P a r l a m e n t á r i s világban élünk, p a r l a m e n t á r i s műszavat használunk. A pápa encyclicája az egy-ház napirendjére Jcitüzte a társadalmi kérdést ; és az egyház addig n y u g o d n i nem fog, mig a modern tár-sadalom e nagy kérdését meg nem oldja. A megoldás siker üléséről kezeskedik az egyház m ú l t j a . Az egy-ház 19 század a l a t t sok társadalmi kérdést megol-dott m á r ; megolmegol-dott minden kérdést, melylyel vi-lágtörténelmi ú t j á b a n találkozott. Megoldotta a rab-szolgaság nagy t á r s a d a l m i kérdését, melyet a Krisz-t u s előKrisz-tKrisz-ti ö-világ a KriszKrisz-tus u Krisz-t á n i u j világra gyá-szos örökségkép, megoldatlan t a l á n y k é n t hagyott.
Megoldotta az emberinem nagyobb fele, a nőnem és gyermekkor emberi j o g r a való fölemelésének, egyen-jogositásának és rabszolga helyzetéből való eman-cipatiójának szintén t á r s a d a l m i kérdését. Megol-dotta, hogy m i n d e n t összefoglaljunk, a kérdések kérdését, — azt, hogyan kell b a r b á r népeket civili-sálni és a civilisatiót minden viszontagságok közt ö O f e n n t a r t a n i . E mellett tanúskodik az emberiség
tör-ténete ; ezt m u t a t j a , oly kézzelfoghatólag, hogy csak az nem látja, a ki szemét behunja, azon világtörté-nelmi tény, miszerint addig terjed a civilisatio, m e d d i g az egyháznak Krisztus evangéliumát és en-nek áldásait elterjeszteni sikerült.
A modern t á r s a d a l m i kérdés a keresztény tár-sadalomnak belügyi kérdése. T á r s a d a l m u n k a keresz-t é n y civilisakeresz-tio alapelvein nyugszik. Nem keresz- theolo-gus, hanem testestől lelkestől philosoph-államférfiu, b. Eötvös, kiből bizonyára a korszellem szokott be-szélni, mondta, hogy : „A családtól kezdve fel azon m a g a s a b b viszonyokig, melyek nemzeteket csatol-nak össze, keresztény eszmék körében mozgunk.t t
Még egyszer t e h á t : t á r s a d a l m u n k a keresztény
ci-vilisatio alapelvein nyugszik. Ez tény. De az is t é n y , hogy t á r s a d a l m u n k n a k baja, nagy baja van, melynek neve t á r s a d a l m i kérdés. A keresztény civilisatio léte v a g y nemlétének, a keresztény t á r s a -dalom f e n m a r a d á s a vagy feloszlásának kérdése van feltéve. Nem azért, mintha t a l á n valami külellen-ség, m i n t h a talán nem-keresztény, b a r b á r népek be-törő áramlata, vandál-, t a t á r - , török-hordák pusztí-tása fenyegetné, nem ; az ellenség bent van i n t r a Illiacos muros ; a keresztény civilisatiót önnön fiai-nak meghasonlása, egymáselleni testvér-harcza ké-szül megdönteni. Altalános szédelgés szálta meg a szellemeket. Az eszmék összebolyolódtak és bábeli zűrzavarban kovályognak az emberek nagy részének fejében és feje körül. A roszat jónak, a j ó t rosznak m o n d j á k és a tévelyt egyenjogositják az igazsággal.
A mit a civilisált emberiség egy része erős meg-győződéssel üdvösnek t a r t és halálig kész védel-mezni, azt a másik rész, ha szenvedélyek nem izgat-ták fel, egyszerűen csak el nem ismeri üdvösnek, ha pedig közbejön a szenvedélyek uralma, akkor egy-szersmind gyűlöli, üldözi, p u s z t í t j a és letiporni tö-rekszik. Az eszmék és szenvedélyek e z ű r z a v a r á b a n azután fellépnek a Nérók és Herostratusok, kiknek élet-eleme a zavarosban halászni s a keresztény ci-vilisatio épületének lángjaival kivilágítani önző di-csőségök p á l y a f u t á s á n a k átokkal, vérrel fedett utait.
