Közép- és Kelet-Európa múlt-hordozása

Csekélyek, szórványosak csupán az egykori szocialista táborból az Európai Unió im-már rendes tagjaivá lett államok bíróságainak, jogászságának, s egész joggyakorlatának a mentalitás- és készségváltozásairól szóló híradások. Érthetô módon ezek maguk is többnyire polarizáltak: vagy a problémátlanságnak, a teljes és maradéktalan átállásnak egy, a „máról holnapra mássá lettem” önelégült (de fedezetlen) tónusában osztozó be-számolói, vagy pedig éppen ellenkezôleg, a már új helyzet szocializációjában felnövek-vô generáció képviselôitôl született s egyidejûleg mérhetetlen bensô felháborodást, döbbenetet is tükrözô látleletek. Talán egy ilyen ellentétet mutató kettôsség is indokol-ja, hogy ez utóbbiak nem egyszer maguk is szélsôségesek. Leginkább abban, hogy az Európai Unió tájairól érkezô s többnyire avantgardemegnyilatkozásokra (ad hoc intéz-ményi reagálásokra, szerzôi túláltalánosításokra és vágykifejezésekre egyaránt) szíve-sen építenek — mindenekelôtt azért, hogy a kérdéses közép- és kelet-európai, saját nézôpontjukból megengedhetetlenül visszamaradottnak látott, mert úgymond a régi je-gyében fogant magatartásformákat ostorozzanak.

Nos, amit mindezen patologikumok vagy megkésettségek mögött háttérként látha-tunk, az élô jogi kultúrák elemzô (jogszociológiai) feldolgozásai persze i n s t a b i l állapotokat mutatnak, átmenetek kavargását. Így egyebek közt kinyilvánított elvek és a megtapasztalt gyakorlat szétválását; e felismeréstôl hajtva önvédelmi reflexeknek az ál-lítólag meghaladott autoritárius múlt bizonyos elemeinek is a konzerválására igyekvô (!) kibontakozását; és — annak az égetô dilemmának a megoldatlanságából fakadóan, vajon a merô tételezésen túl szociológiai teljességében (azaz megvalósulásra képessé-gében) is képes-e a jog szabályozásra, vagy légies ködösségben megmaradó normatív kinyilvánítást rejt-e magában csupán — azt, hogy ilyen körülmények közt maga a jog-uralom iránti törekvés eredeti értelme is könnyen elsikkadhat. Már pedig egy ilyen fej-lemény esetén maga a jogeszme társadalmi jelentése is egykönnyen elveszítheti éltetô (ti. a létrejövô társadalmi gyakorlat ténylegességétôl visszaigazolt) tartalmát és fedeze-tét, s ezzel persze egyébként mindenkor újraaktiválásra szoruló energiatartalékait is.³²

3.1. A múltból a jelenbe áttérés alapállása

Az általános jellemzések leginkább a felszínen mozognak, azonban nem feltétlenül tér-nek el egy teoretikus síkon már két évtizede megkísérelt eszmény-rekonstrukciótól mint patologikus anamnézistôl.³³Mégis, érdemesnek tetszik néhány vonását áttekinte-nünk — csupán azért, hogy a majd erre következô konkrét eset-leírásokat a maguk ide-jén pontosabban, helyi értékükön értelmezhessük.

Legáltalánosabb, változatlanul élô alapmeghatározottságként a XX. századelôre jel-lemzô jogpozitivizmust, mint az ún. szocialista törvényesség szûrôjén keresztül egykor továbbalakított szöveg- vagy szabálypozitivizmust szokták említeni. Ebbôl eredeztetik a „ s z ö v e g - k ö z p o n t ú s á g ” ma is élô szindrómáját,³⁴amiben a valamikori

32 Lásd pl. Daiva Nazarovienò Legal Culture in Post-soviet Lithuanian Society Socio-cultural Analysis of Self-defence (Kaunas 2004) 19 o. [Kaunas University of Technology Institute for Social Research] {Summary of Doctoral Dissertation}, különösen 7–8. o.

