NEKTANEBOS, A VARÁZSLÓ

MONDJÁK, hogy Egyiptom legelső bölcs uralkodói isteni vérből származtak, és kétségtelen, hogy valamennyi közt a legbölcsebb Nektanebos volt, hiszen puszta szavával elérte azt, amit mások csak háborúval érhettek volna el. Mert engedelmeskedtek neki az elemek, úgy, hogy ha háború kitörése fenyegetett, ő nem mozgósított hadsereget, nem használt hadigépeket, hanem elvonult a palota legbelsejébe, és a titkos királyi termekbe, ott elrejtőzött egyedül, és csak egy kis medencét vitt magával. Ezt megtöltötte kristálytiszta forrásvízzel, aztán viaszból hajót és ember alakú szobrocskákat formált, s ezeket beletette. Ez az egész elkezdett úszni, s úgy látszott, hogy az emberalakok is élnek és mozognak. Ébenfapálcát tartott a kezében, és varázsigékkel idézte az égi és alvilági isteneket, addig-addig, hogy fáradozásának meglett az eredménye: a kis hajó elsüllyedt a medencében; így történt, hogy mikor a viaszhajó a viaszemberkékkel együtt elsüllyedt, egyúttal valamennyi ellenség - ahányról csak hír érkezett - elmerült a tengerben. Így hosszú ideig zavartalanul élvezte hatalmát.

Egyszer aztán jelentették neki, hogy közös akarattal valamennyi nép összefogott ellene (indusok, arabok, phoinikiaiak, parthusok, asszírok, továbbá szkíták, alánok, sőt még a keleti barbár népek is). Ennek hallatára összecsapta két tenyerét, és harsányan elnevette magát.

Tehát szokásos varázsló mesterkedéséhez folyamodott, s mint mindig, most is elővette a medencét és egyéb szerszámait. A varázslásból azonban megtudta, hogy az ellenség legyőzi, és foglyul ejti, ha nem menekül. Erre leborotválta haját és szakállát, összeszedte minden kincsét, amije csak volt, és elhajózott Makedoniába. Ott fehér vászonruhát öltött, asztroló-gusnak adta ki magát, s mint egyiptomi próféta nagy sikerrel értékesítette tudományát.

Ez a Nektanebos tehát hamarosan olyan népszerűségre tett szert, hogy híre Olympias királynéhoz is eljutott. Mivel a férje, Philippos király éppen háborúskodott valahol, a királyné ehhez a férfiúhoz folyamodott tanácsért. Mikor belépett a királynéhoz, esze ágában sem volt felséges úrnőnek szólítani őt, hiszen eszébe jutott, hogy ő is felséges úr volt nemrégiben. De amint észrevette, milyen gyönyörű asszony a királyné, forró szerelemre gyulladt iránta. A királyné leültette, és így szólt hozzá:

- Te vagy Nektanebos, a tudós varázsló? Mondd meg hát, miféle tudománnyal tettél szert olyan nagy hírnévre, hogy mindig felismered az igazságot?

- Királyné - felelte erre a férfi -, az én jóstudományom igen sokágú, mert értenem és magyaráznom kell az álmokat és a csillagok jeleit, hiszen ezekben van a jóslás minden titka, de ezenkívül is sok minden van, amit fel kell használnunk a jövendőmondáshoz.

Amint ezt mondta, mereven a királyné arcára szegezte szemét, úgyhogy Olympias meg is kérdezte:

- Mért nézel rám oly mereven, ó, próféta?

- Azért - felelte a férfi -, mert eszembe jutott az a jóslat, amelyet Egyiptomban kaptam az istenektől, hogy meg kell látnom a királynét, s ez, lám, beteljesedett; továbbá, hogy nekem kell megjósolnom az igazat a királynénak. Ennélfogva kérdezz ki mindenről, amit csak tudni kívánsz.

És ezzel a keblébe nyúlt, és elővette azt a táblát, amelyet ennek a titkos tudománynak a beavatottjai varázstáblának neveznek: az arannyal és elefántcsonttal kirakott remekmívű tábla

értéke vetekedett csodatevő erejével. Aztán elővette a hét csillagot is, valamint a horoszkópot, amelyen minden csillagképet más-más fém jelölt: a Jupitert megismerhette az ember az égszínkék kőről, a Napot a kristályról, a Holdat a gyémántról, a Marst a vérkőről, a Mercuriust a smaragdról; a Venus köve a zafír volt, a Saturnusé a kígyókő, maga a horoszkóp pedig hófehér márvány.

