• Nem Talált Eredményt

A szabadkőmivcsséu;

In document Religio, 1865. 1. félév (Pldal 93-101)

(Folyt.)

1853-ban Frigyes Vilmos porosz herczeg véte-tett föl a kőmivesek társulatába, ez alkalommal saját atyja elnökölvén, mint védnöke az összes páholyok-nak, és azegybehivott testvérekhez ekkép szólt: „A m u n k á n a k , melyre önöket ma meghivtam, czélja, hogy fiam fölvétessék a szabadkőmivesek rendjébe, és reménylem, hogy ó' méltó tagja leend. Jövője, ha élni fog, hosszú időn át a leghatalmasb védelemnek bizonyságául szolgálatid a rendre nézve, de termé-szetesen csak ugy, ha önök a tiszta rendtanitás mel-lett megmaradnak." A fölvétel megtörténvén, mondá fiának: „Kivánságod ime teljesült. Fölvétetésed oly módon történt, mint én iktattattam a rendbe , és mint én részedre kivántam. A fölvétel szavaiból, ha-bár csak igen átalánosak is, megérthetted, hogy a rend működése komoly, szent és magasztos. Az em-beri életnek csak egy czél-, egy végpontja van ; en-nek igazi fölfogásához téged elvezetend a rend, melybe fölvétettél, ha szakadatlan törekvésed oda lesz irányozva, hogy szent tanait elfogadd, azokat tetté, igazsággá érleld. — L é g y ezen rendnek erős, hatalmas gyámolya ; ekkép nemcsak jövőd lesz biz-tosítva, hanem átalában azon dicső tudatot hordoz-hatod magadban, hogy mindenkor a jónak és igaz-nak terjesztésén fáradoztál." A szertartás után n a g y lakoma következett, mely alatt a Busch testvér által mondott pohárköszöntésre a főtisztelendő pártfogó ekkép felelt : „Önök, testvéreim , némileg elkényez-tettek már engem azon sok dicséret által, melyet szivesek voltak elmondani, azon sok jó fölött, mit a rendnek tenni eddig fáradoztam; ma azonban, őszintén megvallom, szívesen fogadom önöknek há-láját , mert t u d o m , hogy fiamnak a rendbe való ik-tatása által rendünk biztos fönmaradást nyert. Le-gyenek mindazon testvérek, kik előtt e mostani

ün-nepély hordereje még tudva nincs, legyenek áthatva azon meggyőződéstől, h r ^ y fiam, mint lelkületem-nek is örököse, rendünklelkületem-nek barátja lesz, és hogy nem maradhat el az áld ' 3, melynek ily szövetségből szükségképen folynia kell." — 1857-ben V. Gryörgy hannoverai király lépett a rendbe, és elnyervén a

szokásos fokozatokat, ekkép szólt: „Most, midőn va-lódi, őszinte és boldogító örömöt érezek afölött, h o g y önök szent szövetségébe fölvétettem, kimondhatom, miszerint régi ohajtásom volt ahhoz közelebbről tar-tozni. A kőmivesség fölött nyert protectoratus nekem már nem volt elegendő, testvérükké kellett lennem.

Teljesitették kivánságomat, midőn országom min-den páholyait megnyitották előttem, és azoknak tagjává tettek. Fogadják ezért legőszintébb,

legfor-róbb hálámat azon biztosítással, hogy igyekezni fo-gok az lenni, mit önök tőlem várnak. Esedezem a világ isteni épitő-mesteréhez, hogy akaratomnak si-kert engedve mindenkor hű testvérük lehessek."

Ezután következett a nagy-páholy gyűlése, melyben a királynak átadatott a kőmiveskalapács, mint n a g y -mesteri jelvény, és ő fölsége ekkép szólt : „Ezen ka-lapácsot kedves emlékeül fogadom el azon napnak, melyben a kőmivességbe avattattam, valamint em-lékeül azon páholynak, mely engem fölvett, és azon mesternek, ki a fölvétetési tisztkedést végezte.

