Kemény összecsapás

Mégsem jött létre a két vezető régóta esedékes találkozója, mert újabb, nem várt fordulatra került sor. A román államfő nyár elején Pekingbe utazott, ami felért egy kisebb fajta „hideg” hadüzenettel a Szovjetuniónak és szűkebb szövetségeseinek.

Ceauşescu Kínában mondott több beszéde és az, hogy megjegyzés, kritika nélkül hallgatta végig a kínai vezetők Szovjetuniót élesen bíráló megnyilatkozásait, hatal-mas felháborodást váltott ki Moszkvában és a kelet-európai fővárosokban.⁶²

A magyar vezetésnek most, ha ellenkező előjellel is, de két év leforgása alatt má-sodszor is visszakoznia kellett. Ilyen körülmények között Kádár találkozója a román párt vezetőjével azt a benyomást kelthette volna, mintha Budapest nem törődne a szocialista „közösség elleni izgatással”, és támogatná a külön utakon járó Romániát.

Az új helyzetben az MSZMP vezetésének szembe kellett néznie azzal a veszéllyel, hogy az utolsóból első lesz. Ahogy Kádárék az előbbit nem gondolták Magyarország érdekében állónak, úgy az utóbbi pozíciót is el akarták kerülni, vagyis nem akartak elsőként tárgyalni a Szovjetunió és Kína közötti semlegesség szerepében tetszelgő bukaresti vezetőkkel. Kádár megint igazolva láthatta óvatosságát. Joggal gondolhat-ta: lám a ragaszkodás az elvi pozícióhoz meghozza a maga gyümölcsét. Ha tavasszal siettünk volna, akkor most magyarázkodhatnánk saját közvéleményünk meg a szö-vetséges pártok előtt is. A szöszö-vetségeseknek akkor a mi kivárásunk nem tetszett, most meg azt kifogásolnák, ha a látogatással igazolást nyújtanánk a „szakadár” kínaiakkal paktáló román pártvezetésnek. Az egyeztetett külpolitika értelmében ugyanakkor el kellett kerülni a szakításra lehetőséget kínáló helyzeteket, vagyis nem volt mód arra, hogy a román politikát szemtől szembe támadják, mert fennállt a látványos ellenlé-pés, például a tárgyalások megszakításának veszélye. Tovább bonyolította a dolgot az is, hogy most a szovjet vezetés kifejezett nyomást akart gyakorolni Romániára, mert a legrosszabbtól tartott.⁶³ Hallgatni sem ezért, sem azért nem lehetett, mert monda-ni kellett valamit a hazai közvéleménynek az MSZMP véleményéről és arról, mi lesz a magyar–román kapcsolatokkal. A pártvezetés ezért úgy döntött, hogy szemben a

62 Az SZKP megküldte az MSZMP-nek – vélhetően a többi kelet-európai pártnak is – annak a beszélgetésnek a jegyzőkönyvét, amelyet Alekszej Koszigin miniszterelnök és Mihail Szuszlov KB-titkár folytatott a hazafelé igyekvő Nicolae Ceauşescuval a moszkvai repülőtéren. MOL M-KS 288. f. 11/3172. ő. e.

63 Marjai József külügyminiszter-helyettest 1971. június végi moszkvai konzultációján Rogyio-nov, az SZKP nemzetközi osztályának vezetője arról tájékoztatta, hogy a szovjet vezetés közölni akarja Ceauşescuval: „Románia nem szakadhat el azoktól a realitásoktól, amelyek keretében él.”

MOL XIX-J-1-u 35. d.

bevett gyakorlattal, a nyilvánosság előtt is hangot ad a román politikával kapcsolatos fenntartásainak. Erre az új kormány megalakulása kínált alkalmat.

Az 1971. áprilisi választások után a kormányprogramot elfogadó júniusi ország-gyűlési ülésszakon Komócsin Zoltán fejtette ki a magyar külpolitika ismert alap-elveit és álláspontját időszerű nemzetközi kérdésekben. A párt külügyekért felelős titkára a megszokottnál jóval színesebb, árnyaltabb képet adott, és ezek az új szí-nek éppen a szocialista országokkal fenntartott kapcsolatok tagolt bemutatásának szolgálatában kerültek a külpolitikai palettára. Külön passzust kapott a politikai konszolidációban előrehaladást elérő csehszlovák vezetés, az előző év végén kitört munkáselégedetlenség és sztrájkmozgalom, vezetési válság után stabilitást teremtő lengyel párt. Szólt a világpolitikáról, a magyartól, a szocialista tábortól eltérően gon-dolkodó jugoszláv politikáról is. Az igazi újdonságot, ha tetszik szenzációt azonban az jelentette, hogy a beszédben kiemelt helyet kapott a magyar–román viszony jel-lemzése. A helyszín és az alkalom megválasztásával Kádárék egyértelművé tették, hivatalos megnyilatkozásról van szó.⁶⁴

