A SZENT ITAL

FÉRJÉNEK AZ APJA egyszer vidékre utazott, s feleségének - a férj anyjának -, akit áldott állapotban hagyott otthon, lelkére kötötte, hogy ha leánygyermeket szül, rögtön a szülés után ölje meg. Az asszonynak férje távollétében leánykája született, de ösztönös anyai érzésből férje parancsát nem teljesítette, hanem odaadta a csecsemőt a szomszédoknak gondozásra, hazatérő férjének pedig azt mondta, hogy leánya született, s ő megölte.

De mikor a leány viruló hajadonná serdült, s már férjhez menetelére kellett gondolni, az asszony pedig férje tudta nélkül illő hozományt nem adhatott, felfedte fia előtt féltve őrzött titkát. Különben is attól tartott, hogy fia ifjúi forró hevületében valamiképpen viszonyt kezd a húgával, anélkül hogy a fiútestvérnek sejtelme volna róla, hogy a lányka testvére.

A derék, jó érzésű fiatalember anyja és nővére iránt tartozó kötelességének hűségesen meg-felelt: a családi titkot becsületes hallgatással megőrizte, és az emberi szánakozás ürügyének leple alatt tartozó testvéri kötelességét úgy teljesítette, hogy a szomszédok elhagyatott, szülőtlen árva leányát háza oltalmába fogadta, vagyonából hozományt adott neki, s éppen egy nagyon kedves testi-lelki jó barátjához akarta fényesen férjhez adni. De mikor mindent pompás-nagyszerűen s teljes ünnepélyességgel elrendezett, beleavatkozott a kegyetlen Balsors. Ennek unszolására a szörnyű Féltékenység rögtön bevonult az ifjú házába: s íme a felesége - az, akit a vadállatok elé vettetésre ítéltek - nyomban gyanakodni kezdett a leányra, hogy vetélytársa s a férje szeretője, aztán szidta-átkozta, s végül életére tört már gyilkos-halálos szörnyű cselvetésekkel. Utoljára aztán efféle bűntényt eszelt ki:

Ellopta férje gyűrűjét, kiment a tanyára, s beküldte a lányhoz egyik hozzá húzó szolgáját, aki a becsülettől ugyan messze rugaszkodott, azzal az üzenettel, hogy a fiatalúr kiment a nyaralóba, s hívatja, de lelkére köti, hogy egyedül, kísérő nélkül és lehetőleg nagyon hamar jöjjön. Nehogy pedig esetleg kétsége támadjon: kimenjen-e, átadta a szolga a férjtől lopott gyűrűt, hogy ennek láttára szavának a lány hitelt adjon. A leány, főképp hogy a kezébe adott gyűrűt megpillantotta, engedelmeskedett bátyja meghagyásának - csak ő tudta, hogy a fiatalember a bátyja -, gyorsan és kívánsága szerint kíséret nélkül sietett hozzá. De hogy a

furfangosan kieszelt csalásnak léprement, s az alattomosan elkészített csapdába beleesett, a drágalátos feleség, szenvedélyes-dühös indulataitól nekivadultan, férje testvérét először is meztelenre vetkőzteti, aztán megkorbácsoltatja kegyetlenül. Végül is a leány odakiáltotta neki a valóságot, s hogy éppen ezért oktalanul gerjed haragra állítólagos szeretkezésük miatt, majd egyre bátyja nevét hajtogatja; csakhogy az asszony azt mondta rá, hogy ez mindenestül hazugság, s elejétől végig mese; combjai közé tüzes dorongot döfet, így gyilkoltatta meg.

Bátyja és vőlegénye, amint megkapták borzalmas halálának lesújtó hírét, odasiettek, keserves jajveszékeléssel elsiratták a lányt s eltemették. A fiatalember azonban nem tudott belenyu-godni húgának gyászos és dísztelenül erőszakos halálába; lelke legmélyéig megrázta a fájda-lom, dühöngő őrjöngés szörnyű rohamai rendítették meg, majd pedig forró lázban égett, úgy-hogy immár neki is nyilvánvalóan szüksége volt gyógyításra. Felesége azonban, aki becsülete vesztével már régen méltatlanná vált a „feleség” névre, felkeresett egy rossz hírű orvost - ez hírhedt volt „sikeres” és dicső vállalkozásairól, s keze alatt elhullt már rengeteg áldozat -, és azonnal ötven sestertiust ajánlott neki, hogy adjon érte hirtelen gyilkoló mérget, ő pedig férje halálát így vásárolja meg. Az orvos felcsapott. A betegnél aztán azt hazudta, hogy belső fájdalmai enyhítésére s az epe eltávolítására azt a híres italt kell bevennie, amelyet a tudósok szent italnak neveznek. Ehelyett azonban odacsempészett egy más, halálba átmentő „szent”

italt.