Fia-mat isteni félelemben és felebaráti szeretetben fogom nevelni, és ha majd szive a kellő érettséget elérte,

nem mulasztandom el őt arra figyelmeztetni, mily kivánatos önök szövetségéhez tartozni, és remény-lem, hogy ő megszeretendi szövetségüket, és i g y a welfi királyházban mindig fog élni a kőmivességérti

buzgalom."

U g y a n ezen évben vétetett föl a szász-gotha és altenburgi herczeg is. 1861-ki jan. 19-én tartatott Berlinben az elhunyt királyért agyászpáholy, mely alkalommal Olfers megnyitván N a g y - F r i d r i k kala-pácsával agyülést, az u j király az oltár zsámolyáról a következő szavakat intézte a testvérekhez : „Hall-gattam eddig , mert szertartásuk szerint a gyász-páholy tartama alatt nem szokás szólni, és azért

12

bevártam az ünnepély végét. Szándékosan jelentem meg ma önök közt agyászpáholyban, hogy megmu-tassam , miszerint, ámbár a gondviselés más állást rendelt számomra a külvilágban, a testvéri körben mégis mindig ugyanaz v a g y o k , és az is fogok radni , ha önök testvéreim, szintén ugyanazok ma-radandnak. Religio és isteni félelem az alap, melyen a kőmivesség n y u g s z i k , melynek hivatása e kettőt ápolni, és a külvilágba is átvinni. Kövessék mindig ez alapelveket, én önöknek ebben például fogok szolgálni."

Ezeket szemeltük ki a kőmivesség fejlődésének történelméből mint egyes adatokat közleményül. H a már a fölhozottak fölött szemlét tartunk, a követ-kező lehozások kétségtelenek: a) a szabadkömives társulat, mely kezdetben építészek, ügyes kőmivesek és más művészek kiképzésére alakult, később telje-sen elejtette e czélt, és más czélokat tűzött k i , me-lyeket azonban titokban tartott ; b) a társulatot illető

iratok többször elégettettek, nehogy az avatatlanok kezébe j u s s a n a k ; mi semmi esetre sem tanúskodik arról, mintha e társulat mindig jóban törte volna a fejét; c) a kőmivesek többször kivonták magukat a hatóságok tekintélye alól; sőt oly páholy, mely el-határozta, hogy gyűléseiben lázitó beszédeket nem fog tűrni, más páholyok által mint nem igazi kőmi-ves páholy megróvattatott ; d) minden tagadás da-czára, mintha politikába nem avatkoznék, csak-u g y a n politikába is vegyült ; e) a fölavatási szertar-tások közt oly critikus jelenetek is voltak, melyek-hez nem csekély bátorság volt szükséges, és me-lyet megbámultak a porosz korona-herczegben ; mi-nek e drasticus eszköz, ha a társulat csak humani-tást akar gyakorolni, terjeszteni? f) félni lehetett, hogy valaki sokat kifecseghetne, elárulhatna abból, mi a fölvételnél mondatni, közöltetni szokott, és azért az illetők borhoz folyamodtak, hogy álomba ejtsék azt, ki különben a mellék-teremben mindent, v a g y legalább sokat hallhatott volna ; g) a fejedel-mek többször eltiltották a társulatot mint veszé-lyest; ha más fejedelmek beléptek a társulatba , föl lehet tenni a társulat titkolódzó természete mellett, hogy a társulat igazi czélja soha sem volt közölve az illetőkkel, v a g y a politikai helyzetnél fogva csak ekkép gondolták magukat a trónon föntarthatni ; h) elvetve a positiv keresztenységet, oly vallást vett alapul, mely kiviil állva a dogmaticai kereszténysé-gen , minden ember vallásának mondható, aki a ke-reszténység mellett szólal is föl, szavait csak ma-gánvéleménynek óhajtja tekintetni ; ily elv nem

