Szabó Szádok a t y á n a k az én «Kegyelem és sza-badakarat» cimű dolgozatomra írt válasza alkalmul szolgálhat arra, hogy a kérdés fölött e folyóirat h a s á b j a i n is megismétlődjenek azon heves harcok, melyek évszázadokkal ezelőtt kezdődtek s annyiszor lejátszódtak m á r k ö n y v e k b e n , folyóiratokban, hiva-talos és m a g á n szóbeli d i s p u t á k b a n ; m e l y e k b e n annyi m i n d e n t összeírtak s e l m o n d t a k m á r a nélkül, hogy valami közös megállapodásra sikerült volna jutni. Ezért azt hiszem, teljesen céltalan volna, ilyes valamit újból megkisérleni ; j e l e n s o r a i m n a k csak az a c é l j a : megtenni szerény észrevételeimet Szabó atya cikkére vonatkozólag.
Megvallom, eleinte n e m kellemesen érintett azon b á n á s m ó d , m e l y b e n Szabó atya a nézetétől eltérő dolgozatot s a n n a k szerzőjét részesíti; utóvégre b á r -mily tiszteletreméltó magasságból is beszéljen valaki, s o h a s e m szolgálhat előnyére, ha kicsiségekre is for-dítja figyelmét s mintegy az ellenfél dezavuálásával a k a r j a győzelmét fölötte biztosítani, pláne, ha kifo-gásai esetleg csak látszólagos alappal b i r n a k ; később elgondoltam, hogy ez t u l a j d o n k é p e n így s z o k á s : ol-v a s s u n k csak el ol-valami tomista apológiát, pl. Gonet
«Clypeus»-át, csak úgy r ö p ü l n e k a j e l z ő k : frivolum, i n e p t u m , r i d i c u l u m s a megjegyzések : fateatur se n u m q u a m l e g i s s e . . . etc. Ezt csak tájékozásul m o n -d o m azok számára, kik szivesek voltak a szóban forgó cikket figyelemmel elolvasni.
1. Hogy tehát először a — m o n d h a t n i — sze-mélyes vonatkozásokra reflektáljak, álljanak röviden a következők.
1 A «Religio» f. é. 3., 4. számaiban közölt «kegyelem és szabadakarat» cimű dolgozat épen nem azon szándékkal Íródott, hogy theologiai disputát keltsen. Célja volt : lehető világos, népszerű alakban megismertetni e folyóirat világi olvasóival e fontos és — m o n d j u k még egyszer — gyakorlati kérdés állását és megfejtéseit. Ezért nélkülözött minden nagyobb t u d o m á n y o s aprólékosságot és irodalmi cicomát.
De nem nélkülözte a kidolgozásban a lelkiismeretességet, kellő gondosságot és utánajárást, melynek hiányával vádolja a cikket és szerzőjét főt. Szabó Szádok atya a «R.» 9. szá-mában közölt s fejtegetésünket válaszia érdemesítő dolgo-zatában. E válaszra legyen szabad ezúttal reflektálni.
Azt írja a főt. atya, hogy n e m m a g y a r á z t a m m e g a kérdés előfogalmait. Ez egészen n e m áll, m e r t a mit föltétlenül szükségesnek találtam, m e g m a g y a r á z -tam. A kérdés volt : kegyelem és szabadakarat, a kegyelem fogalmát kifejtettem a dolgozat elején 32 soron keresztül, a s z a b a d a k a r a t fogalmáról n e m b o c s á t o t t a m előre semmit, n e m is érzek bánatot ezért. Hogy ezen á l l í t á s o m a t : a t o m i s t á k n a k «vannak tanaik, melyeknek szent T a m á s h o z s e m m i közük, sőt szent T a m á s t épen az ellenkező vélemény m e l -lett lehet idézni», n e m bizonyítottam volna be azon értelemben, m e l y b e n biráló úr is kívánja, n e m lehet m o n d a n i , hisz a «Religio» 4. sz. 50. old. 2. h a s á b j á n szóvá tettem a dolgot s utaltam Mazzellára, ki b ő v e b -ben b i z o n y í t j a ; ha főt. atya kívánja, utalhatok m á s szerzőkre is, hisz t u d j u k , hogy m i n d e n n a g y o b b n e m tomista m ű b e n e kérdés tárgyalásánál k ü l ö n fejezet van szentelve szent T a m á s n a k .1
A fölületesség n e m kis v á d j a ér valakit, m i k o r azt m o n d j á k róla, hogy citatumai rosszak. A mi az én szent T a m á s b ó l vett idézeteimet illeti, n e m áll, högy én csak egyszer citáltam volna szent T a m á s t a k k o r is igy : «de ver. qu. 6 és de ver. a. 3.». É n két helyt idéztem, egyszer De Ver. q. 6. (általában), m á s -kor De Ver. a. 3. (itt a q. 6. k i m a r a d t , tévedésből, az olvasó kis j ó a k a r a t t a l úgy is r á j ö t t volna, hisz a r r ó l volt m á r szó). A G o n e t - c i t a t u m r ó l é p e n n e m t u d t a m kitalálni, miért volna helytelen, más szerzők is épen úgy citálják;2 épen n e k e m lehetne panaszom a főt.
