Nyílt külpolitikai konfl iktus – a határon túli magyarság helyzete belpolitikai kérdéssé válik

A mozdulatlanság a románoknak jobban tetszett, mint a magyaroknak. Az idő nekik, a gazdasági építéstől serkentett, attól várt asszimilációnak dolgozott. Ezt a folyamatot siettette az iskolák módszeres összevonása, a felsőoktatásban tanulók számának ará-nyosítása a lakosság nemzetiségi megoszlásához és a Kárpáton túli románok betelepí-tése Erdélybe. A helyzet alakulása azért mégsem volt teljesen egynemű és egyértelmű, mert ebben az időszakban a romániai szellemi, kulturális és tudományos életet a korábbinál sokkal gyorsabb ritmus és szélesebb megnyilvánulási lehetőségek jellemez-ték, amelyek nem hagyták érintetlenül a nemzetiségi élet valóságos és szimbolikus te-reit és intézményeit sem.⁵² Ez a szellemi pezsgés egyúttal éltette, fenntartotta a dolgok jobbra fordulásának reményét az erdélyi magyar értelmiség körében. Volt azonban egy másik vélekedés is, amely szerint a nemzeti identitásért és méltóságért folyta-tott küzdelemben az idő és a következetes többségi előrenyomulás megteszi a maga hatását. Egyre több magyar értelmiségi rendezkedett be egyfajta „hidegháborúra”, csendes ellenállásra, vagy szemlélte növekvő kétkedéssel, elkeseredéssel a diktatórikus modernizáció és a nacionalizmus házasságának romániai fejleményeit.

Az MSZMP vezetői között is akadtak olyanok, akik egyre nyűgösebben visel-ték saját tehetetlenségüket. Szirmai István az év végén, a párt IX. kongresszusán az ideológiai életet elemezve hosszasan szólt a megújuló magyar nemzeti öntudatról, amely már nemcsak a fájdalomból, hanem a társadalmi haladásban elért sikerek-ből táplálkozik. A KB-titkár kijelentette: a nemzeti tudat fontos része a történelem, amelyet nem szabad a pillanatnyi hatalmi érdekeknek megfelelően mindig újraírni.

Sajnálkozott azon, hogy ez a hagyomány a szocialista forradalom után is folytatódik a Duna-medencében. Szirmai az ilyenkor szokásos szigorú etikettet felrúgva komoly kirohanást intézett egyes országok történészei ellen, akik napi politikai érdekeket kiszolgálva ismét újraírják a múltat, és nincsenek tekintettel a szomszéd népek nem-zeti érzelmeire.⁵³ (Ez a kitétel nem maradt visszhang nélkül. Nem sokkal később a Béke és Szocializmus című nemzetközi folyóirat szerkesztőségében a román delegá-tus kifogást emelt a kongresszusról írt beszámoló azon kitételei ellen, amelyek más kommunista pártokat minősítettek.⁵⁴ A román politika, a hivatalos szellemi elit nem

52 Lásd erről Catherine Durandin, i. m. 371–383.; Gáll Ernő: Számvetés. Kolozsvár, 1995.

Jellemző Vincze József bukaresti magyar nagykövet 1967. március 23-i jelentése. Ebben arról számol be, hogy enyhülőben a fél évvel korábbi pártellenes hangulat az erdélyi magyar értelmiség körében. Lásd Maghiari din Romania 1956–1968, i. m. 853–856.

53 Az MSZMP IX. kongresszusának jegyzőkönyve. Budapest, 1967, 281–283.

54 Takács Lajos professzor, a román államtanács tagja sem tartotta szerencsésnek Szirmai megszólalását. Egyrészt azért nem, mert a politikusok ne avatkozzanak bele a tudományos

kérdé-vette magára a bírálatot. Egyszerűbb volt a nemzetközi kommunista mozgalom ke-reteiben és a nemzetközi ügyekben konfrontálódni, mint a nemzeti kérdésben.)