Felhasználják az eszmezavart. A szó féktelen sza-b a d s á g á t kiaknázva, ragyogó ékesszólással, köny-vekben és könyv nélkül, irott és élőén elhangzó szó-a r szó-a d szó-a t t szó-a l elárszó-asztják szó-a nép fejében szó-az Isten eszmé-j é t s a sziklaszilárd I s t e n - t u d a t fölé iszapot r a k n a k le, lerakják a föld sarát, az anyagias gondolkozást, mely elfojt minden szellemi életet, elfelejteti a nép-pel isteni eredetét és rendeltetését, elfelejteti vele Isten Ítéleteit és az örök életet s a r r a viszi, hogy
10
boldogságát itt a földön, és pedig az anyagiakban, keresse s mindent letiporjon maga előtt, a mi ábránd-j á n a k földi paradicsomába vezető útábránd-jában öt aka-dályozza. íme a socialismus, communismus és nihi-lismus eredetében, lefolyásában és czéljában. Ere-dete, az Isten, szellemi világ és öröklét t a g a d á s a ; le-folyása, a kereszténység által az Isten, szellemi világ és öröklét eszméjére alapított társadalmi viszonyok fokozatosan haladó lerombolása; czélja, — a fenn-álló társadalmi rend általános ,tabula rasa'-ja, a megtestesült nihilismus, — Hartmann agyrémének megvalósítása.
E társadalmi baj mint rákfene mindinkább terjed s napról napra mélyebben eszi be magát be-teg társadalmunk testébe és valamennyi szerveibe.2) A monarchiákban élő népekkel a zavarosban hálá-szó forradalmi szellem mindinkább elhitetni törek-szik, hogy Eldoradójukat csak a köztársasági for-mákban lelhetik meg; a köztársaságokat pedig az anarchia örvénye felé tereli, Francziaországban épen u g y mint Amerikában, — közben-közben rendezve, à la Garzia Moreno stb., egy kis elnök-gyilkolást, vagy petroleumos párisi kivilágítást. Ez az állami élet, a politika társadalmi kérdése. — Atheus non nascitur sed fit. Az embereket a vallástalanságra nevelik.
Fac me talem, talis ero. Az eszmezavar hullámain gőzerővel előre törtető felforgatás szelleme behatolt
a nevelési ügybe, megdönteni törekszik mindenütt az eddigi keresztény nevelési rendszert; kátét, bib-liát, papot, feszületet, szóval a vallást, hol rohamo-san, hol quasi aliud agendo lassan-lassan kiszorítja az iskolából, s a nevelést és oktatást eddigi keresztény irányából más ú t r a tereli. íme a nevelés- és közokta-tási ügy társadalmi kérdése. — A világforradalom szelleme felhat a legmagasabb viszonyokig, a köz-ügyekre feltolni igyekszik a hitvallástalanság közö-nyét, szóval az államot elszakítani törekszik az egy-háztól. íme a társadalmi kérdés harmadik alakja, ime a vallásügy társadalmi kérdése. — A felforgatás szelleme befészkelni akarja magát a társadalom gyö-kerei közé, behat a családi életbe s ott felforgat m i n d e n t : a házasságot megfosztani igyekszik vallá-sos jellegétől, és a magasabb felbonthatlan erkölcsi szövetséget az adás-vevési szerződések színvonalára törekszik lesülyeszteni ; munkás és munkaadó, ur és cseléd közt a viszonyt csupán az anyagi haszon
2) „Sed ea, quae tunc (szent atyánk első ap. körlevelé-ben) deploravimus mala, uspue adeo brevi increverwit, ut rursu8 ad vos verba convertere cogamur." Leo XIII. Litt, encycl. ddto 28. Dec. 1878.
szempontjából, és pedig annak anyagi haszna szem-pontjából, kinek akaratát a pénz döntő tényezővé teszi, tehát az u r és munkaadó anyagi érdekének szempontjából fogván fel, az összes keresztény tár-sadalmi rendet megtámadja, a munka és tőke közt élethalál-harczot kelt, a társadalom osztályait egy-másellen uszítja s igy állandósítja azon társadalmi állapotot, melynek neve, bellum omnium contra omnes. És ez a társadalmi kérdés szoros értelemben.
