Annak a Mária-mirákulumnak a műfaja, amelyhez a Beatrijs tartozik, a középkori Mária-kultuszban gyökerezik. Máriában többek között azt a csodálatos konstruk-ciót tisztelték, hogy anyasága ellenére szűz maradt. Egyik attribútuma a közép-korban a tiszta tükör, a speculum sine macula volt. Az asszonyok elé őt állították példaképül. Beatrijs Mária-szobor előtti imáit a kolostorban tekinthetjük tükörbe pillantásnak, amelyben idealizált énjét látja viszont. Mária „tükre” a fiatal lányok-kal szemben támasztott középkori elvárások szimbólumának tekinthető. Máriá-nak természetesen még egyéb konnotációi is vanMáriá-nak: ő éva ellenpólusa, azé az éváé, akit a keresztény mitológiában gyengesége, illetve kíváncsisága miatt bűnös nőnek bélyegeztek. Ezeknek a motívumoknak a későbbi művek tárgyalásakor is jelentőségük lesz.
A világi szerelem Beatrijst oly mértékben hatalmába keríti, hogy a kolostor biztonságát a kolostor falain kívüli, bizonytalan életre cseréli fel. Ez a toposz szá-mos mesében is megtalálható: Piroska az erdőbe megy biztos otthonából, s ott a farkassal találkozik. Bettelheim szerint a mesebeli erdő, ahol a mese szereplői eltévednek, a nagyvilág szimbólumaként szolgál, ahol a kisgyerekből mindenféle
„veszélyes” és új vágyakkal küzdő kamasz válik.12 Az erdő más szóval iskola, ahol a gyerek felnőtté cseperedik. Ennek az erdőnek vagy iskolának a Beatrijsben az a mező, majd az a város feleltethető meg, ahová Beatrijs és szerelme végül meg-érkeznek. A történetben ismételten felbukkanó hetes szám nem csak a bibliai hét szűk és hét bő esztendőre utal. A népmesékben is gyakran előfordul, mint például a hét törpe, a hétmérföldes csizma vagy a hétfejű sárkány. Beatrijs megpróbálta-tásai – szegénységben kell élnie, társa két kisgyerekükkel nem törődve elhagyja, prostituálnia kell magát a megélhetésért – szintén megegyezik azoknak a mesék-nek a narratív struktúráival, amelyben a hősa mesék-nek előbb mélypontra kell elérkez-nie és több próbát kiállnia önmaga későbbi kibontakoztatásához (pl. Holle anyó).
Beatrijs megpróbáltatásai után visszatér a kolostorba. E visszatérés során elő-ször annál az özvegynél talál szolidaritást, akire gyermekeit bízza, majd az apát-nőnél, aki egy ideig pénzt küld a gyermekek neveltetéséhez. Mint kiderül, Mária is mindvégig szolidáris maradt vele: helyettesítette a kolostorban, így senkinek nem tűnt fel távolléte. Ezek a szereplők egy sajátos, női szolidaritás hálóját alkot-ják: nem elítélik, hanem segítik Beatrijst. A történetben a tekintély szexualizált formában jelenik meg: az apát testesíti meg, aki lehetővé teszi Beatrijs gyóná-sát. Annak az apparátusnak, ez esetben a katolikus egyháznak a képviselője, mely a kor domináns ideológiáját – a világ istentől eredeztetett hierarchikus rendjét – konszenzusos alapon próbálja érvényesíteni.
12 Bettelheim 1976.
G e r a J u d i t
26
A történet végét historizáló olvasás esetén euforikusnak lehet tekinteni, hiszen Beatrijs visszatérése a kolostorba a nők társadalmi integrációjának, karrierjének egyik alternatívája volt a középkorban. A jelenből visszatekintő, modern olva-sás szempontjából azonban diszforikusnak tekinthető a szöveg, hiszen Beatrijs-nek a kolostorba történő visszatérésével a világi életből való kizárása valósul meg:
cselekvési lehetőségei, esetleges világi ambíciói, sőt anyai szerepe is lezárulnak.
