Jogi pluralizmus?

Jogi pluralizmusról általában¹⁹⁸ s az Európai Unió jogrendjének összefüggésében különösen¹⁹⁹akkor beszélünk, ha ez „olyan egymással összeférhetetlen elismerési sza-bályokat tartalmaz, amik jogilag nem oldhatók fel az adott jogrendszeren belül.”²⁰⁰

Annak érdekében, hogy az eshetôleges pluralizálódásban korlátot s végsô mértéket szabjon, az Európai Bíróság háromszorosan nyilvánította/nyilváníttatta ki elsôbbségét s felsôbbségét. Alapokmányi meghatározása szerint ugyanis „felhatalmazása van arra, hogy az európajog összes kérdését véglegesen megválaszolja”,²⁰¹és saját állásfoglalá-sai tükrében irodalmi következtetés szerint „felhatalmazott annak meghatározására, hogy mi képez európai jogi ügyet”,²⁰²valamint „szupremációval rendelkezik a nemzeti jog minden konfliktusos szabálya felett”²⁰³— ámde mindez még korántsem elégséges ahhoz, hogy önmagában kizárja átfedések és inkonzisztenciák lehetôségét.²⁰⁴

5. JOGI PLURALIZMUS? 151

197 Ulrich Everling ‘The Court of Justice as a Decision-making Authority’ Michigan Law Review82 (1983–1984) 5–6, 1294–1310. o., id. 1307–1308. o. [“when the Court is in the process of reaching a decision it engages in a work of construction which, in a certain sense, reflects the entire process of European integration in which it is embedded. It therefore cannot work in isolation; the Members of the Court need to be supported by the public in their respective countries, by legal writers, by references from national courts and by the participation of national authorities in proceedings. Only if all legal system represented in the Community contribute fully to the making of the Court’s decisions is it able to properly fulfill its task of developing a genuine Community legal order.”]

198 Lásd még Le pluralisme juridiquedir. John Gilissen (Bruxelles: Université Libre de Bruxelles 1972) 332 o. [Études d’histoires et d’ethnologie juridiques 11]; John Griffiths ‘What is Legal Pluralism?’ Journal of Legal Pluralism(1986), 24, 1–50. o.; Sally Engle Merry ‘Legal Pluralism’

Law & Society Review22 (1988) 5, 869–896. o.; Martha Minow ‘Pluralisms’ Connecticut Law Review21 (1989) 4, 965–978. o.; Legal PolycentricityConsequences of Pluralism in Law, ed.

Hanne Petersen & Henrik Zahle (Aldershot, Brookfield USA, Honkong, Sydney: Dartmouth 1994) 245 o.; Masaji Chiba ‘Other Phases of Legal Pluralism in the Contemporary World’ Ratio Juris11 (1998) 3, 228–245. o.; valamint Neil MacCormick ‘Juridical Pluralism and the Risk of Constitutional Conflict’ in uô. Questioning SovereigntyLaw, State, and Nation in the European Commonwealth (Oxford: Oxford University Press 1999) x + 210 o., 97–122. o. A kérdéskör elmé-leti jogi áttekintésére vö. a szerzôtôl ‘Jogelmélet – jogi néprajz, avagy a népszokásvizsgálatok teo-retikus hozadéka’ Társadalomkutatás 26 (2008) 3, 275–298. o. & <http://akademiai.om.hu/

content/v778k4q3p4061h56/fulltext.pdf>.

199 Lásd mindenekelôtt Massimo La Torre ‘Legal Pluralism as Evolutionary Achievement of Community Law’ Ratio Juris12 (1999) 2, 182–195. o.

200 N. W. Barber ‘Legal Pluralism and the European Union’ European Law Journal12 (2006) 3, 306–329. o., id. 306. o. [“when it contains inconsistent rules of recognition that cannot be legally resolved from within the system.”]

201 [“is entitled to definitively answer all questions of European law”] Id. Barber, 323. o., hivatkozás-sal az ECArt. 234 (ex Art 177) rendelkezéseire.