A kath. egyházon kivül e bajokkal szemben csak-nem annyi orvos van, a hány ember; csakcsak-nem annyi mentő-eszme, a hány fej. De hogy még a mentő esz-mét az egyházon kivül senki sem találta fel, mu-t a mu-t j a a baj növekvése, az állapomu-tok elmérgesedése.
Katholika egyházunk soha sem szűnt meg a tár-sadalmunkat emésztő bajok okaira és gyógyszereire r á m u t a t n i ; csakhogy a világ bölcsei nemcsak nem hallgattak szavára, sőt azt elfojtani, hatályában kor-látozni, tekintélyétől megfosztani igyekeztek, vagy legalább is agyonhallgatni szerették.
Most már e tekintetben egy kicsit észre térni kezdenek az emberek, kivált a kik gondolkodni szok-tak, és a hatalmasok. A pápaság imposans szelle-mi tekintélye, kimagasodva szelle-minden ephemer tudá-kos vélekedés, minden mulandó állami hatalom fölé, az örök igazságok egyszerű fenségével kimondja a jelszót :,Motos praestat componere fluctus'; kitűzi az egyház korszerű működésének napirendjére a társa-dalmi kérdést s az igazság napjából merített fénysu-gárakkal megvilágítja a társadalmi élet örök elveit a pessimismus sötét ölébe hajló világ szemei előtt.
XIII. Leo encyclicája nem ,földi láng'. Az örök eszmék hónából társadalmi bajainkra eső, társadal-mi eszmezavarunkat tisztázó fénysugár az. Lumen de coelo. Igy nem szólhat csak a pápa. Az egész világnak imponál. A kiknek nem tetszik, eltörpül-nek előtte ; nem érik fel. A kik megértik, meghó-dolnak előtte. Magasztosabban és üdvösebben az egyház az u j évet nem kezdhette. A társadalmi kér-dés egész nagyságában ki van tűzve az egyház napi rendjére. Nincs hatalom, mely azt onnan leszorít-hatná. És meg lesz oldva az, bár csak Isten t u d j a mikor, de meglesz oldva. Az egyház életét nem per-czek és órák, hanem századok és korszakok szerint méri. Ha egy egész korszakot szentel is az egyház a társadalmi kérdésnek, mégis megoldja azt, mint sok más, korszakot alkotó kérdést. Az államokat s a társadalmat ugyanazon erő t a r t j a fenn, mely al-kotta. A ker. társadalmat az egyház alkotta : tehát képes azt megmenteni is és fenntartani. (Vége k.)
75
A z i h l e t é s .
(Vége.)
A kiválasztott népnek adott kinyilatkoztatást elökészité Isten azon nép törzsatyáinak rendkívüli vezetése és nevelése által, melynek azután akarta magát kinyilatkoztatni; kinyilvánította ezek előtt akaratát külső jelekben és belső szózatokban, lelke-sité őket akaratának teljesítésére fényes Ígéretek
által, és ebben állott az Izraeliták ősatváinak adott 7 %/
ihletés.