atya Gonetből vett citátumát illetőleg!3 A mi az
1 L. Pesch, Prael. dogm. V. k. 148. sk. 11., Heinrich, Dogmatische Theologie, VIII. k. 415—426. és 431—4., főleg pedig 451—3. 11., Palmieri, Tract, de gr. 482—7. 11. Schiffini, Metaph.
spec. nn. 567 sqq. Mivel a tomisták csak maguk hiszik, hogy az angyali mester igazi követői, különben Bannez alapján állnak, a legtöbb szerző őket nem tomistáknak, hanem Ban-nezianusok-nak nevezi !
2 V. ö. Limbourg, Gnade und Freiheit, az innsbrucki
«Zeitschrift f ü r k. Theologie» 1879. évi 105. lapján, Egger, Theol. dogm. spec.6 552. 1. Einig, Tract, de gratia div., Tre-veris 1896. 115. 1. stb.
3 «Gonet: Clypeus, Tract. V. disp. 6. a. 5. §. 1.» ilyen helyet én nem találok (kezemben van az Antwerpenben meg-jelent 8-ik kiad. 1725-ből). Meg kellett volna jelölni, hogy az egész mű melyik részének (3 van összesen) V. Tractatusáról van szó s ha a kiadásban van a különbség, azt is, hányadik kiadás ?
Araviusnak tulajdonított mondást illeti, ha u j a b b a n n e m is bizonyos, hogy ő mondta, megelégszünk azzal, hogy valaki m o n d t a . . -1 Hogy a «praemotio physica»-nak fizikai előre-«megindítás»-sal való fordítása miért volna «elég helytelen», mikor maga a biráló úr is Isten «mozdításá»-nak nevezi, n e m é r t j ü k ; tán az utóbbi kifejezés j o b b ?
2. Most pedig azok után, miket a tárgyhoz adott hozzászólásában igazán nagy tudással s széles a p p a -ratussal Szabó atya is szives volt kifejteni, lássuk még egyszer a nehéz kérdést : megvédliető-e a tomiz-mus a kegyelem és szabadakarat összeegyeztetését adó elméletek közt s ha nem, miért kell m i n d e n á r o n ezt a kategorikus nem-et k i m o n d a n i ?
A tétel ez : van az isteni kegyelemnek az emberi szabadakarat fölött csalhatatlan hatása,2 úgy hogy egyfelől Isten a kegyelem által föltétlenül és ellen-állhatatlanul öröktől fogva előre megállapított irány-b a n mozdíthatja az akaratot, másfelől az emirány-beri akarat minden isteni behatás és előre megállapítás (praedeterminatio) dacára tökéletesen szabad marad.3
Ebben a tételben megegyeznek m i n d n y á j a n , tomis-ták és molinistomis-ták egyaránt. A tételben két dologról van szó: a kegyelem előrelátott, csalhatatlan hatásá-ról és az emberi akarat tényleges, föltétlen sza-badságáról. A kérdés, mely itt fölmerül, ez : hogyan egyeztethető meg a kettő, t. i. a kegyelem csalhatat-lan hatása és az akarat szabadsága egymással?
