mert a rendelkezésünkre álló idő nem tette lehetővé a levéltári kutatást, részben, mert az óvodák az elmúlt fél évszázad alatt a legtöbb változáson mentek keresztül: hol az iskolákhoz tartoz-tak, hol önálló intézményként működtek, majd a társult iskolák mintájára összevonták az igazgatóságokat, 1990-2000 között pedig teljes káosz uralkodott az iskoláskor előtti intézmények státusza körül.
A múltból, illetve a múlttal kapcsolatban az óvodaépületekről szerettünk volna tájékozódni: mikor épültek, mekkora az alapte-rületük, milyen körülmények között folyik a munka bennük a gyer-mekekkel (mosdó, vécé van-e)? Négy helységből nem érkeztek vissza az ankétlapok, két település óvodapedagógusai félelem-ből nem merték kitölteni a kérdőívet, két településről pedig nyílt válasz jött: „Nem magyarkodunk.” Ettől függetlenül a gyermekek létszámát sikerült kiderítenünk.
A Bánságban tizenegy község területén van magyar nyelvű óvodai nevelés: Csóka, Törökkanizsa, Magyarcsernye, Nagy-becskerek, Pancsova, Kovin, Antalfalva, Törökbecse, Kikinda, Zichyfalva és Begaszentgyörgy. E legtávolabbi községek nevét hallva, valami felcsillanhat bennünk: de jó, hogy még vannak ar-ra magyarok. Sajnos, nem erről van szó. Távol eső magyarlakta települések óvodáit csatolták kultúrájában, szokásvilágában még távolabbinak tűnő igazgatóságokhoz. Hiányzik az állítmány! Ti-zenegy község huszonnyolc településén, amit ha arányosan el-osztanánk 2,54 óvoda jutna egy községre. Területi lebontásban azonban más a helyzet. Azt szoktuk mondani, a Bánság szór-ványterület. A területi hovatartozás azonban nem lehet kizáróla-gos szempont, mert a szórványnak számító zónán belül is talá-lunk erős magyar kulturális központokat: Csókát és Muzslyát kell említenünk. Abszolút szórványnak kell tekintenünk Versecet, Bó-kát, Fejértelepet, Nagyszeredet, Töröktopolyát, Sándoregyházát, Hertelendyfalvát, ahol már megszűnt a magyar nyelvű oktatás, s ahol múltja, történelme van a magyar nyelvű oktatásnak.
Az óvodai nevelés huszonnyolc településen háromtól hatéves korig 890 magyar kisgyereket ölel fel. A legtöbb településen mint tengerszem léteznek: nyelvszigetek az őket körülvevő, más kul-túrájú és nemzetiségűek között.
E kutatás célja nem a korosztályok – évfolyamok – szerinti fel-bontás, az kiderül a beiskolázáskor. Inkább a körülmények bemu-tatása a fontos, amelyek között élik hétköznapjaikat, s amikor az 53 magyar óvónő többnyire magára hagyatva oktatja a magyar nyelv szépségét, szeretetét, s neveli a gyerekeket az anyanyelv megbecsülésére.
1993-ban az óvodákat közigazgatóságilag elszakították az is-koláktól, s a nagy központokhoz csatolták. Amíg egy kollektívá-ba tartoztak a magyar iskolák pedagógusaival, az óvónők ki-egyensúlyozottabbaknak érezték magukat. Ezzel a központosí-tással az óvónők új környezetbe kerültek, ahol egy óvodáscso-port nem tényező. Így kerül Ürményháza Zichyfalvához, ahol a két óvónőn kívül senki nem beszéli a magyar nyelvet, a székely-kevei óvodát Kovinhoz csatolják, Debelyacsát Antalfalvához, Torda, Magyarittebé és Hetin Begaszentgyörgyhöz került. Szét-zilálódtak a közösségek. A településen belül is elszakadnak a tömbtől. Mint mondják, a korábbi szervezési forma idején jobban benne voltak a vérkeringésben, a magyar pedagógustársadalom érrendszerében. Szeretnék, ha visszacsatolnák őket az iskolák-hoz. Nincs, aki értékelje munkájukat. Tíz év után fásultság, kö-zömbösség lett úrrá az óvónőkön. A magyar hagyományokból ízelítőt nem kapnak, ingerszegény környezetük új ötletekre nem ösztönzi őket.
