(Egyházjogi tanulmány.)
(Folytatás.)
Az általános üldözés csillapultával a keresz-t é n y s é g nagyobb keresz-t é r keresz-t foglalkeresz-t el, minek kövekeresz-tkez- következ-m é n y e volt, hogy a központtól távolabb következ-m ű k ö d ő áldozárok nem lehettek a p r e s b y t e r i u m tagjai, mi á l t a l ennek tekintélye annál inkább növekedett, h o z z á j á r u l v á n még azon k ö r ü l m é n y is, hogy sokan püspököknek választatván, székhelyeiket v a g y el nem f o g l a l h a t t á k , v a g y pedig alázatosságból visz-szavonultak, és m e g t a r t v á n czimeiket s a j á t presby-teriumaikban, hol előbb csak mint áldozárok mű-ködhettek, méltóságukhoz illő tiszteletben részesül-tek. Ezek néha püspöki f u n c t i ó k a t is végeztek ugyan, de soha sem önhatalmilag.1)
N a g y Konstantin óta az egyház anyagi javak-ban is gazdagodott. Ez utóbbi k ö r ü l m é n y m i a t t az egyházi javak igazgatására az „oeconoinus" hiva-tala á l l í t t a t o t t fel, ki kezeléséről számolni tarto-zott a püspöknek, de nem az államnak. Bárminő j ó és szívélyes volt az állam és egyház közötti vi-szony, mégis ennek elővigyázatra volt szüksége, mivel most m á r nem foglalhatott el oly álláspontot m i n t az üldözések alatt, hanem az állam részéről t a p a s z t a l t kedvezményekért némi engedményeket kelle n y ú j t a n i a . Ezért jogainak és kiváltságainak védelmére a „defensor" t állitá az állam f ó r u m a elé.
Úgyszintén a püspöknek igen g y a k o r i és fontos érintkezései az állami közegekkel egy bölcs tanács-adót tettek szükségessé, ki az úgynevezett ..syncel-l u s " (cubicu..syncel-larius) szemé..syncel-lyében á..syncel-l..syncel-landó kísérője
volt. Az egyházi hivatalos okmányok szerkesztésére
^"Thomass. 1. c. n. 10.
a „ n o t a r i i " , „ e x c e p t o r e s " valának hivatva, m i g azoknak megőrzésére a „chartophylaces", a levéltár-nokok rendeltettek. Az archipresbyter helyettesité a püspököt az egyházi ténykedésekben, az archi-diakon pedig, ki Keleten a püspök után első sze-mély volt, a k o r m á n y z a t élén állott, a zsinatokon m i n t vicarius, delegatus jelent meg, halálesetén pe-dig maga kormányzott.2)
Az elősorolt egyházi férfiak képezték tehát ezen időben a szorosabb értelemben vett presbyte-r i u m o t ; a mi különben nem is lehetett m á s k é p , mivel a többi áldozárnak a hivek m i n d e n n a p i szel-lemi szükségleteiről kellett gondoskodniok.
Megszilárdulván az egyház békéje, a kereszté-nyek hősies erényei nyiltan léphettek a világ elé, de e g y ú t t a l m e g j ö t t a veszély ideje is. A sok idegen elem, mely akkor az egyházba nem teljes hivatott-sággal lépett be, m i n t e g y m a g v á t képezte a későbbi bel- és kiilforrongásnak. Nem hiányoztak azonban nagy férfiak, kik az egyház természetfölötti czéljai-tól áthatva, az igaz életnek örök p é l d á i t t ü n t e t t é k föl és h a g y t á k h á t r a az utókornak. És ezek mind olyanok voltak, kik a Decius-féle üldözés alatt kez-dődő remetei és szerzetesi életet részint magok gya-korolták, részint pedig összeköttetésben állottak azokkal, kik ez i r á n y b a n kitűntek. Ilyenek v a l á n a k a nicaeai zsinaton egybegyűlt a t y á k ; az üldözés alatt a szenvedések és nélkülözésektől testben nie"-Ö törve, de lélekben megerősödve, szeretet- és győze-lemtől dicsőült arczczal jelentek meg, t a n ú s á g o t teendők a keresztény hit tisztaságáról és az erköl-csök nemességéről. Ezen időben élt püspökök vagy magok is ezen iskolából kerültek ki, v a g y pedig olyan p r e s b y t e r i u m o t szerettek magok körül látni, melynek tagjai a szigorú élet b a r á t a i voltak. Ezen
a) Alzog. Handb. der Uni vers-Kircheng. ed. 9. t. I. p. 348.