Beatrijs életútja körkörös, a kolostorból visszavezet a kolostorba, csak ideigle-nes utazás a külvilágba, hogy onnan visszatérhessen a kolostor és az „én” belvilá-gába – „voyage in”, hogy a már idézett tanulmánykötet címére utaljak, mely Virgi-nia Woolf The Voyage Out (1915) (Messzeség. Ford.: Tandori Dezső 2007) című első regényének címét fordítja meg. E narratív mintának ismétlődését látom későbbi fejlődéstörténetekben is, természetesen a szükséges módosulásokkal együtt.
A KÖRKÖRÖS éLETúT KéSŐBBI TÖRTéNETEKBEN: 18. SzÁzAD
Betje Wolff (1838–1804) és Aagje Deken (1741–1804) sara Burgerhart (1782) című le vél regénye Sara, egy a történet elején húsz éves, árván maradt leány felnö-vekedését tárja elénk. A regény végére érett fiatal nő és feleség lesz belőle. Ennek a regénynek a narratív struktúrája nem illik bele Abel, Hirsch és Langland kétosz-tatú modelljébe, melyet a női fejlődéstörténetek alapján felállítanak. Sara törté-netében ugyanis sem az „inasévek”, azaz a gyerekkor, sem az „ébredés” nem sze-repelnek. Története viszonylag későn indul, nevelése nem saját szülei kezében van, akik már a történet elején meghalnak, hanem Suzanne Hoflandéban, aki az egyik gyámja, később pedig a leányotthon vezetőjéében, Spilgoed asszonyé-ban. Másik gyámja, Abraham Blankaart távol van, Párizsból írt levelein keresz-tül próbál befolyást gyakorolni a lányra. Az „ébredésről” szintén nem beszélhe-tünk. A történet Sara házasságkötésével végződik. Hogy magát a házasságot hogy éli meg, arról már nem szól a történet.
Az anya-lány kötődés a történet felütéseként viszont jelen van: Sarától és Sará-ról megtudja az olvasó, hogy haldokló édesanyját hosszan ápolta. Halála után intenzív, túlcsorduló érzelmekkel beszél róla.
Beatrijshez hasonlóan Sara is menekül első környezetéből. A szülők hiánya itt is, ott is a cselekvés különleges szabadságát adja a szereplők kezébe. Sarát ugyan nem a szerelem motiválja menekülésre, hanem az álszent és gonosz Suzanne Hof-land házában uralkodó lehetetlen helyzete, Beatrijshez hasonlóan ő is alapvetően szabadságra vágyik, melyben saját prioritásai érvényesülhetnek. A Sara által elért új életszakasz egy nyugodalmasabb periódusa után az ő életében is elkövetkezik
27
a megpróbáltatás, az R. úrral szövődő kaland formájában. A Hortus Medicusban, ahol Sara és R. úr találkoznak, annak a rózsabokornak az új változatát is láthat-juk, amely alatt Beatrijs találkozik szerelmesével.
Sara, amikor világossá válik számára, hogy az R. úrral történt „kiruccanás”
ellehetetlenítheti a társadalomban, szükségből megtalálja problémájára a „meg-oldást”: férjhez megy derék kérőjéhez, Hendrik Edelinghez. Ezt a „megoldást”
vezeklés előzi meg: míg Beatrijs a kolostorba történő visszatérése után gyónja meg „bűnös” életét, Sara házasságkötése előtt „gyón”, ahogy ő maga mondja:
„Vezekelni fogok: őrült tévelygésemet az ön figyelmeztetéseinek tökéletes meg-fogadásával váltom fel; olyan magasságokba akarom emelni magam, hogy az ön figyelmeztetései elismeréssé változzanak.”13 Az a kérdés, hogy a Hendrik Edeling-gel kötött házasságát is a vezeklés egy formájának tekinti-e, implicit marad.
