II. Molina rendszere. Az alap, melyre Molina a m a g a rendszerét fekteti, az ú. n. scientia media az Istenben.
Istenben u. i. a kinyilatkoztatás a l a p j á n h á r o m -féle tudást k ü l ö n b ö z t e t ü n k meg: 1. scientia simplicis inlelligentiae : a lehetséges dolgok tudását ; 2. scientia visionis: a meglevő dolgok ismeretét, a k á r a jelenben, a k á r a m ú l t b a n vagy j ö v ő b e n ; 3. scientia m e d i a : azon dolgok ismeretét, m e l y e k csak bizonyos fölté-tel mellett t ö r t é n h e t n e k , vagy tényleg lehetnek meg.
Azon dolgok, m e l y e k n e k lehető bekövetkezése vagy tényleges léte valami föltételtől függ, futuribiliá-n a k futuribiliá-neveztetfuturibiliá-nek. Kérdés, téfuturibiliá-nyleg megvafuturibiliá-n-e Istefuturibiliá-nbefuturibiliá-n ezeknek ismerete s m i módon ?
Nem tagadható, hogy Istenben tényleg megvan a föltételesen j ö v e n d ő dolgok ismerete. Voltak ugyan Molina ellenfelei között egyesek, kik ezt t a g a d t á k ;1
de tévesen. Krisztus U r u n k m o n d j a az evangélium-b a n : «Jaj neked Korozain! j a j neked Betszaida! m e r t ha Tiruszban és Szidonban történtek volna a csodák, melyek tibennetek történtek, régen szőrzsákban és h a m u b a n tartottak volna b ű n b á n a t o t » Máté, 11, 21.
Tehát tudta, hogy a tirusziak és Szidóniák b ű n b á n a -tot tar-tottak volna, föltéve, hogy n á l u k történtek volna az illető csodák. A j ö v ő n e k ugyanezen i s m e r e -tét az Istenről t a n í t j á k a szentatyák is; ennélfogva azon tomisták, kik ezt tagadnák, az egész keresztény tradícióval helyezkednének ellentétbe. Végül ezt tanítja a j ó z a n ész is,2 mely némely körülmények között m a g á n a k az e m b e r n e k is efféle konjekturális ismeretet tulajdonít.
Más k é r d é s : m i m ó d o n ismeri meg Isten a
«futuribilia»-kat? H á r o m eset lehetséges: vagy azok okaiban, vagy a maga határozataiban, vagy végül
1 «Molina ellenfelei közül egyesek a föltételesen jövendő dolgok ismeretét magát is tagadták, vagy egészben, vagy részben; ezek közölt leginkább Curiel-t és Ledesma-t szok-ták idézni. De mióta ezt a dolgot alaposabban vizsgálat alá fogták, az összes theologusok, kevés kivétellel, e föltételcs dolgok ismeretét az Istenben teljesen bizonyosnak tartják».
Kleutfjen, Inst. Theol. n. 478.
2 L. Mazzella, i. műve 454.
a z o k n a k tárgyi valóságában. Az első eset ki van zárva, m e r t azok a j ö v ő szabad eseményei lévén, nincsen szükségszerű kapcsolat a megismerő alany és a megismerendő tárgy k ö z ö t t ; a m á s o d i k esetet állítja a tomista determinizmus, mely a szabadakarat-tal ellenkezik. A h a r m a d i k esetet t a r t j u k fenn mi s az isteni megismerésnek ezt a m ó d j á t nevezzük «sci-entia m e d i a » - n a k . Ezt a «sci«sci-entia media»-t t a g a d j á k a tomisták; de h i v a t k o z h a t n á n k legalább kétszáz theológusra, kik ezt tanítják.1
A mi az isteni megismerésnek ezt a módját köze-lebbről illeti, azt Suarez következőkép magyarázza m e g : «ez n e m jelent mást, m i n t azt, hogy Isten a föllételesen jövendő dolgokat a maga végtelen i s m e r ő tehetségével tudja meg, átlátván a közvetlen igazságot, mely azokban v a n vagy lehet s n e m szorul valami eszközre, hogy azokat megismerje» ; (De Auxil. 2 1.
