A nemzetközi békemozgalom ’arcai’

In document Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ (Page 57-62)

2. Békemozgalom – Interparlamentáris Unió a 19. században

2.5. A nemzetközi békemozgalom ’arcai’

A 19.-20. század fordulójára az intézményesült békemozgalmi szervezetek tevékenysége messze túlnőtt a kezdeti kereteken. Tevékenységük a két hágai konferencia megvalósításában játszott szerepükkel érte el csúcspontját. Az IPU mellett azonban nem tudtak további politikai befolyásra szert tenni, így nem is tudták felvenni vele a versenyt.

Aktivitásukat ezért mindinkább a közvélemény befolyásolására összpontosították, s kiterjedt publikációs és propagandatevékenységet folytattak. Bertha von Suttner ezt a fajta munkát a háborút megelőző években különösen fontosnak tartotta: "a reklámok korában élünk" fogalmazta meg naplójában 1912-ben.118

Ezzel együtt a békemozgalom vezető személyiségeinek körében korántsem uralkodott egyetértés a követendő stratégiát és módszereket illetően. Figyelemreméltó azonban, hogy bár a nyilvánosság fontosságát senki nem vitatta, nem éltek a széles néptömegek mozgósításának lehetőségével. Egyedül a ’cárkiáltvány’ érdekében szerveztek tömegeket megmozgató támogató kampányokat, s leginkább Németországban, ahol számos, a békemozgalommal hasonló célokért küzdő szervezet is csatlakozott hozzájuk. A Margarethe Lenore Selenka német zoológus, nőjogi aktivista és pacifista által Münchenben alapított nemzetközi béke-nőszervezet például több száz nagyszabású támogató rendezvényt szervezett. A Bertha von Suttner rokonszenvét élvező Bizottság a Békekonferencia Rendezvényeiért (Komitee für Kundgebungen zur Friedenskonferenz) is nagyméretű kampányokba kezdett Berlinben a baloldali liberális Reichstag-képviselők

alapján 1949-ben kötötték meg, 1954-ben és 1977-ben látták el kiegészítésekkel. Mára majdnem a világ összes országa csatlakozott az univerzális genfi egyezményekhez. AVöröskereszt nemzetközi szervezete a genfi konvenciók révén nemzetközi jogalanyiságot nyert szervezetként működik. A ’hágai jog’ a hadviselés szabályait, a ’genfi jog’ a háború áldozatainak védelmét tartja szem előtt. Miután az ENSZ Alapokmány kimondta az erőszak és a háború tilalmát, a ’hágai jog’ fejlesztése helyett a hadijogi szabályokat a ’genfi jogba’ importálták, és megkezdődött az összeolvadás, mára pedig a hadijog helyett is általánosan a

’humanitárius nemzetközi jog’-ról beszélnek. A hágai egyezmények gyakorlati alkalmazását egészen a 2.

világháború végéig, a genfi egyezményeket 1929-ig jelentősen korlátozta az ún. ’si omnes (ha mindenki)’

klauzula, amely az egyenlő elbánás elve miatt kimondta, hogy az egyezmények csak olyan fegyveres konfliktusban érvényesíthetőek, ahol az összes résztvevő fél aláírta és magára érvényesnek fogadta el őket.

Vö.: Kovács, Péter: Nemzetközi közjog. 2006, 538-541.

117 Apponyi: Emlékirataim. II. 1934. 235.

118 Tagebuch, 1912. jun. 25. Idézi: Kempf, Beatrix: Bertha von Suttner. Das Lebensbild einer grossen Frau.

Wien, Österreichischer Bundesverlag, 1964. 111.

57 (többek között A. Jacobsen, Max Hirsch híres közgazdász, szakszervezeti vezető, valamint Bismarck nagy ellenfele, Rudolf Virchow a nemzetközileg ismert orvos és politikus) támogatásával. A Neue Hamburger Zeitung pedig felhívással fordult ismert bel- és külföldi személyiségekhez, hogy nyilatkozzanak a ’cárkiáltványról’, majd a beküldött nyilatkozatok közül többet nyilvánosságra is hozott 1898. szeptemberi számaiban. (A magyar békeegyesületi személyiségek közül Türr István válaszait adta közre, Jókai Mór válasza csak Bertha von Suttner lapjában a Die Waffen nieder! tudósításában maradt fent.) A Neue Hamburger Zeitungban megjelentetett nyilatkozatokat több korabeli német újság is közölte, miáltal a békemozgalmat foglalkoztató legfontosabb kérdések jelentős közfigyelmet kaptak. E nagyszabású akciók is mutatták, hogy a 19. század végére a német és az osztrák békemozgalom, valamint vezetői is (felsorakozva a hagyományosan erős amerikai, angol és francia mozgalom mellé) egyre erősebb és nagyobb befolyásra tettek szert.119 Komoly szerepet vállaltak az elméleti kérdések felvetésében, tisztázásában és kidolgozásában is.

