Az első keresztény századokból, a legrégibb védirat : Minutius(Felixnek, „Octavius" czimü müve.
Ebben a pogány Caecilius, az akkorában szokásos ellenvetéseket hozza föl, a keresztény Octavius pe-dig azokat megczáfolva, halomra dönti. A vitatkozás végeztével aztán, örömtelten kiálta föl Caecilius :
„Mindketten, mond, g y ő z t ü n k ; te fölöttem diadal-maskodál; én meg a tévelyen vettem erőt!" Az élet-ben u g y a n nem igen örvendhetünk a polemizálás ily eredménydús sikerének ; de mindazáltal a vitat-kozások és czáfolatok még sem fölöslegesek, v a g y haszontalanok. Avagy maga isten-emberi Üdvözí-tőnk is, nein bocsátkozék efféle vitatkozásokba néha az Írástudókkal, s jóllehet tudá, hogy ők az igazság-nak elvből ellenségei, nem czáfolta-e meg őket mégis, tekintettel azokra, kiket sophismáik elcsábithatá-n a k ? Az ilyetéelcsábithatá-n i r á elcsábithatá-n y ú coelcsábithatá-ntroversia tehát üdvös, és ha előidéztetik, kötelességgé is válik, és az igazságos önvédelem jellegét viseli homlokán. — Ennélfogva hadd álljon e lapokban neliány helyreigazitó szó azon tanácsbirói székfoglaló beszédet illetőleg, me-lyet Mocsári Lajos ur (1861-i országgyűlési követ) az alsó borsodi ref. egyházmegye közgyűlésén, ez évi septemberhó 27-én, néhány n e k ü n k katholiku-soknalc szánt oldaldöfés kíséretében, mondott. (L. a Prot, egy h. és isk. 1. 1864, 44 sz.)
„A protestantismus, mond, még oly eszközöket is nélkülöz, melyek nem szorosan kényszeritők ugyan, de élénken hatván a résznek (micsoda rész-n e k ? miért rész-nem morész-ndja ki rész-nyiltarész-n?) érzékére és képzelődő tehetségére, nyűgben tartják annak szel-lemét, s könnyebbé teszik a fegyelem föntartását. A protest, egyház, i g y szól, nem vakit fénye, csillogása által; mysticus és pompás szertartások nem kábít-ják el nálunk (a kábitás helyett, mely ostobaságot szül, van fölébresztés, mely okosságra vezet,) a
nép érzékeit, nem csigázzák föl képzelő tehetségét."
Ho g y a kath. egyház szertartásai magasztosak, meg-h a t ó k , és nem képzeletcsigázók, élő bizonyságai mindazon megtértek, kik azok által is indittatva, elhagyák a fénytelen szertartású protestantismust, melynek kebeléből keltek elő épen a pietisták és egyéb rajongó felekezetek. Mi katholikusok, bizony
szeretjük a fényes szertartásokat, mert föl fogjuk je-lentéseiket, és jól tudjuk azt is, mikint az igaz isteni-tisztelet oly hitből ered, mely az adakozásban nyil-vánuló szeretet által munkálódik ; következőleg : hol buzog a szeretet, ott az istenitisztelet sem lehet der-mesztő, mert ünnepélyesitésére mindent elkövetnek, e végre sem a r a n y a t , sem ezüstöt áldozni nem saj-nálnak , csakhogy a minden jók adója iránti imáda-tos tiszteletöket és hála érzelmüket annál inkább kimutassák. Nem, nem lehet helyesen gáncsolni a kath. egyház azon mély emberismeretet tanusitó bölcs eljárását, mely szerint, mivel nem v a g y u n k tiszta szellemek, hanem lélek- és testből álló lények, ennek okáért liiveinek értelmére, érzékeire és kedé-lyére egyiránt akar szertartásai által hatást gyako-rolni, hogy igy lélekben annál könnyebben fölemel-kedjenek , a láthatók szemlélete által, a láthatatla-nokhoz, sőt magához a magasságbelihez, ki a csilla-gokon túl, égen s földön országol. H o g y a protestáns cultus minden fényt nélkülöz, tagadhatlan. De vál-jon ép azon sajátságánál fogva megfelel-e czéljának ? Hisz a kevesbé elfogultak a nem-katholikusok kö-zül, maguk bevallják hiányos voltát. I g y p. o. Klau-sen dánországi prot. tanár e czimü m u n k á j á b a n :
„Lehre, Verfassung und Ritus" igy nyilatkozik :
„ E g y istenitiszteletet, mely egyedül az egyházi szó-noklat által akar épületes lenni, s amely érdemét minden az érzelemre ható aesthetikai befolyások ki-zárásában keresi, hogyan magasztalhatni?" É s :
„Mint lehetne oly istenitisztelet evangelium szerinti, mely az embereket, mint csupán értelmi valókat te-kinti, s az érzéki természetnek követeléseit vissza-utasítja, ahelyett, hogy tisztítaná és nemesítené."