Olympias megcsodálta a csillagképeknek ezt a csodálatos változatosságát, közelebb húzódott Nektaneboshoz, kiküldött a teremből mindenkit, és így szólt:

- Kérlek, ó próféta, nézd meg Philippos horoszkópját s az enyémet is: mert széltében-hosszában beszélik, hogyha visszatér a háborúból, engem eltaszít, és másik nőt vesz feleségül.

Erre Nektanebos tüstént felállította a királyné horoszkópját, hogy megkeresse rajta azt, amire kíváncsi volt. Ennek végeztével így beszélt:

- Nem üres szóbeszéd az, amit hallottál, hanem a színtiszta igazság. Én azonban egyiptomi jóstudományommal segíthetek rajtad, s nem kell majd attól tartanod, hogy Philippos eltaszít.

Amint én láttam, a sors úgy végzett felőled, hogy egyik istennel kell ölelkezned, akitől majd fiad születik, s ő bosszút áll mindenért, amit Philippos elkövetne tán ellened.

- És melyik istent kell majd ágyamba fogadnom? - kérdezte a királyné.

- Az egyiptomi Ammont - felelte a jós. - Ennélfogva ajánlom, hogy készülj fel erre a nász-éjszakára, ahogy már az asszonyok szoktak, és ahogy királynői méltóságodhoz illendő. De előbb még álmot látsz, és álmodban megjelenik majd az isten, akivel nászodat tartod.

- Ha meglátom ezt az álmot - mondta rá a királyné -, már nem jósnak foglak tekinteni, hanem istenként tisztellek majd.

Nektanebos, amint a királynétól távozott, összekeresett mindenféle növényt, amelynek altató erejét ismerte. Miután ezeket leszedte, és levüket kifacsarta, viaszból kis női testet formált;

ráírta a királyné nevét, kis ágyat készített neki, belefektette a szobrocskát, s miután mécseseket gyújtott körülötte, ráöntötte a növények altató nedvét, és nagy erejű titkos varázsigéket mondott el fölötte; ennek pedig az lett az eredménye, hogy mindaz, amit mondott, a királynénak úgy rémlett, mintha valóban álmodta volna. Ugyanis látta magát az isten ölelő karjaiban, és az ölelkezés után hallotta, amint maga az isten közli vele, hogy méhében magzatot fogant, s annak idején majd fiat szül, aki bosszút áll mindenért.

Mikor az asszony felkelt ágyából, magához hívatta Nektanebost, és elmondta neki álmát. Ez pedig így beszélt:

- Ez az álom igaz, és hamarosan be is teljesül. Ezért készíttess nekem ágyat a hálószobád közelében, hogy ha esetleg hirtelen valami félelem támadna rád, azonnal segítségedre siethessek.

A királyné ezt meg is ígérte, és a mágusnak fülkét jelölt ki a saját hálószobája mellett, s egyúttal bőséges jutalmat ígért neki, ha valóban gyermeket fogan az istentől. A mágus pedig ezt mondta rá:

- Magának az istennek az érkezését előre jelzi neked az, ha este, mikor leülsz az ágyadra, látod, hogy sárkány kígyózik feléd. Amint megpillantod, azonnal add ki a parancsot, hogy mindenki távozzék a szobádból. Te pedig, miután királyi ágyadba feküdtél, fátyolozd el arcodat, s a fátyolon keresztül figyeld azt az arcot, amelyet álmodban láttál.

Másnap tehát kijelölik a mágusnak a fülkéjét, ő pedig előkészít mindent, ami mesterkedéséhez szükséges: finom gyapjas báránybőrt, kosszarvakkal, ébenfapálcát és hófehér palástot, és testét nagy szakértelemmel sárkánytestté formálja, - amely - mihelyt az este leszáll -, bekígyózik az asszonyhoz.