33 Vö. a szerzôtôl ‘Mi kell a joghoz?’ ValóságXXXII (1989) 3, 1–17. o.

34 Ewa Letowska ‘The Barriers of Polish Legal Thinking in the Perspective of European Integration’

in Yearbook of Polish European StudiesI (1997), 56. és köv. o. [“textocentrism”]

germán pandektizmus módszertani hagyományának a megkövült folytatását látják, fel-erôsítve egy fél évszázadnyi idôn át tartó s moszkvai közvetítettséggel MARXizáló jogi kurzus dogmatizmusától és pozitivizmusától.³⁵

Ami a bírósági szerepkört illeti, változatlanul annak a beidegzôdésnek a folytatódá-sát érzékelik, amelyik — a bírákat Subsumptionsautomatengyanánt kezelve — még ki-vételt nem tûrôen mondhatta ki, hogy

„Jogi normáknak nem alkotása, hanem konkrét társadalmi viszonyokra történô alkal-mazása a bíróságok feladata. A Legfelsôbb Bíróságot is beleértve, mindegyik bíró-ságra nézve áll ez.”³⁶

Ebbôl vezetik le, hogy a konkrét magatartási szabálynál általánosabb jogi megfogal-mazásokkal, az ún. bizonytalan vagy hajlékony jogfogalmakkal, a jogilag rögzített álta-lános elvekkel, értékekkel, sôt még a klauzulákkal is a rendes bíróságok mai gyakorlata nemigen tud mit kezdeni.

A hagyomány árulkodó. Hiszen a közép-európai térség számára a német Bürger-liches Gesetzbuchból (1896) származó Generalklauselneszközét a szocialista jogpoliti-ka mindig és következetesen elítélte, mint ún. Kautschukparagraphenhalmazát, amik

— úgymond — csak arra jók, hogy elfedjék a burzsoá törvény osztálytartalmát, miköz-ben tágra nyitják a kaput a jog önkénye vagy éppen kikerülése elôtt.³⁷Ezek helyett az elôd rezsim ugyanakkor bevezette a társadalmi (vagy a szovjet jogban: szocialista) együttélés elveinek követelményét,³⁸s kiegészítôül még általános feltételként szabták, hogy a jogok gyakorlása — úgymond — társadalmi-gazdasági rendeltetésüknek megfe-lelôen történjék. Amint ezt a szerzôk tankönyvi példákkal igazolják, ezzel közvetlenül függôvé tették a joggyakorlást a MARXizmus–LENINizmus mindenkori politikai értelme-zése szerint éppen megkövetelt ideológiától³⁹— egyúttal kaput nyitva politikai kívánal-maknak, végsô soron tetszôleges önkények rövidre zárt biztosításának magukban a jogi eljárásokban is.⁴⁰

Nem új felismerés, hogy egészében a jog és alkalmazása túlpolitizált volt. Eközben azonban a bírói szerepkör betöltését illetô edukáció és szocializáció mindvégig az elôbb említett pozitivizmusra épített — azzal a nyilvánvaló következménnyel, hogy jogelvi mérlegelésre, értékmegvalósító gondolkodásra sem maga a jog, sem a formális jogász-3. KÖZÉP- ÉSKELET-EURÓPA MÚLT-HORDOZÁSA 163

35 Rafal Maƒko ‘The Culture of Private Law in Central Europe after Enlargement: A Polish Perspective’ European Law Journal11 (2005) 5, 527–548. o.

36 Aleksander Wolter Prawo cywilneZaryís czeÊxi ogólnej, wyd. 2 (Warszawa: Paƒstwowe Wydaw-nictwo Naukowe 1968) 330 o., különösen 64. o.

37 Pl. Severyn Szer Prawo cywilneCzeÊxogólna, wyd. 3 (Warszawa: Wydawnictwo Prawnicze 1962) 317 o., különösen 25. o.

38 Lásd pl. J. Nowacki ‘Niektóre zagadnienia zasad wspól˝ycia spolecznego’ Paƒstwoi PrawoXII (1957) 7–8, 99. és köv. o.

39 Szer Prawo cywilne (1962), 25. o. szerint például „Az embereknek a szocialista társadalom feltételei közti kapcsolatait meghatározó ezen elvek mind a szocialista erkölcs követelményein nyugszanak. Márpedig szocialista jog és szocialista erkölcs egyaránt a szocializmusnak ugyanab-ból az alapkövetelményeibôl fakad. Lényegi alapjuk közös — s ez nem más, mint a szocialista ter-melési viszonyok; közös ideológiai gyökerük pedig a MARXizmus–LENINizmus.”

