Kutatási eredmények

1. Intézetek, szervezetek szerepe a szórványmagyarság identitásának megőrzésében

1.1. A magyar pártok szerepe az identitástudat kibontakozásában

A vajdasági magyar pártok megalakulása nagymértékben hoz-zájárult a nemzeti identitástudat kibontakozásához, illetve vállalá-sához. A többségi nemzet politikai színterén hallatni kezdtek ma-gukról azok, akik anyaországuktól elszakadtan mindig itt voltak, itt éltek, itt dolgoztak, de nem sok vizet zavartak jelenlétükkel. (Meg-jegyezném, hogy a többi kisebbség Vajdaságban, pl. a románok, a szlovákok, a ruszinok, illetve az új kisebbség, a romák, nem szerveződtek politikai pártokba. Nemzeti identitásukat inkább a művelődési élet sok formáján keresztül igyekeztek érvényre juttat-ni.) Mind többen szólalnak meg magyarul, különböző helyeken, ha rosszul is, hibás kiejtéssel, de tudtára adják a beszélgetőtársak-nak, hogy ők is beszélik a magyar nyelvet. A megalakult magyar pártoknak jutott annak a nagy feladatnak a megvalósítása – és hadd fűzzem hozzá, igen nagy sikerrel –, hogy a közvéleményt kellőképpen informálja, és tiszta képet nyújtson az itt élő a ma-gyarság helyzetéről. Ennek köszönhetően bátran és nyíltan bele lehet kiáltani a világba magyarságunkat, sok esetben a megkülön-böztetés jeléül a többségi nemzethez viszonyítva.

1.2. A „jó magyar”, a „rossz magyar” és a „nagy magyar”

Érdekes jelenségre figyelhetünk fel Közép-Bánát magyarlakta falvaiban. A magyar pártokhoz való tartozásnak eltorzított képe és eszméje forrósította át a fejeket, abban a hitben, hogy az

évtize-des igazságtalanságot gyorsabb és eredményesebb úton helyre lehet hozni. Hangzatos szólamokkal, magyarságukat hangsúlyoz-va, sokszor eltorzítva mutatják fel a magyarság érdekeit. Ennek eredményéül megjelent a „jó magyar”, illetve „rossz magyar” fo-galma, azután pedig a „jó magyarból” „nagy magyar” vált.

A „jó magyarok” egyben a „nagy magyarok” is. Tulajdonképpen ez új kategória Közép-Bánát politikai színterén, s leghangosabban hirdeti magyarságát, sok esetben többet árt, mint használ.

Becslések szerint (de érdemes volna kutatást is végezni ezen a területen) a „nagy magyarok” szorosabb kapcsolatban álltak, il-letve állnak a többségi nemzettel, mint azok, akik a „rossz magyar”

kategóriába tartoznak. pl. házastársak, menyük, vejük szerb nem-zetiségű, gyermekeiket „presztízsből” szerb iskolába járatják, anyanyelvüket rosszul, törve, illetve sehogyan sem beszélték.

1.3. A szórványmagyarság tervszerű és tudatos leépítése 1.3.1. Iskoláztatási lehetőségek

Magyar nyelvű óvoda mindegyik faluban van, Muzslyán még napközi is működik (idén bővítik az óvodát a megnőtt létszám mi-att), Szentmihályon és Lukácsfalván állandó óvoda van, Erzsé-betlakon pedig ún. víkendóvoda működik: 3 nap magyar nyelven, két-két nap szlovákul és bolgárul, illetve szerbül.

Az iskolarendszer nem javult oly mértékben, hogy az elsős magyar középiskolások az új tanév kezdetén, gond nélkül neki-vághatnak hivatásuk választásának. Ugyanúgy, mint a hatalom-váltás előtt, szervezkedni kell, szülők fórumát kell alakítani, hogy a magyar fiatalság megfelelő középiskolák megfelelő szakán ta-nulhasson. Szinte az iratkozás előtti utolsó héten tudják meg a magyarok, hol nyílnak magyar osztályok, milyen szakokat kínál-nak föl az illetékesek, szándékosan irányítják a magyar diákokat hároméves középiskolai szakokra, ezzel is előre elvágva az utat a fiatalok előtt, hogy értelmiségi pályán haladjanak. A nyolcadiko-sok körében végzett előzetes fölmérést egyszerűen nem vették figyelembe. A végzős diákok arra a kérdésére, hogy nyílik-e ma-gyar nyelven az óhajtott szak, elutasító választ kaptak, illetve át-irányították őket Zentára, Szabadkára.

