Régi magyar szokás volt a temetések, különféle gyászszertartások alkalmával oblatiókat fölajánlani, a melyeket «mortuariaknak» neveztek.1
A m a g y a r urak előszeretettel intézkedtek vég-rendeleteikben aképen, hogy valamelyik szolgájuk bocsájtassék szabadon azzal a kötelezettséggel, hogy az e célból neki átengedett föld jövedelméből el-hunyt urának, úrnőjének lelkiüdveért, haláluk év-fordulója napján, misét végeztessen a megjelölt egyházban és bizonyos, szintén meghatározott, ado-m á n y o k a t a j á n l j o n föl.
így tesz pl. 1226-ban Tékős, Dénes mester fia, m i d ő n érezvén közeledni testének feloszlását, Urög nevű szolgáját «dusnoknak» «torlónak» másképen lélekváltónak rendelte ivadékaival együtt, oly m ó d o n , hogy évenkint két szentmisét végeztessen érette a bessenyői egyháznál, mely alkalommal egy j u h o t , h a r m i n c kenyeret, egy ludat, egy tyúkot, két csöbör sört adjon.2
1235-ben a Borsa-nemzetségből való Benedikta özvegyasszony a sír szélén állván, Agna nevű szolgálóleányát az ugrai egyháznak hagyja, hogy
1 Fejér VI. 2. 228. Hazai okmánytár VI. 147. VIII. 63.
2 Regestrum Varadiense. Bpest, 1903. p. 288.
ez minden h ó n a p b a n egy rőf hosszú viaszgyer-tyát a j á n l j o n föl a Boldogságos Szűz oltárára. Egyik fia pedig torló legyen és nevezett egyháznál m i n d e n év szent Mihály n a p j á n gyászszertartást végeztessen, a mikor egy kétéves tinót, több kenyeret és öt veder sört tartozzék adni.1
1238-ban Farkas, Tótdörögdi Torna fia, Szereda nevű szolgáját az Üdvözítőről nevezett tótdörögdi egyháznak adja, azzal a kötelezettséggel, hogy lelki-üdveért évenkint gyászszertartást végeztessen és a d j o n ezen alkalommal hatvan kenyeret, egy egyéves borjút és tíz veder sört.2
Később az ily torlók kirendelése helyett inkább földbirtokot, vagy pedig készpénzt hagyományozlak őseink az egyházakra, azzal a kikötéssel, hogy éret-tük, az év bizonyos napjain, szentmiséket végezzenek.
Emellett azonban a végrendelkezőnek rendsze-rint arra is van gondja, hogy temetése alkalmából az oblatiók el ne m a r a d j a n a k .
1476-ban Csáktornyai Ernust János szlavóniai bán, m i u t á n végső intézkedésében, különféle egyházi célokra juttatott vagyonából, meghagyta, hogy holttestének a
templomba való átkiséréséhez h í v j a n a k össze minél nagyobb számban egyháziakat és szerzeteseket, a kik temetése n a p j á n minél több szentmisét mutassanak be lelkéért. Az ilyenkor szokásos oblatio meghatá-rozását a végrendeleti végrehajtókra bizta, azt köt-vén ki csupán, hogy ez méltó legyen egy főrangú ú r h o z és hogy fekete selyemmel vagy posztóval le-borított lovakat is ofieráljanak. Elrendelte továbbá, hogy szent Anna oltáránál a káplánok egész éven keresztül énekes misét végezzenek érette, a főoltár-nál pedig tartsanak h a r m i n c vigiliát. Fiát, a pécsi püspököt, ezenfelül megbízta, hogy a Boldogságos Szűzről cimzett budai egyház plébánosának ezút-tal tiz hordó bort a d j o n és m á s k o r is segítse őt borral, hogy azoknak az egyháziaknak, a kik szünet nélkül imádkozni fognak érette, legyen mivel fölüdíteniök magukat.3
Ha pedig maga az elhunyt n e m intézkedett volna a temetés alkalmával szokásos oblatiokra vonatko-zólag, hozzátartozói, hűséges emberei bizonyára n e m mulasztották volna el ezeket a gyászszertartás alatt felajánlani. Sőt a találékony szeretet még arról is tudott gondoskodni, hogy a temetésen megjelenő szegényeknek is lehetővé tétessék ezeknek az obla-tioknak a felajánlása.