Hendrik Edeling, a leendő vőlegény, maga illeszti be Sarának az R. úrral tör-téntekről szóló levelét saját levelébe (139. levél), melyet barátjának küld. A tex-tuális alárendelés frappáns példája ez, emlékeztet az „Egy széplélek vallomá-sai” című fejezetnek narratív pozíciójára Goethe Wilhelm Meister tanulóévei című regényében. Sarának ez a levele, a lány protestáns háttere ellenére, meta-forikus értelemben gyónásnak is felfogható. A holland irodalomban egyébként a lejegyzett vallomás gyakran a gyónás szerepét tölti be, ahogy később Marcel-lus Emants Een nagelaten bekentenis [Hátrahagyott vallomás] (1894) című regé-nyében. J. J. Oversteegen a következőket írja a műről:
A holland nemzet legnagyobb része a 16. század óta nem jár gyónni. Talán emiatt van (továbbá a kálvinizmusnak a bűntudatra helyezett erős hangsúlya miatt), hogy irodal-munk feltűnően gazdag olyan szerzőkben, akikben erős hajlam él a vallomásokra. Azt lehetne mondani, hogy aki autentikus holland történetet akar írni, nem is tehet annál jobbat, mint hogy szó szerint a főhős gyónásává alakítja azt, mely az atyák bűneiről és tulajdon romlottságáról szól. Ezt tette Emants, furcsa mód minden konkurencia nélkül.
Het grootste deel van de Nederlandse natie gaat sinds de zestiende eeuw niet meer te biecht. Misschien komt het daardoor wel (en door het forse accent dat het calvinisme op het schuldgevoel heeft gelegd), dat onze literatuur zo opvallend rijk is aan auteurs met een neiging tot bekentenissen. Men zou dus zeggen, wie een authentiek Neder-lands verhaal wil schrijven, kan niet beter doen dan er letterlijk de biecht van een personage van te maken, over de zonden der vaderen en de eigen slechtheid. Dat heeft Emants gedaan, vreemd genoeg zonder veel concurrentie.14
13 Wolff–Deken 1782/é. n.: 262: „Ik zal boete doen: ik zal mijn dwaasheid afwisselen tegen de volko-menste geleidelijkheid aan uw vermaningen; ik zal mezelve zover zien op te heffen, dat uw vermanin-gen in goedkeurinvermanin-gen zullen veranderen.”
14 Oversteegen 1983: 126.
G e r a J u d i t
28
Az idézetben a merlynistákra15 jellemző, Maaike Meijer által „férfibetegségnek” (man-ziekte) nevezett jelenség szép példáját látjuk. Over steegen „az atyák bűneiről és a saját romlottságról” beszél. Az Een nagelaten bekentenis kontextusában ez a kijelentés férfiírókat implikál, akik férfi szereplőikkel apáik bűneiről és tulaj-don romlottságukról íratnak vallomásokat. Ezzel szemben a női fejlődésről szóló történetekben is találkozhatunk vallomásokkal vagy olyan részletekkel, amelyek-ben vallomásokat fogalmaznak meg a női szereplők. Így van ez Sara beillesztett levelében is. Az alább elemzendő regényekben is találunk majd női „gyónásokat”.
Sarából tehát „a ház angyala” lesz („The Angel in the House”16), a regény eufo-rikus véget ér. A házasság, amelyben a nő feleségként és anyaként tudja kibon-takoztatni magát, a 18. századnak a nőkkel szemben támasztott normái közé tar-tozott. A regény innovatív karaktere a nőnek szülei leányaként, feleségként és anyaként betöltött pozícióinak elismerésében rejlik, amelyek nem alacsonyabb rendű pozíciók, mint a férfiaké, akik házon kívül dolgoznak, esetenként hősies cselekedeteket hajtanak végre a harcmezőkön vagy részt vesznek a közéletben.
