(Vége.)
(**) Varga M. nevelésügyi és Bereczky M. ipar-gazdászati művét azért hoztam említésbe e becses lapok hasábjain, mivel azoknak folytatása is követ-kezik. V. M. zámolyi buzgó plébánostól rövid napok, m ú l v a egy terjedelmes népnevelési mü fog megje-lenni, mely utat csinált magának a szakértő kö-rökbe. Ha napjainkban, midőn az állami nevelés annyi felsülésnek termő fája, kath. egyházi férfiú munkája nyer kiváló befolyást a nekünk épen nem kedvező, sőt minden alkalommal ellenséges indulatu kormányközegeknél ; ezen nem várt körülménynek egyelőre is csak örvendeni tudunk. U g y a n i s mi haszna buzognak föl számunkra is az evangeliumi gyógyforrás habjai, ha azok közöl, kik a tópartjait uralják, nem akar egyetlen segédkar sem felénk nyúlni, hogy czélhoz segítsen. Nálunk katholikusok-nál abból származik legtöbb baj, mert a türelmet és hátraszoritást mindig magunkra magyarázzuk.
Az-u) Ad Magn. — " ) A d Smyrn. — 13) A d Antioch. —
" ) E p . 6. et 10. — 15) Thomaas. Yet. et nov. Eccl. Discipl.
P . I. L . I I I . с. V I I . п. 13. sqq.
tán kényelmesen nyújtózkodunk beteg tagjainkkal a grabatumon, hol majd csak megszán bennünket a ha-l á ha-l ; mig mások, kik minden csekéha-ly tüneménybőha-l képesek tökét kovácsolni, szabadon úszkálnak a tó-ban. Ott kell e szerint csoportosítani nekünk is a testületi erőt, hol a gátak már nagyban megron-gálva, a védpartok saját cseppeik által kimosva, le-omlással, közveszélylyel fenyegetik a társadalmat.
Vagy talán jó lesz világosabban jelezni a fe-jünk fölé tornyosulandó á r a m l a t o t ? . . . Tehát legyen
meg A családok elpártoltak az egyháztól. A gyer-mekek nevelését már a leggyengébb korban o l y alapra fektetik, oly átkos, kemény rácsozattal ve-szi körül e ferde falapot, hogy ahhoz többé az egy-ház semmi uton nem férhet. A vallást, mely alatt religiót kell érteni, pusztán egyéni nézetnek tart-ják. A nevelés nem áll másból, mint állati képzés
(dressirozásból) az úgynevezett müveit, vagy uri osztályokban ; még a környezetre sincsen kellő te-kintet, holott az egész ház nagyra van az ö ellenáll-hatlan befolyása s fölényével. — A népcsaládok kö-réből is maholnap végkép kivesz a házi nevelésnek életadó példája. Nem törődik itt többé senki az isteni eredetű vallás g y ö n g é d érdekeivel. Az isten-káromló tényleges pogányság foglalta el népünk tűzhelyeinél az ősök vallásosságát. A gyermekek i l y bűzhödt légkörben növekednek föl, mig ők is sza-badon káromkodnak, anélkül, hogy őket u környe-zet, a hatóság, v a g y legalám^ a dajkálkodó édes-anya utasítaná rendre a házi nevelés, a szülői fe-g y e l e m érdekében. Mefe-ghafe-gyom mafe-gamat köveztetni, ha nem tudnám bebizonyítani, hogy magok a taní-tók gyermekei sem szenvednek kivételt az általános romlottság vádja alól.
Iparos családaink már Istent sem akarnak is merni. Nem ritkák közöttük az alattomos erőszak, tolvajság, öngyilkosság s halálos gyűlölet minden iránt, a mi szent s tiszteletreméltó. A szülői tekin-tély g ú n y tárgya. A gyermeki hála, kegyelet, enge-delmesség, becsületérzés, szelídség, már az inasi évek alatt, egymásután elpárolognak. Elkorcsosodva éj-szakának idején törnek a szülői házra, úgynevezett vándorlásukból, mely azonban nem egyéb egy pár hónapi kóborlásnál. Visszatérvén elviszik, a mit ke-zök elér, hogy legyen miből tovább garázdálkodni gonosz helyeken. Nincs ilyenekre semmi felügyelet.