1530 augusztus 23-án meghalt Lőcsén Schacheni P e r n e r Kristóf, szepesi várkapitány, a ki 500 német zsoldos fölött parancsnokoskodott és lelkiismeretes, a hadi, valamint polgári ügyekben egyaránt j á r a t o s e m b e r volt. Sperfogel K o n r á d városi biró, a ki föl-jegyezte Diariumába, hogyan m e n t végbe temetése,
azt is megemlíti, hogy a kapitány nem gondolt
beteg-» U. ott. p. 307. s Fejér IX. 7. 654.
3 Zalavármegye oklevéltára. Bpest, 1886. II. 605.
7. szám.
R E L I G I O
75 sége halálos voltára és így n e m j á r u l t a végsőszent-ségekhez.
Miután rokonai közül senki sem volt körülötte, ragaszkodó, hűséges szolgája, Ostermann Fülöp, intéz-kedett a temetésre vonatkozólag.
A halál bekövetkeztekor azonnal, még az éj folyamán, elizent a tanítókért, hogy a halott fölött a szokásos négy zsoltárt e l m o n d j á k .
A temetés reggelén 8 ó r a k o r pedig a papok és tanítók együttesen végezték el a megholtakért m o n -dani szokott vigiliákat. Ezek befejeztével a holttestet nagy kísérettel bevitték a szent Jakabról nevezett templomba. A koporsó előtt közvetlenül az elhunyt-nak fegyverviselő szolgája ment, tetőtől talpig föl-fegyverkezve, kezében u r a lefelé fordított lándsáját vivén. Utána a kapitány szürke p a r i p á j á t vezették, leborítva fekete lepellel. A templomhoz érve, a lovat megállították a bejárat előtt, a gyászmenet pedig be-vonult a t e m p l o m b a és itt elhelyezkedett.
A k o m o r díszítésű gyászravatalon számtalan gyertya égett, melyek közt egy táblán pénz volt el-helyezve, hogy, a ki akart, kivehessen onnan egy dénárt és így mehessen oífertoriumot adni «item multas alias candelas parvas super feretro u n a cum scutella, in qua erant pecuniae, ut qui velit, possit accipere u n u m d e n a r i u m , et ire ad offertorium».
Ezenfelül 27 font viaszgyertya és 10 d a r a b zöldszinű fáklya volt előkészítve, a temetésen résztvevő elő-kelőbb egyének részére.
Midőn a gyászmisével az evangéliumhoz értek, az egyik szolga a paripával bejött a t e m p l o m b a és előbb a ravatalhoz, azután pedig ahhoz az oltárhoz vezette, a hol az offer tori umot felajánlották. Ezúttal csak egy oltár volt e célból kijelölve.
Az offertorium felajánlása úgy történt, hogy elő-ször a fegyverhordozó ment az oltárhoz, azután a paripát vezették ide és miután felajánlották, a plébános szolgája elvezette a plébániára. E k k o r a j e l e n -levők a következő sorrendben j á r u l t a k az oltárhoz oífertoriumot a d n i : először jöttek a nemes u r a k ke-zükben a zöld fáklyákkal, azután a város polgárai, m a j d a nép, s végül a n ő k nagy számban, szegé-nyek és gazdagok vegyesen.
A szentmise végével a szomszédos falvakból szépszámban megjelent papság, megkerülvén a r a v a -talt, elmondotta a Misereret, De profundist, a Laudat anima mea D o m i n u m kezdetű psalmust a hozzá tar-tozó imákkal. Végre, a Salve Regina eléneklése után a koporsót lebocsátották a sirba.
E k k o r a fegyverhordozó h á r o m d a r a b r a törte a kezében tartott lándsát e német szavak kíséretében:
«Herr Christoph P e r n e r von Schachen, Königlichen Majestät in Ungarn u n d Böhmen oberster H a u p t -m a n n in Zips. Heut H a u b t -m a n n und n i -m -m e r -m e h r » . A temetési szertartást végző plébános pedig h á r o m -szor földet hintett a koporsóra és megáldotta azt szenteltvízzel.
