Nyílt levelek a belga szabadkőműves páholyok főnökeihez.
Irta Dechamps bibornok, malinesi érsek.
E l s ő l e v é l . Uraim !
Önök nem ismeretlenek előttem ; és ha fáradságot vesz-nek maguknak átfutni, a mit már régen ez előtt a szabad-kőművességről irtam,1) látni fogják, hogy én azon szerencsés helyzetben vagyok, miszerint önöket igen jól ismerem.
Egyébiránt társaságuk czélja, uraim, már nem lehet titok senki előtt. Csak az e czélra használt eszközök marad-nak páholyaikmarad-nak titka alatt. Összekeverednek ezek azon jelszókkal, melyek önöket mindenütt egy nyomon járatják s melyekekként végre is a profán közönség tudomására jutnak.
Czéljuk önökuek eltüntetni a világból a kereszténysé-get, melyet önök babonaságnak tartanak s helyette felállí-tani a mit önök az ész és természet uralmának neveznek, ha-bár önök nagyon de nagyon szembetűnően hűtlenek az egyik-hez is a másikhoz is, akkor, midőn a keresztény kinyilatkoz-tatást maguktól eltaszitják vagy félremagyarázzák.
Hanem mivel a kereszténység nem bir teljes élettel, csak az egyházban : önök mindenek előtt az egyház ellen in-dítottak harczot, sötét, erőszakos harczot, az idők és népek körülményeihez alkalmazkodva.
Az egyháznak valamennyi ellenségét, bármennyire kü-lönbözők legyenek tanaik, önök nem restellik barátokul és műnkatársakul elfogadni. Schisma, eretnekség, judaismus, izlamismus, pogányság, még a Brahma és Budha vallás is, mind ez önöknek egyenlően kedves az egyház ellen ; — a mi, uraim sajátságos bizonyíték önök ellen.
De kérdem, miféle tannak nevében harczolnak önök az egyház ellen ?
Önök feleletül adják: azon tan nevében mely tagad minden isteni kinyilatkoztatást.
Tudom uraim, hogy a kinyilatkoztatáson végrehajtott emberi változtatások- és hamisításokkal, továbbá az álki-nyilatkoztatásokkal együtt önök megtagadják az igazi kinyi-latkoztatást is, daczára, hogy ragyogó tények isteni jellegét kézzelfoghatóvá teszik ; tudom, hogy tagadván igy azt, a mi világosan be van bizvnyitva3), önök ugy tesznek, mint azok tennének, kik megtagadnák magát az észt, okul hozva fel e tagadásra az emberi szellem tévelyeit és tagadásait. Hanem az oly tan, mely csupán tagadás, bajosan valódi tan, uraim, ha csak hiu állitások kíséretében jelenik meg, mint önöknél történik. Uraim! Valódi tan csak az, mely valamit tanit, va-lamit állit ; önök pedig semmit sem állitanak, a mi állandó volna. Állításaik, igazán, mindig azzal végződnek, hogy ta-gadássá változnak, a mi a hit ellenségeinek rendes szokása. A mint a divatok változnak, ugy változnak velők a páholyok ál-lításai vagyis jobban mondva tagadásai. Tegnap még deisták, az önök páholyai holnap,vagy már ma is, atheisták és materia-listák tagjaik nagyobb számában. Egyébiránt a deisták
iste-') Utolsó kiadása Parisban, Paliné, 1874.
2) La Question religieuse résolue par les faits. Dechamps bi-bornok müve.
85 nét csak azért találták fel ök, hogy tagadni lehessen a terem-tés és megváltás Istenét.
Azt mondom : feltalálták ; mert istenöket ugy csinálják a mint nekik tetszik. Ez ekként nem egyéb mint szellemök eszméje, bálványa, műve, miként a pogányok bálványai ezeknek kezeművök volt. Lehet-e tehát csodálkozni, ha ez az eszme-isten, ez a subjectiv-istenség, nem egyéb mint a véle-kedések és kételyek istene, mint minden vallási bizonyosság tagadásának istene ; lehet-e csodálkozni, ha ez a deismus atheiimust és materialismust szül, Isten és a lélek egyenes ta-gadását ? A materialismus napjainkban divatja kezd lenni a keresztényellenes pártnak, következéskép a páholyok ha-ladó pártjának. Mind ezen állítólagos tanok, láthatják önök, nem egyebek, mint többé kevésbbé nyilt, őszinte tagadások.
