Ha az elbeszélés struktúráját közelebbről megvizsgáljuk, kiderül, hogy a narra-tív stratégiák nem juttatják érvényre Kirké emancipációs üzenetét. Az olvasó két instancián keresztül látja és hallja Kirkét. Az első a mindenttudó, extradie-getikus elbeszélő. Lanser terminológiájában ő a publikus narrátor. Az ő hangja a szerző hangja, amely a mindenki által ismert Odüsszeuszról mesél. Ez a hang, még ha kritikus lenne is, mégsem szabadul az Odüsszeusz alakjához évszázadok óta asszociált pozitív értékmezőtől: Odüsszeusz a leleményes hős, aki sok embert próbáló kaland után hazatér hű feleségéhez, Ithakába. Így az olvasó az első pilla-nattól kezdve ezzel az előfeltevéssel olvas.
Már az első bekezdésben tradicionális szerepben, férfi-értékrendet tükrözve jelenik meg a nő, először Arété figurájában: jelzője az „alázatos”. Homérosznál Arété egyáltalán nem csak alázatos: jogában áll politikai határozatokat hozni
a phaiákok földjéről.24 Athéné így jellemzi:
Mert nincs is híjával a jóakaró nemes észnek:
és még férfiut is megbékít, hogyha vitáznak.25 ze heeft een uiterst scherp verstand en een edel karakter
en ze kan zelfs de geschillen oplossen van de mannen
die ze sympathiek vindt.26
Ugyanabból a családból származik, mint férje, Alkinoosz, s Homérosznál mind-ketten az „isteni” jelzőt kapják. Van de Woestijne elbeszélésében az elsőként meg-jelenő női szereplő „alázatos” jelzővel történő jellemzése férfi-nézőpontra enged következtetni, a publikus elbeszélő inkább férfiként, mint nőként azonosítható.
Egy jó feleség mindig alázatosan hallgatja a férfiak történeteit, ez esetben vendé-géét, Odüsszeuszét. Arété itt egy szöveg passzív befogadója (hallgatója), melyet egy férfi, Odüsszeusz mond el, azaz a történet két férfi, a publikus elbeszélő és Odüsszeusz hangján szólal meg.
24 yarnall 1994: 64.
25 Homérosz 1971: 104.
26 Homerus 1996: 115.
67
A publikus elbeszélő az első bekezdés után átadja a szót Odüsszeusznak:
„Nos tehát” –, így hajlott új esemény felé a leleményes Odüsszeusz története, a dús-gazdag Alkinoosz roskadozó asztala mellett és az alázatos Arété füle hallatára, mert ott ült ő is [Odüsszeusz – G. J.] a lakománál a phaiákok körében, s a terem arany-barna és egyenletes-kék ragyogásban fénylett;
„Aldus dan”, – zoo boog naar nieuw gebeur ’t verhaal van Odusseus-vol-listen, ter zware tafel van weidschen Alkinoos en te oore van de nederige Arêtè, dar hij aanzat in het maal der vergaêrde Pheaciërs, waar de zaal glom van bruin-gouden en blak-blauwe glanzen; 27
Odüsszeusz intradiegetikus elbeszélő. Kirkének hosszúra nyúlt narratív pozíciója miatt azonban Odüsszeuszt is extradiegetikus elbeszélőnek érezzük. Az olvasó ugyanis már-már megfeledkezik arról, hogy nem Odüsszeusz kezdte az elbeszé-lést. Ezért az olvasó és Odüsszeusz között nem a privát, hanem a publikus elbe-szélőre jellemző viszony alakul ki. Az olvasó Odüsszeusszal együtt fokalizál. Így Kirké felett mintegy közös narratív hatalmuk van.
Amikor Kirké jut szóhoz, már két férfi-elbeszélő látóterébe van beágyazva.
