167 reménykedett, hogy a nagy terjedelem elriasztja az olvasókat.384 A rendszerváltás után megindult a regény újrafelfedezése és értékeinek kiemelése, több elemzés is készült róla, mind műfaji, mind tartalmi szempontokat vizsgálva. Fábri Anna az 1998-ban kiadott Jókai szövegválogatásában az életmű fontos darabjaként sorolta be. Kiemelte az ekkor Jókai által megfogalmazott, megváltozott állásfoglalásának fontosságát Magyarországnak a Monarchiához és a dinasztiához fűződő kapcsolatát illetően.385
1990 óta A jövő század regénye több kiadást is megért. Az újabb kiadásokhoz írott utószavakban Szegedy-Maszák Mihály és Lukácsy Sándor adtak elemzést a regényhez.
Lukácsy Sándor mint „a hazafias magyar utópiát” értékelte a művet az 1997-es gyűjteményes díszkiadásban.386 Gángó Gábor akadémiai doktori értekezésének téziseiben az első Monarchia-regénynek nevezi A jövő század regényét, kiemelve azt a különlegességét, hogy Jókai a Monarchia jelen idejében kísérletezett a kényes politikai téma és a művészi hitelesség összeegyeztetésével.387 Ha A jövő század regényét Monarchia-regényként szemléljük, akkor ebbe a kategóriába kívánkozik a kissé korábban írt A csigák regénye is, mely alig 4 évvel a kiegyezés után már a Monarchia (és a dualizmus) lényegi problémáit veti fel.
A jövő század regényét korában nem értették meg, vagy inkább: félreértették, s a valószínűleg írói kísérletnek szánt műben felvetett kérdésekhez nem kapcsolódott kiterjedtebb társadalmi diskurzus. A huszadik századi események és a jelenkor tükrében azonban továbbra is kétségtelenül aktuális, leginkább egyértelműen ma sem megválaszolható, elgondolkodtató és megvitatásra érdemes kérdésfelvetései által.
168 eszmék képviseletére vállalkozott, így kezdett el 1895-től a pacifizmus és az interparlamentarizmus magyarországi intézményesülésében szerepet vállalni.
A Jókait övező nyilvános rajongás az 1890-es évek derekától, 50 éves írói jubileuma után kezdett alábbhagyni. Amikor 1899-ben, 74 évesen feleségül vette a nála 50 évvel fiatalabb vagyontalan, zsidó származású színésznőt, Nagy Bellát, éles kritikák, társadalmi és családi elutasítás, kirekesztés kereszttüzébe került. A személyét ért támadások és családjának elutasítása hatására teljesen visszavonult a nyilvánosságtól. Valószínűleg saját személyes sorsának hatására utolsó éveiben egyre nagyobb teret kapott műveiben az izoláció és az izolálódás problémája.
1902-ben írott, utolsó előtti, az Ahol a pénz nem isten című regényében mintegy összegzését adta a századvégen kiteljesedő értékválság (de legalábbis értékbizonytalanság) általa felismert okainak. S végül is kettős választ kínált az így számba vett társadalmi és egzisztenciális problémákra. Az egyik lehetséges megoldást, az izolációt és kivonulást választó Capitano adja. A másikat a szigetre tévedt magyar tengerésztiszt nyilatkoztatja ki, aki viszont visszavágyik hazájába, hogy megvédhesse a fenyegető pusztulástól. Az író ebből a két nézőpontból mondja el nézeteit a magyarság fennmaradásának, a háború és béke, a honvédelem, a katonai szolgálat, a párbaj kérdéseiről. A regény, amely folytatásokban a Budapesti Napló hasábjain jelent meg, több ponton is összekapcsolható A jövő század regényével, számos motívumára találhatóak benne visszautalások. Ilyen a társadalmi utópia szigetmotívuma, amely itt már az egész regényt kitölti. Vagy az, hogy Európa és Magyarország jövőjét itt is az orosz nihilizmus fenyegetése árnyékolja be.