Halaszthatatlan (elméleti) tennivalóként tűnt fel a mozgalomnak és résztvevőinek identifikációját megjelenítő elnevezések (vagyis fogalmak), mindenekelőtt a pacifizmus pontosítása és árnyalása. A pacifizmussal foglalkozó korabeli ill. modern munkák egybehangzóan megállapítják, hogy az első világháborút megelőzően a szót leginkább a szervezett békemozgalom megjelölésére használták. A 20. század elején a latin pacificare120 szóból alkotott kifejezés bevezetése előtt a szervezett béketörekvések és képviselőik önmegnevezése a ’békebarát’ (Friedensfreunde - friends of peace - amis de la paix stb.) volt, s ezek voltak használatosak a sajtóban és a közbeszédben is. (Az új fogalom/elnevezés megalkotásával és bevezetésével kapcsolatban eltérő vélemények fogalmazódtak meg a békeirodalomban.) Többen E. Arnaud politikai újságírót tartják számon a szó megalkotójaként. Arnaud 1901- ben az Indépendence Belge c. napilapban megjelent cikkében javasolta a ’pacifista’ megjelölést a békemozgalomra és résztvevőire.121 A World Encyclopedia of Peace a modern pacifizmus - fogalom használatának elterjedését az első világháborúval hozza összefüggésbe.122

119 Székely, Gábor, Béke és háború, 1998, 46.

120 A pacifizmus szó a latin pacificare-ból származik (pacificare=pax, pace+facio, facere) szó szerint: békét csináló.

121 Székely Gábor a nemzetközi békeszervezetek történetéről írott könyvében– más források alapján – pacifizmus kifejezés első használójaként E.Paguet-t nevezi meg, aki Le pacifisme (Parizs 1908) c.

munkájában alkalmazta a szót. Paguet így akarta megkülönböztetni a békebarátok passzív mozgalmaitól az aktívan tevékenykedő polgári békemozgalmakat. Vö. uö. Béke és háború, 1998, 363.

122 World Encyclopedia of Peace,1986, 2. kötet, 149.

58 Mindezek mellett is említést érdemel, hogy a háború előtti nemzetközi békemozgalom egyik legjelentősebb alakja Alfred H. Fried az általa kiadott német békeegyesületi újságban, a Friedenswarte-ben már 1901-ben megindokolta a pacifizmus-fogalom bevezetésének szükségességét: "A régi szó: ’békebarát’ kezdi elveszíteni hitelét. Sosem volt a legmegfelelőbb megjelölése törekvéseinknek. A barát szó túl erőtlen, kevésbé kifejező az itt használt összefüggésben.[...] A békebarát tulajdonképpen olyan, amilyenek mi nem akarunk lenni: ő ugyanis a béke fegyveres hatalmak általi fenntartásában hisz és nem a továbbfejlesztett, megszilárdított jogrendszer által biztosított békében. A békebarátok, ahogy ez az elnevezés is mutatja: plátóiak, kiforratlanok, nem elkötelezettek, bizonytalanok, felületesen kezelik a dolgokat és ezzel nekünk számos vonatkozásban ártanak. Így elhomályosították céljainkat és némelyek megengedték maguknak, hogy olyanokat is hozzánk kapcsoljanak, akik egyáltalán nem tartoznak hozzánk. Mindez lehetővé tette ellenfeleinknek, hogy egészen másként lássanak bennünket, mint ahogy minket a valóságban látniuk kellene. Az ő szemükben a békebarát egy kedves fickó, de rossz muzsikus, egy olyan ember, aki nyitott ajtókat dönget, mivel valójában mindenki a béke barátja. Ebben a korábbi megjelölésben semmilyen utalás sincs arra, hogy mi milyen módon kívánjuk elérni ezeket a céljainkat, ami által mi minden más platonikus békebaráttól különbözünk, semmivel sem utal arra, hogy mi nem tétlen-naivan akarunk egy állapotnak örülni, hanem komolyan és határozottan elő akarjuk idézni a dolgok új állapotát."123