A mint ezek utódai a tett Ígéretek szerint any-nyira elszaporodtak, hogy egy népet képeztek, kiilde Isten hozzájok egy férfit, a ki e népet megalkossa, s mint szabad embereket a szolgaság országából ki-vezesse, nekik az arábiai pusztában tett vándorlá-sokban vallási és politikai viszonyaikat illetőleg törvényeket szerezzen, és igy őket az igéretíoldének elfoglalására elökészitse. E férfiú Mózes volt, s a vele, mint vallásalapitóval közlött ihletés nem csu-pán egy család boldogitására irányult, mint a pat-riárcháknál, hanem kiterjedt az egész népre és an-nak igényeire. Ezen ihletést és Mózes törvényeit a Pentateuchus tartalmazza. Azonban bármily tökéle-tes volt a Mózes által alapított vallás és törvény a választott nép megalkotására, mégis idők folytán, midőn e nép más néppel j ö t t érintkezésbe, szüksé-séges volt e vallást és törvényt többszörösen bőví-teni és értelmezni. Mindezt előre látta Mózes és megjövendölte, midőn Jehova igy szól hozzá : „Pró-fétát támaszt neked a te Urad Istened nemzetséged-bői és atyádfiai közöl, mint engem; azt hallgassad.a
(Deut. 18. v. 15.) Ez az ó szövetségi profetismus (látnoki tiszt, szerep,) mely Mózessel veszi kezdetét és folytattatik Jósue, és a többi, Isten által lelkesí-tett férfiak egész sora és serege által ; az ezekkel közlött ihletés ismét u j alakban jelenik meg a tör-ténelemben.
E kinyilatkoztatások azon czélból voltak csu-pán egy népnél letéve, hogy a vallás eredeti alap-igazságai a különféle nemzeti vegyüléktől menten, megóva terjesztessenek és fejlesztessenek. Nem volt tehát más nép kizárva amaz igazságokban való rész-véttől; sőt Istennek Izrael törzsatyáihoz intézett Ígérete már magában foglalta azt is, hogy tőlük, az izraelitáktól fog minden népre az áldás kiáradni.
(Gen. 12. 3. v.; 18. 18. v.; 22. 18. v.) A próféták is-mételték ez Ígéretet és élénk színekkel ecsetelték az áldásokat és az Isten gondoskodott arról, hogy is-meretessé legyen a népek előtt, miután a
zsidóné-pet csodálatos vezetése által minden keleti, sőt a leghatalmasabb európai néppel is érintkezésbe hozta, nem azon czélból, hogy a zsidónép más néptől ta-nuljon valamit, — a mint valóban keveset, vagy épen semmit sem sajátított el azoktól, — de igenis azért, hogy a kinyilatkoztatott igazságok kincsével a tévhit és hitetlenség sokféle szörnyeinek ellenáll-jon s ezekre a népeket figyelmeztesse.
Miután a zsidónép küldetését teljesitette, az igéret is beteljesedett. Izraelből nagy áldás aradott ki minden népre, — Istennek egy ujabb kinyilat-koztatása, nein egyes emberekhez, vagy egy kivá-lasztott néphez, hanem az összes emberiséghez ; — és már többé nem ihletett egyének által, hanem Jé-zus Krisztus által, ki Isten öröktől fogva s időben emberré lett. (V. ö. sz. J á n o s evang. I. rész. 1 —18.
vv.) Ez a keresztény kinyilatkoztatás. Ebben nem-csak t u d t u l adattak az eddig ismeretlen, legfonto-sabb igazságok, hanem kinyilváníttatott az is, a mire az eltévedett, alásülyedt emberiségnek legna-gyobb szüksége volt. Az üdvösségnek, a bűnök meg-bocsátásának, az örökéletnek örömhíre, evangeliuma.
Emez evangéliumot Judaeában az Üdvözitő maga hirdette, és annak minden nép között eszközlendö terjesztésére választott egyes férfiakat, kiket e hi-vatás betöltésére különösen előkészített s nevelt és megveté alapját ama nagy, és minden hivő népet magában foglaló intézménynek, az egyháznak. (L.
sz. Mát. 16. 18. v . ; 28. 18—20.) E nagy munka si-keres si-keresztülvitelére megígérte Jézus Krisztus
O D
apostolainak láthatatlan segélyét a Szentlélekben.
(V. ö. sz. János 14. 16 v.; 17. 26. v.) Ezen igéret folytán az isteni ihletés egész teljét érte el s u j a b b viszonyok között nyilatkozik, melyekről mostan szólunk.