Kádár János kongresszusi előadói beszédében szokatlanul nagy teret szentelt a nemzetközi kérdéseknek. Lényegében először fejtette ki külpolitikai doktrínáját a hatvanas évek közepére megváltozott világhelyzet elemzése alapján. Témánk szem-pontjából kiemelésre érdemes, milyen műgonddal fogalmazta meg a különböző szo-cialista országokhoz fűződő viszony szabályait: „Kapcsolataink szoszo-cialista elveink és céljaink azonosságára, az önállóság és a szuverenitás tiszteletben tartására, a kölcsö-nös előny biztosítására és a kölcsökölcsö-nös elvtársi segítség elvére épülnek, ezek alapján fejlődnek népeink javára.”⁵⁵

Ez a formula internacionalista alapállása okán eltért az 1964 óta rögzített és minden hivatalos román megnyilatkozásban pontosan elismételt változattól. Ha-sonló „fi nom eltérés” fi gyelhető meg a magyar külpolitikai prioritások megnevezé-sénél. Az első helyen a nemzeti függetlenség és szuverenitás védelme állt – az im-perializmussal szemben. A második helyre került a szocialista országok egységének erősítése.

Péter János kongresszusi felszólalásában e feladat kapcsán megjegyezte: vannak olyan szocialista országok, amelyekkel nem sikerült javítani a kapcsolatokat, velük már a normalizálás is siker lenne.⁵⁶ Nem teljesen egyértelmű a megfogalmazásból, hogy Kínán és Albánián kívül vonatkozott-e ez a megállapítás más országra is.

A pártkongresszus után Komócsin Zoltán konzultációra Moszkvába utazott.

Fogadta őt Brezsnyev és Andrej Gromiko külügyminiszter is. Jurij Andropovval – aki akkor a szocialista országokért felelős KB-titkár volt – kilenc órán át tanács-kozott. A szovjet politikus tájékoztatójában utalt a román politikára is, és arról tá-jékoztatta magyar kollegáját, hogy legutóbbi találkozójukon Tito kérdést intézett Ceauşescuhoz, mi a helyzet a Romániában élő szerbekkel, de durva elutasításban részesült. Andropov azonban ezen az információn túl nem érdeklődött partnerénél arról, mit tud az Erdélyben élő magyarokról. Ebből az említésből és az elmaradt kérdésből úgy tűnhet, mintha arról akarta volna meggyőzni Komócsint, hogy nem igazán érdemes a nemzetiségek ügyére túl nagy hangsúlyt helyezni a kétoldalú

kap-sekbe, de ha mégis ilyet tesznek, akkor ne nyilvánosan tegyék. Másrészt szerinte az ilyesmi újabb ürügyet szolgáltat az oktatásügyi és kulturális szigorításokra Romániában. MOL M-KS 288.

f. 11/2024. ő. e.

55 Az MSZMP IX. kongresszusának jegyzőkönyve, i. m. 23. és 26.

56 Uo. 301. A pontos megfogalmazás így hangzott: „A mai nemzetközi viszonyok bonyo-lultságának egyik jellemző vonása, hogy ma a szocialista világrendszer országai között is vannak olyanok, amelyekkel az akaratunk ellenére megromlott kapcsolatok javítása, sőt normalizálása szükséges.”

csolatokban, mert a román vezetők semmiféle beleszólást nem engednek belpoliti-kájukba. Valójában a beszélgetés tanúsította: a szovjet pártvezetésnek nincs érdemi észrevétele a román belpolitikáról, így a nemzetiségi politikájáról sem. S ha nincs, akkor nyilván probléma sincs.⁵⁷ Ugyanakkor az SZKP nemzetközi ügyekkel fog-lalkozó titkára szerint némi fejlődés fi gyelhető meg Bukarest külpolitikájában, bár abban nincs változás, hogy „saját nemzeti érdekeit a közös ügy fölé helyezi”.⁵⁸

Nem kellett sokat várni arra, hogy kiderüljön, mennyire tévedett Andropov a fejlődést illetően, és mennyire igaza volt abban, hogy a román külpolitika továbbra is saját, valósnak vélt nemzeti érdekei szerint cselekszik. Románia alig néhány héttel később okozta az első igazi, szavakon túlmutató kellemetlenséget és kézzelfogható kárt a közösségi érdekeknek, Moszkvának, a szövetségesi kapcsolatoknak. Bukarest ugyanis alaposan megrendítette szövetségeseit, amikor 1967 januárjában, a velük történő egyeztetés nélkül felvette a diplomáciai kapcsolatokat a szocialista tábor ak-kori első számú európai „ellenségével”, a Német Szövetségi Köztársasággal. Ez újabb súlyos arculcsapása volt egy szentnek vélt dolognak, a szocialista országok egységé-nek, a közös érdek elsőbbségéről szóló tételegységé-nek, az egyeztetett külpolitika eredmé-nyességében bizakodó közép-európai szocialista országoknak.