14
tények hatása alatt a szerzetesi élet nyugaton is mindinkább elterjedvén, Eusebius3) vercelli püspök a székhelyén levő presbytereket mind maga köré gyüjté, és velők együtt közös kánoni életrendet kö-vetett. Ezen presbyterek mostantól fogva kiválóan kanonokoknak neveztettek, mely nevezet egyébiránt Keleten már előbb is használatban volt, A presby-terium jelentősége ekkor ugyanannak mondható m i n t az ősegyházban, még nem képezett egy külön álló jogi testületét. Szent Ágoston hasonlóan rend-szabályokat adott papjainak, presbyteriuma taná-csával élt, és miként Fleury mondja :4) „Omnium eminentissimum est exemplum Augustini. qui cleri-cos suos ad statum perfectae paupertatis reduxit»
sublata omni proprietate, ipsémét velut minimus inter eos versatus." Ezen példát sok püspök követéi mire az egész intézmény csakhamar igen nagy ki-terjedést vön, de az egyöntetűség hiánya és a kevés dotatio miatt nem virágozhatott fel.
Ily állapotban találta a püspököket a népván-dorlás. Daczára minden presbyteriumi és szerzetesi intézménynek, a harczi zajban igen sok visszaélés harapózott el. Ennek megsziintelésére, és a püspök s papsága közötti szoros egység helyreállítására valamint annak fenntartására, a kanonoki intézményt sz. Chrodegang, metzi püspök, a viszonyokhoz ké-pest átalakította, és a székesegyházi papságnak egy-öntetű határozott szervezetet adott. Chrodegang maga is a benczések közöl j u t v á n a püspöki székre a 34 fejezetből álló szabályzatot a sz. Benedek által irt regulák szerint állitá össze. A székesegyházhoz tartozó presbyterek mindnyájan együtt laktak, az istenitiszteletet közösen végezték, a zsolosmáraéjjel is egybegyűltek. A „ P r i m a " után a szentírásból és a szent atyákból volt felolvasás, ezután következett a szabályokból egy fejezet „capitulum", honnan az egész testület a „capitulum" nevezetet nyerte. A tagok e szabályok szerint szegénységi fogadalmat nem tettek, birtokukat csak haszonélvezetül enged-ték át, számuk meghatározva nem volt. A rendnek minden iránybani fenntartására külön működési körrel megbízott elöljárók őrködtek, honnan a még máig is a káptalanbeliekröl használtatni szokott nevezetek származtak. Vasárnaponkint a város min-den papjának meg kellett jelennie a „capitulum"
termében, hogy ott részint oktatásban részesülje-nek, részint pedig a papi fegyelem megtartására a
3) V. ö. Wetzer u. Welte, Kirchenlexikon sub voce Euseb. v. Yerc. — 4) Inst. iur. eccl. Cfr. Müller, Lexikon des Kirchenrechts etc. sub v. Domkapitel not. 1.
körülményekhez képest alkalmas utasítást nyerje-nek.5) Ezen intézmény csakhamar annyira elterjedt, hogy még a nagyobb plebánia-templomoknál is a papság egy collegiurnot képezett, innen ered a „ca-pitulum collegiatum" nevezet. Törvény által meg volt határozva és állapítva, hogy minden papnak vagy szerzetesnek kellett lennie, vagy pedig a káp-talanok tagjaivá válni: „ U t omnes clerici unum de duobus eligant, aut pleniter secundum canonicam, aut secundum regulärem institutionem vivere de-beant."6)
A Karolingiak között lefolyt pártviszályok a papságot is bevonták az események árjába, mi által a káptalanokban folytatott közös életrend meg lett zavarva. Innen eredhetett Günther kölni érseknek azon elhatározása, hogy a káptalan vagyonát a püs-pökitől elkülönítse. Ezentúl a káptalanra eső összes vagyon a tagok száma szerint megosztatott, E példa követésre talált ; mire a „vita canonica" nagyrészt feloszlásnak indult. A pápai rendeletek sürgették ugyan az előbbi fegyelem visszaállítását, de a harczi zaj elnémitá az atyai szózatot, és, a hol sikerült is a püspököknek a régi disciplinának érvényt szerezni, az csak rövid ideig tartott.
