A világ egészségügyi ellátásának egyik ellentmondása, hogy miközben az orvostudományi ismereteink alapján a tbc gyógykezelése megoldott és a fejlett országokban lényegében lefutott ügy, a becslések 20 millió tbc-s beteggel számolnak, évenként 4–5 millióra tehető az új fertőző betegek száma, és több mint 3 millió tbc-s beteg hal meg.
A hazai tbc-helyzet sem ellentmondásmentes.
Grafikonjaink nagy javulást mutatnak, erősen csökkent a tbc-s be-tegek száma. Eredményeinket nemcsak az orvosi, de a laikus közvéle-mény is elismeri. Még redukált formájában is jól szervezett, kipróbált organizáció áll rendelkezésünkre, és mégis nagy, de nem irreális célunk megvalósulása, a tbc megszüntetése ma távolabbinak tűnik, mint tíz évvel ezelőtt. Sokat dicsért epidemiológiai helyzetünk az európai orszá-gokkal összehasonlítva már nem olyan megnyugtató, hiszen mutatóink ismét az európai sorrend középmezőnyébe utasítanak bennünket.
Megyei bontásban az adatok arra utalnak, hogy azokban a megyék-ben a legnagyobb a fertőzőúj megbetegedés, ahol a fertőző előfordulás is az átlagosnál magasabb (Szabolcs, Borsod, Baranya, Hajdú).
A megtorpanás oka sokféle. Nyolcat emelek ki:
1. Nyilvánvaló, hogy rossz tbc epidemiológiai mutatókból köny-nyebb dinamikusan jobb mutatókat elérni, mint a már lényegesen jobbakból. Tehát az egyik ok magából a tbc-helyzet javulásából, illetve statisztikai interpretációjából következik.
2. A pulmonológiai átállás során csökkent a tüdőgyógyászok érdek-lődése a tbc iránt, hiszen a „tbc probléma” tudományosan lényegében megoldott.
3. Fekvőintézeti ágyaink csökkentésénél szükségszerűen fokozni kellett az ágyforgót, és ez különösen a hosszú ápolási idejű krónikus tbc-s betegeket érintette. A rövidebb ápolási idő jól kooperáló betegek esetén még előnyös is lehet, de nehezen vezethető betegeknél nő a kró-nikussá válás kockázata.
4. Azt látjuk, hogy a tranzit, a retranzit, tehát a krónikus állomány utánpótlását jelentő mutatók nem alakulnak megnyugtatóan. Az 1979-ben 100 nyilvántartásba vett új betegből még két év múlva is 6,6 pozitív maradt.
5. A tbc prolongált gátlószeres kezelésének jó eredményei külö-nösen a Ramp+ETB kombináció tömeges alkalmazása után, jogosan
szorítottak vissza aktív sebészi megoldásokat. De a krónikus betegek-nél, éppen a prolongált kezeléshez szükséges kooperációs készség nem mindig biztosított.
6. A tbc intézeti kezelésének – különben észszerű és szükségszerű – redukciójával párhuzamosan nem vált szorosabbá a kórház–gondozó együttműködés, legalábbis nem lett általános gyakorlat, mert a szüksé-ges munkakapcsolat nem intézményesült. Pedig a krónikus tbc-s be-tegek hosszú időt igénylő gondozásában ez elemi követelmény volna.
7. A mai krónikus tbc-s betegállomány minden szempontból ked-vezőtlenül szelektált, 71,6% férfi, 28,4% nő: 63% 30–59 év közötti, 28,8% 60 éves, illetve azon felüli. Betegség-történetükben megállapít-ható a késői kiemelés, a nem tervszerű, nem adekvát és főleg nem kö-vetkezetes gátlószeres kezelés. Mindennek következményeként sok a polirezisztens eset.
8. Egyre nyilvánvalóbbá válik a pszichoszociális tényező szerepe a szanáció elmaradásában. A fertőző előfurdáloson belül relatíve mind nagyobb arányban találunk alkoholista, aszociális egyéneket, akiknél a társadalmi beilleszkedés zavarai nyilvánvalóak, de szakszerű befolyá-solásukra hálózatunk nem készült fel.
A programhoz három elvi kérdésben állásfoglalást és öt fontosabb szervezeti intézkedést javaslok.
1. Ki kell nyilvánítani, hogy a pulmonológiai hálózat elsőbbséget biztosít a tbc probléma megoldásának. Ez azt jelenti, hogy nem mon-dunk le nagy, de egyáltalán nem irreális célkitűzésünkről, a tbc felszá-molásáról.