A botrány nem is maradt el. A keletnémet pártlap keményen bírálta a román lé-pést. Csehszlovákia és Lengyelország vezetői szintén fel voltak háborodva, hiszen ők éppen ettől a közös politikától várták a nekik fontos ügyek elintéződését: határaik elismerését, garanciákat a német revánssal szemben. A Szovjetunió pedig a neki leg-alább ennyire fontos Német Demokratikus Köztársaság egyenjogú német államként történő elismertetésére irányuló évtizedes törekvését látta megkérdőjelezve.

A magyar vezetők állásfoglalása azonban korántsem volt ilyen egyértelmű, hiszen egy ideje már maguk is kacérkodtak azzal a gondolattal, hogy a gyorsan fejlődő ma-gyar–nyugatnémet gazdasági kapcsolatokat követek cseréjével, a politikai viszony ja-vításával teszik még dinamikusabbá. A budapesti politikusok hajlottak arra a romá-nok által osztott véleményre is, miszerint a kétoldalú kapcsolatok bővítése hasznot hozhat az európai határok véglegesítése, a békeszerződések aláírása, az NDK nyugati elismertetése szempontjából is. Bár az is igaz, hogy Kádár egy hónappal korábban, kongresszusi beszámolójában kifejtette: értékeli ugyan Bonn készségét a diplomá-ciai kapcsolatok felvételére, de egyelőre jogos a szocialista országok bizalmatlansága.

57 Nem így volt ez Jugoszlávia esetében, ahol az ideológiai különbségek, ellentétek illusztrálá-sa megkövetelte a szovjet vezetőktől a belpolitikai helyzet kritikus értékelését. Moszkva soha sem mulasztotta el érzékeltetni szövetségeseivel: Belgrád problémái az önigazgatásból, a piac túl nagy szerephez juttatásából és a párt vezető szerepének elhanyagolásából erednek.

58 MOL M-KS 288. f. 11/2014. ő. e.

A még létező fenntartásokat éppen a határok és az NDK elismerésével tudná el-oszlatni a nyugatnémet kormány. Ez a szöveg inkább biztatta, mint elutasította Bonnt és közeledési kísérletét. Moszkva felé pedig ugyanez a szöveg azt üzente:

Magyarország, bár érdekei azt diktálnák, hogy éljen a lehetőséggel, tudomásul veszi szövetségeseinek álláspontját, nem lép ki a sorból. Most pedig úgy látszott, hogy el-vesznek az egyeztetett fellépéstől remélt előnyök, és az járt jól, aki eltért a normáktól és a saját szempontjait érvényesítette. Lám, amíg Budapest betartotta a közössé-gi játékszabályokat, addig Bukarest megtette, amit helyesnek és érdekében állónak gondolt, és még csak az sem bizonyos, hogy a közös ügyet nem szolgálja-e jobban az, amit Románia tett a kapcsolatok magasabb szintre emelésével.

Kádár dühös volt, és ezt nem is titkolta.⁵⁹ Februárban a KB ülésén áldatlan-nak nevezte a szocialista országok külpolitikájában uralkodó viszonyokat. „Mert ezeknek a zsivány imperialistáknak, akiknek persze nagyon sok hátrányuk van ve-lünk szemben – vannak bizonyos előnyeik is: fürgébbek és gyorsabbak, mint mi vagyunk.” Szerinte a nyugatnémet kormány a Hallstein-doktrína feladásából előnyt tudott kicsikarni.⁶⁰ Oly sikerrel csinálta ezt, hogy még ellentéteket is szított a szocia-lista táboron belül.⁶¹

A magyar párt vezetője nem kerülte meg a kérdés belpolitikai vonatkozását sem.

Fejtegetésének lényege: a magyar kormány jobb viszonyt igyekezett teremteni az új, koalíciós német kormánnyal. Ez nyilvánosságot is kapott. Választások lesznek, a közvélemény egy része helyesli a román lépést és várja, hogy „mi is ezt tegyük”. Mit lehet nekik a kampányban mondani? Mit kell válaszolni arra kérdésre, hogy mi-ért nem veszi fel Magyarország is a diplomáciai kapcsolatokat az NSZK-val? Azmi-ért nem, mert a „táborfegyelem” nem engedi? Erre nem lehet hivatkozni a választók előtt. Fejtegetéséből kiderül, Kádár tényleg úgy gondolta: a szocialista országok

ér-59 Pedig nem érte sem őt, sem a többi keleti kommunista vezetőt meglepetésként a dolog.

