• Nem Talált Eredményt

de leeuw van vl a ander en (1838)

és geertruida toussaint het huis l auer nesse (1840)

Című r egényeiben

A 19. század történelmi regényei gyakran a korabeli politikai, ideológiai és kultu-rális törekvésekhez szolgáltatnak mintát. Ahogy Marita Mathijsen írja: „A múltba tett kirándulások mindig politikai állásfoglalásokkal függenek össze. A törté-nelmi regények sokszor többet mondanak el arról a korról, amelyben íródtak, mint arról, amely tárgyukat képezi.”1 A belgiumi flamand Hendrik Conscience például De Leeuw van Vlaanderen (1938)2 [Flandria oroszlányja] című regényét nemzeti eposzként alkotta meg, mely az 1302-ben lezajlott Aranysarkantyús ütkö-zetről szól, és amelynek nyilvánvalóan franciaellenes karaktere arra szolgált, hogy a belgiumi flamandoknak a 19. században vívott emancipációs küzdelmei során pozitív példát mutasson. A holland Geertruida Bosboom-Toussaint-nek a refor-mációról szóló történelmi regénye, az Het Huis Lauernesse (1840) [A Lauernesse-ház] pedig a 19. század eleji hollandiai protestáns identitáskeresés számára jelen-tett inspirációt, s volt egyben e folyamat eredménye is.

Hendrik Conscience (1812–1883) Antwerpenben született, francia–flamand vegyes házasságból. Tanárnak tanult, majd 1830-ban, a Hollandia elleni belga fel-kelés idején önkéntesnek vonult be a hadseregbe, ahol körülbelül hat évet töltött.

Dolgozott főhivatalnokként az antwerpeni Királyi Szépművészeti Akadémián, Kortrijkben városi elöljáróként, majd a brüsszeli Wiertz-múzeum konzerváto-raként. „De Hermans” [A harcosok] néven titkos társaságot alapított. Több alka-lommal tüntették ki lovagrenddel, a Leuveni Egyetem díszdoktorává avatták,

1 Mathijsen 2007: lapszám nélkül. „De uittocht naar het verleden heeft juist met politieke stellingna-men te maken. Historische romans zeggen meestal heel wat meer over de tijd waarin ze geschreven zijn dan over de tijd die ze als onderwerp hebben.” http://www.neerlandistiek.nl/07.06d/ Letöltés:

2010. május 5.

2 Magyarul: Flandria oroszlánja. Ford.: Révay József, 1924.

37

Antwerpenben pedig szobrot állítottak neki, amelyre ezt vésték: „Ő tanította meg népét olvasni”.

Geertruida Bosboom-Toussaint Alkmaarban született, 1812-ben. Mindkét szü-lője francia hugenották leszármazottja volt, édesapja patikus. Nyolctól ti zennyolc éves koráig nagyanyjánál nevelkedett, Harlingenben. 1833-ban tanítónői okleve-let szerzett, majd 1835-ig Hoornban nevelőnőként dolgozott. Amikor Alk maarba visszatért, már nem volt kedve tanítani. Első, sikertelen házassága után elvált, majd 1851-ben férjhez ment Johannes Bosboom festőművészhez.

Írásaira nagy hatással volt Walter Scott és a holland Jacob van Lennep (1802–

1868), aki a holland történelmi regény műfajának egyik megteremtője volt. Kez-detben nem volt bátorsága az önálló íráshoz, így francia nyelvű irodalmi művek fordításába kezdett. Kiadót azonban nem talált fordításai számára. Az egyik kiadó azonban mégis felfigyelt fordításaira, és ezek alapján arra biztatta, próbálkozzon meg az önálló írással. Így jelent meg első elbeszélése, az „Almagro” 1837-ben. Ettől kezdve csak az írásnak szentelte idejét, és egymás után jelentek meg történelmi regényei, köztük az egyik legnépszerűbb, a holland földön játszódó Het Huis Lau-ernesse. Drop ezt a művet tartja az első igazi holland történelmi regénynek.3 Min-den regényéhez elmélyült előtanulmányokat végzett a feldolgozandó történelmi korszakról. Másik legjelentősebb regénye az 1874-es Majoor Frans [Frans őrnagy], melyet sokan az ekkoriban meginduló első feminista hullám reprezentáns művé-nek tartottak, és tartanak ma is. A mű levélregény-formában íródott, és egy füg-getlen, akaratát minden körülmények között érvényesíteni akaró és tudó nőről szól. Maga az írónő tiltakozott a regény feminista értelmezése ellen.

