Az Európai Unió jogi kultúrája általában

Az Európai Unió jogi kultúrájáról átfogó áttekintés még nem született, s azok a dolgo-zatok, amelyek ilyen címen mindeddig napvilágot láttak, vagy a legal mapping(azaz a múltunkból s jelenünkben adott különféle jogi berendezkedések osztályozása) klasszi-kus jogösszehasonlító vállalkozásának³¹továbbalkalmazott körében kíséreltek meg a résztvevôk körébôl jogcsaládi jellemzéssel szolgálni, vagy pedig a jogi integráció és konvergencia, harmonizálás és kodifikáció, közösségi s tagállami ítélkezés, és mind-ezek kapcsán a jogi gondolkodásmód eltéréseit illetô kifejtéseiket a kulturális mögöttes számbavételével illusztrálni.³²Ebbôl adódóan magunk sem tehetünk mást, mint hogy még ezután tárgyalandó topikánkhoz néhány általánosító adalékkal mint alapozó rész-megjegyzésekkel hozzájáruljunk — tudva, hogy elôzetes fogalmi tisztázás esetén már problémafelvetéseket is pontosabban érthetünk, kritikus pontokat is világosabban érzé-kelhetünk.

Néhány évtized nyilván nem nagy idô. Ámde ha drámaian felgyorsult világunkban akár a két világháború közti eurázsiai fejlemények világméretû (mert alapvetô igazodá-si pontokat évszázados kisugárzással megjelölô) hatását, akár saját szocializmusba egy-kor volt nyomorodottságunknak a mánkat és holnapunkat egyaránt megszabó defini-tivumát tekintjük, már ennyi is bôven elégségesnek tetszik. Már pedig most közel fél évszázad közös európai törekvéseirôl, jogi építkezésérôl, és ebben az integrációs in-tézményesedésrôl kellene számot adnunk.

Nos, egy a jog lehetséges teljességét szintekben leíró képpel³³élve, a jog belsô struk-turálódásának a dekódolásában már eredményeket elért szerzônk szerint értelmesen há-rom réteg között tehetünk különbséget —

31 Vö. a szerzôtôl ‘Theatrum legale mundiavagy a jogrendszerek osztályozása’ in Ius unum, lex multi-plexLiber Amicorum: Studia Z. Péteri dedicata (Tanulmányok a jogösszehasonlítás, az államelmélet és a jogbölcselet körébôl) szerk. H. Szilágyi István és Paksy Máté (Budapest: Szent István Társulat 2005), 219–242. o. [Jogfilozófiák / Philosophiae Iuris // Bibliotheca Iuridica: Libri amicorum 13].

32 Pl. Vivian Grosswald Curran ‘Romantic Common Law, Enlightened Civil Law: Legal Uniformity and the Homogenization of the European Union’ Columbia Journal of European Law7 (2001) 1, 63–126. o.

33 Kaarlo Tuori ‘EC Law: An Independent Legal Order or a Post-modern Jack-in-the-Box?’ in Dialectic of Law and RealityReadings in Finnish Legal Theory, ed. Lars D. Erikson et al.

(Helsinki: University of Helsinki Faculty of Law 1999) xi + 454 o. [Forum iuris], 397–415. o., különösen 403. o. [“surface level / legal culture / deep structure”]

j o g

külsô réteg (jogszabályok, esetjog stb.)

jogi kultúra

(jogi fogalmak, általános elvek, jogászi módszer) mélyszerkezet

—; és bármely meglepô is a következtetés, ezek sorában az Európai Unió jogi berendez-kedése napjainkig kizárólag csak az elsô szintet látszik kitölthetni.³⁴Másként szólva, az európajog kultúrája és mélyszerkezete, vagyis fogalmi, elvi s módszertani apparátusa, valamint dogmatikája még nem alakult ki.

Persze már régóta megjelent, egyenesen kaotikus egyveleggé tömegesült az, amit a jog t á r g y i a s í t á s á nak, objektivációjának szoktunk nevezni.³⁵Az Európai Unió-val köttetett szerzôdések, az Európai Uniót megtestesítô képviseleti és kormányzati szervek direktívái és egyéb jogforrás-tételezései, továbbá saját ítélkezésének a dönt-vényanyaga — túl a hozott és fogadott elemeken, az acquis communautairetörzsén — objektiválta a jogot. Ebbôl azonban mindmáig nem született kitapintható általánosság:

sem kijegecesedô jogi fogalmiság, sem elvek szerint nyomon követhetô s egyensúlyuk-ban kitapintható építkezés, sem pedig olyasmi, amit többé-kevésbé megállapodott mód-szerességnek nevezhetnénk. Ezek hiányában pedig nyilvánvalóan nincs dogmatika³⁶— hacsak azokat a szerzôi (akár naponta újraírható) kompendiumokat nem tekintjük an-nak, amelyek (a tudomány égisze alatt, de többnyire meglehetôsen gondolattalanul) szektorálisan (pl. jogalkotás / jogalkalmazás mentén elkülönítetten) minden egyes fejle-ményrôl (a régirôl s a mindennapos újról), tehát gyakorlatilag bármely létrejött aktusról mint nóvumról értelmes csoportosításban beszámolnak.

Ezek viszont a legjobb indulattal sem emlékeztethetnek másra, mint legfeljebb az angolszász precedens-anyagok egymásrahalmozódására és tömegnyomására. Arra az áttekinthetetlenül nyomasztó halmazra, amelynek a kaotikumát — messze túl a feldol-gozhatóság határain — kizárólag egy azok közt elvégzett tipizáló csoportosítás oldhat-ja. Ez pedig olyan precedens-halmazok képzésével érhetô el, amelyeknél egy bizonyos nézôpontból tényleg szignifikáns a különválasztás; ámde tudnunk kell, hogy ez nem egyedi, nem törvényszerû, adott formájában korántsem kizárólagos; hiszen egyéb szempontra ügyelô eltérô halmaz-képzéssel szintén értelmes csoportosítást érhetnénk el. Mindezt tehát rendnek vagy épp rendszernek neveznünk pontosan annyira önbecsa-pás lenne, mintha abban a merôben formális deduktivitásban, amivel egykor LEIBNIZa tökéletes nyelv, a teljessé tett fogalomrendszer, a bevégzett tudás korpusza megkísérlé-sekor próbálkozott³⁷(majd aminek kísértése DAVIDHILBERTaxiomatizmus-eszménye 3. AZEURÓPAIUNIÓ JOGI KULTÚRÁJA ÁLTALÁBAN 41

34 Thomas Wilhelmsson ‘Jack-in-the-Box Theory of European Community Law’ in Dialectic of Law and Reality(1999), 437–454. o., különösen 449. o.

35 Monografikus feldolgozásban vö. a szerzôtôl A kodifikáció mint társadalmi-történelmi jelenség [1979] 2., utószóval bôv. és jav. kiad. (Budapest: Akadémiai Kiadó 2002) 439 o.

36 További kérdésfeltevésekre lásd még Jürgen Kühling & Oliver Lieth ‘Dogmatik und Pragmatik als leitende Parameter der Rechtsgewinnung im Gemeinschaftsrecht’ Europarecht 38 (2003) 3, 371–389. o.

37 Vö. a szerzôtôl ‘Leibniz és a jogi rendszerképzés kérdése’ Jogtudományi KözlönyXXVIII (1973) 11, 600–608. o.

mint a tudományosság próbaköve nyomán a tudományos módszerességgel rendszerré teendô jogban is felmerült³⁸) s amelynél voltaképpeni teorémák híján minden egyedi összetevôt alapmeghatározásként axióma rangjára kellett emelnünk, mégis összefüg-gést észlelnénk — noha mindezzel valójában csupán az önmegsemmisítés csapdájába estünk, hiszen eljárásunkkal éppen kiküszöböltük az axiomatika mint olyan értelmét.

S e körben ekkor még említést sem tettünk arról, hogy az elôbbi ábrával szolgáló finn kolléga e három rétegnek a felvázolásával voltaképpen eltüntette a sajátosan jogi kultú-rát. Hiszen rétegei éppen nem válaszolnak arra, vajon az európajog életében miféle in-terakciók során milyen kulturális közegben zajlik a jog létesítése és aktualizálása, az objektivált és objektiválandó jog gyakorlata. Egyes csírák, nyomelemek persze a jogal-kotás és jogalkalmazás részelemzéseibôl kiolvashatók, átvezetve az egyes nemzeti kul-túrák jellegzetes sajátosságaihoz.

