A holland és flamand történelmi regényről rengetegen írtak.12 Conscience De Leeuw van Vlaanderenjét és Toussaint Het Huis Lauernesséjét a legtöbb irodalom-kutató a műfaj legjelentősebb képviselőinek tartja, és egymás mellé is helyezi őket mint a flamand, illetve a holland nemzeti múlt jellegzetes önképének reprezen-tánsait.13
A számos párhuzam ellenére az alább következő elemzésben inkább a két regény közötti különbségek dominálnak majd. Ezekre a különbségekre a női sze-replők leírásain keresztül mutatok rá, továbbá azoknak a módszereknek a meg-mutatásával, amelyekkel a két szerző aktualizálta témáját.
E regények elemzésekor mindig nagyobb hangsúlyt fektetnek a férfi szerep-lőkre: Conscience regényében Robrecht Van Bethunére, Pieter Deconinckra és Jan Breydelre.14 Conscience esetében ez kézenfekvő, mert regényében a nők a férfiakhoz képest valóban marginális szerepet játszanak. Toussaint regényében ez azonban másképpen van: itt a nők éppolyan fontos szerepet játszanak, oly-kor fontosabbat, mint a férfiak. Aernoud, Paul van Mansfeld, Utrecht vikáriusa és Jan van Woerden nincsenek nyomatékosabban jelen, mint Ottelijne, Teresia, Aafke vagy Johanna. Az író éppen a női sorsok ábrázolásán keresztül mutatja
meg, milyen hatással volt a reformáció az emberek magán- és közéletére. A fér-fiak férfiközpontú kritikai gyakorlatának reflexe azonban – tisztelet a kivételnek – Joep Leerssen értő elemzésébe is hibát, mégpedig témánk szempontjából rele-váns hibát csempész: az Het Huis Lauernesse című regény csúcspontjának Paul és Luther személyes találkozását tartja.15 A tény ezzel szemben az, hogy a regény végén Paul nem találkozik Lutherrel, hanem a regény női főszereplője, Ottelijne az, aki – nota bene Paul regénybeli halála után – valóban találkozik vele.
12 Anbeek 1978; Drop 1979; Gobbers 1990; Knuvelder 1950; Leerssen 2006; Tollebeek 1999;
Uffelen 2002; Vlierden 1974; Vermeylen 1951; Weisgerber 1964.
13 Leerssen 2006: 58.
14 Gobbers 1993; Tollebeek 1996.
15 Leerssen 2006: 64.
45
Conscience és Toussaint nőábrázolásait érdemes megvizsgálni, mert vélemé-nyem szerint nemcsak a regények struktúrája tekintetében, de a szerzők történelem-szemlélete szempontjából is lényegi következtetéseket lehet levonni e nőábrázo-lások alapján.
A De Leeuw…-ben két női szereplő van: Machteld és Johanna van Navarra, egymás éles ellentétei: az előbbi a francia király felesége, a másik flamand leány.
Machteld, Robrecht van Bethune (ő Flandria oroszlánja) leánya igazi nemesi szépség, akit a következőképpen ír le a narrátor:
Lehetetlen e leány szépségét szavakba foglalni. Orcáit olyan haloványan színezte a sok-sok bíbor hajszálerecske, hogy hozzá képest a legfinomabb rózsaszirom is fakónak bizonyult; szeme oly kék volt, mint az ég, ajka oly piros, mint a skarlátszín bársony vékony szegélye. Amikor mosolya, mely édes volt és mennyei, akár az emberi remény, angyali száját mozgásra bírta, hófehér fogai elővillantak ajkai között, és orcáin két göd-röcske jelent meg, az ott virágzó rózsák gyenge öblét formázva.