Kritikusai Toussaint-t regényeinek hosszadalmas, részletező leírásai és a gya-kori szerzői kommentárok miatt bírálták. Írói pozíciója független volt: sem a kon-zervatív protestáns párthoz, sem a  liberálisokhoz nem tartozott. Leg inkább a Réveil elnevezésű mozgalomhoz tudott kapcsolódni, mely a protestáns hit mélyen átélt, belsővé tett változatát propagálta, és az egész társadalomra ki akarta terjeszteni. Regényeit angolra, németre, franciára és svédre is lefordították. Sike-rét sokak szerint a történelmi regény műfajának köszönhette, melynek státu-sza mindig magasabb volt, mint azon műfajoké, amelyekben többnyire női írók alkottak, azaz a családi körben játszódó vagy az ifjúságnak szánt műveké.

3 Drop 1979.

G e r a J u d i t

38

BELGIUM éS HOLLANDIA TÖRTéNELMI VISzONyAI A 19. SzÁzAD ELSŐ FELéBEN

1830-ban megszületik Belgium, s ezzel a dél-németalföldi holland nyelvű iroda-lom is megújul. Megnevezése eleinte sokféle, s ez jól kifejezi az új irodairoda-lom iden-titáskeresését. Megjelenik a „Nederduits” és a „Nederlands” mellett a „Vlaams”, azaz flamand megjelölés, mely új értelmében a független Belgiummal együtt szü-letett meg. Hiszen mindezidáig Flandria és a flamand jelző csak Dél-Németalföld északi részének egyik tartományát jelölte. Mostantól azonban jelentése kiterjedt az új állam egész északi területére, és e terület nyelvére is. Az új nemzeti irodalom franciául és flamandul íródott, egymással párhuzamosan.

Az új állam arra törekedett, hogy Európában legitimálja létezését, kialakítsa jól körvonalazható identitását. Ehhez egy önálló belga nemzeti kultúra megte-remtésére volt szükség. Nemcsak történészek és festők tettek erőfeszítéseket az új állam arculatának kialakítására, hanem a franciául és flamandul alkotó írók is egyetlen nemzeti irodalom létrehozásán fáradoztak, ki-ki a maga nyelvén. Ahogy a vallon Antoine Clesse írta: „Legyen egyetlen szívünk, amellyel a hazát szeretjük, / és két lantunk, hogy megénekeljük.”4 Belgium egyik kulturális sajátosságának éppen a germán és a román kultúra összeolvadását tekintették, mely így az euró-pai kultúra középpontját, mintegy szimbólumát alkotta. Ennek egyik megnyilvá-nulása Conscience-nak, a flamand irodalom vezéralakjának 1845-ben írt Geschi-edenis van België [Belgium történelme] című munkája, mely a brüsszeli Jamar kiadónál jelent meg, a belga állam támogatásával. Ezért jelenhetett meg ugyanen-nél a kiadónál a Bibliothèque Nationale című sorozatban 1848-ban a flamand iro-dalomról francia nyelvű irodalomtörténet is, F. A. Snellaert tollából. Bonyolítja a helyzetet, hogy az új Belgiumban hollandul írók között még sokan nem felej-tették el az 1830-ig tartó Németalföldi Egyesült Királyságot (Verenigd Konink-rijk der Nederlanden), amikor észak- és Dél-Németalföld még egyetlen államot alkotott, s ezek az írók érzelmileg 1830 után is Hollandiához kötődtek. Más lehe-tőségük az új politikai helyzetben azonban ezeknek az íróknak sem volt, mint az, hogy egy új, flamand–belga irodalmat hozzanak létre.

Ennek a flamand–belga irodalomnak a kiépítésében a francia kultúrához való viszony meghatározó szerepet játszott. A független Belgium megszületése után, a törvényesen elismert nyelvi szabadság ellenére, a francia lett az uralkodó nyelv az országban. A közigazgatásban, a hadseregben, az igazságszolgáltatásban és

4 Idézi Berg–Couttenier 2009: 296: „N’ayons qu’un coeur pour aimer la patrie/Et deux lyres pour la chanter” (Laten we slechts één hart hebben om het vaderland lief te hebben,/En twee lieren om het te bezingen).