Ha e merô tagadásból és hiánymegállapításból bármiféle konklúzióra egyáltalán me-részkednénk, úgy elsô levonható következtetésünk nyilván az lenne, hogy a mai napig elérkezett fejlôdés legfeljebb c s ö k e v é n y e s nek tekinthetô, hiszen még megélt alapjai s megélendô hordozói is hiányoznak: inkább szervezett szándékokról és tettek-rôl, semmint valódi közösséggé egybeforrottságról beszélhetünk.³⁹Másodikként pedig az, hogy bármiféle közös jogi kultúrának a kialakultsága roppant módon hiányzik, s ez számos irányban további h á t r a m a r a d o t t s á g o k a t o k o z , megsokszorozóan felerôsítve önmaga hatását. És végezetül, harmadikként pedig — ámbár bátortalanul rögzítve — az az egyre erôsbödô benyomásunk, hogy az európajogban, mint bizonyta-lan általánosságú (mert minden részletében különérdekektôl, ellenérdekeltségektôl egyaránt szabdalt hatalmas) konglomerációban, a közös vágyakat s elhatározásokat részleteiben f e l ü l í r h a t j á k ö n á l l ó s o d ó r é s z s z á n d é k o k . Ilyen mó-don pedig az eredô aligha lesz több, mint i m p r o v i z á c i ó : lépésrôl lépésre történô elôrehaladás, kompromisszumokkal eleve visszafogott tervezhetôség — mert a napról napra adandó válaszok eluralkodhatnak s többnyire el is uralkodnak a koncepcionalitás fölött. Vagyis egy intézményileg mindazonáltal kialakult, feltöltött, ráadásul bürokrati-kusan hatékonyan mozgatott nagystruktúra ez, amelyben ugyanakkor a lovak közé dob-ták a gyeplôt. Tehát a hatásköre birtokában ki-ki teszi, amit csak jónak lát. És hacsak ez (összpolitikai botrányként, intézményi mûködésében megrendülésként) vis maior-helyzetet nem okoz, úgy pedig biztosak lehetünk abban, hogy elfedi, elsimítja, éppen zajló ütközések hangsúlyeltereléseibe borítja ezt majd a mindennapos menedzselés.

Ebben tehát m i n d e n s z á r m a z t a t o t t ; egyetlen eleme sem eredeti még — hiszen nem maga generál, inkább egészében generált. Röviden — de tömörségében pontosan — szólva: „Az EU joga nem az »európai jogi kultúra«, hanem az európai jogi kultúrák terméke.”⁴⁰Hol lenne ebben egy „közös jogi nyelvtan”⁴¹helye, amely nyelvtan közös fogalmakból, gondolkodásmódból s jog iránti egységes attitûdökbôl áll össze?

Hiányának átérzésében kivétel nélkül osztozik az egész európai jogtudomány. Nem

38 Vö. a szerzôtôl ‘A jog és rendszerszemléletû megközelítése’ Magyar Filozófiai SzemleXX (1976) 2, 157–175. o.

39 Csupán egyetlen jelzésként, a szociológiai alapokat illetôen lásd Olivier De Schutter ‘Europe in Search of its Civil Society’ European Law Journal8 (2002) 2, 198–207. o.

40 Visegrády Antal ‘Az Európai Unió jogi kultúrái’ Állam- és JogtudományXLI (2000) 2, 253–267.

o., id. 265. o. [valamint ‘Legal Cultures in the European Union’ Acta Juridica Hungarica 42 (2001) 3–4, 203–217. o., id. 216. o.: “The law of the EU is not the »European legal culture« but the product of the European legal cultures.”]

41 Reinhard Zimmermann ‘Roman Law and the Harmonisation of Private Law in Europe’ in Towards a European Civil Codeed. Arthur Hartkamp, Martijn Hesselink, Ewoud Hondius, Carla Joustra, Edgar du Perron & Muriel Veldman, 3^rd rev. ed. (Nijmegen: Ars Aequi Libri & The Hague:

Kluwer Law International 2004) xvi + 847 o., 21–42. o., id. 41–42. o. [“common legal grammar”]

véletlen hát, hogy a kiábrándultságukat pozitív energiába fordítók éppen (és legtöbb-ször) az európai közös kodifikáció elôkészítésébe viszik át vágyukat s hiányérzetüket egyaránt.