Brezsnyevvel folytatott hosszú szeptemberi beszélgetése során már felmerült a román–nyugatné-met diplomáciai kapcsolatfelvétel lehetősége. MOL XIX-J-1-u 14. d. Erdélyi Károly feljegyzése.

1966. szeptember 26. Az év végén kapott berlini nagyköveti jelentések viszont olyan hírekről szóltak, hogy Magyarország lesz az első VSZ-tagország, amellyel az NSZK diplomáciai viszonyt létesít. Politikatörténeti és Szakszervezeti Levéltár (a továbbiakban PIL) 291. f. 2/11. ő. e. Kül-ügyminisztériumi napi jelentés, 1966. december 30.

60 A Német Szövetségi Köztársaság külpolitikájában 1956-tól az ún. Hallstein-doktrína volt érvényben. E szerint szankcionálják a diplomáciai kapcsolatokat olyan országokkal, amelyek dip-lomáciai viszonyt létesítettek az NDK-val.

61 Az érdekesség kedvéért és a hangulat jellemzéséül megemlíthető az az információ, amelyet a kubai magyar nagykövetség szerzett. Fidel Castrót 1967. február elején a havannai egyetemen a román külpolitikáról kérdezték. Állítólag azt válaszolta, hogy „a románok a XX. század legna-gyobb opportunistái”. PIL 291. f. 2/15. Külügyminisztériumi napi jelentés, 1967. április 19.

deke a kapcsolatok fejlesztése Bonn-nal, de Magyarországnak különösen jót tenne.⁶² Belpolitikailag is hasznot hozhatott volna a választás előtt a diplomáciai kapcso-latfelvétel bejelentése. Ehhez jött, hogy a kevesebbet, helyesebben egyáltalán nem

„lelkiző” románok igazukban bízva és érdekeikre tekintettel, egyeztetés nélkül meg-tették ugyanezt.

Ezért sem jelenthetett különösebb meglepetést a KB tagjainak, amikor Komócsin Zoltán arról tájékoztatta őket, hogy a felső vezetés számára „a legnagyobb gondot változatlanul a magyar–román kapcsolatok jelentik”. Figyelemre méltó, még ha a szűkebb pártvezetés álláspontjából következett is, hogy nem említette meg mint új problémát a nyugatnémet diplomáciai kapcsolat felvételét, és nem is ostorozta külön a román vezetést. Fontosnak mondta viszont a KB-titkár, hogy „a magunk részéről olyan lépést ne tegyünk, amellyel valamilyenfajta jóváhagyást nyújtanánk a román elvtársak politikájában és magatartásában jelen levő, részünkről helytelenített ne-gatív vonásoknak”. A PB nem hivatalos látogatásra akarta meghívni a román párt vezetőjét. Most is ezzel a módszerrel látta megvalósíthatónak a „tárgyalni, de nem le-gitimálni” elvet.⁶³ Ez a taktika természetesen csak korlátozott célokra volt alkalmas, nem ígért különösebb javulást sem a kétoldalú viszonyban, sem az erdélyi kisebbség életében. Ráadásul a passzív rezisztencia e változatát, a nyílt konfl iktus kerülését, a rosszallás érzékeltetését a hazai és nemzetközi közvéleménnyel, ha más nem, az idő puszta múlása is kikezdte.

Lejáratához közeledett ugyanis a húsz évvel korábban megkötött magyar–román barátsági szerződés. Erről a tényről nem lehetett csak úgy megfeledkezni. Hiszen ha a felek nem újítják meg ezt az egyezményt, azzal ország-világ előtt igazolják: a két ország között rossz a viszony, újabb példát szolgáltatnak ezzel arra, hogy a szocialista országok körében hiányzik az egység, a széthúzó erők erősebbek az összetartóknál.

Így az egész világ előtt nyilvánvalóvá válik: már olyan jelentősek a két ország közöt-ti ellentétek, hogy nem képesek a jó viszony látszatát sem fenntartani. Csak nem azoknak van igazuk, akik a bomlás jeleit látják a szocialista táborban? Nem enged-hette meg magának az MSZMP, hogy az egységbontónak tartott román párttal azo-nos megítélésben részesüljön, még akkor sem, ha a többi VSZ-tag is valami hasonló

62 Néhány nappal a KB-ülés után Kádár Moszkvában Brezsnyevnél is nehezményezte az

„egyeztetett” külpolitika lassúságát a németkérdésben, mert propagandaelőnyt ad az ellenfél-nek, aki elmondhatja, hogy szeretné normalizálni a viszonyát Kelettel, de mi nem akarjuk. Nem minden él nélkül azt is megjegyezte: előállhat olyan helyzet, amikor a Szovjetuniónak, Jugoszlá-viának, Romániának lesz diplomáciai kapcsolata az NSZK-val. Azt sem tartotta elfogadhatónak, hogy Bukarest ilyen befolyással legyen a tábor európai politikájára. MOL XIX-J-1-u 14. d. Erdé-lyi Károly kézírásos jegyzetei a megbeszélésekről.