39

a felsőoktatásban csakis a franciát használták – az alapjában véve flamand nyelvű Flandriában is. Ez az elfranciásodási folyamat hívta életre azt a hosszú évtize-dekig tartó emancipációs küzdelmet, mely Flamand Mozgalomként vonult be a történelembe. A kétnyelvűséget Flandriában csak a 19. század hetvenes évei-ben ismerték el hivatalosan, magában a törvényhozás gyakorlatában pedig erre csak 1898-ban került sor. A francia nyelv és kultúra, főleg a francia forradalom után, a progresszivitás és a modernitás univerzális médiumának számított, mely-hez képest mind a flamandot, mind pedig a vallon nyelvet patois-nak, azaz nyelv-járásnak tekintették, státuszuk rendkívül alacsony volt.

A franciaországi francia kultúra hegemóniája elleni lázadáshoz így nemcsak a belgiumi flamand, hanem a belgiumi francia nyelvű írók is csatlakoztak. Hiszen a francia kultúra centrumához, Párizshoz képest ők is a periférián helyezked-tek el. A belga piacot a franciaországi francia irodalom importja dominálta. Bel-giumban az eredetileg sokkal drágább, eredeti francia művekről rengeteg olcsó és illegális utánnyomást készítettek. Brüsszel számított ekkoriban a franciaországi francia irodalom legfőbb terjesztőjének. Így kezdődött a belgiumi francia nyelvű írók köreiben – akik közül legtöbben az ország flamand területein, flamand vagy vegyes házasságokból születtek – a holland nyelvű flamand irodalom felértéke-lése és a flamand kulturális hagyományok újrafelfedezése. Ebben látták ugyanis a franciaországi francia irodalommal szemben a belgiumi irodalom sajátosságát, különlegességét. Ekkor születik meg az erkölcstelennek és felszínesnek bélyegzett francia irodalommal szemben az egészséges, egyszerű, az erkölcsiségre összpon-tosító, vidéki Flandria mítosza. Ennek egyik eredményének tekinthető a fran ciául író Charles de Coster Thyl Ulenspiegel című (1867) pikareszk regénye, mely-ben a szerző a későközépkori flamand hőst a reformáció korába, Németalföld-nek a spanyolok elleni felkeléséNémetalföld-nek idejébe helyezi, s amelyben a francia és a hol-land nyelv keveredésének is tanúi lehetünk. Ugyanígy a flamand émile Verhaeren (1855–1916) francia nyelven írta a flandriai táj szépségét megéneklő költeményeit.

Ezzel szemben a flamand nyelvű belgiumi íróknak nem állt rendelkezésükre egy csiszolt, ápolt holland köznyelv, melynek déli változata háttérbe szorult, és csak különféle dialektusokban élt. Irodalmi infrastruktúra szintén nem fejlődött ki, s nem volt irodalmilag iskolázott holland nyelvű olvasóközönség sem. A bel-giumi flamand nyelvű írók számára ezért is volt nagy a csábítás, hogy ők is fran-ciául írjanak, maga Conscience is francia nyelven kezdte pályafutását. Másfelől azonban óriási lehetőséget kaptak a flamand nyelven írók: tiszta lappal kezdhettek hozzá egy flamand nyelvű belga irodalom megteremtéséhez, s őket még a fran-ciaországi francia írókkal való versengés sem kellett hogy nyomassza. A flamand nyelvben rátaláltak a romantika korában olyannyira propagált egyedi népiségre, mely az akkori idióma szerint a nép lelke igazi őrzőjének, hordozójának számí-tott. Ekkor születik meg a híressé vált jelszó: „A Nyelv maga a Nép” („De Taal is

G e r a J u d i t

40

gansch het Volk”), mely Prudens van Duyse 1834-es „Aen België” [Belgiumhoz]

című versében olvasható. A flamand nyelvű belgiumi írókra várt a flamand nép igazi karakterének és küldetésének megfogalmazása, emellett a flamand nyelv és kultúra emancipációjának kivívását tekintették feladatuknak.