Komócsin pozitívumokkal kezdte: az utóbbi időben aktívabbá váltak a két or-szág közötti kapcsolatok. A KGST-ben és a Varsói Szerződésben is együtt tevékeny-kedik a két ország, amelynek azonosak az érdekei és a céljai. Magyarország szeretné továbbfejleszteni az együttműködést, de azt „időnként” nehezítik az „[…] elvi állás-pontokban és egyes nemzetközi kérdések megítélésében előforduló eltérések. Abból indulunk ki, hogy közös erőfeszítéseket kell tennünk az akadályozó tényezők el-hárítására. Alapvető érdekünk fűződik ahhoz, hogy mind hazánk, mind Románia lakosai – beleértve az ott élő magyar nemzetiségieket is – megértsék: népeink jövője elválaszthatatlan a szocializmustól.”⁶⁵

Évtizedekre visszamenőleg ez az első eset, amikor hivatalos fórumon, az ország nyilvánossága előtt felelős vezető kinyilvánította a Magyar Népköztársaság érde-keltségét a határon túli magyarok ügyében. Komócsin a „lakosai” szó segítségével elkerülte a „nép” kifejezést, hogy ne tegye lehetővé az összemosást nép és nemzeti-ség között, és ne lehessen meditálni azon, vajon a magyar nemzetinemzeti-ség a román vagy a magyar nemzet része-e. Az elvi nézeteltérésekről szóló passzus azt is homályban hagyta, hogy ezek a nemzetiségi politikára is kiterjednek-e. Ez rosszabb volt annál,

64 A Komócsin-beszéd előzményéhez tartozik, hogy a román párt magatartásáról a Német Szocialista Egységpárt kongresszusán az SZKP és legközelebbi szövetségesei külön is eszmét cse-réltek. Lásd erről Komócsin Zoltán beszámolóját augusztus elején a központi bizottság ülésén.

MOL M-KS 288. f. 4/113. ő. e.

65 Népszabadság, 1971. június 25.

mintha az előadó nyíltan megmondta volna: igen, de jobb volt annál, mintha kizá-rólag az internacionalizmussal összefüggő vitákra utal.⁶⁶

Kádár annyira komolynak látta a helyzetet, hogy feljegyzéssel fordult az MSZMP Politikai Bizottságának tagjaihoz. Súlyos veszélyt látott abban, ha a terveknek meg-felelően július elején sor kerül az MSZMP és az RKP első embereinek találkozójára.

Tartott a szocialista ország vezetőinek reagálásától, akik árulásnak látják a román vezető kínai látogatását. Persze azzal ő is tisztában volt, hogy milyen kellemetlen lemondani egy hosszú ideje esedékes, nehezen előkészített találkozót. „Így áll a do-log. Sajnos, úgy néz ki, hogy ezúttal is csak két rossz: egy kisebb és egy nagyobb rossz között választhatunk.” Enyhítésül azt javasolta: írják meg, a szerződést ősszel a magyar fél kész aláírni, de egyből hozzátette: jelezzük „a románoknak – ez poli-tikailag világos és sokatmondó –, hogy a szerződést az Elnöki Tanács elnöke fogja részünkről aláírni”.⁶⁷

A PB 1971. június 29-i ülésén határozott: a nemzetközi kérdések körüli feszült-ségekre hivatkozva, de Ceauşescu Kínában tanúsított magatartására kihegyezve le-mondja a július elejére tervezett magyar–román felső szintű megbeszéléseket. Az MSZMP vezetése csúcstalálkozó helyett azt javasolta, hogy a külügyminisztériumok folytassák a barátsági szerződés előkészítését, és a PB-tagok találkozzanak a kétol-dalú tárgyalásokon felvetett ügyek előmozdítása érdekében.⁶⁸ Ez igen csak éles vál-tás, visszalépés volt a májusi jó hangulatúnak nevezett előkészítő megbeszélésekhez képest. Nyomós indok kell egy héttel az egyeztetett időpont előtt lemondani egy amúgy sem rutinjellegű diplomáciai randevút.⁶⁹