Megtámadják saját testvéreiket; ha más mód nincs a megkezdett pálya folytatására, még templomot is készek kirabolni s utonállókká lenni. Ennyire sü-lyedt Magyarországban, az ősi erények hazájában, a
90
h á z i a l a p n e v e l é s . — H á t m a g a s a b b s t y l l e l d i c s e k v ő k ö z i n t é z e t e i n k k e l h o g y á l l u n k ? N e m r é g e n t ö r t é n t , h o g y e g y i k g o n d o s a n n e v e l t t a n á r j e l ö l t u n o k a ö c s é m e z t i r t a a f ő v á r o s b ó l : „ I n t é z e t ü n k a n n y i r a k ö z ö s , h o g y t ö b b é ki nem t a r t h a t v á n a s z e m é l y e s g a z s á g o -k a t , m e l y e -k a n ö v e n d é -k e -k -k ö z t el v a n n a -k t e r j e d v e , k é n y t e l e n v a g y o k e l a t r o k b a r l a n g j á b ó l a m a g á n -t a n i -t á s h o z m e n e k ü l n i .a K s m é g . e s z é b e j u t h a t v a l a k i n e k s z é p i t e n i n e v e l é s i köz ü g y e i m c W r ^ e l y e k v é g -e n y é s z -e t t -e l f -e n y -e g -e t i k a h a z a t o v á b b i v i r á g z á s á t ?
D e m i n d e n ü n n e n rosz s z é l fuj. I f j u s á g u n k n y a k r a f ő r e b e l e m á r t j a m a g á t a p o l i t i k á b a s m e g f é l -e m l í t i a k ö z v é l -e m é n y t . I l y á l v i t é z s é g -e l r a g a d a
szli-n e t szli-n é l k ü l i t t h o szli-n s z ü szli-n e t e l ő u r f i a k r ó l a ^ ö z szli-n é p fiaira is. K i p a r a n c s o l n a az i l y v á s o t t ficzkókn'ak? A tiszt-v i s e l ő k csak s z a r tiszt-v a t a d n a k n e k i k ; m e r t ők n e m féln e k s e féln k i t ő l , l e g k e v é s b b é j>edig az I s t e féln t ő l . V a l ó -ban, b o r z a s z t ó v o l t az ö s s z e l ő d ö z ö t t p o r o s z f e j e d e l e m n y i l a t k o z a t a , m i d ő n a t a n í t ó k n a k m o n d á , h o g y
„ k e z d j ü k újra, u r a i m Iй, k e z d j ü k a h á z i n e v e l é s t ő l . A z u t v é g é n e s z m é l j ü n k - e ; c s a k a k k o r f o r g a s s u k - e i d e s t o v a k é t s é g b e e s é s s e l a h a j ó k o r m á n y r u d j á t , m i k o r m á r az á r b o c z o k t ö r e d e z n e k s t i ï z n y e l v e k n y a l d o s -s á k a z e g é -s z a l k o t m á n y t ? Kz v o l n a a m a b ö l c -s e -s é g , m e l y r e a k ö z é l e t b e n m i l l i ó k á l t a l a n n y i s z o r t ö r t é -n i k h i v a t k o z á s ? T e r j e s z s z ü k ü g y s z e r e t e t t e l a j ó k ö n y v e k e t . S z á z e z e r n y i p é l d á n y b a n b o c s á s s u n k k ö z r e a p r ó b b , o l c s ó és i n g y e n i r a t o k a t . Kz az é n h a r m i n c z é v e s h a z a f i ú i b u z g ó o h a j t á s o m . T a n í t s u k m e g a n é p e t b e c s ü l n i s a j á t j a v a i t , k i m é l n i a f á k a t é s n ö v é n y e k e t , m e l y e k g y ü m ö l c s ö t í g é r n e k ; n e v e l n i a g y e r m e k e k e t , k i k t ő l f ü g g a j ö v ő t á r s a d a l o m sorsa.
Ks az i g a z s á g keze ne m a r a d j o n t é t l e n soha, m i k o r I s t e n p a r a n c s a s z e r i n t b ü n t e t n i k e l l a g o n o s z s á g o t .
Az általános és f ü g g e t l e n morál.
H a r m a d i k l e v é l . U r a i m !