Nagybecskerek igen vonzó a többi községek magyar ajkú fia-taljai számára, hisz a magyarság legnagyobb része itt tömörül.

Ezt támassza alá az a tény is, hogy ősztől nyitja meg kapuit Muzslyán a magyar középiskolás fiúk előtt az „Emmanuszi” kollé-gium. Ide várják a környező község magyar ifjait, akik Nagy-becskereken folytatják középiskolai tanulmányukat.

A sok harcnak, a mindennapos szorongásnak, félelemnek, bi-zonytalanságnak legtöbbször az az eredménye, hogy más meg-oldás hiányában szerb nyelvű iskolákba iratkoznak a diákok, vál-lalva azt a kockázatot, hogy kevesebb sikerrel és gyengébb át-laggal, de azt tanulják, amit szeretnek, bár a gyenge osztályza-tokkal gyakran elvágják maguk előtt a felső iskolákba vezető utat.

1.3.2. A szórványmagyarság és nyelve

A politikai változások azonban hoztak valami jót is. Eddig szé-gyen volt a tájszólás, ez volt a „parasztos” beszéd, ellenben az

„úri” beszéd inkább a pesti beszéddel lett azonos. Nyilvános fel-lépéseken, pl. lakodalmi rigmusok szavalásakor, a hivatalban, az iskolában, a templomban, az üzletekben az „úri” beszéd volt a gyakorlat, míg a mindennapi életben a családban használtő-zés volt kedvelt. A nemzeti tudat hirtelen ébredése azt eredményez-te, hogy ma már büszkén valljuk, hogy Szeged környékéről szár-mazzunk.

A megkérdezetteknek csak kis százaléka tart attól, hogy nyilvá-nosan használt anyanyelve netán bajt hoz a fejére. (Habár a meg-torlásnak igen drasztikus példái jelentkeztek Vajdaság-szerte, a szórványban – ahol elenyésző számban vannak magyarok –, na-gyobb magyarellenes kilengéseket nem észleltünk. Amióta ingázó munkásként gyakran utazom autóbusszal, a 15 év alatt egyetlen-egyszer történt meg, hogy megfenyegettek magyar beszédemért, és Magyarországra küldtek, ha magyarul akarok beszélni.)

A hivatalos nyelvhasználatról csak annyit, hogy a törvény elő-irányozza ugyan a hivatalokban, az állami szervek előtt az anya-nyelvhasználatot, de sajnos, ezeken a munkahelyeken nem dol-goznak olyanok, akik megértik a magyar beszédet. Pl. ha az ügy-fél a bírósági eljárásban anyanyelvén akar beszélni, saját

költsé-gén kell tolmácsot fogadnia. Ebből az a következtetés vonható le, hogy az állami szervekben nemigen foglalkoztatnak magyar ajkú tisztviselőket. Az iparban, a vállalatok élén sincs magyar, a ma-gyar ember csak kőműves, fűtő és egyéb szakmás lehet.

1.3.3. Tájékoztatás

Az elmúlt tíz-egynéhány év alatt a tájékoztatási eszközöket nagyollóval megnyirbálták. Az egyetlen magyar nevű hetilap is, amely oly sokat jelentett az itt élő magyaroknak, a Bánáti Újság, megszűnt. A leépítésnek maradt ugyan egy „szégyenfoltja”, amit nem sikerült – illetve talán nem akartak egészen megszüntetni –, az a becskereki rádió napi egyórás magyar műsora. Időről időre kísérletezésképpen felkavarják a kedélyeket azzal, hogy éppen arra az időpontra teszik a műsort, amikor a magyarok nagy része dolgozik, illetve iskolában van, vagy pedig kimarad valamilyen ünnepi (szerb) megmozdulás miatt. Volt olyan hét is, amikor csak a magyar nyelvű műsor idejét adták át a fizetett reklámoknak.

