Deterritorializáció és szupranacionalizáció – a kulturális összetettség és soknyelvûség talaján

Egy közel fél évszázados európai bírósági döntés szerint „az Európai Gazdasági Közös-ség Alapító Szerzôdése hatálybaléptével a KözösKözös-ség saját jogrendszere a tagállamok jogrendszerének szerves részévé lett, amit bíróságaik kötelesek alkalmazni”.¹Ennek megfelelôen a közösségi jog a nemzeti jog felett áll: a Közösség törvényhozása a nem-zeti jogban közvetlen érvényességgel rendelkezik, s megállapíthat jogosultságokat és kötelezettségeket nemcsak az államoknak címzetten, de közvetlenül minden európai polgárra nézve is. Vajon egységes jogrendszer lett-e ezzel az egész konglomerátum?

Olyan-e, amelynek csupán az elismerési szabálya kényszerûen összetett,²vagy olyan, hogy egymással konfliktus lehetôségében álló elismerési szabályok sokasága verseng-het egymással ugyanazon rendszeren belül, ezért hát jogforrásai nemcsak számosak, de egymáshoz való viszonyukban sem teljességgel tisztázottak?³Ezzel óhatatlanul felve-tôdik egy valóságos többszintûség, belsô-külsô jogi pluralizmus lehetôsége is — most csak mint fejlôdési állomás, amely jelenünkben egyelôre még nyitott végû, végkifejle-tében így megjósolhatatlan.⁴

Ilyen kettôs vagy többes összetettségben válik értelmezhetôvé egyebek közt a kultu-rális sokszínûség kérdése is az európai építkezésben, ami az esetek többségében nyelvi tagoltság szerint jut kifejezôdésre. Évtizedeken keresztül vívott s egyre keserûbb

utó-1 C-6/64 Costa v. ENEL(1964) ECR I-614. [“the EEC Treaty has created its own legal system which, on the entry into force of the Treaty, became an integral part of the legal system of the Member States and which their courts are bound to apply”]

2 Mark L. Jones ‘The Legal Nature of the European Community: A Jurisprudential Analysis Using H.

L. A. Hart’s Model of Law and a Legal System’ Cornell International Law Journal17 (1984) 1, 1–

59. o., különösen 36. o.

3 N. W. Barber ‘Legal Pluralism and the European Union’ European Law Journal12 (2003) 3, 306–

329. o.

4 Massimo La Torre ‘Legal Pluralism as an Evolutionary Achievement of European Community Law’

in The Europeanization of LawThe Legal Effect of European Integration, ed. Francis Snyder (Oxford: Hart Publishing 2000), 125–138. o. és Ingolf Pernice ‘Multilevel Constitutionalism in the European Union’ European Law Review27 (2002) 5, 511–529. o.

védharcok nyomán mára a diplomácia klasszikus hona, a francia kultúra is beletörôdött abba, hogy — némi finomkodások s ámbár költséges, de placeboként a legyengültnek azért némi gyógyírt jelentô engedmények (mint a szimbolikus elégtételen túl igazán semmire sem jó strasbourgi parlamenti intermezzók) árán — az angol lett az Európai Unió elsô nyelve.⁵Ezzel azonban rögvest ellentételeztetik a túlságos homogenizálástól való félelem, mint az európai latinitás egyébként teljességgel indokolt kiállása, misze-rint „Európa igazi egysége a soknyelvûség”⁶— egyfajta burkolt felhívással: tudatában kell hát lennünk annak, hogy „egy egynyelvû Európa magának Európának a végét je-lentené.”⁷Mert bármiféle egyöntetûség csakis kulturális elszegényedést és külsô domi-nanciát eredményezhetne, még a mai csekély kiegyensúlyozódásnak is vészes tovább-csökkenését. Hiszen ha ellentételezésrôl nem gondoskodunk — hangzik fel most az óvó szó a türelmetlen nemzeti homogenizáció egykori bajnokától —, úgy „a nemzeti nyel-vek ugyanabba a folyvást elôrehaladó helyzetbe kerülnének, mint amiben jelen pillanat-ban a nyelvjárások leledzenek”.⁸

Bonyolítja a helyzetet, hogy a posztmodernitás mai individualista liberális mainstreamfeltételei közt egyszerre tényszerû adottság és egyenesen kívánalom az, hogy immár — a szubkultúrákon túl — maguk az egykor nemzeti kultúrák mint össze-függés-láncolatok is átível(je)nek a nemzeti határokon. Büszkén hívják fel a figyelmet szerzôk arra, hogy a globalizmus elôrehaladásával teljességgel meghaladottá lesz a multikulturalizmusnak az Európában szokásos felfogása, mely a különbözôség tényét megállapítva mindmáig megrekedt a tolerancia elvi és intézményi megalapozásánál.

