Az alkoholizmus és a bűnözés kapcsolata, átfedése régóta ismert. Soká-ig melengettem a tervet, hogy az összefüggést tudományos módszerek-kel is megvizsgálom. Az 1970-es években megindult deviancia-kutatás szinte kínálta az alkalmat. Magamfajta orvos, ha felismeri, hogy mun-káját az ismeretek javítják, és érdeklődése sok és sokrétű tapasztalathoz segíti, vagy emberismeretét a megszokott orvosi munkától eltérő mó-don is tágíthatja, jobban teszi, ha a kérdés tudományos igényű kutatá-sát az arra felkészült szakemberekre hagyja. Van azonban egy sajátos reláció, ahol olyan tapasztalatokat szerezhet, amelyeknek közreadásá-val gazdagíthatja a kutatómunka komplexitását, és még inkább jobbító törekvéseinek a kutatással elérhető hatékonyságát. Arra a sajátos hu-mán viszonyra gondolok, amely a beteg ember és az orvos közt kiala-kulhat, amelyben a bűnelkövető beteg is képes feladni minden ható-sággal, hivatallal szemben ösztönösen kialakított védekező alapállását.
Jogállamban – az emberi jogok elfogadása és érvényesülése mel-lett – a bűnelkövető is bizonyos jogi védettséghez jut. Ez a védettség gyakran csak közvetlen, rövid távú érdekeit szolgálja, de elzárja előle az önismerethez szükséges igazság keresését és vállalását. Önismereti őszinteség nélkül a személyiséghibáknak, a szocializáció zavarainak, sérüléseinek valódi korrekciója nem várható, és lehetetlen a személyi-ség belső építése, önvédelmének erősítése.
A néha katartikusan ható orvos–beteg kapcsolat nagy próbára teszi nemcsak a beteget, hanem az orvost is, figyelembe véve annak állam-polgári, morális, etikai kötöttségeit. Betegeink kivizsgálásakor ugyanis – a hagyományos klinikai, laboratóriumi, eszközös vizsgálatok mellett – csaknem mindig elvégeztük a pszicho- és szociodiagnosztikai explo-rációt. Ez részletes interjú keretében, többnyire pszichológus munka-társak segítségével, anamnesztikus módszerrel és pszichodiagnosztikai tesztek alkalmazásával történt. Az ismeretek és problémák érzékelteté-sére kiragadom néhány életút, élettörténet részletét. Az orvosi titoktar-tás, a beteg személyiségének védelme teszi szükségessé, hogy a külön-ben valósághű leírásban álnevek szerepeljenek.
Az önkiszolgáló
A. Péter három évvel ezelőtt leromlott, lázas állapotban váratlanul be-állított osztályunkra, és felvételét kérte. A beteget hét évvel korábban ápoltuk, akkor 27 esztendős volt. Dunántúli faluból, hatgyermekes pa-rasztcsaládból származott. Tbc-s fertőzés miatt már 11 éves korában gyermekszanatóriumban volt. Az általános iskola elvégzése után Pestre
került szakmát tanulni, húszesztendős korában hazament, és a közeli városokba járt dolgozni. Néhány heti ismeretség után 22 évesen meg-nősült, mert menyasszonya azt mondta, hogy terhes. Ez nem volt igaz.
Házassága – bár két kislányuk született – szerencsétlen volt. Részeges apósánál laktak, s az állandó veszekedések miatt ő is mind gyakrabban menekült a kocsmába. Munkahelye révén kaptak lakást a városban, de italozása, hiányzásai miatt elküldték. Legutóbb maszeknál dolgozott, bejelentés nélkül.
Tbc-je közben kiújult – ezt katonai szolgálata alatt fedezték fel –, de gyógyszeres kezelésre megnyugodott. A válását követő alkoholizá-ló, hányódó életmód mellett ismét előjött. Hozzánk 1981-ben került baloldali kavernás folyamattal. Minthogy a gyógyszeres kezelés lehető-ségeit kimerítette, lebenyirtással tudtuk megoldani fertőző betegségét.