Nem szólhatunk önöknek általános moráljáról, anél-kül, hogy ne érintsük egyúttal önöknek független morálját is, kimutatva, hogy oly morál,ч mely minden vallástól f ü g g e t -len akar maradni, valóságos képte-lenség. De lássuk köze-lebbről e morálnak önök előtt kedvencz formulázását.
A z t mondják önök : A morál független a dogmától, vagyis minden istenileg kinyilatkoztatott igazságtól.
Ez a divatos eszme nemcsak a nagy Oriens templomá-ban kapós ; tetszeleg az némely egyetemek káthedráin, né-mely parlamentek padjain is, és a nagy és kis sajtó nem egy s nem száz közlönyében.
L á t n i fogjuk, hogy a morál, bár különbözik a dogmá-tól, mégis attól elválaszthatlan : 1) mert az igazán általános morál, vagyis az, mely az embernek minden kötelmeiről szól, az emberi természet tényleges állapotában, létokát
(in-dokát s mintegy életét) a dogmában b i r j a ; 2) mert a morál megtartásának módozatait teljesen csak a dogma v i l á g i t j a m e g ; 3) mert a morál törvényének kielégitő sanctiója a dog-mában rejlik.
E hármas bizonyítást már más helyütt megtettük, h a -nem most egyenesen önökhöz a k a r j u k azt intézni.
I .
A morál különbözik a dogmától, de nem választható el töle, mert a morál alapja a dogmában van.
Lássuk : Mi a morál?
A kötelmek tudománya. — Az erkölcsi törvény azon ut, melyen az embernek haladni kell, hogy czélját, vagyis leg-főbb tökélyét elérje.
És hogyan osztatnak fel a kötelmek?
H á r o m nagy osztályra, melyek magukba foglalják I s -ten, felebarátunk és magunk iránti kötelmeinket.
Tudom, hogy az istentagadók szemében a morál csak az egymásközti kötelmeket foglalja magába ; de én ellenök fenn-tartom a kötelmek hármas osztályzatát, inert lehetetlen szemet húnyni az igazság előtt egyedül azoknak kedveért kik azt t a g a d j á k . L á t n i fogjuk azt is, hogy a morál paran-csai, a két utóbbi osztályban épen ugy mint az elsőben, az emberinem jelenlegi állapotában, a dogmára vagyis kinyi-latkoztatott igazságra szorulnak.
A z összes morál a következő evangeliumi szavakba foglalható egybe : Szeressed a te Uradat Istenedet teljes szi-vedből, teljes lelkedből és minden erődből, ez az első es legfőbb parancsolatba második hasonló ehhez: Szeressed
felebaráto-dat mint tenenmagafelebaráto-dat. E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.
U g y van, a szeretet a törvény megtartásának telje.
Plenitudo legis dilectio. És vájjon miért ? Azért, mert a ki Is-tent szereti, az megtartja az ő parancsolatait és magát az О
akaratához t a r t j a ; azért, mert aki felebarátját ugy szereti mint magát, óvakodik neki ártani s vele minden jót tesz, a mire csak képes.
Nem látják-e önök, mindazok után, a mit eddig mond-tunk, hogy ezen morál a keresztény morál s hogy az isteni törvény, fájának e hármas szétágazásával együtt, teljesen csakis a hit talajában tenyész?
Kétségtelen, hogy Istent szeretni kell; de hogy Istent szerethessük, ismernünk kell őt, és hogy helyesen szerethes-sük, helyesen kell őt ismerni.
Azt mondják önök, hogy erre elégséges az ész, a dogma vagyis k i n y i l a t k o z t a t o t t igazság nélkül.
Feleletem : Az emberi ész képes Istent, létokunkat és végczélunkat megismerni és pedig biztosan ; hanem tényleg az emberi ész soha sem ismerte meg Ót jól, az isteni kinyi-latkoztatás nélkül.
A pogány bölcsek közöl kicsoda ismerte a teremtő Istent ?
Egyetlenegyet sem fognak önök találni. A legjeleseb-bek u g y fogták fel Istent, mintha az örök anyaggal e g y ü t t létezett volna. Nem ismerték tehát Istennek sem mindenha-tóságát, sem teljes függetlenségét, sem végtelen tökélyét oly dolgokat, melyeket az ész bár bebizonyíthat, de azért tisz-tán és teljesen meg nem ismerhet a hit világa nélkül
1 3 *
Aquinói sz. Tamás tehát méltán mondhatta az emberi észről, hogy az az isteni dolgokban igen gyarló, mint ezt a bölcsészek tévelyei bizonyítják ; és hogy Istent jól ismerjük, ha-tározottan, tisztán és minden kételyt kizáró bizonyossággal s mindazt a mink ő nekünk s mindazt, a mivel mi tartozunk neki, tőle kell megtanulnunk.