2. Tudomásul kell vennünk, hogy a krónikus fertőző források sza-nálásához a tbc klinikumában rutinná vált diagnosztikai és terápiás (gyógyszeres) módszerek nem elégségesek. A megoldás csak többsíkú pszicho- és szocioterápiásan orientált betegvezetés, a nemcsak szólam-szerűen hangoztatott gondozás esetén biztosítható.
3. A fertőző források szanációját a Szakmai Kollégiumon megvita-tott elvek és szempontok szerint, a megyei egészségügyi vezetés, illetve a megyei és fővárosi szakfőorvosok felelősségére kell bízni, akik, ha a problémát nem tudják megoldani szakmai vagy más okokból, az orszá-gos intézet segítségét kérhetik, szükség esetén a beteg felvételét.
A szükséges szervezési, operatív intézkedések:
1. Aktív felkutatásunk, a rtg-szűrés 1981-ben a 14 éven felüli lakos-ság már csak 74%-át érte el. Ugyanakkor 100 újonnan felfedezett be-tegből csak 53,2-t emeltünk ki aktív szűréssel. Felkutató munkánk e két hiányossága megkérdőjelezi egész szűrőapparátusunk rentabilitását.
Ilyen szűrési hatékonyság mellett éppen a nehezen elérhető, kétlaki, in-gázó, munkásszálláson lakó, ágyrajáró, társadalmilag nem
beilleszke-dett tömegek, vagy éppen aszociális egyének maradnak felkutatlanul.
Ezért is találkozunk mind több elhanyagolt, kiterjedt folyamatú, már tünetei révén kiemelt beteggel. A szűréssel kiemeltek száma az orszá-gos átlagnál lényegesen alacsonyabb egyes nagy városunkban, pl. Mis-kolc 40,9; Budapest 40,0; Győr 47,8; Pécs 49,2; ugyanakkor Szegeden 70,5. Az országos átlagnál alacsonyabb ez az érték Győr (35,7), Zala (50,3), Pest (50,5), Szolnok (51,2), Szabolcs (52,3) megyékben. Okait a megyei szakfőorvosoknak kell elemezni és ennek alapján szükséges intézkedniük. A szűrésen ismételt értesítés után meg nem jelentek név-sorát a körzeti orvossal kell közölni. Az aktív szűrés elmaradása esetén nagyobb jelentősége van a beteg panaszainak, tüneteinek és egyáltalán a passzív szűrésnek. Rendszeresíteni kell a munkásszállások ernyőszű-rését. Kívánatos volna, hogy a munkaügyi osztályon az ingázó vagy ideiglenes lakásbejelentővel jelentkező munkavállalóktól igazolást kér-jenek a szűrésről, vagy küldjék el őket tüdőszűrésre.
2. A nyilvántartásba vett új betegnél különös figyelmet kell fordí-tani a beszűrődéses, kavernás, kiterjedtebb folyamatú betegekre. Ezek gyógyszeres kezelését legjobb intézetben kezdeni, és csak akkor bo-csájtani gondozói kezelésre, ha a beteg kooperatív, otthoni szociális körülményei megfelelőek, kontakt veszélyt nem jelent, és tisztában van betegsége természetével, a kezelés szükséges időtartamával.
3. A tranzit csökkentése érdekében minden pozitívan nyilvántar-tásba vett beteg sorsáról a gondozó tájékoztassa a szakfőorvost, évvégi jelentésben feltüntetve, hogy biztosítva látja-e a megoldást vagy segít-séget kér.
4. A tbc-s betegek számára biztosított rendkívüli segély összegéről a megyei szakfőorvos diszponáljon. Ez az összeg jelenleg igen esetle-gesen kerül felhasználásra. Azokra a betegekre, illetve családjukra kel-lene fordítani, akiknek sem táppénze, sem rokkantsági díja nincs, és el nem intézhető.
5. Az Országos Korányi Tbc és Pulmonológiai Intézetben a megfe-lelő hozzáálláson kívül szükséges: a fertőző prevalencia felszámolását célzó program végrehajtásának biztosítása a megyei szakfőorvosok és kijelölt tanácsadó szakértők bevonásával. Ugyancsak szükséges volna megyénként a helyi viszonyok és nehézségek ismeretében akcióprog-ram kidolgozása.