2.c. 7. n. 15.) «Ivét föllételes, ellentétes m o n d a t k ö z ü l : h a P. ezen előző körülmények közé kerülne, P. b ű n b e esnék és P. n e m esnék bűnbe, egyik h a t á r o z o t t a n igaz, a másik föltétlenül h a s i m . Sehogy sem lehel m i n d k e t t ő igaz, sem m i n d a k e l t ő hamis, m e r t vagy bűnbe esnék vagy n e m ; de n e m lehetséges az, hogy egyszerre s ugyanazon tekintetben b ű n b e is essék, n e m is. Az, a mit tenne, határozottan a bűnbeesés cselekedete volna vagy e n n e k t a g a d á s a ; m e r t hatá-rozatlan cselekedet n e m lehetséges. T e h á t egyik a kettő közül bizonyára igaz, a másik biztosan h a m i s ; á m b á r véges elme n e m látja, melyik a kettő közül igaz, melyik hamis. De a végtelen elme, a maga föl-tétlen tökéletességében szükségkép tud m i n d e n igaz-ságot, a m i n t az tárgyikig van:»2
E7. a «scientia media».
Most lássuk, m i b e n áll Molina rendszere ? Molina rendszere szerint egy üdvösséges cselekedet, pl. P.
megtérése, így folyik le: 1. Isten a «scientia simp-licis inlelligentiae» állal tudja, hogy természetfeletti segítség által m i n d e n lehetséges, így P. megtérése is;
2. a «scientia media» állal tudja, mely segítő malasz-t o k n a k fog P. ellenmalasz-tállani s melyekkel k ö z r e m ű k ö d n i ; 3. Isten a maga végtelen irgalmából elhatározza m e g
-1 L. Henao-t Mazzellánál, i. müve 455. 1.
3 Suarez : I. mű c. 5. n. 13.
i.
adni P.-nek azt a kegyelmet, melyről tudja, hogy azt nem fogja visszavetni; 4. a «scientia visionis»
által Isten látja P. bűnbánatát, mely nevezett m a -lasztra fog következni, azért 5. kellő pillanatban Isten tényleg m e g a d j a P.-nek a neki szánt malasztot; P.
beleegyezik, közreműködik a n n a k hatásában s megtér.1
Ezek után Molina rendszerét2 a kegyelem és szabadakarat viszonyáról így é r t e l m e z h e t j ü k : a kegyelem csalhatatlan hatása az akaratnak a közre-működésre való szabad elhatározásától függ, melyet Isten előre látva, a maga végtelen irgalmából meg-adja az illető malaszlot.
Tehát Molina rendszerében a kegyelem hatása általában az akarat beleegyezésétől függ «ezért aztán szabadságunkban áll a kegyelmet vagy hathatóssá tenni, beleegyezvén és magunk részéről k ö z r e m ű k ö d -vén oly cselekedetekben, melyek által üdvözlésünket készítjük elő; vagy hatástalanná tenni, megtagadván beleegyezésünket és közreműködésünket, vagy épen ellenkező érzést ébresztvén föl magunkban.»8 Ezért
«lehetséges, hogy két ember közül, ki Istentől egy-f o r m a benső sugallatot kapott, egyik szabadakarat-ból megtérjen, a másik hitetlenségben m a r a d j o n . . . Sőt lehetséges az is, hogy valaki, ki megelőzőleg sok-kal nagyobb segítő malaszttal lett hivatva, szabad-akarata folytán ne térjen meg, egy másik pedig sok-kal kisebb segítséggel megtérjen.»4 Ilyen a kegyelem hatása. A kegyelem csalhatatlan hatása pedig Molina rendszerében a «scientia media»-n alapszik, mely által Isten előre látja, mely segitőmalasztoknak fog pl. P. ellentállni s melyekkel fog közreműködni.
Molina rendszerének bizonyítása a következő.
Kétségtelen dolog, hogy az az elmélet a legjobb, mely legkönnyebben magyarázza meg a kapcsolatot a kegyelem és a szabadakarat között. Ez az elmélet pedig oly könnyen magyarázza meg azt, hogy elle-nei épen ezt vetik szemére. «Szent Ágoston szerint nehéz összeegyeztetni a szabadságot a kegyelemmel.