Amint a királyné megpillantotta a sárkányt, mindenkit azonnal kiparancsolt a szobából, ágyába feküdt, elfátyolozta fejét, és szeme szögletéből kíváncsian leste az annyira sóvárgott isten érkezését. Az isten pedig letette ébenfapálcáját; befeküdt az ágyba, és megtartotta nászát a királynéval. Miután ezt végrehajtotta, kezét az asszony hasára tette és megszólalt:

- Örvendezzél, asszony, mert teherbe estél tőlem, és fiat szülsz, aki megszerzi az egész világ uralmát.

Aztán magához vette az ébenfapálcáját és távozott.

Amint felvirradt a reggel, az asszony vidáman besietett Nektanebos fülkéjébe; ez pedig felriad álmából, s mintha semmiről sem tudna, megkérdi jövetelének okát. A királyné pedig így felel:

- Minden megtörtént, amit megígértél.

A mágus azt mondta rá, hogy ennek ő maga is kimondhatatlanul örül. Az asszony azonban újra megszólalt:

- Vajon kitüntet-e még többször is megjelenésével? Mert édes gyönyörűség volt nekem ez az isteni nász.

- Hallgass meg, ó, királyné - felelte erre a mágus. - Ennek az istennek én vagyok a prófétája, s ha újra együtt akarsz lenni vele, csak szólj nekem, s én majd úgy intézem, hogy minél sűrűbben eljöjjön hozzád.

A királyné odaadta a mágusnak a hálószobája kulcsát, s ezentúl sokkal kényelmesebb volt mindkettejüknek az isteni nász, amelyet annyira kívántak. A mágus elrejtette a kellékeit, és ezentúl annyiszor hálhatott Olympiasszal, ahányszor ez kívánta, mert szentül hitte, hogy Ammon istennel ölelkezik.

De Olympias, mikor már a hasa jócskán dagadozott, így szólt Nektaneboshoz:

- Vajon mi lesz velem, ó, próféta, s mit kell most tennem, ha Philippos hazaérkezik, s meglátja ezt a roppantul megdagadt hasamat?

- Ne félj - felelte a mágus -, majd segít a bajodon Ammon, hiszen ő az oka: majd álmában megmagyarázza Philipposnak, mi történt, s hogy ne haragudjék rád, hiszen tudja, hogy az istenek hatalmasabbak az embereknél.

Efféle hitegetésekkel Nektanebos az orránál fogva vezette Olympiast.

Nektanebos azonban tengeri sólymot varázsolt magának, és ezt utasította, hogy a legnagyobb titokban siessen Philipposhoz, s éjjel álmában mondja el neki minden üzenetét és utasítását. A királyt megrémítette az álom; magához hívatta az álomfejtőt, s így szólt:

- Álmomban láttam valamelyik istent, szépséges szép volt az arca, fehér a haja és szakálla, de kosszarvat viselt a fején; bement a feleségemhez, Olympiashoz, és szeretkezett vele, s miután ezt elkövette, még ezt is mondta neki: „Asszony, fiút fogantál tőlem, aki megoltalmaz téged, és dicsőségesen bosszút áll atyjáért.” Aztán úgy rémlett, hogy az asszony szemérmét papiruszhártyával letakarja, és lepecsételi az én arany pecsétgyűrűmmel: ebbe pedig a Nap képe volt belevésve és dárdával átvert oroszlánfej. Amikor ezt láttam, lecsapott egy sólyom, s úgy éreztem, hogy a szárnycsapásaival felébreszt álmomból. Vajon mi ez, és mit jelent?

- Ó, Philippos - felelte az álomfejtő -, az álmod igaz, s nem is lehet másképpen magyarázni, mint amit valóban jelent. Láttad, hogy az asszony szemérmét lepecsételik, ez igazolja a látomás hitelességét. A lepecsételés hitelesíti azt a tényt, hogy feleséged fogant, hiszen üres edényt nem szoktak lepecsételni. Hogy pedig papiruszhártyával, mivel ez a papirusz vagy hártya sehol másutt a világon nem terem meg, csak a mi földünkön, ez annyit jelent, hogy a királyné egyiptomi magtól termékenyült meg; mégpedig nem alacsonyrendű, hanem dicső,

sőt királyi magtól, hiszen láttad az aranygyűrűt is: márpedig tudjuk, hogy ennél értékesebb fém nincs, mert az istenek képmását is aranyban imádjuk. De mivel a Nap vésetét mutató pecsét mellett ott volt a dárdával átdöfött oroszlánfej is, ez annyit jelent, hogy a születendő gyermek a távoli Keletet is meghódítja; mindent mer, mivelhogy ilyen az oroszlán természete; és mindezt erőszakkal és fegyverrel hajtja végre, hiszen a kettőt együtt láttad.