Önök azt felelik erre, már látom, hogy az önök tana a szabad gondolat (libre-pensée) tana vagyis a gondolat szabadsága.
A gondolat szabadsága ép oly szabadsága minden em-bernek, mint a lélekzet szabadsága ; csakhogy önök nem igy értik a gondolat szabadságát. Azon értelemben, melyben önök veszik, a szabad gondolat sajátlag véve nem tan, mert nem egyéb mint tagadása minden vallási igazságnak, mely az észre nézve kötelező erővel birna. Nem egyéb az vallási ügyben, mint követelése azon állítólagos jognak, hogy szabad legyen gondolni, a mint kinek-kinek tetszik. Ennél fogva nem egyéb az, mint a képtelenség formulázása ; mert vallási dologban, mint minden más tárgyban, és vallási dologban sokkal inkább mint minden más tárgyban, minthogy a vallás nem egyéb mint az élet tudománya, — az embernek korántsem áll szabadságában ugy gondolkozni a hogy neki tetszik, hanem kötelessége ugy gondolkozni, a mint kell. Minde-nütt az igazság az, mi az észt kötelezi ; és valamint a szem nem késziti a világosságot, épen ugy az ész sem csinálja az igazságot.
Mit fognak tehát önök tenni, önök uraim, a szabad gondolat apostolai, mit fognak önök tenni a nyilvános is-kolákban azon népeknél, hol a kormányt magukhoz fogják ragadni ?
Ki fognak önök zárni, ezt felelik, minden vallási tant, még a tiszta deismust is, a mint lapjaik s államférfiaik nyiltan kimondták, a gondolat és lelkiismeret szabadsága nevében.
Azt kellene itt önöktől kérdeznem, hogyan egyeztetik meg önök azon praetensiójokat hogy önök tanukat, a szabad gondolat tagadólagos tanát, a közoktatás minden fokozata segélyével, mely nemzeti költségen tartatik fenn, igen, kér-deznem kellene önöktől, hogyan egyeztetik meg önök ezen praetensiót a keresztény családok lelkiismereti szabadságá-val, azon családokészabadságá-val, melyek, önök jól tudják, valamennyi civilizált nép körében többségben vannak?
De én e nagy kérdést már többször tárgyaltam, most tehát egy mást intézek önökhöz :
Hoo-yan fogják önök iskoláikban betölteni azon fé-lelmetes űrt, melyet ott minden vallási nevelés hiánya okozni fog ?
Egyik önök közül, ki egy katholikus nemzetnél közok-tatásügyi minister, megfelelt önök helyett :
Tanítani fogjuk az általános morált, mely független minden vallási tantól.
En e feleletet az ész itélő széke előtt meg fogom vizs-gálni ; mert uraim, többet észszel mint erővel ; — bármit mondjon is a ,szabad gondolat'. (Folyt, köv.)
Bossuet egyházi szónoklatának jellemvonásai.
(Folytatás.)
Lássuk most példákban, hogyan tudja Bossuet a szent-atyák gondolatait értékesíteni és kibővíteni. Sz.Vazul követ-kezőleg irja le egy helyen az emberi élet rövidségét : „Az ember élete ut, melyet mindegyikünk akkor kezd meg, midőn a világba lép, és a sírral végez. Nézzétek azokat, kik a ten-geren utaznak s alusznak a hajón. A szél magától hozza a kikötőbe ; nem is veszik észre, észrevétlenül közelednek a czélhoz. Épen igy vagyunk az ember életével. Az élet folyik, szakadatlan mozgás üzi czélja felé, anélkül, hogy észreven-nők. Ti alusztok ; s mialatt szunnyadoztok, fut az idő s távozik tőlünk. Mindegyikünk igy kezdi s végzi pályafutá-sát. Zarándokok vagyunk a földön, minden távozik, min-den elrepül. Pillanatig nyugszik szemetek a virányon, vagy a rét bokrán, látszik valami élvezetet nyújtani nektek, azu-tán mentek tovább. E gyönyörű látvány mellett, láttatok sziklákat, üregeket, tátongó mélységeket, meredek utakat, némelykor vad állatokat, mérges növényeket, szúró tövise-ket, a szomorúság mindannyi jelképét ; pillanatig búsulta-tok, de mind elmúlt. Lássábúsulta-tok, ez az emberi élet : élvezetek és szomorúságok, de semmi sem állandó. De ez az ut nem a ti utatok, mert ti keresztények vagytok : semmi sem a tie-tek, a mivel az uton találkoztok. Mások is megjárták már ez utat, és mások fognak jönni és e nyomokat fogják követni, és ismét mások lesznek, kik ezek után fognak indulni."
