A holland gyarmatosító múlt kritikai feldolgozása csak az utóbbi időben indult meg. A folyamat részét képezik a különböző publikációk, amelyek új szemszög-ből tárgyalják a holland történelemnek ezt a különleges és rendkívül nagy jelen-tőségű szegmensét. P. C. Emmer monográfiája a holland rabszolgakereskedelem történetéről szól.1 Rudolf Dekker Meer verleden dan toekomst. Geschiedenis van verdwijnend Nederland [Több múlt, mint jelen. Az eltűnő Hollandia története]
című 2008-ban megjelent tanulmánykötetében elemzi a múlt és a jelen történet-írási modelljeit, majd a továbbiakban a holland történelem főbb csomópontjait – így a holland gyarmatosítást is – új, kritikai megvilágításban mutatja be.
Dekker fent idézett könyvében a holland kelet-indiai gyarmatosítás kezdetei-ről szóló áttekintését a Délkelet-Ázsiába vezető tengeri út portugál felfedezésé-vel kezdi. Bartelomeo Diaz 1487-ben Dél-Afrikába, Vasco da Gama 1497–98-ban Indiába hajózott. A portugál hajókon már ekkor dolgoztak dél- és észak-német-alföldi matrózok. Jan Huygen van Linschoten (1563–1611) holland hajós is a por-tugálok szolgálatában utazott Kelet-Indiába. Tengeri útjáról több részletes leírást is készített, melyek közül az Itinerario (1596) című a legfontosabb. Ez a munka később hasznos szolgálatot tett a Kelet-Indiába tartó hajókon. Holland hajók önállóan azonban csak a 16. század végén indultak Kelet-Indiába.
A hollandok érdeklődése a kelet-indiai szigetvilág iránt nagyon is józan alapo-kon nyugodott: egyrészt a szegfűszeg feletti monopóliumot szerették volna meg-szerezni a portugáloktól, akik már 1512-ben rátaláltak Ternate és Tidore szegfű-szeg-szigetekre. Később, természetesen, a többi fűszer is felkeltette a hollandok érdeklődését, így a szerecsendió és a bors. Ezeknek a fűszereknek az ára az akkori Európában rendkívül magas volt. A hollandok néhány évtized múlva a felvásár-lási ár tizennégyszereséért adták el a szegfűszeget. A keleti fűszerek használata
1 Emmer 2000.
75
már a középkorban is elterjedt. Elsősorban húsok ízesítésére használták, de bele-keverték őket süteményekbe, borokba, sőt, parfümökbe is. Alkalmasnak találták e fűszereket a bolhák elleni védekezésre is, betegségek gyógyítására, és állítólag afrodiziákumként is jó szolgálatot tettek.
A kereskedelmi indíttatás mellett komoly szerepet játszott a politikai is: 1580 óta Spanyolország és Portugália egyetlen birodalmat alkotott, s a Nyolcvanéves Háborúban (1568–1648) a hollandok így nemcsak a spanyolokat, hanem a portu-gálokat is igyekeztek gyengíteni, mind gazdaságilag, mind katonailag.
A harmadik hajtóerő a gyarmatosító projektek közös eleme, az úgynevezett
„mission civilisatrice”, azaz a hittérítés. A „civilizált” hollandok barbároknak tekintették a kelet-indiai szigetvilágon élő muszlim, buddhista, hindu és más val-lásokhoz tartozó népeket. Céljuk az volt, hogy ezeket a protestáns kereszténység-nek nyerjék meg.
A Kelet-Indiába irányuló hajózás megszervezésére a 16. század végén számos kisebb társaság, úgynevezett compagnie alakult. Ezek közül az első a „Messzi-ről jött Társaság” (Compagnie van Verre) volt. Az első hajóutak nem mindig jár-tak sikerrel. A holland történelemben szó szerint az „Első Hajóút”-ként (Eerste Scheepvaart) ismert vállalkozás a fent említett társaság szervezésében 1595 ápri-lis elején indult el négy hajóval, Corneápri-lis de Houtman (1565–1599) parancsnok-sága alatt, Van Linschoten szintén 1595-ben megjelent A portugálok navigáció-járól szóló útleírás (Reys-Geschrift van de Navigatiën der Portugaloysers) című művének kéziratával a fedélzeten. Több mint egy évig tartott az út, míg megérkez-tek a jávai Bantam városába, mely akkor már virágzó kereskedelmi központ volt.