E kérdésre azt felelik a tomisták: a kegyelem csalhatatlan hatása az isteni mindenhatóságon alapuló isteni elhatározásból magyarázandó, mely isteni elha-tározás (praedeterminatio) a physica praemotio, mint eszköz által úgy valósul meg, hogy az akarat csak természetének megfelelő módon, tehát szabadon kö-vesse az isteni irányítást.
Bizonyítjuk.4
A tomisták szerint Istentől van minden, a mi e világban történik, tehát a mi szabadakaratunk elha-tározásai is ; Isten öröktől fogva megállapította, hogy én adott k ö r ü l m é n y e k között a k a r j a k - e valamit vagy nem s az akarat szükségszerűen követi ezen isteni elhatározást.5 Ez utóbbiról pedig azt kell tudni, hogy
1 «Mirum plane est« inquit quidam, qui fertur esse Fr. A. etc. Einig i. m. 118. 1.
2 A kegyelem hatását mindig az ember cselekedeteinek természetfölötti viszonyában értjük, igy különböztetünk meg hatásos és nem hatásos malasztokat (gr. efficax és inefficax), nem abban az értelemben, melyet Szabó atya hajlandó ne-künk tulajdonítani.
3 «Ita ut tangente Deo cor hominis per Spiritus Sancti illuminationem, neque homo ipse nihil omnino agat inspira-tionem illam recipiens, quippe qui illam et abjicere polest...»
Trid. Sess. 6. c. 5.
4 Már a múltkori dolgozatban tomista szerzőkből vett idézetekkel röviden bár, de világosan igyekeztünk megér-tetni, miben áll a tomisták rendszere ; most újból és új ada-tokkal fogjuk ezt megkisérleni.
5 «Deus per decretum suae voluntatis et non aliter causat omnia, quae fiunt in tempore . . . Dei autem volitio antecedit
megelőzi m i n d e n előrelátását a mi beleegyezésünk-nek, tisztán az isteni mindenhatóságon alapul, vagyis : nem azért határozta el Isten, hogy én ezt vagy amazt tegyem, mert előre látta, hogy az én a k a r a t o m adott körülmények között erre vagy arra fog hajolni, h a n e m azért, mert Isten a végső oka m i n d e n n e k .1
Ez a tomista determinizmus, melynél fogva, ha Isten elhatározta, hogy az embernek erre vagy a r r a a célra egy kegyelmet ad, az emberi akarat föltét-lenül engedelmeskedik a kegyelem első b e h a t á s á n a k (efficacia in actu primo), annak ellene n e m szegül-het, hisz az lehetetlenség,2 sőt ellenmondás ;3 így a ke-gyelem föltétlenül eléri célját (efficacia in actu se-cundo).
Arra a kérdésre : hogyan történik hát az, hogy az isteni végzések (decretumok) a szabadakarat segítségével föltétlenül megvalósuljanak ? felelik : Isten, a kitől valami végeztetett (determinatum est), fizikai, azaz reális, valóságos módon úgy hat az a k a -ratra, hogy az a végzés csalhatatlanul teljesüljék i s ; de n e m az akarat szabadságának rovására, kényszer által, h a n e m Isten úgy hat az akaratra, hogy az ter-mészetének megfelelőleg szabadon határozza el magát valamire.4
et aeternitate et causalitate volitionem causae secundae. Ergo prius vult Deus, ut ego velim, quam reipsa velim. Ergo non sum ego voliturus, nisi prius Deus sua voluntate efficaci decernat, ut ego velim. Ergo per illud decretum antecedens, cui nullus resistere potest, voluntatem humanam determinat ad volendum.» Alvarez, De auxiliis, disp. 22. p. 156. Alvarezt idézzük, mert Bannez maga, a mai tomista iskola megalapí-tója, nem írt külön tractatust a kegyelemről; viszont Alva-rezt műveiben az egész tomista iskola exponensének tartják.
V. ö. Pesch, i. m. 136. 1. Limbourg, i. m. 118. 1.
1 «Demonstravimus, Deum ab aeterno absoluto et effi-caci suae voluntatis decreto prius in signo rationis, quam cognosceret, in quam partem se ftecteret vel flectit ex sua innata libertate creata voluntas, etiam ex hypothesi, quod in talibus circumstantiis constitueretur, déterminasse bonos actus illius f u t u r o s in tempore.» Alvarez i. m. disp. 23.180.1.