Ennek nyomasztó tudatában irhatá Simon S. ref.
22
» 170 « hazai prédikátor u r : „A sok szép szavak, mond, és jeles beszédek, külső jelek, képek nélkül, maradandó életre nem igen számithatnak." (Prot. egyh. és isk.
1. 1864. 27 sz.) „Nálunk nem szokás leborulni egy-házi személyek előtt," (hangsulyoztatja Mocsáryur) kik több mint közönséges emberi természetet ne-gélyzenek, (mily ráfogás !) s egyszersmind dús és magas állást foglalnak el." H o g y a katholikusok le-borulva fogadják Isten szolgái kezéből a szentsége-ket, és áldást, ép oly bizonyos, mint amily kétségbe-vonhatlan t é n y , mit a szemrehányó ignorálni akar, h o g y ez évi aug. 31-én Debreczenben, tehát Szilá-g y i ur kedvencz szójárásakint, a kálvinista m a Szilá-g y a r Romában, Balogh Péter superintendens ur, az eskü letétele után letérdepelt 5 3 ifjú prédikátorra, az espe-resi kar kezeinek fejökre tevése mellett, áldást ese-dezett. (L. Prot. egyh. és isk. 1. 1864. 35 sz. 11, 29. 1.) H o g y a kath. főrendü clerus dús és magas állása bizonyos résznek szemében n a g y bökkenő, ré-gen t u d j u k , ámbár köztudomás szerint, ugyanazon clerus „a legdúsabban alapitott iskolákat, n a g y összegeket forditott a nemzeti művelődés emelésére, és a feltörekvő magyar irodalom mindig gyámolát találta benne. Mily összegeket ajándékozott az aka-démiára ! Emellett az országban legtöbb humanitási intézetek is neki köszönhetik lételöket." Ez elismerő vallomás irója, mikint maga bevallja, „a reform, egyházhoz tartozik ugyan, mindazáltal, mond, nem vak, hogy vallási okokból az igazságtól a tiszteletet megtagadja." (Pesti Napló 1862, 30 sz.) Mocsáry ur szerint, a protestáns egyházi élet és szerkezetnél a szabadság szelleme, az önkormányzat uralma is föl-tűnő. „Ez által tartja föl, mond, egyházi életünk, minden belső élénksége mellett, azon egyöntetűsé-get és egyformaságot, mely neki mind magunk, mind az idegenek előtt (?) oly tiszteletteljes, és imposant állást szerez." — „Ha valaki kételkedik, igy szól tel-jes önhittséggel, fönállhat-e együtt szabadság és r e n d ? ám tekintsen e szerkezet belsejébe, s láthatja, hogy a n a g y probléma, min annyi bölcsész töri fejét, s annyi modern államférfi kétkedik, meg van fejtve."