Nem is maradt el a válasz. Paul Niculescu-Mizil egész oldalas cikkben válaszolt Komócsin beszédére, amelyben leszögezte: pártja a nemzetközi munkásmozgalom

66 Nemzetközi síkon maradni; ez lett volna a könnyebb és harcosabb kiállást lehetővé tevő út.

Ezt választotta Várnai Ferenc „A szocialista országok közössége” című cikkében (Népszabadság, 1971. július 4.), amelyben a kínai és „más” sajtóban megjelent megfogalmazásokra utalva bírálta a szuperhatalmakról szóló tételt. A szocialista országok egységének erősítését és „ahol még szükséges”

az egység helyreállítását időszerű feladatnak tartotta. A „más” és az „ahol” Romániára utalt.

67 MOL M-KS 288. f. 5/558. ő. e.

68 A június 29-i PB-ülés (lásd az előző jelzetet) vitájában Biszku Béla a Konsztantyin Katusev-vel, az SZKP KB titkárával folytatott külön beszélgetését idézve ismertette a szovjet álláspontot.

A Ceauşescu kínai útja miatti felháborodás párosult az aggodalommal, mi lesz, ha a román párt továbbmegy ezen az úton a kül- és belpolitikában is. Katusev arra utalt, hogy a moszkvai repülő-téri fogadtatás is az érintkezés fenntartását célozta, még ha vitába is torkollott. Az MSZMP KB 1971. június 30-i üzenete és az RKP KB Politikai Végrehajtó Bizottságának 1971. augusztus 5-i válasza: MOL M-KS 288. f. 5/564. ő. e.

69 A Népszabadság 1971. július 18-i heti politikai összefoglalója kritikus felhanggal mutatta be a kínai út után megindult bukaresti sajtókampányt a szuperhatalmakról és a nagy és kis orszá-gok szerepéről. Nem sok példa akadt erre az akkori kelet-európai sajtóban.

egységéért tevékenykedik.⁷⁰ Kína hatalmas szocialista ország, nélküle nem oldható meg egyetlen nagy nemzetközi kérdés sem. A román küldöttség útját jól fogad-ta a nemzetközi és a hazai közvélemény is.⁷¹ Nem úgy, mint a magyar televízió, ahol megfogalmazódtak a vádak is, és még nagyobb értetlenséget keltett a magyar országgyűlésben elhangzott beszéd. Niculescu-Mizil szerint a nemzetközi kérdések-ben megmutatkozó nézetkülönbség nem lehet akadálya a két ország közötti viszony javításának. Idézte Komócsin nemzetiségi kérdéssel kapcsolatos szövegét, majd le-szögezte: „senki kívülálló nem lehet bírája annak, hogy egyik vagy másik országban hogyan halad a szocializmus…” A román pártvezető olyanokról szólt, akik jeles-kedtek mások leckéztetésében, és közben képtelenek voltak saját pártjukat, népüket vezetni. Cikkét azzal zárta, hogy Romániában a fontos kérdéseket, így „az együtt élő nemzetiségek életét és fejlődését is – ennek az országnak a lakosai, szocialista nemze-tünk választott képviselői döntik el és oldják meg”.⁷²

A bukaresti vezetők most tehát joggal érezték sértve magukat és háborodhattak fel: milyen alapon minősíti az ő független külpolitikájuk valamely lépését a magyar párt, és milyen alapon hozza azt kapcsolatba a két ország viszonyával? Miként veszi magának a bátorságot egy magyar politikus, hogy a magyar parlamentben román belüggyel, jelesül a román nemzetiségi kérdéssel foglalkozzon?

Mindez azonban nem okozott különösebb megrázkódtatást Bukarestben. Bár a román külpolitikának jobban jött volna egy békés eszmecsere Kádárral, amellyel ki-felé és beki-felé egyaránt igazolhatja tárgyalókészségét és -képességét, széles körű kap-csolatait, de azzal, hogy a találkozóra nem került sor, senki nem maradt le semmiről.

