A konfl iktus első szakasza – avagy a nemzeti érdek és az internacionalizmus két értelmezése

oldalról tehetjük ezt meg. Utána jön egy következő nagyon fogas kérdés: mit aka-runk? Ezt a Szirmai elvtárs által javasolt formulát nem helyeslem, az egész beállítását a kérdésnek nem helyeslem. Hogy beolvassunk a románoknak, ez a világ legegysze-rűbb dolga, de úgy elronthatjuk ezzel a magyar–román viszonyt, hogy évekig nem tudjuk kijavítani és taszíthatjuk őket olyan irányba, hogy még a Szovjetunióval is és a szocialista országokkal is szembekerüljenek. Régi harci módszer persze, hogy elvi alapokon, nyíltan, de most új viszonyok vannak, államhatalom van a kommunista pártok kezében, és nem úgy megy most, mint régen… Most már nem úgy mennek a dolgok, mint a keresztes háborúk idején, amikor a vesztes lefekszik a földre, a győztes ráteszi a lábát, és azt mondja, győztem. Illyés Gyula nagy »hős«, kiszalad Párizsba és nyilatkozik, hogy milyen disznóság van az erdélyi magyarsággal. Az ilyen dolgot nyilvánosan csak felelőtlen emberek mondhatják, akiknek nem érdeke a nép, az ál-lam sorsa. Mi ezt nem mondhatjuk!”

De ha nem helyes ajtóstul rontani a házba, akkor milyen megoldás a célravezető?

Kádár ezt önmagától is megkérdezte. „Ha nincs világos pozíciónk, ami kötne ben-nünket, akkor az egészből az ellenkezője jöhet ki. Nem azért mondom ezt, mert ki akarok bújni a dologból, hanem azért, mert nem akarok kárt okozni a nemzetközi, a magyar és román munkásmozgalomnak és az ott élő nemzetiségeknek sem.”

S még azt is hozzátette: „Még az is lehet, azt gondolják, Hruscsov bízott meg ez-zel bennünket.” Szerinte a román párt végső soron önmagának okozza a legnagyobb kárt a lenini elveket sértő nemzetiségi politikájával.

Kádár viszont annak is ellene volt, hogy hivatalos delegáció élén demonstrálja:

nincs semmi baj. Nem szabad leírni azt a szót, hogy „egység” – mondta –, mert

„ezzel szentesítettük azt, ami van. Ezt az adott helyzetben nem szabad megtenni.

Ez százszor rosszabb, mintha semmit nem teszünk... Még ez is jobb, mintha hi-bás lépést teszünk akár az éleződés, akár a kompromisszum felé.”¹ Véleménye sze-rint előbb egyértelművé kell tenni a magyar pozíciót, és csak azután szabad választ adni a román párt levelére. Valójában persze az összefoglalójában kifejtett nézetei és nem érdektelen taktikai megfontolásai elegendő muníciót adtak az illetékeseknek a magyar álláspont megfogalmazására, új eljárási és tárgyalási taktika kialakítására.

Megvitatásukra három hét múlva, a PB 1964. június 2-i ülésén került sor.

Az MSZMP külügyi osztálya ekkor már „kádári” szellemben készítette el az új tárgyalási anyagot. Ebben a változatban hármas célt jelöltek meg a szerzők. Első fel-adat a kínaikérdés tisztázása – vagyis annak megakadályozása, hogy Bukarest még tovább távolodjon Moszkvától, szövetségeseitől: el kell érni, hogy a frissen szült

anti-1 MOL M-KS 288. f. 5/334. ő. e. Kádár még arról is beszélt, ha bokszolni kezdünk, válaszul még megtiltják a Népszabadság terjesztését is. Később, a nyolcvanas években erre is sor került.