E fönliéjázás akaratlanul is eszébe hozza e sorok Írójának Filó Lajos, ref. prédikátor u r , eme nem egyszer igazolt szemrehányását : „Oh de sokszor hi-vatkozunk , mond, arra a protestantismusra, vala-hányszor alkalmas, vagy alkalmatlan időben nagyot a k a r u n k mondani; épen u g y , mint némely gyűlési szónokok „a haza, szabadság és nemzetiség" szóvi-rágait azonnal beszövik dictióikba, ha látják, hogy a hallgatóság késik tapsaival ; melyekre aztán a
tet-szés szivárványos felhőjéből azonnal a dörgedelmes tapsok zápora esőzik alá." (L. A kereszténység vé-delme cz. m.) Már most mi magát a dolog érdemét illeti, hogy a prot. egyházi élet, a kormányrendszer ziláltságát és elvtelenségét, uxorismus, nepotismus, rokonismus és simonismusszerü korállapotait kü-lönfélekép váriálva, mily sokszor fölpanaszolák Do-bos , B a k s a y , Veszprémy, Jeszenky és több urak a ,Prot. egyh. és isk. 1.' 1842 — 1848-i év folyamai, váltig bizonyítják. H o g y pedig azon magasztalt egy-öntetűség és imposant állású egyházigazgatás maig-lan is a jámbor ohajtások méhében vajúdik, ezekből kitetszik: „Nekünk magyarhoni reformátusoknak is van, mondatik, vallási t á r s a s á g u n k ; de váljon van-e törvényünk, és törvényen alapuló k o r m á n y z a t u n k ? Nem a gyűlési constellatióktól függ-e egyházi társu-latunk egén minden? — Elavult kánonaink helyét jelenben esetleges rendeletekkel pótoljuk, melyekről
elmondhatjuk : interdum valent, interdum non. Miért h a g y j u k törvényenkivüli állapotban növekedni egy-h á z u n k fejére a több, kisebb-nagyobb consistorialis p á p á t ? — Napjainkban mennyi baj adta elő magát e g y h á z u n k b a n : rendszei'es törvényünk és kormány-zatunk nem levén, magunkkal és állapotunkkal tisz-tába nem jöhetünk." A protestantismus másik feleke-zeténél sem állhat jobban a dolgok rende, mennyiben szintén leplezetlenül kimondatilc: „A magyarhoni ágostai h. v. egyház fönállása, tehát több mint há-rom száz év óta szűkölködött és szűkölködik most is, egységes, az egyház bel- és kül életének megfe-lelő egyházalkotmányban. Minden egyházkerületnek majdnem külön alkotmánya van." (Prot. egyh. és isk. 1. 1864. 19 sz. 577, 578. 581 1. 32. sz. 1023 1.) V é g ü l : Mocsáry ur n a g y szavakkal bélelt beszédé-ben megrovásra méltó az imént következő passus is: „Mi protestánsok, u g y tekinthetjük magunkat, s u g y tekint az egész világ (?) mint e szellem (az al-kotmányos szabadságé) előharczosainak egyenes ágon leszármazott utódait s örököseit, szép szerény-ség, s minket u g y tekintenek, mint az alkotmányos szabadság hadseregének, mindenkor (rá) számitható s megbizható tartalékát." E szerint tehát a prote-stantismus azon hadseregnek u g y a n e g y időben elő-harczosa is, meg tartaléka is volna. Bizony, bizony az igazság, következetesség és a minduntalan emle-getett testvériség sürgőleg követelik , hogy Mocsári u r és elvrokonai ne hazudtolják meg Ballagi Mór u r , ezen, ahoztartás végett eléggé nem ajánlható nyilatkozatát: „Semmi sem távolabb tőlünk, mond, mint az, hogy az egész nemzetnek kivétel nélkül
171 t
+közös ügyét, (az alkotmányos szabadság ügyét) valamely fe-lekezet vagy osztály kizárólagos ügyének tartsak, és külö-nösen a protestantismust a nemzeti törekvések zászlóvivőjéül föltolni törekednénk." (Pesti Napló 1860. sept. 7-i sz.) Vajha
ugy lenne! Decics József.