Az új nemzeti irodalomnak természetesen hagyományokra is szüksége volt, amelyre visszatekinthetett és hivatkozhatott, amelynek szellemiségéből meríthe-tett, és tovább fejleszthette azt. Ezért jut a filológia óriási szerephez, hiszen a tör-ténelmi múlt irodalmi teljesítményeit tette ismét hozzáférhetővé. Jan Frans Wil-lems (1796–1846) újrafordítja a közép-németalföldi nyelven íródott 13. századi flamand állatregényt, a Reinaert de Vost, és összegyűjti, majd kiadja a középkori németalföldi népdalirodalmat. Ebben a múltat újra felfedező és újraíró hangulat-ban nyúl Conscience a flamand és francia szembenállásról szóló kortrijki csata témájához, az Aranysarkantyús ütközethez.5

1830, azaz Belgium önálló államként való kiszakadása a Németalföldi Egyesült Királyságból, Hollandia szellemi arculatát is alaposan átformálta. Hirtelen itt is megszületett az igény a nemzeti identitásra, a holland kultúra egyéni jellemzőinek hangsúlyozására. Ezért nyúltak vissza sokan a holland államiság kialakulásához vezető legjelentősebb történelmi időszakhoz, a reformációhoz, hiszen ez vezetett el a protestáns északi Köztársaság megszületéséhez, a holland kultúra aranykorá-nak kibontakozásához. A reformáció pedig Lutherrel vette kezdetét, aki többek között a hit megújítását, a tiszta forráshoz való visszatérést hirdette. Ebből merí-tett a hollandiai Réveil-mozgalom, mely – mint már volt róla szó – a protestáns hit megújításán, érzelmi gazdagságának felidézésén fáradozott. Marita Mathij-sen6 felhívja a figyelmet, hogy a protestáns újjászületés korában, a 19. század első felében Luther alakja egész Európában, így Hollandiában is aktuálissá vált, töb-bek között David Friedrich Strauss Das Leben jesu című (1835) könyvére reakció-képpen. A könyv Jézus alakjának racionális megközelítését javasolja, a Bibliát pedig szimbolikus-mitologikus ábrázolásnak állítja be. Ennek ellenében propa-gálja a hit intenzív megélését a Réveil-mozgalom, melynek egyik tagjával, Johan-nes Petrus Hasebroekkal (1812–1896), a heilooi lelkésszel és íróval Toussaint 1838-ban személyesen is megismerkedik. Számos írás született ekkori1838-ban Lutherről, többek között 1837-ben a történelemtudós Jules Michelet tollából a Mémoires de Luther. Mathijsen szerint Toussaint az Het Huis Lauernesse című regényével ehhez az európai és hollandiai Luther-reneszánszhoz kapcsolódott. Ugyanakkor első férjét, a liberális irodalomkritikus, filozófus, történész Bakhuizen van den

5 A történelmi háttérről bővebben lásd Berg–Couttenier 2009: 295–316.

6 Mathijsen 2007. Michelet mellett a svájci K. R. Hagenbach és Merle d’Aubigné reformációról szóló írásait említi, melyek a kor folyóirataiban holland fordításban is olvashatóak voltak. http://www.neer-landistiek.nl/07.06d/ Letöltés: 2010. május 5.

41

Brinket (1810–1865) szintén ebben az időben ismeri meg, akárcsak Johannes Pot-gietert (1808–1875), a szintén felvilágosult, liberális költőt, irodalmárt és folyóirat-szerkesztőt. Toussaint-ben hasonló szellemi konfliktusok csaphattak össze, mint amelyeket regényében is megörökített. Erre rakódott a Németalföldi Egyesült Királyság alatt legalábbis összetartozó katolicizmus és protestantizmus közötti ellentétek 1830 utáni feléledése. Ebben a feszültségben Hollandia saját államisá-gát a reformációhoz, azaz a protestantizmus megjelenéséhez kötötte. Regényével Toussaint ehhez a szellemi állásponthoz közelít, de a különféle irányzatok, meg-győ ződések pozitív és negatív aspektusait árnyaltan ábrázolva. Szintén Mathijsen hívja fel a figyelmet már hivatkozott cikkében a regény első kiadásának mottójára is, mely a későbbi kiadásokból eltűnt. A mottó ugyanis attól a 16. századi német-alföldi költőnőtől, Anna Bijnstől (1493–1575) származik, aki egyfelől Luther-elle-nes volt és katolikus, másfelől a katolikus egyház szigorú kritikusa is. A mottó így hangzik: „Dit compt meest al tsamen in Luthers Doctryne”, azaz körülbelül:

„Mindez a legjobban Luther doktrínájában jut kifejezésre.” A Bijns magatartására jellemző dialektika a regénybe is beleszövődik. Ezenkívül egy németalföldi költő-nőre hivatkozva Toussaint a női irodalmi hagyományba helyezi magát, ezzel erő-sítve innovatív történelem- és világszemléletét.

