II.
15. Brinzeu úr tehát a tomisták rendszerében n e m talál kielégítő feleletet a kegyelem és a szabad akarat megegyeztethetőségére. A molinistáké azonban Ítélete szerint szépen megegyezteti a kegyelem h a t á -sát a szabadsággal. Meg kell [tehát mutatni, hogy a szerző a molinisták megítélésében is egyoldalúlag j á r t el. A t o m i s m u s t helytelenül fogta fel ; a m o l i n i s m u s tárgyalásában n e m szerencsésebb.
Jól jegyzi meg Brinzeu, hogy a m o l i n i s m u s alapja az ú. n. scientia media, középső ismeret vagy tudás Istenben. Nem helyeselhető a z o n b a n azon állí-tás, m i n t h a a kinyilatkoztatás alapján találnók Isten-ben a scientia simplicis intelligentiae és scientia visionis mellett a scientia médiát is. Mert ha ezen kifejezést «a kinyilatkoztatás alapján» a szó szigorú értelmében vesszük, a k k o r az következnék, hogy a scientia m e d i a létezését el kellene i s m e r n ü n k , a mit pedig a tomisták n e m tehetnek. Sőt a t o m i s t á k o n kívül is többen legfeljebb theologiai hypothesisnek tartják.1
16. Nézetünk szerint n e m egészen helyesen hatá-rozza meg Brinzeu a scientia médiát, m i d ő n «azon dolgok ismeretét» sorozza ezen isteni tudás tárgya alá, «melyek csak bizonyos feltételek mellett történ-hetnek vagy tényleg letörtén-hetnek meg». Világosabb, ha azt m o n d j u k , hogy n e m a föltételes j ö v e n d ő dolgok tartoznak a scientia médiához, h a n e m azok, melyek tényleg n e m léteznek, h a n e m csak bizonyos feltétel alatt létezhetnének, történhetnének meg. Mert ha vala-mely feltételtől függő dolog tényleg bekövetkezik, a k k o r az m á r a scientia visionis alá esik, a mely m i n d a r r a kiterjed, a m i Istenen kívül létezéssel b í r ; valamint a scientia simplicis intelligentiae csak a
1 Igy pl. Scheeben : »Andererseits darf man aber auch für die scientia media nur den Charakter einer wissenschaft-lichen Hypothese zur Lösung von mancherlei Schwierigkeiten beanspruchen, die selbst wieder ihre neuen Schwierigkeiten hat. Letztere w u r d e n von manchen Vertretern der scientia media zu leicht genommen, wie dieselben auch oft zu voreilig sind in der Aburtheilung der Thomistischen Ansicht». Hand-buch der Kath. Dogmatik. I. 654—56.
puszta lehetséges tárgyakat foglalja magában.1 Jobb, ha m e g k ü l ö n b ö z t e t j ü k az u. n. f u t u r u m absolutumot, a m i tényleg megtörténik, b á r csak egy bizonyos feltétel mellett is, a f u t u r u m conditionatumtól, m e l y -lyel oly jövendőt jelelünk, a m i m i n t ilyen n e m történik, de megtörténnék, h a bizonyos feltétel be-következnék, m i n t pl. Tirusz és Szidon lakóinak fel-tételes megtérése.
17. De még ezzel sincs a scientia m e d i a meg-határozva. Hisz a feltételes jövendő dolgok megisme-rését, m i n t Brinzeu Kleulgen u t á n maga is j ó l m o n d j a , Istenben az összes hittudósok kevés kivétellel telje-sen bizonyosnak tartják.2 Hol kezdődik tehát a nézet-eltérés a molinisták és a tomisták k ö z ö t t ? Mindkét rész elismeri a feltételes j ö v e n d ő k biztos m e g i s m e -rését. De h o n n a n meríti Isten ezt a bizonyos, csalha-tatlan m e g i s m e r é s t ? A molinisták azt állítják, hogy Isten mindezt saját akarata elhatározása elölt ismeri meg. Mielőtt ezen dolgok j ö v ő j e fölött döntött volna, m á r a scientia media m e g m u t a t j a neki a feltételes j ö v e n d ő dolgokat. így tehát a molinisták a
futuribi-liákat függetlenítik Isten akaratától. Ez a scientia media veleje.