40 Egy fél évszázadnál korábbi lengyel legfelsôbb bírósági döntés egyértelmûen kimondta: „elfogad-hatatlannak kellene tekintenünk […,] hogy az ítélet egy ingatlantulajdonost részesítsen elônyben, aki egy az ô ingatlanán felépült olyan állami vállalati épületnek az elmozdítását kéri, amely épületet pedig ez az állami vállalat raktárépületnek használja termékei számára; márpedig az állami vállala-tok mûködésének folyamatossága és továbbfejlôdése rendkívül fontos társadalmi és állami érdeket képez, aminek elsôbbséggel kell bírnia egy magánszemély érdekével szemben.” LC 495/50 (1950.

május 9.), vö. in Paƒstwoi PrawoVI (1951) 2, 327. és köv. o.

képzés, sem a rendelkezésre álló háttérirodalom nem készítette fel, s persze nem is késztette a bírót. A végsô túlpolitizáltság mint külsô kényszer szégyene így könnyedén egy b e t û s z e r i n t i j o g a l k a l m a z á s olcsó (és ön-alávetô) önvédelmé-be válthatott át.⁴¹Ilyesmi egy felelôsséget kevéssé vállaló, még egyébkénti önállóságá-val sem igen élô, a rutinírozott jogalkalmazó tömegszolgáltatást degradatíve reproduká-ló olyan nagyszervezetnél is, mint amilyen egy állam igazságszolgáltatási gépezete, valóban bekövetkezhet — fôként akkor, ha nem éri a mindennek újragondolására szólí-tó kihívás sem, és idôközben a lehetséges visszacsatolásai is elsorvadnak. Ilyen és ha-sonló vonások összességébôl adódhat az — ami különösen egy külsô, még inkább egy angol–amerikai típusú bíráskodáshoz szokott szemlélôben okozhat megbotránkozást⁴²

—, hogy bármiféle önmagában meggyôzô érv, érdemi indokolás, maga a voltaképpeni döntési alap tisztázása nélkül mondanak ki tájainkon ma is ítéleteket, pusztán valamely jogszabályi helyre történô formális hivatkozás nyomán. Márpedig a formalizmus me-legágya s leplezôje egyként lehet egy mögötte megbúvó önkénynek.⁴³

Azt is felemlegetik, hogy nemcsak egyfelôl az a l k o t m á n y és másfelôl a bíró-ságokon kizárólag alkalmazott jogági kodifikációs szabályozások közt nem volt átjárás, de maga a n e m z e t k ö z i j o g sem hatolt be a belsô jogba. Ez nem is volt témá-ja alkotmányaiknak.⁴⁴ Nos, pontosan egy ilyen belsô jogi ignorantiara épülhetett rá utóbb az a kényszerû kettôsség, hogy az ezen országokat a közösségbe bevonó társulási szerzôdések az Európai Unió jogrendjében ugyan eleve közösségi jogi aktusoknak szá-mítanak, míg ellenben az éppen társulandók oldalán egyelôre még csupán közönséges nemzetközi jognak, amik ilyenekként kizárólag egy ekként áthagyományozódott alkot-mányi rend uralma alatt állhatnak.⁴⁵

Meggondolásra érdemes, hogy saját alkotmánybíróságunk elsô meghatározó évti-zedének az aktivizmusa, mely a formális jogbiztonság idolját ültette mind a jogállami-ság, mind a jogállamisággal élni érdemesség trónjára — olyan ellenhatásként (egyik szélsôségbôl a másikba bukás könnyen belátható veszélyét példázva), amely a megelôzô diktatúraidôk j o g n i h i l i z á l á s ára a választ a s z a b á l y f e t i s i z á -l á s ban -le-lte meg —,⁴⁶ s ezáltal számûzött bármiféle értékmegfontolást, erkölcsi igényt a jog területérôl⁴⁷— nos, egy ilyen újrakezdés mennyiben segíthette elô a mai

ál-41 Frank Emmert ‘The Independence of Judges – A Concept often Misunderstood in Central and Eastern Europe’ European Journal of Law Reform3 (2001) 4, 405–409. o., különösen 409. o.

