Az elbeszélés először 1905-ben látott napvilágot a Vlaanderen című folyóiratban.
Később, 1908-ban a janus met het dubbele Voorhoofd [A két-homlokú Janus] című kötetben jelent meg más prózai darabok társaságában. A szerző az elbeszélés lét-rejöttéről az író, újságíró Emmanuel de Bomnak (1868–1953) írt humoros hangú levélben számol be, melyet a tengerparti Blankenbergéből küldött neki: blanken-bergei szomszédja, aki egyébként garnélahalász volt, két disznót tartott a pajtájá-ban, s ez ihlető hatást gyakorolt rá.20 André de Riddernek (1888–1961) így nyilat-kozott az elbeszélésről:
A „De zwijnen van Kirkével” a következőt akartam megvilágítani: a nőnek megvan az ereje, hogy tisztán szeressen, hogy egy tiszta lelki szerelmet ápoljon. (…) a férfi azon-ban, amint nővel találkozik, vággyal telik el, a testi egyesülésre vágyik, és (…) disznóvá változik. Mindennek lényege: a tiszta szándékú női szerelem nem talál visszhangra a férfi szerelmében.
Met de Zwijnen van Kirkè wou ik dit doen uitschijnen: de vrouw heeft de macht zuiver te beminnen, eene pure zieleliefde te koesteren. (…) de man echter, zoodra hij bij eene vrouw komt, schiet vol begeerte, hunkert naar vleeselijke communie en wordt (…) een zwijn. Dit alles komt hierop neer: de vrouwelijke liefde zuiver bedoeld, vindt geen weerklank in de mannelijke liefde.21
Az elbeszélés Van de Woestijne házasságának első évében született, részben a gen-ti elővárosban, St. Amandsbergben, részben Blankenbergében, a tengerpara gen-ti városban íródott.
Karel van de Woestijne nemcsak a holland nyelvű irodalomnak egyik leg-jelen tősebb szimbolista költője volt, a dekadens múlt századvég fáradtságának, életuntságának és világfájdalmának tipikus megszólaltatója, hanem annak az új flamand írói és művészi nemzedéknek is tagja volt, mely az indusztrializá-lódó kapitalista társadalom visszásságait kritizálta, és e társadalom megváltoz-tatásáról álmodozott. A szocializmus és az anarchizmus eszméi rendkívül nép-szerűek voltak a 19. század végén és a 20. század elején Belgiumban. Ezekkel az eszmékkel szimpatizált Van de Woestijne is az 1890-es évek végén, amikor egyéb-ként az erősen anarchista, ekkoriban újrainduló Van Nu en straks [A jelenről
20 Raemdonck 2010.
21 Woestijne 1947: 992.
G e r a J u d i t
64
és a közeljövőről] című folyóirat (1896–1901) munkatársa volt. Ugyanakkor igen hamar bekövetkezett az újító eszmékből történő kiábrándulás, elsősorban meg-valósításuk lehetetlennek tűnő és hosszadalmas mivolta miatt. Ez okozta rész-ben Van de Woestijnénél is a befelé fordulást, az elefántcsonttoronyba vonulást.
A Kirké-elbeszélés interpretálása során mindenesetre nem hagyható figyelmen kívül a forrongó társadalmi elégedetlenség, az újítás vágya és az új társadalmi esz-mék és mozgalmak jelenléte. Mindezek egyik legerőteljesebb központja Brüsszel mellett éppen Gent volt, a munkások és szocialisták legfontosabb városa. Van de Woestijne első alkotói korszaka is ide kötődik, nagyjából 1906-ig, amikor az NRC című lap tudósítójaként Brüsszelbe költözik. A Kirké-elbeszélés ekkor már túl volt első megjelenésén. Feltételezhető, hogy Van de Woestijne figyelemmel kísérte az első belga feminista hullám ideáit is.
1897-ben jön létre a Ligue belge du droit des femmes, mely nemzetközi konfe-renciákat szervez Brüsszelben. 1900-tól kezdve számos női szervezet alakul a szo-cialista szakszervezetek mintájára. Szintén Gent az a város, ahol ezek a női szer-vezetek a Gentse Federatie van Vrouwengroepen [Nőcsoportok Genti Föderációja]
néven egyesülnek, akik együttműködnek a szocialista férfiakkal, de saját maguk kívánják képviselni saját ügyeiket. 1895-ben Isabelle Gatti de Gamond megala-pítja a Cahiers féministes című folyóiratot, 1901-ben pedig a Nationale Federatie van socialistische Vrouwen [A Szocialista Nők Országos Föderációja] első titkára lesz. Ennek a föderációnak fontos szerepe van a nők szavazati jogának kivívásá-ban, mely a múlt század fordulóján rendkívül bonyolult politikai arénában zaj lott.
