A CSODÁLATOS ASPASIA

A PHOKAIAI ASPASIA, Hermotimos leánya, árvaságban nevelkedett, mert születése anyjá-nak életébe került. Így hát szűkös viszonyok közt, de jó erkölcsben és szigorúságban nőtt fel.

Volt egy álma, amely éjszakáról éjszakára megismétlődött; szerencsét jósolt neki, s meg-csillantotta előtte az eljövendő boldogságot, amely majdan egy szép és előkelő férfiú oldalán vár reá.

Még gyermekkorában kelés támadt az arcán, éppen az álla alatt. Csúnya volt még ránézni is, búsult is miatta a leányka apjával egyetemben. Az apja tehát orvoshoz vitte. Ez vállalkozott is a meggyógyítására, de három aranyat kért fizetség fejében. Az apa kijelentette, hogy ennyije nincs, mire az orvos odavágta, hogy ő sem kapja ingyen az orvosságot. Magától értetődik, hogy Aspasia ezen nagyon elkeseredett, elmentében sírva fakadt, s amint maga elé tette a tükrét, és meglátta magát benne, még kegyetlenebbül nekibúsult. Búbánatában étlen-szomjan maradt, míg végre jótékony álom szállt reá. Álmában eléje rebbent egy galamb, asszonnyá változott, s így beszélt hozzá:

- Ne csüggedj, hagyd faképnél az orvosokat kotyvalékaikkal együtt, ahelyett szedd össze Aphrodite valamennyi hervadt rózsakoszorúját, s ezzel borogasd kelésedet.

A leányka az istennő útbaigazítása szerint cselekedett, és a kelés csakugyan eltűnt: Aspasia lett megint a leggyönyörűbb leány, mert a leggyönyörűbb istennő révén nyerte bájosságát.

Olyan pazarul sugárzott róla a szépség, mint a vele egykorú leányok egyikéről sem. Szőke haja hullámos fürtökben göndörödött, alatta tágra nyílt szem, enyhén hajló orr, apró kis fülek.

Bőre puha-finom, arcának színe szakasztott mint a rózsa, úgyhogy honfitársai ezért már kislány korában Piroskának nevezgették. Szája is pirosan csillant, fogai pedig hónál fehérebben villantak elő. Bokái szépen íveltek; ilyen szépséges nőket nevez Homeros a maga költői nyelvén karcsú bokájúaknak. Hangja édes és lágy; ha megszólalt, mintha szirén hangját hallotta volna az ember. Nem volt benne egy szemernyi asszonyos kotnyeleskedés vagy ravaszkodás sem, mert az ilyesmi csak a nagy jólét nyomán fakad, ő pedig szegény apja mellett szegényes sorsban nevelkedett, s egyáltalán nem volt szüksége arra sem, hogy fölös-leges piperéskedéssel fokozza szépségét.

Történt egyszer, hogy Aspasia Kyroshoz, Dareios és Parysatis fiához, Artaxerxes testvéréhez került, nem ugyan szépszerével, nem is az apja küldte oda jószántából, hanem odahurcolták,

mint ahogy városok elfoglalásakor, zsarnokok és helytartók erőszakoskodásából gyakorta megtörténik. Nos hát az egyik helytartó több más leánnyal együtt őt is Kyroshoz hurcolta. Itt tisztes erkölcsével, szemérmes modorával, mesterkéletlen szépségével hamarosan első lett a király asszonyai között. Okos asszony volt, s ez is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Kyros úgy megszerette: sürgős ügyekben gyakran kikérte tanácsát, és sohasem bánta meg, hogy rá hallgatott.