42 Uo.408. o.

43 Bartha Ildikó és Bencze Mátyás ‘Az európai jog alkalmazása a magyar bírói ítélkezésben 2004 és 2007 között’ in Európajog és jogfilozófiaKonferenciatanulmányok az európai integráció ötvenedik évfordulójának ünnepére, szerk. Paksy Máté (Budapest: Szent István Társulat 2008), 319–345. o.

[Jogfilozófiák] mutatja ki (344. és 345. o.), hogy mily gyakran „az esethez legközelebb esô jogfor-rásra hivatkozva hozzák meg a döntést”, miközben „a formalizált jogi érv és az ügyben hozott dön-tés közti távolságot a bíró szabadon hidalhatja át”.

44 Mint Zdenek Kühn ‘The Application of European Law in the New Member States: Several (Early) Predictions’ German Law Journal6 (2005) 3, 563–582. o. & <http://www.germanlawjournal.com/

pdf/Vol06No03/PDF_Vol_06_No_03_563-582_Articles_Kuhn.pdf>, különösen 565. o. kimutat-ja, a csehszlovák (1948), a magyar (1949), a lengyel (1952) és a megújult csehszlovák (1960) alkot-mány egyaránt hallgatott errôl.

45 Pl. Zdenûk Kühn ‘Application of European Law in Central European Candidate Countries’

European Law Review28 (2003) 3, 551–560. o., különösen 551. o.

46 Vö. a szerzôtôl ‘Jogmegújítás alkotmánybíráskodás útján?’ in Formatori iuris publiciStudia in honorem Geisae Kilényi septuagenarii / Ünnepi kötet Kilényi Géza professzor hetvenedik születés-napjára, szerk. Hajas Barnabás és Schanda Balázs (Budapest: Szent István Társulat 2006), 525–

546. o. és — bôvítetten — ‘Lopakodó jogújítás alkotmánybíráskodás útján? (Rendszerváltoztatá-sunk természetrajzához)’ PoLíSz(2006. június), No. 95, 4–30. o. & <http://www.krater.hu/site.

php?func=polisz&file=cikkek&cnr=844>.

lapotok kialakulását. Ahol — amerikai mintára,⁴⁸úgy tetszik — csakis még több sza-bályra vágyhatunk, holott a már meglévôkbe is majdnem belefulladunk.⁴⁹

Ámde mindez nem azért van így, mert az irracionalitás racionalizálhatóságának a mániája nem szûnô szabálytermelésbe torzul, hanem talán és leginkább azért, mert a szocializmus politikai ízû és dominanciájú rendteremtésére a joguralomnak védhetetle-nül merô formalizmussá csökevényesített torz és élhetetlen alkotmánybírósági felfogá-sa s a gyakorlati jogmûvelésnek alap-éthoszává formáltatáfelfogá-sa következett válaszul. Nem véletlen hát, hogy a hatósági jogérvényesítés elbizonytalanodott, a közjogi és gazdasági ügyvédkedés és érdekvédelem pedig talán túl sokszor is (és túlságos védettségben lu-bickoló) joghézagkutatássá korcsosult. Márpedig ebbôl könnyen elôállhat egy olyan ál-lapot, hogy rendvédelem és törvénykezés a jogállamiság új fensôbbsége tudatában tehe-tetlenül széttárja karját, hacsak specifikus szabályt nem kötnek orrára, kezét gúzsba kötendô. Hiszen — úgymond — jogvédelem zajlik mindenütt, nem ritkán egyoldalúan és bármiféle érdemi egyensúlyozás nélkül, ahol csak bárki még valami magánosíthatót talál a közbôl. Kiegyensúlyozott mérlegelés helyett így akár kreatív hézagtalálás kezd-heti uralni a terepet, mintha a jog nem is a közrôl szólana, hanem egyéni sakálétvágyak kielégíthetetlenségérôl.⁵⁰ A brit látomás a germán dogmatizmus életidegenségérôl⁵¹ mintha egyidejûleg az alkotmánybírósági tevékenységbôl is általánosodó joggyakorlat végzetét is jelezné, a német gyökerû jogmûveltség továbbprovincializálódását. Egy olyan szemléleti keret eluralkodását, amelyben a kiválóság is azáltal testesül meg, ha — mint bármely neofitaságban — még a mesterek is túlszárnyaltatnak még mesterebbek által, akár a túlzásig is felerôsítve az elôdök egyébkénti erôsségeit. Ilyen helyzet az, amikor empíriáról, történelmi tapasztalatról is bízvást le kell mondanunk, mert mielôtt még igazán megfoganhatott volna, máris fogalmi sémákba, osztályozási keretek közé szoríttatnak, hiszen ilyenkor bármi életproblémáról is pusztán absztrahálhatóságában vehet az ember tudomást. Egy végzetesen e l g y ö k é r t e l e n e d ô j o g -s z e m l é l e t ben, pu-szta jogvála-sz-automatára történô primitivizálódá-sban az eljáró csakis gyakorlatiatlan lehet. Gondolatilag is azt tételezheti csupán, amit dogmatikailag kifejthetô gondolatlevezetésben axiomatikusan bizonyítani is tud. Már pedig — bár-mennyire ironikus is — ez egy olyan helyzetbe visszabukást idéz fel, mint amelyikben bô két évszázada, a francia forradalmi érlelôdésben a Code civilmajdani szövegezôje már sorscsapásnak érezhette az egyébként szellemes, kiváló társalgó, elmeélcsiszolás-ban jeles, csak épp a társadalom ártalmára közügyek vitelébe felelôtlenül benyomulni 3. KÖZÉP- ÉSKELET-EURÓPA MÚLT-HORDOZÁSA 165

