Bertha von Suttner kaukázusi tartózkodásának éveiben kezdett írni, eleinte csak tudósításokat, kisebb-nagyobb cikkeket küldött európai lapoknak. Majd regényírással is megpróbálkozott, s első próbálkozásait folytatásokban ismerhette meg a német nyelvű újságolvasó közönség. A fogadtatás jó volt, a lapszerkesztők folytatásra ösztönözték. Így azután 1883-tól évente jelentetett meg egy-egy könnyedebb stílusú nagyobb regényt, melyek általában érzelmes női történeteket foglaltak magukba, vagy a szerző társasági életbeli tapasztalataiból merítettek témát. Végül is kenyérkereső íróvá vált, akinek ugyan az írás nemcsak munkát, örömet is jelentett, ugyanakkor tudatában van annak, hogy nincs kiemelkedő tehetsége ezen a téren. Későbbi éveiben azonban már többször terherként élte meg, hogy akkor is írnia kellett, amikor a békemozgalmi és újságírói tevékenység kötötte le idejét, figyelmét és kedvét, de nem nyújtott anyagi biztonságot.
A Kaukázusban folytatott szellemi önképzés évei alatt az ekkortájt mind nagyobb teret nyerő szociáldarwinizmus és az önállósodó új tudományág, a szociológia jelentős mértékben hatottak a Suttner házaspár társadalmi kérdéseket érintő nézeteinek alakulására.
Herbert Spencer tanainak és az evolucionizmus elméletének elkötelezettjeiként tértek vissza Európába, ahol az európai társadalomba való visszailleszkedés folyamán szerzett tapasztalataik arra ösztönözték az írónőt, hogy írói tevékenységét felvilágosító célokra használja fel. Irodalmi műveivel is hozzá akart járulni az emberiség folyamatos fejlődéséhez, és az olvasáson keresztül szórakoztatva akarta elősegíteni az olvasók nevelését.301
Ez a felvilágosító törekvés adta az indíttatást Suttnernek, hogy egy addig általa nem gyakorolt tudományos műfajban, filozófiai értekezésben is kipróbálja magát, s hozzákezdjen Maschinenalter c. műve írásához. A kézirat 1886 telére készült el és eredetileg 8 fejezetből állt, amelyekben a szerző a társadalmi élet főbb területeiről fejtette ki nézeteit. Meglehetősen szokatlan megoldást alkalmazott: a nézetek kifejtését a jövőbe helyezte, s így az írói-előadói reflexió révén megrajzolva egy elképzelt fejlődési ívet, a korabeli jelen képét a jövő század társadalmi képével kapcsolta össze. A 20. század végéről az 1880-as évek Európájára visszatekintő tudós szájába adott előadássorozattal
301 Vö: Bock, Sigrid, Bertha von Suttner. Die Waffen nieder! Vom Roman zur organisierten Friedensarbeit.
Berlin, Akademie Verlag, 1989.
137 egyszerre hívta fel olvasói figyelmét a jelen sokrétű elmaradottságára és a fejlődés lehetőségeire. A modern gépkorszak (Maschinenzeit) eljöveteléről a bevezetőben így ír:
„[…] a demokratikus eszme győzedelmeskedik a despotizmus felett, a humanitás eszméje legyőzi a háborús csatározásokat, és a tudomány felülkerekedik a legendákon”.302 A jövőből visszatekintő vizsgálat pillanatfelvételéül az 1886-87-es évet és annak társadalmi jelenségeit és viszonyait jelölte meg. Hangsúlyozta, hogy a választást ezeknek az éveknek az „eseménytelensége” magyarázta, az, hogy semmilyen különösebb, megrázó, figyelemfelkeltő esemény nem történt, ami megnehezítené az átfogó pillanatkép készítését a korszak életéről. Munkájának központi tézisét (természetesen) a Spencer és Darwin tanainak hatására kialakult evolucionista elköteleződésének értelmében fogalmazta meg, s a mind hatékonyabb szemléltetés érdekében a ’Herstlaub im April’ [őszi lombok áprilisban] hasonlatával jellemezte saját korát. Olyan korszaknak, amelyben az új eszmék már jelen vannak, de még nem sikerült teljes áttörést elérniük, a régi felfogások még számos terülten próbálják visszafogni a feltartóztathatatlan ’tavaszi’ növekedést. A vizsgált korszak, vagyis az írónő és olvasói saját korának legfontosabb vívmánya azonban a fejlődéselmélet megjelenése és kikristályosodása. Az emberiség fejlődésének megkönnyítését, nemesítését, gazdagítását szolgálja (hosszabb távon, persze) a korszak technikai, tudományos, természettudományos vívmányainak serege is. Mellette pedig fontos jövőbe mutató tényező a szociológia megjelenése, amely a távoli jövőben majd a politika helyét átvéve tölti be társadalmat szervező funkcióját.