hegemonista platformjához ragaszkodó RMP ne váljon „objektíve” Peking szövetsé-gesévé. Második célként azt jelölték meg a koncepció készítői, hogy meg kell állítani a Varsói Szerződés, a KGST és Románia közötti viszony romlását. Végül leszögezték:

a feladatok közé tartozik a magyar–román kapcsolatok javítása. A prioritások ilyetén megfogalmazása kizárta a határon túli magyarság ügyének középpontba állítását, a „lenini” nemzetiségi politika számonkérését. A külügyi osztály azt javasolta: a kér-dés a nálunk jelentkező, politikai gondokat okozó magyar nacionalizmus oldaláról fogalmazódjon meg. (Nyilvánvaló, hogy az a kényszer szülte próbálkozás, miszerint magyar belügyként, a magyar közvéleményben kiváltott visszhangként kell a tárgya-lásokba belegyömöszölni a nemzetiségi témát, nem volt szerencsés. Egyrészt mert megmutatta: a nemzetiségi kérdés nem tud csak belügy maradni. Másrészt mert a mesterkélt módozat defenzív tárgyalási helyzetet teremtett: Magyarországon van nacionalizmus, Romániában csak magyar nacionalizmus van.) Emellett tekintsék át a tárgyalók az 1961-es megállapodások végrehajtásának helyzetét.

Szóbeli kiegészítőjében Puja Frigyes ehhez annyit tett hozzá, hogy az adott hely-zetben nem lenne célszerű, ha Kádár utazna Romániába.² Nemes Dezső ezzel egyet-értett. Fehér Lajos szerint viszont az előkészítő megbeszélésnek nincs értelme. Kállai Gyula fi gyelmeztetett: a hivatalos látogatás szentesítené a kialakult helyzetet és így

„nekik nagy politikai erősítést jelentene”. Egy magas szintű küldöttség útja viszont kétségeket szülne a többi szocialista országban, kommunista pártban. Arra utalt, ha az egyik oldalról igaz, hogy a nyilvánosság előtt nem szabad a problémákat em-legetni, mert nem az összeveszés a cél, akkor a másik oldalról viszont igaz az is, hogy a barátság és egyetértés hangsúlyozása gyanúba keverhetné a magyar pártot is szövetségesei előtt, holott az MSZMP a szovjetekkel azonos véleményen van az el-mérgesedő vitában. Ezért a nem hivatalos előkészítő megbeszélések mellett voksolt, amelyeken fontos kérdésekben kifejthető az MSZMP álláspontja.

Szirmai István a gondolatmenet utóbbi részét elfogadta, de a célok felsorolásá-val és az ehhez illeszkedő taktikai megfontolásokkal már korántsem értett egyet.

Szerinte a „feje tetejére van állítva a dolog”. A fő cél ugyanis nem a kínaikérdés, nem a Varsói Szerződés, nem a KGST, hanem a magyar–román kapcsolatok megvitatása.

Ez az, ami nem halasztható, hiszen Bukarest továbbra is akadályozza a beutazást, az anyanyelvű irodalom terjesztését – még a marxista klasszikusokat sem engedi be magyarul. Szirmai úgy érvelt, hogy a kommunista mozgalom egységét is az szol-gálja, ha szóvá teszik „baráti, elvtársi formában… az erdélyi magyarsággal szem-ben alkalmazott antileninista (antimarxista) nemzetiségi politikát, amely nekünk Magyarországon sok nehézséget okoz”. Véleménye szerint a román vezetők tartanak

2 Uo. 5/335. ő. e.

a határkérdés felvetésétől. Ebben a tekintetben meg kell őket nyugtatni, de a magyar pártnak fel kell vetnie a „lenini nemzetiségi politika hiányát”. Ismételten leszögezte, hogy a román párt „egyre inkább vadabbá váló nacionalista” hullámot kavart fel, amelyben „elsősorban az erdélyi magyarság kulturális és politikai jogai vannak még inkább veszélyeztetve. Persze a mi eredeti álláspontunk helyes, hogy a nemzetközi munkásmozgalom érdekeinek alá kell rendelni az erdélyi magyarság sorsát, de ez is része a nemzetközi munkásmozgalomnak…” Szirmai szerint a kommunista pártok között sem lesz addig tökéletes az egység, amíg a román párt ilyen politikát folytat a magyar kisebbséggel szemben. Ezt a kérdést viszont csak Kádár teheti szóvá.

Szirmai mint a párt akkori ideológiai titkára tehát következetesen és bátran lé-pett föl honfi társainak védelmében. Posztjához illően „elméleti” alapra helyezkedett, amikor a nemzetiségi kérdést a marxizmus–leninizmus és a nemzetközi munkás-mozgalom alapkérdései közé sorolta.³ Ezzel az érvelésével azonban Szirmai csak még óvatosabbá tette azokat a társait, akik nem igazán bíztak abban, hogy a többi párt és szövetséges a nemzetiségi kérdést olyannak ítélné, amellyel eredményesen lehet-ne növelni a nyomást Romániára. Túl sok ország volt érintett, ha vezetőik lehet-nem is beszéltek róla. Egyikük sem akart önvizsgálatot tartani, ezért azután Jugoszlávia kivételével senki sem igyekezett a nemzetiségi problémát nemzetközi megbeszélések témájává tenni.