2 «Conjungere contrarium dissensum cum efficacia gra-tiae non est factibile», Lemos, Acta omnia Congr. ac disput.
1070. 1.
3 «Répugnât ad invicem auxilium efficax ad consentien-dum et actualis dissensus» Alvarez, i. m. disp. 92. 615. 1.
4 «Deus suo aeterno atque absoluto decreto, quo effl-caciter voluit, ut voluntas creata produceret talem actum, extrinseca praedeterminatione eaudem. voluntatem praedeter-minat ad ilium actum libere p r o d u c e n d u m . . . Sed ex phy-sica praedeterminatione Dei extrinseca per evidentem con-sequentiam infertur physica praedeterminatio intrinseca, vo-tuntati creatae inliaerens, per quam Deus in tempore efficit, ut voluntas, libere et infallibiliter operetur actum a Deo prae-determinatum.» Alvarez, i. m. disp. 23. p. 188. Itt jegyzem meg, hogy Alvarez ezen müvét nem tudván h a m a r j á b a n kéz-hez keríteni, az idézések hitelességéért feleljen Limbourg i. m. Álljon itt még két tomista mondása, « . . . s o l u s Deus voluntatem physice movet, ipse solus voluntatem physice transfert de uno in aliud, secundum quod v u l t ; et conse-quenter ipse solus voluntatem ordinat ad suos actus produ-cendos.» Dummermuth. S. Thomas etc. 139. 1. «Si voluntates creatae se determinant in agendo, ideo se determinant, quia praemotione physica Deus non solum dat
praedeterminatio-. praedeterminatio-. J
12. szám.
R E L I G I O
191Ebben áll a tomisták rendszere, mely minden nagyobb tomista és nem-tomista tankönyvben kifeje-zésre j u t s melyről azt hisszük, elég helyesen fogtuk föl s elég méltányosan adtuk elő. Ezen tomizmust írtuk le a múltkori dolgozatban, ezt védi válaszában Szabó atya is, mikor azt m o n d j a , hogy «az akarat feltétlenül, infallibiliter az isteni akarat irányítása szerint mozdul» («Rel.» 143. 1.) s hogy «a gratia efficax saját erejénél fogva (ab intrinseco) föltétlenül»
hat az akaratra (u. o. 146. 1.). Ez hát bizonyos. A kér-dés csak az még, megvédhető-e az egész rendszer, úgy a mint azt a tomisták teszik, névszerint mi lesz benne a szabadakarattal s ha ez megmarad, hová lesz az egész r e n d s z e r ?
Ezt lássuk mostan.
A tétel maga két dolgot m o n d : 1. isteni praede-terminatiot oly értelemben, hogy a kegyelemnek egyes esetekben biztos hatása van az akaratra s annak cselekedeteire; 2. valamelyes módot, melyen ez a praedeterminatio úgy érvényesüljön, hogy az akarat szabadságának tiszta fogalma teljesen sértet-len m a r a d j o n . Az l - r e nézve megegyezünk a tomis-t á k k a l1 mindaddig, míg ők a praedeterminatio csal-hatatlan voltát az isteni mindenhatóságra nem ve-zetik vissza: itt elágaznak a nézetek. Minthogy itt csak a tomistákról van szó, kövessük őket. Ok aztán következetesen a 2-ra nézve fölveszik a praemotio physica hires elméletét, mely az egész rendszernek mintegy Achilles sarka. Tomista praedeterminatio és p r a e m o t i o physica eg3rmással oly szoros kapcsolat-ban van, hogy ha áll az egyik, áll a másik is, elesik egyik, oda a társa is.
Az egész elmélet, mellyel a tomisták a kegyelem és szabadakarat p r o b l é m á j á t megoldani vélik, mint egy matematikai képlet, vas következetességgel van összeállítva s egy épülethez hasonlít, melyből egyet-len k ő d a r a b sem szakítható ki a nélkül, hogy az egész m ű össze ne ömöljék.2 Bizonyítása azonban szerfölött nehéz s e nehézségeinket leszünk bátrak a következőkben még előadni.