Sara életének terei mégis behatároltak maradnak: házon belül mindent elérhet, az azon kívüli aktív élet zárva marad előtte. Szenvedélyes kalandja a kalandor R. úrral, akihez nyilvánvalóan vonzódik, gyorsan felszámolódik, hogy ezáltal a hősnő a házasság biztos menedékébe terelődjön. Ha Beatrijs előre kiszabott útja a kolostorból visszavezetett a kolostorba, Sara előre kiszabott útja a család kezdeti hiányától a realizált családhoz vezet a végén. A kör itt is bezárul. A szexuá lis ösz-tönöknek történő engedelmeskedés – hogy Swinnen frappáns fordulatával éljek – áttörné a (karika)gyűrűt. Más női életút-alternatívákat – mint amilyen a tudós nő, a „savant” – maguk a szerzőnők tesznek nevetségessé.17 A kolostor, illetve a család – mindkettő szigorúan körülhatárolt ideológiai intézmény – jelentették a nemesi, illetve polgári származású nőkkel szemben támasztott normákat. Sara további boldogsága és boldogulása is bűnbánata függvénye: csak akkor ébred rá, hogy szereti Hendrik Edelinget, miután R. úr elcsábította.
A női szolidaritás ebben a történetben is fontos szerepet játszik: Spilgoed asszony, Letje Brunier, a fiatal barátnők köre, Anna Willis és a kertész katolikus lánya, aki kiszabadítja Sarát R. úr karmaiból, mind Sara önreflexióját és útkere-sését segítik.
15 A Merlyn című folyóirat (1962–1966) vezette be Hollandiában a strukturalizmust, a New Criticism holland fórumának tekinthető. Egyik jelentős szerkesztője volt J. J. Oversteegen. Nők nem kaptak helyet a folyóirat munkatársai között, akik elemzéseikben férfi írók műveire szorítkoztak, s a gender-szempontok ismeretlenek voltak előttük.
16 Coventry Patmore (1823–1896) angol költő 1854-ben, majd 1862-ben átdolgozott versének címe a viktoriánus nőideálról szól. Ennek kapcsán írta Virginia Woolf 1931-ben, hogy a női író egyik fel-adata, hogy megölje a ház angyalát.
17 Meijer 1984: 174–175.
29
A 19. SzÁzADBAN
A középkor a 19. század végén ismét „divatba jön” Hollandiában. Különös nosz-talgia ébred a mélyen és őszintén átélt, naiv vallásosság, a kisközösségek, a kézmű-vesség, a reflektálatlannak hitt életforma iránt. Ennek az idealizált középkornak természetesen nem sok köze volt a történelmi tényekhez, ugyanolyan konstruk-ció volt, mint általában az elmúlt korszakokról formált elképzelések.18 A nyolcva-nas évek arisztokratikus individualizmusa után következett be a szellemi fordu-lat, mely a Közösség, az Eszme és a Hit nagybetűvel írt, elvont fogalmaiban öltött testet. Az iparművészet, az összművészet és az érzelmes, romantikus katolicizmus korszaka ez. A férfiak hol idealizálják a nőket, akikben ártatlan szüzeket látnak, hol félelmeiket vetítik rájuk, olyankor gonosz vámpírként képzelve el őket. Ennek következtében a nők reprezentációja hasadtságot mutat: vagy szentek, vagy pros-tituáltak.19 Ebben a kontextusban születik meg Frederik van Eeden (1860–1932) Van de koele meren des doods [A halál hűvös tavai] (1900) című regénye.