Gáspár Sándor januári állásfoglalásához híven támogatta Szirmait: „Azt az álsze-mérmes magatartást, amit mi is tanúsítunk évek óta velük szemben, félre kell tenni.

Nem akarok most ilyen nézeteket mondogatni, hogy »vétkesek közt cinkos, aki néma«, de mi is hibásak vagyunk, ha nem beszélünk velük.” Okkal utalt arra is, hogy a többi párt hasonló célokkal, de más tematikával tárgyal majd a román vezetőkkel.

Apró Antal velük szemben az előterjesztett javaslat mellett állt ki. Szót kért Erdélyi Károly külügyminiszter-helyettes is, aki a szocialista országokhoz fűződő kapcsolatokért volt felelős. Ő arra hívta fel a fi gyelmet, hogy a külpolitika alakításá-ban a belső szempontokra is tekintettel kell lenni. A hazai közvélemény üdvözölné a találkozót. Megfogalmazásából az derült ki: szerinte is szóba kell hozni minden fontos kérdést. Ezzel alkalmat lehet kínálni a román vezetőknek, hogy kifejthes-sék véleményüket a magyar párt politikájáról, amelyet szerinte a románok 1956 óta revizionistának tartanak. Erdélyi azt sem mulasztotta el megjegyezni, hogy most, amikor a szovjetek végre beleegyeztek a külügyminiszteri konzultációkba, vagyis külpolitikájuk előzetes egyeztetésébe szövetségeseikkel, akkor a románokra

mutat-3 Az 1960-as kommunista világértekezlet egyértelműen szólt a nemzetiségek egyenjogúságá-ról, gazdaságuk és kultúrájuk fellendüléséről. A találkozón elfogadott nyilatkozatot a marxizmus–

leninizmus hivatalosnak tekintett álláspontjának tekintették, amelyet a kommunista pártoknak érvényre kellett juttatniuk politikájukban. Vö. Társadalmi Szemle, 1960/12. 11.

nak mint végletre.⁴ Ezt úgy lehetett érteni, hogy a szovjetek szerint a szuverenitás egyoldalú hangsúlyozása nem az együttműködés bővítéséhez, hanem szakadáshoz vezet. Nem kétséges, hogy ezzel az érveléssel a kemény tárgyalási magatartást kö-vetelőket támogatta. Erdélyi nagyobb értelmét látta annak, ha az internacionaliz-must kérik számon a román vezetőkön, mintha a nacionalizinternacionaliz-must. Vélhetően kevés hasznot remélt a nemzetiségi kérdés feszegetésétől. Gondolatmenete szerint amíg az RMP-nek muszáj internacionalista alakját őriznie, mert ezzel elkerüli a konfl iktus további éleződését, addig az országhatáron belül szabad utat adhat a nemzeti érzel-meknek. Még mindig hasznosabb, ha a magyar politika Románia szövetségen belül tartására koncentrál, mert így kivárhatja, amíg a dolgok jobbra fordulnak. Az inter-nacionalizmus ügyében elvileg mindkét fél egyetérthet, de a nemzetiségi kérdésben nincs esély a kölcsönös megértésre.

Biszku Béla is utalt a közvéleményre, de azzal, hogy a nemzetközi vita az, ami miatt nagy az aggodalom a szocialista országok körében. Szirmai javaslatát nagyon veszélyesnek és helytelennek ítélte. Úgy vélte, Erdélyt csak végső esetben lehet szó-ba hozni, de akkor is világossá téve, hogy a területi kérdésben nem változott az MSZMP álláspontja. Nyers Rezső az összes témát tárgyalásra ajánlotta, de nem emelte ki külön a nemzetiségi problémát. Egy Kádár–Gheorghiu-Dej-találkozót vélt hasznosnak, azzal a kockázattal, hogy a románok ünnepélyes közös nyilatkozat ki-adására törekszenek majd. Így viszont „nem érjük el a célt, leadjuk a fi gyelmeztetést négyszemközt, ők viszont megkapják a pecsétet a nagy nyilvánosság előtt”. Szerinte csak hűvös hangú közös közlemény jelenhet meg, amelyből kiderül: „leadtuk a fi -gyelmeztetést”.