A nemesség kizárólagos jogot formált magának a káptalani praebendákra, polgári állásúak alig j u t -hattak be a káptalanokba. A „chorus"-ban szemé-lyesen teendő szolgálatokat helyetteseik által végez-ték. Ezen áramlat ellenében sokan chartresi Ivo és damiáni Péter buzdítására letették a szegénységi fogadalmat és folytatták a közös életet; ezek voltak a „canonici reguläres", megkülönböztetésül a többi-től, kik „canonici saeculares" elnevezést nyertek.
Ezen lényeges változás következtében a kápta-lan és a többi clerus között teljes jogi különbség állapíttatott meg. J ó l mondja erre vonatkozólag Gregel: „Hinc sensim solus Clerus ecclesiae cathe-drali adscriptus Clero p r i m u m rurali, dein etiam reliquo urbano excluso, inra Presbyterii retinuit, quorum partem hodiedum adhuc exercet."7)
Es igy a káptalan a régi presbyterium alapján ezentúl kiválóan a püspök állandó tanácsát képezte.
Az egyházmegye kormányzatára nagy befolyást ví-vott ki magának, különösen, midőn a wormsi Con-cordatum (1122.) és a III. Incze pápa s IV. Otto kö-zött (1209) kötött egyezmény szerint a püspökválasz-tásra kizárólagos jogot nyert, ez által tekintélye
nö-5) Cfr. Müller, Lexikon d. Kirchenrechts, 1. c. — s) Cap.
I. a. 805 c. 9. — 7) Dissert, de stat. Capit, Germ. §. IV.
apud Müller 1. c.
107 v e k e d e t t , f ő k é n t N é m e t o r s z á g b a n , hol a p ü s p ö k ö k e g y ú t t a l u r a l k o d ó f e j e d e l m e k v o l t a k . A k á p t a l a n i h i v a t a l o k e g y - k e t t ő k i v é t e l é v e l m á r csak m i n t
tiszt e l e tiszt i c z i m e k ( p e r s o n a tiszt u s ) s z e r e p e l tiszt e k ; a l a p s z a b á l y o -k a t a l -k o t t a -k m a g o -k n a -k , t a g o -k a t v á l a s z t o t t a -k és azo-k s z á m á t m e g h a t á r o z t á k ( c a p i t u l a c l a u s a ) ; csak t e k i n
-t é l y e s c s a l á d o k s a r j a i -t s z e r e -t -t é k s o r a i k k ö z -t l á -t n i , h o g y t e k i n t é l y ö k ez á l t a l is n ö v e k e d j é k , m i ellen I X . G e r g e l y p á p a h a t á r o z o t t a n k i k e l t : . . . Nos igi-t u r a igi-t igi-t e n d e n igi-t e s , q u o d n o n g e n e r i s , sed v i r igi-t u igi-t u m no-b i l i t a s v i t a e q u e h o n e s t a s g r a t u m Deo f a c i u n t et ido-n e u m s e r v i t o r e r ido-n . " s t b .8) S ő t t ö b b j a v a d a l m a t is h a l m o z t a k e g y e t l e n t a g r a . Ezen visszaélések k ö v e t k e z m é -n y e v o l t a z u t á -n , h o g y a p á p á k a p r a é l a t u r á k ado-m á n y o z á s á t ö n ado-m a g o k n a k t á r t á k f ö n n . A k o n s t a n c z i z s i n a t is m e g k e z d t e a r e f o r m o t s k i k e l t a k á p t a l a -nok ezen e g y h á z i a t l a n e l j á r á s a ellen,9) de a g y ö k e -r e s u j j á a l a k i t á s t a -r é g i e g y h á z a l a p j á n , csak a t -r i e n t i z s i n a t é r v é n y e s i t é , á m b á r i n t é z m é n y e i csak l a s s a n v o l t a k k e r e s z t ü l v i h e t ö k . A z o n b a n , a mi fő, vissza-á l l i t vissza-á a k vissza-á p t a l a n i i n t é z m é n y v a l ó d i j e l e n t ő s é g é t , s m e g ö r ö k i t é a z t e s z a v a k b a n : „ Q u u i n d i g n i t a t e s in ecclesiis p r a e s e r t i m c a t h e d r a l i b u s a d c o n s e r v a n d a m a u g e n d a m q u e e c c l e s i a s t i c a m d i s c i p l i n a m f u e r i n t in-s t i t u t a e , u t q u i eain-s o b t i n e r e n t , p i e t a t e p r a e c e l l e r e n t , a l i i s q u e e x e m p l o essent, a t q u e e p i s c o p o s o p e r a et officio i u v a r e n t , m e r i t o , q u i a d eas v o c a n t u r , t a l e s esse d e b e n t , q u i s u o m u n e r i r e s p o n d e r e p o s s i n t . "1 0)
(Folyt köy.)