ve-szélyes-e az egyházra, a kereszténységre nézve? i) czélja nem kereszténységet, hanem humanitast, álános emberszeretetet terjeszteni, gyakorolni; hol ta-láltatik ez föl nemesebb értelemben ? hol jelentkezik i élénkebben, mint a kath. egyházban; minek tehát, ha csak ez a czél, oly titokszerü társulat ? Azonban a tapasztalás eléggé bizonyitja, hogy a humanitas, átalános emberszeretet, melylyel a szabadkőmives-ség és a hozzá hasonló egyéb titkos társulat kérke-dik , legkevesbbé átalános, mert csak tagjaira szo-rítkozik, v a g y olyanokat részesit jótékonyságaiban, kiket czéljainak meg akar n y e r n i , kiket terveinek kivitelére eszközül akar használni; ezen kivül mit bir a szabadkőmivesség fölmutatni humanitasi szem-pontból? Tekintve ezen pontokat, melyek a legvér-mesebb szabadkőmivesnek fejedelmi jóváhagyással is ellátott munkájából vétetvék, könnyű Ítéletet hozni a társulat szellemé ről, működéséről ; nem szük-ség tehát mindezt csak sejdíteni, gyanítani, olvassuk saját vallomásaikat régiebb időkről, adjuk hozzá a napjaink által szolgáltatott adatokat, és ki nem vak, láthatja az örvényt, mely felé az államnak szintúgy mint az e g y h á z n a k , vallásnak hajója a kőmivesség által sodortatik. — Töredékes rajzunk kiegészítése igényli, hogy a kőmivesi különféle sectákról is je-gyezzünk föl egyet-mást.

Sok ideig az angol és skót szertartás volt a fő ; mig a szabadkőmivesség Francziaországba is átül-tettetvén, a franezia kőmivesek több fokot léptettek életbe, és több csillámmal, de egyszersmind több ti-tokkal is gazdagitották a kőmivesi rendszert. A tár-sulat titkolódzó jellegénél fogva alig lehetséges ti-tokban űzött szertartásait, és igy azoknak diíferen-tiáit kijelelni, de hogy különbség létezett a külön-ben igen fegyelmezett társulatban, eléggé kitűnik a többrendü elnevezésekből, melyek a társulatban ke-letkezett felekezeteket jelzik. Az első felekezet a

„strictioris observantiae" , mely u g y látszik, a tem-plariusok szervezetét tartotta szem előtt, és három fokot, tudniillik az inas-, legény-, és mesterét fogadta el, kizárva minden egyéb fokozatokat. Ezen feleke-zetnél szokásban volt, hogy az illető egy évig volna az első, kettőig a második, és háromig a harmadik fokon, ezek próbaévek voltak, és csak ezek után avattatott mélyebben a társulat titkaiba. Ezen próba-időt csak a skót páholy dispensatioja mellett lehe-tett megröviditeni. A felekezet élén fejedelmek állot-tak, kiket tekintélyes és jó hirü kőmivesek környez-tek. „A latae observantiae" nevüektől csak csekély-ségekben tért el, de melyeket mégis lényegeseknek

— H 9 1 C.

vélt. Egy nagy fejedelem (Fridrik vagy Napoléon ?) egyesi-tette iigyan mindkettőt, de mindeddig nem igen vehető észre, hogy együtt működnének, sőt inkább még mindig óvja egyik a másik ellen tagjait. Ki az előtt ezen felekezetbe akart lépni a) alá kellett irnia az úgynevezett engedelmes-ségi okmányt, melyben az illető minden reservatio nélkül megigérte, hogy a provinciálisnak, és általa rendelendő elöl-járóknak föltétlenül fog engedelmeskedni; b) hogy kétes esetekben, kivált a „latae observantiae" páholyokat illetőleg, ezen elöljárók határozatának aláveti magát ; mindazt, mi reá bizattatik, véghezviendi, soha se vizsgálván, mily szándékból és mily czélból származik az ; c) mindenre nézve a legmé-lyebb hallgatást fogja megőrizni, senkivel sem közöl semmit, kivévén strictae observantiae testvéreit ; az elöljárók enge-delme nélkül kőmivesi levelezésbe nem bocsátkozik, az ezt illető, bárhonnan jövő leveleket az elöljáróságnak kézbesiti, és ettől várja az utasítást, mily szellemben válaszoljon ; d) hogy az elöljárók által hozott büntetéseknek készségesen aláveti magát. Ezen felekezetnek feje báró Hund volt, ki egyszersmind meg vala győződve, hogy a kömives-társulat folytatása a templariusok rendének. (Vége köv.) Pollák.