A tomisták pedig, elismervén a feltételes j ö v e n -dők bizonyos megismerését, tagadják, hogy Isten saját akaratának elhatározása előtt b á r m i t is, m i n t j ö v e n d ő t i s m e r h e t n e meg. Mielőtt Isten a puszta
lehető dolgok fölött n e m határozott, azok közül egyik sem nevezhető föltételes vagy föltétlen j ö v e n d ő n e k . É p e n azért a scientia m é d i á n a k nézetük szerint nincs tárgya, tehát Istenben n e m létezhetik. Molina elég őszintén és világosan határozza meg a scientia mé-diát, m i d ő n azt az u. n. scientia libera-val ellen-tétbe állítja és a n n a k a tárgyát határozottan függet-lenné teszi Isten bármely határozatától, sőt egy-szerűen k i m o n d j a , hogy ezt a scientia media meg-előzi.3
1 E két isteni tudást elismeri szent Tamás is (I. p, qu.
14. a. 8.), de a scientia médiát nem ismeri; erről hallgat.
3 Kleutgen : Instit. Theol. De Deo ipso, nr. 478.
3 Molina igy határozza meg : «Qua ex altissima et inseru-tabili comprehensione cuiusque liberi arbitrii in sua essentia intuitiis est, quid pro sua innata libertate, si in hoc vei illo vei etiam infinitis r e r u m ordinibus collocaretur, acturum esset». S ezután : «Eam nulla ratione esse dicendam liberam
Époly világosan beszél Tournely is,1 holott többen a molinisták közül a scientia media ezen saj átos j ellegét n e m hangsúlyozzák eléggé.2Ez által pedig a kérdés csak homályosabbá válik s megtörténhetik, hogy valaki a scientia médiáról tárgyal, annélkül, hogy a n n a k mibenvoltáról, nehézségeiről vagy kétes következményeiről fogalma volna.3
18. Feltéve, hogy Isten az ő saját a k a r a t á n a k el-határozása előtt m á r tudja határozottan a feltételes jövendőket, kérdés, miféleképen, in quo medio, ismeri
meg Isten ezeket. Brinzeu Mazella után h á r o m esetet hoz fel : vagy azok okaiban, vagy a maga (Isten) határozataiban, vagy azok tárgyi valóságában. Brin-zeu az utolsót fogadja el és az isteni megismerés-nek ezen m ó d j á t nevezi scientia médiának. Ezen felszámlálás azonban hiányos. Mert mig a tomisták Isten határozatait tekintik az egyedül helyes m é d i u m -nak, addig azok ellenfelei nemcsak két, h a n e m 4—5 feltételes megoldást keresnek, melyek között a Brin-zeu által említettek is feltalálhatók.4 Azon kívül n e m -csak a futuribiliák tárgyi valóságában való ismerete nevezhető scientia médiának, mint Brinzeu tévesen állítja, h a n e m mindazon megismerés, a mely a futu-ribiliák Isten határozata előtt és anélkül való biz-tos tudását lehetővé teszi, tehát a Brinzeutől felho-zott első m ó d is.
Sőt j ó lesz megjegyezni, hogy épen ezen első eset a molinisták rendszere alapítójának, Molinának a nézete. Az ő rendszerének a kiindulási p o n t j a épen a szabad akarat u. n. supercomprehensiója Isten által, úgy, hogy az akarat ezen supercomprehensiója azon medium, a melyben Isten a futuribiliákat biz-(t. i. scientiam, mint pl. a scientia visionis), quia antecedil omnem actum liberum voluntatis divinae». Alább: «Deus vi scien-tiae (mediae), quae antecedil liberam determinationem suae voluntatis» etc. Concordia, Disp. 51.
1 «Scientia conditionatorum, independens ab omni decreto absoluto et efficaci, eoque anterior.» De Deo, quaest. 16. a. 5.