Most már — hirdetik — más van mûsoron szép új világunk hírnökeként. Jelesül, annak a természetesként felfoghatása kérôjeleztetik immár meg, hogy az egyén úgy születik bele nemzetébe s annak kultúrájába, mint kész és lényegében vitatást nem igénylô, s ez-zel nagyjában-egészében befejezett adottságba.⁹Ma már azt halljuk a kozmopolitizmus felvilágosult meghonosítóitól, hogy mindegyikünknek joga van önálló választásra — nemcsak az egyik vagy másik nemzetet és kulturális kompaktot illetô vagy-vagy ala-pon, de egyes összetevôinek, vonatkozásainak, jegyeinek pusztán a számunkra vonzó tetszôleges kiválogatásában is. A kultúra tehát eszerint nem eleve elrendeltetés; nem is oszthatatlan egység. Identitásunk sem átfogó, lojalitásunk sem örökletes vagy kimerítô.

Bármelyikünk egyidejûleg többféle kultúrához tartozhat. „[M]agunk is csoportok válto-zatosságának a tagjaiként látjuk magunkat, miközben az összeshez tartozunk.”¹⁰

1. DETERRITORIALIZÁCIÓ ÉS SZUPRANACIONALIZÁCIÓ 77

15 Alain Minc La grande illusion(Paris: Bernard Grasset 1989) 269 o. Vö. még Bernard Cassen ‘La langue-dollar’ Le Monde diplomatique 2000/5, 32. o. & <http://www.monde-diplomatique.fr/

2000/05/CASSEN/13725.html> és Olivier Moréteau ‘L’anglais peut-il devenir la langue juridique commune en Europe?’ in Rodolfo Sacco & Luca Castellani Les multiples langues du droit européen uniforme(Torino: L’Harmattan Italia / Isaidat 1999) 223 o., különösen 145. o. {‘Can English become the Common Legal Language in Europe?’ in Common Principles of European Private Lawed. Reiner Schulze & Gianmaria Ajani (Baden-Baden: Nomos 2003), 405–418. o.}.

Egyetértôen tárgyalja mindezt Alain Fenet ‘Diversité linguistique et construction européenne’

Revue trimestrielle de droit européen37 (2001) 2, 235–269. o., különösen 262. o.

16 J. N. Schiffano ‘Un entretien avec Umberto Eco’ Le Monde(1992. szeptember 29.), 2. o. [„la vraie unité de l’Europe est polyglottisme”]

17 Fenet ‘Diversité linguistique’ (2001), 268. o. [„l’Europe unilingue est la fin de l’Europe.”]

18 Roger-Pol Droit ‘Grec, latin français’ Le Monde(2000. szeptember 15.) <& http://sauv.free.fr/

archives/0,2320,95281,00.html>. [„les langues nationales se trouveraient dans la même situation de décadence progressive que celle où se trouve actuellement les dialectes”]

19 Amartya [Kumar] Sen Identy and ViolenceThe Illusion of Destiny (London: Allen Lane 2006) xx + 215 o.

10 Amartya [Kumar] Sen Development as Freedom(Oxford: Oxford University Press 1999) 340 o., id. 4. és 5. o. [„we see ourselves as members of a variety of groups—we belong to all of them.”]

A globalizáció a kölcsönkapcsolatok eluralkodása, amely a megszokott határokon felülívelve ezek kizárólagosságának a függvényévé avat minden egyéb mozgást.

Ugyanez történik a globalizálódó jogban is.

„A globalizáló folyamatok a jogi kommunikációk világméretû hálózatát hozták létre, amely a nemzetállami jogokat e hálózat olyan pusztán regionális részeivé degradálja, amik szoros kommunikációban állanak egymással.”¹¹

A hatások és az erôk változatosak, a végeredmény azonban sohasem más, mint mindig:

deterritorializáció és szupranacionalizáció.¹²

A játékszabályok eszményisége szerint — s gondoljunk csak a kapitalizmus eredeti szellemiségének egykori skót mûhelyére: a modellekben gondolkodásra, mint amilyen a méhek meséje,¹³vagy a racionális egyén, a szabad piac, avagy a láthatatlan kéz gondo-lati tételezése — mindig a jobb választódik ki, egyéb érdek vagy hátsó gondolat vagy eleve predestináló irányíthatóság nélkül. Távoli perspektívából a jövendô pragmatiku-mának uralmát már nagy gondolkodók is kifejtették — például annak egyébként bölcs elôrelátásaként, hogy „Szerencsére, Európa jövôje számára csakis a gyakorlatias részle-tek számítanak, s a különféle doktrinális megalapozások majd szaladhatnak utánuk.”¹⁴ A minták adásvétele s kölcsönkapcsolata tekintetében pedig talán hihetünk a történész-nek, akinek tapasztalata, s így szakmai krédója szerint is