A Van de koele meren… kulcsregény, mely a 19-20. század fordulójának szá-mos pszichológiai, orvosi, emancipációs és társadalmi problémáját foglalja magá-ban egyszerre.20 Akárcsak Beatrijs, Hedwig Marga de Fontayne is körkörös élet-utat jár be: szülei biztonságos, polgári otthonából a Harmsen-tanyára érkezik vissza. Ez ugyan új otthon, földrajzilag azonban régi otthona szomszédságában van, jó messzire a külvilágtól.21 Közben több szerelemmel is találkozik, melyek mind zátonyra futnak. Akárcsak Beatrijs történetében, Hedwigében is megjele-nik az ébredés motívuma, ha nem is ez uralja a történeteket: a zátonyra futott kapcsolatok indítják be a reflexió folyamatát és az életút megváltoztatását. A férfi, akitől Hedwignek gyermeke születik, elhagyja őt, a gyermek hamarosan meghal.
Hogy önállóan tarthassa el magát, Hedwig prostitúcióra adja a fejét. Beatrijshez hasonlóan ő is „meggyónja” bűneit, mégpedig egy napló formájában. A napló-részletek a perszonális elbeszélő szövegében „idegen testet” (corpus alienum) alkotnak a maguk fokalizációt, azaz narratív szubjektumpozíciót biztosító, egyes szám első személyű formájával. Hedwig is vezeklésre ítéli magát: mezei munkát végez parasztok között. Mindez azt jelenti, hogy, akárcsak Beatrijs esetében, az ő személyiségének is csak egyik oldala bontakozhat ki igazán, a spirituális. A sze-xualitás, a szerelem és a munka együtt nem tartozik lehetőségei közé.
A Van de koele meren…-ben is találkozunk a segítő női szolidaritással: Hed-wig anyja, aki Sara anyjához hasonlóan korán meghal, s akivel HedHed-wig szoros
18 Bel 1990; Sicking 1993; Bank–Buuren 2000.
19 Dijkstra 1986.
20 Gera 1991.
21 Sivirsky 1962; Gera 1999.
G e r a J u d i t
30
anya-leány kapcsolatban van, Paula nővér, aki Hedwig számára egyfajta anyapót-lék, s a Paula nővér által gyakran idézett madame Guyon, a 17. századi francia kvie tista írónő filozófiája alkotják e sajátos női kapcsolathálót.
A testiség és a spiritualitás ellentéte, mely a Beatrijsben is főszerephez jut, ebben a regényben is központi szerepet játszik, ahogyan Jan Fontijn Van Eeden-életrajzában is hangsúlyozza.22 Mindkét történet az idealizált vidék és bűnös város dichotómiájában szerveződik. A közösség – Beatrijs számára a kolostor, Sara számára a barátnők köre, Hedwig számára pedig a Harmsen-család – a hős-nők problémáinak csak egy részét oldja meg. Személyiségük teljes kibontakozta-tására nem kerül sor.
A Van de koele meren… végén Hedwig részben megtalálja boldogságát a Harm-sen-családnál, de harminchárom éves korában meghal. A társadalmi objektum-pozícióból sikerül elérnie a szubjektumpozíciót: felsőbb társadalmi státuszát tudatos döntés alapján cseréli fel egy alacsonyabbra, a passzív életet az aktívra, s a földeken végzett munkája teljesebb önmegvalósításának részét képezi. A vég mégis diszforikus, hiszen a hősnő arra már nem kap lehetőséget, hogy nehezen kivívott függetlenségét és társadalmi szubjektumpozícióját az új kontextusban érvényesítse.