Kyros, mikor Aspasia első ízben színe elé került, éppen ebéd után volt, és perzsa szokás szerint az iváshoz készülődött; mert a perzsák, miután elteltek étellel, testestül-lelkestül a borivásba felejtkeznek; úgy nekigyürkőznek az italnak, mint valami ellenségnek. Az italozás kellős közepén négy görög hajadont vezettek Kyros elé: köztük volt Aspasia is. Gyönyörűen felcicomázták magukat; a másik háromnak az udvari fodrászlányok - akik ide is felkísérték őket - művészien befonták a haját, s festékkel és szépítőszerekkel kendőzték az arcát.

Udvarmesterek kioktatták őket, hogyan kell Kyros elé járulni, mi módon lehet kegyét megnyerni, hogy nem szabad húzódozni, ha hozzájuk lép, duzzogni, ha megsimogatja őket, elsiklani a csókjai elől. Egy szó mint száz: ez csupa afféle cifralány-mesterkedés, olyan nőszemélyek ügyeskedése, akik aprópénzre váltják a szépségüket. Igyekezett is mindegyik lefőzni a másikat szépségével és viselkedésével.

De bizony Aspasia sem a drága ruhát nem akarta magára venni, a hímzett kendőt sem tartotta illendőnek vállára vetni, még csak megfürödni sem akart, hanem hangos jajgatással szólítgatta a görögök minden istenét, hogy mentsék meg, aztán atyja nevét kiáltozta, s őt is, magamagát is megátkozta. Úgy érezte, hogy tagadhatatlanul és a maga jószántából vesz magára rabszolgaságot, ha felölti testére azt az idegenszerű köpenyt s azt a sok ravasz cifraságot. Mikor aztán az udvari szolgák megvesszőzték, kényszerűségből mégiscsak felcifrálkodott, és engedelmeskedett az utasításoknak, bármennyire is fájt neki, hogy kénytelen cifralányok módjára s nem tisztes hajadonként viselkedni.

Nos hát a másik három, alighogy belépett, odakacsintott Kyrosra, és színészkedő vidámsággal rámosolygott, Aspasia ellenben földre sütötte szemét, lángoló vörösség öntötte el arcát, két szeme könnyben fürdött: látni való volt, mily végtelenül szégyelli magát. Mikor aztán Kyros odaszólt a lányoknak, hogy üljenek mellé, a másik három hajlott a szóra, mégpedig nagyon is szívesen, Aspasia azonban rá se hederített a felszólításra, amíg az a helytartó, aki bevezette, erővel le nem ültette. Mikor Kyros a leányokat megsimogatta, szemüket, arcukat, ujjukat vizsgálgatta, a másik három mindent tűrt, a görög leány azonban nem hagyta magát, hanem alighogy Kyros az ujja hegyével hozzáért, felsikoltott, s rákiáltott, hogy megkeserüli, ha ilyesmire vetemedik. Kyros nagyszerűen mulatott ezen. Mikor aztán mégis megtapogatta a testét, s a leány felugrott és menekülni akart, Dareios fiában, minden perzsa erkölcs ellenére, csodálat fakadt e lelki nemesség iránt. Aztán odapillantott az udvarmesterére, s így szólt hozzá:

- Ez az egyetlen szabad és romlatlan azok közt, akiket hoztál. A másik három kívül-belül közönséges nőszemély.

Éppen ezért Kyros melegebb vonzalmat érzett iránta, mint bármely nő iránt, akivel valaha is viszonya volt - szerelem volt ez, s hamarosan a legforróbb szerelemmé tüzesedett. És ezt Aspasia is viszonozta. Lassan-lassan olyan bensőséges viszony alakult ki köztük, hogy tökéletesen megértették egymást, együtt dobogott a szívük, rendíthetetlen volt a hűségük, s így a viszonyuk egészen olyan volt, mint egy hellén házasság.

Kyros szerelmének Aspasia iránt Ioniában s egész Görögországban híre ment, sőt a Kyrosról és kedveséről szóló mendemondák Peloponnesost is elárasztották, s hírük-nevük még a nagy királynak is fülébe jutott. Mindenkinek meggyőződése volt, hogy Kyros, mióta Aspasia mellette van, még csak közeledni sem próbált más asszonyhoz.