Az általános és független morál.
(Folytatás.)
Isten, ki a teremtés által Atyjává lett az embernek, nem sokára látni volt kénytelen, mikép torzitá el élő képét az ember magasztos kiváltsága, a szabad akarat, s mikép került az ember a szeretet édes kötelékeiből az igazságszolgáltatás súlyos csapásai alá. Hanem megkönyörült kezei művén s miu-tán a teremtés által hasonlóvá tett bennünket magához, a meg-váltás által Ö akart hasonlóvá lenni hozzánk. És csakugyan magára vette természetünket, hogy szenvedjen és meghal-jon velünk, hogy eleget tegyen bűneinkért s visszaszerezze
számunkra az elvesztett kegyelmet s ekként megmutassa az embernek a kereszt kimondhatlan szeretetét s benne viszont-szeretetet keltsen, mely a bűnöst fölemeli, mely szenvedés által mutatja meg, hogy szeret. Sic Deus dilexit mundum.
Vedd el a megváltás igéretét, vedd el beteljesülését, vedd el a világról a Megváltó reményét és megjöttét, vedd el a keresztet, mely egyedül magyarázza meg szerencsétlen-ségem forrását és gyógyszerét, mely egyedül képes engem megtanítani, hogy mi voltam s mivé lettem, s azt, hogy mivé volt kegyes irántam való szeretetből lenni maga az
Is-8) c. 37. X . de Praeb. et Dignit. ( I I I . 5.) — 9) Alzog, o. c. t. II. p. 58. — 10) Cone. Trid. sess. X X I V . c. 12. d. Ref.
ten, — és én akkor fel fogom fogni a félelmet, de nem fo-gom felfogni tudni a szeretetet s nem fofo-gom tudni elmon-dani azon magasztos szavakat, melyek az összes morált ma-gokban foglalják. Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szen-teltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod !
Ez azt jelenti, hogy Isten nincs számunkra teljesen ki-nyilatkoztatva és visszaadva mint Atya, csak a Fiu által, s hogy a sötétség, tudatlanság, gyarlóság és lázadás, szóval a bukás állapotában, melyben vagyunk, a Teremtő nem lát-szott többé teljes jóságában és szeretetében a megváltás nél-kül, mely aző müvét bennünk helyreállítja és meggyógyitja.
A teremtő Isten dogmájához tehát szorosan fűződik a megváltó Isten dogmája, hogy a törvények elsejének : See->
resd a te Uradat Istenedet, megrendült alapját bennünk megr szilárdítsa természetünknek jelenlegi tényleges állapotában.
Minden bizonynyal szeretnünk kellene Istent, h a ő csak Teremtőnk volna is, és műveivel szemben kötelezve lennénk őt szeretni, mint a természet urát ; hanem lelkünk szeme sebet kapott, látása zavaros és megbizhatlan ; akaratunk gyarló, lenyomott, roszra hajló s egész valónkban más törvényt ér-zünk, mint a szeretetet : Aliam legem in membris meis, mely szivünk fölött zsarnoki hatalommal uralkodik, ugy hogy ér-zelmeink, a helyett hogy felemelkednének, inkább sülyednek.
íme a tény.