Suttner a műben alaptézisének, a fejlődéselméletnek, mint abszolút ideának megfelelően élesen bírálta az „elavult” államformákat, a „nemzeti egoizmust”, a nők helyzetét, a párkapcsolatokat meghatározó szexuális prüdériát, a vallás és az egyházak dogmatizmusát, az antiszemitizmust, a művészet és a tudomány elzárkózását a fejlődés elől, az elavult oktatási rendszert stb. Minden területen „a szabadság és az igazságosság” megvalósítását tartotta kívánatosnak, hogy szabad utat engedjenek a feltartóztathatatlan fejlődésnek.
Hangsúlyozta, hogy a fejlődéselmélet hívei számára idegen a fennálló társadalmi renddel szembeni minden forradalmi, erőszakos lépés, s ezért mind a kommunizmust, mind az anarchizmust elutasítják. Leszögezte, hogy nincsenek szükségszerű, abszolút, önmaguktól létező tényezők, mint pl. a háború, a szociális, társadalmi igazságtalanságok, mint a
302 „[…] in der das demokratische Prinzip gegen Despotenverehrung, das Humanitätsprinzip gegen Streitaxt-Schwingerlei und das wissenschaftliche Prinzip gegen Wundergeschichten sich sträubte.” In: Suttner, Bertha von: Das Maschinenalter. Zukunftvorlesungen über unsere Zeit von Jemand, Zürich, Magazin Verlag, 21889, előszó
138 rabszolgaság, a nyomor, az őket előidéző okok ugyanis megváltoztathatóak, megszüntethetőek. Mögöttük emberi tényezők és nem a szükségszerűség állnak.
A nacionalizmust vizsgálva legfontosabb problémának a hozzá szorosan kapcsolódó patriotizmust látta, a különbségtétel és az elhatárolódás ugyanis a viszályok táplálói. A nemzetközi összeköttetések, kereskedelem, közlekedés, technika és tudomány fejlődésével azonban egyre sokrétűbbé válnak a cserekapcsolatok, amelynek révén a különböző népek hasznos tulajdonságait megismerve a látogató magába építheti, elsajátíthatja a másik hasznos tényezőit. Ezt segítik a tudományok is, amelyek a szerző szerint eleve nemzetköziek. Suttner a nemzetek és nemzetiségek, a hagyományok, a mitológiák viszonylag gyors eltűnését prognosztizálta: nemzetállamok feletti világpolgárság eszményének kifejlődését vetítette előre a 20. század tudósának korába. A negatív társadalmi jelenségek, mint a rang, társadalmi alá- fölérendeltségi viszonyok, vagy a párbaj szintén eltűnnek majd a 20. századi Európából, bár a párbaj szelleme még sokáig eleven marad a háborúkban, végül azonban mindenki belátja majd értelmetlenségét.
Suttner (és a jövőből visszanéző tudósa) súlyos problémának látta a korabeli oktatási rendszert irányító és uraló felfogást. A ’tavaszi fejlődés megkésettségének’ egyik legfőbb okát ebben jelölte meg, itt mutatta ki leginkább a visszahúzó régi tanok uralmát, amelyek nem csak hogy mellőzik az új tanokat, de párbeszédet sem kívánnak róluk kezdeményezni. Példák sorát hozta a korabeli történelemoktatásból kiindulva, amelyek a csaták, a harcok hőseinek dicsőítésével magát a barbarizmust dicsőítik, s így egy avult,”demoralizáló” gondolkodásmód uralmát tartják fenn. A 19. század végének háborúi egyébként is a teljes pusztítás felé tartanak, mert vagy magukat, vagy az emberiséget fogják elpusztítani. Suttner a közeli jövőtől (az ugrásszerű technikai, tudományos fejlődés révén) az új, óriási embertömegeket megmozgató légi-vízi- szárazföldi hadviselés megvalósulását várta, amely a társadalom teljes szélességére kiterjedve mindent elpusztít majd, s így senkinek nem lesz esélye a győzelemre.