Laura Mulvey állítása, mely szerint a film formáját a patriarchális társadalom tudatalattija strukturálta, igaz az irodalomra és a képzőművészetre is, különösen a 19. század végén és a 20. század elején. A műalkotások visszatükrözik, leleple-zik és manipulálják a szexuális különbségnek a kultúrtextben rögzült interpretá-cióit. A patriarchális társadalomban olyan szimbolikus rend uralkodik, amelyben az aktív, tekintettel bíró férfi és a passzív, tekintetet hordozó nő között dichotó-mia keletkezik.28
Kirké tehát a narratív tér legtávolabbi szereplője. Emiatt a vele való azonosu-lásra legkevesebb az esély. Ráadásul csak arra kap lehetőséget, hogy öntudatlan monológot mondjon, arra nem, hogy az öntudatlanság állapotán kívül is meg-szólaljon vagy fokalizáljon. Amellett Kirké alakjának évszázados konnotációi – titokzatos és gonosz varázserővel bíró, gyönyörű és félelmetes nő – éppen úgy rátapadnak alakjára, mint Odüsszeuszéra a sajátjai. Az olvasó ítéleteit ezek a szte-reotípiák és konnotációk ezúttal is befolyásolják. Kirké itt Lanser terminológiá-jával szemi-privát elbeszélő, aki monológját ugyan magának mondja, de hallga-tósága az általa is megszólított nők csoportja, mégpedig nemcsak az álmában
27 Woestijne 1947: 120.
28 Mulvey 1975: 425: „In a world ordered by sexual imbalance, pleasure in looking has been split between active/male and passive/female. The determining male gaze projects its fantasy onto the female figure, which is styled accordingly. In their traditional exhibitionist role women are simulta-neously looked at and displayed, with their appearance coded for strong visual and erotic impact so they can be said to connote to-be-looked-at-ness.”
G e r a J u d i t
68
általa látott nők, hanem az elbeszélésen átívelve a referenciális világ nőtagjai is.
A monológ formája itt megfelel az egyéb, női szerzők által előnyben részesített formának, a levélnek, a naplónak vagy a memoárnak. Van de Woestijne elbeszé-lése tehát olyan narratív vonásokat is tartalmaz, amelyek a női szerzők írásaira jel-lemzőek. Kirké monológjának plotja ugyanúgy statikus, mint a levélé, a naplóé és a memoáré. A cselekvés magában az elmondásban, a beszédaktusban, a hallgató-sággal való megosztásban határozható meg. Amikor Kirké monológja végére ér, ismét Odüsszeusz veszi át a szót, hogy végül az extradiegetikus elbeszélőinstan-cia zárja le a történetet. Így a kezdet és a vég, a narráció hangsúlyos helyei férfi-narrátorok hatalmában vannak. Odüsszeusz cselekszik – megérkezik, majd távo-zik – Kirké befogad, álmodik, passzív.
A keret- és főtörténet szerkezete régi narratív modell. Annak van narratív hatalma, aki elbeszél és fokalizál. A keret szerkezete szinte észrevétlenül meg-határozza a főtörténetet, részben azoknak a szereplőknek a tekintetén keresz-tül, akik a kerettörténetben lépnek fel. Van de Woestijne Kirké-elbeszélésében az olvasó világos narratív hierarchiával szembesül: 1. extradiegetikus, publikus elbeszélő instancia – 2. Odüsszeusz intradiegetikus, privát elbeszélő – 3. Kirké meta diegetikus, szemi-privát elbeszélő – 2. – Odüsszeusz intradiegetikus, pri-vát elbeszélő – 1. extradiegetikus, publikus elbeszélőinstancia. Kirkét a két férfi- elbeszélő objektum pozícióba helyezi, így a tekintet és a szexuális vágy tárgya lesz.
Az elbeszélés szereplőinek strukturális pozíciója is megmutatja, hogy a szere-pek elosztása elfogultságon alapszik és aszimmetrikus. Kirké a szerelmi együttlét után álomba merül. Odüsszeusz ébren van. Odüsszeusz ül, Kirké az ölébe hajtja a fejét. Odüsszeusz fent van, Kirké valahol a mélyben. A férfi minden módon hatalmat gyakorol a nő felett, a nő pedig szó szerint és átvitt értelemben is lemez-telenedik előtte, kiszolgáltatott és passzív. Odüsszeusz úgy figyeli meg, mint egy elejtett vadat, és „nőstény-állatként” jellemzi.
