A háború és béke kérdései az ausztriai közéletben

A békemozgalom eszméi és céljai a Monarchia osztrák felének közéletében először az 1870-es évek második felében jelentek meg. A békegondolatot (például az általános európai leszerelés kérdéséhez kapcsolódva) először a liberális parlamenti képviselők, majd a szociáldemokraták tűzték zászlajukra. Ahogy az Angliában történt, eleinte Ausztriában is parlamenti és kormányzati szinten vetődött fel legnagyobb súllyal a háborúk kiküszöbölésének kérdése.

A mozgalmi indíttatású pacifisták eleinte társasági szinten szerveződtek, s csakhamar Bertha von Suttner köré csoportosultak. Ebből a körből nőtt ki később a szervezett osztrák békeegyesület, amely néhány liberális képviselő támogatásán kívül más hatalompolitikát befolyásolni képes erő segítségre nem számíthatott, ezért leginkább erkölcsi nyomással és propagandatevékenységgel próbálta maga mellé állítani a hazai és nemzetközi mérvadó köröket és a közvéleményt.¹³⁶

Az osztrák békeegyesület alakulását, ahogy a magyarét is nagymértékben elősegítette, hogy már hosszabb ideje a liberálisok kormányoztak a birodalom mindkét felében. Mindez azonban nem jelentett egyszersmind politikai nézetazonosságot is. És nem jelentett érdekazonosságot sem. Valójában a Monarchia egészében a tényleges politikai hatalom három kézben összpontosult: az osztrák és a magyar parlament, valamint kormányaik mellett az uralkodó is jelentős jogköröket birtokolt. A gyakorlatban az alkotmányos berendezkedés hiányosságai és korlátai lehetővé tették, hogy az uralkodó a végrehajtásba is beavatkozzon, illetve alkalmanként államai felett álló abszolút uralkodói jogköröket gyakoroljon.¹³⁷ Ebből következően a nyugati alkotmányos monarchiákkal ellentétben, az uralkodó hatalmi mozgástere messze túlnőtt a puszta reprezentációs szerepkörön, vagyis az Osztrák-Magyar Monarchia esetében a klasszikus parlamentáris monarchia alapelve – miszerint az uralkodó uralkodik, de nem kormányoz – nem érvényesült. Az osztrák 1867-es decemberi alkotmány később gyakran alkalmazott 14. §-a, az ún. ’szükségrendelet’

136 Vö: Laurence, Richard R., The Peace Movement in Austria 1867-1914, In: Wank, Solomon, Doves and Diplomats. Foreign Offices and Peace Movement in Europa and Amerika in the twentieth Century, Connecticat, USA, Greenwood Press, 1978, 21.

137 Vö: Rumpler, Helmut: Eine Chance für Mitteleuropa. Bürgerliche Emanzipation und Staatsverfall in der Habsburgermonarchie. Österreichische Geschichte 1804-1914. (Hrsg. Wolfram Herwig) Wien, Überreuter, 1997

64 lehetőséget biztosított a birodalmi tanács nélküli ügyvivő kormányzásra.¹³⁸ Miközben Magyarországon erősek voltak az alkotmányos hagyományok, az osztrák alkotmánynak nem voltak tradíciói. Az 1867. év decemberében életbe lépett alkotmány¹³⁹ a ciszlajtán területeken törvényes szinten először biztosította az alkotmányosság és a jogállamiság alapkövetelményeit, s működőképes parlament életre hívását. Ez utóbbi széles körű törvényhozói joggal, miniszteri felelősséggel és saját kormánnyal rendelkezett, de csak belpolitikai kérdésekben dönthetett, a kül-, had- és pénzügyeket a közös birodalmi kormány intézte. (Így pl. hadügyi döntésekben az osztrák parlament egyetlen befolyásolási lehetősége a szavazás megtagadása volt.)

Ugyanakkor az osztrák alkotmány korszerű alapjogokat is biztosított állampolgárainak, kimondta például az osztrák állampolgárok személyi és vagyoni sérthetetlenségét, a vallásgyakorlás, a véleménynyilvánítás és a sajtó szabadságát, a törvény előtti egyenlőséget, valamint azt is, hogy a polgári és a politikai jogok felekezettől függetlenül mindenkit megilletnek.¹⁴⁰ A gyakorlatban azonban e szabadságjogokat a korona által működtetett állami bürokrácia gyakran korlátozta. Így például a működési engedélyért folyamodó egyesületeket az adminisztrációs hivatalok bármikor felforgatónak, politikailag veszélyesnek minősíthették és megtagadhatták bejegyzésüket, lehetetlenné téve ezzel legális működésüket. Ennek fényében nem meglepő, hogy az osztrák békeegyesületek is csak erős korlátok között működhettek. A kormány mind civil, mind politikai mozgásterüket szigorúan korlátozta. A vezetőket, valamint mindenféle egyesületi rendezvényt és ülést rendszeres titkosrendőrségi megfigyelés alatt tartották. Még konzervatívnak tartott köröknek is nehézséget okozott egy-egy hatékony pacifista agitáció megszervezése.