Gondozói utókezelést javasolva bocsátottuk el.
Évekig nem hallottunk a betegről, mert mint a mostani felvételkor kiderült, többnyire börtönben volt. Alkoholos állapotban önkiszolgáló közértben palackos italokat lopott. Újabb találkozásunk előtt harmad-szor került bíróság elé. Mint elmondta, elviselhetetlenül feszült álla-potban volt: úgy érezte, inkább meghal, de nem megy újra börtönbe.
Pánikreakciója irreális megoldásba torkollt. Személyazonossági iga-zolványát, papírjait otthagyva, a bírósági tárgyalásról megszökött. Tu-domást szerzett körözéséről, s inkább ezért, mint lázas állapota miatt keresett osztályunkon menedéket. Alkoholkezelését kérte. A tbc-fel-lobbanás gyanúja miatt is ott kellett tartanunk. Az újabb tárgyalásra, idézésre halasztást javasoltunk. Némileg megnyugodott, teljes együtt-működést mutatott. Védett szálláshoz, védett terápiás munkához se-gítettük. Keresetéből kiöltözött. Jogi konzultáció alapján eljárási ke-gyelmet, illetve próbaidőre felfüggesztést kapott. Személyazonossági igazolványát is visszaküldte a bíróság. Egy év teljes absztinencia után vállalta a megjelenést a tárgyaláson, de olyan rettegés fogta el, hogy az önsegítő rehabilitációs egyesület elnöknője elment vele, és tanúskodott is életmódbeli változásáról. Enyhe ítéletet kapott, pénzbüntetésre át-válthatót. Ezt megtakarított pénzéből kifizette.
Most már munkakönyvvel dolgozott, igen eredményesen. Eltartá-si szerződéssel lakáslehetőséghez jutott, így a védett szállást elhagy-hatta. Egyik legjobb segítőnk az egyesületben, részlegvezető. Lánya-iról csaknem tíz év után anyagilag is gondoskodik. Gépjárművezetői vizsgát tett, és használt gépkocsit vásárolt. A betegvezetésben a bün-tetés időleges felfüggesztése, a bíróság értő, humánus együttműködé-se a beteg rehabilitációjában és reszocializációjában igen nagy együttműködé- segít-séget jelentett.
A betörő
B. András, harmincéves betegünk származása furcsa, bizonytalan.
Apja – neve szerint – szlovák születésű vasesztergályos. Erdélyi erede-tű anyjának szülei jómódú kocsmárosok voltak, lányuk szakácsnőnek került fel Pestre, itt ment férjhez. Öt gyermeket szült, a testvérek né-gyen kék szeműek. András azonban fekete, cigány küllemű. Apja nem fogadta el fiának: kilencéves volt, amikor nevelőintézetbe adta. Az apa szigorú volt, őt is gyakran nadrágszíjjal verte. Mégsem akart nevelőott-honba menni, de anyja – a családi béke érdekében – rábeszélte. „Pedig anyám nem volt kurva.”
A harmadik és negyedik osztályt rendes iskolában végezte, de mert dadogott, ötödik osztálytól gyógypedagógiai osztályba íratták. Szülei sohasem látogatták meg az intézetben, ő azonban gyakran hazaszö-kött. Egyik nevelőotthonból a másikba került, végül javítóintézetbe küldték. Innen 18 esztendős korában hazabocsátották, de apja nem tűrte, és három hónap múlva az utcára jutott. Galeriba sodródott, lo-pásokban, betörésekben vett részt. Elkapták a rendőrök.
Megkezdődtek a börtönévek. Ismételt visszaesőként eddig 12 évet ült. Előfordult, hogy azért vett részt „balhéban”, mert így visszakerül-hetett a börtönbe. Ott legalább meleg volt és enni adtak. Szabadlábon többnyire csövezett. Többször telefonfülkében aludt. Lányokkal gát-lásos volt, nehezen ismerkedett. Csak akkor tudott szorongás nélkül közeledni, ha előzőleg ivott. Gyakran adott fel jeligés házassági hirde-tést. Így költözött egy alkalommal vidékre, de az esküvő előtti hétvégén Pestre utazott. Nagyon berúgott, és nem jelent meg az esküvőn. Kap-csolataiból máskor is kilépett, ha esküvő került szóba. Kapcsolatokat többnyire elvált, gyermekes, nála idősebb nőkkel tartott.
