági és környezeti szempontokat hangsúlyozzuk, élhető világot kapunk. A társadalmi és a környezeti pillér metszete az elviselhető világ. A három szempont közös metszetében jelenik meg a fenntartható fejlődés.
A környezetvédelmi szempont jelentőségét az adja, hogy az emberiség hosszú távú fennmaradása, szükségleteinek kielégítése a természeti környezet (ökoszisztéma) nélkül elképzelhetetlen. A gazdasági szempont hangsúlyát a gazdasági tevékenység mint jellemző emberi tevékenység kiemelkedő fontossága képezi. A gazdasági tevékenység biztosítja a javak előállítását és elosztását, s így a fogyasztói igények kielégítését. A társadalmi (szociális) pillér figyelembevételét indokolja, hogy a hosszú távú fejlődéshez
elengedhetetlen a népesség megfelelő egészségügyi állapota, oktatási színvonala, a közbiztonság állapota, illetve a társadalmi szerveződések szintje.
A következő részben azt szeretném megvizsgálni, hogy mely követelmények vonatkozhatnak a pénzügyi globalizáció fenntarthatóságára.
A fenntarthatóság alapelveiből kiindulva a pénzügyi globalizációnak is olyan működést kell produkálnia, amely kielégíti a jelen nemzedék szükségleteit anélkül, hogy a jövő nemzedékeinek lehetőségei csorbítaná. A jelen szükségletei közé sorolhatjuk a nemzetközi tőkemozgások gyors és alacsony költséggel járó végrehajtásának lehetőségét, valamint a hatékony nemzetközi tőkeallokációt. A jövő szükségleteinek biztosítása érdekében azonban megoldást kell találni a gyors nemzetközi tőkemozgások (a tőkemenekülés) okozta visszaesések megelőzésére, valamint a destabilizáló hatású spekuláció elkerülésére.
Ennek egy eszköze lehet a rövid távú nemzetközi pénzügyi tranzakciókra kivetendő ún.
Tobin-adó.
A nemzetközi devizatartalékok összértéke kb. 13-14 ezer milliárd USA-dollárt tesz ki világméretekben. Ennek legnagyobb részarányát Kína (29%), Japán (9%), az Európai Központi Bank (6%), Szaúd-Arábia (5%), valamint Svájc (4%) tartaléka alkotja:
17. ábra: Nemzetközi devizatartalékok megoszlása