Az intézményeken belül a magyar gyermekek részaránya 1-10%-ig terjed. Zichyfalván 2%-ot tesz ki.
Szót kell ejtenünk az igazgatók nemzetiségéről is. Csókán gyar az igazgatónő, Muzslyán (Nagybecskereken) megbízott ma-gyar igazgató van, aki a jövőre már nem vállalja ezt a beosztást, a magyarcsernyei iskolaigazgató magyar. Hogy a bánáti óvónők részt vegyenek magyar nyelvű képzéseken, utaztatásukhoz szer-vezett segítséget nem kapnak. (Személygépkocsira, mikrobuszra gondolnak, amellyel, évente legalább két-három alkalommal eljut-hatnának egy-egy táborba, hétvégi továbbképzésre.)
A bácskai oldal egészen más képet tár elénk: földrajzilag is könnyebbek a kommunikációs kapcsolatok a magyarok között. A termőföldek is gazdagabbak, és itt jobb anyagi körülmények kö-zött éltek őseink.
Nem elhanyagolható szempont, hogy egy-egy településen be-lül a magyar lakosok többséget képeznek-e, vagy a településen belül is kisebbségben vannak. Bánátban csak tizenkét ilyen tele-pülésről tudunk, azért „csak”, mert a legújabb népszámlálási ada-tok nem állnak rendelkezésünkre, s így az 1991. évi népszámlá-lási adatokhoz viszonyítjuk a lakosok összetételét. Azóta sajnos a települések demográfiai mutatója, nagy valószínűség szerint, lényegesen megváltozott. Bánátban kis településekről van szó, s bár többségben élnek a magyarok, számbelileg kevesen vannak:
Székelykeve, Torontálvásárhely, Magyarcsernye, Tóba, Szaján, Szentmihály, Lukácsfalva, Muzslya, Magyarittebé, Torda, Hód-egyháza és Padé. Lélekszámuk mindössze 26 528.
Ezzel szemben Bácskában, a magyar önkormányzatok több-ségében közigazgatásilag a magyar óvodaközpontok uralják a községek óvodahálózatát: Magyarkanizsa, Zenta, Ada, Topolya, Kishegyes, Szabadka és Becse.
Bácskában az óvodaközpontok tizenhárom községhez tartoz-nak. Szórványnak tekintjük Gombost, ahol mint magyar nevelőin-tézet, az óvoda Hódsághoz tartozik. Szilágyi és Bácskertes Apa-tinhoz van csatolva. Zomborhoz hét település tartozik, a gyerme-kek kis létszáma miatt mégis szórványnak kell tekintenünk. Hát-rányos helyzetet szül a zombori óvodaszék határozata is, misze-rint csak a nagycsoportos (hatéves) gyermekek járhatnak óvodá-ba, így Doroszlón és Telecskán a magyar gyerekek kénytelenek vegyes (kétnyelvű) csoportba járni, holott mindkét településen van rá igény, hogy a fiatalabb korosztály is járjon magyar óvodá-ba. Doroszlón 12 magyar gyerek jár egy csoportba a más nemze-tiségűekkel, holott még egyszer ennyi magyar, 4-6 éves gyerme-ket szeretnének a szülők beíratni az óvodába.
Köztes állapotról beszélhetünk Temerin, Újvidék és Szentta-más esetében, miszerint nem minősül szórványnak az óvodai csoportok megléte, de a településen belül olyan igazgatósághoz tartoznak, ahol kisebbségben vannak.