202 C-314/85 Foto-Frost v. Hauptzollamt Lübeck-Ost(1987) ECR 4199. [“is entitled to determine what constitutes an issue of European law”]

203 C-6/64 Costa v. ENEL(1964) ECR 585. [“has supremacy over all conflicting rules of national law”]

204 Barber ‘Legal Pluralism’ (2006), 323. o.

Pontosan ettôl ihletôdik az a vágyteli remény, hogy amennyiben az egész európai jogrendi struktúrát és az azon belül óhatatlanul folyvást ellentétekbe keveredô s azokat ígyúgy alkalmilag feloldó folytonos mozgást a k o r l á t o z o t t p l u r a l i z -m u s sze-mléleti keretében értel-mezzük s gyakorlatilag ennek -megnyilatkozásaként is kezeljük, úgy végeredményként már uralhatóbb összképet és eredményt nyerünk. A megfogalmazott javaslat értelmében ezért

„egy pluralista modell olyan átfogó keretül szolgál, amelyen belül egymás mellett el-férnek az egymással egyébként összeférhetetlen ilyen igények. Amennyiben e mo-dellen belül a gyakorlati ütközés puszta lehetôség marad, merthogy elkerültetnek a tényleges viták, úgy ez nemcsak megbízható, de állandósuló megoldást is biztosíthat.

[…] Mindez felbátorítja a Bíróságot az európajog olyan értelmezésére, amit bízvást elfogadnak a nemzeti bíróságok, miközben elbátortalanítja az utóbbiakat attól, hogy a nemzeti szabályok elsôbbségéhez vakon ragaszkodjanak. Röviden szólva hát: az egymással az elsôbbségért versengô igények végül arra szintén felhasználhatók, hogy egymás közt létrehozzák a bíróságok közötti együttmûködés légkörét, amely-ben mindegyik oldal kezdeményezôkészsége egyúttal a másiknak a helyzete és ha-gyománya tiszteletbentartását is elôsegíti.”²⁰⁵

Nos, joggal vélekedhetünk úgy, hogy teoretikus éllel, néhány évezred tapasztalatá-nak birtokában, elsô látásra máris tehetetlenségbôl fakadó, megmosolyogtató utópiz-musnak lássuk az ilyen és hasonló megoldáskereséseket; hiszen ha nem is példátlan, de mégis ritka jelenség a történelemben, hogy egy nagystruktúra tudatosan épít be zavaró és akadályozó szerkezeti elemet saját egyébként perfekcionizmusra törekvô racionali-tás-hatalmának a kiteljesedése elé. Mihelyst azonban adottnak vesszük, hogy a mai Európai Unió csakis úgy jöhetett létre elôdformációiból, hogy csupán némi biztosíté-kokkal kicövekelten létrehozta a nemzet-közinek s a tagállamok sorából adódó nemze-tinek az elôbbi primátusa melletti, ám magára vonatkoztatottan az utóbbi számára is az aktualizálás jogát biztosító egységét, máris realizmusra, s ebben mélyebb belátásra kényszerülünk. Ez pedig annak elismerését jelenti, hogy messzemenôen tökéletlen és súrlódásmentes mûködést éppen nem garantáló gépezet ez; azonban pontosan a benne rejlô s egyszerre centripetális és centrifugális erôknek nagymérvû szabad folyást és játéklehetôséget engedô strukturálása folytán mégis olyan megszakítatlan dinamizmust biztosít, amely az egység és sokféleség — vagyis egyetlen primátusnak az égisze alatt a

205 Uo. 328. o. [“the pluralist model provides a comprehensive framework within which these inconsistent claims can coexist. Provided that the practical conflict within this model remains potential, and actual disputes are avoided, this can provide a stable, even a long-lasting, form of settlement.”] és 328–329. o. [“It encourages the Court of Justice to interpret European law in a manner that will be palatable to national courts, and, at the same time, discourages national courts from blindly insisting on the primacy of national rules. In short, the competing supremacy claims may serve to create an atmosphere of cooperation between the courts, where each side has an incentive to strive to respect the position and tradition of the other.”]

206 Hiszen mindazonáltal kétségtelenül igaz az, hogy „Másodlagos jogainak a rendszerén keresztül az Európai Unió valóban létrehozta a dolgokat, tevékenységeket és tevékenykedôket illetô ontológiai fogalmaknak, valamint a különféle helyzetek kívánatosságáról alkotott normatív fogalmaknak az összetett hálózatait.” Francesco Diuna & Nathan Breznau ‘Constructing Common Cultures: The Ontological and Normative Dimensions of Law in the European Union and Mercosur’ European Law Journal8 (2002) 4, 574–595. o., id. 574. o. [“Through its system of secondary laws, the EU has in fact produced complex webs of ontological notions about the essence of objects, activities and agents, and of normative notions about the desirability of various situations.”]

részautonómiák — egyidejû mozgása és az ebbôl eredô ellentmondások mindenkori megoldása²⁰⁶által viszi (viheti) elôre a közös Európa ügyét.