Onmogelijk is het de liefelijkheden van dit meisje te beschrijven. Haar wangen waren zo zachtjes door ontelbare purperen adertjes gekleurd dat het fijnste rozenblad op haar aanschijn een vale vlek was geworden; haar ogen waren zo blauw als de hemel, haar lippen zo rood als kleine zomen van scharlaken fluweel. Wanneer haar glimlach, zoet en zalig als menselijke hoop, haar engelachtige mond deed bewegen, kwamen sneeuwwitte tanden tussen haar lippen glinsteren en vormden twee kleine putjes op haar wangen de tere kelk van de rozen die er op bloeiden.16
Ez a túlzásokat és közhelyeket egyaránt tartalmazó leírás jól adja vissza Mach-teld szexualizált szerepét a regényben: ő Adolf van Nieuwland, „a gazdag Brugge városának legnemesebb családjából származó ifjú lovag” szerelmese. Machteld leírása a lány testi mivoltára koncentrál: arcára, ajkára, az apró hajszálerekre, sze-mére, szájára, fogaira és a gödröcskékre az arcán. A férfitekintet tárgyaként jele-nik meg a fenti leírásban. Csak sólyommadarának viszonylatában lehet szub-jektum, mert a sólyom az egyetlen, amelyhez individuumként intézheti szavait.
Minden más viszonylatban férfiak függvénye – apja leánya és Adolf szerelmese – s mint ilyen, mindig csak a megszólított, aki hallgat, legfeljebb olykor engedelme-sen válaszol. élete is a szerelmi plotnak megfelelően alakul: sok kaland után a sze-retett férfival összekötheti életét. Tulajdonságait tekintve ellentéte Johanna van Navarra, a francia királyné. Ez utóbbi kapja meg mindazt a tulajdonságot, ami Machteldben nincs meg: gonosz, rosszindulatú, visszataszító. De ahogy Machteld az apja függvénye, Johanna is szupplementum: férjének, Szép Fülöpnek a kiegé-szítője:
16 Conscience 1996: 17.
G e r a J u d i t
46
Mellette lovagolt a büszke Johanna van Navarra, a felesége. Egy kancán ült, beborí-totta a sok arany és drágakő. Az aranyozott kelméből készült hosszú lovaglóruha, mely a mellrészen ezüstzsinórral záródott, súlyos redőkben omlott alá, és vakítóan ragyo-gott az ezernyi csillogó dísztől. Gyöngyök, gombok és a legnemesebb anyagból készült ékszerek csillogtak rajta és kancáján nagy bőségben. Dölyfösen, vakmerően ült a lovon.
Arcán látszott, hogy a dicsőséges bevonulás gonosz örömmel simogatta a szívét. Fel-fuvalkodottan vetette merev tekintetét a legyőzött népre, amely az ablakokból, a kutak tetejéről, sőt még a háztetőkre is felmászva figyelte a menetet.
Naast hem reed de trotse Johanna van Navarra, zijn gemalin. ze was op een hakkenei gezeten en helemaal met goud en gesteenten overdekt. Een lang rijkleed van gulden laken, dat op de borst met een zilveren snoer werd toegeregen, viel in zware vouwen op de grond en glansde fel met duizend schitterende versiersels. Parels, knopen en eikels uit de kostbaarste stoffen gewrocht, glinsterden in overvloed op haar en op haar hak-kenei. Hoogmoedig en verwaand zat ze daar. Op haar gezicht kon men bemerken dat de zegepralende intrede haar hart streelde met nijdig genoegen. ze wierp haar stijve blikken vol opgeblazenheid over het overwonnen volk, dat in de ramen, op de pompen, zelfs op de daken was geklommen om de stoet te kunnen aanschouwen.17
Az idézetben feltűnő, hogy Johanna személyisége egészen eltűnik ruházata és ékszerei alatt, más szóval királynéi státusza alatt. A leírás másik sajátossága, hogy pontosan kijelöli helyét a hierarchiában: a legyőzött flamand nép felett, de férjé-nek alárendelve. A „büszke, dölyfös, elvetemült, gonosz, felfuvalkodott” jelzők hivatottak jellemének ábrázolására, s ez a kép a regény további részeiben sem lesz árnyaltabb. Minden rosszat, ami a flamand népet éri, neki tulajdonít az elbeszélő, nem pedig a királynak. Így két, egymással élesen ellentétes női szereplőt látunk, akik együtt egy egész sorozat bináris oppozíciópárt alkotnak: jóságos–gonosz, hatalom nélküli–hatalmat birtokló, szerény–szerénytelen, gyengéd–harcias, fla-mand–(spanyol)francia. Az ezeken az éles ellentéteken alapuló ábrázolásmód persze a romantikára jellemző stílus. Machteld egyik leírásában miniatűr tükör-képét – myse en abyme-ját – találjuk annak, hogyan gondolkodik Conscience
„a jó és szép” nő irodalmi ábrázolásáról:
Aki mindemellett Machteld arcvonásainak már ismert kedvességére, gyenge tagjainak karcsúságára gondol, elképzelést formálhat magának arról a szépségről, ami ebből a nőből sugárzott. és valóban, azon még meg sem született lényekre hasonlított, akik minden tökéletességet egyesítenek magukban, mint ahogy merész költők is olykor azért mernek álmodni maguknak egy-egy nőt, hogy elragadtatott képzeletükben simo-gathassák és szerethessék.