63 MOL M-KS 288. f. 4/86. ő. e.

ellenakción törte a fejét. Ők sem igyekeztek csapot-papot otthagyva megújítani a lejárófélben lévő barátsági és segítségnyújtási egyezményeket Romániával.

Ugyanakkor az ellenkezőjét, fenntartásaik, aggodalmaik észrevehetetlenné téte-lét, rosszalló hangjuk teljes elcsitítását sem akarhatták a magyar vezetők, hiszen nem szerették volna, ha bárki, itthon, a határon túl és a nagyvilágban olyan következte-tést vonhatna le: a hallgatás beleegyezés, és az MSZMP egyetértően tudomásul veszi a román párt politikáját. Az új barátsági szerződés aláírása pedig éppolyan hivatalos esemény, amelyen a két nép barátságát, a két állam közötti jó viszonyt illik dicsérni.

Nem csodálható tehát, hogy Komócsin külön kérte az ülés résztvevőit, hogy foglal-janak állást az ügyben.⁶⁴ A Központi Bizottság tagjai hallgatólagosan jóváhagyták a vezetőség taktikáját.

Végül Nicolae Ceauşescu vezetésével 1967 májusában román pártküldöttség ér-kezett Budapestre háromnapos nem hivatalos tárgyalásokra. Az RKP addiginál tel-jesebb elszigetelődése a Varsói Szerződésen belül nem kis szerepet játszhatott abban, hogy a román párt vezetője elfogadta a protokollmentes látogatásra szóló meghívást.

Ezt közvetlenül megelőzően a román párt nem vett részt az európai kommunista pártok Karlovy Vary-i értekezletén, mert vélhetően nem akarta kitenni magát a vár-ható bírálatoknak. Most a magyar meghívás lehetőséget kínált Ceauşescunak, hogy valamit igazítson a Bonn-nal történt megegyezés után kialakult helyzetén, oldja va-lamelyest a pártja és személye körüli feszültséget.

Az MSZMP vezetése hármas célt tűzött maga elé a megbeszélések előtt: fenn-tartani a érintkezést, de nem legitimálni a román politikát; a „tábor” képviseleté-ben hatást gyakorolni Bukarest nemzetközi pozícióira; és szóvá tenni a kétoldalú kapcsolatok stagnálását.⁶⁵ Kádárék a nemzetiségi kérdést csak ebben a keretben, közvetve, a kulturális együttműködés és az utazás nehézségeit taglalva érintették.

Jellemző, hogy Ceauşescu még ezt a minimális platformot is kétségekkel fogadta, ellátási nehézségekre és az üdülőhelyek szűk befogadóképességére hivatkozott. A ro-mán vezető nem kevés cinizmussal, mintha nem értené, miről is van szó, javasolta: a magyarok építsenek szállodákat a tengerparton. Elfogadta viszont a több évre szóló kulturális munkaterv gondolatát. Nehéz megérteni, Kádár miért nem hozta elő a határon túli magyarok ügyét legalább abban a formában, ahogy ezt 1961 és 1965 között többször is megtette, a magyar tárgyaló csoport miért nem említette meg a beszélgetések során a hazai közvélemény erdélyi magyarok sorsáért érzett aggodal-mát mint belpolitikai kérdést. Ne érezte volna, hogy a nemzettudat érezhető

újra-64 Uo.

65 MOL M-KS 288. f. 11/2147. ő. e.

épülése a határon túli magyarok ügyét is erősebb megvilágításba helyezi? Úgy tűnik, ezt még nem tudatosította magában.