A 20. SzÁzADBAN
A női fejlődéstörténet másik holland példája Carry van Bruggen (1881–1932) Eva című regénye, 1927-ből. Ez a mű, akárcsak Van Eeden regénye, a hollandiai első feminista hullám kontextusában íródott.23 Carry van Bruggennek a femi-nizmushoz ambivalens viszonya volt. Ezt a regényét azonban nem lehet e kon-textus figyelembevétele nélkül olvasni. A mű a „gondolkodó nő” témáját állítja a középpontba, aki a férfiak és nők körül kialakult társadalmi sémáktól igyekszik megszabadulni. A könyv címe sokatmondó: a hősnő neve a bibliai évára, Mária ellenpólusára történő utalásként is felfogható, aki tudásszomjáért büntetésben részesül. Van Bruggen regénye, Van Eedenéhez hasonlóan, az intellektus és a sze-xualitás közötti ellentétről (is) szól. Akárcsak Van Eeden fent elemzett művében, ebben a regényben is felbukkan az ébredés motívuma, de itt sem válik az egész történet szervező elemévé. Emellett a tudatfolyam-technika alkalmazása követ-keztében a történet fragmentáltan bontakozik ki. Nem véletlen, hogy Van Brug-gen többször is hivatkozik a regényben Van Eedenre. Ha nem is imént tárgyalt
22 Fontijn 1990.
23 Meijers 1968: 109–218.
31
regényére, hanem az 1892-ben megjelent johannes Viatorra. Viator életbölcsessé-gének megfordításával – „Nem a szerelem érvényesíti a testi vágyat. A testi vágy érvényesíti a szerelmet”24 – Eva azt hiszi egy pillanatra, hogy megtalálta önmagá-ban az egyensúlyt. A regény legtöbb elemzője osztja ezt a véleményt.25 A regény utolsó bekezdése és az utolsó fejezet sok más eleme véleményem szerint azonban az ellenkezőjéről tanúskodik. A fent idézett életfilozófia felett érzett öröm csak ideiglenes, Evának, aki közben elvált férjétől, vissza kell zökkennie a hétköznapi életbe, ahol egyedül kell gondoskodnia két gyermekéről. A regény utolsó bekez-désében található hosszú leírás, mely a nyárnak őszbe, majd az ősznek télbe for-dulásáról szól, szimbolikus erejű, a körkörösséget szimbolizálja. A nyári elragad-tatottság, az életfilozófiára való rátalálás csak egy pillanatig tartott. A tél, mellyel az egész regény kezdődött, a végén ismét visszatér. A győztes életfilozófia végül a regényben rendszeresen visszatérő Montaigne-idézet lesz: „(…) és minden böl-csesség végcélja a halállal való nyugodt szembenézés.”26 Noha Evának sok tekin-tetben sikerül a nőkkel szemben támasztott társadalmi elvárásoktól megszaba-dulnia, belső útja mégsem nevezhető kivezető útnak, „voyage out”-nak. Akárcsak Beatrijs, ő is magára marad „egy-egy gyermekkel az oldalán”. Eva életútja is kör-körös: az Engesztelés napjával kezdődik és végződik, melynek alkalmával a saját bűnök felismerése és megvallása központi szerepet kap. Az utolsó fejezet valójá-ban ugyanazokból az elemekből épül fel, mint az első, naplementétől naplemen-téig tart, akárcsak a Jom Kippur, „az ezer madár és ígéret”, a Kol Nidré, az istálló-fiú, a bezárt kapuk és ajtók, a víz és sok más mozzanat is visszatér. Az utolsó fejezet olyan mondatai, mint „Vannak dolgok a távolban, a messzi távolban, melyeket csak befelé fordított tekintettel lehet látni”27, arról tanúskodnak, hogy a női tekin-tet még Van Bruggennél is befelé fordul. Eva számára csak a belső világban nyí-lik perspektíva, a külvilágban nem. A szerelem, a szexualitás itt sem kapcsoló-dik össze a személyiséget kibontakoztató munkával. Beatrijshez hasonlóan Eva is a transzcendenciában keresi boldogságát, nem a valódi életben. Ezért találunk több utalást is Isten jelenlétére a szövegben: „Csillogó hullámokban láthatóan sétál a szél a mezők felett, a kiégett gabonaszálak tetején sétál a szél felém…”28 Vagy:
„Hol a nyári szél sétált a búza hegyén…”29 Istennek ez a megjelenése azonban
24 Bruggen 1993: 188. „Niet de liefde maakt het lijfsverlangen goed. Het lijfsverlangen maakt de liefde goed!”
25 Sicking 1993.
26 Bruggen 1927/1993: 188: „…en het einddoel van alle wijsheid is het rustig tegemoetzien van de dood.”
27 Ibidem 154: „Er zijn dingen in de verten, in de verste verten, die je alleen onderscheidt met een naar binnen gekeerde blik.”