Kádár összefoglalójában először a román álláspontot rekonstruálta. Az elvek meg-csúfolásának nevezte, hogy a román vezetők Hruscsov és Mao hegemóniáért vívott harcáról beszélnek. Emlékeztette kollegáit: a bukaresti vezetők azt mondogatják, hogy a KGST révén a fejlettebb szocialista országok kizsákmányolják Romániát.

Még súlyosabb az az állításuk, amely szerint hazájukra nyomás nehezedik a határok ügyében. Kádár felháborodva jelentette ki: „Ez teljesen alaptalan! Soha, senki nem nyomta őket a határkérdésben, legfeljebb őket belülről ez izgatja örökké.” Igaz viszont – állította –, hogy Besszarábia neve elhangzott a gyűléseiken.⁵ Jellemzőnek nevezte

4 Az 1960-as évek elején a szocialista országok vezetői, köztük Wladysław Gomułka és Kádár János is, szóvá tették, a szovjet külpolitikai kezdeményezésekről sokszor csak utólag értesülnek.

Ezt a szovjet vezetés igyekezett fi gyelembe venni és megkezdődött a külpolitikai egyeztetés.

5 Ezekről a rendezvényekről az Előre nem számolt be, de hogy a románok Besszarábiát is visz-szakövetelték volna? Ezt az információt a májusi pártaktívákról kapott bizalmas tájékoztatásból

„szemezte ki” Kádár. MOL M-KS 288. f. 32/1964/72. ő. e. Gheorghiu-Dej ezt cáfolta a Joszip Broz Titóval folytatott megbeszélésein. MOL M-KS 288. f. 11/1373. ő. e.

azt is, hogy mennyire központilag vezénylik ezeket a rendezvényeket. A magyar párt vezetője felháborítónak tartotta a román párthatározat más nyelvekre fordítását és közvetlen elküldését más pártok aktivistáinak. Ezzel kétségbe vonják, hogy a pártok hitelesen tájékoztatják saját tagságukat a román álláspontról.⁶ Szerinte a bukaresti vezetők az ürügyet keresik, amin megsértődhetnek. Bírálta a szovjet párt vezetőit is, mert az újabb fi askótól való félelmükben túlzottan tekintettel vannak román partne-reik érzékenységére.

Kádár ezután általánosabb keretbe helyezte a román politika irányváltását.

Gondolatmenete szerint a kommunista pártok ma a hatalmat gyakorolják, meg kell tehát oldaniuk a kormányzás gondjait: „Azelőtt is találkoztak egymással kommu-nisták, de (ez) teljesen más dolog… most, amikor országokat, népeket képviselnek…

és vannak valóságos, tényleges érdekellentétek az országok között.” Ezek az ellenté-tek persze nem kibékíthetetlenek. Úgy fogalmazott: „…a lényeg tehát az, hogy új helyzet van a világon… Nem lehet kommunista zászló alatt területeket foglalni, bányarészvényeket szerezni. Nekem a román pozíció megértését is segíti, ha meg-vizsgáljuk, honnan ered…”

Kádár érvelésének mindkét része érdekes. Egyrészt kiderül, hogy az osztályt és a nemzetet nem azonosítja egymással, nem oldja fel az utóbbit az előbbiben.

Gondolatmenetében a világ nem egyszerűsödik le és nem homogenizálódik a tár-sadalmi haladással párhuzamosan. A szocializmus világfolyamat, de nemzeti ke-retekben mozog. Ezért szerinte a nemzeti érdekek kisebb-nagyobb mértékben, de szükségképpen elkülönülnek. Az ezzel járó konfl iktusok elkerülhetetlenek. Ebből következően a román álláspontnak van valóságos elméleti-elvi alapja, sőt igazságtar-talma is.⁷ Másrészt, ha jól értelmezzük, akkor a területfoglalásra és részvényszerzésre tett utalással a KB első titkára az 1945 utáni kelet-közép-európai szovjet magatartást ítélte el.⁸ Történeti indokot is talált tehát a bukaresti vezetők fellépésére.

Kádár még egy harmadik magyarázó tényezőt is megemlített: a világpolitikai erő-viszonyok változását, azt, hogy már nem kell tartani külső, „imperialista” támadástól.