Fried azután 1904-ben megjelent főművében (Handbuch der Friedensbewegung124) a

’tudományos pacifizmus’ elméletét is kidolgozta, azzal a céllal, hogy a pacifizmust a korabeli politikai ideológiákkal azonos rangra emelje, és a művelt rétegek számára vonzóvá tegye. Miközben tagadta az etikai motiváció szükségességét, azt hangsúlyozta, hogy a békemozgalomnak egyáltalán nem szükséges további híveket toboroznia, mert a pacifizmusnak, mint tudományos szintű irányzatnak a céljait a széles tömegek is fokozatosan magukévá fogják tenni. A pacifistáknak nem kell további politikai tevékenységre törekedniük, elég, ha egyszerűen ’béketechnikusokká’ (Friedenstechniker) képzik magukat. A ’tudományos pacifizmusnak’ a háborút nem tünetként kellene leküzdenie, hanem a konfliktust kiváltó tényezőket kell hatástalanítania. Közülük a legfontosabbnak az államok együttélésének szabályozatlanságát tartotta, sőt a korabeli

123 Fried, Alfred Hermann, Friedensfreund. Föderalist oder Pazifist? In: Die Friedens-Warte, 1901, Idézi:

Hermes Handlexikon, Die Friedensbewegung, 1983, 300. [német eredetiből fordítva]

124 Fried, Alfred H., Handbuch der Friedensbewegung, I-II. Bd. Berlin-Leipzig, 1904, 21911-1913.

59 államközi kapcsolatokat egész egyszerűen anarchiaként jellemezte. Úgy vélte, ebben a rendezetlen helyzetben nem lehet ’békéről’ beszélni, csupán ’háború nélküli állapotról’

(Nicht-Krieg). E helyzetjellemzés helyességének kétségbevonása nélkül is elmondható, hogy Fried ’tudományos pacifizmus’ elmélete az utópikus gondolkodás jegyeit mutatja.

Ráadásul, az általa sugallt törvényszerű, elkerülhetetlen fejlődés elmélete egyenes úton vezet(het)ett el a pacifisták passzivitásához.125

Ludwig Quidde (1858-1941) a német békemozgalom másik központi alakja és vezetője, történész és ismert demokratikus-republikánus elkötelezettségű politikus, aki A militarizmus a mai Német Birodalomban. Vádirat egy német történésztől126című művével az egyik legjelentősebb német háborúellenes tanulmány szerzőjeként vált ismertté, Fried

’szükségszerűség-elméletével’ szemben azt vallotta, hogy a pacifizmus „nem pusztán tudomány, nem pusztán érdekeket megjelenítő mozgalom, hanem az emberiség akaratának egyik iránya”127, tehát igenis erkölcsi tényező. Idealizmus nélkül a békemozgalom lehanyatlik, a békéért aktívan küzdeni kell, vallotta Quidde, aki ezt a nézetét liberális délnémet Demokratikus Néppárt tagjaként a politikában is képviselte.128

A századforduló pacifizmusára legnagyobb hatást gyakorló elméletek és személyiségek sorából nem maradhat ki az angol Norman Angell (1872-1967) újságíró, közgazdász, baloldali liberális beállítottságú politikus, később munkáspárti képviselő sem. 1910-ben a Daily Messenger párizsi tudósítójaként jelentette meg nagyhatású művét A nagy illúzió (The Great Illusion) címmel, amely még abban az évben több nyelven is megjelent, és akkor óriásinak számító 20.000 példány fogyott belőle (magyarul Kunfi Zsigmond fordításában csak 1915-ben adták ki Rossz üzlet a háború címmel). A mű alapgondolatai észrevehető kölcsönhatásban állnak Alfred H. Fried korábbi és későbbi műveivel.

Figyelemreméltó, amit Angell az egyre növekvő gazdasági és társadalmi összefonódásról és a belőle következő egymásrautaltságról ír, vagyis: hogy már kezdeteiben felismerte a mai modern kor globalizációs jellegét. Úgy vélte, minden konfliktus azonnal háborúhoz vezet, melynek elkerülésére egyetlen út az együttműködés kialakítása. Egyúttal hosszas elemzéssel kívánta bizonyítani, hogy a háborúk gazdaságilag és társadalmilag is jóval több kárt okoznak, mint amennyi hasznot hozhatnak. A társadalom és az egyének háborúval

125 Wolfrum, Edgar, 2003, 94.

126 Der Militarismus im heutigen Deutschen Reich. Eine Anklageschrift. Von einem deutschen Historiker.

először megjelent 1893-ban.

127 „nicht nur eine Wissenschaft, auch nicht nur eine Interessenbewegung, sondern ebenso eine Willensausrichtung in der Menschheit” Idézi németül: Wolfrum, Edgar, 2003, 94../ magyarul Székely, Gábor, Béke és háború, 1998, 46.

128 Quidde 1927-ben Ferdinand Buisson-nal, a népszövetségi gondolat egyik előharcosával közösen megkapta a béke-Nobel-díjat.