Világos, hogy Istenhez való viszonyunk és kötelmeink attól függnek, milyen viszonyt akar ő hogy köztünk létez-zék. M á r most milyen ez a viszony ? Nem világos-e, hogy e kérdésre a felelet változik a szerint, a mint pantheista, vagy deista, vagy keresztény adja a feleletet?
H a önök morált akarnak dogmák nélkül, önöknek azt függetlennek kell nyilvánítani a teremtés dogmájától, hogy igy moráljuk általános legyen, az önök értelmezése szerint, vagyis, hogy a pantheisták is elfogadhassák. Hanem meg-;
gondolták-e önök, hogy mily kötelmeket fognak önök azokra rakni Isten iránt, kik magokat az istenség legtekintélyesebb részecskéi egyikének t a r t j á k , s kik magokat imádják, mint a nagy mindenség legnemesebb tagjait ?
H a önök morált akarnak dogmák nélkül, kénytelenek, a mint ezt el is ismerik, moráljokat függetlennek nyilváni-tnni a megváltás dogmájától, hogy igy az általános legyen az önök értelmezése szerint, vagyis elfogadható a deisták ré-széről. De meggondolták-e önök, azt a legyőzhetlen nehézsé-get, melylyel j á r az Isten iránti szeretet nagy törvényének azokra való kiterjesztése, kik Isten irántunk való szereteté-nek e nagy nyilatkozatát, a kereszt szeretetét, nem a k a r j á k , nem hiszik ? Vedig igy szerette Isten e világot.
Szeretni kell az Istent ! E z t könnyű kimondani ; de ha valaki oly szerencsétlen, hogy hitét elvesztette, azt fogja önöknek mondani : miért kell Istent szeretni ? Elégséges-e erre az, hogy ő nagy, hatalmas, rettenetes? Nem. Szeretet az, a mi szeretetre indít. H a önök azt akarják, hogy az em-berek szeressék Istent, meg kell mutatniok, hogy ő is szereti őket. Szegény vagyok, igy szól az emberiség, gyenge, beteg, elfeledett, elhagyott, megvetett vagyok ; a ki szeretett e vilá-gon, azt elragadta a halál, vagy . . . . h á t a t fordított nekem.
Szememet az égre ós földre vetem, de minden néma, szótlan irányomban. Hol van tehát Isten, hol van az ő szeretete, hogy te azt mered nekem mondani, hogy szeressem őt? Ubi est Deus tuus ? — Bizonyára az ily beszéd igazságtalan, sőt is-tenkáromló volna; igen, de hogyan bizonyítanák be önök ne-kem igazságtalan és istentelen voltát e beszédnek, a nélkül, hogy a hit világához nem fordulnának?*) E z azért van igy, mert a deismus istene csupán csak építője a mindenségnek, de nem az igazi Isten, az élő Isten, ki magát teljesen kinyi-latkoztatta tanítása által, mint a világ és ember teremtő-j é t és a t y teremtő-j á t . A kinyilatkoztatás Istene a teremtés és meg-váltás Istene. (Folyt köv.)
Bossuet egyházi szónoklatának jellemvonásai.
(Folytatás.)
I I I . Az egyházi szónoklatnak hivatása, Bossuet szerint, előadni leplezetlenül az igazságot, mely erösebh minden emberi igyekezetnél és fáradozásnál. Bossuet ezt maga mondja egyik beszédében. Korának egyházi szónokai előtt felakará tüntetni,
*) A bíboros főpap e szarait n e m szabad traditionalismusra
ma-gyarázni. Szerk.
mily nagy hatalmat gyakorolnak. „Mi fölött?" Feleié: „ A elkiismeret fölött . . . Hogyan ? Az igazság hirdetése által.