Kiegyenlítődtek az erőviszonyok Kelet és Nyugat között. Hiányzik az a félelem és az a fegyelmező erő, amely az ötvenes évek elején Közép- és Kelet-Európát jellemezte.

6 Háborgás ide vagy oda, a Népszabadság az RMP KB ominózus ülésének csak a napirendjé-ről tudósított. Részletesebb tájékoztatást a romániai történéseknapirendjé-ről csak a KB tagjai kaptak.

7 Fülöp Mihály Románia külpolitikája című tanulmányában, amelyet a Magyar Külügyi In-tézet számára készített 1980-ban, elvetette ezt az értelmezést, hogy Bukarest külpolitikája a na-cionalista vonalvezetésre lenne visszavezethető. Magyar Külügyi Intézet, 1980. Belső kiadvány.

8 Kádár utalása arra vonatkozott, hogy a háborús jóvátétel keretében az egykori német tulaj-donú vállalatok, illetve német vagyon szovjet kézbe került.

Az MSZMP vezetője a szocialista országok közötti viszonyok rendellenességei-ért a személyi kultuszt tette felelőssé. Az új román politikát egészében szovjet- és szocialistaellenesnek, valamint nacionalistának minősítette, de megint hozzátette:

„…akármilyen fekete is a kép, amit látunk, ez mégiscsak (egy) szocialista ország pil-lanatnyi külleme, egy munkáspártnak a pilpil-lanatnyi külleme… Lehet, hogy egy év múlva rosszabb lesz a magyar–román viszony. De ez nem a történelem vége, hanem majd egyszer a szocializmus győz.”⁹

Kádár ez alkalommal is világossá tette véleményét: a két ország kapcsolatában és az erdélyi magyarság helyzetében csak akkor lesz majd érdemi javulás, ha a román párt visszatér a „helyes útra”. Leszögezte: a magyar álláspontot pozitív formában kell megfogalmazni a KGST, a Varsói Szerződés, a nemzetközi munkásmozgalom ügyén belül, vagyis kerülve a közvetlen polémiát. Szirmaival nem is vitatkozott érdemben.

Vélhetően úgy gondolta-gondolhatta, hogy a román magatartásról és nacionaliz-musról kifejtett álláspontjával meggyőzte őt és kollégáit: nem érdemes a román párt nemzetiségi politikájának problémáit a többi nagy témával egyenrangúan kezelni.

Már csak azért sem, mert az erdélyi magyarság helyzetének középpontba állítása anélkül hiúsíthatja meg a viszony javítását célzó kísérletet, hogy bármilyen ered-ményt hozhatna a határon túliak számára. A párt első titkára a kétoldalú kapcsola-tokat nehezítő témáknál is óvatosságra intett. Nem zárta viszont ki, hogy személyes levelet írjon Gheorghiu-Dejnek, amelyben minden érintett kérdés szóba kerülhet, és szükség esetén nyilvánosságra is hozható. Elvetette a találkozó fetisizálását. Szerinte csak akkor szabad tárgyalni, ha politikai haszon származik belőle.

Végül az MSZMP elfogadta a román meghívást, de a felső szintű találkozó elő-készítése céljából protokollmentes megbeszéléseket javasolt a két párt illetékes titká-rai között, és ezek helyszínéül Budapestet ajánlotta.

Három nappal a román küldöttség érkezése előtt a PB ismét napirendre tűzte a tárgyalási platformot, ahol a román nacionalizmus ügyét a magyar helyzetről adandó tájékoztatóba építették be azzal az indoklással, hogy egyes román állásfoglalásokat az ellenséges sajtó kihasznál. Az anyag leszögezi: nincs határkérdés, a döntő, hogy

„... szocializmus épüljön itt is, ott is. Ez az álláspont internacionalista politikát, a lenini nemzetiségi politika elveinek következetes alkalmazását tételezi fel mindkét részről. Az Önöknél élő magyar ajkú román állampolgárok sorsa nem közömbös számunkra, mert abból indulunk ki, ami nekünk jó, jó kell hogy legyen Önöknek is, ami nekünk rossz, nem használhat Önöknek sem.” A szöveg híven tükrözte Kádár véleményét és megismételte az 1961-es tárgyalásokon használt formuláját. Ezután

9 MOL M-KS 288. f. 5/334. ő. e.

következett a Bolyai Egyetem megszüntetése és a magyar autonóm tartomány át-szervezése mint olyan példa, amely a határon innen komoly gondot okoz.

