ZARIADRES, a Tanaistól a Kaspi-hegyszorosig terjedő vidék királya - így mesélik -, Aphrodité és Adonis fia volt. A Tanais folyó túlsó partján lakó marathosokon Homartes uralkodott, akinek volt egy Odatis nevű leánya. Ez egyszer álmában meglátta Zariadrest és beleszeretett; ugyanez történt a férfival, s ő is ugyanúgy szerelemre lobbant a lány iránt.
Amaz álombeli tünemény óta pedig mind a ketten vágyódó szerelemmel emésztődtek egymás után. Mert Odatis a legszebb lány egész Ázsiában, és Zariadres is ritka szép férfi volt. Zariad-res tehát követeket küldött Homarteshez, és nagy tisztességgel feleségül kérte a leányát. De Homartes visszautasította az ajánlatot, mert nem volt fiúgyermeke, s leányát valamelyik meghitt emberével akarta összeházasítani.
Nemsokára ezután Homartes összehívta birodalmának országnagyait, jó embereit s rokonait, és lakodalmat tartott, de nem mondta meg előre, kit választott férjül leányának. Mikor már az ivás virágos lendületbe szökkent, az apa behívatta Odatist a boros társaságba, s a vendégek füle hallatára így adta fel a szót:
- Íme, leányom, Odatis, mi most a te menyegződet ünnepeljük. Tekints hát körül, nézz meg jól mindenkit, aztán fogj egy aranyserleget, töltsd meg, nyújtsd annak, akit férjedül választottál. Én ahhoz adlak feleségül.
A leány végigjártatta szemét valamennyin, s aztán könnyezve távozott, mert alig várta már, hogy lássa Zariadrest, hiszen üzenetet küldött neki, hogy hamarosan férjhez akarják adni.
Zariadres a Tanais folyó mellett táborozott. Egyetlen kocsihajtó kíséretében titokban távozott a táborból, s átkelt a folyón. Még az éjjel útnak indult kocsiján, s körülbelül nyolcszáz stadionnyi úton vágtatva száguldott az országon keresztül. Amint annak a városnak a közelébe ért, ahol a lakodalmat ülték, kiválasztott egy helyet, otthagyta a kocsiját s a kocsihajtót, ő maga pedig szkíta ruhába öltözött, s nekiindult.
Ahogy a palotába érkezett, s meglátta Odatist - ez éppen a pohárszéknél állt, s fáradtan-könnyesen vegyítgette az italt az aranyserlegben - odalépett hozzá, s így szólította meg:
- Itt vagyok, Odatis. Eljöttem, amint kívántad. Én vagyok Zariadres.
Amint ez felismerte a szép idegen férfiban szakasztott mását annak, akit álmában látott, határtalan örömre gyulladt, s odanyújtotta neki az aranyserleget. A férfi pedig felkapta Odatist, kocsijához vitte és megszöktette. A belső szolgákat és cselédleányokat a királyleány jó előre beavatta titkos szerelmébe, így hát hallgattak. Mikor az apa felelősségre vonta őket, azt mondták, nem is sejtik, ki szöktethette meg.
Az ázsiai barbárok sűrűn és nagy csodálattal emlegetik ezt a szerelmet, s templomokban, királyi palotákban és magánházakban festményeken is megörökítik ezt a történetet. Leány-gyermekének pedig a legtöbb apa az Odatis nevet adja.
ARISTOBULOS
A HŐS TIMOKLEIA
MIDŐN SÁNDOR elfoglalta Thebai városát, katonái végigdúlták és rabolták a várost. Ti-mokleia házába is berontott egy durva és pökhendi, erőszakos és szemtelen ember, valamelyik trák csapat vezére, Alexandros: névrokona volt a nagy királynak, de semmi másban nem hasonlított hozzá. Az asszony húga volt Theagenesnek, aki a chaironeiai csatában hősi halált halt, de a katona rá se hederített előkelő származására, nem is kímélte érzékenységét, hanem - miután részegre itta magát - vacsora után ágyába kényszerítette Timokleiát. De ezzel sem érte be, hanem követelte, hogy adja elő elrejtett aranyát és ezüstjét, részben fenyegetésekkel, részben mézesmázos ígéretekkel, hogy élete fogytáig feleségül tartja majd magánál. Az asszony megragadta a kínálkozó alkalmat, és így szólalt meg:
- Bárcsak meghaltam volna, s ne értem volna meg ezt az éjszakát, hogy ha már mindenemet elvesztettem, legalább testemet megmenthettem volna a gyalázattól. De ha már minden így történt, és kénytelen vagyok belenyugodni, hogy az istenség téged rendelt védelmezőmül, uramul és férjemül, nem fosztalak meg attól, ami a tiéd; mert látom, hogy úgyis az leszek, aminek te akarsz. Volt rengeteg ékszerem, ezüstserlegem, sőt aranyom és pénzem is; de mikor a város elesett, megparancsoltam szolgálóimnak, hogy mindent szedjenek össze, és én eldobtam, vagyis inkább leeresztettem abba a kiapadt kútba, amelyről alig tud valaki, mert fedél takarja, és körös-körül árnyas liget rejti. Vedd el hát mindezt, s légy vele boldog, a te szemedben pedig legyen kézzelfogható bizonyság, hogy mily gazdag és előkelő családból származom.
Ennek hallatára a makedón katona meg sem várta a másnapot, Timokleiával rögtön odavezettette magát arra a helyre, bezáratta a kertet, hogy senki se vegye észre, és csak úgy ingujjban leereszkedett a kútba. A bosszúálló Klotho - az odafent álló Timokleia személyében - irtózatos bűnhűdésre juttatta őt.
Mikor az asszony a katona hangjából megállapította, hogy leért a kút fenekére, maga is rengeteg követ dobott rá, a szolgálók is sok óriási követ hengergettek oda, s mind rádobálták, amíg csak agyon nem verték, és egészen be nem temették a kövekkel.
Amint a makedónok értesültek erről, felhozták a holttestet, s mivel akkor már megjelent a rendelet, hogy egyetlen thebait sem szabad megölni, az elfogott Timokleiát a király elé vezették, és elmondták, hogy mit követett el. Sándor az asszony elszánt arckifejezéséből és méltóságos járásából komolyságára és nemes jellemére következtetett, s először azt kérdezte tőle, hogy miféle asszony. Timokleia egy csöppet sem ijedt meg, hanem bátran így felelt:
- Az én bátyám volt ama Theagenes, aki Chaironeiánál mint hadseregünk vezére ellenetek harcolt a hellének szabadságáért, és elesett, hogy ilyen csapás többé ne érjen bennünket.
Mivel pedig nekem olyasmit kellett elszenvednem, ami gyalázatot hozott nemességemre, kész vagyok a halálra, mert ez jobb, mint életben maradnom, és még egy ilyen éjszakát átszenved-nem, hacsak te meg nem akadályozod.
A kíséret jobb érzésű tagjai sírva fakadtak, Sándornak azonban eszébe sem jutott sajnálkozni az asszonyon, hiszen fölötte állt minden sajnálkozásnak: inkább megcsodálta jellemét és kijelentését, amelytől súlyosan találva érezte magát; és vezéreinek megparancsolta:
ügyeljenek és intézkedjenek, hogy egyetlen főnemesi családot se érjen többé ilyen gyalázat.
Timokleiát pedig elbocsátotta, s vele együtt mindazokat, akikről megállapították, hogy családi kötelékek fűzik hozzá.