Idézve Billuartnál : De Deo, Diss. VI. a. 6. §. 2.
2 PI. Mazella elismeri ezt («modus cognoscendi futuri-bilia antecedenter ad omne decrelum actu existens in Deo»).
De Gratia; Disp. III. a. VII. Nr: 671. Kleutgen ellenben alig érinti ezt (u. o. 494.), hasonlólag Franzelin : De Deo Uno.
Th. 45.
3 Jól jegyzi meg Pohle a scientia media hangsúlyozott jellegéről : «Gerade in dieser besonderen Fassung der scientia conditionatorum liegt die Quintessenz des Molinismus und zugleich sein Gegensatz zum Thomismus». Lehrbuch der Dog-matik. 2.1. köt. kiadás, 193. old. Épen ezért helytelenül tárgyal a scientia médiáról Katschthaler, a ki azt egyszerűen «scientia conditionatorum»-nak nevezi. (Theolog. Dogm. I. köt. I. p. 1.
Sect. Cap. II. a. 4. nr. 90.) És igy érthető, hogy azt «certa et indubitata»-nak hirdeti, holott annak valódi lényegét nem is emiitette. Fölcseréli a scientia conditionatorum-ot, melyet mind elismernek, a molinisták sajátságos hypothesisével, hogy t. i.
Isten az ö határozata előtt ismeri ezeket a futuribiliákat. Csak sajnálni lehet, hogy Katschthaler ezen hézagos Ítélete a magyar fordításban megjegyzés nélkül maradt s így a magyar olvasó-közönség sem tájékozódhatik tárgyilagosan e fontos kérdésben.
4 Goudin (Tract. Theol. I. quaest. 2. a. 2.) öt nézetet számlál föl a tomistákén kívül.
tosan megismeri. Ezen supercomprehensio isteni sajátság, még Krisztus emberi természete sem ré-szesülhet abban.1
19. Valóban feltűnő, hogy a molinisták nagy része Molina ezen állítását oly gyorsan és alaposan cserben hagyta.2 De teljes joggal, mert, m i n t Brinzeu maga is be-vallja, a szabad akarat és ennek j ö v e n d ő cselekvése között n e m létezik szükséges kapcsolat. Hogyan ismerhetné tehát Isten az akaratban, ha még azt a Molina-féle supercomprehensio alatt szemléljük is, a szabad cselekvést, mielőtt a szabad akarat affölött határozott v o l n a ? És hogyan vezethet valami oly dolog megismeréséhez, a mivel nincs kapcsolatban ?3
Nem tartozik-e a m e d i u m cognitionis főjellegéhez, hogy a megismerendő tárgy benne foglaltassék ? S tegyük fel az esetet, hogy Isten a szabad a k a r a t -ban a Molina-féle supercomprehensio segítségével tényleg megtalálná az akarat határozott cselekvését.
Kérdezzük : h o n n a n származik a szabad akarat ezen határozott cselekvése? Nem Istentől, mert ez a tomis-ták tana volna. Tehát a szabad akarattól. Már pedig, ha a szabad akarat Isten decretuma előtt határoz-hatja el magát valamire, hogyan egyeztethető meg az Isten legfelsőbb uralmával a teremtmények s igy a szabad akarat fölött i s ? Nevezhetjük még Istent első oknak, a teremtményt másodrendű oknak, ha az akarat, mint Molina véli, exinnata libertate, Isten nélkül határozhatja el magát valamire ? Mondhatjuk-e, hogy az akarat Isten előtt eszközi ok, holott ő, a scientia media feltételében, az első ok döntése előtt, — absque determinatione p r i m a e causae — m á r önállólag képes m ű k ö d n i és Isten az akarat ezen működését saját akarata határozata előtt m á r biztosan előre látja, megismeri? Ha szent Tamás fogalmai az első és fő okról érvényesek, akkor a scientia media megdőlt.4
Jól tudjuk, hogy a molinisták erre azt szokták felelni, hogy Isten a szabad akarat ily elhatározását nem ismeri a közömbös szabad a k a r a t b a n isteni concursus nélkül, h a n e m ennek befolyása alatt.