(Idézve 1. 2. litt. Petii. c. 84.) De úgy a molinisták, mint congruisták rendszerében mindenki k ö n n y e n átértheti a szabadakaratnak a kegyelemmel való egyezését... Mily távol állnak ezek a rendszerek szent Ágoston rendszerétől !» (Billuart, de Gr. diss. 5. a. 6.) Azonban ne tartsanak tőle a tomisták, nehézségek m a r a d n a k itten is. Két kérdés merül föl: 1. mért ad Isten valakinek a tisztán elégséges malaszt fölé hat-hatós malasztot is? 2. hogyan egyeztethető össze az emberi szabadság a kegyelemmel? Az első kérdés titok, m o n d j a szent Ágoston s elismerjük mi is; a másodikat szent Ágoston nehezen megfejthetőnek
1 Mazzella, i. m. 469. 1. V. ö. Franzelin, De Deo Uno, th.
43. II.
2 Molina Lajos jézustársasági atya a maga rendszerét következő hires munkájában fejtette ki : «Liberi arbitrii concordia cum gratiae donis.» Történetét később fogjuk látni.
3 Molina, i. műve disp. 40. q. 14, a. 13.
4 Id. műve disp. 12. q. 14, a. 13.
találta, de nem megfejthetlennek ; s hogy tényleg nehéz azt megérteni, még e rendszerben is, legjob-ban m u t a t j á k elleneink példái. Minden körülmény között azonban legnagyobb bizonyítéka e rendszer helyességének az, hogy megvédi az emberi szabad-ságot; s inkább ne értsük a kegyelem hatását úgy, a mint azt hitünk alapforrásai leírják ; inkább álljunk szemben számos ellenvetéssel a scientia media-t ille-tőleg,1 inkább t ű r j ü n k el sok mindenféle elfogult nézetet e rendszerrel szemben,2 de egyet n e m szabad föladnunk, a mi szintén világosan van kinyilatkoz-tatva, az emberi szabadságot. Ezért fogadjuk el Molina rendszerét.
A mi a Szentírást és a szentatyákat illeti, azt szokták ellenünk fölhozni, hogy azok n e m t u d n a k semmit a «scientia media»-ról, hanem a kegyelem hatását egyedül Isten m i n d e n h a t ó a k a r a t á r a vezetik vissza. így Ezek. 36, 27.; Eszther 13, 9. 14, 12. 15, 11.; Izaiás 45, 9.; Jerem. 18, 6.; Filip. 2, 13. Róm.
9, 16, 20. 21. ; I. Kor. 4, 7. stb. Ágoston s Cyprián, Conc. ara us. II., Trid. E r r e csak azt feleljük, hogy a Szentírás, a szentatyák és a zsinatok sem a scientia médiáról, sem a fizikai praedeterminatióról nem szólnak semmit világosan; az sem igaz, hogy hitünk alapforrásai csak Isten m i n d e n h a t ó akaratára utal-n á utal-n a k ; mert azok a kegyelem hatását az e m b e r beleegyezésével kapcsolatban magyarázzák.3 Végül Molina rendszerében is az egész művelet inkább Istennek tulajdoníttatik, mint az embernek, a mint az m a g á n a k Molinának művéből tisztán látható.
A mi magából az észből veit ellenvetéseket illeti, azok úgyszólván nem egyebek, mint a tomista deter-minizmusnak a szabadakarat ellen fölhozott érvei.4 Végül, ha szent T a m á s álláspontját keressük, érde-kes, hogy mindkét fél az ő tekintélyére hivatkozik.
Annyi bizonyos, hogy ő «ex professo» nem tárgyalta a k é r d é s t ; mellesleg azonban több olyat mondott, mi közelebb esik Molina rendszeréhez, mint a tomis-ták állításaihoz.5
Ezek után, eddigi fejtegetéseink eredményeül, k i m o n d h a t j u k , hogy a kegyelem és a szabadakarat viszonyának kérdésében a tomista determinizmussal szemben a Molina rendszerét részesítjük előnyben.
Mert igy, de csakis így értjük meg szent Ágoston szavainak igazságát, mikor azt m o n d j a : «qui te creavit sine te, non juslificabit sine te!» A ki nél-küled teremtett, nem üdvözít közreműködésed nélkül.
És ezzel végére é r t ü n k volna dolgozatunknak.
Függelékül azonban lássuk még a következő igen érdekes történeti áttekintést.8
1 L. Egger, i. m. 555—6 1. 2 Mazzella, 479—486. 3 Mazzella, 488 sk., Egger, 556. 4 Mazzellánál találhatók : 498—506. 1.
5 Szent Tamás álláspontját e kérdésben bőven tárgyalja Mazzella, i. m. 508—518 11., Egger röviden, 557. 1.
6 A kérdés történetét megírták T h e o d o r a s Eleutherius és Lirinus de Meyer; utóbbi két vaskos kötetben, melyből röviden átvette Mazzella is, i. m. 521—6 11,
1. szám.
