Az orvos–beteg kapcsolat sajátos, különleges folyamat. Közelebbről a közvetlen emberi kommunikáció jelenségkörébe tartozik. Szükséges a megkülönböztetés, mert az emberi kommunikációnak vannak közve-tett formái, pl. az írás vagy a tömegkommunikáció, amikor a kommu-nikációs folyamatba technikai eszközök ékelődnek. Az emberi kom-munikáció legfontosabb módja a verbális, nyelvi komkom-munikáció. Ez az
élővilágban egyedül az emberre jellemző, sajátos szerzemény. Nagyon egyoldalúan ítélnénk meg a közvetlen emberi kommunikáció lehető-ségeit, akár az orvos–beteg kapcsolatban, ha vizsgálódásunkban csak a verbális kommunikációra ügyelnénk, és nem vennénk figyelembe a kísérő, filogenetikusan ősibb metakommunikációt. Ma már a meta-kommunikációval foglalkozó paralingvisztikának külön ágai vannak, melyek foglalkoznak a mimika, a tekintet, a gesztusok, a testtartás, a végtagmozgás, a térközszabályozás, a hangnem, a hangerő, hanghor-dozás, a kulturális szignálok stb. révén létező kommunikációs csator-nákkal. A kommunikáció általános elméletén belül a Palo Alto-i irány-zat a kommunikáció jelentős és befolyásoló aspektusait különíti el. Az elmélet szerint minden kommunikáció egyidejűleg közöl információs és rábeszélő, befolyásoló törekvést, felszólítást, hogy a közlést befogadó tegyen vagy ne tegyen valamit. Számunkra több okból a kommuni-káció promotív aspektusa érdekesebb. Mert az orvos–beteg kapcsolat-ban a promotív aspektusnak visszacsatoló, szabályozó funkciója van, s mert a kommunikációnak ez az arculata, állandó jelenléte a köztudat számára kevésbé ismert. A verbális kommunikáció során a befolyáso-lási szándék nem szembetűnő és nem is tudatosul a felekben. S ha még-is, indirekt utakra kényszerül. A direkt felszólítás lehetősége ugyanis ebben a szerepviszonylatban erősen korlátozott, társadalmi konvenci-ók által szabályozott. Az indirekt felszólításnak nincsenek ilyen kor-látai. A tudatosan alkalmazott indirekt felszólítás addig eredményes, míg rejteni tudja a közlő szándékát. Ha „lelepleződik”, vagyis a másik fél kideríti, hogy „manipulál”, ugyanazok a normák lépnek érvénybe, mint a direkt felszólítás esetén. A másik fél a felszólítást visszautasítja vagy szankcionálja. Az indirekt felszólításos manőverezésnél sokkal gyakoribb az észrevétlenül megjelenő promotív üzenet. Fontos, hogy a tudatossá nem váló promotív befolyásolásra a másik fél reagál, érzi, hogy a kezdeményező akar tőle valamit.
Minél integráltabb a személyiség, annál inkább képes az ilyen pro-motív közlések felfogására és legalább részbeni tudatosítására. Monda-ni sem kell, hogy az orvosnak ez a képessége milyen nagy jelentőségű a beteg viselkedésének, mélyebb szándékainak megértésében. Enélkül döntően a verbális kommunikáció referenciális tartalmára szorítkoz-na. A beteg személyiségének zavarai megmutatkoznak promotív köz-léseinek kontrollálatlanságában, amely egész kapcsolat-zavarának lé-nyeges eleme lehet. Ha ezeket a promotív közléseket az orvos érzékeli, felismeri értelmüket, lehetősége lesz a beteg számára is értelmezni, és így segíteni tudja a beteg személyiségén belüli rendezést. A promotív aspektus megértése az orvos empátiás készségének iskolája, de egy-ben kulcs a beteg rejtettebb érzelmeinek, ambivalenciájának, mélyebb
konfliktusainak megértéséhez. Ezért az orvos akkor se pedagogizáljon, ha a beteg viselkedése, megnyilvánulásai zavaróak, hanem tegye fel magában a kérdést, mit akar a beteg ezekkel a megnyilvánulásokkal közölni, mit akar elérni. Legtöbbször rájövünk, még nem elég intim, permisszív a kapcsolatunk a beteggel, hogy felhagyjon az indirekt befolyásolási manőverekkel, illetve hogy a rejtett szándék még nem tudatosodott a betegben, és nekünk kell segíteni annak megfogalma-zásában is. A kommunikáció promotív arculatának megértéséhez szá-momra a legintenzívebb tanulást az asztmás betegek gyógykezelése nyújtotta. A korai személyiség-károsodásaik következtében infantilis, dependens személyiségű asztmás betegek kommunikációjában szinte túlteng a promotív oldal. Sokszor úgy tűnik, hogy egész tünetképző-désükben, állapotváltozásaikban a promotív szándéknak meghatározó szerepe van. Sokat segített az asztmás betegek megismerésében, veze-tésében, ahogy sikerült mindjobban megértenünk a „tünetek nyelvét”.
Értésünket a beteg szorongásainak csökkenésével, tüneteinek enyhülé-sével, állapotának javulásával honorálja.
Az orvos–beteg kapcsolatban, a betegvezetésben igen nagy jelen-tősége van az orvos befolyásoló megnyilvánulásainak. Ez mindennapi gyakorlatunkban a beteg szuggesztív befolyásolásában jut leginkább kifejezésre. Az orvosi szuggesztió olyan pszichikus változásokra irá-nyul, amely észszerű, a köznapi lehetőségek körén belül van, és amely valamilyen gyógyító módszerrel gyakorta el is érhető. Három fontos tényezője van: 1. a beteg hiedelme az orvos személyét, annak respek-tibilitását illetően. Ez valószínűségekre, a beteg által ismert terápiás sikerekre, precedensekre támaszkodik. 2. A szuggesztió szituációja.
Hogy a szituáció megfeleljen a beteg elképzeléseinek az orvos–beteg kapcsolatról, az egészségügyi intézeti miliőről, emellett ellentmondás-mentesnek és zártnak kell lennie. Tehát a szuggesztiós tartalmaknak ellentmondó információkat a helyzet nem közvetíthet, mint ahogy a szituáció elemeit a beteg nem analizálhatja, nem kaphat kívülről más információkat. 3. A szuggesztiót közvetítő orvos megfelelése. Ez az or-vos viselkedésének, szándékainak hitelességét, etikai tisztaságát, egyér-telműségét jelenti. Pl. a verbális közlésnek és a metakommunikációnak egybehangzónak kell lennie. A szuggesztió ősi terápiás eljárás, amely-nek elemei a modern orvos–beteg kapcsolatban is megtalálhatók. Tu-datos alkalmazása a betegek vezetésében, pozitív irányú befolyásolásá-ban igen nagy lehetőségeket nyújt a gyógyító orvosnak.