Főpásztori levelek a dec. 8-i encjclicáról.
( F o l y t a t á s . )
A veszprémi püspök ő nmltsága febr. 2-áról menesztett körlevelet a megyei papsághoz. Ebben, előadván sz. Péter utódjainak szünetlen őrködését az igazság megőrzésében,
>gy folytatja :
„Tempori huic maxime hoc utique congruit, idque ipsum exposcit miserabilis dilacerati gregis dominici afflictio, et ci-vilis societatis inter tot aerumnas fatiscentis clamor, ut Bea-tissimus Pater quosvis errorum assertores impietatis admo-neat, proscribatque opiniones temerarias et falsas, quas par-tim olim, parpar-tim recentius novaturiendi libido et audiendi le-vitas procrearunt, et quae per latissimos alveos diluvii adin-star sese usquequaque diffundunt. Praestitit hoc Sanctissimus Papa vulgando adnexum hisce syllabum, in uno exhibentem conspectu praecipuos aetatis nostrae errores, per eumdem summum pontificem alias iam seorsum damnatas, eo scopo, ut ubi nécessitas fuit normae sentiendi et agendi, haec summa stabiliatur auctoritate, quo iam non relinquatur locus conten-tionibus, fluctuantibus sententiis, perplexitati et aliis tristis-simis sequelis, quas post se trahunt discordantes opiniones et studia partium.
Nemo vestrum est, qui nesciat dilecti in Christo filii fuleris fidei et bonorum morum inniti universam fabricant, in qua populorum residet félicitas, iisque concussis turbini licentiae et cupiditatum furentibus ventis relinqui omnia.
Omnes perinde una mecum ingemiscitis hostilem complurium animum universo corpori Christi mortem adeo nunetemporis intentare et omnia saneta ea rabie impetere, ut quotidianis assultibus aut resistere fortiter, aut turpiter cedere com-pellamur.
Homines namque pessimis intentionibus et sodalitiis cohaerentes, qui sempiternarum rerum iacturam ne in ani-mum quidem admittunt, coelestiaque omnia calcant, totam salutis, quae in Christo est, oeconomiam iniquo et implacabili persequuntur odio, atque reiecta divina revelatione fatuos potius hallucinantis humani cerebri igniculos sectantur, et de fermento coruptionis suae fidem evertere et lepra adinven-tionum suarum incautos inficere connituntur. Dum summus pontifex antiquas materialismi, pantheismi, atheismi et indif-ferentismi doctrinas, exquisitissimis artibus et fraudibus hodie commendatas et propagatas, quae tara foeda tamque saeva semper post se reliquerunt vestigia, sacro configit iaculo, suspiriis omnium bonorum respondet, et ad exigentiam mu-neris sui fidem, quam Christus suo nobis sanguine sacravit, pro qua apostoli et martyres usque ad mortem pugnarunt, quam sancti doctores duris laboribus defenderunt, in faece nostrorum temporum integram et incorruptam servat.
Ad mali cumulum porro eadem obstinatissima improba voluntate subvertuntur eodem tempore dogmata quoque mo-rum. Praecepta Christi non amplius normae instar inser-viunt, sed dominatur caro et sanguis, non alia regula quam
voluptas praesens, non alius stimulus quam privatum cuius-que commodum, pro consilio furor, pro ratione impetus ; pro-tervo pede conculcantur aeterni illi limites qui bonum a malo, probum ab improbo secernunt ; eliminatur e commercio secu-ritas, e thalamo fidelitas, e tribunalibus iustitia, e castris ho-nor, e populorum cordibus submissio et legum reverentia ; discordiae et rebellionis spiritus evocatur sonatque tuba sedi-tionis. Ni apostolica auctoritas sic se extollentes reprimeret, excedentes corrigeret, miseri mortale» per virtutis, iuris omnis et aequi ruinam ad omne flagitiorum genus consectan-dum per avia deviaque raperentur, „iuxtaque esset profecto dies perditionis et adesse festinarent tempóra." Deuter. 32.