A temetési rendező Ostermann m i n d e n miséző papnak 12 dénárt adott és n é h á n y kisebb gyertyát.1
A vízkereszti házszentelésen és a temetési s egyéb gyászszertartásokon kívül, volt még számos egyéb alkalom is, a mikor a hivek papjaikat ado-m á n y o k b a n , a j á n d é k o k b a n részesítették.
Hogy hányféle alkalomkor, mi mindenfélét kap-tak a hívektől az egyháziak, legjobban megítélhetjük a következő esetből.
1478-ban a bácsi egyházmegyéhez tartozó, szent keresztről nevezett kamenicai plébánia-egyház plé-bánosa Adalbert és többi papjai, ú g y m i n t : Demeter a Szűz Mária-oltár dékánja, Mátyás a szent Ilona, Miklós a szent Katalin, Flóris a Szentháromság, János a Boldogságos Szűz, István a Mindenszentek oltárá-nak igazgatói közt egyenetlenség tört ki a szentsé-gek kiszolgáltatása és a hivek állal fölajánlott obla-tiókon való megosztozás miatt. Miután az ügy m á r a bácsi püspökség előtt is megfordult, a pereskedő felek némely érdemes káptalani tag közbenjárására, a következő egyezségre léptek, melyet 1483-ban IV.
Sixtus pápa is jóváhagyott.
Az oltárigazgatók, hiven a régi szokáshoz, a jövő-ben is kiszolgáltathatják a szentségeket és elfogad-h a t j á k a elfogad-hivek oblatióit ; teelfogad-hát misézelfogad-hetnek, gyón-tathatnak, keresztelhetnek, szóval végezhetik az összes szertartásokat, úgy m a g á b a n az egyházban, m i n t azon kívül, kivéve azokat, a melyeket a székesegy-h á z b a n a praelátus szokott végezni, m e r t itt ezek a plébánoshoz, mint lelkipásztorhoz, tartoznak.
A mit az oltárigazgatók a betegek ellátásakor kapnak, az legyen az ö v é k ; lia valamelyikök sem-mit sem kapott volna, a n n a k egy kenyér ára legyen a jutalma.
A mit a hivek végrendeletileg a plébánosra hagyományoznak, az legyen az övé. Ellenben, ha a végrendelkező akár az oltárigazgatók egyikére, a k á r pedig v a l a m e n n y i ö k r e hagyományoz valamit, annak kétharmadrésze legyen a plébánosé, e g y h a r m a d a pedig az oltárigazgatóké, ha a h a g y o m á n y fejében nem kellett misét végezni. Ha a hagyomány misével volt egybekötve, úgy a plébános csak azt kapta meg, a mit r á hagytak.
Ha a hivők közül valaki ingatlant, művelés alatt állót, vagy parlagot hagyott végrendeletileg az oltárigazgatók egyikére, úgy ezt az illető egészen és m i n -den kötelezettség nélkül megkapta.
A gyóntatónak azonban, lia a végrendelkezésnél jelen volt, gondoskodnia kellett arról, hogy a végrendel-kező akaratát meg nem engedett m ó d o n ki ne játsszák.
Tilos volt a végrendelkezőt rábírni akarni végső intézkedésének megmásítására is; legfeljebb t a n á -csolni lehetett neki és megfelelő, istenfélő a l a k b a n oktatni; egyébként egészen rá kellett bizni az illetőre a végrendelkezést.
1 W a g n e r : Analecta Scepusii. Viennae, 1774. II. p. 156.
Ha valaki, beteg vagy egészséges, egyre ment, vánkosokat, lepedőket, ingeket, törülközőket, sarukat és m á s hasonló dolgokat hagyott valamelyik oltár-igazgatóra, akkor ezt annak kellett megkapnia.
Hasonlóképen az övé lett a kapott liba, csirke, pe-csenye, hal, perec s egyéb ennivaló; a kenyéren, gyertyán és a készpénzen azonban meg kellett osz-toznia társaival.
A mit a rokonok akár készpénzben, akár m á s alakban, segély vagy mise-stipendium fejében adtak, azt m i n d e n k i megtartotta magának.
Az ü n n e p n a p o k o n , köznapokon, úgyszintén a temetések alkalmával fölajánlott oblatió, úgymint a kenyér, gyertya, lámpák, terítők, pénz és m i n d e n egyéb, a mit az oltárra tettek, a plébánost illette.