A legénység fele elpusztult, s az egyik hajótól is meg kellett válniuk. Ezt követően gombamód szaporodtak az első hajózási társasághoz hasonló szervezetek, melyek egymással versenyezve indították hajóikat Amszterdam, Hoorn, Enkhuizen, Delft, Rotterdam, Middelburg és Veere kikötőiből, mindaddig, míg az államférfi, Johan van Oldenbarnevelt (1547–1619) fel nem ismerte, hogy az egymással konkuráló kisebb társaságokat egyetlen, jól működő részvénytársasággá érdemes egyesíteni.
Az ő kezdeményezésére jött létre az Egyesült Kelet-Indiai Társaság (Vereenigde Oost-Indische Compagnie, a továbbiakban: VOC) 1602-ben. A Társaság címe-rét (1651) egy middelburgi festő, Jeronimus Becx II készítette: baloldalt Poszeidón, jobboldalt felesége, Amphitrité látható, tükörrel a kezében. Köztük, a címer köze-pén egy holland zászlókkal fellobogózott hajó a tengeren. Alatta különféle kagy-lók, felette nyilak, éles harci szerszámok és a tengerhajózás attribútumai.
A pénzügyi viszonyoknak és a telephelyeknek megfelelően a VOC-t tizenhe-ten igazgatták (de Heeren XVII). A fiatal Köztársaság legtekintélyesebb intéz-ménye, a Staten-Generaal, azaz az országgyűlés úgynevezett szuverén jogokkal ruházta fel a Társaságot. Ez annyit jelentett, hogy a VOC önállóan irányíthatta, védhette telephelyeit (factorij), ahol az igazságszolgáltatás is feladatai közé
G e r a J u d i t
76
tartozott. Ily módon egy magánvállalkozásra államhatalmi jogosítványokat ruház-tak. Ez a hely zet egészen a VOC 1799-ben bekövetkezett megszűnéséig fennállt.
A VOC idejében Kelet-Indián nemcsak a mai Indonéziát értették, hanem a Jóreménység fokától keletre és a Magellán-szorostól nyugatra fekvő területek egészét. Ezek közül a legfontosabbak: Mocha, Malabar, Coromandel, Ceylon, Bengália, Malakka, Jáva, a Molukki-szigetek, Formosa és Decima. Az említette-ken kívül a VOC kereskedelmi partnerei közé tartozott Vietnam, Kína, Jemen, Perzsia, Kambodzsa és Thaiföld is.
Japán és a VOC között különleges kapcsolat alakult ki. A holland volt ebben az időben az egyetlen európai nép, amely kereskedhetett Japánnal. Kijelölt tartóz-kodási helyük Decima szigete volt. Itt a kereszténység hirdetését szigorúan tiltot-ták, akárcsak az európai nők jelenlétét. Szexuális kontaktus csakis az erre a célra kijelölt gésákkal volt lehetséges. Erről tanúskodik többek között Jacob Coeman Rijksmuseumban látható festménye, Pieter Cnoll batáviai kereskedő feleségével és két lányával (1665). A festő a VOC alkalmazottjaként dolgozott, a betegek vigasz-talása volt a feladata a messzi kelet-indiai gyarmaton, említett képe Batávián készült, és pontosan tükrözi a hollandok és a japánok keveredését: az előtérben gazdag, elegáns, fekete öltözékben látjuk Pieter Cnollt, aki a VOC szolgálatá-ban az egész batáviai kereskedelem ellenőrzését végezte. Mellette szintén elegáns, európai ruhát viselő felesége és két leánya. A feleség Japánban született, édesapja holland kereskedő volt, édesanyja japán kurtizán. Nemcsak az ő, hanem a két leánygyermek arcvonásain is meglátszik a keleti származás. Az egyik leány egy elefántcsontból faragott bételes ládikát, a másik egy legyezőt tart kezében, mind-kettő a Kelet kultúrájának szimbolikus tárgya. Az előtérben álló házaspár mögött két sötét bőrű szolga: egy fiú és egy lány látható. A fiú, akárcsak a kép többi sze-replője, valóságos, történelmi alak, későbbi gazdájától megszökött, eleinte a hol-landok oldalán, később sajátjai oldalán vett részt a folytonos harcokban. A kép a holland gyarmatosítás karrierjének, valamint a kultúrák találkozásának tükre, melyben a színtiszta holland identitás az ázsiaiakkal való keveredés révén hib-riddé változik.