Bossuet, egyik husvétünnepi beszédében vázolni akar-ván a keresztény örömét szemben az érzéki örömökkel, magáévá teszi e képet s azt a színezés sajátságos élénkségé-vel következőleg egészíti ki. „Az ember élete úthoz hasonlit.
Yégén egy tátongó mélység. Első lépésünktől kezdve figyel-meztetnek reá, de megvan a törvény s nekünk mindig előre kell mennünk. Szeretnénk visszatérni ; hanem előre, előre ! Ellenállhatlan erő ragad tovább, szünet nélkül közeledünk a mélységhez. Ezer akadály, ezer baj neheziti utunkat. Csak a rettenetes mélységet kikerülhetném! De hiába ! Sietni kell, sietni kell, oly sebes az évek futása. I t t ott vigasztaló-dunk, időről időre találkozunk egyes tárgyakkal, melyek fölvidámitanak, csevegő patakokkal, távozó virágokkal , . . szivesen szeretnénk megállani, de, előre, előre ! Ez alatt el-pusztul minden, a mi mellett elhaladtunk : szörnyű robaj, fÖltartózhatlau pusztulás. Ismét vigasztalódunk, mert vi-szünk egynéhány virágot, melyet mentünkben téptünk, és melyet reggeltől estélig kezünkben hervadni látunk, — egy-néhány gyümölcsöt, melylyet élvezve veszítünk el. Elbü-völés ! Mindig tovább ragadtatva, közeledel a tátongó ür-hez ; máris minden halaványulni kezd ; a kertek kevésbbé virágzók, a virágok kevésbbé ékesek, szineik kevésbbé élén-kek, a rétek kevésbbé nevetők, a vizek kevésbbé átlátszók, minden elsötétül, minden távozik : közeledik a halál árnyéka s érezhető a végzetteljes mélység közelsége. S mégis előre, egészen a széléig. Még csak egy lépés. A félelem már
össze-zavarja az érzékeket, a fej kábul, a szemek ide oda tévedez-nek, — előre kell menned, — semmi lehetőség a visszatérésre, minden eltűnt, oda van minden ! Nem szükséges mondanom, keresztény hallgatók, hogy ez ut az élet, a mélység a halál.
Hisz a halál vége minden földi bajnak és saját vége is. Nem, nem testvéreim ! Ama mélységben emésztő tűz, fogcsikorga-tás, örök siránkozás és tűz lesz, mely ki nem alszik, s féreg, mely ki nem vész. Ilyen azoknak utja, kik az élet örömei-nek élörömei-nek, némelyeké rövidebb, mint másoké. Végét nem le-het látni, sokszor hirtelenül roskad össze az ember, a nélkül, hogy gyanitotta volna. Az igaz nyugodtan halad az ő utján, mert Jézus Krisztus, a ki mindig kiséri, fenn is tartja ; min-dent megvet, a mi tönkre megy és elenyészik. Az ut végén, a mélység szélén, — láthatlan kéz fól fogja tartani s a túlvilágba áthelyezni, vagyis inkább, ő ugy fog belépni mint J é -zus Krisztus, ugy fog meghalni, mint Jé-zus Krisztus, s vele fog győzedelmeskedni a sir és halál fölött !"