47 Vö. a szerzôtôl ‘Ellentmondások fogságában, avagy patthelyzet a jog csúcsain, mit magunknak teremtettünk’ Magyar NemzetLXX (2007. szeptember 28., péntek) 265 [budapesti kiadás], 6. o.

<http://www.mno.hu/portal/440614? Searchtext=>.

48 Vö. a szerzôtôl ‘Joguralom? Jogmánia? Ésszerûség és anarchia határmezsgyéjén Amerikában’

ValóságXLV (2002) 9, 1–10. o. &<http://www.valosagonline.hu/index.php?oldal=cikk&cazon=

326&lap=0> és in Az év esszéi2003, szerk. Molnár Krisztina (Budapest: Magyar Napló 2003), 99–114. o.

49 Hazai adat szerint 1990-tôl kezdve nyolc év során mindösszesen 894 parlamenti, 1635 kormány-zati és 2331 miniszteri jogalkotó aktus született, egészében 51.104 oldal terjedelemben, kiegé-szülve még 501 alkotmánybírósági határozattal. Vö. Attila Harmathy ‘Codification in a Period of Transition’ University of California Davis Law Review31 (1998) 3, 783–798. o., különösen 790. o.

50 Vö. a szerzôtôl ‘Megvalósulatlanul megvalósult vagy megvalósultan megvalósulatlan jogállam? A közjó becsülete’ Magyar NemzetLXIII (2000. április 8. szombat) 83, 8. o. és Ítélet[A Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Kara Hallgatói Önkormányzatának lapja] III (2000. március 24.) 3, 10–13. o., szélesebben pedig uô. Jogállami? átmenetünk?(Pomáz: Kráter 2007) 241 o. [PoLíSz sorozat könyvei 6].

51 Sir Basil Markesinis ‘French System Builders and English Problem Solvers: Missed and Emerging Opportunities for Convergence of French and English Law’ Texas International Law Journal40 (2004–2005) 4, 663–689. o.

engedett úgynevezett filozófusokat, akik szalonhôsökbôl (mert az elégedetlenség gócá-ban ágáltak, s a népszellem így komolyan vette fékevesztett túlzásaikat is) rögvest nép-tribunná avanzsálhattak.⁵²

Tovább bonyolítja a helyzetet az a régiónk egészére kiterjedô sajátosság, hogy szoci-alizmusainknak a századelôs kontinentális szövegpozitivizmust megkövítô hagyatékát tovább konzerváló bíráskodása mellé robbant be önjogán — új alapokon új világmeg-váltást hirdetve — az akkoriban született a l k o t m á n y b í r ó s á g o k többnyire aktivista, politikai intervencionista, elvont elvekbôl a tételes jog fölött lebegve további elveket kibontó, ráadásul a rendes bíráskodás Legfelsôbb Bírósága fölébe növekvésre is törekvô új stílusa. Szintén általános régiós jegy, hogy e két fórum mára immáron több évtizedes párharcából mostanra sem kölcsönhatás vagy együttmûködés lett, hanem egymással versengôen divergáló két alapirány, amik éppen különállásuk meghatározó vonásaiból merítenek energiát láthatóan változatlanul tovább vívandó harcukhoz.