Az Ahol a pénz nem isten, e sajátos robinzonád történetének középpontjában a dél-amerikai partoknál élő kis kolónia áll. Egy brazil kereskedelmi hajó magyar tengerésztisztje egyik útján rátalál a vulkáni szigetre, amelynek telepesei: Capitano és családja bizalmukba fogadják, elmesélik történetüket. Kiderül, hogy hajótörést szenvedve csodálatos módon menekültek meg és kerültek az elzárt szigetre, amelyen azután szinte földi paradicsomot alakítottak ki maguknak. Életükben nincs pénz és fegyverek sem, gyermekeik nem ismerik az emberölés fogalmát. A vallásuk maga az emberszeret. Amikor látogatójuk, a tengerésztiszt felfedezi, hogy a sziget rendkívül gazdag ércekben, megpróbálja rábeszélni a Capitanot és családját a kincsek kiaknázására és a társadalomba való visszatérésüket sürgeti, hogy ott meggazdagodva, jólétben élhessenek. A rábeszélés azonban nem vezet eredményre, Capitano nem kíván visszatérni a számára már idegenné vált emberi társadalomba, a tengerésztiszt azonban visszavágyik és alkalomadtán el is
169 hagyja a szigetet, hogy Európába és Magyarországra visszatérve elmesélje az írónak a csodálatos szigeten látottakat.
A Capitano és a tengerésztiszt párbeszédének keretében, mintegy saját írói kettős énjének dialógusában ütközteti a szerző kétpólusú véleményét a háború-béke, realitás-idealitás kérdésében. A problémát a Capitano már végzetesen súlyosnak tartja: „én kétségbe vagyok esve a hazámért” – mondja; Európa helyzetét szintén súlyosnak látja: „mélyen és következetesen ássa aknamunkáját az anarchia, a nihilizmus, a hontagadás és az égtagadás szelleme”. „Európa ott van már a tenger színe alatt. Hatalma, gazdagsága már csak mesemondás. Alul kezdődik a süppedés, a néptömegeknél. Azok már szájig vannak a vízben. Mindenkinek fáj valami, soknak fáj minden. Akik felül vannak, azok az egész nemzet fájdalmát viselik.”388 Nemcsak a nép, hanem a hazájukért felelősséget érző uralkodók, a dinasztia sorsát is nehéznek látjuk ebből a szemszögből. Nem véletlen, hogy a Capitano alakját az eltűnt János Szalvátorról, vagy későbbi nevén Orth Jánosról mintázza Jókai, aki szintén ki akart vonulni a társadalomból, mert úgy érezte, hogy nincs mozgástere az érzékelt problémák megváltoztatására. A süllyedő Európa képével párhuzamosan (a tengerésztiszt szavaiból) kibontakozik a magyarságra leselkedő végveszély képe is. Újra előkerül az elszigetelt magyarságnak a korábbi regényekből már ismert toposza: „Sziget az országunk a népek tengerében”, melyre a környező nemzetiségek és országok éheznek.”
„A mennyországot megszerzi a hit és az erény; de a földi hazát nem tartja meg más, mint a hősi vitézség389 hangzik a tengerésztiszt egyértelmű állásfoglalása Capitano szilárd pacifista meggyőződésével szemben. Hisz abban, hogy csak a magyarok harcra kész hazaszeretete mentheti meg a nemzetet a végpusztulástól, s éppen ezért a honvédelemet gyengítő, lefegyverzésre buzdító irányzat halálos lenne a nemzetre nézve: „Hát ha most támadna egy új messiás, aki azt hirdetné, hogy: „le a fegyverekkel!”– Hát az legelőször is tönkretenné a saját hazáját.”390 A Capitano hitvallása azonban ezzel szemben az, hogy semmilyen törvény nem kényszeríthet senkit a másik ellen harcolni, fegyvert fogni.
Kifejti, a népek maguk okozzák saját boldogtalanságukat, amikor a lőport, a robbanószert az eredeti békés építő célok helyett rombolásra, emberölésre, pusztításra használják: „a föld lakói szenvedjenek a saját bolondságuk miatt. A nemzetek gyűlölik egymást, és ez a gyűlölet felemészti a jólétüket.” A fegyverkezés és pusztítás helyett a tudományban és a
388 In: JM: Összes Művei (Kritkikai kiadás), Budapest, Akadémiai Kiadó, 1971, 161-162.
389 In: JM: Összes Művei (Kritkikai kiadás), Budapest, Akadémiai Kiadó, 1971, 137.
390 uo.
170 kultúrában kellene versengeniük. „De hát tudom, hogy ez mind lehetetlenség.”391 Végezetül a háború és béke kérdéséhez kapcsolódva még a párbaj kérdése is előkerül a beszélgetésben.392
Jókai A jövő század regényében felvetett pozitív jövőképpel szemben ebben a kései regényében kiábrándultságot tükröző negatív, baljós jövőképet rajzol Európa, s benne a magyarság elé.