Ezen egy helyből is láthatjuk már, hogy Bossuet meg-nem elégedett a szentatyából vett helynek egyszerű idézésé-vel, hanem iparkodott azt kibőviteni s tárgyával összhang-zásba hozni. Valódi öröm szemlélni ezen, a természettől any-nyira megáldott szónoki tehetséget, miként tanulmányozza a szentatyák műveit, mintha ő tőlük függne minden, és sa-ját tehetségétől semmi. Midőn gyászbeszédei, szónoki te-hetségének leghíresebb alkotásai, nyomtatásban megjelentek, joggal mondhatták róla kortársai, tekintetbe véve a szent-atyák ily nemű utánzásait : Bos suetus aratro. Bausset bi-bornok igy okadatolja e dicséretet : „Bossuet a szószék szol-gálatára mély tanulmányok és egyházmegyéjében tett számos gyakorlatok által készült. Szelleme előtt lebegett mindig Cospéau-nak (lisieux-i püspöknek) tanácsa, hogy szónoki te-hetségét tanulmányokban és visszavonultságban hagyja meg-érni. Hathónapi tartózkodása alatt Metzben, Bossuet so-hasem távozott a templomból, kivéve ha dolgozó szobájába ment és elzárkózott, hogy a szentatyák tanulmányozásával táplálhassa lelkét és a hagyomány kutatásai által megszerezze ama fegyvereket, melyeket oly sikeresen használt az eretne-kek ellen. Visszautasított minden könnyű, vagy csakis mu-lattató, állásával meg nem egyező olvasmányt. Még ak-kor is, ha nem volt szándéka valami munkát irni, élete mé-gis, mint sz. Ágostoné, Isten igéje fölötti folytonos elmélke-dés vala." Ezek után Bausset még sokat beszél el Bossuet-nek majdnem hihetetlen patristicai tanulmányozásairól. De még ennél is többet tett. „A különféle munka, melylyel Bossuet eddig foglalkozott, tudvágyó szellemének még nem
volt elég. A vallás iránti határtalan szeretetében kedvelt min-den tudományt, mely azzal valami közelebb viszonyban áll.
Már hatvan éven tul volt, és még akkor kezdte csak a zsidó nyelv tanulását, hogy annál inkább használhasson az egyház-nak s hogy a hit alapigazságait az eredeti nyelven olvashassa.
O úgyszólván megtalálta az élethosszitás titkát s meg-kétszerezte személyét és az éjjeli órák beosztásával föltartóz-tatta az idő gyors futását. Meaux-i püspök korában, vissza-vonulván az udvartól, rendesen meg szokta szakítani éji nyu-galmát s e szokását utazásaiban is megtartotta. Négy-öt órai álom után, nyáron épen ugy mint télen, még a legnagyobb hidegben is, fölkelt, és miután az éj csendjével összhangzó benső ájtatossággal a breviarumot elvégzé, hozzá fogott a
már este előkészített munkához. A munkát addig folytatá, mig az álmatlanság erőt nem vett rajta. Ily férfiú, ily előre törekvő szellem, ki maga is fényes példával járt elő, joggal mondhatta a franczia akadémia ifjúságának : „Törekednetek kell, kedves fiaim, hogy magatokat felülmúljátok ; mert ab-ban fekszik szellemünk nagysága és gyöngesége is egyszers-mind, hogy eszméinket nem mindig valósithatjuk meg azok-nak megfelelőleg ; oly nagyon gondoskodott az, a ki terem-tett, hogy végtelenségét észrevegyük !" (Nicolas, Philos.
Stud. üb. das Christenth. II. k. 376. 1.) (Folyt, köv.) EGYHÁZI TUDÓSÍTÁSOK.
Budapest, február. 4. A katholicismus és a nemzetek szabadsága. A világtörténet eseményei alig igazolnak vala-mit fényesebben, mint azon nagy és soha kellőleg meg nem szívlelhető igazságot, hogy a katholicismus szülője, fenntar-tója, oltalmazója a valódi szabadságnak. E kettő oly szoro-san összefügg, hogy a honnan a katholicismus száműzve van, a szabadság vagy féktelenséggé fajul, vagy zsarnokság fog-lalja el helyét, — vagy egészben, a mennyiben az egész nemzet elnyomatik, vagy részben, a mennyiben a nemzet egy része kivételes törvények, rendszabályok alá helyeztetik és a nem-zet másik részével megosztott szabadság helyett üldöztetik.