E g y i k a másiknak következménye. Mert habár csiklandja is a fület a nyelvezet szép hangzása ; habár tetszik is aképzelőte-hetségnek a gondolatok finomsága ; h a b á r meg is lehet nyerni a szellemet a bizonyitás ragyogó ékesszólása által : — a kiismeret igazságot láván. S minthogy a szónokoknak a lel-kiismerethez kell szólniok, törekedjenek ne a szellemdusság-nak elbűvölő csilláma, ne a szórakoztató pipere, ne az ér-zéket csiklandó hatás után, •— hanem igenis, ha nagy czélt akarnak elérni, ha megindítani akarják a kősziveket, keres-senek villámokat, melyek sújtanak, mennydörgést, mely megrázkódtat, vihart, mely széttépi a sziveket. És honnan vegyék e hatalmat, ha nem hagyják kivillanni magát az igazságot s nem szólaltatják meg magát Jézus Krisztust ? Isten kormányozza a viharokat s szólaltatja meg a menny-dörgést a felhőkben ; Ö küld villámokat s támaszt háborút a szivben és az igazságának sugaraival áttöri a legkeményebb szivet ; s ha a szónok elég vakmerő lenne saját ékesszólásá-tól várni a sikert, joggal szólhatna Isten hozzá, mint egy-kor J ó b h o z : Yan-e oly karod, mint az Istennek, és dörgesz-e hasonló szóval mint О ? Végy magadra ékességet és emel-kedjél föl magasan, légy dicsőséges és öltözzél szép ruhába ; hányd szét a kevélyeket haragodban, és csupán tekinteted által minden nagyravágyót alázz is m e g : tehetsz-e ugy mint Isten ? ( J ó b , 40, 4—6.) Es te gyönge hangoddal akarnád u t á -nozni az élő Isten igazságainak hatalmas szavát? . . . . Oh ne cselekedjünk ugy mintha gyenge ékesszólásunk Isten ha-talmával kiállná a versenyt!"1)
Boulogne püspök következőkkel kiséri e helyet : „Mily irály, mily méltóság, mily emelkedettség, mily gondolatok ! Nem találjuk-e fel bennök épen amaz átható villámot, ama megrázkódtató dörgést, ama szivrenditő csapásokat? Hozott-e valaha valaki keményebb Ítéletet ama hivatlan apostolok fö-lött, kik ellen felszólalunk, s kik a helyett, hogy a világosságot világítani s Jézust magát hagyták volna szólani, csak saját énjöket fitogtatták, és csak saját gondolataik csillámló s m u -lattató fénye, vagy csak a fület csiklándozó élénk előadás után kapkodtak? És ha Bossuet annyira félt attól, ha az egyházi szónokok akadémikus előadásokban keresték dicső-ségüket, akkor midőn még az akadémia sem tanítása, sem elvei, sem példája által veszélyes nem v o l t : mit mondana most, ha látná, hogy napjainkban az egyházi szónokok aka-démikusokká, az akadémikusok pedig moralistákká, hite-lemzőkké (illetőleg most már hitostromlókká) lettek ; ha látná, hogy amazok, a helyett, hogy egészen e velőkig hatolnának és az isteni igazságok teljes súlyával igyekeznének lenyomni az igazsággal szemben magasan kiemelkedett tévely büszke fejét, inkább egész erejöket megfeszítik; hogy utánozzák a ,humanitás' szóvirágos szónokainak philantrophikus homi-liáit és érzelgős phrásisait." (Folyt, köv.)
E G Y H Á Z I T U D Ó S Í T Á S O K .
B u d a p e s t , f e b r . ' l l . ,Prédikáczióe vagy mise'? — P r o -testáns lapok, nevezetesen pedig a fővá^psi, hosszabb idő óta, számos vezérczikkben azon kérdéssel foglalkozik, vájjon a
') Idézeteinkben a párizsi Migiie-féle biadást hasznSJjuk. I. köt. 658.
s) Abhandlung über den Verfall der Beredsamkeit, ЭТО. 1.
101
predikácziók tartása a protestáns cultusban oly mérvben, mint eddig fenntartandó, vagy módositandó-e, oly formán, hogy azok száma leszállítandó lenne. P r o et contra már ez ideig sok ténta folyt el e kérdés felvilágosítása, megbeszélése
«s eldöntése érdekében, a kérdés azonban ma is eldöntetlen, már csak azon indokból is, mert mint az világos, ily eldön-téshez a h irlâpi polémián kivíil eo*y fensőbb forum, t. i.
zsi-jiati hozzászólás is főleg szükséges.