Az akarat ugyanis nem képes önmagát valamire egye-dül elszánni, ehhez megköveteltetik az isteni segítség és közreműködés. így tehát meg lenne mentve Istennek, mint első oknak, hatalma az akaratra nézve. Erre a fele-let igen egyszerű. Az isteni concursus a molinisták
sze-1 V. ö. a már idézett helyeket. Azonkívül : «Dicendum est neque etiam in anima Christi concedendam esse eius-modi scientiam». U. o.
2 Igy pl. Mazella, a ki pedig tiszta molinista. U. o. nr.
668-669.
3 «Quicunque cognoscit eflectum contingentem in sua causa tantum (mint Molina az ő supercomprehensiójában fölteszi), non habet de eo, nisi conjecturalem Cognitionen! » I. p. qu. 14. a. 13. c.
4 «Aliquid operatur ad etïectum i n s t r u m e n t a l i t e r . . . in quantum est motum a p e r se agente. Haec enim est ratio instrumenti, ut moveat motum . . . quo movetur a principali agente.» Quaest. 27. de vérit. a. 4. c.
10. szám.
R E L I G I O
175 rint közömbös jellegű. Isten ezzel nem befolyásoljaaz akaratot, sőt az akarat saját elhatározásából maga fogadja el a megfelelő isteni közreműködést.1 Az a k a -rat tehát ezen concursus mellett ép oly független marad, mint a concursus nélkül volt; s így a con-cursus n e m lehet befolyással az akarat elhatározá-sára. Ha m á r most Isten az akaratban a feltételes vagy a feltétlen jövendőt megismerheti, akkor a jövendőség — futuritio — függetlenítve ^van
Isten-től. És tényleg, ha két ok egymással működik, akkor azok működése vagy teljesen független egymástól s így csak külsőleg képeznének egg tevékeny elvet;
vagy ha az egyik ok működése a másikéra befo-lyást gyakorol, akkor az egyik a másiktól függ, az egyik a m á s i k n a k alá van rendelve. Ha m á r most a Molina-féle concursust tekintjük, az n e m mozdítja az akaratot, sőt megfordítva, az akarat szabad-ságában áll a concursust elfogadni vagy nem. így tehát az emberi akarat n e m függne többé Istentől, leg-alább is abban a működésben, a mely által a con-cursust elfogadja.
20. A Molina-féle supercomprehensio tehát tartha-tatlan állítás. Nem csoda, hogy több molinista nem is igen meri ezt említeni. Brinzeu is m á s módot keres a feltételes jövendő dolgok megismerésére.
A molinisták nagy része a dolgok tárgyi valóságát tekinti oly m é d i u m n a k , m e l y b e n Isten a futuribiliá-kat megismerheti. Isten ugyanis, így okoskodnak, m i n d e n igazságot megismer. Már pedig két ellentétes m o n d a t közül az egyiknek igaznak, a másiknak h a -misnak kell l e n n i e : pl. Péter vagy vétkezik vagy n e m vétkezik. Ha az első helyes, akkor a másik rész helytelen. Habár véges elme n e m t u d h a t j a , m e l y i k igaz a kettő közül, de Isten, a véghetetlen elme, öröktől fogva tudja, melyik igaz és h a m i s a két m o n d a t vagy tárgy közül. így tehát Isten a futuribiliákat a dolgok tárgyi valóságában szemlélné, saját akarata elhatáro-zása előtt. A scientia media ezzel meg volna mentve.