Az apostolok Krisztus Urunk szájából vették az evangéliumot, s azonfelül az u j tan főbb pontjait illetőleg külön is oktattattak Krisztus Urunk által.
Ismerték továbbá, mint legközelebb érdeklettek Is-ten országának egész tervét, nekik tehát a reájok bizott vállalat kivitelére nem azon isteni ihletésre (felsőbb segélyre, kegyelemre) volt szükségök, mely-re Mózesnek és a prófétáknak,kiknek az vala felada-tuk, hogy eddigelé előttök ismeretlen tant hirdesse-nek. Ennek daczára szükségök volt az apostoloknak a felsőbb segélyre, és pedig több szempontból és körülménynél fogva, melyek okáért e segély szá-mokra meg is lön igérve.
Az apostolok Krisztus Urunk tanát és tetteit természetes, értelmi képességökkel fogták fel, s e
10*
képességök nem vezette őket félre. Az apostolok to-vábbá azon időben, midőn Krisztus Urunk által ok-tattattak, mitsem jegyeztek fel, miképen maga a Mester sem tett semmit irásba, — emlékükből tehát egyes dolgok kisiklottak ; de épen azért lön nekik inegigérve, hogy vigasztalójuk, a Szentlélek, min-denre megtanítja őket, és mindarra fogja figyel-meztetni, mire Mesterük őket oktatta. Az apostolok továbbá a Krisztus Urunk által velők közlött tanok-ból némely igazságot nem értettek, másokat hely-telenül fogtak fel, és épen azért szükségesnek látta az Üdvözítő őket újból tanítani és tanítása végén kénytelen volt a Mester bevallani, hogy „még sok közölnivalója van, de most el nem viselhetik, ha azonban az igazság Lelke megjelenik, ez bevezeti az apostolokat minden igazságba, mert nem magától fog szólani, hanem a mit hallani fog, azt fogja mon-dani, és a mi történni fog, azt fogja megjövendölni.LL
Ez által jelezve van amamélyebb ismeret, mely a kereszténység történelmi fejlődésével együtt ha-ladt, s mely a Szentlélek vezérlete alatt áll, melyről az Apóst. csel. könyvében több példát találunk fel-jegyezve. (L. Ap. cs. 10. 10. v. skk. ismét 16. 6 —
10. v . ; II. Cor. 12. 1—5. v . ; ad Gal. 2. 2. v.) — Az apostoloknak végül szükségök volt, nagy vállalatu-kat illetőleg, nemcsak rendíthetlen bizalomra, hanem amaz üldöztetésekben, melyek reájok vártak, bá-torságra és a beszéd adományára (donum linguarum) is. Kellett, hogy e tulajdonokkal is felszerelje őket a Szentlélek : „Mikor átadnak titeket, (értsd a tör-vényszéknek), ne gondolkodjatok, miképen és mit szóljatok; mert megadatik nektek azon órában, mit szóljatok. Mert nem ti vagytok, a kik szóltok, hanem Atyátok Lelke az, ki bennetek szól." (Sz. Máté 10.
19—20. v. és Lukács 21. 14—15. v. és J á n o s 16.
8—11. v.)
Ebben állott az apostolok ihletése tekintettel arra, hogy nekik az evangéliumot szóval kellett hirdetniük. Arra, hogy az apostolok az evangéliu-mot irásba foglalják és igy terjeszszék, nem volt parancs, és épen azért semmi ígéretet nem tett az Űdvözitő e tekintetben.
De a kereszténység terjedett és igy, nagyon természetesen mutatkozott ama szükség is, hogy az evangelium irásbafoglalva terjesztessék. I g y jöttek létre az apostolok iratai, melyeknek szerkesztésében az apostolokat, minden ilynemű parancs és Ígé-ret hiányában is, a dolog természetéből kifolyólag, épen ugy ihletteknek kell t a r t a n u n k , mint ihletve valának a Szentlélek által akkor, midőn az
evangé-liumot szóval hirdették : „Quid est s. scriptura, nisi quaedam epistola omnipotentis Dei ad suam creatu-ram", irja sz. Ágoston. (In Ps. 90. sem. 2. 1.)