Az eljegyzések alkalmával az oltárra telt pénz azon-b a n az oltárigazgatóké lett.
A jegyeseknek a t e m p l o m b a való bevezetése alkalmával adni szokott kenyeret, csirkét és törlő-r u h á t a plébános kapta ; h á törlő-r o m d é n á törlő-r és ugyanennyi gyertya kivételével, a mi az oltárigazgatóknak jutott.
Ugyanígy osztoztak meg az avatáskor adni szokott oblatión is. A keresztelési a d o m á n y az oltárigazgató-kat illette, a kenyér és csirke kivételével, mert ezt a p l é b á n o s kapta.
A mit a nagyböjti gyóntatások alkalmával az asszonyok, leányok és gyermekek az őket meggyón-tató oltárigazgatóknak szántak, azon valamennyien osztoztak ; ellenben a férfiak adománya k é t h a r m a d -részben a plébánosé lett és csak egyharmadát kap-ták az oltárigazgatók. A mit a gyónó m á s k o r j ó n a k látott adni gyóntatójának, azt ez megtarthatta magának.
Háromkirályok vigiliáján az oltárigazgatók által maguk által kiválasztott divizor számba vette az összes házakat a községben s a mi a házszentelés alkalmával összegyűlt, azt m i n d a n n y i u k jelenlétében szétosztotta. A készpénz k é t h a r m a d a ekkor is a plébánosnak jutott, míg a h a r m a d i k h a r m a d o t a divizor megtartotta magának.
Hasonlóképen az oltárigazgatóké volt a b a k s a -falvi és bodoni columbatió jövedelme, n e m k ü l ö n b e n a gyóntatások fejében tett m i n d e n a d o m á n y is.1
IV.
Ezek voltak azok az oblatiók, a melyeket a régi m a g y a r o k részint a szentmiseáldozat bemutatása alatt, részint bizonyos egyházi cselekvények alkal-mával fölajánlani szoktak.
T i m o n előtt, így olvassuk ezt m u n k á j á b a n , az eredmény tisztán áll ezekre az oblatiókra vonat-kozólag.
«Az egykori áldozati oblatiók, melyek lassankint bizonyos nagy ünnepekhez fűződnek, évenkint vissza-térő egyházi szolgáltatássá, szóval egyházközségi
1 Vatikáni levéltár. Reg. Lateranensia. Sixti IV. Vol. 830.
Fol. 4 3 - 5 3 t.
adóvá válnak (proventus lecticalis), a kegyszer obla-tiók pedig bizonyos egyházi cselekvényekért j á r ó egyházi illetékekké (proventus stolaris») (10. 1.)
«Az általános jellegű egyházi szolgáltatás, az egyházközségi adó (párbér) behozatala n e m okoz-hatott nagyobb nehézséget ; könnyű volt arra alapot találni a szentírásban, mely úgy is csak általánosan szól a p a p o k ellátásáról, k ö n n y ű volt azt az egyház isteni eredetű intézményiéivel kapcsolatba hozni.
Nagyobb nehézséget okozott azonban az egyházi ille-tékek (stoladijak) jogi megállapítása, mert a szent cselekvényeknek vagyoni értékért teljesítése simoniát képezett. Ezen fölfogásnak megfelelőleg ismét és ismét megtiltatik úgy a partikuláris, mint a közön-séges zsinatokon, hogy a papi rend tagjai bármely egyházi cselekvényért dijat követeljenek. A szükség h a t a l m a azonban ezen irányban is győzött. És hosszas h a r c után a végeredmény az lett, hogy a lelkésznek n e m szabad ugyan a vallási cselekvényért dijat ki-kötni, annak teljesítését a díj lefizetésétől függővé tenni, de a laudabilis consuetudo alapján megállapított szolgáltatást követelheti.» (12. 1.)
A mit T i m o n a stoladijak felől mond, a b b a n körülbelül igaza van. Körülbelül m o n d j u k , m e r t hazai viszonyainkat e tekintetben sem ismeri eléggé.
A stoladijak csakugyan azokból az oblatiókból keletkeztek, a melyeket a hivek bizonyos szertartások végzésekor, bizonyos szentségek kiszolgáltatásakor ajánlottak föl papjuknak.