Mivel pedig állításod szerint kosfejű, sőt ősz hajú istent láttál, az senki más, mint Ammon, Egyiptom istene.

Az álomfejtőnek ez a magyarázata Philippost akkor nemigen nyugtatta meg, mert szentül hitte, hogy a felesége embertől fogant.

A háború befejeződött, a király hazatért Makedoniába. Az asszony ennek hallatára még jobban remegett, de Nektanebos ott volt mellette és megnyugtatta. A király is biztosította bocsánatáról Olympiast, hiszen álma megerősítette abban, hogy az asszony nem bűnös, mert az istenek akarata ellen semmit sem tehetünk. A király tehát emberségesen bánt feleségével.

Nektanebos láthatatlanul mindig ott lappangott mellettük, s többször fültanúja volt a király szemrehányásainak, hogy Olympias magzata nem istentől fogant. Erre a mágus megismételte a sárkányjelenést, majd sassá változott, mire Philippos belenyugodott, hogy isteni erők működnek Olympias körül, és ebből az utolsó jelenésből nyilvánvaló, hogy a gyermek apja vagy Ammon, a kos, vagy pedig Jupiter, a sas.

Nektanebos diadala tökéletes volt.

INDIA CSODÁI

(NAGY SÁNDOR LEVELE ARISTOTELESHEZ)

MÁJUS HAVÁBAN, miután legyőztük Darius perzsa királyt a Granicus nevű folyam mellett, leigáztuk azt az egész országot, és a keleti tartományaink élére a mi főembereinket állítottuk, és rengeteg kincset harácsoltunk össze, mint már előbbi levelemben is közöltem veled. De nehogy hiába szaporítsam a szót, nem mondom el újra a régi eseményeket, amelyek már ismeretesek.

Július vége felé megérkeztünk a Fasiace nevű tartományba, ott villámgyorsan legyőztük Porus királyt, és az ő kincseiből valamennyien meggazdagodtunk. De hogy egyszer s mindenkorra megörökítsem: helyesnek tartom megírni, milyen óriási volt a hadserege: a gyalogosokon kívül volt abban 14 800 kaszás harckocsi, és négyszáz elefánt, valamennyinek a hátán torony, rajta fegyveres harcosok; elfoglaltuk Porus városát is és a palotáját; ebben négyszáz aranyoszlop volt, arany oszlopfőkkel; a palota falait ujjnyi vastag aranylemezek borították; én nem egy helyen át is vágattam ezeket a lemezeket. Az oszlopok között aranylevelű aranyszőlő csüngött, a venyigék kristályból voltak, imitt-amott tüzes drágakövek és smaragdok voltak rajtuk; valamennyi terem gyöngy nevezetű drágakövekkel, igazgyöngyökkel és karbunkulusokkal volt kirakva. A királyi termek fehér elefántcsonttal voltak kirakva, mennyezetük ébenfából volt, vagyis abból a fekete fából, amely Indiában és Etiópiában tenyészik; a szobák pedig ciprusfával voltak borítva. És a palotán kívül aranyszobrok sorakoztak, aranyplatánok, rajtuk mindenféle tarka tollú madarak, karmaik és csőrük csupa arany, a fülükön drágakövek és igazgyöngyök csüngtek. Rengeteg drágakő-, kristály- és aranyedényt találtunk ott, ezüstöt azonban keveset.

Miután mindent hatalmamba kerítettem, az a kívánságom támadt, hogy meglátogassam India belsejét; el is jutottam egész hadseregemmel együtt a Káspi Kapukhoz, s miközben meg-csodáltam a földet, amely pompás volt, olyasmiket is láttam, amik utálatosak voltak a szememben. Mert azokon a helyeken mindenféle kígyók és vadállatok éltek, ott laktak a

