• Nem Talált Eredményt

Az Interparlamentáris Unió megszilárdulása

2. Békemozgalom – Interparlamentáris Unió a 19. században

2.2. A békemozgalom kezdetei

2.3.1. Az Interparlamentáris Unió megszilárdulása

A középkori zsinatokon – a mai nemzetközi csúcskonferenciák előképeként – a kánonjogi kérdések mellett számos uralkodó személyes részvételével világi ügyek rendezésére is sor került. A harmicéves háborút lezáró münsteri és osnabrücki béketárgyalások újabb fejlődési fokot jelentettek a nemzetközi kapcsolatok történetében, elindítva az európai egyensúlypolitikát. A napóleoni háborúkat lezáró bécsi kongresszus a nemzetközi kapcsolatok rendszeresített nagyhatalmi konferenciákon való szabályozásának első és egyben nagyszabású példája, hiszen az 1814-15-ben tartó eseménysorozaton szinte az összes európai ország részt vett. Ezzel olyan nemzetközi kongresszusi rendszer indult el, amely – különböző formákban – az első világháborúig fennmaradt és alakította a nemzetközi kapcsolatokat.74

A kongresszusok intézményesítését – Friedrich Gentz hatására – Metternich kezdte el:

1815-től 1822-ig az öt európai nagyhatalom évenkénti kongresszusokon vitatta meg az aktuális hatalompolitikai kérdéseket s eközben olyan (kisebb jelentőségű) közös ügyekben is megállapodtak, mint pl. a diplomáciai címek módosítása.

A nagyjelentőségű 19. századi nagyhatalmi kongresszusok sorában a következő a krími háború lezárását követő párizsi kongresszus volt 1856-ban, amelynek során a Török Birodalom formálisan felvételre került az európai hatalmi közösségbe. Továbbfejlesztették a tengerszorosok és nemzetközi folyók hajózási szabályait, felállították az operatív Európai Duna Bizottságot és a Parti Államok Bizottságát. A megkötött tengerjogi deklaráció írásba foglalta a zsákmányjogot és megtiltotta a kalózlevelek kiadását, valamint a rabszolga-kereskedelmet. E szabályok és megállapodások betartása érdekében minden állam felléphetett, így a nemzetközi jogban a két- és többoldalú szabályozások után megjelent az emberiség érdekében végrehajtott cselekmények akciószabadsága, azaz az univerzalitás is.75 Az 1878-as berlini kongresszuson a balkáni területek (Szerbia, Bulgária, Románia, Bosznia-Hercegovina, Ciprus) nagyhatalmi rendezésére került sor. 1884-85-ben a felerősödő afrikai és ázsiai gyarmati terjeszkedés szabályozására ült össze a berlini

74 Shaw, Malcolm N., Nemzetközi jog. 2001, 771-772.

75 Kovács, Péter: Nemzetközi közjog. 2006, 34.

39 konferencia. Voltaképpen ebbe a sorba illeszkedtek az 1899-es és az 1907-es hágai békekonferenciák is, immár a hadviselés szabályozásának céljával.

Ezek a nemzetközi konferenciák (vagy kongresszusok) a 19. század folyamán a hatalmi egyensúlyt meghatározó országok diplomáciai találkozóivá fejlődtek (eleinte még európai súlyponttal), ugyanakkor azonban – mindenekelőtt működésmódjuk miatt – egyre alkalmatlanabbá váltak kitűzött feladataik ellátására. A 19. századi csúcskonferenciákat többnyire ugyanis egy-egy válsághelyzetet vagy háborút követően hívták össze ad hoc jelleggel, az érintett állam(ok) kezdeményezésére, ez az eljárásmód pedig jelentős késedelemmel járt a problémák megoldását illetően. Az ilyen tanácskozásokra általában csak meghívással érkezhettek (állami) küldöttségek, s megállapodások csak egyhangú szavazással születhettek.76