Reliqui apostolica fortitudine proscripti errores Eccle-siam potissimum respiciunt, et iura eius ac s. Sedis, relatio-nem item Ecclesiae ad civilem societatem, genium praesen-tis aevi et sic dictum liberalismum hodiernum. Eo enim di-riguntur cuncta eorum, qui in exitium rei catholicae con-spirarunt, studia, ut Ecclesiamcatholicam, quae omnis publicae et privatae felicitatis validissimum constituit fundamentum, multiplici eoque salutari, quem in statum civilem exerere debet influxu, ac omni benefica vi ad dirigendas fidelium conscientias privent. Quam flebilem idearum, principiorum ac iurium, quae hue spectant, perversio in animis hominum operetur stragem, quotidiana loquitur experientia, quae do-cet id nunc iam agi, ut Ecclesia a statu civili penitus seiun-gatur, ita quidem, ut illi de salutifero in leges ferendas in-fluxu, in fidelibus foedere matrimonii copulandis, in tenera iuventute instituenda et educanda ne minimum quidem tri-buatur. Demum homines tyrrannica freti potestate sub larva libertatis versutissimam et periculosissimam, quae contra Ecclesiam Jesu Christi commoveri umquam posset, abscon-dunt persecutionem, aptissimam ad eamdem confundendam, immo etiam, si fieri posset, destruendam. Liberum namque, teste misera Italia, relinquunt sacrum Ecclesiae regimen et saluberriman disciplinam ecclesiasticam, ritus item sacros, ipsa adeo fidei et morum dogmata moliminibus perversissi-marum consociationum et ope pessiperversissi-marum elucubrationum impagnare, sed iniuriose subtrahunt, quidquid ad defenden-dam sanctissimam rem conduceret ; liberam membrorum cum capite suo communicationem miquis sanctionibus constrin-gunt, sacros antistites ac intégras religiosas familias insul-tibus exponunt, sedibus pellunt, sceleribus plenam grassandi licentiam concedunt, et dum fallaci crudelitate vulnera vul-neribus infiigunt, Romano pontifici, et qui sub eo causam Dei agunt, pro huius causae aequitate, licet idoneis testibus et tabulis .plus quam satis sint instructi, licet lacessentis iniuria et innocentia patientis patula sit, illi qui fideles se mentiuntur, ut opportunius fidentibus noceant, nil praeter convicia relinquunt.
Haec sunt fere portenta errorum, quae Beatissimus Pater apostolica, quam praessura probat, virtute et libertate damnat, horum errorum contagium ab Ecclesiae finibus ar-cét ; hi sunt iniqui ausus, quos pro muneris sui ratione re-prehendit. Pupugit multos libertás haec, quia quae scelus recondita abstrusaque esse cupit, in lucem protrahit, quae vafro ac versuto designata sunt in mente consilio, in patulum ducit ; idcirco tumultuosa verborum aeerbitate debacchantur osque eorum inaledictione et amaritudine plenum est. Nunc
22*
172
iam foras mittit impudentia, quod intus latet in conscientia.
Quippe qui oderunt lucem, quia mali sunt, impegerunt in lucem. In viis liorum infelicitas est. Quod nos adtinet dilecti in Christo filii ! instet licet adversarius quotidianus die ac nocte, nos sine turbatione versabimur in maximis bis turbis, paterna enim Sanctissimi Patris verba, quibus hostium vires enervat, nobis una bene gradiendi viam ostendunt, animis-que nostris robur addunt, ut irremisso atanimis-que adeo multiplicato studio discutiamus ignorantiae tenebras et errorum tempe-states, piasque ad coelum adtollamus palmas, quo veniat auxi-lium de montibus sanctis, ut Pii IX. Pontifiois tantae fidei tantaeque puritatis in hac temporum calamitate exantlati pii labores in maiorem Ecclesiae utilitatem et immortalem s.