A férfiakra érvényes általános, egyszeri szavazójog kivívásáért a liberális és a szo-cialista férfiszervezetek együtt küzdöttek. A szavazati jog nőkre történő kiterjesz-tését azonban azért nem propagálták, mert féltek, hogy ezzel a katolikusok száma-ránya kerül túlsúlyba, a nőkről ugyanis az volt az elterjedt nézet, hogy elsősorban ők állnak a katolikus papok befolyása alatt. Így a szocialista-liberális férfiakból álló politikai koalíció agendájában nem szerepelt a női választójog, a szocialisták inkább csak arra buzdították a szocialista nőszervezeteket, hogy kapcsolódjanak be a pártba. Ez meg is történt, s így maga a női mozgalom is – noha sok belső elé-gedetlenség kíséretében – inkább a szocializmus más céljai felé fordult – a szak-szervezetek és a betegbiztosítási kasszák létrehozására például –, semmint a női választójog kivívása felé. Így a La Femme socialiste című folyóirat hangvétele pél-dául már jóval visszafogottabb volt, mint a Cahiers-é. Mindazonáltal a feminiz-mus mint társadalmi-politikai szellemi irány markánsan jelen volt a múlt szá-zadvég Belgiumában, nemcsak Brüsszelben, hanem Flandriában, azon belül is Gentben, Karel van de Woestijne közvetlen környezetében tehát.
Karel van de Woestijne, mint már említettem, a flamand szimbolizmus egyik legkiemelkedőbb alakja. Anne Marie Musschoot irodalomtörténész leírja a szim-bolizmusnak azokat a specifikus jellemzőit, amelyek Karel van de Woestijne
65
műveiben megtalálhatók.22 Egyfajta hangulati szimbolizmus, továbbá az önélet-rajz szimbolista feldolgozása jellemző rá.
A szimbolisták körében gyakori volt az „ismert történetek, mítoszok és legen-dák” iránti érdeklődés, melyekbe ezek a művészek saját személyiségüket vetítet-ték ki. E történetek „másik világa” (Musschoot kifejezése) különleges vonzerőt gyakorolt ezekre az írókra, részben szépségük és esztétikai értékeik miatt, rész-ben pedig alternatívát kínáltak, a hétköznapok problémái előli menekülést. Más-hogyan fogalmazva az ilyen művek a hétköznapi realitás szellemi tükreiként funk-cionáltak. Karel van de Woestijne elsősorban az antik mitológia iránt érdeklődött.
A Kirké-elbeszélésen kívül művei között találjuk „Venus en Adonis” [Vénusz és Adonisz] (1903), „Thanatos en de Vreemdeling” [Thanatosz és az Idegen] (1903) és „Poëmata” [Poémák] (1910) című verseit.23 A szimbolisták nyelvhasználatára jellemző az absztrakció, a szuggesztivitás és a nehezen érthetőség. Ezek a jegyek a Kirké-elbeszélésben is fellelhetők, mely még a holland anyanyelvűek számára is értelmezési nehézségeket okoz.
Az este, az éjszaka, az álom, a tenger és a sziget, melyek oly fontos szerepet játszanak Van de Woestijne elbeszélésében, a szimbolista irodalom általánosan ismert motívumai. Az álom nemcsak egyik visszatérő, jellegzetes témája a szimbo-lista műalkotásoknak, hanem a szimboa szimbo-lista látásmód konstitutív eleme is egyben.
Kirké figurája Van de Woestijne elbeszélésében legnagyobbrészt álom-helyzet-ben jelenik meg. Álma nem csupán témája miatt fontos, hanem a narratív térálom-helyzet-ben elfoglalt pozíciója miatt is. Erre a későbbiekben még visszatérek.
A szimbolizmusnak végül további jellegzetessége, hogy a művekben ábrázolt alakok valamilyen eszmét testesítenek meg. Karel van de Woestijne a szimbolista diskurzusban éppen e tekintetben szubverzív és újító. Mert Kirké önmagában szemlélve és mindazok alapján, amit az elbeszélésben mond, valóban szub verzív Van de Woestijnénél. E tekintetben egyetértek tehát Vandevoordéval. A kérdés az, hogy minden szubverzivitása ellenére nem marad-e alárendelt az elbeszélés strukturális sajátságainak következtében.
22 Musschoot 1994: 101–124.
23 Woestijne 1948: 33–38, 73–80, 313–401.
G e r a J u d i t
66