A század második felében az átfogó jellegű nagyhatalmi, kormányközi konferenciák mellett megjelentek olyan nemzetközi szervezetek és intézmények is, amelyek nem (nagy)politikai konfliktusok rendezésére vállalkoztak. Kezdetben főként a nemzetközi összeköttetések, technikai jellegű együttműködések szabályozására jöttek létre: Egyetemes Posta Unió (1874), vagy a Nemzetközi Távközlési Unió (1865) stb. Hatékony működésük hatására mind több területen hoztak létre hasonló szervezeteket, ún. igazgatási uniókat, vagy közuniókat különböző fokú szabályalkotási, esetenként jogalkotási hatáskörrel felruházva. Mindez eleinte főként állami kezdeményezésre történt, később azonban magánkezdeményezések is megjelentek nemzetközi uniók létesítésére, amelyek konkrétabb s egyben átfogóbb érvényű célok érdekében léptek fel. Ekként alakult meg – többek között – a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottsága, a Nemzetközi Jogi Intézet (később Nemzetközi Jogi Társaság), és a nemzetközi békemozgalom intézményei is. Számos esetben fejlődött ki nemzetközi magánuniók ösztönzésére, vagy magukból a magánuniókból kormányhivatalokat összekapcsoló, többoldalú szerződésekkel létre hozott kormányközi szervezet – egyik legéletképesebb példa erre éppen az 1889-ben megalakult IPU. A 19. század közepétől egyre több nemzetközi szervezet, vagy unió alakult szabályozói, szerződéselőkészítői feladatkörökkel, vagy maga kezdeményezte a működési területéhez tartozó témákban sokoldalú nemzetközi szerződések megalkotását, nemzetközi konferencia összehívását. Egyre inkább körvonalazódott a konferenciák működésének gyakorlata is, miszerint először a vezetőséget választják meg, majd a bizottságokat állítják

76 Shaw, Malcolm N., Nemzetközi jog. 2001, 771-772.

40 fel, amelyekben a szövegtervezeteket dolgozzák ki, végül ezek megvitatására és elfogadására kerül sor.77

A magán- és közuniók a nagyhatalmi államközi kongresszusoknál sok tekintetben hatékonyabban működhettek: hiszen átfogó jellegű megoldások keresése helyett jól körülhatárolt feladatokra szerveződtek, konferenciák/kongresszusok formájában megrendezett, rendszeres időszakonkénti találkozóikon a társadalom szélesebb rétegei vehettek részt, a széleskörű együttműködés fenntartására pedig többségi (később súlyozott többségi) szavazási módokat vezettek be. Ezen túlmenően számos nemzetközi szervezet állandó központi titkárságot és irodát létesített a működés folyamatosságának biztosítására.

Elmondható, hogy a 19. században létrejött nemzetközi uniók lefektették a 20. században megalakult modern nemzetközi szervezetek működésének kereteit.78

A magánunióból fokozatosan kormányközi intézménnyé fejlődő IPU például kiindulópontja lett a 20. században fellendülő multilaterális együttműködéseknek és nagy szerepet játszott olyan intézményesült formák létrehozásában, mint az Állandó Választottbíróság, vagy az ENSZ. Az IPU tíz-tizenöt év alatt korának leguniverzálisabb szervezetévé nőtte ki magát, hiszen még az USA is teljes tagként vett részt tanácskozásain, míg az 1. világháború utáni Népszövetségbe be sem lépett. Láng Boldizsár79 1940-ben írott tanulmányában kissé patetikusan így jellemezte a mindvégig franciául ülésező szervezetet:

"Az Interparlamentáris Unió célja a különböző országok parlamentjeinek képviselőit a béke és a nemzetek közötti együttműködés érdekében, közös munkában egyesíteni."80 Ez a

„közös munka” egészen a hágai békekonferenciákig (1899/1907) eleinte két nagy területen folyt: a béke ügyéért (a döntőbíráskodás és a leszerelés előmozdításával), illetve szociális és gazdasági konfliktusok mérsékléséért, majd fokozatosan szerepet kapott a kulturális és tudományos együttműködés is.