Az egyház sokáig következetesen ellenzi, hogy szolgái ezen egyházi cselekvények fejében dijakat követeljenek maguknak. És ellenőrzi is, hogy tiszte-letben tartják-e ezen rendelkezését. Midőn 1397-ben Kanizsay János esztergomi érsek De P o u t h o Antal sebe-nicoi püspök és érseki helynök által egyházlátogatást végeztetett az esztergomi székesegyházban, a helynök egyebek közt arra nézve is kérdést intézett a káp-talanhoz, vájjon a keresztség, gyónás, Oltáriszentség, házasság, utolsókenet szentségének kiszolgáltatásakor és a temetések fejében, n e m szoktak-e a hivektől valamit kérni és ha igen, m i t ?
Mire a kanonokok azt felelték, hogy hallották, miszerint n é h á n y d o m o n k o s r e n d ű szerzetes, a kikre a nagyheti gyóntatást bízni szokták, föllépett ily követeléssel a gyónókkal szemben ; hogy azonban a szent Kereszt oltárának igazgatója, a ki a székes-egyházban a plébánosi teendőket végzi, kérne vala-mit, arról nemcsak nincs tudomásuk, de n e m is hiszik, hogy ezt megtenné, mert j ó és tisztességes papnak ismerik.1
Még száz esztendő múlva sem enyhül az egyház szigora e tekintetben. Az 1494. évben megtartott nvitrai zsinat is úgy rendelkezik, hogy a gyermekek keresztelése, úgyszintén a gyóntatás, esketés, teme-tés fejében ne merészeljenek az egyháziak a k á r
1 Visitatio capituli e. m. Strigoniensis. A. 1397. p. 52.
7. szám.
R E L I G I O
77 valami j u t a l m a t kieszközölni, a k á r erre nézve valamiÍgéretet kicsikarni a hívektől. Ha azonban ezek a szertartás után valamit önként, nem mint köteles tartozást, h a n e m tisztán vallásos buzgóságból föl-ajánlottak volna, azt nagy köszönet mellett szabad volt elfogadniok.1
Ámde azért nagyon csalódnék, a m i n t csalódott Timon is, a ki azt hinné, hogy sok helyen n e m vol-tak ezek az a d o m á n y o k kötelező tartozások, még pedig nem c s u p á n a laudabilis consuetudo alapján, m á r a középkorban is. Az ország n e m egy részében jóval előbb, mint a nyitrai zsinatot megtartották, egész részletesen megvolt m á r állapítva, mikor mit tartoznak a hivek fizetni papjaiknak, még pedig valóságos írásbeli szerződés alakjában.
Elég legyen e tekintetben arra hivatkoznunk, a mit 1322-ben, tehát több mint másfélszázaddal a nyitrai zsinat előtt, az elefánti plébánián tapasztalunk, a hol a j o b b á g y n é p e k n e k a következő stóla-dijakat kellett fizetniük azon megállapodásnál fogva, a mely egyrészről János plébános, másrészről az alsó és felső elefánti n e m e s urak közt létrejött.
Minden jegyes, esküvője alkalmával vagy egy törülközőt vagy 12 dénárt tartozott adni; m i n d e n fiú-gyermek megkeresztelése alkalmával egy kalácsot és egy tyúkot ; az anya szülése utáni negyvenedik n a p o n m i n d e n kisded után ugyanennyit'; a temetés után a harangozó részére egy d é n á r t ; a plébánosnak apsalmu sok elmondásáért 12 dénárt ; a halottakért végezni szokott vigiliakért ugyanannyit ; a halál 7. és 30.
n a p j á n , n e m k ü l ö n b e n a n n a k évfordulóján, úgyszin-tén ha valaki fából vagy kőből síremléket emeltetett, két kalácsot, egy csirkét, egy sajtot, egy rétest és egy korsó sört tartozott adni ; item q u a n d o c u n q u e ex parochianis ante j u r a m e n t u m cum sua conjuge fieri d e b e n d u m contraheret seu eandem carnaliter cog-nosceret, 104 d é n á r t ; a ki m á s faluban házasodott vagy tartotta eljegyzését 12 d é n á r t ; ha pedig esküvő vagy eljegyzés nélkül vitte át a leányt valaki m á s községbe, akkor az, a kinek lakásában annak előtte tartózkodott, akár atyja, anyja, testvére volt az illetőnek, a k á r hozzá idegen, 12 pensa dénárt fizetett.