28 Bruggen 1927/1993: 162: „In glanzende golvingen zichtbaar wandelt de wind naar mij toe…”
29 Ibidem 188: „Waar de zomerwind wandelde over de toppen van het koren…”. Vesd össze Genezis 3:1;
Krón. 14:15, 2; Sámuel 5:24 vagy Nicolaas Beets „De moerbeitoppen ruisten” (1895) című versét.
G e r a J u d i t
32
nem a performativitásra szolgáló jel, mint a Bibliában, ahol Isten járása a szeder-fák tetején Dávidot a filiszteusok elleni támadásra figyelmezteti, sokkal inkább a rezignáció, a szemlélődés, a puszta „létezés” jele. Az idő múlását szemlélő álla-pot az első és utolsó fejezetben is megjelenik:
Ott ültek a messzi évszázadokban, a távoli tengerek partján, mi pedig ebben az évszá-zadban ülünk a mi tengerünk partján, és minden mindörökké ugyanaz, és ugyanaz marad, az emberek is, és az emberek érzelmei is, a tengerek és a tengerek mozgásai is.
zij zaten in die verre eeuwen aan hun verre zeeën en wij zitten in deze eeuw aan onze zee en alles is en blijft tot in eeuwigheid enerlei, mensen en hun roerselen, zeeën en hun bewegingen.30
A gender karaktere ebben a regényben részben performatív csak, végül inkább a puszta létezés, a szemlélődés formáját ölti.
Az Eva című regény befejezése mégis nyitott, sem nem euforikus, sem nem diszforikus. Eva nem megy újra férjhez, és nem is hal meg. Nem tudjuk meg, hogyan alakul további élete.
A 21. SzÁzADBAN
ébredés típusú, fragmentált szerkezetű női fejlődésregénynek tekinthető Arthur Japin Een schitterend gebrek (2003) című műve is.31
Lucia, Casanova első szerelme történetét ő maga, Lucia mondja el. Az egész történetben megtartja narratív szubjektumpozícióját. Csak a regény végén derül ki, hogy a történetet egyetlen hosszú vallomásként lehet olvasni, melyet a fősze-replő első gyermekének írt. Ez a vallomás már nem egy nagyobb történetbe ágya-zottan jelenik meg, és nem is bűntudatból, gyónásként íródott, ahogy Sara vagy Hedwig esetében. Lucia én-elbeszélőként saját maga ad új nevet – Galathée de Pompignac – és ezzel együtt új személyiséget önmagának. Felnövekedését nem kronologikus sorrendben követhetjük. A történet a jelenből a múltba, a múltból a jelenre vált, idillikus, szülei kedves társaságában töltött pasianói gyermekkora
Lucia, Casanova első szerelme történetét ő maga, Lucia mondja el. Az egész történetben megtartja narratív szubjektumpozícióját. Csak a regény végén derül ki, hogy a történetet egyetlen hosszú vallomásként lehet olvasni, melyet a fősze-replő első gyermekének írt. Ez a vallomás már nem egy nagyobb történetbe ágya-zottan jelenik meg, és nem is bűntudatból, gyónásként íródott, ahogy Sara vagy Hedwig esetében. Lucia én-elbeszélőként saját maga ad új nevet – Galathée de Pompignac – és ezzel együtt új személyiséget önmagának. Felnövekedését nem kronologikus sorrendben követhetjük. A történet a jelenből a múltba, a múltból a jelenre vált, idillikus, szülei kedves társaságában töltött pasianói gyermekkora