Tovább nehezítette a pacifista elkötelezettségű irányzatok és személyek sorsát a katonai szolgálat megtagadásának kérdése. Akik lelkiismereti szabadság megsértésére hivatkozva megtagadták a katonai szolgálatot, azok köztörvényes bűnözőknek számítottak az egész Monarchiában. Stefan Zweig a Tegnap világa című önéletírásában visszaemlékezve így írt erről a kérdésről: "Magamfajta emberhez, meggyőződésemhez méltó magatartás az lett volna, ha ’conscientious objectornak’ [katonai szolgálatot lelkiismereti okból megtagadó személy] nyilvánítom magam a háború idejére, ám az ilyesmi (Angliával ellentétben)

138 Vocelka, Karl, Geschichte Österreichs. Kultur-Gesellschaft-Politik, München, Wilhelm Heyne Verlag, 2002, 216.

139 Uo.formálisan az első nem a császár, hanem a birodalmi tanács által jóváhagyott alkotmány a Monarchiában

140 Vö: Rumpler, Helmut: Eine Chance für Mitteleuropa. 1997

65 Ausztriánkban a legszigorúbb büntetéssel járt, s valóban a lélek mártíri eltökéltségét kívánta volna."¹⁴¹

Vagyis minden pacifista, antimilitarista jellegű szerveződés és egyéni megnyilvánulás szigorú kontroll alatt állt. Ezért, ha törvényesen kívántak működni, el kellett viselniük a korlátozásokat. Az ausztriai irányzatok: szociáldemokraták, liberálisok csakúgy, mint a szervezett békeegyesület, élén Suttnerrel, tudomásul vették e feltételeket és működésüket hozzájuk igazították.¹⁴² Radikális lépésekre egyik csoport sem szánta el magát. Ezért sokan opportunizmussal, megalkuvással vádolták őket.

A parlamentben eleinte (1867 és 1879 között) a német liberálisok voltak többségben: az ipar- és a pénzvilág, valamint a művelt polgári elit, vagyis a német nagyburzsoázia képviselői, akiknek hatalmát műveltségük és gazdasági erejük támasztotta alá.¹⁴³ A liberális kormány ugyan jelentős lépéseket tett a modern jogrendszer kiépítésére, de nem engedte a választójog kiszélesítését, mert féltette az amúgy is kisebbségben lévő németség pozícióit. Az osztrák liberálisok első háborúellenes felszólalását is részben hasonló érdekmegfontolások motíválták: attól félve, hogy újabb szláv területek megszerzése veszélyezteti a németség hatalmát a birodalmon belül, határozottan ellenezték a Monarchia nagyhatalmi törekvéseit a Balkánon. Háborúellenességüket csak erősítette, hogy a Birodalom gazdasági fejlődésében minden más társadalmi csoportét meghaladta érdekeltségük. Ezért lett – az európai fegyverkezési verseny kiteljesedését megelőzve – a katonai költségvetés a liberálisok egyik fő célpontja már az 1860-70-es években. Az angol fegyverzetcsökkentési javaslatok hatására ők is felemelték szavukat a leszerelés ügyében.

Német nyelvterületen az első javaslat a parlamenti országok képviselőinek e téren kifejtendő szorosabb együttműködésére az osztrák Robert von Walterskirchen 1870 augusztusában tartott beszédében hangzott el.¹⁴⁴ Néhány év múlva, 1875-ben Walterskirchen kollégája, Adolf Fischhof liberális parlamenti képviselő közfigyelmet keltő cikksorozatot jelentetett meg a Neue Freie Presse-ben, amelyben javasolta, hogy Európa

141 Zweig, Stefan, A tegnap világa. Bp., Európa, 1981, 211.

142 Jól szemlélteti az osztrák egyesület múködésének megfigyelését Bertha von Suttner lapjában, a Die Waffen nieder!-ben tudósított szinte komikus eset: 1898 szeptemberében az osztrák békeegyesület vendégeként angolul adott elő Mark Twain, amikor az előadását bekiabálás zavarta meg. A bekiabáló rendőri megfigyelő jelezte, hogy angolul nem lehet előadni, amennyiben azt a hivatalos szervek képviselői nem értik és így nem tudják tartalmilag ellenőrizni sem. In: Die Waffen nieder! 1898.10/11. 321.