17 Ibidem 80.
47
Wie daarbij denkt aan de reeds gekende aanminnigheid van Machtelds gelaatstrek-ken, aan de lenigheid van haar tengere leden, kan zich een denkbeeld vormen van de bevalligheid die van haar uitging. Waarlijk, ze geleek een van die nog ongeschapen wezens, die alle volmaaktheden in zich verenigen, zoals vermetele dichters zich soms een vrouw durven dromen om haar in hun opgetogen verbeelding te liefkozen en te beminnen.18
Az idézet pontosan illusztrálja a patriarchális irodalomfelfogást: a szép nők „arra szolgálnak”, hogy a fantázia, mely néha az irodalom formájába bújik, kéjtárggyá alakítsa őket. A leírás ezúttal is erotikus vonásokat mutat. Természetesen ellen-érvként felhozható, hogy a nők ábrázolásának a 19. században ez volt a bevett módszere. A De Leeuw…-ben felállított Machteld–Johanna ellentétpár ugyan-ennek az évszázadnak a végén a jól ismert „szent anya versus vámpír vagy prosti-tuált” ellentéteként tér vissza.19 Mégis vannak az ábrázolás e szabályai alól kivéte-lek, például Toussaint Het Huis Lauernesse című regénye.
A De Leeuw…-vel ellentétben Toussaint regényében nem két, egymással szem-ben álló női szereplő van, hanem igen sok és sokféle: először is Ottelijne, a Lau-ernesse Ház asszonya; távoli rokona, donna Teresia; Aafke és Johanna, Aernoud nővérei; Aernoud anyja, Bakelsze asszony; a kocsmáros leánya, Stijntje és végül, de nem utolsósorban a női elbeszélő. Ezek a nők nem egymás ellentétei, hanem egymás megannyi variációi. Történeteik számtalan életszemléletet és határát-lépést példáznak. Ottelijne, az előkelő nemes kisasszony hajlandó lenne a pol-gári származású Aernouddal összeházasodni. Már ez is integritásáról tanúsko-dik: dacolna a polgári osztállyal szemben táplált nemesi előítéletekkel. Ezenkívül katolikusból lutheránus lesz belőle. Ez nem csupán Paul, a német földről Hol-landiába érkezett lutheránus fiatalember hatása. Toussaint részletes leírást ad Ottelijne családjáról, amelyben a nemesi származás ellenére mindig is jelen volt a városok és a polgári lét iránti vonzalom. Ottelijne morális rugalmassága, mellyel egy polgárfiúhoz megy feleségül, s amellyel eltér a nemesi családi hagyományok-tól, még a Paullal történő találkozása előtt érzékennyé teszi a társadalmi hatá-rok és előítéletek áthágására, az új hit befogadására, mely többek között a pol-gári éthoszt és az egyenlőség ideológiáját hirdeti. Ez az, ami alkalmassá teszi az Aernouddal kötendő házasságra, és ami ugyanakkor Aernoudtól el is választja.
Ottelijne helyzete bonyolult: a hitbéli különbség és Aernoud inkvizítori karrierje ellenére mindvégig szereti a férfit. A jó és a rossz útjai tehát nem egyértelműen vannak meghatározva.