E rom kijavitója nélkül a szeretet nem tér vissza, J é -zus Krisztus nélkül, ki nekünk visszaadta a képességet, hogy Isten fiai lehessünk szeretet által : Potestatem filios Dei fieri, A szeretet bennünk, úgyszólván, nem egyéb mint egy elvesz-tett kincs homályos emléke, mint egy szikra, mely a hamu aladt kialudni készül, hacsak egy felsőbb fuvallat lángot nem csal ki belőle.
Nézzék csak mivé lett az Isten iránti szeretet minde-nütt, a hol a megváltás ősi hitét meghamisították vagy el-hagyták. A pogány bölcsészek közt alig van kettő, ki az Isten iránti szeretet emliti ! Ezek közöl is az egyik, Plató, bevallja, hogy tudományának alapját egy chaldaeaitól, Epinomtól vette á t ; a másik pedig, Seneca, kétségkívül már hallotta a keresztény tant. Hanem ha találkoztak is ketten, kik az is-teni szeretet törvényét emiitették, de nem találkozott egy sem, ki az embernek megmutatta volna az elvesztett szere-tet visszaszerzésének módját és eszközeit, nem találkozott egy sem, ki az embert megtanította volna azon kötelességre, hogy „Istentől kérje az iránta való szeretetnek s az ő köve-tésének kegyelmét."1)
Tudják önök, mit kért a pogány ó-kor Istentől ? A bál-ványimádás összes rendszere megfelel önöknek s azt mondja, hogy az áldozatok nem hozattak s a jósdák nem kérdeztet-tek másért, mint csak az ideiglenes javakért. Horác nem egyedül saját gondolatát, hanem általános véleményt feje-zett ki, midőn mondá :
Hoc satis est orare Jovem qui douât et aufert ;
Det vitam, det opes : aequum mi animum ipse parabo.')
De nemcsak a régi pogányság bizonyítja ekként a ki-nyilatkoztatás vagyis a dogma szükséges voltát, hogy ala-pot adjon az erkölcsi törvények elsejének, a mai kor szintén ezt bizonyítja, mióta a hittől eltávozott. Már
figyelmeztet-') Pascal. Pensées. — 2) Lib. 1. Ep. 18.
12*
tűk a pantheismust és deismust, hogy ők nem beszélhetnek az embernek az Isten iránti szeretet kötelességéről. De váj-jon szükséges volt-e ezt nekik megmondani? A rationalisták hallgatása e nagy törvény felől, vagy hideg és zavart beszé-dök, eléggé bizonyítja, hogy nem mernek ugy beszélni az isteni szeretetről, mint kellene, vagyis, hogy ők nem tud-nak szeretni. Hivatkozom itt lelkiismeretökre: vájjon fog-lalkoznak-e azon gondolattal, hogy megnyerjék a legfőbb
Lénynek tetszését, a mint az ember igyekezni szokott tet-szeni annak, kit szeret? Élnek-e ők neki ugy, a mint élni szokás annak, mit az ember szeret? Reá vonatkoztatják-e cselekedeteiket és szenvedéseiket ugy mint azt szokás tenni, midőn valaki szenved azért, kit szeret? Vájjon főleg, élő viszonyban vannak-e Istennel ima által, mely a szeretettől áthatott lélek sóhaja, vagy oly léleké, mely óhajtana sze-retni, s a mely elégedetlen levén szeretetével, minthogy Is-tent ugy kivánja szeretni, a mint megérdemli, felsóhajt azon a magasabb segélyért, mely a forrón szerető kebleknek meg van igérve : Beati qui esuriunt et sitiunt iustitiam, quoniam ipsi saturabuntúr ? — Nem ; — a rationalisták magokat igazaknak tartják, mi csalhatatlan jele, hogy nem azok, és lia az ember előttük a jogos kötelem első tettéről, az erkölcsi törvények és parancsok elsejéről beszél, mely igy szól : Di-liges Dominum Deum tuum ex toto corde tuo : kénytele-nek bevallani, ha őszinték, hogy e szó előttök értelmetlen, e nyelv idegen. Ok mystikus álmodozásnak tekintik azt, a mi legéletbevágóbb, legmagasztosabb, legtermékenyebb az em-beri életben, az igazi erények forrását, a bánat, a szenvedé-sekben való béketűrés, a halálban való megnyugvás, az ir-galom és megbocsátás, a jószívűség, szeretet, minden nagy és maradandó áldozatok, az emberi nyomor enyhítésére el-tökélt odaadás forrását.