Nem hagyott ki, nem mulasztott el egyik fél sem olyan alkalmat, amellyel jobbra fordíthatta volna a dolgok állását. Újat, többet, jobbat a magyar vezetők akartak, de ők is tisztában voltak azzal, hogy szándékaik nem találkoznak a román vezetés szá-mításaival és érdekeivel. A bukaresti vezetők viszont széttárhatták kezüket: ha nem, hát nem. Ők maguk alakítják külpolitikájukat, nem egyeztetik másokkal, függetle-nek, rajtuk nem múlik a jó viszony. Ideológiailag pedig nem szorulnak külső meg-erősítésre, sziklaszilárdak, senki nem oktathatja őket a marxizmus–leninizmusra, senki nem vádolhatja őket kozmopolitizmussal és még kevésbé nacionalizmussal.⁷³

70 Scînteia, 1971. július 8.; Előre, 1971. július 10.

71 A párt- és társadalmi szervezetek hatalmas távirat- és levéláradatban üdvözölték Ceauşes-cut, a párt és állami vezetést az ázsiai út alkalmából. Lásd például Előre, 1971. július 1.

72 Vö. 64. jegyzet.

73 Ez az ideológiai keménység jellemezte a román párt képviselőinek szereplését a Béke és Szo-cializmus konferenciáján is. A téma a szocialista világrendszer fejlődése volt. Lásd Berecz János és Nagy László jelentését: MOL M-KS 288. f. 11/3159. ő. e.

Ráadásul Ceauşescu Kínából visszatérve komoly belső változtatásokra határoz-ta el magát a román politikai és szellemi életben. Július elején ideológiai off enzívát hirdetett, követelte az értelmiség harcos kiállását a marxizmus–leninizmus szelle-mében a polgári nézetekkel szemben és a párt politikája mellett. Elgondolásainak szerves részét alkotta az ideológiai nevelés, a szocialista eszméktől és erkölcstől ide-gen művek, műalkotások száműzése a román szellemi életből. Ceauşescu előtérbe állította a kozmopolitizmus és a nacionalizmus elleni küzdelmet. A teendőket pedig saját felfogásának megfelelően fogalmazta meg. Javaslatai között szerepelt az a tétel, mely szerint még jobban erősíteni kell a román, a magyar, a német és más nemze-tiségű dolgozók egységét. A pártszervezeteknek minden nacionalista megnyilvánu-lást vissza kell verniük, bárhonnan eredjenek is azok. A „bárhonnan” megfogalma-zás a román nacionalizmusra is érthető lett volna, de ebben az elvontságában mégis inkább a magyaroknak szóló fi gyelmeztetésnek hangzott. Igazolja ezt az a szöveg, amelyet néhány nap múlva, az ideológiai harc fokozásának szentelt tanácskozáson mondott el Ceauşescu, amikor bővebben is kifejtette felfogását. E szerint a terme-lőerők arányosabb elosztása és a jogegyenlőség következtében új típusú szocialista egység jött létre, amellyel szemben senki sem uszíthat, és aki mégis megkísérli, az a szocialista nemzet ellensége. A román párt tiszteletben tartja a nemzetiségek jogait, küzd megvalósításukért, és nem enged meg semmilyen nacionalista és soviniszta uszítást. A pártfőtitkár kijelentette: a munkásosztály, a parasztság és az értelmiség közötti közeledés „a nemzeti probléma helyes megoldása, és nemzetiségre való te-kintet nélkül, az összes dolgozók közötti egység erősítése eredményeként a román társadalom minden tevékenységi területén a szüntelen fejlődés, a homogenizálódás folyamatán megy át”.⁷⁴ Ezekből a tézisszerű gondolatokból az olvasható ki, hogy a kisebbség örüljön az elmaradott térségek fejlesztésének, mert ez a magyarlakta vi-dékeket is érinti. A kisebbséghez tartozó egyén pedig éljen a számára is biztosított gazdasági és szociális jogokkal. A társadalmi homogenizálás nyilván a nemzetisé-geket is érinti.

Augusztus közepén Ceauşescu Székelyföldre látogatott. Csíkszeredában mon-dott beszédében „lefordította” a júliusi irányvonalat az itt élő magyarság számá-ra. „Bármilyen nyelvet beszéljünk… egyféleképpen kell beszélnünk, nevezetesen:

Mindent a szocializmusért, mindent hazánkért – Románia Szocialista Köztársaságért.”