Ez a m e d i u m azonban teljes lehetetlent követel Istentől. Semmi sem vezethet mint m e d i u m másvala-minek a bizonyos megismeréséhez, a m i maga is kö-zömbös természetű és egy határozott igazságot n e m tartalmaz. Már pedig két ellentétes m o n d a t termé-szete követeli ugyan, hogy az egyik igaz, a másik
1 «(Homines)» Per arbitrii facultatem, generalem Dei con-cursum non solum ad proprias voluntatis actiones déterminent, sed etiam p r o illius facultatis innata libertate vel omnino actionem contineant, vel ilium (se. concursum Dei) déter-minent ad volitionem potius, quam nolitionem ... atque illum déterminent, ut opus sit potius virtutis quam vitii a u t e contra-rio, prout qui ea facilitate sunt praediti, maluerint.» Molina : Concordia Disp. 32. — Hasonlólag Suarez : « ... (Deus) ex parte sua solum offert concursum modo quodam de se indiffe-rente . . . voluntati commisit, ut in quam vellet partem se determinaret et ad utramque determinationem concursum suffleientem obtulit.» De Gratia, II. p. lib. III. Cap. 46. Ennél világosabban alig lehetne a molinisták isteni közreműködé-sét jellemezni.
hamis legyen; de n e m követeli, hogy melyik legyen hamis vagy igaz. Péter vagy imádkozik, vagy nem, Vagy az egyik, vagy a másik. De hogy Péter tény-leg imádkozik-e vagy nem, ezt n e m t u d h a t j u k a m o n d a t természetéből, mert ez mind a két részre teljesen közömbös. Tehát h o n n a n veszi a m o n d a t a saját valóságát? A dologtól, vagyis a tárgytól. Ha Péter tényleg imádkozik, a k k o r a nevezett m o n d a t első része igaz, a másik része hamis. H o n n a n veszi m á r most a jövendő tárgy (Péter imádkozik) saját valódiságát, igazságát? Világos, hogy nem önönmagá-tól; mert miután feltételes j ö v e n d ő szabad, közöm-höz cselekvésről lévén szó, n e m magától, h a n e m a szabad akarattól származik. Már pedig a szabad akaratban rejlő és attól függő cselekvés (Péter i m á d -kozik) a saját j ö v e n d ő valóságában nem szerepelhet mint m e d i u m maga-magának a biztos megismeré-sére, mert ez petitio principii volna. A véghetetlen elme persze tudja, hogy mi fog megtörténni és hogy tényleg mi történik. De most nem ez a kérdés, h a -nem az, hogy mi vezeti Istent, mint medium objec-tivum, a tárgyi igazság megismeréséhez.
így tehát ezt a m é d i u m o t nem használhatjuk. Nem is csoda. Hisz m á r szent T a m á s ezt elvetette, kijelentvén, hogy a jövendő dolgok csak Istenben, mint azok o k á b a n birnak határozott igazsággal.1 Már Molina maga visszautasította ezt az állítást s épen azért folyamodott a supercomprehensióhoz.2 Kleutgen is belátja, hogy a dolog igazán homályos és kétséges, a kérdést n e m oldja meg,3
21. így tehát nem m a r a d m á s hátra, mint a
tomis-1 «Illud quod nunc est, ex eo f u t u r u m fuit, antequam esset, quia in causa sua erat, ut fieret. Unde sublata causa, non esset f u t u r u m illud fieri. Sola autem causa prima est aeterna.
Unde ex hoc non sequitur, quod ea quae sunt, semper fuerit, verum ea esse futura, nisi quatenus in causa sempiterna fuit, ut essent futura. Quae quidem causa solus Deus est.» I. p. qu.
16. a. 7. ad 3. Az utolsó rész a tomisták tanát fejezi ki röviden.
2 «Quidam contendentes in futuris contingentibus sem-per alteram partem, antequam eveniat esse ex aeternitate veram determinate et alteram determinate falsam. Eaque ratione ex natura rei unam esse cognoscibilem f u t u r a m deter-minate et alteram non f u t u r a m deterdeter-minate, ex eo capite, quod quidquid est ex natura rei cognoscibile, Deus ante om-nem actum suae voluntatis naturaliter cognoscat, arbitrantur Deum ante omnem actum liberum suae voluntatis scire, quid per liberum arbitrium crealum sit ex quacunque hypo-thesi futurum ... Verum tarnen contingentia futura ex natura rei esse determinate vera et cum Aristotelis doctrina, com-munique Doctorum sententia et cum natura ipsa contingen-tium p u g n a t . . . Quare corruit profecto hoc eorum fundamen-tumConcordia Disp. 52. így végez Molina ezzel az állítással.