völgyekben, a mezőkön, az erdőkben és a hegyeken, és a bennszülöttek figyelmeztettek bennünket, hogy óvakodjunk a kígyóktól és a vadállatoktól. De én üldözőbe vettem Porus királyt, aki a csatából megfutamodott, hogy elfogjam, mielőtt kimenekülhetne a pusztasá-gokba, tehát felfogadtam százötven vezetőt, akik jól ismerték azt az utat. És augusztus havában gyalogoltunk az irgalmatlanul tűző napon és a homoksivatagban, és jutalmat ígértem azoknak, akik India ismeretlen tájain vittek, ha engem hadseregemmel együtt épségben elvezetnek Baktriába, ahol a Seres nevű nép tanyázik, ahol olyan fák tenyésznek, amelyeknek a levelei gyapjúból vannak, azokat a bennszülöttek leszedik, és ruhát készítenek belőle maguknak. Még a vezetőink is szedegettek maguknak ebből a gyapjúból. Mint utóbb meg-tudtam, a vezetőink olyan veszedelmes helyekre akartak bennünket csalogatni, ahol rengeteg a kígyó, a vadállat és a szörnyeteg.

Mikor erre rájöttem, szemrehányást tettem magamnak, hogy ennek én vagyok az oka, mert nem hallgattam barátaim tanácsaira és azokra a Káspi Kapuknál lakó emberekre, akik meg-mondták, hogy ne siessek nyakra-főre kiaknázni a győzelmet. Parancsot adtam katonáimnak, hogy fegyverkezzenek fel, mert attól tartottam, hogy az ellenség rajtunk üt, és elzsákmányolja tőlünk azt a rengeteg aranyat és drágakövet, amit katonáim magukkal cipeltek. Mert annyira megszedték már magukat, hogy az aranyat is alig bírták cipelni; ezenfelül maga a fegy-verzetük is nagyon súlyos volt, mivel mind bevonattam arannyal, úgyhogy az egész hadsereg úgy ragyogott, mint a csillagos ég. Káprázatos csoda volt látni ezt a hadsereget, mert sem ragyogásukhoz, sem vitézségükhöz nem volt hozzámérhető semmi más hadsereg. Mikor szemléltem ezt az én jó szerencsémet, bizony ujjongtam az én remek ifjú seregemen. De nemegyszer megtörténik, hogy az embert, ha éppen örvend a szerencséjének, hamarosan utoléri a balsors: minket is nemsokára gyötörni kezdett a szomjúság. Mikor sehogy sem bírtuk tovább, egy Zefirus nevű katona vízre bukkant egy sziklamélyedésben, megtöltötte a csajkáját, és odahozta nekem, mert jobban szerette az én életemet, mint önmagát. Én erre összehívtam az egész hadsereget, és mindenki szeme láttára kiöntöttem a vizet a földre, hogy a katonák, ha látják, hogy én egymagam iszom, ne érezzenek még nagyobb szomjúságot.

Megdicsértem Zefirusnak irányomban tanúsított jóságát, és bőségesen megajándékoztam. De ez a példaadás, amit a vízzel mutattam, új erőt adott a hadseregnek, és újra nekivágtunk az útnak.

Menetelés közben a sivatagban nem messzire folyamot vettem észre; a partján hatvan lábnyi magas nád nőtt, a nádszálak pedig fenyőfánál is vastagabbak voltak; ezekből fűrészelték a házépítéshez szükséges deszkalapokat. Ekkor én tábort ütöttem, mivel az emberek is, az állatok is kimondhatatlanul szenvedtek a szomjúságtól. És mikor megpróbáltam inni abból a vízből, olyan keserű volt, mint a hunyor, amit nadragulyának is neveznek, úgyhogy embernek-állatnak halálos veszedelem inni belőle. Jobban is aggódtam az állatokért, mint a magunk kínszenvedése miatt, mert az ember jobban elvisel mindenféle nyavalyát, mint az állatok. Volt velem ezer elefánt, ezek cipelték az aranyat; volt négyszáz kaszás harckocsi, mindegyik négylovas; és ezerkétszáz kétlovas kocsi; lovasunk volt húszezer, gyalogosunk kétszázötvenezer, és majdnem kétezer öszvér: ezek vitték a tábor holmiját és a nép holmiját is; kétezer teve, dromedár és ökör, ezek vitték a gabonát; ezenfelül az élelmezés céljaira megszámlálhatatlanul sok ökör, tehén és birka. A lovak, az elefántok és az öszvérek jó része arany-kötőfékes volt.