Amikor másodszor került bíróság elé, elrendelték elmeszakértői vizsgálatát, mert a kínai császár titkárának mondta magát. Hosszan, nevetve előadott szerepét gyakran játszotta el. Első börtönbüntetését jó magaviselete miatt harmadolni akarták. Ekkor megtagadta a mun-kát. „Ha kiszabták rám, le akarom tölteni” – mondta. A börtönben tanulta meg az alvilági zsargont és a cigány nyelvet. Szenvedélyesen olvas, gyakran színvonalas szépirodalmi könyveket, klasszikusokat és moderneket is. Vidáman meséli el egyik betörését. A lakás kirablása után leült magának kávét főzni. Azt iszogatta, amikor hazaért a tulaj-donos. Ügyel rá, hogy megőrizze „jópofa” szerepét, ez azonban nem sikerül. Amikor érzékeli, hogy kibillen, szorong, és szomorúan feladja a szerepjátszást. Anyja haláláról beszél, amiről csak szabadulása után szerzett tudomást. Anyja halála után nővére segítette. Szükséglakást, munkát szerzett számára, hogy újrakezdhesse életét. A VIII. kerületi
cigánynegyedben lévő lakásban különösen szorongott, félt a cigányok-tól. Inkább másutt húzta meg magát. Az újrakezdés után hamarosan ismét inni kezdett. Alkohológiai kezelés közben fedezték fel tbc-jét, il-letve hogy emiatt már tüdőgyógyintézetben ápolták. Ezért kivizsgálás-ra, az elváltozás aktivitásának megítélése céljából utalták osztályunkra.
A kétoldali gócos folyamat aktív volt, de gyógyszeres kezeléssel meg-oldhatónak bizonyult.
A tbc-nél jelentősebb gond volt a beteg pszichiátriai állapota, illetve tünetei: szorongása, halálfélelmei, pánikreakciói. Legutóbbi erős szo-rongását egyik kórtermi betegtársának halála váltotta ki. Akkori pszi-chiátriai vizsgálata: „Reggel leizzadok, remeg a kezem és pánikba kerü-lök, rettenetes halálfélelmem van. Tegnap az ablak előtt mintha láttam volna egy dobozt, és azzal beszélgettem. Azt mondtam neki, hogy mit keresel itt, meglógtál az intézetből. Ez az élményem már tavaly nyáron is volt nekem. Akkor is egy tévédobozzal. Utána én is meglepődtem, hogy a tévédobozzal beszélgettem. Mindig az az érzésem, hogy ez egy nő, farral nekem, lehajol, mintha keresne valamit. Aztán kiderül, hogy egy tévédoboz. A halálfélelem, az rettenetes. Úgy érzem, mintha már csak kezem lenne. Ilyenkor, ha lemegyek az utcára, kicsit jobb. De már arra is gondoltam, hogy autó alá lépek, csak hogy ettől az érzéstől meg-szabaduljak.”
Pszichológiai státusz: Éber tudat, megtartott percepció. Gondol-kodása a jelen problémára szűkült, magatartása segélykérő, hangulata feszült, pánikállapot, a vizsgálóval együttműködik. Figyelem felkelt-hető, rögzítfelkelt-hető, terelhető. Gondolkodás pszichomotorosan meglas-sult. Emlékezet megtartott, intellektus korának, képzettségének (8 ált.) megfelelően jó.