I

EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.

P E S T , febr. 4-én. (1864 dec. 8-ika s az antikatholi-kus sajtó olvasó.) Roma locuta, alea jacta. A világ nyugha-tatlanul várta, mit fog a szentszék a septemberi szerződés-hez szólni ; előre találgatták, mily szellem mily bátortalanság, levertség, mily mea culpa fog kiríni azon okmányból, mely a szentszék kényelmetlen, tarthatlan állását, zavart helyze-tét fogná a világ előtt bevallani vagy palástolni ? íme itt a december 8-ika, itt a felelet ! Mennyire meglepettek a min-denttudó sajtó hősei ; feleletet vártak de ilyenről nem álmod-hattak ; mea eulpát várt, kapott tua maxima culpát : megle-petve vette a világ a napilapokat kezébe s alig hisz szemei-nek, midőn az encyclicat olvasta ! miért ? mert nem ismeri, mert félreismeri a szentszéket ! Nem lepettek meg a buzgó katholikusok, kik a szentszéknek tizennyolczszázados szi-lárdságát, a nyílt s alattomos, subtilis s vastag tévtanok elle-ni kérlelhetlenségét a történelemből ismerték, s feledelle-ni nem akarták ; meglepettek azok, kik a szentszék számára a halál-harangot meghuzandók a kötelet már kezükben tartották;

de nem lepettek meg azok, kik az üdvözítő szavaira : et por-táé inferi non praevalebunt adversus eam — és ecce ego vo-biscum sum omnibus diebus többet építenek, mint bármily alkotmányos miniszter szavaira, mint bármily korunkbeli legmagasb szentesítéssel ellátott szerződésre. — Quae de Se-ptem totum circumspicit orbem — montibus, imperii Roma Deûmque locus !

Igazán mégis csak furcsa a világnak sorsa ! Van Európának egy beteg embere, különben elismert, gyá-molított hatalom, ki még néhány százezer szuronynyal ren-delkezik, s hatalmas területnek ura ; ez szólhat, kiabálhat, senki sem törődik vele, a sajtó emberei föl sem veszik ! s van Európának egy öreg uralkodója, kinek birtoka alig ér fei némely magyarországi vármegyével, kinek alig van né-hány test — és csendőre, ki péterfillérekből tengődik, kit annyira el nem ismer az európai dictatura hatalomnak, hogy

tudta s beleegyezte nélkül, de illo sine illo szerződéseket kötnek, javait elcserélgetik, elcsenegetik, még kertecskéjé-ről is alkudoznak, kit annyira elgyengültnek tartanak, hogy halálát s ezzel hatalmának összeroskadtát mindennap várják, jósolgatják ; s ime midőn most övéihez szól, midőn szavát a korunkbeli tévtanok ellen fölemeli, feljajdul a vén Europa ; a halálharang helyett fölötte, magukra vészharangot húznak, epéskednek, fenyegetödznek, az ötödik nagyhatalom képvi-selői a sajtó emberei ; miért ? mert szólni merészelt, mert kár-hoztatni merészli a sajtó vérével táplált s ápolt kedvencz eszméit a világnak; igazat mondott, fejét betörni a k a r j á k ; haragusznak, — hogy szólt ? nem, hanem mert igazat szólt : tu t'en fâches, j'ai donc raison, haragudjál, nekem igazam van ; rosz néven veszik, hogy nemcsak nem akar meghalni, de még nem is beteg ; jajgatnak, mert beteg tagjaikat érin-tette. Utque jacens ripa deflere caystrius ales — dicitur ore suam deficiente necem.