A regényt és Ottelijne alakját különlegessé teszi az úgynevezett szerelmi plot-tal történő szakítás. Ahogyan az előző fejezetben is volt már szó róla, a 18. századi
18 Conscience 1996: 82.
19 Dijkstra 1986.
G e r a J u d i t
48
regényekben a női szereplők sorsa kétféleképpen végződhetett: vagy meghaltak, vagy férjhez mentek.20 Harmadik út, a queeste-plot, azaz a keresés útja, melynek során független személyiségként kibontakozhattak volna, nem létezett. Ottelijne, Toussaint regényének főszereplője ezzel szemben a regény végén nem a házas-ságban, de nem is a halálban végzi. Független asszonyként Németországba megy, hogy akadályok nélkül gyakorolhassa lutheránus hitét. Ez a radikálisan új nőkép Leerssen fent említett tévedését csak fájdalmasabbá teszi, mert éppen ez a női queeste-plot teszi ezt a regényt olyan különlegessé. Mégpedig nemcsak saját korá-ban, hanem 20-21. századi perspektívából is. Toussaint Annie Romein-Verschoor negatív kritikája21 ellenére, és annak ellenére, hogy nem érezte magát a „nőkérdés”
elkötelezettjének, mégis a feministák előfutára volt: megvalósítja ugyanis a végen túli írást („writing beyond the ending”), ahogyan azt Blau DuPlessis százötven évvel később javasolja.22 Ahogy az előző fejezetben már említettem, a végen túli írást Blau DuPlessis modern írónőknek ajánlja fel, s annyit jelent, hogy hősnőik-nek regényeik végén az írónők teremtsék meg annak a lehetőségét, hogy tuda-tosan felépíthessék autonóm életüket, és ne a patriarchális patron diktálta halál vagy férjhez menés jusson osztályrészükül. Bosboom-Toussaint női főszereplőjét sem meghalni, sem újra férjhez menni nem engedi. Lehetőséget kap rá, hogy sza-bad individuumként bontakoztathassa ki személyiségét, és független életet élhes-sen Németországban. A regénynek ez a befejezése Toussaint regényét kiemelkedő, prefeminista művé avatja.
A női mellékszereplők esetében is középponti szerepet kap az, hogy cselek-szenek és gondolkodnak. Aafke, Aernoud katolikus nővére mindent elkövet, hogy alkalmazkodjon férjéhez: kedvéért a tőle telhető minden erőfeszítést meg-tesz, hogy lutheránus váljon belőle. Az idő múlásával azonban egyre boldogtala-nabb lesz: hiányzik neki a katolicizmus melegsége és biztonsága, valamint az ezzel összefüggő Mária-kultusz. Boudewijn, Utrecht vikáriusa nem próbálja Aafke fér-jét áttéríteni a katolicizmusra, hanem kompromisszumot ajánl a házaspárnak:
tartsák meg mindketten saját hitüket, és próbáljanak így együtt élni. Itt tehát nem két ellentétes pólusról van szó, hanem kísérletről, hogy két különböző életszem-léletű ember – egy férfi és egy nő – anélkül kössön békét egymással, hogy köz-ben a nő elveszítse integritását. Johanna, Aernoud másik nővére viszont szenve-délyes protestáns lesz. De ő is hangsúlyosan azzá válik: egy boldogtalan szerelem vezeti el az új hithez. Későbbi férje, Jan van Woerden katolikus papból válik luthe-ránussá. Johanna minden körülmények között támogatja, egészen a férfi haláláig.
A sok történet egymás variációjaként funkcionál. A legtöbb szereplő nem statikus,
20 Miller 1980.
21 Romein Verschoor 1977.
22 Blau DuPlessis 1985.
49
mint Conscience-nél, hanem dinamikus: egy folyamat részesei, változnak, fejlőd-nek. Együtt egy polifonikus egészet alkotnak, sokféle hang megszólaltatói. Cons-cience egyetlen perspektívát kínál fel az olvasónak azonosulásra, a flamandokét.
Toussaint-nél az olvasó nem kényszerül állásfoglalásra, viszont különböző szel-lemi tájképek panorámáját tartják elé.