Ismételt pszichológiai vizsgálat: A beteg vizsgálata ma délelőtt hirtelen, exogén inger nélkül fellépő szorongásos roham miatt törté-nik. A beteggel kontaktus felvehető, magatartása, helyzetfelismerése adekvát. Arckifejezése szomorú, mimikaszegény. Vegetatív szorongás aequivalens, neurológiai tünet nem észlelhető. A beteg ma reggel 10 óráig dolgozott, sövényt nyírt. Hirtelen halálfélelem fogta el, nyugta-lanná vált, önként kérte a segítséget. Hallucinációs élményről (koráb-ban explorálható volt) nem számol be. Belső feszültség, nyugtalanság, szorongás dominál. A beteg szerint erős nyugtatókat kapott. Szubjek-tív megfigyelése: ezektől még rosszabb lett az állapota, ha abbahagyta, könnyebb volt.
Pszichés státusz: Tiszta tudat, magatartása rendezett. Orientációs funkciók megtartottak. Gondolkodásában doxasma, hallucinatorikus mechanizmus nem fedezhető fel. Anxietásos gondolattartalmak – ha-lálfélelem – egy betegtársa régebbi halála óta.
A betegnél ismét akut szorongásos pánikreakció lépett fel. A beteg pszichiátriai osztályon tartandó. Ezután áthelyeztük az Országos Ideg- és Elmegyógyintézetbe, ahol a pszichózis diagnózist megerősítik. Az újabb bírósági megkeresésre ezt a diagnózist közöltük. Az otthontalan betegnek sikertelenül próbáltunk védett szállót, védett munkahelyet biztosítani. Átmenetileg, minthogy tbc-je megnyugtatóan gyógyult, vidéki szocioterápiás intézetbe helyezzük.
A gázoló
L. Tibor 29 éves. Szülei pedagógusok, édesapja állami gondozott volt, így szerzett diplomát, és mindmáig állami gondozott gyerekekkel fog-lalkozik. Szülei házasságát ideálisként írja le: „Apám számára min-dig szent volt a család, egy kis sziget, csak anyám volt és mi ketten az öcsémmel, így még ma sincs baráti körünk sem.” Nagyon harmonikus családi légkörben nőtt fel, soha meg nem fenyítették. Az általános isko-lában és a középiskoisko-lában is jó tanuló volt. Futballozott és profi focista lett. A középiskolát orosz tagozaton végezte, így a tanítóképző főisko-lán orosz szakkollégiumba került. Mint orosz szakos, fél évet töltött a Szovjetunióban részképzésen: amikor hazajött, oroszból államvizsgá-zott, és felvette a testnevelés-pedagógia szakkollégiumot.
Sokáig focizott, és mint válogatott játékos anyagi biztonságot szer-zett. Ebből a pénzből vette lakását is. A csapattal iszogattak, és beleke-veredett egy totóbotrányba is. Későbbi feleségével évfolyamtársak vol-tak a főiskolán. Egy alkalommal ivott, és útközben elütött egy embert, aki a baleset következtében elveszítette fél karját. A bíróság a baleset miatt börtönbüntetésre ítélte, menyasszonya megvárta, és a szabadulás után összeházasodtak. Ekkor vidékre költözött, együtt laktak a feleség szüleivel – ahol az apa szintén nagyivó –, és együtt iszogattak az após-sal. Később az alkoholizálás olyan mértékűvé vált, hogy a feleség és az édesanyja megkérték, költözzön el.
Bár tanítói diplomája van, nagyon kevés ideig tanított, kezdetben a foci miatt, később erkölcsi bizonyítvány hiányában nem helyezked-hetett el a szakmájában. Visszaköltözve Pestre, összekerült régi csapat-társaival és keményen alkoholizált. Segédmunkásként helyezkedett el.
Szüleivel ritkán találkozik, nem akarja őket szomorítani. Testvérétől teljesen elhatárolja magát. Öccse most végez a teológián, felszenteltetni nem akarja magát, megnősült, és egy magukat újkeresztényeknek ne-vező szektával vidékre akar költözni, ahol teljes szegénységben és teljes önellátásra berendezkedve élne.
Feleségétől nem vált el, kb. hetente találkoznak. Van egy barátnője is, akivel kapcsolata kizárólag szexuális. Míg együtt élt feleségével, nem