LEÍRÁSOK

A továbbiakban azt vizsgálom, hogy a két regény különböző leírásai – elsősor-ban a tájleírások és a szereplők alakjának leírásai – hogyan szövik magukba és teremtik meg a 19. századi Hollandia és Flandria ideológiáit. E két történelmi regény összehasonlításával annak járok utána, mik a képalkotás hasonlóságai és mik a különbségei egyfelől a belgiumi flamand nemzettudat, másfelől a holland protestantizmus tekintetében.

Két holland nyelvű szerző egy-egy történelmi regényéről van tehát szó. Mind-két szerző vezetékneve francia: Conscience és Toussaint. Ugyanazon évben szü-letett a flamand férfi és a holland nő. Az előbbi francia apa és flamand anya gyermeke, igazi belga, mondhatnánk tehát; az utóbbi francia hugenották leszár-mazottja, akik az üldöztetések elől nagy számban menekültek többek között Hol-landiába is, ahol azután végleg letelepedtek. Conscience-nak súlyos konfliktusai voltak francia apjával, Toussaint-nek az anyjával. Vonzó motívumok egy pszicho-analitikus elemzéshez, ettől azonban eltekintek. Figyelmemet – ahogy már emlí-tettem – inkább a mindkét műben bőven megtalálható leírásokra irányítom.

A leírás alakzatát görögül hüpotüposzisznek nevezik. Tág definíciója szerint egy cselekvés, esemény, szereplő, helyzet vagy szenvedély életszerű leírása azért,

G e r a J u d i t

42

hogy a valóság illúzióját megteremtse.7 Kibédi Varga Áron8 szerint a hüpotü-poszisz funkciója a szöveg díszítése, gazdagítása, és a képpel próbál vetélkedni.

Tekintettel mind a dél-, mind az észak-németalföldi kultúra erőteljesen vizuális karakterére, elképzelhető, hogy az ilyesfajta képi ábrázolásmód e területek iro-dalmában is nagyobb súllyal van jelen. Állításom azonban az, hogy a deskrip-tív alakzat nem csupán a valóság illúzióját kelti, és nemcsak vizuális díszítőeleme e szövegeknek, hanem a sokszor kimondatlan meggyőződések, szellemi álláspon-tok, ideológiák közvetítője. A továbbiakban azt vizsgálom tehát, hogyan hasz-nálja a két szerző a deskriptív alakzatot. A tájak és emberek leírásain kívül állapo-tok, szenvedélyek, cselekvések és események leírása is szóba kerül.

Elsőként a  két szerző egy-egy leírása közötti látszólagos párhuzam ötlik szembe. Ha csupán tartalmukat vennénk figyelembe, valóban csak a két leírás közötti párhuzam tűnne fel. Két napfelkelte hüpotüposziszáról van szó. A napfel-kelte, mely a két mű elején mint egy-egy Natureingang szerepel, a nagyívű cse-lekmény kibontakozásának, az új történelmi korszak beköszöntének metaforája.

Conscience-nél a következőt olvashatjuk:

A vörös, reggeli nap tétován ragyogott a keleti égen, még az éjszakai felhők ruháját hordta. Anyagtalan szövetként kékes pára lebegett a fák koronája körül; a csalogány többször is elismételte dalát a homályban, most azonban jelentéktelenebb énekesek zavaros csicsergésükkel elfojtották csábító melódiáját. Némán haladt egy lovascsapat Roeselaere mezőin. Fegyverzetük csörgése és lovaik súlyos léptei megfélemlítették a békés erdőlakókat. Olykor szarvas szökkent a bozótból, s szélnél sebesebben mene-kült a közelgő veszély elől.9

De rode morgenzon glom aarzelend in het oosten, nog omgeven door een kleed van nachtwolken. Als onvatbaar weefsel hingen blauwe dampen aan de toppen van de bomen; een nachtegaal had zijn lied reeds meermaals in de schemer herhaald maar nu verdoofde het verward geschetter van mindere zangers zijn verleidende toon. zwijgend reed een schare ridders door de velden van Roeselare. Het gerammel van hun uit-rusting en de zware tred van hun dravers verschuwden de vreedzame woudbewoners.