A szentszék nyíltan határozottan szólt, de ellenségei ily föllépést tőle nem vártak ; s valóban furcsa, hogy mig a világ oly szilárd jellem előtt, mely a körülmények által nem engedi magát hivatásától s kötelességétől eltántorittatni, s határozottan felszólal az igazságtalanság ellen, meghajlik s neki elismerést szavaz, tiszteli mert impavidum feriunt ruinae:

kilenczedik Pius ellen kiabál, gyanúsítgat, rágalmaz ahelyett hogy elismerné nagy jellemét, érezszilárdságát, tántoríthat -lanságát, hogy elismerné, miszerint a tizenkilenczedik szá-zad ügyes diplomatái benne emberükre találtak, kit semmi uton, semmi szin alatt félrevezetni nem lehet, ki magasztos állása kötelmeit az utolsó pontig hiven betölti, ki egy haj-szálnyit sem enged azon igazságokból, melyeknek képviselő-je, s letéteményese, ki a világ hatalmasaitól elhagyatottsá-gában is szembeszáll az igazságtalansággal, szemére lobbant-ja a jogtalanságot a föld hatalmasainak, ki rettenthetlen.

Mondjuk inkább : sed nisi peccassem, quid tu concedere pos-ses? Materiam veniae sors tibi nostra dedit. (Folyt.) Cs• N.

KALOCSA, (Folyt.) A jelen 1865 év már egy áldoza-tot szinte elvitt tőlünk, boldogult T a r y X a v. F e r e n c z kanonok s prépostban. Áldásos volt az élete, jó szívű ember volt, jeles tehetségű, tevékeny és supra modum jótékony a szegény iskolások iránt. Szegeden becsületes házból születve, iskoláit ottan jeles előmenetéllel végezvén, a kalocsai főme-gye részére felvétetett, s kitűnő kispap volt. 1833-ban Po-zsonyban országgyűlés alatt főpásztora megbízásából m. Jor-dánszky Elek által szenteltetett pappá. Csakhamar mint ka-locsai káplán, s karpap működött, s nem sokára az érseki udvarban, hol fokonkint emelkedő hivatalokban három érsek alatt szolgált. A mostani nm. főpásztor őt kanonoknak elő-terjesztvén, mint ilyent városi plébánosnak tette, hol tiz éven felül fáradhatatlanul működött. A mult szünnapok alatt cus-tosnak lévén beigtatva számos számadások s egyéb teendők vártak benne erős munkást, s tevékeny végrehajtót. Teen-dőiben sok buzgalmat fejtett k i , szép jellemvonásai közt a kiapadhatatlan jótékonyság volt, kivált, mikint emiitők, az iskolások iránt ; kit könyvvel, kit ruhával, kit tartási dij-jal látott el, sokaknak pedig megengedte bizonyos napon, hogy hozzá jővén leczkéiket felmondják. Mint kanonok több tanonezot tartott házánál, néhányért pedig a convictusban fizetett. Ennek fejében a j ó ur magára keveset fordított.