Sedis gloriam cédant. Cetermn ratione celebrandi ad implo-randum divinum auxilium jubilaei tenore pastoralium lingua patria concinnatarum congrua dispono. Dominus noster Je-sus emittat Spiritum suum Sanctum, ut renovetur faciès ter-rae, cuius gratia sit cum omnibus vobis. Amen. Datum Veszprimii, festo Purificationis b. Mariae Yirginis 1865.
Joannes episcopus."
Ezen fölül menesztett még ö nmltsga a néphez is egy pásztori levelet, melyben a hivek szeretetét, rokonszenvét a szentatya iránt bennök felkölti, és a veszélyt, mely a szent-atyát fenyegeti, mindnyájunk közös veszélyének bizonyítja, mely ellen tehát mindenikünknek küzdeni lelkismereti szo-ros kötelességünk. (Folyt.)
EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
Cs. ii[). k i r . F ö l s é g e F o g a r a s s y M i h á l y e r d é l y i k a t h . p ü s p ö k ö t v a -l ó s á g o s be-lső t i t k o s t a n á c s o s i m é -l t ó s á g g a -l -l e g k e g y e -l m e s e b b e n f e -l r u h á z n i m é l t ó z t a t o t t .
Cs. ap. k i r F ö l s é g e B a y e r G y ö r g y n a g y v á r a d i l. s z . p l é b á n o s t s z é k e s k á p t a l a n i k a n o n o k k á , Z a k k a y J á n o s z i l a h i , l i i c h t e r M i h á l y bé-k é s i , T r e l e c z bé-k y J ó z s e f v á r a d - o l a s z i p l é b á n o s t c z i m z e t e s bé-k a n o n o bé-k bé-k á l e g k e g y e l m e s e b b e n k i n e v e z n i m é l t ó z t a t o t t .
PEST, mart. 10-én. A „Religio" ez idei 14-ik számában Balásfalváról Popu Gábor úrtól egy levél jelent meg, melyben igen helyesen csudálkozását fejezi ki a „Concordia" pesti román lap azon állítása fölött, hogy a görög egyesült egy-ház, az unió, a görög nem egyesült metropolita felállítá-sával, már bevégezte volna missióját ; én sem tudom, hogyan értheti ezt a „Concordia", de megjegyezve, hogy a „Con."
az egyesültek érdekében irt ezen állítás nem légből kapott, legalább egyik levelezője, ha nem is positive, ezt fejezte ki egyik számban, tehát ő ád magáról bizonyítványt, — egész okoskodása legfölebb ebben központosul : mi görög nem egyesültek — ezeknek érdekében ir a „Con."* — mi fogjuk ezután vezetni a román nemzetet, mi leszünk főszerep vivői, az uniáltak bevégezték missiójokat, ezután egyedül mi har-czolunk ellenségeinkkel, bár kik legyenek azok, ha mindjárt
— ők is ! t. i. az uniáltak.
Hogy igy szólok, nem akarok ellenségeskedést szitni az egyesültek és nem egyesültek között, mint azt a „Con."
elősegíteni látszik, oly czikekkel lepve meg, bár egyesült olvasóit, kik az ily czikkeket nem szerethetik, mint a többi között azt, melyből a fenn előhozott állítás is merittetett ; de én azt, hogy az unió már bevégezte volna missióját —
mivel a „Con." czikke szerint, nemzetiség-e, vagy hit dol-gában ? nagyon kétséges, — igy a kettőt egybefoglalva, mint előadám, fogom fel, vallás és nemzetiség dolgában mindent a görög nem egyesültek fognak eligazítani, — mint ezt saj-nosan lehet tapasztalnunk naponta, — ha a „Con." czikkirója másképen is érti, lesz szives olvasóit felvilágosítani, vagy ha nem, jövőben legalább őket ilyen állításoktól megkímélni.
Ez utóbbira újra és újra figyelmeztetjük.