Soms sprong een hert weg uit het kreupelhout en vluchtte sneller dan de wind voor het nakend gevaar.10

7 http://rhetoric.byu.edu – Letöltés: 2010. március 1.

8 Kibédi Varga 2002.

9 Noha a regény Révay József fordításában magyarul is olvasható, a pontos elemzéshez jobbnak lát-tam magam lefordítani az idézeteket.

10 Conscience 1838/1996: 5.

43

Bosboom-Toussaint ezekkel a szavakkal nyitja meg regényét:

Bizonyára sokan sokszor látták a napfelkeltét; legalább egyszer mindenki látta, hogyan emelkedik fel Kelet felől az egek fényt árasztó leánya, lassú méltósággal, hogyan osz-latja el maga körül a ködöt, akár egy keleti menyasszony, aki arcáról felemeli a fáty-lat az első hitvesi együttlét alkalmával. Ő valóban a föld ifjú menyasszonya; valóban ő a vidám nappal hűséges hitvese, mely vele születik, hogy vele is hunyjon el; ezenkívül ő… mi is nem lett belőle, amit számtalan leírói ne mondtak volna el róla! Semmit nem akarunk hozzátenni ehhez a bőséghez; csak annyit kérdezünk, hogy azok között, akik látták, nem voltak-e néhányan, akik valamivel többre tartották a Természet ragyogó színpadának díszleténél, mely tetszésnyilvánításukat követelte; hogy eszükbe jutott-e olykor, hogy ez a színjáték, mely a teremtés legelső reggelétől fogva, ezer évkörön át matematikai pontossággal ismétlődik, valójában Isten Teremtéskor elhangzott hatal-mas szavának mindennapos, tényleges igazolása: „Legyen világosság!”

Velen hebben zeker veelmalen de zon zien opgaan; allen hebben ten minste éénmaal gezien, hoe de lichtgevende dochter der hemelen met langzame waardigheid zich ver-heft uit het Oosten, en de nevelen van zich wegschuift, zooals eene Oostersche bruid den sluier terugslaat van haar aangezicht, bij het eerste samenzijn met den echtgenoot.

ze is ook de jonge bruid der aarde; zij is ook de trouwe echtgenoote van den vroolijken dag, die met haar geboren wordt, om met haar weg te sterven; zij is ook… dan, wat is zij niet, dat niet door hare tallooze beschrijvers van haar is gezegd geworden! Wij willen niets toevoegen tot dien overvloed: maar wij vragen alleen, of er onder hen, die het zagen, niet ook sommigen waren, die het voor iets meer hielden dan voor eene schitterende tooneeldecoratie der Natuur, waarbij hunne toejuiching werd afgevraagd;

of zij er ook wel eens bij gedacht hebben, hoe dit schouwspel, dat zich sedert den eer-sten scheppingsmorgen, door duizende jaarkringen heen, wiskundig zeker herhaalt, de dagelijksche waarachtige bekrachtiging is van het Goddelijk machtwoord, gesproken bij de Schepping: „Daar zij licht!”11

Conscience-nél a tájban egymással szembefeszülő energiák jelennek meg, míg Bosboom-Toussaint-nél a táj elemei szellemi minőséggé változnak, s így nem a kontrasztok, hanem inkább az egymásba olvadó folyamatok uralják a szöveget.

Conscience-nél a csalogánynak a „jelentéktelenebb énekesek” által elfojtott éneke közötti feszültség megismétlődik a francia lovasok megjelenésének és a természet megzavart nyugalmának az ellentétében. A különféle elemeket határok választják

Conscience-nél a csalogánynak a „jelentéktelenebb énekesek” által elfojtott éneke közötti feszültség megismétlődik a francia lovasok megjelenésének és a természet megzavart nyugalmának az ellentétében. A különféle elemeket határok választják