A férfi és női pozíciók ebben az ábrázolásban Hélène Cixous29 bináris oppo-zíciói szerint szerveződnek. Odüsszeusz reprezentálja az aktivitást, a kultúrát, a nappalt, a logoszt, az észt, az embert. Kirké ezzel szemben a passzivitás, a ter-mészet, az éjszaka, a test, a pátosz, az érzelmek és az állati megtestesítője. A femi-nin sorozat a negatív, a maszkulin a pozitív skálán helyezkedik el. Van de Woes-tijne ugyan megkísérli, hogy ezeket az oppozíciókat Kirké szóhoz juttatásával, a női hang megszólaltatásával dekonstruálja, mivel azonban ez a szó és ez a hang egyrészt az olvasói beidegződésekkel „terhelt”, másrészt a tudattalanban, az álom állapotában szólal meg, a patriarchális értékhierarchia ellentétei érintetlenek maradnak.
29 Cixous 1986: 63–64, 83–88, 91–97.
69
Az elbeszélés külső kontextusa és a narratív szintek között megfelelés mutat-kozik. Ahogyan a belga szocialista mozgalom beolvasztotta a női szocialista szer-vezeteket, és levetette velük a női választójogot napirendjükről más érdekeknek alávetve őket, ugyanúgy kebelezi be a két férfi elbeszélő Kirkét, lázadó hangjával együtt. A női hang már megszólal ugyan, de a férfihangok még alávetik.
STÍLUSELEMzéS
A feminista narratológiai elemzés megmutatta, hogy Karel van de Woestijne emancipált nőképe nem jut kellőképpen érvényre. A továbbiakban azt vizsgá-lom, vajon a szöveg stíluselemei alátámasztják-e ezt az eredményt. A kérdésre a választ a szereplőkhöz kapcsolódó jelzők és határozók szemügyre vételével pró-bálom megadni.
Odüsszeusz pozitív tulajdonsága itt is leleményessége: „Odusseus-vol-listen”.
A leleményesség Homérosz eposzában az eszesség, a találékonyság szinonimája.
Az olvasó egy olyan férfit lát maga előtt, aki elsősorban intellektuális erényei miatt vonzó. Van de Woestijne elbeszélésének végén Odüsszeusz ismét közönségéhez fordul, és Arétét a „tiszta” jelzővel szólítja meg:
Ez egy jelentéktelen kis történet – tiszta Arété és ti, itt ülő vendégek –, és túlságosan is, tudom jól, terjengős. De ugyanakkor azt is tudom, ó hófehér orcájú Nauszikaá, és ne pirulj el, hogy te voltál az, bocsásd meg nekem, aki mindezt felkeltette bennem…
Dit is een luttel verhaalken, kuische Arêtè en gij, aanzittende gasten, en te veel, weet ik, uitgebreid. Maar ik weet tevens, o gij Nausikaa der witte wangen die niet blozen moeten, dat het u, vergeef me, in mij heeft voorbereid…30
A „tiszta” jelző a történet végén a történet elején álló „alázatos” visszhangja, így Arété köré gender-töltetű jellemzések fonódnak, hiszen a „tiszta” és az „alázatos”
a női magatartással kapcsolatos legismertebb sztereotípiák. Odüsszeusz még azt is megjegyzi, hogy az egész Kirké-történet Alkinoosz leánya, Nauszikaá hatására idéződött fel benne. Nauszikaá fehér orcája (a magyar fordításban hókarú), akit Odüsszeusz arra kér, ne piruljon el, ártatlanságára, szűziességére utal. A fiatal nő Van de Woestijne maszkulin narratívájában nem több, mint szexualitásába zárt tárgy, ürügy egy másik hasonló fiatal nő felidézésére. Odüsszeusz ezután elhall-gat, az elbeszélés utolsó szava a mindenttudó, extradiegetikus elbeszélő szájából elhangzó név: Odüsszeusz: „Ekkor elhallgatott, egy gondolatokkal teli pillanatig,
30 Woestijne 1947: 137.
G e r a J u d i t
70
a csendben: Odüsszeusz.”31Odüsszeusszal kezdődik és végződik ez a történet.