Ilyen tendenciát erôsíthetett például, hogy a cseh alkotmánybíróság a nemzetközi emberi jogvédelem instrumentumaira alapítható alkotmányossági megítélést saját kizá-rólagos hatáskörébe vonta. Álságos indoklása szerint azért volt szükséges ez, nehogy ezeknek a honi törvényhozással szembeni alkotmányos védelme szenvedjen sérelmet.⁵³ Mintha CARLSCHMITTbarát/ellenség polarizáló kategóriapárja, a „mi” és „ôk” antago-nisztikus két-entitásossága⁵⁴ köszönne vissza a fentiekbôl. Hiszen hallgatólagosan olyan jogfelfogást érvényesítenek, amelynek értelmében a közönséges bíróságoknak az úgymond „rendes” jogforrások valók, míg a „nem közönséges” jogforrások kizárólag az alkotmánybíráskodás tenyésztalaját képezhetik.⁵⁵Egy ilyen alapállás nyilván azt sem segíti, hogy a rendes bíróságok megbarátkozzanak akár az európai közösségi jog kény-szereivel vagy bírósági esetjoga szórtságával.

Pedig az Európai Bíróság már három és fél évtizede kimondta, hogy

„ahol a közösség hatóságai direktívákkal a Tagállamokra bizonyos magatartás köve-tésére irányuló kötelességet róttak, ennek hasznos hatását gyengítené, ha nem állna az egyéneknek is lehetôségükben ezekre építve nemzeti bíróságaik elôtt fellépni, s ha e bíróságok nem vehetnék ezt figyelembe a közösségi jog részeként. Az a 177. sza-kasz, amely a nemzeti bíróságokat megkülönböztetés nélkül felhatalmazza a Közös-ség bármely intézményi aktusának érvényesKözös-sége és értelmezése tekintetében a

Bíró-52 Jean Carbonnier ‘Le Code Napoléon en tant que phénomène sociologique’ Revue de la Recherche juridiqueDroit prospectif 1981/3, 327–336. o. számol be arról, hogy JEAN-ÉTIENNE-MARIEPOR

-TALISa forradalom alatt Észak-Németországba menekül, pietistákkal találkozik, PASCALés MON

-TESQUIEUiránti vonzalma megnövekszik, és keserûen kezdi el írni (két kötetben majd posztumusz

— De l’usage et de l’abus de l’esprit philosophique durant le XVIII^esiècle[1797] I–II, 3^eéd.

(Paris: Moutardier 1834) {facsimile: préf. Joël Bénoît d’Onorio (Paris: Dalloz 2007) lxii + 404 [Bibliothèque Dalloz]} — megjelenô) mûvét. Ebben az esprit philosophiquejó megvalósulását jellemzi új emigrációs hazájában: kis egyetemek, zárt körök, különösebb kisugárzás nélkül, így ezek eszméit semmi sem hajtja, de azok sem veszélyeztethetnek közvetlenül. A francia forradalom szellemiségét viszont — jelképesen — párizsi szalonok mûvének látja. Ti. az akkoriban különösen divatos filozófiai rendszergondolatból fakadóan ezek légköre, az egész elitet magábanfoglaló közvetlen kisugárzása csábít egyszerre felelôtlenségre és szélsôséges következetességre, miközben rögvest élô gyakorlattá válhatva egész nemzete sorsát is meghatározhatja. Lásd a szerzôtôl A kodi-fikáció…(2002), 397–398. o.

53 403/2002 Sb. (2002. június 25.). Kritikájára — „Vajon mindig az alkotmánybíróságtól annak mon-dott-e az alkotmány?” — lásd Zdenûk Kühn & Jan Kysela ‘Je Ústavou vzdy to, co Ústavní soud rekne, ze Ústava je?’ Casopis pro právní vûdu a praxi10 (2002) 3, 199–214. o.