Ezen az ülésen már nem folyt igazi vita. Győzött az első titkár akarata, aki pozi-tív megközelítést kért Kállai Gyulától, a magyar tárgyaló csoport vezetőjétől, bele-értve annak megemlítését, hogy a magyar nép 1956-ban internacionalista segítséget kapott a román párttól. Emlékeztetni kell arra is – mondta –, hogy a rákövetkező években a korábbinál jobban fejlődtek a két ország kapcsolatai. Kádár túlzónak ne-vezte azt az igényt, hogy a román pártvezetés adjon előzetes tájékoztatást a magyar-sággal kapcsolatos intézkedésekről. Gazdasági és nemzetközi ügyekben is tompí-totta az előző vitákban saját maga által kifejtetteket. Kállainak tetszett ez az egyre visszafogottabb hozzáállás, hiszen – fogalmazása szerint – ha maradt volna a korábbi harci készség, akkor „szinte háború kerekedhetett volna közöttünk és a románok kö-zött”.¹⁰ Könnyebb volt ezzel a felpuhított állásponttal tárgyalóasztalhoz ülnie.

A Nicolae Ceauşescu KB-titkár vezette román pártküldöttség 1964. július ele-jén három napot töltött Budapesten. Az egész idő a megbeszélésre, a vitára ment el.

Kállai a tervnek megfelelően járt el, és csak a pozitívumok felsorolása után tett emlí-tést a két ország kapcsolatát zavaró jelenségekről. Ceauşescu nem tudott ilyenekről, szerinte a két állam és nép kapcsolatai egészségesen és internacionalista szellemben fejlődnek. A gazdasági együttműködésről is hasonló hangnemben és forgatókönyv alapján esett szó. Nem ment ilyen simán a kulturális kapcsolatok áttekintése. A ma-gyar fél itt a korábbi megállapodások végrehajtását kérte számon, amire a román tárgyalók azt válaszolták, a fő akadályt azok a magyar művek, könyvek jelentik, amelyek sértők és fi gyelmen kívül hagyják a jelenlegi határokat.

Vita volt az utazási kérdésekről is, mégpedig az 1963-ban életbe léptetett ro-mániai korlátozások miatt. Ceauşescuék előbb kitérő magyarázatot adtak a szigorí-tásokra, de azután a rendszabályok okaként a beutazók nacionalista tevékenységét jelölték meg. Bírálták Illyés Gyula párizsi interjúját, a Horthy Miklós titkos iratai című könyvet.¹¹ Kállai kétségét fejezte ki a vádak jogosságát illetően, de javasolta:

ha vannak, közösen lépjenek fel az ilyen jelenségek ellen. A magyar párt tárgyalója leszögezte: Magyarországnak nincsenek területi követelései, ám álláspontja szerint a nemzetiségi kérdést a lenini elvek szerint kell megoldani. Ebben az összefüggésben megemlítette az autonómia ügyét. A román delegáció tagjai „csodálkoztak” azon, hogy a nemzetiségi kérdés egyáltalán felmerült, hiszen e téren pártjuk helyes

poli-10 MOL M-KS 288. f. 5/337. ő. e.

11 Sajtó alá rendezte Szinai Miklós–Szűcs László. Budapest, 1962. (A forráskiadvány még három kiadást ért meg 1972-ig.) A magyar kormányzó iratai kendőzetlenül tanúskodtak revíziós törekvéseiről. Ebből persze igen nehéz odáig eljutni, hogy a szocialista Magyarországon azért adták volna ki ezeket a dokumentumokat, mert azonosulnak az irredentizmussal.

tikát folytat. Készek erről részletes tájékoztatást adni. Kállai jelezte, szívesen meg-hallgatja a tájékoztatót, különös tekintettel arra, hogy erre még 1959-ben ígéretet kapott. Ehelyett azonban a román párt képviselői újra a Horthy-kötettel hozakodtak

tikát folytat. Készek erről részletes tájékoztatást adni. Kállai jelezte, szívesen meg-hallgatja a tájékoztatót, különös tekintettel arra, hogy erre még 1959-ben ígéretet kapott. Ehelyett azonban a román párt képviselői újra a Horthy-kötettel hozakodtak