Bármily mesterileg is mutassák ki nekünk — a mint Szabó atya is teszi — hogy a physicai prae-motio nem ellenkezik az akarat szabadságával, hisz úgy hat rá a kegyelem, hogy a maga természetének megfelelöleg, tehát szabadon engedelmeskedjék, még sem t u d u n k belenyugodni : hát mégis megmarad-e a nem, sed etiam dat voluntati, ut se determinet.» Zigliara, Sum.
phil. II. k. 390. 1. (L. 3. c. 4. a. 3.)
1 Voltak, kik azzal vádolták Molinát, hogy tagadta volna ezt a praedeterminatiót, a mi ellen maga imigy védekezik :
"Ego dum commune sanctorum Patrum pronuntiatum affir-mavi, nequaquam negavi, quin potius apertissime asserui, praedeflnitionem seu praedeterminationem liberam volunta-tis divinae ad singulas actiones causarum secundarum, non modo supernaturales, sed etiam naturales, necessariam esse vereque esse causam». A])]), ad Cone. resp. ad. obi. 2. V. ö.
Mazzella, De gratia Ch. n. 582. Egger i. m. 543—4. 11.
2 Limbourg i. m. 108. 1.
képesség az ellenállásra, ha tényleg mindig engedel-meskednie kell, mert az úgy van előre megállapítva?
Megmarad-e a szabadság lényege, mely a b b a n áll, hogy ha m i n d e n előföltétel, mely valami cselekedet-hez szükséges, adva van, az akarat még mindig vá-laszthat a tenni és nem tenni között ? Nem m a r a d - e akkor az egész szabadság egy tehetetlen hatalom, egy puszta frázis vagy hogy különös kifejezéssel éljünk, egy pictus m a s c u l u s ? Nem látszik-e i n k á b b az egész história egy petitio principii-nek, circulus vitiosus-nak?1 Minden nagyobb tomista tankönyvben olvashatjuk a bizonyítását annak, hogy a praemotio nem veszi el az akarat szabadságát ; de még több nem-tomista könyvben olvassuk a n n a k cáfolatát s n e m lehet mondani, hogy ezek m i n d elmebeli sze-génységből vagy citálási inkorrekturákból v o l n á n a k . . . E helyen n e m t a r t j u k szükségesnek belemenni a vitába, név szerint Szabó atya érveléseinek cáfolatába.
Meg lehetne tenni ; el lehetne m o n d a n i , hogy a «concursus divinus»nak, mely az akarat m i n d e n m ű k ö -déséhez megkívántatik, (nihil transit de potentia in actum, nisi per ens actu) n e m kell épen praevius-nak l e n n i e ;2 hogy az oly praemotio, mely a szabad-ságot n e m sérti, nemcsak n e m egyezik a n n a k tomista fogalmával, h a n e m önmagát teszi t ö n k r e ;3 hogy a szabadság n e m a tárgy, h a n e m az alany, főleg az akarat indifferenciájában van, hogy a «mysterium»
szó n e m a p r a e m o t i o quidditására vonatkozik, h a -nem a n n a k az akarat szabadságához való viszonyára, stb. Mondom : ebbe n e m a k a r u n k belemenni. Csak rá akartunk mondani, hogy lehet alapja annak, miért oly sokan n e m látják m e g m a r a d n i a szabadságot a physicai praemotio mellett, h a n e m azt sensu c o m p o -sito úgy látják, mint a bilincsekbe vert e m b e r sza-badságát s beszélnek a gratia sufficiens kizárásáról, a zsinatok határozataival való ellenkezésről (Trid., Vatic.), stb., stb.-ről.
1 «Dicere, non tollere libertatem, quia est praedefinitio actus ut liberi, est princípium petere atque in circuitu ratio-cinando ambulare. Quippe alterutrum demonstrandum e s t : vel ex praedefinitione non sequi necessitatem actionis prae-deflnitae, vel non earn saltern, quae pugnat cum libertate.»
Annát. Scientia media, diss. 1. c. 6. §. 1. p. 128. ef. ib. diss. I.
c. 5. p. 266. Ap. Limbourg i. m. 108. 1. Lessius szerint, «mon-strum est voluntas ad actum liberum determinata.» U. o. 112.1.