A hivek által b á r m e l y szent tiszteletére adott vendégeskedés alkalmával, a leölt m a r h a bőrét és b u s á n a k negyedrészét, ezenfelül egy asztal-teritőt, négy kalácsot és egy csöbörre való sört kapott a p l é b á n o s ; kisebb fajta l a k o m á k után 60 dénárt.
Ha valamelyik asszony törvénytelen gyermeket szült, 104 dénárt fizetett.
Nem tartoztak azonban a hivek gyermekeik keresztelése és katekizálása alkalmából gyertyapénzt adni.2
Kollányi Ferenc dr.
1 Péterffy : I. p. 282. 2 Anjoukori okmánytár II. 12.
'atholikus hitélet Angliában.
(i.>
A hol a katholicizmus mélyen meggyökerezett, alig hogy tevékenységét megszabadítják a bilincsek-től, c s a k h a m a r terebélyes fává erősödik és fejlődik.
Az u j a b b időben Anglia szolgáltatja erre a legszebb példát. 1829-ben kezdtek a katholikusok föllé!egzeni, m i k o r a régi egyházüldöző és elnyomó rendszer megdőlt. 1851-ben a «Fabiola» regényéről m i n d e n ü t t ismeretes W i s e m a n Miklós személyében kath. érse-ket és mellette 14 püspököt kaplak s ezzel újra tel-jesen helyreállolt a kapocs Jézus egyházával. Hogy
számra mennyire szaporodott azóta a katholikus lakos-ság, az előbbi értekezésben láttuk. Lássunk most egy pár képet a belső hitéletről is; lássuk, miképen van arról gondoskodva, mikép nyilvánul az élet k ü l ö n -féle körülményeiben és mily gyümölcsöket terem a keresztény szerelet és jótékonyság terén.
Állandó lakásom miatt n e m volt a l k a l m a m arra, hogy a nagyobb csoportban együtt lakó katholikusok hitéletét közvetetlen közelségből szemléljem. Többet láttam, m i k o r időről-időre m á s helyeket is megláto-gattam Walesen kívül. Walesben halad a katholiciz-m u s legkevésbbé előre. Ablakokatholiciz-m előtt körülbelül egy kilométernyire sziklaorom emelkedett ; a hegy oldalát fenyőerdő borította. Tetején vékony tornyú kis kápolna áll, szomorúan, elhagyottan. Elmerengve tekint le a széles völgyre, a melyben egykor a hires b á r d o k énekeltek s a hivő nép magasztalta a Mennyek király-nőjét. Hol vannak most a «Miasszonyunk nászajándé-kának» — a hogy Angliát régen nevezlék — gyöngyei, a Mária-dómok és k á p o l n á k ? Igen sokat lerombol-tak, mások pedig mostohagyermekek birtokába ke-rültek, a kik n e m ismerik el őt a n y j u k n a k és n e m adnak isteni Fiának helyet oltáraikon. Ezt a kis kápolnát engesztelésképen építették mintegy ölvén év előtt. Május havában szentmisét is m o n d a n a k f ö n n ; k ü l ö n b e n pedig nem igen látogatják, mert fárasztó föl az út. Inkább csak tüntető jelül áll fönn és néz szerte a mélységbe, hogy meglássék rajta, kinek szólt és szól jogszerint a tisztelel ez országban.
A közvetetlen szomszédságban tíz katholikus csa-ládnál alig volt t ö b b ; ezeknek is nagyobb része Anglia m á s vidékéről jött ide. ü e ezek annál kitar-tóbbak és buzgóbbak. Vasárnap a szentmisén, a pré-dikáción, a délutáni istentiszteleten a p r a j a - n a g y j a m i n d megjelen; házi életükben példásak. Nem hiába Anglia h'gkatholikusabb vidékéről, Lancashire gróf-ságból valók.1 A közelben k é t - h á r o m elemi iskola is van, de ők nem ezekbe j á r a t j á k gyermekeiket, h a n e m a st.-asaphi katholikus iskolába, a melybe a gyerme-keknek egy óránál is tovább kellene gyalogolniok.
