Már a címben közölt tény is meglepő barátai, tanítványai számára, hi-szen látjuk őt, amint köztünk mozog, tevékenykedik, gondozza visz-szajáró régi betegeit, konzultál velünk, tanít, továbbképez. Talán ezért sem jutna eszembe, hogy emberi, szakmai kiválóságait méltassam.
Nem szorul rá. Nyolcvan évéből – és erre is meglepetéssel gondolok – 42 év közvetlen munkatársaként, legalábbis egymás közelében dol-gozva, egymásról nap nap után tudva telt el. De vajon eleget tudok-e Böszörményiről az emberről, megértettem-e szellemi képességeinek, erkölcsiségének, orvosi elkötelezettségének forrásait?
Böszörményi Miklós a legismertebb magyar tüdőgyógyász. 1939-ben már gyakornok-helyettes volt az Erzsébet királyné szanatórium-ban. 55 év Budakeszin! Betegek tízezreit kezelte és gondozta, és még annál is többen fordultak meg nála, a legkészségesebb konzultánsnál.
Szakmai tevékenysége közismert és nem csak könyveiből, kétszáz körüli publikációjából. 1949 óta rendszeresen, hivatásszerűen tanít:
1000-nél jóval több továbbképző előadása után szereplése a tüdőgyó-gyász, belgyógyász tanfolyamokon még mindig nagy tapssal jutalma-zott esemény. Ennek nemcsak az előadói rutin az oka, hanem az is-meretek átadásának, a tudás megosztásának érezhető öröme. Ehhez a nemzetközi szakirodalom naprakész ismerete, a bámulatos memória-készség, a nagy klinikusi tapasztalat mellett szükséges a kollegialitás, a fiatalabb orvosok szeretete. Böszörményi azért lett a továbbképzés művésze, mert úgy adja tudását kollégáinak, hallgatóinak, mint más az ajándékait szeretteinek.
Nehéz egy köztiszteletben álló orvos személyiségét közelebb hozni azokhoz is, akik régtől ismerik, nem szólva a fiatalabb tüdőgyógyász generációról, akik már csak a katedráról hallották. Fontosnak tartom, hogy elmondjam tudomásaimat az emberről, mert ezek nem könnyen megszerezhető ismeretek. Pedig Böszörményi nem zárkózott, nem tit-kolózó, saját dolgaiban is mindig tárgyilagos, saját személyét illetően viszont különösen szerény. Az volna stílusos, ha szárazon, adatszerűen közölném, amit életéről megtudhattam. Kibontakozna egy értelem és tudás vezérelte, magával szigorú, másokkal megértő, elfogadó egyéni-ség. Egy jó modorú, jól nevelt ember, aki nyugodt, hangját sem emeli fel. Ezt a szülői házból hozta. Apja erdélyi származású gépészmérnök volt. Zürichben járt műegyetemre, Franciaországban tanulta meg a modern gépészetet. Az első magyar személyautó, a Magomobil
konst-ruktőre volt, a Műszaki Nagyjaink című könyv külön fejezetet szentel Böszörményi Jenőnek. Böszörményi bácsi túl volt a hetvenen, mikor megismertem. Szikár, magas alakjából, különösen érdekes arcából su-gárzott az értelem. Böszörményi Ilona néni kicsi volt, mozgássérült.
Nem tudom, hogyan fért bele annyi jóság, gyengédség és figyelmes-ség. Osztályos orvosaként észleltem betegségét. Szenvedéseinél csak türelme volt nagyobb. Vagyontalan, de jómódú polgári család volt Böszörményiéké; német, majd francia kisasszonyok tanítottak nyelvet.