A regény megjelenésekor már nem kapta meg a korábbi Jókai műveket kísérő kitüntetett figyelmet. Egyrészt az író elszigetelődése miatt, de azért is, mert a századfordulóra a folytatásokban megjelenő regényekkel szemben egyre inkább a publicisztikai írások kerültek az újságolvasó közönség érdeklődésének homlokterébe. A Jókai-irodalom pedig sokáig nem vette komolyan az idős író műveit. Sokszor csak felületesen vizsgálták a regényt, voltak, akik a természettudományos, egzotikus növényleírásokra koncentráltak, mások az elvonulás sziget motívumát ragadták ki az összképből. Csak az utóbbi időben történt meg a beillesztése az elemzők által A jövő század regényével emblematizált, társadalomkritikát és jövőképet megfogalmazó Jókai-művek sorában.
Jókai rendkívüli, szinte már nyomasztó sikerének a kortársak, és az utókor is keresték az okait. Sikerességének legfőbb összetevőit kritikusai leginkább abban találták meg, „hogy kedvében járt, hizelgett az olvasóknak, amikor a kívánatost, a vágyottat, mint valóságost – sőt megtörténtet mutatta be, s hogy a tetszenivágyás, nem pedig az igazmondás vezérelte tollát; hogy nem sokat törődött a való élet tényeivel, ellenben mítoszokat gyártott hazáról, nemzetről, családról, szerelemről, becsületről, múltról és jövőről.”393 Sokan hiányolták a belső, kidolgozottabb személyiségrajzok elmaradását, sokallták a meseszerű elemeket. Az általa felvetett társadalmi és individuális problémák azonban sok ponton találkoztak a közönséget foglalkoztató kérdésekkel, így megkönnyítették az azonosulást. Az őt ért kritikákra, az irodalmi idealizmus és realizmus kérdéseire Jókai már-már visszatekintve, egyik regényében így válaszolt: „Hát miért volnék én idealista? S miért volnának realisták
391 uo. 133.
392 In: JM: Összes Művei (Kritkikai kiadás), Budapest, Akadémiai Kiadó, 1971, 134., A Capitano elmondja, hogy egykori önmagával ellentétben ma már gyűlöli a párbajt. A tengerésztiszt azonban még nem lát helyette más megoldást, annak ellenére sem, hogy már társadalmi összefogás indult ellene: „Hiszen odakinn a nagyvilágban is sokan annak tartják: tevékeny ligák alakultak a párbaj megszüntetésének általánossá tételére a társadalomban. Mert törvénnyel a párbajt nem lehet eltörülni, csak társadalmi úton. Nemes feladat, elismerem. De az a nehéz kérdés áll előtte, hogy mivel fogják a párbajt helyettesíteni.”Jókai regényeiben a párbaj egyik gyakran használt, kedvelt konfliktussűrítő írói motívumaként van jelen, bár magánemberként nem lelekesdik érte, de esetenként elkerülhetetlnnek tartja. Vö: Fábri, Anna: Jókai-Magyarország. A modernizálódó 19. századi magyar társadalom képe Jókai Mór regényeiben. Budapest, Skíz, 1991.
393 Fábri, Anna: Jókai Mór. 1998, 21.
171 csak azok, akik Balzac és Zola iskolájához tartoznak? Hiszen igaz, hogy furcsa dolgokat is írtam össze, amelyeket a csapongó képzelet hozott elém; de munkáim összes tömege egy egész nemzet népéletét igyekszik híven, a valótól ellesetten visszaadni. Én egész hajlamom szerint realista író vagyok, és azt mondom, hogy ilyen a valódi élet.”394
Jókai állásfoglalása a béke és háború, a Monarchia és Európa kérdésében mind regényeiben, mind publicisztikai, politikai állásfoglalásaiban, mind pedig békeegyesületi szerepvállalásában egyszerre mutat kontinuitást és állandóságot. Regénybeli állásfoglalásai mindenkor reflektálnak korának valóságára, közvetítik véleményét, kritikus látásmódját, majd pedig kiábrándultságát.
A jövő század regényében és az Ahol a pénz nem istenben felvetett kérdéseket és válaszokat illetően is sokatmondóak írói törekvéseit összegző szavai, melyeket 1894.
január 26-án, írói jubileumi ünnepségén tartott köszönőbeszédében mondott: „A költő tartozik nemzete lelkének kifejezésére lenni. És ha nem találná is az életben az ideált, a költő missziója az, hogy azt keresse, megalkossa, nemzetével megismertesse.”395