Írország

2008-ban az eurozóna tagállamai közül Írországot érte el elsőként a recesszió, és a válság kapcsán először az ír kormány hozott intézkedést a teljes bankbetét-állomány állami garanciájának biztosításáról. Az ezt megelőző bő egy évtized során, 1994-től a méltán

„Kelta Tigris”-nek nevezett Írország gyors gazdasági növekedést produkált, melyet

-20 -15 -10 -5 0 5 10

2000 2001 2002 2003 2004 2005 2006 2007 2008 2009 2010 2011 2012 2013

egyenleg a GDP %-aábn

Németország Portugália Írország Görögország Spanyolország

elsősorban az alacsony társasági adókulcs és a kedvező kamatkörnyezet tett lehetővé. A következetesen véghezvitt gazdasági stabilizációs és reformprogramok következtében Írország az Európai Unió egyik legjobban teljesítő országává vált.

Írország 1973-ban csatlakozott az Európai Gazdasági Közösséghez. Gazdasági teljesítményét tekintve a közösség egyik legfejletlenebb állama volt, az egy főre jutó GDP-je nem érte el a közösségi átlag 60%-át. A 2000-es évek elejére azonban, az évi 8-10%-os növekedés hatására az egy főre jutó össztermék már meghaladta a közösségi átlagot. Az ír csoda okaként a legtöbb tanulmány az amerikai tőkebefektetéseket, valamint az ennek hatására létrejött, magas hozzáadott értékű termelést jelöli meg. A fejlődéshez hozzájárult az Európai Uniós strukturális és kohéziós források hatékony felhasználása is, melyek 1989 és 1999 között évente a GDP 3%-át tették ki. Ezek a kiegészítő fejlesztések, a közös piachoz történő hozzáférés és az oktatásban bekövetkezett látványos színvonal-emelkedés mellett még vonzóbbá tették Írországot a külföldi befektetők számára. Mindeközben nem növekedett az ország belső és külső adósságállománya.

A 2000-es évek elejére azonban az export vezérelte növekedés átfordult hazai fogyasztáson alapuló növekedéssé, s a belső kereslet leginkább hitelekből finanszírozott volt. A gyors növekedés ingatlanpiaci igényeket is eredményezett: a megnövekedett bérszínvonal és a csökkenő munkanélküliség az ingatlanok iránti kereslet emelkedésével járt, hozzájárulva ezzel a hitelezési és ingatlanpiaci buborék kialakulásához, még az Egyesült Államokból kiinduló válság begyűrűzését megelőzően. Mindezeket támogatatták a Gazdasági és Monetáris Unió (GMU) tagságból eredő alacsony kamatkörnyezet teremtette olcsó hitelek, valamint a bevezetett adókedvezmények.

A buborék kipukkanása költségvetési bevételek összeomlását is eredményezte. 2000–2007 között átlagban többlettel zárt az ír költségvetés, amely 2009-ben több mint 12%-os hiányra váltott. Ez Görögország után a második legrosszabb mutató volt az euro-övezeten belül. Az belső ingatlanpiaci problémákon túlmenően a külső kereslet megtorpanása is negatívan hatott az exportorientált gazdaságra.

Az ír kormány 2008 szeptemberében kezdett intézkedéseket hozni a pénzügyi válság hatásainak csökkentésére, elsősorban a pénzügyi szektort érintően. Első lépésként a betétek biztosítására vállaltak kötelezettséget: két évig a kormányzat garanciát nyújtott az összes betétre. 2009 elején újratőkésítést és államosítást hirdettek a pénzügyi szektorban. A központi kormányzat pedig a költségvetés rendbetételére államkötvényeket bocsátott ki 11

milliárd euró értékben. Itt is jellemző volt az adóbevételek növelésének szándéka, ami miatt új adókat vetettek ki vagy emelték azokat, illetőleg eltöröltek kedvezményeket.

Az ingatlanpiac összeomlását követően a nemteljesítő hitelek mögötti fedezet értéke lecsökkent, melynek következtében a hitelek piaci értéke a fennálló tartozás névértéke alá süllyedt. A hitelintézetek nem tudtak volna megfelelni a tőkekövetelményekre vonatkozó előírásoknak, amennyiben ezt a veszteséget mérlegükben kimutatják. Az ír kormány ezért 2009 végén létrehozta az 54 milliárd eurós forrással rendelkező Nemzeti Vagyonkezelő Ügynökséget, a National Asset Management Agency-t (NAMA), melynek feladata a kereskedelmi bankok könyveiben kimutatott behajthatatlan vagy kétes jelzáloghitel-kintlévőségek diszkont áron történő felvásárlása volt. A NAMA funkcióját tekintve tehát egy „rossz bank” volt, a kétes hitelek értékesítésével a bankok portfólió-tisztítást hajthattak végre, megszabadulhattak „mérgezett” eszközeiktől. Technikailag a hitelek felvásárlása és későbbi kezelése egy speciális célú intézmény (Master SPV) által, államkötvényekért cserében történt, noha a programban részt vevő hitelek kiválasztását és értékelését továbbra is a NAMA végezte. A mindössze 100 millió eurónyi induló jegyzett tőkével rendelkező SPV tulajdonosi szerkezetét tekintve 49%-ban a NAMA, míg a fennmaradó 51%-ban három privát befektetői (nyugdíjalap-kezelő) csoport hozzájárulásával jött létre. Az alapok mögött álló bankok állami tulajdonba kerülését követően értékesítették az SPV-ben meglévő részesedésüket. Az értékesítéseket követően állami tulajdon aránya 49%-ról 66%-ra emelkedett. A hitelek kivásárlása 2010 márciusában kezdődött meg.