Mindezek most eszébe juttatták Aspasiának régebbi álomképeit: azt a bizonyos galambot, aztán a szavait és azt is, amit az istennő jövendölt neki; és mivel szent meggyőződése volt, hogy kisgyermekkora óta Aphrodite a védőistennője, ünnepélyes áldozatokkal rótta le iránta érzett háláját. Először is elkészíttette aranyból az istennő szokatlanul nagy szobrát, s hogy felismerjék a szoborban Aphroditét, drágakövekkel kirakott galambokat adatott a kezébe;

ezenfelül is naponta áldozatokkal és himnuszokkal biztosította magának az istennő kegyét.

Atyjának, Hermotimosnak is sűrűn küldött drága ajándékokat, s ezen a réven gazdag emberré tette. Ő maga azonban továbbra is egészen igénytelenül és szerényen élt, s erről a hellén nők s a perzsa nők egy értelemmel tanúskodhatnak.

Történt egyszer, hogy az ifjabb Skopas, Thessaliából, Kyrosnak nyakláncot küldött ajándékba, amelyet Siciliából kapott. A nyaklánc csodálatosan művészi, csillogó ötvösmunka volt, úgyhogy mindenki megbámulta, akinek Kyros megmutatta. Nagyon örült a drágaságnak, és tüstént Aspasiához ment vele. Délre járt az idő, s Aspasiát éppen álomban találta. Óvatosan odaült mellé, s hangtalanul, mozdulatlanul várt, de az csak tovább aludt. Amint végre fel-ébredt, és ott látta Kyrost, megölelte és elhalmozta gyengédségeivel. Kyros pedig kivette tokjából a nyakláncot, megmutogatta, és így szólt:

- Olyan remekmű ez, hogy csak királylány vagy királyi anya méltó rá.

Hogy pedig Aspasia is ezen a véleményen volt, így folytatta:

- Nézd csak, neked adom, legyen a tied ez a drágaság. Vedd fel, hadd lássam, milyen a nyakad, mikor rajta van.

A nőt azonban nem szédítette meg az ajándék, hanem hidegen-józanul, de illő tisztelettel így válaszolt:

- Hogyan mernék én magamra venni olyan ajándékot, amely anyádhoz, Parysatishoz méltó?

Küldd el csak neki, Kyros, az én nyakam enélkül is elég szép lesz a te szemedben.

Így Aspasia minden asszonyi szokás ellenére, valóságos királyi nagylelkűséggel, éppen az ellenkezőjét cselekedte annak, amit az asszonyok szoktak tenni, mert bizony szörnyen bomla-nak a cifraságokért. Kyros nagyon megörült a feleletnek, összecsókolta kedvesét, és azonnal elküldte a nyakéket anyjának; levelet is írt neki, amelyben pontosan és részletesen beszámolt mindenről, ami történt, és párbeszédükről is.

Parysatis, amint megkapta az ajándékot, nem kevésbé örült a levél tartalmának, mint az ékszernek, és Aspasiát nagyszerű, királyi ajándékkal kárpótolta. Mert módfelett örvendezett azon, hogy ámbár Aspasia igen nagy becsületben állt fiánál, bármennyire imádta is őt Kyros, mégis szívesen megalázta magát Kyros anyja előtt. Aspasiának nagyon tetszettek az ajándé-kok, de azt mondta, hogy nincs szüksége rájuk. Minthogy pedig az ajándékokon kívül renge-teg pénzt is kapott, mindent odaadott Kyrosnak, ezzel a megjegyzéssel:

- Te, aki oly sok embert eltartasz, jól felhasználhatod ezeket. Nekem bőven elég, hogy szerethetlek, s hogy te lehetsz az én egyetlen kincsem.

Csak természetes, hogy ezzel Kyrost még jobban lángra gyújtotta, s innen kezdve egyértelmű magasztalással ünnepelték ezt az asszony, egyrészt testének csuda szépségéért, de még inkább nemeslelkűségéért.