Szólt ugyan az anyanyelv szerepéről is a mindennapi életben és az oktatásban, de arra is fi gyelmeztette az egy tömbben élő magyarokat, hogy ami ezen a tájon meg-valósul, az „… a közös munka gyümölcse; a széthúzás csak a dolgozók ellenségeinek

74 Nicolae Ceauşescu: Románia a sokoldalúan fejlett szocialista társadalom építése útján. Buka-rest, 1972, 180–214. Az idézet helye: 198.

tett szolgálatot, és ha a kommunizmus győzelmét óhajtjuk Romániában, erősítenünk kell az egységet és a testvériséget közös harcunkban és munkánkban. Ezt a felhívást intézem, mint az összes – román, magyar, német – dolgozók fi a is!” Figyelmeztetést kapott – bár a Niculescu-Mizil-cikknél visszafogottabb formában – Magyarország is.

A szocialista építés feltételei mindenütt különbözők, Románia ennek tudatában akar-ja fejleszteni kapcsolatait az európai szocialista országokkal, a szomszédokkal. Nem lehet elszigetelődni a nemzeti határok között, de „megengedhetetlen, hogy ne tartsák tiszteletben a nemzeti határokat, a nemzeti függetlenséget és szuverenitást”.⁷⁵

Az erdélyi magyarság ekkorra már elegendő tapasztalattal rendelkezett a „nemze-tiségre való tekintet nélkül” végrehajtott gazdaságpolitikáról, oktatásfejlesztésről.⁷⁶ Most azonban Ceauşescu a társadalmi és a nemzeti fejlődést a homogenizálás cím-kéje alatt kapcsolta össze, és ezzel új fejezet nyitott a román nemzetépítés és az asz-szimilációs politika történetében. Még akkor is így volt ez, ha a szándékosan nem egyértelmű megfogalmazás lehetővé tett kevésbé kemény olvasatot is. A fordulat megértését nehezítette az erdélyi magyar értelmiség számára, hogy az sem a pártban, sem a nyilvánosságban nem volt előkészítve.⁷⁷ Nem mellékes az sem, hogy a már említett 1968 utáni enyhülés, liberalizálódás után idő kellett a hatalmi apparátusnak is az új vonal gyakorlati alkalmazására. Az új stratégiát nem volt könnyű a napi po-litika nyelvére lefordítani, az államigazgatás tevékenységén keresztül érvényre juttat-ni. Az erdélyi magyarság tömegei pedig ezeken keresztül érezhették, tapasztalhatták a politikai változásokat.

Ceauşescu beszéde más szempontból is fordulatot jelzett. Az ideológiai front be-merevítése véget vetett annak az időszaknak, amikor úgy tűnt, a nyugati irányú külpolitika tartós és lényegi hatással lesz a gazdaság szervezésére és a szellemi életre is. Korábban akadtak ilyen irányba mutató jelek. A romániai értelmiség a hatva-nas évek közepétől több lehetőséget kapott a világban való tájékozódásra. Nagyobb szabadságot élvezett a művészi alkotómunka, a kulturális életnek pezsgőbb lett a ritmusa, és sokszínűbbé vált, mint előtte volt. Hasonló folyamatokat lehetett meg-fi gyelni az erdélyi magyar kultúrában is.⁷⁸ 1971 júliusától hidegebb szelek kezdtek fújni egész Romániában, de Erdélyben ezt jobban megérezték.

Moszkvát, Varsót, Prágát, Szófi át és Berlint persze továbbra sem a román bel-politika fejleményei érdekelték, hanem Bukarest külbel-politikai játszmája. A pekingi út

75 Előre, 1971. augusztus 17. Beszéde végén a főtitkár magyarul éltette pártját.

76 Lásd erről Enyedi Sándor: Magyar nyelvű iskolahálózat Romániában. Múltunk, 1995/1.

77 Egy hónappal korábban, májusban például megjelent a Korunk nemzetiségi kérdéssel fog-lalkozó tematikus száma, három évvel az újvidéki Új Symposion hasonló vállalkozása után.