A felebarátunk iránti szeretettel épen ugy vagyunk, mint az Isten irántival. Az épen ugy nem nélkülözheti a hi-tet mint emez.
De hogyan ? ! Csakugyan a hittől függne-e a testvéri-ség és az emberek közti kegyelet? . . . . Kéttestvéri-ségkívül, mint-hogy azt a hit világa mutatja meg tisztán s mert az a hit se-gélye nélkül igazán sohasem tartatott meg. Honnan tudják önök, hogy minden ember testvér vagyis egy családnak gyer-mekei, s következőleg Isten s az emberiség törvénye előtt egyenlők? Ki mondta ezt önöknek, határozottan, világosan, ha nem a kiuyilatkoztatás ? Az emberinem családi nagy egy-sége nem dogma-e ?
Midőn a tudós ókor, a végső Kelet és Görögország böl-csészei, pantheisták és polytheisták, megszentségtelenítették s elvesztették az ősi kinyilatkoztatást, megtalálták-e azt is-mét saját erejökből, saját eszökkel, megtalálták-e az embe-rinem nagy dogmáját? Soha. — Innen van Kelet népeinél azon kaszt-uralom, mely az embereknek, eredetöknél fogva való különféleségén alapszik, azon kaszt-uralom, melyet Buddha vagy Cakiamuni csak az által mellőzött, hogy visz-szatért a zoroaszteri mazdeismus hagyományára, mely az ősi kinyilatkoztatáshoz hivebb maradt. Innen van Görögor-szágban, Rómában és minden nemzetnél, melyet az ó korban szabad nemzetnek nevezni lehet, a valódi, a pogány rab-szolgaság, mely az emberi személyt dologgá alacsonyítja, melylyel rendelkezni ugy lehetett mint valami alsóbb
termé-szetű lénynyel világos tanitása szerint : . . . . kiknek ? Talán az erőszak embereinek, a birodalmak zsarnokainak tana szerint? Nem. Már emlitém : a tudomány férfiai, Gö-rögország két nagy iskolájának fejedelme, az Academia és Lyceum alapitói, Plato és Aristoteles épen oly vakok vol-tak e tekintetben, mint mások valamennyien.3)
Hanem ily magasan kell-e felmenni az emberiség törté-nelmében, hogy meggyőződjünk az emberi bölcseség tudat-lanságáról, az emberinem egysége, az általános testvériség ez alapja felől? . . . . Kérdezzük meg a mai tudományt, mit tud e tárgyban? A X V I I I . század, a 89. elvek százada, hi-tetlenségének fatalismusában, egyenesen tagadta eredetünk-nek egységét. A X I X . század rationalismusa az egészet kér-désnek tartja, — felelet nélkül. Az őszinte, türelmes, kutató tudomány ezen igazságnak nyomaira akad az emberinem ba-jainak tanulmányozásában; azonban a teljes történelmi és hagyományos bizonyosság eredetünkkel, teremtésünkkel van összekötve, melyről csak Istentől kaphatni felvilágosítást, nemünk egységével s maga3 rendeltetésével együtt.
A tudomány, mindenesetre, midőn valódi tudomány, ezekben igazolásul szolgál a dogmáknak ; hanem egyúttal többé-kevésbbé mindig zavaros, mind addig mig felülről megvilágositást nem nyer, melynek segélyével eléri azt, a mi-nek elérésére egymaga képtelen.