Asz-12*

tala illendő volt, s alkalmilag tudta jó czélra használni a ven-dégszeretetet, de butorozata s méginkább ruhája oly egyszerű volt, amint csak állása engedé. Amit valakinek adott, szívesen adta, kiki látta, hogy örül mikor jót tesz. Egyik káplán-jának, midőn kiment, asztali csinos ezüst eszközöket aján-dékozott, s Csak az Isten tudja, kinek mit adott, mert ez nála igen alkalmilag, s lárma nélkül ment, úgyhogy sem nem kér-dezte az ember, sem nem tudta, hacsak esetleg reá nem akadt, könnyebb volt a lelkének, ha valakinek valamit ad-hatott. Kispap korunkból emlékszünk, ha már egy pár almát vagy szép körtvét adhatott, öröme volt benne. Midőn plébá-nos lett, a pusztai iskoláknak valódi apostola volt. Midőn be-állt a próbatétek ideje, elindult hajnalban, s csak a késő estve vetette haza a távollevő szállásról, ott az iskolában töltötte az áldott napot, s megelégedett, ha valami rögtönzött szállási étellel látták el, vagy néha alig kisült kenyérrel kínál-ták. Amüy buzgó volt az iskolák iránt, ép oly jótékony a tanitók iránt, kikkel évenkint pásztori szeretetének adomá-nyait érezteté. Mennyi könyvet, képet, olvasót osztott szét, számát nem tudhatni. A házasfelek vetekedéseiben nagy részvéttel működött, hogy a kölcsönös sebeket kölcsönös sze-retettel orvosoltathassa. A rendnek fentartása végett a helyi polgári hatóságokkal számos levelezése volt. Bosszút nem is-mert, haragot tartani nem tudott. Kedélye vidor volt, társal-gása eleven, és tiszteletadása nála alább állok iránt is pél-dásan megelőző, a kevélységet nem ismerte, nyájas beszéd-jével jó kedvet kölcsönzött mindenkinek. Voltak bizonyos papi foglalkozások, melyeket különösen szeretett, ilyen volt az iskolakedvelésen kivül az első szent áldozás. Erre már előre készült a pusztai és városi tanitói kar, a gyermek ör-vendett. Áldozó-csütörtök napján szokta őket az Ur oltá-rához vezetni. Ekkor kellett öt látni! Azon természe-tes , papi, atyai, tagjártatásán olvasható öröm, mely egy jó papi sziv tulajdona, az egész embert elfogta. Egy

deszkaivre készített felírás s számos csillogó lámpák, főtem-plomi zenekar s más egyéb készületek által fokozta a gyer-mekek örömét. Ily alkalomkor felszólalásai elevenen nö-velték saját örömét és a jelenlevőkét is. A visszatérő gyermekeknek udvarán osztotta a reggelit és emlékké-pet, de ezt mind oly elevenséggel, igénytelen benső-séggel, mint lélekben valóságos atyjok. Az Immaculatának declaratioja 1855-ik május 6-kán és következő napokban az ő plebánossága alá esett, estvénkint tartott ájtatosságiban s a hivek valóban meleg részvétében egészen átszellemült.

1854-ben a Boldogasszony sz. szive társulatának főünnepé-lyén nm. érsekünk sz. miséje mellett a plébániai templomban ezen társulatnak uj életet iparkodott kölcsönözni, s mindig szívesen végezte ezen társulatnak sz. miséit, s amit tenni kellett. Mikor kereszteket, iskolákat szentelt, teljes örömé-ben volt. Az urnapí körmenet díszére sokat fordított. Meg-említendő, hogy az Ur Epiphaniaját különösen tisztelte. E nap rendesen nagy sz. misét tartott, mint plébános az igaz hitre való meghivást és Jézus istenségének kinyilatkoztatását, amint megérdemli is, magasztalta, s az ur Isten kegyes üd-vözítőnk hív szolgáját épen in Vigília hivta meg s azon ün-nepen vittük testét a sírboltba, melyen ő híveit az Ur imádá-sára mint lelkipásztor szokta meghivni. Fölebbvalói iránt szívből engedelmes volt, az érseki udvarban fiúi

odaenge-déssel szolgált, az uralkodó háznak pedig egyenes lelkű s legőszintébb híveinek egyike volt, ő szívből dolgozott és ha-tározott ember volt, megelégedett azon öntudattal, hogy azt megtette, mit szive sugallott neki. Még dec. elején a consisto-riumban ült, mert examentöl, consistoriumtól nem tartotta öt könnyen vissza valamely akadály, már más látta rajta, hogy baja van, de ő erősen tartotta magát. Azonban kényszerült szobájára szorítkozni, lassankint vizbetegség jelentkezett, a fekvés által fekélyes sebei keltek. Az uj évre felvette a szentségeket. Januar 5-én reggel kapta az utolsókenetet, s nyugodtan adta át lelkét az Urnák. Temetése olyan volt, mi-nőt egy ily jó pap, és sokáig volt plébános, ily átalán szere-tett és jótékonyságáról országosan ismert ur méltán megér-demelt. Nyugodjék békében ! A jó tanonczok, (jelenleg is öten voltak házában) imái fölhatottak az égig, s megadja az