Az IPU üléseit, azok tematikáját és határozatait a nemzeti csoportokból álló Közgyűlés, illetve a tagokból választott Tanács készítette elő. Fontos adminisztratív funkciója volt (és máig van) a Végrehajtó bizottságnak, valamint a Titkárságnak.81 A tagságról Láng a következőket jegyezte fel: "Minden parlament képviselői egy-egy nemzeti csoportot alakítanak és ezek a csoportok képezik tulajdonképpen az Uniót. A nemzeti csoportok

77 Vö.: Nagy, Károly: Nemzetközi jog. 1999, 34.-41.

78 Vö: Shaw, Malcolm N., Nemzetközi jog. 2001, 771-772.

79Báró Láng Boldizsár katonai pályáját a cs. és kir. Katonai Iroda tisztjeként kezdte, a trianoni béketárgyalásokon a magyar küldöttség katonai szakértője volt, ezután Horthy katonai irodájának vezetője, majd a párizsi magyar nagykövetség katonai attaséja. Az IPU Végrehajtó Bizottságának magyar tagja volt.

80 Láng, Boldizsár, Az Interparlamentáris Unió, Különlenyomat, Budapest, Láng Boldizsár Saját kiadása,1940, 7.

81 Vö: Arday-Katona: 110 év. 2006

41 tagjai lehetnek az adott országok alsó és felső házának jelenlegi képviselői, valamint azok a volt képviselők, akik valamilyen különös érdemet szereztek az Unió munkájában és ezért az Unió Tanácsa örökös taggá választotta őket."82

Az 1889-es első IPU konferencián 9 ország képviseletében 95 képviselő jelent meg. A legtöbben Angliából és Franciaországból érkeztek.83 Magyarországot egyetlen személy, Pázmándy Dénes ösztönzésére Hagara Viktor a nagyszőllősi választókerültet képviselője képviselte, akinek révén a magyarok is az alapító nemzetek közé tartoztak.84 Bár a következő években egyre nőtt a magyar képviselők száma, hivatalos magyar nemzeti csoport csak az 1895. évi kongresszustól vett részt az Unió munkájában. Ettől kezdve az IPU állandó tagjaként a magyar országgyűlés és az ország érdekeinek érvényesítésére törekedve vitt szerepet a szervezet munkájában. Hogy a politikailag egyre fontosabbnak tartott érdekképviselet eredményes lehessen, olyan nemzetközileg is elismert, kiváló szónoki képességeiket több nyelven is érvényesíteni képes parlamenti képviselőket bíztak meg a magyar csoport vezetésével, mint az Európában (és Amerikában is) népszerű regényíró, Jókai Mór, később pedig a kiterjedt nemzetközi kapcsolatokkal bíró Apponyi Albert gróf. A Monarchia osztrák része az induláskor még magánúton sem képviseltette magát, csupán később, Bertha von Suttner kezdeményezésére kapcsolódtak be osztrák képviselők a szervezet munkájába.

A hágai békekonferenciákat sikeresen előmozdító IPU működésének és elismertségének csúcspontját a századfordulón érte el. Az intézmény növekvő nemzetközi súlyát mutatta az is, hogy a háború kitöréséig 6 IPU-vezető kapta meg a béke-Nobel-díjat.

Az 1910-es évektől az egyre jelentősebb háborús konfliktusok az IPU munkáját is negatívan befolyásolták és a szervezet nemzetközi tekintélye fokozatosan (és erőteljesen) csökkent. Az első fennakadások már a II. hágai békekonferencia után jelentkeztek. Az 1911-es olasz-török háború ugyanis erősen megosztotta a résztvevőket, az addig egyik legaktívabb olasz parlamenti küldöttség pedig egyenesen megtagadta részvételét az intézmény munkájában. Ez a lépés jeletősen megingatta az intézmény működését. A helyzet a következő két évben sem javult, hiszen a háborús konfliktusok nem szűntek meg.

A Nemzetközi Élet, a Magyar Szent Korona Országai Békeegyesületének hivatalos havilapja az IPU 1913-as hágai kongresszusról írott tudósításában már súlyosan

82 Láng Boldizsár, 1940, 7.

83 Franciaországból 56, Nagy-Britanniából 28, Olaszországból 5, Magyarországból, Belgiumból, Dániából, Spanyolországból, az Egyesül Államokból és Libériából 1-1 képviselő volt jelen az IPU megalakulásakor.

Vö.: Arday, Lajos, 1996, 14.

84 Vö: Arday-Katona: 110 év. 2006

42 elmarasztalta az Uniót és egyértelműen kimondta, hogy nem tud eleget tenni feladatának.85 A háború kitörésének évében azután fel is függesztette érdemi működését a szervezet, s csak 1921-ben indította újra.86