Egyedül és csak egyedül ott, hol a katholicismus szabadon kifejtheti elvét, hol az egyház elvei jutnak érvényre politi-kában ugy mint társadalmi téren, egyedül csak ott lehet szó azon szabadságról, mely a nemzeteket boldoggá teszi, hol polgár és polgár közt nem tétetik különbség, hanem a sza-badság mindenkire egyaránt ki terjesztetik, egyenlő jogot élvezvén mindannyian, kik egy fejedelem jogara alatt élnek.
Hogy a régibbkori történetet mellőzzük, midőn a vi-lág csak egy vallást ismert, t. i. a katholicismust, a legújabb történet fényesen igazolja állitásainkat. Mellőzve a 16-ik század eseményeit, midőn az önkény, a zsarnokság, a nemze-tek elnyomásának alapja letétetett, ma is azt tapasztaljuk, hogy a zsarnokság uralma épen onnan fenyegeti a nemze-tek szabadságát, honnan a 16-ik században az elnyomatás kezdődött, t. i. a reformatio hazájából. Mindenesetre jellemző korunkra, hogy midőn a pápa az egyház részére is követeli a teljes cselekvési szabadságot, hogy épen akkor, e követe-léssel csaknem egyidejűleg, az egykor nagyban magasztalt Bismarck, magasztalt ugy politikai sikereért, mint az egy-ház üldöztetéseért, oly törvénnyel lépett az országgyűlés elé, mely megfosztja a nemzet képviselőit azon szabadságtól, hogy az igazságot nyiltan kimondhassák, természetesen nem másokra számítván a törvényjavaslat, mint a katholikus kép-viselők szavainak elnyomására, mint kik eddig is a szabad-ság védelmezői levén, útjában állottak akanczellár zsarnok-ságának. Sőt most már épen a katholikus nyilatkozatok el-némitása végett uj törvényjavaslat készül, mely a sajtó sza-badságát is korlátozni akarja, mint mondatik a visszaélé-sek' megakadályozására ; és hogy mindez mire fog még ve-zetni, ki tudja megmondani akkor, midőn az alkotmány alaptörvényei is hatályon kivül helyeztettek, a mennyiben ez a katholicismus védelmére vonatkozik.
Már ez igy szokott történni. A protestantismus minden szabad vizsgálódási rendszer mellett is nem barátja a nem-zetek szabadságának. Hogy azonban nagyon is feltűnően ne
87 járjon el, támadását eisö sorban a katholicismus szabadsága ellen intézi. Megvan ebben is a rendszer. Először az egyház szerzetesei űzetnek el, azután következnek a többi egyháziak és világiak és midőn igy a katholikusok szabadságai
elnyo-mattak, következik a nemzet szabadságának elnyomatása.
Vagy miképen is tartaná az tiszteletben a nemzet politikai szabadságát, ki a nemzet nagyrészének vallási, lelkiismereti szabadságát lábbal tiporja? És ismét, lia a katholikusoknak törvény által lehetetlenné tétetik, mint Poroszországban le-hetetlenné szándékoltatik tétetni, a szabadság védelmezése:
ki az, a ki e szabadság mellett felszólalna? Talán a protes-tánsok? Nem látjuk ellenkezőleg minden hires hirlapi polé-mia mellett is, mily alázatossággal hajolnak meg végre is Bismarck minden akarata előtt? Ilyen emberektől lehet-e várni, hogy a confiscálás küszöbén álló nemzeti szabadságot megmentik, hogy végre, mint mondani szokás, megemberelik magukat és ,ne továbbot' mondanak a ,vas és vér' emberé-nek? Nem tehették, nem kellett volna-e már e ,ne tovább'-ot hangoztatniok akkor, mikor az alkotmányból kitöröltettek, vagy lényegesen módositattak a katholikusokra vonatkozó
§§-ok? Vagy nem látták volna-e be, hogy az ily eljárás végre is a nemzeti szabadság elconfiscálásához fog vezetni?