2 Lásd erről bőveljben : Müller, de Deo uno, Oeniponte, 1903. 556. sk. 11.
3 Inventa est quoque praemotio physica indifferens, sive quae dicitur indifferenter conjungi posse cum positione aut omissione actus, ad quem praemotio referatur (idézve : Schee-ben, Dogmatik II, 3. n. 61., 62.). In qua quidem opinione ge-nuinus libertatis humanae conceptus non períclitatur. Sed eiusmodi praemotio indifferens omnino supervacanea esse vide-tur. Satis enim est, ut Deus causae creatae in actu primo proximo constitutae assistat Cooperationen! suam offerendo ; tum causa creata omnia ti abet, ut ad actum secundum trans-ire possit (idézve : Hontheim, Theodic. p. 791.). Pesch, Inst, psychol. Pars II. (3. k.) 363. 1. Innen látni, hogy lehet prae-motio nélkül is fölfogni az isteni közreműködést a szabad-akarati cselekvéseknél.
E n g e d j ü k meg, hogy egy lomista szerző, pl. Szabó atya, bebizonyította, hogy physicai praemotio mellett is megmarad a szabadság azon fogalma, melyet mi kívánunk meg s melyet Szabó atya is megengedni látszik az Istennek világföntartó működéséről vett analógiájában. Mi következik e b b ő l ? Először is az, hogy lehet eset, mikor az akarat tényleg ellenáll a kegyelem mozdításának. Másodszor, hogy ilyen eset-ben az Istentől praedeterminált hatás, illetve csele-kedet nem j ö n létre. Harmadszor, hogy így összeesik az egész tomizmus, mert nem védi meg azt a prae-determinatiót sem, melyet a tételben fölvettünk s melyre nézve m i n d n y á j a n m e g e g y e z ü n k . . . Vissza-térünk a tételben megjelölt 1. rész azon pontjához, a h o n n a n a tomizmus sajátságos elágazását láttuk s m á s uton keresünk megoldást a fölvett kérdésre, így történik meg, a mit többször látunk, hogy a to-mizmust saját fiai elhagyják, n e m tudván m á r sem-mit fölhozni a n n a k védelmére.1
Ebből látjuk, hogy szerény véleményünk szerint a tomizmus elmélete n e m védhető meg. Nem véd-hető meg azért, mert vagy megvédi a kegyelem csal-hatatlan hatását, de a k k o r a p r a e m o t i o physica sérti az akarat szabadságát, vagy az akarat szabadsága sértetlen m a r a d s akkor a kegyelem hatása soha sem bizonyos. A két dolgot : kegyelem és szabadakarat, a tomizmus n e m tudja összeegyeztetni.
És ezzel fejtegetéseinket lezárhatjuk.
Azt hiszem, sikerült k i m u t a t n u n k , hogy távol volt tőlünk m i n d e n egyoldalúság, m i n d e n elfogultság és pártérdek. I s m é t e l j ü k : nem a k a r u n k disputát,2 m e r t a n n a k úgy sem volna célja. Mindenki követ-heti meggyőződését a kérdés elméleti oldalát illető-leg. A fő itt n e m az elmélet, h a n e m a gyakorlat;
mert ha valahol, úgy e kérdésnél áll az, a mit az Imitatio Christi m o n d : «opto magis sentire com-punctionem, q u a m scire eius defmitionem !»
Brinzeu Miklós.
M
A «Religio» f. é. 11. sz.-ban főt. Szabó atya a molinizmust fogja boncolókés alá s igyekszik alap-j á b a n megsemmisíteni. Erre legyen szabad csak a
következőket megjegyezni.
Eltekintve itt is egyes kisebb reprehenzióktól, illetve kifogásoktól, tisztán a kérdés lényegére szorít-kozunk. Utalunk azonban itt is arra, hogy ugyanazt, a mit Szabó atya felhoz a molinizmus ellen, felhoz-ták m á r mások számtalan esetben s ugyanannyiszor
1 «üeorgius Albertini ü r d . Praedicat. verbis acrioribus, quae referre non libet, disputát adversus illos theologos, ex-cusat vero eos, quod «cum ventum fuerit ad obiectiones, pie et sapienter a suo systemate recedunt.» (Orat. II. ad theologos Bannez et Lemos n. 40., 41. ; Dissertât, ad Dominicum Pele-grini n. 79.).» Franzelin, De Deo uno 422. 1.