A hollandok Japánban egyébként fontos közvetítő szerepet töltöttek be a tudo-mányos és technikai újítások forgalmában is. Japán csak 1860-ban nyílt ki a nagy-világ számára.2
A VOC eleinte a Molukki-szigetekről irányította a fűszerkereskedelmet, de az igazgatási központ 1619-től kezdve Jan Pieterszoon Coen (1587–1629) fő kormányzó (gouverneur-generaal) vezetésével a Jáva szigeti Batáviára (erede-tileg Jayakarta vagy Jacatra) helyeződött át, ahol új erődöt építtetett. 1621-ben ugyanő elfoglalta a Banda-szigeteket – kizárólag itt termett ugyanis a szerecsendió.
2 Nieuwenhuys et al. 1990: 9–10.
77
Az akkori Európában e luxusnak számító fűszer termesztésének hatékonyabbá tétele érdekében a szigetek lakosságát gyakorlatilag kiirtotta. Leszerelt VOC-katonák és tisztek vették kezükbe a szerecsendió termesztését rabszolgák mun-kába állításával. A rabszolgatartás és rabszolgakereskedelem, mely a 17. század-ban a hollandiai törvények szerint már tilos volt, Kelet-Indiáa 17. század-ban csak 1860-a 17. század-ban szűnt meg Walter Robert van Hoëvell (1812–1879) parlamenti képviselő politikai tevékenységének köszönhetően. A 17. században a hollandok különös kegyetlen-ségükről voltak híresek ezen a tájon: a rabszolgákat nemcsak a földeken dolgoz-tatták halálra, hanem a ház körül is. A legkisebb vétségért súlyos büntetés járt.
Coen személyes története is hozzájárult a hollandokról kialakított kedvezőtlen képhez: egy másik, magas rangú VOC-hivatalnok törvénytelen leányát állítólag egy tiszttel rajtakapták, emiatt a lányt Coen megkorbácsoltatta, a tisztet pedig lefejeztette. Ám, amikor éppen a leány atyját nevezték ki utódjának, Coen állító-lag belehalt a rettegésbe.3
A VOC kezdőtőkéje 6,5 millió guldenre rúgott, amely részvények kibocsátá-sából gyűlt össze. A befektetők között nagykereskedőket és kisebb vállalkozókat, sőt kézműveseket is találunk. Különösen nagy szerepet vállaltak a finanszírozás-ban a Dél-Németalföldről északra menekült gazdag antwerpeniek és a portugál zsidók is. A VOC fennállásának kétszáz éve alatt 4700 utazás bonyolódott le Hol-landia és Ázsia között, 1772 hajóval, melyek közül 629 eltűnt, illetve elsüllyedt.
A 18. században a fűszerek behozatala háttérbe szorult, helyüket átvette a kávé, a tea, a porcelán és a textíliák, valamint az ópium. A század vége felé megerő-södött az angol és francia konkurencia. A VOC fenntartása és működése egyre több pénzbe került, amelyet nemigen volt miből fedezni, így a társaság adósság-állománya rendkívüli mértékben megnőtt, eluralkodott a korrupció is. Az újabb tisztviselők kereskedelmi tapasztalata már nem vehette fel a versenyt a 17. századi elődökével, s a könyvelés hiányosságai miatt a pénzforgalom útja átláthatatlanná vált. 1780 és 1784 között zajlott a negyedik holland–angol háború, s az Ázsiából hazafelé tartó hajók már nem érhették el a Köztársaság partjait. 1781-ben a Tár-saság többé nem fizetett jutalékot. Sem ez, sem pedig az országgyűlés támoga-tása nem tudta megakadályozni a VOC végleges hanyatlását, mely 1799-ben meg-szűnt. Adósságait és tulajdonát az állam vette át.
3 Dekker 2008: 233–250.
G e r a J u d i t
78