A tartományi jellegű újságok, a Magyar Szó, 7 Nap, Családi Kör, Mézeskalács, Jó Pajtás, Képes Ifjúságrendszeresen megje-lennek az elárusítóknál, sőt helyi újságok is napvilágot látnak, mint pl. a Muzslyai Újság,melyet Muzslya önkormányzata finan-szíroz. A változások másfél éve után, a se szeri, se száma petí-ció után hamarosan beindul a becskereki helyi lapban – a Zren-janin című újságban – egy magyar oldal. Kezdetnek sem elég, nemhogy a magyar ajkú olvasók igényeit kielégítse. (A többi ki-sebbségi nyelven való tájékoztatásra továbbra sincs pénz.) De végre valami elmozdult a holtpontról.

1.3.4. Művelődési egyesületek

Figyelemre méltók azok a törekvések, amelyeket a művelődé-si egyesületek tettek fennmaradásukért. Támogatókat, védnökö-ket kerestek, önerőből tartották fenn magukat. Néha csurran-cseppen az alapítványoktól, melyek megfelelő programok és pro-jektumok híján elég szűkmarkúan adakoznak, távolról sem elégít-ve ki a megnőtt kulturális igényeket.

A településeken léteztek valamikor falusi könyvtárak is. Ám mivel az utóbbi években a nagybecskereki Žarko Zrenjanin Nép-könyvtár – melynek hatáskörébe ezek a Nép-könyvtárak tartoztak – kevés gondot fordított a helyiségekre és a könyvállományra, a könyvtárak színvonala és a szakkáder is hanyatlásnak indult. Ko-rábban a falu lélekszámától függően egy-egy könyvtárban ese-tenként 300-800 könyv is volt. A hanyatlás akkor kezdődött. ami-kor az önami-kormányzat nem találta érdemesnek a falusi könyvtárak működtetését, illetve anyagi okokra hivatkozva és az ésszerűsí-tés örve alatt bezáratta a falusi könyvtárakat, vagy jobb esetben az iskolák könyvtárához csatolta őket.

1.3.5. Hagyományápolás

A hagyományápolás eltér faluról falura, Szentmihályon pl. job-ban ápolják, mint Muzslyán és Lukácson. Míg Muzslyán lehetet-len egy farsangi mulatságot szervezni a régi, szép szokások szel-lemében, addig a szentmihályi honismereti táborban 65 tanuló vett részt. Erzsébetlakon a több nemzet együttélése azt eredmé-nyezte, hogy kisebb a magyaroknál az önazonosság, és nagyobb az asszimiláció a más kisebbségek felé. A tánccsoportok átvették egymás táncát, énekét, hagyományát, s Erzsébetlak igazi multi-kulturális közeget képvisel ezen a területen.

1.4. Az asszimiláció veszélye

A 2000. évi választások óta jelentős változásoknak lettünk ta-núi, ugyanis a megkérdezettek 82%-a tudta már vállalni magyar-ságát; mintegy erőt és bátorságot nyerve, kezdetben csak báná-ti magyarnak vallotta magát, később (s ehhez a státusztörvény és a magyarigazolvány megjelenése is nagymértékben hozzájárult) az anyaországi magyarokkal azonosítva önmagát.

A megkérdezettek közül csak egy alany vallotta magát jugo-szlávnak, négy szerbiainak, a többi egyformán vajdaságinak és magyarnak.