Joggal felvetôdhet persze, hogy egy fejlôdô friss kultúrának még aligha lehet önnön hagyománya.⁴² Nos, amennyire érzékeny mentségen alapszik egy ilyen megfigyelés, annyira csakis félreértésen nyugodhat. Hiszen a kultúra nem idôtartam-függô. Benne így nem a hagyománytól megszenteltség mint tényleges idôbeli kontinuitás hossza, ténylegességének a merô faktuma számít, hanem hogy az, amit kultúraként körülírtunk, eleve az á t h a g y o m á n y o z á s s z á n d é k á tól legyen áthatott. Így közelítve viszont az európajog még oly improvizatív jelenében is elvileg feltárhatók azok a cso-mósodási pontok, amik pedig pontosan egy ilyen irányba mutatnak, s amik így kétségte-lenül jelenlévôként résztanulmányokban ki is mutathatók. Ehhez persze annak tudatosí-tása kell(ene), hogy a hagyományépítés szándékán túl

„bármely államhoz hasonlatosan az Európai Uniónak szintén szüksége van szimbó-lumokra, emlékanyagra s mítoszokra, mint amik egy érzelmi vonzást közegükbe vonhatnak vagy kiválthatnak.”⁴³

A másik oldalról, a nemzeti jogok befogadói szemszögébôl kezelten viszont meggondolkodtató, hogy az európai jogi instrumentumok mindmáig többnyire m e c h a -n i k u s d a r a b o s s á g g a l dobat-nak rá a hagyomá-nyos jogtestre a-nélkül, hogy szervesülnének is véle, vagy legalább ez megkíséreltetnék. Hiszen

„az európai szabályokat szó szerint lemásolják és beillesztik a belsô törvényhozásba

— anélkül azonban, hogy akár a legcsekélyebb szándékot mutatnák is arra, hogy ezeket egy új, koherens egészbe integrálják.”⁴⁴

Miközben azok a valóságos hatások, amik a belsô (nemzeti) jogokat valóban alakítják,

„kevésbé magát a tételes jogot, mint inkább a jogi kultúrát érintik.” A definitíve interak-cióként látott kulturális közegben zajló kölcsönhatási folyamatból tehát egyoldalú ef-fektum lesz. S ráadásul mindez egy olyan folyamatban megy végbe, amit — figyeljünk csak, hiszen francia szerzô a francia jog átalakulásáról értekezik itt! — a nemzetiben a nemzetfeletti által zajló „jogi akkulturációnak” kell neveznünk.⁴⁵Ámde ez újból a re-mény imént látott útját csillantja fel. Merthogy igencsak könnyen elképzelhetô, hogy a

„globalizációs sokk” révén bekövetkezô nemzeti akkulturációk sora majd szintén visz-szacsatolódik az összesség lassú alakulásába, formanyerésébe. Vagyis e roppant össze-tett komplexumok olyan mozgáslehetôségeket és hatásgyakorlási csatornákat rejtenek magukban, amik elôzetesen aligha feltérképezhetôk, ugyanakkor viszont prognosztizált irányok és meghatározódások ellen akár döntô mértékben is hathatnak.

3. AZEURÓPAIUNIÓ JOGI KULTÚRÁJA ÁLTALÁBAN 43

42 Pl. Van Hoecke ‘European Legal Cultures’ (2007), 83. o. Empirikus szociológiai adatfelvétellel rögzített értékvilágához ugyanakkor vö. James L. Gibson & Gregory A. Caldeira ‘The Legal Cultures of Europe’ Law & Society Review30 (1996) 1, 55–85. o.

43 Roger Cotterrell ‘Images of Europe in Sociolegal Traditions’ [2005] in uô. Living LawStudies in Legal and Social Theory (Aldershot & Burlington Va.: Ashgate 2008) xxx + 382 o., 145–163. o.

[Collected Essays in Law Series], id. 159. o. [“But the European Union, like any state, needs symbols, memories and myths that can be the foci or catalysts of emotional attachment.”]

44 Uo.87. o. [“European rules are literally copied and inserted into domestic legislation, without even any attempt to integratethem into a new coherent whole.”]

45 Antoine Garapon ‘French Legal Culture and the Shock of »Globalization«’ Social & Legal Studies 4 (1995) 4, 493–506. o., id. 493. o. [“it is less a matter of positive law than of legal culture.” /

“currently undergoing a legal acculturation”]

Mindez alig jelent persze többet annak látszólag banális megállapításánál, mint hogy amint egy mûködô nagyegészt összességében s részeiben egyaránt brutális erôfölénnyel torzító és beavatkozó hatásoknak teszek ki, elemei is másként fognak viselkedni, nem a kiegyensúlyozottság normalitásában megszokott módon. Kultúrák kölcsönhatásában is elôállhat az, ami az egyének szintjén pontosan e körben megfigyelhetô, jelesül, hogy

„európai polgár […] szociológiai értelemben még nem létezik. Mint diszkurzív közös-ség viszont igen”.⁴⁶