Minden igazságtalanság, mely a jogon elkövettetik, megboszulja magát. A protestáns 'porosz országgyűlés is örömmel fosztotta meg a katholikusokat százados jogos sza-badságuktól ; de ez által aláásta alapját a nemzeti szabad-ságnak, első lépést tett arra, hogy a nemzeti zsarnokság alá kerüljön. És ami Poroszországban történt, ugyanaz fog tör-ténni mindenütt, hol a katholicismus üldöztetik. Nagy hiba volna azt hinni, hogy ez másutt nem történhetik. A libera-lismus, mely a protestantismus kifolyása, ugyanazt fogja eredményezni, mit anyja a protestantismus. A mint ez, ugy a liberalismus is mindenütt a katholicismust támad ja meg, ezt üldözi. Lehet-e tehát tőle várni, hogy különbözni fog vég-eredményében a protestantismustól ? Lehet-e várni, hogy mi-dőn rabigába hajtja a katholicismust, hogy akkor tisztelet-ben fogja tartani a nemzetek szabadságát? Vagy nem in-kább várható-e, hogy a liberalismus is sírját ássa a nemze-tek szabadságának? A liberalismus épen ugy mint a protes-tantisrrns negatiója a katholicismusnak és mint ilyen nem bir épen semmi érzékkel a jogtisztelet iránt, hanem minden-hol és mindenben a jog és szabadság elnyomására tör.
Mindezt megfontolni, ugy véljük, honfiainknak is érde-kükben van, kikről általánosan ismeretes a szabadság sze-retete. Az az ut azonban, melyen jelenleg járnak, nem a sza-badság biztosítására, hanem annak elnyomására vezet. A li-berális aera alatt ugyanis a katholicismus már sokat szen-vedett hazánkban és evvel a nemzeti szabadság is nagy csor-bát szenvedett in principio, melynek lehet, hogy gyakorlati kifejezése is nem sokára következni fog. Ha tanácsunkat meghallgatnák honfiaink, azt ajánlanék és pedig kivétel nélkül mindenkinek, tartozzanak bármely vallásfelekezethez, hogy a katholicismus gyengítése helyett, ezt inkább erősit-sék, mert ez által biztosítják a nemzet törvényes szabadsá-gát is ; mert különben legyenek meggyőződve, és ezt minden prófétai ihletés nélkül is ki lehet mondani, hogy a mely na-pon megszűnik nálunk is a katholicismus szabadsága, azon a napon megkezdődik a nemzet szabadságának elnyomása,
nem mások, mint azok által, kik a katholicismust szabadsá-gától megfosztották.
Versailles. Püspöki allocutio a törvényhozó testülethez.
(Vége.) — „Uraim, mi imádkozni fogunk, hogy mindazon törvények, melyeket önök ezen ülésszak alatt meg fognak szavazni, igazságos törvények legyenek, öszhangban az is-teni joggal, mindenkor részrehajlatlanok s a közjó szeretete által sugaltak, telvék tisztelettel a lelkiismeret és a polgárok minden joga iránt. Imádkozni fogunk, hogy azok soha a szenvedélyek viszhangjai ne legyenek, melyek egy mélyen felzaklatott társadalomban és korban okvetlenül felzajlanak.
Ha ilyenek lesznek e törvények, akkor áldásosak és tartósak lesznek s a boldog Francziaország önöknek fogja köszönhetni nagyságát és nyugalmát.
De hogy ez igy történ jék, engedjék meg, hogy kimond-jam, szükséges, hogy az egyház jogait és szabadságát őszin-tén tiszteljék. Az apostolok ideje óta mindig voltak emberek, kik az egyház szabadságától félnek, és ma is sok követke-zetlen szabadelvű férfiú előtt a szabadelvüség nem egyéb mint az ártalmatlan és szent jogok megszorítása.
Önök, uraim, kik részrehajlatlanok és felvilágosultak, önök tudják, mennyire alaptalanok ezen félelmek. A mi túl-kapásainkról beszélnek, midőn épen mi vagyunk fenyegetve és elnyomva minden oldalról s midőn épen a mi türelmünk-nek a legjogtalanabb jogsérelmekkel szemben nincs hason-mása csak a mi önmegtagadásunk. Ugy állunk, mint mikor a farkas panaszkodik a bárány kegyetlensége miatt.
Az egyház szabadsága nem fenyeget senkit; nem fe-nyegeti az csak a bűnt és az ártalmas tanokat. E szabadság,
Az egyház szabadsága nem fenyeget senkit; nem fe-nyegeti az csak a bűnt és az ártalmas tanokat. E szabadság,