Még a „pillanat” is, amelyben elhallgat, „gondolatokkal teli”. Míg Nauszikaát egy esetleges, érzelmek hatására kiváltott testi változás, az elpirulás kapcsán említi az elbeszélő, addig Odüsszeusz mindvégig az ész embere.
A történetben olyan idő- és helyhatározókat találunk, amelyek szintén nem mentesek a gender-töltettől:
Így hát, ó, Alkinoosz, egyre feketébb lett a nedves éjszaka ókeanosz nyugati birodal-mának legtávolabbi sarkában, és még sokáig nem ragyogtak fel a Nap feje körüli suga-rak, hol a közelgő hajnal rózsái szinte kifehérednek majd a kinyíló szirmoktól, melyek között később az erős hajú Héliosz kel majd fel.
Aldus dan, o Alkinoos, neeg zwarter de vochte nacht te uitersten Westen-rijke van Okeanos, en, ontstegen lang geen stralen nog het zonne-hoofd, de rozen van een nakenden morgen zouden bleken van open-zijgende blaêren welhaast, waar rijzen zou, later, Hêlios met het felle haar.32
A „nedves éjszaka” és „ókeanosz nyugati birodalmának legtávolabbi sarka” olyan játékteret alkotnak, amelyben az éjszaka és a víz képzetei szorosan összekapcso-lódnak a női princípiummal. Kirké a vízi nimfa, Perszé leánya. Héliosz, Kirké apja, a férfi princípiumot szimbolizáló Nap, éles ellentétben áll az éjszakával és ókeanosz birodalmával.
Odüsszeusz és Kirké a történet elején egy szenvedélyes szerelmi együttlét után lépnek színre. Ezt abból a leírásból tudja meg az olvasó, amelyet Odüsszeusz ad Kirkéről:
A legmélyebb és legsötétebb élvezetek között töltött éjjeli órák után végül ott aludt most Kirké, fáradt, meleg teste összezárt térdemnél, vágyakkal és szomorúsággal eltelten, feje mellett a két-csőrű, erőtlen fényű lámpa rőten világította meg kócos, göndör haját;
ahogy bénultan, fektében nekidőlt lábszáramnak, ott a földön, sötét szövetű ingében, melynek átlátszósága derengve villantotta elő zsenge combja fehérjét, s a titkos tudo-mányokkal teli hegyes csípőt és feltárta kis lábait, melyek öblös ívben kagyló alakú, pöndörödő lábujjakban végződtek, és lecsillapodva emelkedett végre a nehezen lélegző kebel, mely olyan volt, mint egy nagyon fiatal leányé.
De nacht-uren door-waakt in de diepste en duisterste genuchten, zíj dan eindelijk moede in haar tenger, warmaf wegend lichaam, zoo sliep ze thans, Kirkè, ter diepte van mijn plat-vereende knieën heur smachtend-treurig hoofd waar paars brandde, àan tegen den twee-bek der zwakkere lamp, het uitstaand kroezel-haar; gelijk ze liggend leunde, lam tegen mijn schenen, daar ten gronde, in haar donker-geweven gewaad, dat 31 Ibidem 137. „Toen zweeg, voor een over-denkend oogenblikje, in de stilte, Odusseus.”
32 Woestijne 1947: 120.
71
door-schijnend, liet aan mijne oogen witten zonder glim de prille dijen en de hooge puntheup vol geheime kunde, en toonde bloot de voetjes die laag boogden naar de krommende schelpteenen, en, berustigend, dook eindelijk de lastig-ademende borst, die ze had als van een zeer jong meisje.33
Minden, ami Kirkével kapcsolatos, sötét és titokzatos („legmélyebb és legsöté-tebb élvezetek”, „sötét szövetű ing”, „titokzatos tudományok”), és valahol a mély-ben található („összezárt térdemnél”, „ott a földön”), érzelmekkel teli és érzéki („vágyakkal és szomorúsággal eltelten”, „nehezen lélegző kebel, mely olyan volt, mint egy nagyon fiatal leányé”, „fáradt, meleg test”, „zsenge comb”, „kis lábak”) és rendetlen („kócos, göndör haj”). Már nem felnőtt nőre emlékeztet, hanem zsenge, fiatal lánykára.