Most az orvos, a család, néhány jó barát és rokon jelenlétében saját kezűleg odanyújtotta a betegnek a kellőképpen elkészített méregpoharat, de a gonosz asszony, hogy bűnének tanúját is eltegye láb alól, s hogy az ígért pénzt is megtakaríthassa, feltűnően elkapta a poharat, s így beszélt:

- Nem, kitűnő orvosom, előbb nem fogod odaadni drága férjemnek azt a gyógyitalt, mielőtt magad is nem iszol belőle jó néhány kortyot. Hiszen nem tudhatom, nincs-e benne valami borzasztó erős méreg. Okos és tanult ember létedre bizonyára nem veszed rossz néven, ha mint lelkiismeretes és férjem egészségéért reszkető asszony, ezt az elkerülhetetlen óvatosságot alkalmazom.

Az elvetemült asszonynak erre a hallatlan vakmerőségére hirtelenében megrökönyödött az orvos, elvesztette a fejét, de nem volt idő sokat gondolkodnia. Nehogy tehát ijedségével vagy tétovázásával afféle gyanút keltsen, mintha rosszban sántikálna, az italból jócskán ivott. Ez megnyugtatta a fiatalembert is, fogta az odanyújtott serleget és kiitta.

Az orvos, hogy ekként dolgát egyelőre elvégezte, hanyatt-homlok sietett volna haza, hogy valami ellenméreggel gyorsan megtörje a most ivott méreg hatását. De az elvetemült asszony azzal a gonosz megátalkodottsággal, amellyel hozzáfogott, maga mellől egy tapodtat sem engedte el.

- Csak addig - mondta -, míg az ital felszívódik, s az orvosság hatása megmutatkozik.

De szüntelen kéréseire, sok könyörgésére meglágyult a nő, s végre megengedte elmennie.

Közben az orvos belsején végigtombolt a szörnyű méreg, beszivárgott a csontja velejéig, úgyhogy rettentő fájdalmak között, halálos bágyadtságba tompultan vánszorgott nagy nehezen hazáig. Éppen csak hogy feleségének mindent elmondott, éppen csak lelkére köthette, hogy hajtsa be a kettős halál vérdíját, és irtózatos kínok közt máris kiadta lelkét a

„nagy hírű” orvos.

A fiatalember sem élt sokkal tovább: felesége hazug és tettetett zokogása közben éppúgy aludt ki élete, mint az orvosé.

Alig múlt el a temetés után néhány nap, amelyeken a halottaknak leróják a köteles halotti áldozatokat, mikor az orvos felesége máris jelentkezett, s kérte a kettős halál díját. De az asszony most sem tagadta meg magát - magában megtagadta, látszólag állta adott szavát -, nyájas-szívesen felelt, mindent bőven és tetézve megígért, és határozottan kimondta: azonnal

megfizeti a kialkudott díjat, ha az asszony még egy cseppecskét lesz szíves hozni neki abból a méregből, hogy munkába vett tervét egészen végrehajthassa. Egy szó mint száz: az orvos felesége az aljas furfangnak lépre is ment, igent mondott, és hogy minél jobban behízelegje magát a gazdag asszonynál, gyorsan elhozta hazulról az egész doboz mérget, s mindenestül odaadta az asszonynak. Most ez, hogy aljas terveihez ilyen bőséges eszközre tett szert, széltében-hosszában kezdte kinyújtogatni véres kezét.

Volt neki az imént megmérgezett férjétől egy kisleánya. Az asszony sehogy sem tudott belenyugodni abba, hogy a törvény ennek a gyermeknek juttatta az apa egész örökségét; fájt a foga leánya teljes vagyonára, s ezért életére tört. Mivel bizonyos volt abban, hogy az elhalt gyermekek gyászos hagyatéka az anyjukra száll, gyermekével is éppúgy bánt el, mint a férjével: adott alkalommal ebédet rendezett, s az orvos feleségét és a saját leányát ugyanazzal a méreggel étette meg. A kisleánynak törékeny életét s finom, gyenge belső szerveit azon nyomban halálra marta a gyilkoló méreg, de az orvos felesége, amint az átkos méreg ereje belső szerveit halálos kanyargással át- meg átjárta, mindjárt gyanítani kezdte, hogy mi lehet az; mikor aztán egyre elnehezült a lélegzete, felrémlett benne a szentbizonyos bizonyosság.

Egyenest a helytartó palotájába rohan, lármát csap - közben népcsődület támad -, igazságos-ságához rimánkodik, hogy borzalmas bűnöket akar leleplezni, s végre is eléri, hogy bebocsát-ják, s a helytartó kihallgatja.

Elejétől fogva, töviről hegyire elmondta az elvetemült asszonynak minden aljas gonosztettét, aztán hirtelen örvényes sötétség borult öntudatára, összeharapta még félig nyitott ajkait, hosszasan csikorgatta összeszorított fogait, s ott, a helytartó lábainál élettelen teste össze-roskadt. Ez mint afféle erélyes ember, nem engedte lagymatag huzavonává elsekélyesíteni ennek a mérges kígyónak sokszoros gonosztetteit, hanem rögtön elfogatta az asszony szolgaszemélyzetét, az igazságot kínvallatással kivette belőlük, az asszonyt magát pedig vadállatok elé vettetésre ítélte; ez ugyan kevesebb, mint amennyire rászolgált, de nem lehetett kitalálni más halált, amelyet bűntetteiért megérdemelt volna.