78 Lásd erről Catherine Durandin idézett művét és a romániai magyar irodalom történetével foglalkozó munkákat.

bizonyította: a román pártfőtitkár nem engedi meg, hogy kialudjon a düh lángja, amelyet függetlenségének meg-megújuló demonstrálásával keltett névleges szövetsé-geseiben. Ez pedig inkább tudható volt, mint látható, mert a többi szocialista ország-ban nem kapott olyan nyilvánosságot a Romániával szembeni komoly ellenérzés, mint Magyarországon. A szovjet vezetők nem akarták a konfl iktust kiterjeszteni és a végletekig mélyíteni. Ez annak ellenére igaz, hogy a nyugati sajtó – tudomást szerezve a Koszigin és Ceauşescu között a moszkvai repülőtéren lezajlott rendkívül éles hangú vitáról – szovjet nyomásgyakorlásról cikkezett és a román határok köze-lében folyó hadgyakorlatokról is írtak.⁷⁹ Románia első embere pedig nemhogy meg-hátrált volna, helyette üdvözülten ment tovább a maga útján, kifelé és befelé egyaránt demonstrálva: a párt és személyes hatalma kikezdhetetlen országában.⁸⁰

Ezt olyan meggyőző erővel sikerült megtennie, hogy a háborgó kelet-európai szövetségesek megriadtak, még a végén nyilvánosan szakít velük Románia. Ilyen fejleményt pedig természeti csapásként éltek volna meg az érintettek. Senkinek nem állt érdekében tovább feszíteni a húrt. Jól jelezte a dolgok akkori állását, hogy Ceauşescu nem kapott Brezsnyevtől meghívást az 1971. augusztusi krími találkozó-ra. A résztvevők együtt ostorozták a román politikát nacionalizmusa miatt, és azért, mert nélkülözi az osztályszempontot, vagyis nem fogadja el a szovjet hegemóniát.

Leonyid Brezsnyev szerint a kínai látogatás „közösségünk ellen irányult, nem az internacionalizmus szellemében zajlott le”. Az SZKP főtitkára megengedte magának azt a kijelentést is, hogy a Szovjetunió a „gazdasági csatornák lezárásával könnyen nehéz helyzetbe tudná hozni Romániát. De ilyesmire csak végső esetben kerülhet sor”. (Az ilyen természetű függőség a találkozó összes résztvevőjét érintette.) A kelet-európai pártvezetők kórusban ítélték el a román pártot, amiért közvetlen vagy vélt érdekeinek oltárán feláldozza a közös érdeket. Ugyanakkor fontolóra vették, hogy a Varsói Szerződés következő ülésén a szuperhatalmakról szóló teóriával kapcsolatban hivatalos magyarázatot kérnek a románoktól. Kádár politikai árulásról és a román pártvezetés nacionalista vonaláról beszélt. Fontosnak tartotta, hogy megakadályoz-zák egy Peking–Bukarest–Belgrád vonal megerősödését. Eközben ugyanezen po-litikusok kivétel nélkül hangsúlyozták, hogy mindenképpen együtt kell dolgozni a román vezetéssel. A belső szövetségesi kör tagjai nem látták értelmét a nyilvános vitának sem.⁸¹

79 Lásd pl. Th e Financial Times, 1971. augusztus 1.; Newsweek, 1971. augusztus 8.

80 Ekkor szabadult meg az ideológiai élet egyik fő irányítójától, Ion Iliescutól is.

81 MOL M-KS 288. f. 4/113. ő. e., illetve 288. f. 32/SZT/1975/54. ő. e. Emlékeztető az 1971. augusztus 2-i krími találkozóról. Mindenesetre érdekes, hogy a CSKP KB 1971. október 21-i ülésén Vasil Biľak KB-titkár nemcsak az internacionalista vonal megsértése miatt bírálta az RKP-t, hanem mert ideológiailag kritikátlan a nacionalizmussal szemben. Külön kifogásolta,

Így azután nem kellett sok idő ahhoz, hogy a magyar párt vezetői ismét önvizs-gálatot tartsanak: helyes-e, ha ő rajtuk csapódik ki a szövetségesek és Románia kö-zötti feszültség? Érdekük-e, és egyáltalán érdeke-e valakinek az, hogy Magyarország és Románia viszonya legyen a legrosszabb a szocialista táboron belül?

Augusztus elején ezeknek a kérdéseknek a súlyától terhelve hallgatta meg az MSZMP KB a Minisztertanáccsal közösen Komócsin Zoltán tájékoztatóját a nem-zetközi helyzetről. A KB-titkár kiemelten foglalkozott Ceauşescu kínai útjával és az

Augusztus elején ezeknek a kérdéseknek a súlyától terhelve hallgatta meg az MSZMP KB a Minisztertanáccsal közösen Komócsin Zoltán tájékoztatóját a nem-zetközi helyzetről. A KB-titkár kiemelten foglalkozott Ceauşescu kínai útjával és az