1990-2000 szeptembere között készítettem egy fölmérést „Ve-gyes házasságok Muzslyán az 1950-es évektől napjainkig”

cím-mel, amelyben a következő adatokat derítettem ki: Muzslya helyi közösségben 1990-2000 között 543 házasságot kötöttek, köztük 104 vegyes házasság (19,15%). Elterjedt szokás, hogy minden vegyes házasságban a gyermekeket szerb ajkúvá és ortodox val-lású nevelik, s ha ehhez hozzáadunk még egy gyermeket csalá-donként, akkor elég szép eredményt kapunk, amelyre nem árt odafigyelni s kellőképpen idejében gondot viselni.

A szórványban élő magyar jobban ki van téve az asszimiláció veszélyének, hisz területileg, gazdaságilag és kulturális szem-pontból is messzebb van az anyaország határaitól. De nemcsak attól. A hazai magyar kulturális központok is messze vannak, buszjáratok hiányában nemigen tud eljutni egy bánáti magyar ember pl. az Újvidéki Színházba, hacsak nincs személygépkocsi-ja és hozzá elég pénze. Sok esetben csak önszervezkedéssel, bérelt autóbuszokkal tudnak eljutni egy-egy előadásra.

IV. Összefoglaló

A becskereki községben, a becslések szerint kb. 17 000 ma-gyar él.

A folyamatos leépítés még az 1990-es években megkezdő-dött. A tájékoztatás és az iskolarendszer ésszerűsítésének leple alatt szabályos jogfosztás ment végbe. Iskoláinkat azzal az ürüg-gyel, hogy nincs magyar diák, egyenként becsukták, a tagozato-kat összevonták, a faluról a városba irányították a kis- és nagydi-ákokat egyaránt. Az óvodákat megszüntették. A sok ésszerűsítés szinte lavinaszerűen ragadta magával a munka nélkül maradt magyar értelmiséget, arra késztetve a fiatalokat, a fiatal szülőket, hogy tömegesen hagyják el szülőföldjüket. Aki csak tehette, el-menekült az országból. A 60-as évek elején a nyugat-európai or-szágok vonzották őket, a 90-es években a fiatalok többsége az anyaországba vagy tengeren túli országokba vándorolt. A kiván-dorlás gyászos látványa a közép-bánáti üresen maradt házak.

(Szinte nincs olyan utca, ahol ne volna 2-3 üres ház.)

A társadalmi-politikai változásokhoz fűzött remények nem vál-tak be. Azt várta a szórványság, hogy rendeződjön áldatlan

hely-zete a tájékoztatás, iskoláztatás, művelődési élet terén. A szór-ványmagyarság tűrte a leépítés minden fokozatát, abban a re-ményben, hogy a hatalomváltással sorsuk jobbra fordul. Állapo-tára úgy tekintett, mint az akkori (szocialista) hatalom kisebbség-ellenes politikájára.

A hatalomváltás megtörtént, a becskereki községben nem is egyszer, de a kisebbség helyzete semmit sem változott. A ma-gyar képviselők, ha hallatták is a hangjukat, süket füleknek be-széltek, de nagyon sok esetben meg sem szólaltak, nehogy elve-szítsék nehezen szerzett jó pozíciójukat. (A képviselői tisztség és a vele járó kedvezmények, illetve előnyök igen szép havi jövedel-met jelentenek, amit a képviselők nem szívesen kockáztatnak.) A kilátástalanság csak fokozza a bizonytalanságot. Az állandó harc azokért a dolgokért, amelyek a többségi nemzetnek természetes jogon járnak, kifárasztja, kitikkasztja az értelmet, az akaratot és az életet.

Az ésszerűsítés sok esetben a nemzeti kisebbség nyelvén fo-lyó oktatás megszüntetését, a sajtó felszámolását jelentette. A megoldás az önkormányzatok magatartásának megváltoztatásá-ban és a művelődési-oktatási intézmények vezetőinek olyan hoz-záállásában van, amely méltányolja a másságot.

„Olthatatlanul vágyunk a nemzetek társaságára s az igaz-ságra, melynek uralkodnia kell éppúgy a népek, mint az egyes emberek között. Ugyanakkor mégis érezzük, hogy egyedül vagyunk, magunkra hagyva, s amint kilépünk otthonunkból, még a nyelvünket sem érti meg senki.”

Babits Mihály