Az egyházaknak a korszellemtől való elzárkózását szintén súlyos problémának látta, ami által csak még nagyobb ellentmondás tátong majd a való élet és az iskola, illetve a vallás tanai között, és ez az emberek elfordulását eredményezi majd. Az antiszemitizmust illetően a fő problémát politikai programmá emelésében látta, s erről a bécsi (keresztényszocialista) Karl Lueger példája győzte meg, aki az antiszemitizmust expressis verbis politikai programja központi elemévé tette.303 (Mindezek után nem meglepő, hogy)
303 Vö. Hamman, Brigitte: Bertha von Suttner
139 a Suttner házaspárnak döntő szerepe lett a bécsi antiszemitizmus elleni egyesület (Anti-Antisemitismus Verein) 1891-es megalakulásában, amelynek sikerült megnyerni néhány olyan fontos személyt is, aki az alakulófélben lévő békeegyesületben nem kívánt nyilvános szerepet vállalni, mint például Peter Rosegger, Marie Ebner-Eschenbach, vagy Johann Strauss. Az egyesület saját lapot is indított, és Suttner igyekezett csatlakozásra bírni Theodor Herzlt is, aki folyamatosan ellenállt a felkéréseknek, hatástalannak, jelentéktelennek nevezve, de távolságtartó jóindulattal kezelte az egyesületet. A Herzl által kidolgozott cionizmus új zsidó nacionalista programját, majd a zsidó állam létrehozását azonban Suttner utasította el, nemzetekfeletti nézőpontjából nem tartotta megfelelő megoldásnak a nemzeti alapú kivonulást, tovább erősítve az ellentéteket.304
A fejlődéselméletet hangsúlyozó példák sorában fontos még kiemelni Suttnernek (és a jövőbeli tudósnak) a nőkérdésben megfogalmazott véleményét. Ezen a téren egyenjogúságot várt éppúgy, ahogy a szerelemben és szexualitásban is.
A Maschinenalterben305 (Gépkorszak) már Suttner későbbi pacifista elkötelezettségének (Darwin és Spencer elméleti munkáin alapuló) érvrendszerével támadta a háború szörnyűségeit, noha a mű megírásakor még nem tudott a létező pacifista mozgalmakról és nem is érlelődött benne ilyen irányú szerepvállalás igénye. Már a kézirat befejezése után, Alphonse Daudet (1840-1897) párizsi irodalmi szalonjában értesült először arról, hogy Londonban létezik egy Nemzetközi Döntőbírósági és Béke Társaság (International Peace and Arbitration-Association 1880), ekkor ismerkedett meg a szervezet vezetőjének Hodgson Prattnak a törekvéseivel, s ekkor szerzett először információkat magáról a békemozgalomról is.306
Párizsból való visszatérése után békemozgalmi elhivatottságot érezve könyvének korrektúralevonatához egy kiegészítő (9.) fejezetet csatolt a nemzetközi békemozgalmakról, amelyeket a fejlődés fontos jeleinek tartott. Itt mutatott be és értékelt olyan jelenségeket, mint a szabadkőművesség, amely ártalmatlan, emberbarát szövetkezésen alapul, ugyanakkor körülveszi magát az elavult misztikus tradíciókkal,
304 Vö. Hamann, Brigitte: Bertha von Suttner
305 A mű címét a megjelenésétől fogva általában „Maschinenzeitalter”-ként idézik. Bertha von Suttner könyvét eredetileg Maschinenalter címmel jelentette meg. Párizsi élményeinek hatására változtatta meg a Maschinenzeitalter – címet Maschinenalterre és 1887-ben először ezzel a címmel jelent meg. Azóta mindkét változat használatban van, magában az írásban a szerző általában a Maschinenaltert használta.
306 Suttner háborúellenes összefügésseit vizsgálva Brigitte Hamann is kiemeli, hogy a párizsi látogatás előtt elkészült kézirat háborúellenes tárgyalásmódja már egyértelműen mutatta, hogy Suttner mennyire érett volt a békemozgalmi gondolat befogadására: „Wie reif sie 1888 für die Idee der Friedensbewegung war, beweisen jene Passagen im Maschinenzeitalter, die sie vor ihrem Paris-Besuch geschrieben hatte.” In: Hamann, Brigitte, Bertha von Suttner. Ein Leben für den Frieden, München, Piper Verlag, 31999, 118.
140 amelyek akadályozzák, ráadásul az egyház rányomta az összeesküvés bélyegét.