A belügyekbe való beavatkozás a kommunista mozgalom helyzetének tárgyalá-sakor került szóba. A román vezető ismét leszögezte: egyetlen kommunista pártnak sincs joga beleszólni egy hatalmat gyakorló másik testvérpárt ügyeibe. A megbeszé-lésről készült jelentés szerint a tárgyaló partnerek a legtöbb időt a nemzetközi kér-désekre fordították. Ceauşescu kifejtette: a szocialista országoknak sokkal nagyobb aktivitást kellene tanúsítaniuk, az európai biztonság nem lehet csak a kommunisták ügye. Kádár pedig a világhelyzet éleződéséért Kínát okolta. Egyetértettek abban, hogy a béke melletti kiállás növeli a kommunista pártok népszerűségét. Különbözött a véleményük az idegen csapatok kivonásának szükségességét illetően. Kádár szerint nem lehet egyenlőségjelet tenni az amerikai vagy a szovjet csapatok jelenléte közé, mert az utóbbiak nem sértik a függetlenséget és a szuverenitást. A németkérdés kap-csán a magyar vezető az egyeztetést internacionalista kötelezettségként említette, és ismét elmondta tételét: a pártok nemcsak saját munkásosztályuknak, hanem a nem-zetközi munkásmozgalomnak is felelősek. (Kádár sokkal többet nemigen mondha-tott volna erről, mert akkor a lényeget illetően egyetértését kellett volna kifejezésre juttatnia a békés egymás mellett élés fi lozófi ájával összhangban álló román lépéssel.) Említést érdemel, hogy Ceauşescu a megbeszélések egy pontján arról szólt, hogy az európai szocialista országok majd konföderációban fognak élni.⁶⁶

A budapesti látogatás a vártnál lényegesen jobb hangulatban zajlott.⁶⁷ A román vezetők el tudták hitetni magyar vendéglátóikkal, hogy javítani akarják a kétoldalú kapcsolatokat. Ennek ellenére Kádár óvatosságra intett a meghívások elfogadásánál, néhány hónapos kivárást vélt szükségesnek ellenőrzés céljából: tényleg komolyan gondolták-e, amit ígértek. Komócsin arról győzködte a találkozó után a PB-t: nem szabad ellenségként kezelni a románokat, az irányukban alkalmazott taktika előbb-utóbb meghozza gyümölcsét. Egyes szovjet, keletnémet és lengyel vezetők már tel-jesen lemondtak róluk. Ez nem helyes. Segíteni kell őket, hogy rátalálhassanak a helyes útra.

A PB-ülés zárszavában Kádár ismertette a közös közlemény körüli vitát. Kihúzatta szövegéből az olyan kifejezéseket, mint a meleg, baráti légkör stb. Ettől remélte egy-felől, hogy szövetségesei meggyőződhetnek arról, nem történt fordulat a két ország

66 Erre a témára a román vezető két hónap múlva is visszatért. A gazdasági tárgyalásokat folytató Apró Antal fogadásakor kijelentette: ha lesz föderáció, az nem szovjet típusú lesz. MOL M-KS 288. f. 11/2170. ő. e.

67 Ez a jobb hangulat azonban nem hatotta meg a román vezetőket. Kis idő múlva Bulgáriá-ba látogattak, ahol nagy ceremóniával fogadták őket. Németh József bukaresti nagykövet 1967.

július 5-i jelentése. Lásd Maghiari din Romania 1956–1968, i. m. 868–872.

viszonyában, nem jött létre egyetértés a külpolitika terén. Másfelől az első titkár abban bízott, a belső közvélemény is megnyugodva veszi tudomásul, ha az MSZMP nem is ért el eredményeket a román politika befolyásolásában, a határon túliak hely-zetének javításában, de nem is tett elvi engedményeket.⁶⁸

Ebben a várakozásában súlyosan csalatkoznia kellett. A KB következő, 1967. jú-nius 23-i ülésén évek óta nem tapasztalt vita kerekedett a dologból. Kétféle elégedet-lenség kapcsolódott össze és erősítette egymást a KB tagjai egy részében. Az egyik a tehetetlenség és az aggodalom érzése a határon túli magyarok iránt, a másik a közös érdekek sérelme miatt érzett csalódás. Ez akkor úgy jelentkezett, mint a proletár internacionalizmus, a nemzetközi szolidaritás elveinek semmibevétele. Nagy volt a

Ebben a várakozásában súlyosan csalatkoznia kellett. A KB következő, 1967. jú-nius 23-i ülésén évek óta nem tapasztalt vita kerekedett a dologból. Kétféle elégedet-lenség kapcsolódott össze és erősítette egymást a KB tagjai egy részében. Az egyik a tehetetlenség és az aggodalom érzése a határon túli magyarok iránt, a másik a közös érdekek sérelme miatt érzett csalódás. Ez akkor úgy jelentkezett, mint a proletár internacionalizmus, a nemzetközi szolidaritás elveinek semmibevétele. Nagy volt a