„kultúrák ütközésében jobb adni, mint kapni; s egy civilizáció valódi minôségét saját termékei talán kevésbé mutatják, mint az, hogy miként hajt ki törzsén új ágakat azért, hogy további növekedést serkentsen, egykor majd még gazdagabb és differenciál-tabb produktumokat hozva létre.”¹⁵

Hiszen — változatlanul a dolgok eszményi menetét véve alapul — csakis a tanulási folyamat nyitottsága és célra irányultsága számít. Vagyis annak bölcs belátása, hogy

— amint ezt éppen Izrael fôbírája, jogi teoretikusként is nevet szerzett szerzô fejezte ki nemrégiben —

11 Gunther Teubner ‘Legal Irritants: Good Faith in British Law or How Unifying Law Ends up in New Divergences’ Modern Law Review61 (1998) 1, 11–32. o., id. 16. o. [„Globalising processes have created one world-wide network of legal communications which downgrades the laws of nation-states to mere regional parts of this network which are in close communication with each other.”]

12 Hangsúlyosan pl. Ralf Michaels ‘Welche Globalisierung für das Recht? Welches Recht für die Globalisierung?’ Rabels Zeitschrift für ausländisches und internationales Privatrecht69 (2005) 3, 525–544. o.

13 Bernard [de] Mandeville The Fable of the BeesOr, Private vices, publicks benefits (London:

Printed for J. Roberts 1714) 24 + 228 o. {A méhek meséjeAvagy magánvétkek, közhaszon, ford.

Tótfalusi István, 2. jav. kiad. (Budapest: Helikon 2004) 266 o.}

14 Otto Kahn-Freund ‘Common Law and Civil Law: Imagery and Real Obstacles to Assimmilation’ in New Perspectives for a Common Law of Europeed. Mauro Cappelletti (Leiden & Boston: Sijthoff 1978) ix + 406 o. [Publications of the European University Institute 1], 137–168. o., id. 146–147. o.

15 Sir Hamilton Gibb ‘The Influence of Islamic Culture on Medieval Europe’ in Change in Medieval SocietyEurope North of the Alps, 1050–1500, ed. Sylvia L[ettice] Thrupp (New York: Appleton-Century-Crofts 1964) xii + 324 o., 155–167. o., id. Basil S. Markesinis ‘Learning from and Learning in Europe’ [1994] in uô. Foreign Law and Comparative MethodologyA Subject and a Thesis (Oxford: Hart Publishing 1997) xxxii + 487 o., 163–191. o., id. 182. o. [„in the conflict of cultures, it is more blessed to receive than to give; and the real quality of any civilisation is shown less perhaps by its indigenous products than by the way in which it constantly grafts new shoots on to its own trunk, to stimulate further growth and to achieve richer and more differentiated products”]

„Nem kell rabszolgává áldoznunk magunkat más jogcsaládok oltárán, noha persze a kereket sem kell újra feltalálnunk. Bármiféle alkalmas forrásból értelmezést serken-tôen kell inspirálódnunk.”¹⁶

Ugyanakkor ha meggondoljuk, hogy az európai egységesülés egyik emblematikus klasszikus apostola, JEANMONNETszerint¹⁷e jeles vállalkozásban, a csupa nagybetûs jövendô Európában „Nem államok szövetségét építjük, hanem népeket egyesítünk.”, úgy érdemes felfigyelnünk arra, hogy — még mindig az eszményiséget követve — ki-zárólag a végkifejlet minôsége és sikere a tét; nem pedig az, hogy ennek létrehozatala során mennyire tudnak maguknak specifikus többletelônyöket biztosítani az egyes résztvevô nemzetek. Vagyis az együttmunkálkodás célja is, legitimációjának alapja is kizárólag az érintett öszszesség. Ugyanakkor azonban a társadalom alaptermészete okán az ehhez vezetô folyamat csak és kizárólag a benne résztvevôk különérdekelt-ségébôl, egyenesen haszon-optimalizálásából tevôdik majd és tevôdhet csupán össze, amely folyamat során magánvétkekbôl — úgymond, MANDEVILLEklasszikus tanmeséje szerint — a közre háramlik majd elôny.¹⁸

Ellentmondásos folyamat tehát mindez, kiterjedtségén s dimenzióin túl ugyanakkor nem más impulzusból fakadó, mint csakis olyanból, ami meghatározta az emberi társa-dalmak korábbi történetét is.