Ur szolgájának a koronát, melyet az őt szeretőknek öröktől ké-szen tart. — Amidőn az ur Isten bennünket igy meglátoga-tott , s testvéreink egyrészét magához vette, adott uj mun-kásokat is, kik a lemult 1864 év folyama alatt szenteltettek föl. Heten meghaltak, kilenczet adott az Isten amint követ-keznek: Szülik József, Vlahovics Móricz (felszenteltettek mártius 9-kén) Rezsnyák János (23. május.) Wiederkehr József, Martin József, Ribovicz András, Mihályi András, Hippich István (julius 26.) Schinko Mihály (august 29.) Az Isten lelke legyen velők, s valamint a seminariumban pél-dás ifiak voltak, legyenek mint kezdték plébánosaik megelé-gedésére, hiveik üdvére, s a főpásztornak örömére. Ez évben egy munkást vesztettünk el, ime ma Jézus szent neve ünne-pén kettőt (Tomcsányi János, Kopper György) adott az Is-ten a főpásztori kezek reátétele által. Legyen e kézreáté-tel foganatos és üdvös síron innen síron túl. Tu es sacerdos secundum ordinem Melchisedech in aeternum. — Végül azon örvendetes tudositást írom, hogy sz. Erzsébet utáni vasárnap nálunk a növendékek mind sz. László társulat tagjai lettek s igérik, hogy ha rajtok lesz a sor, ezt előmozdítani soha sem szünendnek meg. Másrészt tudomásul adjuk azoknak, kik a Vogel Máté-féle népszerű legendák magyar fordításának kiadásáról akarnak tudni. A nyomdászszal tett érteke-zés folytán e munka jelenleg 5000 példányban fog nyo-matni, nagy negyedrét, jó papírral, nagy betűkkel két

Ur szolgájának a koronát, melyet az őt szeretőknek öröktől ké-szen tart. — Amidőn az ur Isten bennünket igy meglátoga-tott , s testvéreink egyrészét magához vette, adott uj mun-kásokat is, kik a lemult 1864 év folyama alatt szenteltettek föl. Heten meghaltak, kilenczet adott az Isten amint követ-keznek: Szülik József, Vlahovics Móricz (felszenteltettek mártius 9-kén) Rezsnyák János (23. május.) Wiederkehr József, Martin József, Ribovicz András, Mihályi András, Hippich István (julius 26.) Schinko Mihály (august 29.) Az Isten lelke legyen velők, s valamint a seminariumban pél-dás ifiak voltak, legyenek mint kezdték plébánosaik megelé-gedésére, hiveik üdvére, s a főpásztornak örömére. Ez évben egy munkást vesztettünk el, ime ma Jézus szent neve ünne-pén kettőt (Tomcsányi János, Kopper György) adott az Is-ten a főpásztori kezek reátétele által. Legyen e kézreáté-tel foganatos és üdvös síron innen síron túl. Tu es sacerdos secundum ordinem Melchisedech in aeternum. — Végül azon örvendetes tudositást írom, hogy sz. Erzsébet utáni vasárnap nálunk a növendékek mind sz. László társulat tagjai lettek s igérik, hogy ha rajtok lesz a sor, ezt előmozdítani soha sem szünendnek meg. Másrészt tudomásul adjuk azoknak, kik a Vogel Máté-féle népszerű legendák magyar fordításának kiadásáról akarnak tudni. A nyomdászszal tett érteke-zés folytán e munka jelenleg 5000 példányban fog nyo-matni, nagy negyedrét, jó papírral, nagy betűkkel két

In document Religio, 1865. 1. félév (Pldal 93-101)