Odüsszeusz csodálkozik, hogy „egy ember-nő egyszerűségével” találja szem-ben magát, ő Kirkészem-ben inkább „egy isteni sarjra” számított. A nő személyiségé-nek ez az ellentmondása a következő bekezdésben Kirkészemélyiségé-nek azokban az ellen-tétes jelzőiben ismétlődik meg, amelyekkel Odüsszeusz jellemzi: „hatalmas és hatalom nélküli Kirké” („machtige en machtelooze Kirkè”). Kirkének addig van hatalma, míg varázsitala birtokában van, s elveszti ezt a hatalmat, ember-asszony lesz belőle, amikor beleszeret Odüsszeuszba. Van de Woestijne elbeszélése a 19. és 20. század fordulóján oly gyakori ambivalenciát ábrázolja: a hatalommal rendel-kező asszonytól való félelmet, aki erejével uralkodik a férfin egyfelől, szemben a törékeny, szűzies leánnyal, másfelől.
Abban a pillanatban, amikor Kirké egy sikoltással felébred, ismét Odüsszeu-szé a szó. Kirkét egyszeriben csúfnak látja, sikolyát így írja le: „megmutatta fekete, kiszáradt torkának mélyét” („die zwart toonde, en drogend, de holte van haar mond”). Félelmet és undort érez. Kirké szavait feleslegesnek nevezi, mosolyá-ról azt mondja „egy vigyor félelmetes mélyéről” tör elő („uit de vervaarlijke diepte van een grijns”). Odüsszeusz Kirké álmát gyónásnak értelmezi – a kato-likus fogalom némiképp anakronizmus a pogány történetben és finoman aktua-lizáló a 20. század eleji Flandriára utalva – s ezzel helyreállítja a patriarchális hier archiát. Kirké nagyon is tisztában van álma haszontalanságával, ezért meg-parancsolja szolgáinak, hogy Odüsszeusz hajóját lássák el étellel-itallal, hogy a férfiak útra kelhessenek.
Odüsszeusz nem tud mit kezdeni egy éber, tudatos nővel. Mint ilyet azon-nal csúfnak és veszélyesnek látja. A nő tehát öntudatlan állapotban álmodhat az emancipációról, a hétköznapi élet ébrenlétében azonban alávetett szerepet kell betöltenie. Gondoskodhat a férfiakról – megtöri a disznók feletti varázslatot –, és elengedheti őket:
33 Woestijne 1947: 121.
G e r a J u d i t
72
Nagyon is jól megértett mindent. Nem jelentett nehézséget, hogy visszaemlékezzen álmára: már évek óta kívülről tudta. Sóhajok közepette (…) megtöltette a kis hajót gyümölcsökkel és vadak húsával. A borok sem hiányoztak, sem a méz ízű sütemények.
zij had goed begrepen. zij had geen last zich haren droom te herinneren: ze kende hem sedert jaren van buiten. Met zuchten (…) liet zij de kleine boot vullen met vruch-ten en ’t vleesch van reeën. Wijnen ontbraken niet, noch koeken van honig.34
Kirkének tehát csak álma van, és az is már régóta kísérti. Az álom és az öntudat-lan beszéd nem vezettek eddig eredményhez. Kirké beszédmódja is jellegzetes női retorikai elemeket tartalmaz. Beszédét szerénységi toposszal kezdi: „ne hara-gudj, de…” („neem me niet kwalijk; maar…”). úgy gondolja, már előre elnézést kell kérnie azért, amit mondani fog. Beszédében még egyszer előkerül a szerény-ségi toposz:
Igen! – és bocsásd meg nekem, ha lassan és némiképpen megfeledkezem az illemről és az előírásos beszédművészet logikájára vetett világos tekintetről.
Ja! – en vergeef me dat ik, langzamerhand, eenigszins vergeet wel-voeglijkheden en een klaeren blik op de logiek der gezette redekunde.35
Az ébredés, a retorika megújítása és a szavak cselekedetekbe fordítása lenne a következő fázis, Van de Woestijne elbeszélésében azonban ezekből Kirké sem-mit nem tud megvalósítani. Női mivolta nem alakul performativitássá, a lázadás csak a szunnyadó tudatalattiban ölt formát.