Ám ha így van ez, úgy p l u r a l i z m u s - e e g y á l t a l á n az, amirôl itt értekezünk? Ha vallási vagy erkölcsi parancsok, avagy területi szokások, merkantil ususok, professzionális várakozáshalmazok vagy egyesületi önszabályozások kerülnek a jog vonatkoztatási rendszerének közelségébe, úgy tényleg és valóságosan adott a plu-ralizmus létalapja, mert önmagukban megálló és mûködô dinamikus entitások kerülnek alkalmilag közös platformra, amelyben történetesen a jog, az államiság formális tétele-zése az, amely vonatkoztat; ám az, amit vonatkoztat, mégis és változatlanul önmaga lé-nyegét és kriterialitását ad(hat)ja. Az európai jogrendben viszont, mint láttuk, olyan többpólusúság áll fenn, amelyben az Európai Unió néhány „»vegyes« hatáskörû” intéz-ménye, amikben „a hatalommegosztás […] nem […] tiszta formában érvényesül”,²⁰⁷a tagállamok struktúráiból és intézményeibôl állva össze önálló entitássá, végzik ugyan

— önmaguk csekély adminisztrálásán túl — törvényhozó, végrehajtó és bíráskodó fel-adatukat; mindezek eredményét azonban túlnyomórészt a tagállamok állami intézmé-nyeinek és polgárainak címezetten, egy olyan szerkezeti felállásban végezhetik csupán el, amelyben ezek a n e m z e t i államszervek így vagy úgy fogadják majd ezen k ö -z ö s s é g i normatívákat, más állams-zervek, a polgárok vagy s-zerve-zôdéseik vis-zont ezen befogadással (annak módjával vagy hiányosságaival) szemben ugyanezen tagál-lamok nemzeti bíróságainál eljárhatnak. Egyfelôl tehát a közösséginek nincsen igazi önélete itt, hiszen egyetlen feladata, létértelme a tagállamokból összeszövôdô közössé-giség képviselete és menedzselése. Másfelôl pedig mindaz, ami mindebbôl a tagállami hivatalosságban lecsapódik, nem egyszerûen a központi tételezés reflexe vagy kivetülé-se, hanem óhatatlanul kreatív mérlegelés és adaptáció, ami egymás közt is, más tagálla-mi értelmezésekkel összefüggésben is, s persze közösségi megítélésében is konflik-tuslehetôségek sorát idézi fel.

És mégis és mindazonáltal, az Európai Unió jogrendjének nincsen más élete, mint az ebben rejlô d i n a m i z m u s . Ez pedig, a maga feszültségeivel és megoldódásaival, a végsô soron közös lét intézményiségében egyszersmind és folyvást feloldódást és újratermelôdést is nyer.

Ebbôl az összetettségbôl s egy a fentihez hasonló elvi megoldás lassú és bizonytalan szervesülésébôl, avagy pontosabban: az ebben végsô soron megbúvó o r d e r o u t o f c h a o s filozófiájából adódhat talán, hogy noha pontosan az európai jogrend bel-sô öszszefüggésének, érdemi harmóniateremtô koherenciájának gondozása lenne az Európai Bíróság egyik hangsúlyos funkciója, ez mégis máig — legalábbis kritikusai így látják — elméletileg kimûveletlen, „jogszolgáltatása gazdag jogi-filozófiai irodalmában viszonylag érintetlen” maradt.²⁰⁸

5. JOGI PLURALIZMUS? 153

207 Torma András ‘Közigazgatás – Európai Unió – európai közigazgatás’ in Facultas nascitur10 éves a jogászképzés Miskolcon, szerk. Szabadfalvi József (Miskolc: Bíbor Kiadó 2001), 493–526.

o., id. 522. o.

208 Gráinne de Búrca ‘Introduction’ to The European Court of Justiceed. de Búrca & Weiler (2001), 1–8. o., id. 3. o. [“remains under-theorized, … remained relatively unaffected by the rich legal-philosophical literature on adjudication”] Vö. még különösen Stefano Bertea ‘Looking for Coherence within the European Community’ European Law Journal11 (2005) 2, 154–172. o.