Jézus Krisztus az, ki a világnak visszaadta ezen ősi igazságot akkor, midőn eljött, hogy Istennek szétszórt s pár-tokra szakadt fiait egyesítse : Ut filios Dei, qui erant di-spersi, congregaret in unum,*) akkor, midőn az emberiség nagy családjához intézte szavát és keresztségét : Docete omnes gentes, baptizantes eos; akkor, midőn a nemzetek közt a válaszfalat lerontá és kimondá : Ubi non est gentilis et iudacus, circumcisio et praepucium, barbarus et scytlia, ser vus et liber, sed omnia in omnibus Christus.*)
Es önök, uraim, összezavarva az isteni kinyilatkozta-tást az ál-kinyilatkoztatásokkal, azt mondják, hogy a dogma az embereket megoszlatja,6) holott világos, hogy a hol J é -zus Krisztus tanát nem fogadták be, hol azt visszautasítot-ták, ott önök mindenütt feltalálják az antik világ gyűlöletét, mely a nemzeteket egymástól elválasztá, s melynek hatása alatt minden nemzet az idegen nemzetet barbárnak tartotta, ki iránt magának mindent megengedett. Nein igaz-e, hogy e nemzeteknek most sincs inyökre, ha a kereszténység ajtajo-kon kopogtat? És ha a kereszténységnek megnyitják keblö-ket, nem igaz-e, hogy a kereszténység az, mely hozzájok a testvériség eszméjét Jézus Krisztussal együtt megviszi ?
(Folyt, köv.)
Bossuet egyházi szónoklatának jellemvonásai.
(Folytatás.)
IV. Bossuet a kinyilatkoztatás kincstárából, as egyház tanából merített. — Soha sem bámulatraméltóbb Bossuet, még mint szónok sem, mint midőn a hitágazatokba elmélyed. Az erkölcsi igazságokat mindenütt a hittitkok magasztos állás-pontjára vezeti vissza, és annyira össze tudja a kettőt kötni, hogy egymást bizonyítják, egymást kiegészítik. Mily és mennyi tanulságot tár elénk fel a szegények méltóságáról
3) Balmes, Katholicismus és Protestantismus, 1. k. 1G. fej. —
*j Joan. IX. 52. — Culos. III. 11. — ') Van Humbeck idézett beszéde.
*
109 szóló beszédében ! Máskor ismét az Isten igéjéről szólván, ezt az oltári szentség titkaival hasonlitja össze, és daczára an-nak, hogy első pillanatra meg nem egyeztethetőnek látszik a hasonlat fölvett tárgyával, mégis ebből meriti beszédje szá-mára a legerősebb érveket.Még gyászbeszédeiben isiáthatni a hit, erkölcs és az ékesszólás közti felséges öszhangzást. A hitágazatok mezeje, mely a középszerűek számára csak tövi-seket terem, ő neki gazdag, bőven gyümölcsöző kert volt, melyben lángesze nemcsak táplálékot talált, hanem virágo-kat is szedett s diszité halhatatlanságának koszorúját.
A mi az erkölcstani igazságok szószéken való tárgya-lását illeti, erről Bossuet röviden de határozottan ekkép nyi-latkozott: „Erkölcstant akarnak az egyházi beszédekben, s igazuk van, ha azt akarják mondani, hogy a keresztény er-kölcstan a kereszténység hittitkaira támaszkodik." Meggyő-ződése szerint tehát a szónok, ki kizárólagosan csak elméleti hitágazatokkal foglalkoznék, épen ugy eltévesztené czélját, mint az, ki csakis az erkölcsről moralizál. A keresztény egy-házi beszédnek e két sarkon kell mozognia. A kettőnek sze-rencsés összekötésében fekszik a keresztény tanitás titka ; mert a hitágazat és az erkölcs egymást kölcsönösen segítik, a mennyiben az utóbbi megfosztja társát látszólagos száraz-ságától, emez pedig, erős támasztékot nyújt amannak s igy mind kettő emeli egymásnak fölségét, szentségét. Azt mondja Schleininger1) : „A hittitkokról szóló beszédekben példányké-pül Bossuet és Bourdalaue szolgálhatnak," mert Bossuet, a mit elveiben vallott, azt beszédeiben is érvényesítette.
A mi különösen a gyászbeszédeket illeti, itt tagadhat-lanul Bossueté a legnagyobb érdem, a hervadhatlan koszorú.
A gyász- és halotti beszéd idők folytán három lényeges vál-tozáson ment keresztül. Eleinte csakis a házi élet körében mozgott és az egyszerű, magába vonult erénynek
A gyász- és halotti beszéd idők folytán három lényeges vál-tozáson ment keresztül. Eleinte csakis a házi élet körében mozgott és az egyszerű, magába vonult erénynek