R E L I G I O
51A kegyelem és a szabadakarat összeliatásáról szóló vitáknak nevezetes története van. Folytak pedig e viták évszázadokon keresztül a dominikánusok és jezsuiták között, mivel tomisták a dominikánusok voltak, Molina pedig jezsuita volt. Kezdődött pedig a vita 1581ben, mikor egy spanyol jezsuita, P r u d e n -tius de Montemajor, egyes oly tételekkel állott elő, melyek tagadásba vették cselekedeteink fizikai praedeterminátióját. Ezzel sikra szállt Bannez d o m i n i -kánus, nagy tehetségű és sok t u d o m á n n y a l biró férfiú.
Meghatározott n a p o n vitára kelt e két tudós a salmanlicai akadémiában ; de Bannez n e m tudta legyőzni Prudentiust. Hogy láb alól eltegye ellen-felét, a spanyol inkvizícióhoz f o r d u l t ; de ez, m i n d e n vád dacára, semmi kárhoztatni valót nem talált P r u d e n t i u s b a n .
Közben Bannez arról értesült, hogy egy m á s jezsuita, Molina Lajos, egy oly könyvön dolgozik a kegyelem és szabadakarat összehatásáról, melyben elveti a predesztinációt. Több sem kellett neki, Moli-nát magánál Albert kardinálisnál, Austria főhercegé-nél és a luzilániai inkvizíciónál bevádolta, oly cél-ból, hogy a könyv kiadását akadályozzák meg. De ez az inkvizíció sem talált semmiíéle pelagian vagy semipelagian nyomokat Molina könyvében, úgy hogy az 1588-ban megjelenhetett. Bannez és társai erre egész Spanyolországban elterjesztették a hírt, hogy a jezsuiták eretnektanokat h i r d e t n e k ; ennek dacára az ágostonrendűek, bencések, cisterciták, kár-meliták, minimiták s a legfőbb egyetemek (complu-tesi, hispalai, vallisoletanai), Molina tanítását fogad-ták el.
A tomista d o m i n i k á n u s o k ekkor az ügyet Bóma elé terjesztették. Bannez elküldte leghívebb barátját Alvarezt Bómába, a hol ez két d o m i n i k á n u s k a r d i -nális közbenjárásával kieszközölte VIII. Kelemen pápánál, hogy Molina tanát vizsgálat alá vegyék. Ez meg is történt; Alvarez azon volt, hogy a konzul-torok, kiknek az ügy kiadatott, ne sokat törjék r a j t a a fejüket, hanem h á r o m h ó n a p múlva (1598-ban), jelentsék a pápának, hogy a katholikus vallás érdeke
követeli Molina könyvének elitélését.
Hogy ez még sem történt meg, annak oka nem az, a mit némelyek gondolnak, hogy t. i. Molina jezsuita volt, h a n e m az, hogy a pápa gyanúsnak találta a sietséget, mellyel azok a konzultorok a vizs-gálatot végezték. S m i u t á n a pápa m á s oldalról is értesült arról, hogy Molina könyvében nincsen semmi eretnektan, nyilvános vitát rendelt el a kérdésben, meghagyván a kél rend ( d o m i n i k á n u s és jezsuiták) elöljáróinak, hogy a vitára tetszésük szerint válasszák meg theológusaikat. A vita kezdődött 1602. március 20-án ; Bannezt védte Alvarez és T o m a s de Lemos ; Molinát pedig Gregorius de Valentia, P. Arrubas és Bastida Ferdinánd. A vita négy évig húzódott 47 kongregáció lefolyása alatt. i - . ..
Eközben Franciaországból R ó m á b a n megfordult
Perronius bibornok, tudós férfi és a p á p á n a k ked-velt embere. Mint afféle meghitt barátjától kérdezte egyszer a p á p a : n e m volna-e célszerű Molina tanát elitélni ? A kardinális felelte : szentséges atyám, meg vagyok győződve arról, hogy ha Molina tanát el-itéli, az összes n é m e t - és franciaországi kálvinisták és lutheránusok repesni fognak az örömtől, mivel abban m a j d az ő tanukat fogják approbálva látni az abszolút predestinációról ! Ezek hallatára a p á p a meghökkent. Úgy is sok fejtörést okozott m á r neki az egész ügy; hallotta volt a jezsuiták erős érveit az abszolút predestináció ellen; látta Molina rendsze-rének világosságát ; sokat boszantották tanácsadóinak kétkedései és véleményeltérései, úgy hogy m á r n e m tudta, mire vélje az egészet s most hallotta P e r r o -nius nyilatkozatát.