143A decemberi alkotmány értelmében a művelt polgárság több adót fizető tagjai is választójoghoz jutottak, így pl. az akadémikusok, magasabb hivatalnokok, katonatisztek, magasabb papság köreiből. Az 1873-as választójogi reform is meghagyta a cenzusos rendszert, választójogot még ekkor is a lakosságnak csak mintegy 6%-a gyakorolhatott. Vö: Vocelka, Karl, Geschichte Österreichs, 2002, 216-217.

144 Vö.: Kempf, Beatrix: Bertha von Suttner, 1964, 36.

66 nemzetei egyezzenek meg egy kölcsönös és arányos fegyverzetcsökkentésben.¹⁴⁵ Javaslatát később pamfletben is megjelentette A kontinentális haderő csökkentése címmel.¹⁴⁶ 1876-ban egyik parlamenti felszólalásá1876-ban pedig interparlamentáris összefogást sürgetett:

európai képviselői konferencia összehívását javasolta. Képviselőtársainak egy csoportja erre felvetette és megszavazta, hogy az osztrák parlament küldjön képviselőket egy spanyol szenátor által tervezett interparlamentáris összejövetelre (a tervezett találkozó azonban végül is nem jött létre). Fischofnak, később sikerült megnyernie francia és olasz képviselőket is az évenként megrendezendő interparlamentáris konferencia ügyének. A tervezett interparlamentáris együttműködés központi témájának a döntőbíráskodást ajánlotta, és hangsúlyozta a fegyverkezés korlátozásának fontosságát is.¹⁴⁷

Fischhof fegyverzetcsökkentési javaslatai és (további) interparlamentáris törekvései nagy visszhangot keltettek a korabeli bécsi közvéleményben. Az osztrák liberálisoknak több mint 20 éves kormányzati időszakuk alatt döntő szerepük volt abban, hogy a többség által szorgalmazott haderőfejlesztést bizonyos mértékben korlátok között tartották. A többi ország békeegyesületi vezetőivel rendszeres kapcsolatot tartó Fischhof törekvései – komolyabb nemzetközi és ausztriai összefogás híján hamarosan feledésbe merültek.

Az osztrák liberálisok 1879-től (Bosznia okkupációjának ellenzése miatt) a kormányzásból, a 80-as évekre pedig a politikai élet színpadáról is jelentősen visszaszorultak. Utánuk a konzervatív Eduard Taaffe 14 éves kormányzása következett.

Ezalatt tovább erősödött a munkástömegek politikai aktivitása, amely már a liberális viszonyok között, az 1870-es években megindult, 1889-ben pedig megalakult az Ausztriai Szociáldemokrata Párt (SDAPÖ) is (parlamenti képviselethez azonban csak az 1897-es választójogi reform után jutott). Az 1890-es évektől megerősödött a konzervatív német nacionalizmus, valamint az antiszemitizmus is, amely politikai színtéren is erőre kapott Karl Lueger bécsi polgármestersége alatt (1897-1910).¹⁴⁸ A politikai síkról csaknem teljesen kiszorult liberálisok visszavonultak a művészet, a kultúra, az irodalom területeire.

Befolyásuk a szellemi életre nemcsak hogy megmaradt, hanem folyamatosan növekedett, a sajtóban elfoglalt kulcspozícióik révén pedig nagy szerepük volt a közvélemény alakításában is. Ebben a helyzetben került sor az osztrák békemozgalom kibontakozására.

145 Fischhof Budán született, Bécsben végzett orvosi egyetemet, majd a politikai pályára lépve az 1848-as ausztriai felelős kormány belügyminisztere, majd a Kremsier-ben (ma Kroměříž) összeülő alkotmányozó gyűlés tagjaként a forradalom visszaszorítása után börtönbüntetésre ítélték. 1861-ben már a magyarokkal való megegyezés szószólójaként a dualista államformát javasolva hallatott ismét magáról, 1870-ben a Potoczkí-féle liberális kormányban felkínált miniszteri posztot azonban visszautasította.

146 Laurence, Richard R., The Peace Movement in Austria, 1978, 24.

147 Vö.: Kempf, Beatrix: Bertha von Suttner, 1964, 36-37.

148 Az 1873-as tőzsdekrach hatására Bécsben az antiszemitizmus első jelentős hulláma söpört végig.

67