Csak a piarista gimnáziumban tudta meg Miklós, hogy szülei zsidók voltak és születése után katolizáltak. A piaristáknál Sík Sándor volt az osztályfőnöke, gyóntatója és példaképe. Rajongó Krisztus-hívő lett és a papi hivatást választotta. A piarista rendfőnökkel beszélt erről, aki arra hivatkozott, hogy a rendben amúgy is sok a zsidó származású és a világi papi pályát ajánlotta. Jeles érettségi után jelentkezett az eszter-gomi papneveldébe. Apja ezt nem ellenezte, de azt kérte, hogy tegyen felvételit a Zeneakadémiára is. Hatéves kora óta zongorázott, és tanárai nagy tehetségnek tartották. A papneveldébe – ugyancsak származási okokból – nem vették fel, de a Zeneakadémiára igen. Továbbra is kitar-tott a papi pálya mellett, és jelentkezett a budapesti egyetem teoló giai fakultására. Felvették. Egyszerre végezte a két tanulmányt nehézség nélkül. A teológián romantikus hitéhez nem talált társakra a hallgatók-ban. Imádkozásai kiürültek. Sík Sándor tanácsára az orvosi pályát vá-lasztotta (3 évvel idősebb György bátyja már medikus volt). Átvették az orvosi fakultásra. 1937-ben zongoratanári, 1938-ban orvosi diplomát kapott. Hivatása orvos, gyönyörűsége a zene. Katonaság után álláske-resés következett. Már érvényben volt a II. zsidótörvény, ezért városi, állami kórházban nem alkalmazhatták, nem lehetett tanár a mohácsi zeneiskolában sem. Az állásnélküli Böszörményi örömmel ment el a budakeszi tüdőszanatóriumba helyettesíteni. Orvos bátyja (ígéretes te-hetségű pszichiáter) súlyos tbc-ben 30 éves korában meghalt. Ekkor megrendült istenhite. Többször behívták katonának (Erdély, Délvi-dék), majd visszaminősítették munkaszolgálatosnak. 1943 júliusában Borba vitték. Előtte még egyszer elment gyónásra. Elmondta, hogy re-formátus lányt akar elvenni, de nem ad reverzálist, mert leendő felesé-ge mélyebben hisz. A pap nem oldozta fel. Ez volt a szakítás a katolikus egyházzal. Feleségével Bereczky Albert eskette össze, így közelebb ke-rült a református gyülekezethez. A bori táborból Kassára vezényelték, de sikerült Budapesten maradnia. A munkaszolgálat, a bujkálás alatt új hit született, a minden bajra magyarázatot nyújtó marxizmus. A hívő keresztényből hívő marxista lett, szinte vakon hívő.
A harmonikus légkörű szülői házból két tehetséges fiú került ki, mindkettő sokoldalú érdeklődéssel, jó feltételekkel indult. György
meghalt fiatalon; Miklósnak nem személyiség-fejlődéséből követke-ző önazonossági problémái okozták alapvető feszültségét, hanem az egyén és a manipulált társadalom közti szükségszerű konfliktus. A tu-dományban, az orvosi hivatásban az értelem és a szkepszis vezérelte ember a hitben keresett támaszt legbelsőbb humanista törekvéseihez.
Aki mélyen hiszi, hogy az igazság forrása a kételkedés, a támaszt nyúj-tó eszmékben csak vakhittel boldogul. Ez pedig biztos út a csalódás-hoz, az életében megismétlődő csalódáshoz. Mint bátyja, szülei, majd felesége halálát, ezt is képes méltósággal, fegyelmezetten viselni. De tudnunk kell: egy köztiszteletben álló orvos életének elsimult felszíne alatt örvények vannak. Korunk és kelet-közép-európai régiónk ismert örvényei.
Nemrégiben azt írta: „Tudom, hogy nem fogok már sokat élni. Né-hány hónap vagy két-három év? Nem mindegy? Nem félek a haláltól.
Mi fog belőlem megmaradni? Talán a lelkiismeretem, hogy felelő-sek vagyunk a beteg életéért, gyógyulásáért, sőt közérzetéért is. Jobb és eredményesebb munkatársainkkal megosztani a gondokat, mint dirigálni. Az egészségügyben legfontosabb az orvosi szemlélet. A fel-szerelés is nélkülözhetetlen, a szaktudás még inkább, de döntő a lelki-ismeret.”
Íme, Böszörményi Miklós ajándékot küld barátainak, tisztelőinek, kollégáinak nyolcvanadik születésnapján.