Elhatározta tehát, hogy az igazság kedvéért nem fog többé senkire sem hallgatni, h a n e m maga fogja töviről-hegyére megvizsgálni az ügyet. Beteges, öreg e m b e r létére maga akart ítélkezni Molina könyvé-ről. Neki állt azt t a n u l m á n y o z n i ; éjjel-nappal egye-bet sem tett, mint olvasta, m a is megvan B ó m á b a n az általa használt példány, r a j t a saját széljegyzeteivel, melyekben védi Molinát a pelagianizmus vádjától.
Bizonyos, hogy ha ez a pápa tovább él, kedvező Ítéletet hozott volna Molinára; de a Gondviselés máskép intézkedett: VIII. Kelemen pápa meghall 1605. március 5-én, a dolgot eldöntellenül hagyva.
Utóda V. Pál volt. Ez annyival i n k á b b hivatva volt döntő ítéletet hozni, mivel ismerte az összes előzményeket. Alatta bírálat tárgyává telték a domi-n i k á domi-n u s o k domi-n a k a predestidomi-natióról szóló tadomi-nát is; m á s döntő körülmények is jöttek közbe. Spanyol-, Francia-, Olasz-, Németország, Lotharingia egyetemei, a szer-zetesrendek m i n d Molina tanáért küldték szavaza-tukat, a világi fejedelmek bizonyították a p á p á n a k , hogy országaik püspökei Molina tanát v é d i k ; mind-ezeknek meg kellett, hogy legyen a maga hatása.
V. Pál p á p a 1606. augusztus 28-án végre kijelentette, hogy Molina tana m i n d e n cenzúra alól m e n t ; hogy mindkét rend szabadon védheti a maga tanát, hogy mindkét tan, úg)r a tomizmus, m i n t a molinizmus, előadható katholikus iskolákban és senki se m e r j e a másikat téves hittel vádolni, mig csak a szent-szék véglegesen nem fog dönteni. Ezt a határozatot megerősitetle XII. Kelemen is 1733ban s ez a m é r v -adó szabály a mai napig.
Már e rövid történeti áttekintésből is elég r o k o n -szenvet szerezhet akárki Molina rendszere i r á n t ; de záradékul még csak egyet a k a r u n k említeni, a mi Molina rendszerének kedvez és ez a m i n d e n n a p i gyakorlat. Ezt illetve, írja H u r t e r : «Mindazok, kik katholikus m ó d o n a k a r n a k tanítni, érezni és beszélni, megengedik, hogy a kegyelem nem n y o m j a el az akarat szabadságát s következőleg, hogy az ember a kegyelem alatt szabad m a r a d ; hogy a kegyelemnek ellenállhat, hogy tőle függ az azzal való k ö z r e m ű k ö
-d é s : sőt min-dnyájan, a néphez tartott beszé-deikben, aszketikus könyveikben, a gyakorlatban, még h a dog-mai ikus könyveikben a leghevesebben is védik a fizikai előre megindítást, Molina és Lessius véle-ménye szerint beszélnek, t. i. hogy r a j t u n k múlik, a kegyelemmel élni, hogy tőlünk függ, a malaszt után előrehaladni az erényben, hogy Isten v á r j a a mi kísérleteinket, hogy n e k ü n k kell törekedni arra, hogy j ó cselekedetek által biztosítsuk hivatásunkat, hogy mi az örök dicsőségtől, gondatlanságunk foly-tán, eleshetünk, stb. : mely m o n d a t o k a t elméletben némelyek tudatlanságból vagy kislelkűségből semi-pelagianusoknak tartanak, de ha j ó l megértjük, épen-séggel k a l h o l i k u s o k n a k bizonyulnak, mivel közszájon forognak s a gyakorlatban m i n d e n n a p hangsúlyoz-zuk. Nyomós érv ez az igazság mellett! Előnyben részesítendőnek látszik előttünk az a rendszer, mellyel egyezik a gyakorlat, a m i n d e n n a p i beszédmód s mely egyedül alkalmas arra, hogy az embereket m i n d e n erényre sarkalja, azon elméletnél, melytől többé-kevésbé eltér a gyakorlat s a keresztény nép
lanílására alkalmas gyakorlati mód».1
Brinzeu Miklós.