A jelenlegi politikai és pénzügyi háttér ismeretében nehéz ar-ról beszélni, hogy milyen segítségnyújtásra van lehetőség. A Nyugat-Bácskában dolgozó óvónők kiszolgáltatottnak érzik ma-gukat, máshol félelem van jelen, vagy a teljes alkalmazkodás a
többségi nemzethez. Itt nem merték kitölteni az ankétíveket, s kö-zölték (Kúla) azt is, hogy nem kapcsolódnak be az óvodapedagó-gusok egyesülete által szervezett továbbképzésekbe, mert nem akarnak konfrontálódni a többi kolléganővel. Utazásokra is van lehetőség (Divčibara, Kopaonik), s ezért nem tartanak igényt a magyar szellemiségű szakmai kirándulásokra. Ezeket a megíté-léseket, az okokat és a körülményeket figyelembe véve, mint specifikumokat kell tekintenünk. Szerencsére nem ez a jellemző.
Bácskában 2001/02-ben 4865 óvodásunk volt, és 283 óvónő dolgozik.
Zomborban 15 vegyes házasságból származó gyermek jár rend-szeresen a hétvégi anyanyelvápoló csoportba, Csonoplyán hat.
A tömbmagyarság körében az óvodába járó gyermekek szá-ma emelkedőben van. Szabadkán, pl. a 2002/03-as tanév elején hatvannal többen iratkoztak be, mint az előző évben, de máshol is emelkedő tendenciát tapasztalunk, attól függetlenül, hogy a gyermekjóléti program megvonta a harmadik gyermek utáni tá-mogatást.
A civil szervezetek több évi fáradozása nem volt hiábavaló, gondolok itt elsősorban a pedagógus egyesületekre, a nagycsa-ládosok szervezetére. Bizakodva kell tekintenünk a jövőbe, bíz-nunk kell a magyar politikai szervezetek erőfeszítésében az anyanyelven történő oktatás érdekében, s a jelenleg körvonala-zódó trend is azt mutatja: bíznunk kell önmagunkban, s a szem-léletváltás bekövetkezik.
„A mesebeli árva gyermek a magyar nyelv. Még az ág is húzza. Pedig gyönyörű tartományai vannak. A legszebb or-szágon húzódnak folyamai. Vadmadarak, csillagos égbolt alatt lakó pásztorok és rajongó költők vigyáztak ez árva gyer-mek lépéseire, amíg járni tanult... Nem kell bántani drága, ár-va gyermekből királyfivá növekedett magyar nyelvünket.”
Krúdy Gyula
A bármilyen kapcsolatba kerülő nyelvek kölcsönösen hatnak egymásra, s ez fokozottabban érvényes a heterogén nemzeti kö-zösségekre, ahol a társadalmi környezet nyelve nagyobb mér-tékben hat a nemzeti kisebbségek nyelvhasználatára, mint fordít-va. Így van ez a Vajdaságban is. A szerb nyelv hatása a magyar nyelvrendszer minden szintjén észlelhető, s már a korai gyer-mekkorban kezdődik. Minél idősebb az egyén, annál jobban rá van utalva, hogy a társadalmi környezet nyelvét használja. Míg az óvodáskor előtti gyermek leginkább a családban mozog, a családtagokkal kommunikál, addig az óvodás- és iskoláskorban már szükségszerűen kapcsolatba kerül a szerb nyelvvel, vala-mely idegen nyelvvel, s ez rendjén is van, mert ebben a korban sajátítja el legkönnyebben a második, harmadik nyelvet. A legko-rábbi gyermekkorban tehát a családnak van döntő szerepe a gyerekek anyanyelvi fejlődésére (vagy a kétnyelvűség kialakítá-sára, ha vegyes házasságban született). Ez később is nagymér-tékben befolyásolja az egyén nyelvhasználatát, de a tapasztala-tok alapján, a szocializálódás folyamata során az óvoda, iskola, az utca, a média hatása átveszi ezt a domináns pozíciót a csa-ládtól. Az óvodában, iskolában az anyanyelvápolásra fektetett fokozottabb hangsúly elodázhatja, csökkentheti a szerb nyelv negatív befolyását, de ugyanakkor annak gyorsabb és könnyebb elsajátítását is lehetővé teszi. Ha azonban nem alapoztuk meg kellőképpen a tanulók anyanyelvi tudását és kifejezőkészségét, később már nagyon nehéz kivédeni a környezeti nyelv rendszer-bontó hatását, sőt a nagyobb városi közösségekben (pl. Újvidé-ken) szinte lehetetlen.
Andrić Edit