Azonban, ugy látszik némely embernek — meglehet a „Con."-nak is, azért fogad el ilyen czikkeket is — az a rögeszméje, hogy az egyesültek nem igen különböznek a nem egyesültektől, kivéve talán nevezetüket, ezt engedi sej-tetni a „Con." egyik számában egy levél, mert mint ez mondja ; akik a románok közül az ,1. TV-ba vagy a „Religioba" irnak, azok csak tömjéneznek azon lapoknak, tehát semmi nemesebb czél nem vezeti, hanem csak irási viszketeg ; — gondolom ide tartozik az is, hogy nem kell prozelitáskodni. De honnét tudná levelező állítását bebizonyítani, hogy mi tömjénezünk ? E vád súlyos, mit, mert nem igaz, vissza kell utasítanunk : mi egyesült görög szertartású románok ünnepélyesen és ko-molyan tiltakozunk minden ily és ehez hasonló feltevések, állitások ellen, bár ki részéről is jöjjenek azok. Nem értjük mi a tömjénezés mesterségét, melyet ugy látszik, a levelező-félék jobban értenek, kik saját maguk e részbeni gyarlóságáról
ítélve, ítéletet mondanak mások felett is, bár nem hivattak fel birokul! Az egyesült egyház Romához tartozik, és ez nem tür két vagy több szinüséget, sem tömjénezést, hanem meg kívánja, hogy fiai ha azoknak vallják magokat, őszinték legyenek. Valamint atyáink, kik az egyesülést önkényt alá-írták, önkényt őszintén lettek azokká, mik mi ma vagyunk ; ugy nekünk is őszintéknek kell lennünk azon szent elvek vallásában, és ebbeli jogunk megvédésében, melyeket ők vallottak, hittek, nemcsak; de egyedül és kizárva minden legkisebb utógondolatot — szellemi és anyagi jólétre üdvö-seknek tartottak és fogadtak el, a késő utódok nevében is.
Ezek most a mi elveink, ha mi ezeket valljuk és hiszszük, ugy hiszem, nem tömjénezünk.
Jól esik igen is a „Religio"-ban, mint oly egyházi lapban, mely elveinél fogva a miénk is, egy egy minket egyesülteket is közelebbről érdeklő levelet vagy értekezést olvasni — mint a mult évben „Kelet és Nyugot" czimü — mert tudjuk hogy az azokban elmondottak jók, igazak, és mert akik azokat írják, őszintén szólnak és nem tömjéneznek.
Mi amit irunk azt érziik is, elmondjuk itt elmondjuk románok előtt is, — a „Religiot" több román is olvassa — elmondjuk saját édes anyanyelvünkön, ha kell, mert meg vagyunk teljesen győződve, hogy minden egyesült románnak ez szent meggyőződése, és mert szent hitét nem fogja semmi árért feladni, kell hogy időnkint nyilatkozzék szellemi éle-téről. Ilyen levelezések vannak a „Relígio"ban !
Végül higyje el a levelező, hogy mi egyesültek a „Re-ligio"-nak, mint szent hitünknek elveit, akkor is mieinknek vallanók, ha, ugyszólva, nem is kényszeríttetnénk, magunkat védve a „Religio"ban közölni pedig szent hitünk szellemében
— külömbféle vádolások és alaptalan állitások ellenében, — jogos és igaz észrevételeket.
Es most bezárom levelemet, az egyesültek ismeretes jelszavával : se traiasca s. unire. P... L.
173 h u
-PEST, mart. 15-én. Örömmel, esdő vágyakodással fo-gadjuk, várjuk, — ismét fofo-gadjuk, ismét várjuk a püspökök pásztori leveleit az encyclicáról, rendelkezéseit a jubilaeumi búcsúról. A kath. hitnek tekintélyes okmányai, a
-PEST, mart. 15-én. Örömmel, esdő vágyakodással fo-gadjuk, várjuk, — ismét fofo-gadjuk, ismét várjuk a püspökök pásztori leveleit az encyclicáról, rendelkezéseit a jubilaeumi búcsúról. A kath. hitnek tekintélyes okmányai, a