3 «Plura quae in hac expositione (a dolgok tárgyi igaz-ságát illetőleg) dicuntur, optime dicerentur, si demonstran-dum esset, futura liaec a Deo cognosci ; at siquidem quaeritur, in quo medio cognoscantur, vereor, ne s a t i s f a c i a n t . . . hoc modo quaeslio nostra de medio huius divinae scientiae non solvitur.» U. o. nr. 548. Ezen világos egyenetlenség mellett is Pesch azt állítja, hogy ezt a médiumot a molinisták mind tanítják: «Haec est doctrina Molinistarum omnium». Prael.
Dogm. II. Prop. 40. Pedig Molina épen az ellenkezőt mondja.
ták nézete. Ők ugyanis egyhangúlag azt tanitják, hogy minden jövendő vagy jövő dolog Isten határo-zatától kapja a létezéshez való viszonyát. Isten el-határozása nélkül, a mely a puszta lehetséges dol-gok közül bizonyos részt a valódi létezésre rendel, semmi sem tekinthető jövendőnek, semmi sem létez-hetik, semmi sem ismerhető meg, mint jövő vagy jövendő. 0 az első ok, m i n d e n tőle függvén, az ő határozata előtt minden a puszta lehetőséghez tar-tozik. S mit tanít szent T a m á s ebben a tekintetben ? Azt, hogy Isten m i n d e n kivüle fekvő dolgot a maga saját lényegében ismer meg. Még pedig nem saját lénye-gében, mint ilyenben, h a n e m a mennyiben ő m i n d e n kívüle levő dolognak a valódi első legálta-lánosabb oka.1 Ezen tant pedig m i n d a r r a alkalmaz-n u alkalmaz-n k kell, a mi a teremtméalkalmaz-nyek képességétől függ.
Már pedig mi által lesz Isten a tőle különböző dol-gok o k a ? Világos, hogy akarata elhatározása állal.
Tehát, ha szent Tamás azt tanítja, hogy Isten min-dent saját lényegében, mint m i n d e n dolog első oká-ban, ismer meg, a tomisták nézetének rövid kifeje-zése, t. i. hogy Isten m i n d e n t az ő saját akaratában, ennek határozataiban tud és szemlél.
Persze azt kell ismét hallani, a mit különben Brinzeu mint világos tételt csak megemlít, hogy ezen tomista határozat ellenkezik a szabad akarattal.
A feleletet szent T a m á s erre m á r régen megadta.
Az akarat uralma az ő cselekedete fölött kizárja ugyan a szükségszerűséget, a kényszerítést, az egy cselekvésre való szükséges irányzatot, de nem Isten befolyását, a kitől működése származik. így tehát az isteni határozat vagy okság, mint m i n d e n lényre s így a szabad akarat mozdítására is kiterjed ; épen azért Isten önönmagát, mint a szabad cselekvés okát megismerve, ezt is megismerheti.2 S lia még hozzá tesszük, hogy Isten akarata az egyes lények létre-hozatalában a leghathatósabb, következik, hogy az mindenre, az egyes m ű k ö d é s m ó d j á r a is kiterjed.
S így, a mit Isten akar, az szabadon vagy szüksége-sen történik, a mint Isten azt meghatározta.3
1 «Cum virtus divina se extendat ad alia, eo quod ipsa est prima causa eífectiva omnium essentium, necesse est, quod Deus alia a se cognoscat.» 1. p. qu. 14. a. 5. c. : «Cum Deus sit causa rerum p e r suam scientiam, in tantum se extendit scientia Dei, in quantum se extendit sua causaiitas... Cum enim sciat alia a se per essentiam suam in quantum est simili-tudo rerum vetut princípium activum, necesse est, quod essentia sua sit princípium sufficiens cognoscendi omnia, quae per ipsum fiunt.» U. o. a. 11. c. Ez a tomisták tana. — V. ö. Contra Gent.