A római kath. egyház tanát „A szent könyvek isteni eredetéről", ha főt. szerkesztő ur megen-gedi,*) egy későbbi czikksorozatban fogom a nagy-becsű ,Religio' hasábjain tárgyalni. Dr. L.
Bossuet egyházi szónoklatának jellemvonásai.
(Folytatás.)
I. Bossuet alapos elökészültsége által megszerezte ama képességet, mely szükséges arra, hogy valaki hires szónok le-gyen. Kiváló figyelmét azon könyvre fordította, melyet sz.
Ambrus „a pap könyvének" nevez, — a szentírásra. A mint életirója, Bausset bibornok beszéli, kis korától fogva a leg-nagyobb örömmel foglalkozott a szentirással. Midőn társai mulattak, Bossuet lelke a szentirásba mélyedt. Sokszor is-mételte sz. Jeromosnak Nepotianhoz intézett szavait : „Soha-sem menjen ki kezedből ezen isteni könyv." Nulla dies sine linea. Egy nap sem mult el anélkül, hogy Bossuet bibliájának szélét jegyzetekkel nem gazdagította volna. Daczára annak, hogy majdnem könyvnélkül tudta az egész szöveget, mégis mindig újra átolvasta és mindig uj anyagot talált az elmél-kedésre. Különösen szerette az újszövetséget. Ugy tekin-tette azt, mint az ájtatosság és bölcsesség forrását. Kiaknáz-hatlan bányáját találta itt Jézus személyes jelleme, beszédei, hasonlatai s életének minden körülményei fölötti elmélkedé-seknek. Semmi sem kerülte el figyelmét, a legcsekélyebb kö-rülményeket sem hanyagolta el, és azonnal olvasás közben feljegyezte az üdvös gondolatokat. Ha valamely hitczik-kelyről kellett szónokolnia, legelőször is szentirását nyitotta fol és oly figyelemmel olvasta, mintha sohasem látta volna.
Ez azonban kevésbbé olvasás, mint inkább elmélkedés volt azon czélból,hogy a tárgyalandó igazságokat annál mélyebben vésse szivébe. Akár a chorusban volt, akár pedig utazott, mindig lehetett észrevenni, hogy kezében — inkább becsukva mint kinyitva — hordja az evangéliumot és egészen el van mélyedve az elmélkedésbe. A szentírás e folytonos tanulmá-nyozása Bossuet számára egyszersmind szünetnélküli imád-ság volt, mert mindig Ahhoz vonzotta, ki a szent szerzőket inspirálta. E gyakorlatán oly szeretettel csüggött, hogy csak bizonyos nemű erőszakkal válhatott meg tőle, mikor a tár-sadalmi élet ügyeivel és kötelességeivel kellett foglalkoznia.
Soha sem indult valamely, hacsak két óráig is tartó útra anélkül, hogy kocsijába be nem tétette volna az u j szövet-séget és a breviárumot. Szokása lassanként oly szigorú sza-bálylyá változott, hogy minden lakásában, akár az udvarnál, Párizsban, akár a vidéken, Íróasztalán mindig egy szentírás-nak és concordantiászentírás-nak kellett feküdni. „Én enélkül nem is élhetnék", szokta volt mondani. A zsoltárok magyarázatá-hoz mellékelt előszavában mondja, hogy megöregedni és meg-halni akar a szent könyvek mellett.1)
A szentírás kincseit mindenekfölött becsülvén, több-ször feddőleg nyilatkozott a pogány szerzők utánzásáról, kik-nek fényes tulajdonai, az ö nézete szerint, csakis arra
szol-*) Szívesen vesszük. Szerk.