A felvilágosító czikkek ily körölmény közt természe-tesen még most is egymást érik és bizonyára nem egyhamar
fejeztetnek be. í g y történt, hogy a P . E . és I . L . ez évi 21-ik száma is hozott az ügyben egy czikket, melylyel mint önma-gában véve hozzánk nem tartozóval nem foglalkoznánk, ha abban oly nyilatkozatokkal nem találkoznánk, melyek ben-nünket is érdekelnek. Nem érdekel az benben-nünket ugyanis, tartanak-e a protestáns atyafiak predikácziót, vagy sem, és ha igen, sokat-e, vagy keveset ; hanem az már igenis érdekel, midőn a kérdés igy van feltéve : ,Prédikáczió-e, vagy mise' és a válasz több mással egyetemben az, hogy bizony pre-dikáczió és nem mise.
H o g y mi nézetünket e kérdésben kezdetben azonnnl kimondjuk, mi ugy t a r t j u k , hogy sem mise, sem predikáczió egyedül, hanem mise és predikáczió együtt. B á t r a k v a g y u n k pedig állításunkat indokolni azonfelül, hogy a mise, illetőleg az oltári áldozatban jelenlevő J é z u s Krisztus a katli. cultus központját képezi, igenis indokoljuk állításunkat, a czikkező által idézett Hasénak szavaival, ki a prot. cultus és a kath.
cultus közt párhuzamot von. Mivel — úgymond Hase — az ember nem csupa szellem és az egyéni erőtlenség is a ke-reszténység szellemi magaslatára felemelkedni g y a k r a n kép-telen, a protestáns cultushoz az üresség és szárazság veszélye közel áll. Szerintünk ez meg is van benne, meg van pe-d i g azért, mivel a protestáns cultus az embert nem veszi
mint teljes embert, hanem annak csak egy részét t. i. a lel-ket, a másik, az anyagi részt, tökéletesen elhanyagolja és igy lehetetlen, hogy az embert kielégitse, holott a katkolikus cultus, mindent elkövet, hogy az embert egészen u g y a mint van, magával ragadja, hogy felemelkedni segitse a keresz-ténység szellemi magaslatára. E különösen külső hatásról helyesen jegyzi meg Hase, hogy „amit egy népvallás a vallásos érzéki gyönyör és hitbiztosság kielégítésére meg-tenni képes, azzal a kath. egyház kiváló módon rendelkezik."
A katholikus cultus azonban itt nem állapodik meg, mert a mily nagy hiba az embert csak szellemi oldaláról te-kinteni, épen oly nagy hiba volna őt csak érzéki, testi oldalá-ról figyelembe venni, minélfogva a kath. cultus t o v á b b m e g y és az embert szellemi szempontból is figyelembe veszi és t á p l á l j a őt az Isten igéjével is, vagyis összeköti mind a hét-tőt. N a g y tévedésben látszik az utóbbi pontot illetőleg lenni a czikkező, midőn azt állítja, hogy „már egy jó idő óta a katholikusoknál érezni, hogy amaz argumentumokra, melyek-kel a protestáns predikáczió a vallásszabadságot és a felvi-lágosítást terjeszti és ápolja, sem csendes, sem énekes misé-vel, hanem ismét és egyedül csak élő szóval, a sz. írás ma-g y a r á z a t á v a l lehet felelni:" ami azon vádat fejezi ki, mintha az egyház a prédikálást, az Isten igéjének hirdetését, a sz.
irás m a g y a r á z a t á t ez előtt elhanyagolta és csak egy jó ideje)
hogy öntudatára ébredt volna annak, mit czikkező felemiit.
Tisztelettel engedelmet kérünk, hogy ez állitást h a t á r o -zottan visszautasítsuk. A kath. egyházban az Isteo/igéjé-nek hirdetése nem szünetelt soha egy perczig sem az aposto-lok idejétől kezdve egész mostanig. U g y a n kérdjük, a többi közt minő eszköz által terjedt a kereszténység, ha nem az Is-ten igéjének hirdetése á l t a l ? A czikkező nem ismerné a sz.