És éppen a birkák tűrték legnehezebben a szörnyű szomjazást; maguk a katonák vagy a vasat nyalogatták, vagy olajat ittak, vagy pedig kínjukban arra vetemedtek, hogy megitták a saját vizeletüket. Ez nagyon aggasztott engem, és jobban nyugtalanított a népem sorsa, mint a magam halálos veszedelme. Kiadtam a parancsot, hogy az egész hadsereg fegyveresen kövessen, és kihirdettem, hogy akit fegyvertelenül találok, keményen megbüntetem. Ezen valamennyien elcsodálkoztak, hogy ugyan mért kell ilyen halálos-szomjasan fegyveresen

menetelni, holott ellenségnek nyoma sincs. De én tudtam, hogy olyan földre kell jutnunk, amelyen csak úgy hemzsegnek a vadállatok és a kígyók.

Tehát tovább meneteltünk az említett folyam partján, amelynek olyan keserű volt a vize, és a nap nyolcadik órájában egy várhoz érkeztünk, amely a folyam egyik szigetén emelkedett, és éppen azokból a náddeszkákból épült, amelyekről az imént beszéltem. Láttunk néhány mez-telen indus embert, de ezek, ahogy megláttak bennünket, azonnal elrejtőztek. De én beszélni akartam velük, hogy mutassák meg, hol találunk vizet. Mivel azonban egy lélek sem mutatkozott, megparancsoltam, hogy lőjenek néhány nyilat a várra, hogy ha már jószántukból nem hajlandók előbújni, legalább ijedtükben bújjanak ki, ha észreveszik a nyilazást. De biz ők ijedtükben még jobban elbújtak. Ekkor én kétszáz könnyű fegyverzetű makedón katonát beküldtem a folyamba.

Már a negyedrészét átúszták a folyamnak, amikor új meglepetés ért bennünket: észrevettük, hogy a víz mélyéből vízilovak bukkannak fel, hatalmasabbak, mint az elefántok. Víziló a nevük, s félig emberek, félig lovak. Szemünk láttára, keserves jajgatásunk közben, felfalták azokat a makedónokat, akiket előre küldtünk, hogy átússzák a folyamot. Én nagyon megharagudtam azokra, akik ilyen helyre vezettek bennünket, százat közülük beledobattam a folyamba. Erre egymás után előbújtak a vízilovak, mint a hangyák, és felfalták őket. De hogy éjjel esetleg ne keveredjünk harcba ezekkel a vízilovakkal, innen tovább indultunk.

Mikor aztán elérkezett a nap tizenegyedik órája, a folyam közepén láttunk embereket, akik nádból faragott kerek csónakokban hajókáztak. Megkérdeztük őket, hogy hol találhatnánk édesvizet. Ők a saját nyelvükön azt felelték, hogy pompás édesvizű tóra kell bukkannunk ott, ahová majd az útmutatóink vezetnek. Egész éjjel meneteltünk, a szomjúságtól kimerülten, és annál keservesebben, mivel mindenki teljes fegyverzetben volt. De más baj is ért bennünket:

oroszlánok, medvék, párducok, tigrisek rohantak meg, és egész éjjel viaskodtunk velük.

Másnap, körülbelül a nyolcadik óra táján, holtfáradtan megérkeztünk ahhoz a bizonyos tóhoz.

Mikor ittam az édesvízből, nagy öröm töltött el, és ivott belőle az egész hadsereg is, az állatok is mind. Azután 3000 lépés hosszú és 3000 lépés széles tábort építettem, majd kivágattam az erdőt, amely körbe-körbe kígyózott a tó fölött; a tó területe pedig egy mérföldnyi lehetett. Akkor aztán az elefántokat a tábor közepére helyeztük el, hogy maga a hadsereg kényelmesen letanyázhasson, ha esetleg éjjel valami meglepetés érne. Akkor 1500 fáklyát gyújtattam, mert a kivágott erdőből bőségesen szereztünk fát.

Mikor a trombita elharsogta a tizenegy órát, evéshez ültem, és megvacsoráztattam a katonáimat is; kereken 2000 aranymécsest gyújtottunk meg. Amint felragyogott a holdvilág,

Mikor a trombita elharsogta a tizenegy órát, evéshez ültem, és megvacsoráztattam a katonáimat is; kereken 2000 aranymécsest gyújtottunk meg. Amint felragyogott a holdvilág,