54 Vö. pl. Pokol Béla ‘A politika logikája Niklas Luhmann és Carl Schmitt megközelítésében’ Vilá-gosság44 (2003) 7–8, 57–65. o.

55 Kühn ‘Application’ (2003), 557. o.

sághoz kérdésfeltevéssel való fordulásra, magában foglalja azt is, hogy ezen aktusok egyének által is felvethetôk saját bíróságaik elôtt. Minden egyes esetben meg kell te-hát vizsgálni, hogy a kérdéses rendelkezések természete, általános felépítése és szó-beli kifejezése járhat-e közvetlen hatással a Tagállamok és az egyének közti viszony-ra nézve, vagy nem.”⁵⁶

Hasonló ihletôdésbôl — egyelôre magánelgondolásként — felvetôdött az is, hogy amennyiben az utolsó fokon eljáró nemzeti bíróság megtagadná valamely ügydöntô jogértelmezésnek vagy jogilag védhetôként látszó szempontnak elôzetes kérdésként az Európai Bíróság által történô ellenôriztetését, úgy az érintett alkotmányi kifogással él-hetne azon a címen, hogy elvonták ôt a jog szerint megilletô bírótól.⁵⁷

3.2. Lengyel példa

A bíróság szerepkörének önállósága s különösen saját jogképzésük lehetôsége és státu-sza körül változatlanul dúlnak a viták Lengyelországban. Egyfelôl a gyakorlatban mazottnak tekintik, miközben s másfelôl olykor — leginkább hallgatólagosan — e tilal-mazottságot ténylegesen áttörik. Jellegzetes példaként említik, hogy történetesen elôször közel négy évtizede egy legfelsôbb bírósági irányelv⁵⁸mondta ki a közszolgá-latban eljáró vétkes magatartásáért vállalandó állami felelôsséget — amely vétkesség-nek a felelôsségvállalás feltételéül tûzésérôl az akkor hatályos polgári törvénykönyv 417. szakasza nem szólott —, majd szintén felhatalmazatlan jogalkotással élve, alkot-mánybíróságuk a közelmúltban megváltoztatta ezt, olyan körülírással élve, miszerint

„a Polgári Törvénykönyv 417. szakaszának […] azon felfogása felel meg az Alkot-mány 77. szakasza (1) bekezdésének, amelynek értelmében az államkincstár felel a közszolgálatban eljárónak a kötelessége teljesítése során jogellenes cselekedetével okozott károkért”.⁵⁹

Nos, a címzett Legfelsôbb Bíróság kényszerûségbôl vagy opportunizmusból tudomásul vette a törvénynek ezt az újabb gyakorlati módosítását, ám ítéletében — fontosnak gon-dolva, hogy viszonyukat ott és akkor tisztázza, leszögezve, hogy ettôl még ki-ki úr ma-rad a saját házában — hozzáfûzte:

3. KÖZÉP- ÉSKELET-EURÓPA MÚLT-HORDOZÁSA 167

56 C-41/74 Yvonne van Duyn v. Home Office (1974) ECR 1337, 12. [“where the Community authorities have, by directive, imposed on Member States the obligation to pursue a particular course of conduct, the useful effect of such an act would be weakened if individuals were prevented from relying on it before their national courts and if the latter were prevented from taking it into consideration as an element of Community law. Article 177, which empowers national courts to refer to the Court questions concerning the validity and interpretation of all acts of the Community institutions, without distinction, implies furthermore that these acts may be invoked by individuals

56 C-41/74 Yvonne van Duyn v. Home Office (1974) ECR 1337, 12. [“where the Community authorities have, by directive, imposed on Member States the obligation to pursue a particular course of conduct, the useful effect of such an act would be weakened if individuals were prevented from relying on it before their national courts and if the latter were prevented from taking it into consideration as an element of Community law. Article 177, which empowers national courts to refer to the Court questions concerning the validity and interpretation of all acts of the Community institutions, without distinction, implies furthermore that these acts may be invoked by individuals

In document Jogrendszerek, jogi gondolkodásmódok az európai egységesülés perspektívájában (Pldal 171-185)