') L. Sclileininger, Predigtamt, 96. 1,
77 gálnak, hogy egy kizárólagosan érzékies cultusnak emlékét idézzék elő hallgatóinkban ; sokkal szivesebben látná, ha ama felséges képeket, nemes gondolatokat, a kifejezések eredeti-ségét és erőteljeseredeti-ségét, melyek a szentírásban lépten-nyo-mon találhatók, elébe helyezték volna az ujabbkori né-pek előtt teljesen idegen hit, erkölcs, törvényhozás és szoká-soknak; és nem titkolta el komoly aggodalmát, hogy a költé-szet tévútra fogja vezetni a fiatalság képzelő tehetségét s megnyitja szivöket a bűnös szenvedélyeknek.2) Ha a világ-tenger zajos hullámai csapdosták a kedélyeket, Bossuet, nagy sz. Gergely szép mondása szerint, a szentírásban ta-lálta a sűrű és kedves erdőt, melynek enyhe árnyékában a világ forróságától megóvta magát. (Hom. 5. in Ezech.)
A szentírás mellett a szentatyák halhatatlan művei képezték a forrást, melyből Bossuet a kereszténység első életnedvét képező mannát mérité. E gazdag bányából, annyi fölséges gondolatot gyűjtött és ugy tudta azokat saját gondo-lataival vegyítve fölhasználni az igazság védelmére és a té-vely czáfolatára, hogy saját kortársai egyházatyának te-kintették és sz. Ágostonnal szerették összehasonlítani.
Hogy napjainkban az egyházi szónoklat sok tekintet-ben hanyatlásnak indult, annak oka, egyebek közt a szent-atyák iratainak elhanyagolásában is keresendő. „Azon kö-rülményből, hogy a szentatyák tüzetes tanulmányozása egyá-talán elhanyagoltatik, — mondja Schleininger, — nem cse-kély veszteség és kár háramlik az egyházra, mely bajon csak ugy és akként segíthetünk, ha a szentatyák tüzetes ta-nulmányozásához lankadatlan hévvel és törhetlen buzgó-sággal fogunk."3) A szentatyák tanulmányozása nélkül a szentirást sem lehet észszerüleg tanulmányozni ; e kettő nélkül pedig senki sem lehet valódi egyházi szónok.
A mit valaha az apostolok hirdettek, az közvetlenül a szentatyákra ment át. Az apostoli ékesszólás eszméje a szent-atyáknál testesült meg ; ezeket ha tanulmányozzuk, nem-csak tiszta és világos ismeretét szerezzük meg az apostoli ékesszólásnak, hanem azt el is sajátitjuk. A szentatyák, mint az apostoli tan hatalmas oszlopai és egyúttal mintegy őran-gyalai, szónoklatainkban oly biztos iránytű gyanánt szolgál-nak, melynek segélyével elkerülhetünk minden olyan hibát, melyek azt belső lényegében megtámadnák és hatályjától megfosztanák. Hatoljon a szónok a keresztény hitigazság lé-nyegébe és fejtegesse azt oly szellemben és oly mélységgel, minővel azt a szentatyák tették : ugy hitszónoklata eredmény-nélküli soha sem leend. A szentatyák szellemi munkálkodása
A mit valaha az apostolok hirdettek, az közvetlenül a szentatyákra ment át. Az apostoli ékesszólás eszméje a szent-atyáknál testesült meg ; ezeket ha tanulmányozzuk, nem-csak tiszta és világos ismeretét szerezzük meg az apostoli ékesszólásnak, hanem azt el is sajátitjuk. A szentatyák, mint az apostoli tan hatalmas oszlopai és egyúttal mintegy őran-gyalai, szónoklatainkban oly biztos iránytű gyanánt szolgál-nak, melynek segélyével elkerülhetünk minden olyan hibát, melyek azt belső lényegében megtámadnák és hatályjától megfosztanák. Hatoljon a szónok a keresztény hitigazság lé-nyegébe és fejtegesse azt oly szellemben és oly mélységgel, minővel azt a szentatyák tették : ugy hitszónoklata eredmény-nélküli soha sem leend. A szentatyák szellemi munkálkodása