Mikor Kyros a testvére, Artaxerxes ellen vívott küzdelemben elesett, és tábora is az ellenség kezére került, egyéb zsákmánnyal együtt Aspasia is fogságba jutott. De nem volt pusztán a vak véletlen műve, hogy az ellenség hatalmába került, hanem maga Artaxerxes király kerestette nagy gonddal, mert hallotta hírét, ismerte erényeit. Mikor aztán megkötözve eléje vezették, haragra lobbant: a tetteseket börtönre vettette, s megparancsolta, hogy Aspasiára drága díszruhát adjanak.

Aspasia azonban vonakodott, jajgatott, zokogott, és csak nagy üggyel-bajjal lehetett rá-erőszakolni a királytól kapott öltözetet: olyan keservesen gyászolta Kyrost.

Mikor felöltözött, szépségesebben tündöklött minden más asszonynál, úgyhogy Artaxerxes menten lángra gyúlt iránta. Szenvedélyes szerelmében Aspasiát első asszonyává emelte, határtalanul megbecsülte, s mindezzel abban a reményben igyekezett kedvében járni, hogy sokféle kegyessége révén - amivel fáradhatatlanul elhalmozta -, sikerül elfeledtetni vele Kyrost, és meggyőzni őt arról, hogy ő is éppoly forrón szereti, mint amaz szerette.

Ez a reménye be is teljesedett, de csak lassacskán, nagy idő múltával, mert a Kyros iránt érzett végtelen szerelem mélyen gyökerezett Aspasiában, s mint valami bájital, testébe-lelkébe beleévődött, kiirthatatlanul.

Nem sokkal utóbb meghalt Teridates herélt, aki egész Kisázsiában a legszebb és legragyogóbb ifjú volt; akkor érte utol a halál, amikor gyermekéveiből éppen az ifjúkorba lépett. Úgy mondják, hogy a király ezt az ifjút halálosan szerette, éppen ezért keservesen gyászolta, mély szomorúságba temetkezett, sőt a király kedvéért egész Kisázsia gyászba borult. Senki sem mert közeledni hozzá, senki sem merte vigasztalni, mert úgy érezték, hogy a veszteség miatt sajgó fájdalma csillapíthatatlan.

Így múlt el három nap. Ekkor Aspasia gyászruhát öltött, s mikor a király a fürdőbe ment, könnyes szemmel és földre sütött tekintettel eléje lépett. A király elcsodálkozott, mikor ott látta, és megkérdezte, miért jött. Aspasia pedig így felelt:

- Király, szerettelek volna megvigasztalni fájdalmadban és szenvedésedben, ha megengednéd;

de ha ellenedre van, azonnal távozom.

A király szívesen fogadta jóságos részvétét, és meghagyta neki, hogy várja meg őt a szobá-jában. Ott fogadta őt Aspasia, mikor a fürdőből visszajött; a király megkérte, hogy gyász-ruhájára vegye fel Teridates ruháját is. Az ifjú ruhája pompásan illett testére, de ennél is szebben ékesítette őt a maga virágzó szépsége, amellyel megint lenyűgözte a királyt.

Miután tehát legalább ennyire megenyhült a király, közölte vele azt a kívánságát, hogy addig, míg a fájdalma legalább némileg lecsillapodik, mindig ebben a ruházatban jelenjen meg előtte: ezt a kívánságát a nő a legnagyobb készséggel teljesítette.

Amit tehát egész Kisázsia lakosai, s a királynak sem asszonyai, sem fiai, sem rokonai közül senki sem bírt elérni, azt ő megszerezte Artaxerxesnek: hogy megszabadult és meggyógyult szerelmi fájdalmából, jóságos részvéte révén, mert ennek a király nem bírt ellenállni, és vigasztalása révén, amelyet, igen okosan, elfogadott.