2 Nagyon helyesen, mert az olvasóközönséget csak a két rendszer ismertetése érdekli, a birkózás nem. A kérdés olyan,
* melyre nézve, mint véglegesen meg nem oldhatóra, mind a
\ két fél szabadon követheti meggyőződését. Szerk.
feleltek m á r r á ; ezeket megismételni n e m fogjuk.
Csak általában tekintsük még egyszer a kérdés állá-sát. A kérdés ez : hogyan egyeztethető meg a kegye-lem csalhatatlan hatása az akarat szabadságával ? A megfejtést a tomisták az isteni mindenhatóságban találják meg, a molinisták az isteni mindentudásban.
Mindkettőt lehet bizonyítani és cáfolni, mert mind-két rendszernek meg vannak a különös nehézségei.
A t o m i z m u s n a k , a mint láttuk, az a nehézsége : hogyan egyeztethető meg a m i n d e n t megelőző isteni dekré-tum az emberi szabadsággal ? A molinizmus nehéz-sége: hogyan ismerheti meg Isten azt, a mi még semmikép sem létezik, sem Isten akaratában, sem a maga tárgyi valóságában?
Tessék választani !
Mi bevalljuk, hogy i n k á b b engedünk az előbbi nehézségnek s az utóbbi (molinista) rendszert fogad-j u k el. Mert a szabadságot semmikép sem a k a r fogad-j u k
feladni, a mint nézetünk szerint a tomista determi-nizmus teszi. S ha nem is értjük egészen, hogyan van meg Istenben a feltételesen j ö v e n d ő dolgok isme-rete (a magok tárgyi valóságában), a tomista meg-oldás n e m nyugtat meg j o b b a n . A tomisták szerint
«minden j ö v e n d ő vagy jövő dolog Isten határozatá-tól kapja a létezéshez való viszonyát» ; tehát Isten e határozatból ismeri meg azokat előre. De a dolog úgy áll, hogy a feltételesen jövendő dolgokra ilyen isteni határozat tényleg n i n c s ; tehát nem is lehet eszköze az isteni megismerésnek ( m e d i u m quo co-gnitionis l)1
S így mutatis mutandis ugyanazt lehetne m o n -dani a tomizmusról, a mit Szabó atya m o n d a moli-nizmusról : a tomizmus látszólagos könnyű megoldása inkább szemfényvesztés ; a kérdés valódi nehézségét n e m érinti, az elől kitérvén, oly hypothézist állít fel, melynek alapja hiányzik, következményei pedig az ember jogait egyáltalában n e m védik. E r r e aztán sokan tréfából azt m o n d j á k , v é d j ü k meg mi az e m b e r jogait (a szabadságot), Isten m a j d megvédi a magáét (a kegyelem csalhatatlan h a t á s á t ) . . .2
*
Az eldöntetlen kérdés eme t u d o m á n y o s b e m u t a -tása, melynek semmi személyi éle nem lehet, bizony-sága, mily szép tudással rendelkeznek theologusaink,
ha neki állnak a m u n k á n a k . Szerk.
1 L. Egger, i. m. 556. 1.
2 A mi a kérdés történetének általunk történt egyoldalú, felületes előadását illeti, az látszólag onnan van, liogy tisztán Mazzellára, illetve Livius de Meyerre támaszkodtunk. Nem sokkal pártatlanabb Morgott prelátus előadása, noha a Kirchen-Lexiconban jelent meg. Általában a kérdés története ép oly vita tárgya, mint az elméleti rész. Ezt is máskép adják elő a tomisták, máskép a molinisták. Csak gondoljunk Th. Eleu-theriusnak, illetve L. de Meyernek (a két név egy szerzőt jelent) a 18. sz.-ban Serryvel és Lemosszal folytatott küzdel-meire ! (V. ö. Hurter, Nomenclator, t. II. 988.sk 11). Ezért ki milyen szerzőt követ, olyan «pártállást» foglal el ; természe-tesen mindenki azt követi, a kiről meg van győződve, hogy legjobban bizonyítja állításait.
10. szám.