60 kapcsolatos beállítódásának átalakulását a háborúk valós körülményeinek széles körű feltárásától várta. Nagy visszhangot keltettek a nemzetközi békemozgalmat kritizáló megállapításai, mivel a békemozgalom egészét a pacifizmus radikális ágával és a

’tolsztojanizmussal’ azonosítva bírálta módszereit és működését. Jónak, de haszontalannak ítélte a háborúk erkölcsi alapú támadását, amíg bármely politikai csoport és felfogás hasznot remélhet a háborútól. Egyetlen célravezető megoldásnak a politikai elvek alapvető átformálását tartotta. Ilyen alapon bírálta a hágai békekonferenciákat is: félrevezető azt várni – jelentette ki –, hogy puszta törvényi úton meg lehet akadályozni a háborút.

Elemzését bizakodva zárta, de kiemelte, hogy csak hosszú távú, akár évszázados fejlődéssel lehet elérni a helyzet javulását.129

Angell 1912-től indította el Londonban a War an Peace (Háború és Béke) című lapot, amelyet a háborús években is kiadott, s amelyben a háború kitörésekor is nyíltan vállalta háborúellenes nézeteit. 1931-ben lovagi címet kapott, majd 1933-ban a Népszövetség végrehajtó tanácsának tagjaként béke-Nobel-díjjal tüntették ki.

2.5.1. A pénzügyi támogatók: Nobel és Carnegie

Nem vitatható, hogy a háború előtti békemozgalom alakulását nagy mértékben befolyásolták pénzügyi támogatói: nélkülük a mozgalom legjelentősebb eredményei és szervezetei nem jöhettek volna létre. A 19-20. század fordulóján két alapvető jelentőségű felajánlás növelte meg a mozgalom súlyát és erejét. Alfred Nobel (1833-1896), a dinamit feltalálója és a századvég egyik leggazdagabb vállalkozója, 1895-ös végrendeletében a következőképpen rendelkezett 35 millió svéd korona összegű vagyonrészéről: „A tőke, melyet végrendeletem végrehajtói biztos értékpapírokban fognak elhelyezni, alapítványként kezeltessék, melynek kamatait évenkint jutalomképp azok között osszák szét, kik a lefolyt évben az emberiségnek a legnagyobb szolgálatot tették.” A kamatokból öt egyenlő összegű díjat kívánt létrehozni, melyek közül egyik a béke-Nobel-díj lett: „egy rész annak, ki az emberiség testvériesülésére, az állandó hadsereg megszüntetésére vagy leszállítására, valamint békekongresszus alapítására vagy terjesztésére a leghatározottabban közreműködött.”130

129 Vö: Angell, Norman: Rossz üzlet a háború. Ford. Kunfi Zsigmond, Budapest, Népszava Kiadása, 1915/Székely, Gábor, Béke és háború, 1998, 48-50.

130 Részletek Alfred Nobel Testamentumából (1895) Idézi: A Magyar Szt. K. O. Békeegyesületének Évkönyve. 1896, 9.

61 A békemozgalom maga bizonyos kritikával fogadta a díjakat, mert odaítélésükbe szinte csak áttételesen szólhatott bele. (Később az a kritikai vélemény is hangot kapott a nemzetközi sajtóban, mely szerint sokan éppen a díjak reményében kezdeményeznek valamilyen békeakciót. Hasonló kijelentést tett maga Ludwig Quidde is, még díjazását megelőzően az 1920-as évek elején.)

A másik hasonlóan jelentős felajánlás Amerikából érkezett, az acélipari multimilliárdos Andrew Carnegie-től, aki már az interparlamentáris intézményesülés elindítását, az 1889-es alapító konferencia anyagi támogatását is magára vállalta, valamint az Állandó Választottbíróság székhelyének, az 1913. augusztus 28-án megnyitott Hágai Békepalotának építését is finanszírozta.131 1910-ben Nobel mintájára 11,5 millió dollár értékű 5%-ot kamatozó értékpapírokból álló alapítványt tett a háború eltörlésének gyorsítására a béke érdekében dolgozó szervezetek számára.132 A Carnegie Endowment for International Peace133 finanszírozásával működött a Berni Békeiroda (International Peace Bureau) 1914-ig, amikor is hirtelen döntéssel megvonták tőle a pénzt, mondván, hogy az alapítvány csak a szervezetek elindulását hivatott segíteni, működtetésüket már nem. Így azután a központi iroda működése éppen a háború kitörésekor került válságba.

In document Eötvös Lóránd Tudományegyetem Bölcsészettudományi Kar DOKTORI DISSZERTÁCIÓ (Page 57-62)

Related documents