I. c. 65.
2 «Dominium quod habet voluntas supra suos actus, per quod in ejus potestate est velle vel non velle, excludit deter-minationem virtutis ad unum et violentiam causae exterius agentis ; non autem excludit influentiam causae superioris, a qua est ei esse et operari. Et sic remanet causaiitas in causa prima, quae Deus est, respectu motuum voluntatis : ut sic Deus se ipsum cognoscendo huiusmodi (a jövendő szabad cselekvéseket) cognoscere possit.» Contra Gent. I. c. 68.
3 «Cum divina voluntas sit efficacissima, non solum
se-22. Brinzeu leirja Mazella után a megtérés fo-lyamát. A m o n d o t t a k után azt a tomisták persze nem tarthatják helyesnek. Lehetetlen megengedni, hogy az elégséges és a hathatós malaszt között az egész különbség csak a scientia media csalhatatlan-ságában és a szabad akarat hozzájárulásában állana.
Ez nem más, mint a hathatós malaszt lényeges azo-nosítása az elégséges malaszttal, a mi ismét az isteni természetfölötti közreműködést az akaratnak vetné alá. Ez pedig végül is Istent tenné függővé az embertől.
Már pedig mindez nemcsak szent T a m á s m á r ismert tanával, hanem mindenekelőtt szent Ágoston-nal hozna minket ellentétbe. Mert kétségbe sem vonható, hogy szent Ágoston tana a malaszt és az akarat megegyeztelhetőségéről az egyház által el-fogadott tan.1 Szent Ágoston pedig a malaszt hatá-sát Isten legfelsőbb akaratára vezeti vissza. Mi sincs oly távol ezen lángész felfogásától, mint idevágó művei mutatják, mint a hatásos malasztnak függése az akarattól. Az isteni kegyelem ellenállhatatlanul m ű k ö -dik,2 megadja az a k a r a t n a k a hathatós erőt a j ó r a , a kemény szív n e m állhat ellene, mert azért adatik, hogy a szív keménységét egyenesen megszüntesse.3
A malaszt és a szabad akarat között való viszonyt épen azért oly nehéz megoldani, mert némelyek az akaratszabadságot féltik, mint a molinisták a tomisták ellenében.4 A kettő összhangzó együttműködését csak quitur quod fiant ea, quae Deus vult fieri, sed et quod eo modo fiant, quo Deus vult ea fieri. Vult autem quaedam fieri necessario, quaedam contingenter etc.» I. p. qu. 19. a 8. c.
«Ex hoc ipso, quod nihil voluntati divinae résistif, sequitur, quod non solum fiant ea, quae Deus vult fieri, sed quod fiant contingenter vel necessario, quae sic fieri vult.» U. o. ad 2.
«Volunta divina est agens fortissimum, unde oportet ejus effec-tum ei omnibus modis assimilari... ut fiat eo modo, quo Deus vult illud fieri, ut necessario vel contingenter.» De vérit, qu. 23. a. 5. c.
1 «De liberó tarnen arbitrio et gratia Dei quid Romana hoc est catholica sequatur et servet Ecclesia in variis libris B. Augustini et maxime ad Hilarium et P r o s p e r u m possit cognosci » Hormisdas pápa ad Poss. (Thiel. Epp. Rom. Pont.
930., idézve Scheebennél Kath. Dogm. III. 776.)
2 «Non est itaque dubitandum voluntati Dei, qui in coelo et in terra quaecunque voluit fecit et qui ilia, quae futura sunt fecit, h u m a n a s voluntates non posse resistere.»De corrept.
et gratia c. 14. nr. 45. (M. P. L. XLIV., 943.) «Qui (Deo) volenti salvum facere nullum hominum resistit arbitrium, sic enim
et gratia c. 14. nr. 45. (M. P. L. XLIV., 943.) «Qui (Deo) volenti salvum facere nullum hominum resistit arbitrium, sic enim