Hogy segítsenek m a g u k o n ? Egy kis ponny-ló viszi a gyermekeket n a p r ó l - n a p r a kocsin a városkába. Reg-gel összegyűlnek, a h á n y a n v a n n a k s lekocsikáznak
1 A mi nálunk megye, az Angliában grófság. Szerk.
St.-Asaphba, délután pedig ismét hazahozzák őket.
Mert a szülők hiven megtartják a kath. püspökök utasítását, hogy gyermekeiket csak kath. iskolába járassák. É p így tesznek a St.-Asaphban lakó kath.
hivek is. E v á r o s k á b a n van egy kath. kápolna s mellette az iskola. Még egy-két helyen van a környéken katho-likus kápolna. Ez az egész itt Észak-Walesben.
A visszatérési mozgalom még n e m igen érintette Wales methodistáit és kálvinistáit. Egy öreg Welsh-man, a ki k ü l ö n b e n igen jóindulattal viseltetik irán-tunk, azt mondta, hogy m á r öreg arra, hogy más vallást kezdjen. A prédikátorok a népet vallásilag tudatlanságban t a r t j á k ; nagyobbára politikai beszé-deket tartanak. S a szegény népet a részletes nyilvá-nos gj'ónás, a minő az őskeresztényeknél sem volt meg sohasem, nagyon demoralizálta. Egy, a kenyér-kérdés miatt ismét kitért volt konvertita családot fölszólítottunk, hogy legalább a katholikusnak keresz-telt gyermekeket k ü l d j é k a törvény szerint kath.
iskolába és ne tegyék ki üdvösségüket veszélynek.
«Azok m á r üdvözültek», volt a rövid válasz az anya részéről; valószínűleg azért, m e r t a keresztséget ele-gendőnek t a r t j á k az üdvösségre a predestináció tana értelmében.
Meg kell azonban adni, hogy a vasárnapot e pro-testánsok is szigorúan megtartják. Az amúgy is csen-des völgy n é m a hallgatásba m e r ü l e n a p o n . Isten-tisztelet, bibliaolvasás és nagyobbára a házon belül való foglalkozás képezik a teendőket. Gyermekeket ilyenkor n e m látni a házon kívül. Mint ismeretes, egész Angliában ü n n e p a vasárnap. A fölvilágosodott angol nép ad még a vallásra.
R e n d h á z u n k n a k angol és angolul jól tudó tagjai vasárnaponkint a vasúttal mindenfelé kirándultak, hogy a kisebb-nagyobb csoportokban lakó katholiku-soknak a szentmisével és prédikációval segítségére legyenek. így tesznek másutt is, a hol több p a p lakik egy helyen. Mert főkép itt, Walesben, nagyon szétszórtan laknak a hivek. Egy helyütt egy anglikán úrinő maga tett alapítványt arra, hogy a nála szol-gálatban levő katholikusok vasárnaponkint a szent-mise és a keresztény tanítás áldásaiban részesülhes-senek. Legtöbb helyen maguk a hivek kénytelenek fönntartani templomukat, iskolájukat, papjukat.
Nézzünk most kissé széjjel m á s helyütt is és lássuk, mikép van gondoskodva a kath. hitélet ébren-tartásáról. Egyes pontokat később k ü l ö n szándéko-zunk tárgyalni, itt csak n é h á n y lazán összefüggő megfigyelést fogunk elmondani.
Különféle helyeken fordultam meg, kisebb és nagyobb városokban, v i d é k e n ; mindenféle vallású t e m p l o m mellett elhaladtam, de alig emlékszem egyre is, a melynek bejáratánál, illetőleg b e j á r a t a előtt nagy táblán n e m volna megjelölve a rendes és r e n d -kívüli istenitisztelet sorrendje. A kath. k á p o l n á k n á l és templomoknál is megvan ez a hirdetés. Még pedig
Különféle helyeken fordultam meg, kisebb és nagyobb városokban, v i d é k e n ; mindenféle vallású t e m p l o m mellett elhaladtam, de alig emlékszem egyre is, a melynek bejáratánál, illetőleg b e j á r a t a előtt nagy táblán n e m volna megjelölve a rendes és r e n d -kívüli istenitisztelet sorrendje. A kath. k á p o l n á k n á l és templomoknál is megvan ez a hirdetés. Még pedig