atyák műveit, azok számtalan h o m i l i á j á t ? Mit műveltek volna a sz. atyák, a püspökök, a papság, az egyház számtalan egyházi tudósa? Vájjon ezek semmi mást nem tettek, mint csak csendes, vagy énekes misét mondtak ? Vájjon ezek nem ismerték volna az apostol szavait: „praedica verbum Dei, iasta opportune, importune?" Valóban csodálatos felfedezés, de talán minthogy mi nem t u d j u k hol kezdődik az az idő, mi-dőn az egyház a prédikálás szükségét belátta, az i. t. czikkező lesz szives felvilágosítással szolgálni ; mert mi azt nem t u d -j u k elhinni, hogy az egyház prédikálás szükségét csak a protestantismus óta látta volna be, épen ugy mint nem t u d -j u k elhinni, hogy a világ akkor kezdődött mikor a
protes-tantismus.
De valamint az egyház nem a protestantismustól ta-nulta Isten igéjének hirdetését, u g y bizonyára nem fog eljönni azon idő sem, midőn a protestantismus örvendhetne a katholikus cultus elenyészte felett, melyet annyira várnak, hogy már most felteszik gúnyosan a kérdést, hogy vájjon a protestánsok sirassák-e meg a cultus majdani elenyésztét?
Hiszen aki csak ismeri azon jóindulatot, melylyel a protestan-tismus a katholicismus iránt viseltetik, az jól fogja tudni azt is, hogy e köny, csak krokodil köny lehetne. Lehetne mond-j u k , mert annyi bizonyos, hogy a katholicismus támasz-kodva az isteni Ígéretre, egész nyugalommal tekinthet a pro-testantismus ily szeretetteljes óhajai, vágyai és reményeire ; biztos lehet benne, hogy a protestantismusnak nem lesz ideje, nem lesz alkalma ilyetén könyeinek hullatására. D a -czára ugyanis minden prádikálgatásnak, minden sz. irás-magyarázgatásnak, azon rationalisticus, hitetlen irány kö-vetkeztében, mely a protestáns szószékeken uralkodik, a pro-testáns templomok csak ugy kongnak az ürességtől, hiveik ma-holnap egészen oda is h a g y j á k a protestáns templomokat, ugy hogy m á r - m á r alig van kinek prédikálni akkor, midőn a katholikus templomainkat a hívek, hála Istennek, ma is sűrűn l á t o g a t j á k . E z is t á p l á l j a bennünk a reményt, hogy a katholicismus épen u g y fogja meglátni a protestantismus el-tűnését az élet színpadáról, mint már számtalan más eretnek-ség eltűnését látta. Különben pedig csak maradjanak h á t a predikálásnál ; mi megmaradunk a predikálájjs ésmisézésnél. Д
Szombathely. Föpásztori szózat az uj év alkalmából.—
„Főpásztori körleveleim sorát a feltűnt u j évben sem mél-tóbban, sem vonzóbban nem nyithatom meg, mint ha azok elsejében Rómára irányzóm figyelmünket, mely minden többi egyháznak anyja, melyhez az ő előkelőbb felsőbbsége miatt valamennyi egyháznak csatlakoznia kell, mivel kebe-lében székel Krisztus földi helytartója, szent Péter utódja, az anyaszentegyház látható feje, a kath. hitegység közép-pontja a pápa. Kedvező alkalmat szolgáltat nekem erre azon örvendetes körülmény, hogy f. é. február 20-án lesz első szerencsés évfordulója ama valóban emlékezetes napnak, melyen X I I I Leo a Szentlélek által vezérelt választók cso-dálatos egyetértésével sz. Péter apóst, székére felemeltetett.
U g y üdvözöltük akkor e világra szóló eseményt, mint az isteni gondviselés kegyelmi tényét, mely midőn egyhá-zunk egéről eloszlatá a I X . P i u s halála által ráborított gyászfellegeket, egyúttal bátorítólag emlékeztetett az isteni Ígéretekre : „ Köszálon építem az én anyaszentegyházamat és a pokol kapui nem vesznek rajta erűt," „nem hagylak titeket árván „veletek vagyok minden nap a világ végezetéig
Mi lett volna természetesebb, mint hogy a lélekemelő hatás, melyet a gyors pápaválasztás világszerte előidézett, minket sem hagyott érintetlenül. Mi is egész szivvel részt
Mi lett volna természetesebb, mint hogy a lélekemelő hatás, melyet a gyors pápaválasztás világszerte előidézett, minket sem hagyott érintetlenül. Mi is egész szivvel részt