Írország 2010 novemberében fordult az Európai Unióhoz és az IMF-hez pénzügyi segítségért. A mentőcsomag teljes összege 85 milliárd euró, az ír GDP 52%-a volt, melyből egyenként 22,5-22,5 milliárd eurót az Európai Pénzügyi Stabilitási Mechanizmus, az IMF, és az Európai Pénzügyi Stabilitási Alap biztosított, míg a fennmaradó összeget kétoldalú megállapodások alapján vették igénybe. A hitelek feltétele egy három éves csomag elfogadása volt. A megszorító intézkedések létszámleépítést, bércsökkentést, az általános forgalmi adó emelését és a minimálbér csökkentését is magukban foglalták, ezért ellenük számos tiltakozó akció és tüntetés indult. A hároméves program emellett növekedés-orientált reformok végrehajtását is előirányozta, elsősorban a munkaerő-piacon.

A pénzügyi segítség célja Írország stabilizálásán túl az is volt, hogy megakadályozzák a fertőzést az eurozóna periférikus országai felé. Az IMF közleménye szerint Írország 2011 februárjában már a recesszióból való kilábalás útján haladt, melynek fő okai az exportkilátások javulása, illetve a bankszektorban végrehajtott feltőkésítések által elindított

kedvező folyamatok. A mentőcsomagból Írország hivatalosan 2013 decemberében lépett ki, azonban jövőbeli helyzete továbbra is nagymértékben függ az eurozóna egészének teljesítményétől (Farkas, Voszka és Mező, 2012).

Az ír bankrendszer vállalatoknak nyújtott hitelállományának közel háromnegyede az építőiparhoz volt köthető, azonban a gazdasági válság következtében e hitelek növekvő hányada vált nemteljesítővé. Fábián és Rácz (2011) megállapítja, hogy az ingatlanpiaci buborék kialakulásához hozzájárult az ír bankok felelőtlen finanszírozási magatartása, melyet a makroprudenciális szabályozás is megtűrt. Ilyen körülmények között a banki menedzsment elé is új lehetőségek tárultak, amelyek kihasználását tovább motiválta a külföldi bankok által jelentett konkurencia. Regling és Watson (2010) kifejti, hogy a banki döntéshozatalban elkövetett hibák központi szerepet játszottak Írország pénzügyi válságának kialakulásában, melyek leginkább a kockázatkezelés egyes területein bekövetkezett hiányosságokon keresztül jelentkeztek. Ilyen problémás terület volt a banki stressz tesztelés, a hitelkockázatok felmérése, és több esetben a hitelek dokumentálása is.

Mindezek magas fokú sérülékenységet eredményeztek az ír bankrendszerben. Az egyik legnagyobb kockázat az ingatlanhoz köthető banki eszközök magas koncentráltságából eredt, amely némely pénzintézetet különösen magas piaci kockázatnak tett ki. A koncentrációt tovább növelte az építőiparban a hitelfelvevők alacsony száma, illetve közöttük fennálló kapcsolatok. A koncentráció mellett további problémát jelentett a

„leegyszerűsített” banki hitelezési politika, mely az ingatlanpiaci boom felelőtlen kihasználásra ösztönzött, és amelyben a banki jutalmazási rendszerek is érdekeltté tették a vezetést. Így fordulhatott elő olyan alapvető körültekintést jelentő hitelezési szabályok megsértése, amelyek túlmutattak a hitelminősítés hiányosságain, mint például a mérlegek

„kozmetikázása”, vagy pedig az Anglo Irish Bank vezető tisztségviselőinek nyújtott

„rejtett hitelei”. A válság kitörése az ír bankrendszer számára a fentiek következtében még inkább drámai hatással bírt, noha a komplex pénzügyi instrumentumok alkalmazása Írországban nem volt jellemző. Ugyanakkor nagy volt az összefonódás az Egyesült Államok bankrendszerével: a bankok egy köre jelentős mértékben vásárolt értékpapírosított jelzáloghiteleket, főként az amerikai piacról, annak érdekében, hogy a tőkekövetelményeket minimalizálni tudják. A válság következtében elszenvedett veszteségek hatására a legnagyobb három kereskedelmi bank közül egyet (Anglo Irish Bank) államosítottak, kettőt (Allied Irish Bank, Bank of Ireland) pedig feltőkésítettek

összesen 7 milliárd eurónyi összeggel, míg a banki mérlegek eszközoldalának feljavítása a hitelek átvételén keresztül történt.