Megemlítette az emberbarát szerveződések sorában a Vöröskereszt intézményét, s méltatta létrehozóját, Dunan-t. Úgy vélte ugyanakkor, hogy a békemozgalmi fejlődés hatására fokozatosan szükségtelenné válik majd a humanitárius szervezet működése, amely csupán néhány száz vagy ezer katona életét tudja megmenteni, a döntőbíróságok rendszerének bevezetése emberek millióit óvja meg az értelmetlen háborús pusztulástól. Korának társadalmi mozgalmait bemutatva végezetül pedig tudósította olvasóit a korszakban létező békeegyesületi szervezetekről, képviselőikről, általános békefelhívásaikról. Már csak azért is, mert: „hozzám hasonlóan olvasóimról is feltételeztem, hogy nem ismerik korunk ezen jelenségét”.307
Suttner a Maschinenalter esetében a „tudományos érvek” bemutatására a dialógus eszközét alkalmazza, amellyel tudatosan állítja szembe a régi és az új felfogás elemeit, és ezek tanulmányozása, elemzése útján alakítja a szereplő és vele maga az olvasó látásmódját.
A tudományos értekezések tónusát és (olykor) módszereit imitáló előadásmód arra enged következtetni, hogy Suttner e művét elsősorban a művelt olvasóközönségnek szánta.
Hasonló okra vezethető vissza, hogy (célzottan) névtelenül, de „Zukunftsvorlesungen über unsere Zeit von Jemand” [Jövőbeli előadások korunkról Valakitől] alcímmel jelentette meg. Meggyőződése volt, hogy az efféle filozófikus esszé egy nő tollából (1887-ben) még teljesen komolytalan hatást keltene, sőt (különösen tudományos körökben, ahol még a nők gondolkodási képességeit illetően is számos előítélet létezik), elutasítást váltana ki. Jónak látta tehát, hogy neve és neme tényével ne befolyásolja az olvasóközönséget. „Hogy ezúttal név nélkül lépek a közönség elé, annak az az oka, hogy ha a könyvben nevem megjelenne, éppen azon körök elől zárná el művemet, amelyiknek leginkább szánom”.308 Nem véletlen, hogy Suttner ezekután büszkén emlékezik egy németországi férfiismerősére, aki nem tudva szerzőségéről eltanácsolta őt a Maschinenalter olvasásától, amelyet „nem nőknek való olvasmány”-ként titulált.309 A kötet megjelenése után találgatások kezdődtek a szerző kilétére vonatkozóan (felmerült Max Nordau neve is). Suttner csak kilenc évvel később, a 3. kiadás során fedte fel
307„So wie ich nichts davon gewußt hatte, setzte ich auch bei meinen Lesern die Unkenntnis dieser Zeiterscheinung voraus.” In: Suttner, Bertha von, Memoiren, Stuttgart, Deutsche Verlaganstalt, 1909, 177.Idézi Hamann, Brigitte, Bertha von Suttner, 1999, 120.
308 „Wenn ich diesmal anonym vor das Publikum trete, so geschicht es, weil mein Name, wenn genannt, gerade solche Kreise meinem Buche verschließen könnte, für die es hauptsächlich bestimmt ist.” In: Suttner, Bertha von, Das Maschinenalter. 1889. Előszó
309 In: Suttner, Bertha von: Lebenserinnerungen, 1970, 214. Idézi: Bock, Sigrid, Bertha von Suttner. Die Waffen nieder! Vom Roman zur organisierten Friedensarbeit. Berlin, Akademie Verlag, 1989.34.
141 büszkén szerzőségét a nyilvánosság előtt, és elértnek látta a titkolózás célját, azzal, hogy a művet komoly tudósok is olvasták és senki sem sejtette, hogy nő tollából valók a megfogalmazott gondolatok. Suttner ezt is arra látta bizonyítékként, hogy nincs külön női és férfi írás- és gondolkodásmód.310
A műben vitatott mozgalmak közül, a szocialisták és a szociáldemokraták gyorsan reagáltak a Maschinenalter által megfogalmazott kommunizmus- és forradalomellenes nézetekre. August Bebel, a német szociáldemokrata mozgalom egyik alapító személyisége a szocialista mozgalmat forradalomellenes alapon elítélő tézist erősen polgári szemléletűnek nevezte a kötetről megjelent recenziójában. Elmondható, hogy a Maschinenalter tematikájának és formájának megfelelően nem kapott nagy nyilvánosságot, de összességében pozitívan fogadták.311
5.2. Háborút üzenni a háborúnak: Die Waffen nieder! - a pacifista irányregény