Sremska Kamenica mai lakói közül magyarok és nem magya-rok egyaránt minden vonakodás nélkül válaszolnak bárkinek arra a kérdésre, hogy mikor és honnan költöztek ide, az idetelepülés okaként pedig (kivéve a nem régen lezajlott háborús események következtében ide menekülteket) az újvidéki munkalehetőséget, illetve azt említik, hogy családi ház építése volt régi vágyuk, s itt juthattak legmegfelelőbb áron telekhez, de maga a helység ked-vező éghajlati és települési feltételei is fontos szerepet játszottak e döntésük meghozatalában. Egy esetben kaptam olyan választ, hogy a család asztmás gyermeke miatt költözött a hegyvidéki jel-legű és tiszta levegőjű Kamenicára, és a gyerek „ki is nőtte a be-tegségét”, ő viszont itt maradt özvegyen is. Ezzel szemben egye-sek a háború, majd pedig a rendszerváltással beállott változások, mások pedig a kamenicai lakónegyedek közösségi szokásainak kialakulatlansága miatt elégedetlenek („Sok a rossz szándékú ember itten” – jegyezte meg egyik beszélgetőtársam, és ezzel le is zárta a témát.) Nem ritka a telekhatár körüli vita sem.
Ennek ellenére a fentebb elmondottak csak látszólag függetle-nek tárgyamtól, ugyanis az ilyen-olyan ügyes-bajos dolgok az emberek közötti kapcsolatok alakításában jelentős szerepet ját-szanak: kötetlenebb társalgáskor beszédtémát jelentenek, a be-szélgetések nyomán pedig szimpatizálók tábora alakul ki egyik
vagy másik vitatkozó-civakodó fél körül. Összetettebbé válhat a helyzet, ha az egymással szemben állók más-más nemzetiségű-ek. Az emberi mikrokörnyezetben azonban – legalábbis a vitá-sabb, vagy a csak kiegyensúlyozatlanabb emberi kapcsolatok eseteiben – általában az a nyertes fél (annak sikerül inkább izo-lálnia adott mikrokörnyezetében ellenlábasát), aki kevésbé saj-nálja idejét szomszédságának, ismerőseinek ilyen irányú infor-mációkkal történő traktálására, azaz ilyen tárgyú beszélgetések-re fordítani. Ilyen esetekben viszont a nemzeti hovatartozás sze-rinti megoszlás sem zárható éppenséggel ki, ekkor viszont a nemzeti kisebbséghez tartozó izolált ellenlábas negatív élménye szövevényesebb, mert annak tárgyilagos megítélése, hogy a megromlott emberi kapcsolatokat az ő esetében mi gerjeszti, szí-nezi, vagy hatja át inkább: a környezet másságot elutasító maga-tartása-e (a más nemzethez, valláshoz, párthoz /nemzetiségi párthoz/ való tartozás stb.), vagy „csak” személyes ellenszenv, irigykedés esetleg valamilyen érdekellentét-e a tapasztalt össze-férhetetlenségnek a tényleges oka, hát ennek objektív megállapí-tása gyakran igen nehéz, néha pedig egyszerűen lehetetlen is.
Nem véletlen az, hogy az emberek – így beszélőtársaim is – nem szívesen nyilatkoztak, ha összeférhetetlenséggel kapcsolatos kérdések kerültek szóba, főként nem, ha e témának nemzetiségi vonatkozásai sem voltak kizártak. Vonakodtak azonban a válasz-adással akkor is, ha olyan kérdésre kellett válaszolniuk, hogy tud-e az unokájuk vagy gytud-ermtud-ekük magyarul, vagy miért ntud-em jár a gyerek magyar tannyelvű iskolába. A válasz ilyenkor bizonyos ér-telemben magyarázkodó, vagy éppenséggel mentegetődző szí-nezetű volt: „Lent (az utcai téren, tömbházak közötti játszótéren) szerb gyerekekkel játszik, ezekhez a játszótársaihoz jár el, és azok is eljárnak hozzánk. Amikor iskolába indult, nem akart elvál-ni tőlük... De hozzánk is több szerb család jár el beszélgetelvál-ni ... És így ...” Kamenicán néhány magyar értelmiségi család is él. Nagy-többségük gyermekei az újvidéki általános vagy középiskolák magyar anyanyelvű tagozatait látogatja/látogatták, és anyanyel-vén kívül igen jól beszéli a szerb nyelvet. A vegyes házasságok többségében azonban a gyermekek már nem beszélik a magyart, bár olyan családot is ismerek, amelyben mindkét nyelvet
anya-nyelvi szinten használják. Ott jártamkor a család akkor egyete-mista fia csodálkozásomat látva (bár ez pár éve történt, emléke-zetemben maradt az eset), mosolyogva jegyezte meg: „Anyu megtanult közöttünk magyarul.” Nem hallgatható el azonban a tény, hogy az ilyen esetek ritkaságszámba mennek. Egy alkalom-mal egy magyar szakos kolléganő keresett fel, aki Kamenicán van férjnél, és valamely vallási hitfelekezetnél dolgozott magyar fordítóként. A látogatása végeztével arra a kérdésemre, hogy a gyerekei tudnak-e magyarul, kissé kelletlenül vallotta be, hogy nem. Magyarázkodnom kellett: „Nem magyarkodásból kérdez-tem, amit kérdeztem – mondtam – de, látja, maga a nyelvtudásá-val keresi meg a kenyerét. Miért vonja meg saját gyermekeitől ezt a lehetőséget?” Kérdésemre felkapta fejét, de nem válaszolt.
„Nem csupán a nyelv teszi a nemzetet. Hanem az érde-kek, a jogok, a kötelességek, a történelem, de főleg az in-tézmények közössége az, melyek által nyelvre nézve és fa-jilag különböző bizonyos lakosság egymáshoz fűződik…”
Kossuth beszéde a New York-i vacsorán
I. A települések története
1. MuzslyaMuzslya 1890-ben alakult, az akkori Nagybecskerektől légvo-nalban 4 km-re délre, a Bega folyó jobb partján. Több mint húsz te-lepülésről verődtek össze a telepesek, legtöbben: „Szajánból, azu-tán Lőrincfalváról, Nagybikácsról, Monostorról (Kanizsamonostor), Akácsról, Kisbikácsról, Lukácsfalváról, Kisoroszról, Istvánföldről, Nagybecskerekről, Tordáról, Gyulafalváról (Telecska), Udvarnokról (Ittvarnok), Firigyházáról. Magyarcsernyéről, Nagykikindáról, Ma-gyarpadéról, Egyházaskérről (Vrbica), de jöttek ide telepesek még Hódegyházáról (Jázova), Tiszaszentmiklósról (Ostojićevo), Ma-gyarszentmihályról (Szentmihály-Mihajlovo), Écskáról, egyszóval a Bánság minden magyarlakta helységéből.”1
A név eredetéhez elfogadható magyarázatot lehet adni: a 18.
század 70-es és 80-as éveiben ezt a területet Mucsalov Ivan beregszónémeti, Temesvár közeli és nagybecskereki földbirtokos bérelte birkanyájának legeltetésére. Hajdanában szerb pásztorok legeltették nyájukat ezen a területen, innen ered a szerb elneve-zése is muzara-muzja-muzlja, míg végül is Muzslya, Muzsla lett belőle.
„A települést politikai okokból kezdeményezték. 1888-ban ugyanis országgyűlési képviselőválasztások zajlottak.
Magyaror-Tóth-Glemba Klára mgr.