Az adatok és a visszaemlékezések azt mutatják, hogy a szántási zsidó-ság legalább fele-közel kétharmada az ipari-kereskedelmi szektorban dolgozott. A kisiparosok és a kiskereskedők általában egy tanoncot vagy segédet alkalmaztak. Az önfoglalkoztatás is jellemző forma volt, míg a nagyobb forgalmat bonyolító üzletek családi vállalkozás keretei között működtek. Ezek a vállalkozások a helyi igényekhez
alkalmaz-9 Az életvilág rekonstruálásához a történeti és statisztikai adatokat helytörténeti művekből, monográfiákból gyűjtöttem (Farkas 1989, Gergely 2003, Lakk 2014). Emel-lett a Yad Vashem Intézet adatbázisában találtam 311 egyénileg beadott tanúságtételt, amelyek az áldozatok alapvető adatait tartalmazták. A koncentrációs táborok nyil-vántartásaiból is került anyag az adatbázisba, bár ezek jóval hiányosabbak. Minden erőfeszítésem ellenére a két forrás kvantifikálásával létrejött adatbázis is hiányos, részleges, hiszen az adatok visszaemlékezőktől származnak. A leszármazottak nem minden adatra emlékeznek, sokszor hiányosan vagy hibásan töltötték ki az űrlapokat.
Másfajta, ám hasonlóan retrospektív – következésképpen sajátosan torzító – infor-mációkhoz jutottam az egyéni memoárok, számvetések feldolgozásával.
kodtak, leginkább ruházatot, ruhaanyagot vagy élelmiszert, tartós cikkeket árultak. A szántási zsidóság voltaképpen a helyi (polgári) fejlődés és önszerveződés motorja volt.
Ebben a közösségben is megindult a tanulás felé orientálódás és a gyerekekbe való „beruházás” (Ránki 1987). A visszaemlékezések szerint az izraelita elemi iskola jó alapot adott a továbbtanuláshoz.
A polgári iskola igen népszerű volt a helyi iparosok körében, ami ön-magában is jelzi a szántási zsidóságnak a környezetéhez viszonyított
„túliskolázását” (Karády 1997). Jóllehet a saját csoportra vonatkozta-tott foglalkozásszerkezeten belül sem kirívóan magas a zsidó értel-miség aránya, a pozíciók presztízse, az ellátott feladatok fontossága miatt ezek általában felnagyítva szerepelnek a visszaemlékezésekben, rámutatva arra, hogy a felidézett alakok az egész település életében fontos szerepet játszottak. A városi elöljárók között már 1859-ben is találunk helybéli zsidót, a közösség részvétele a helyi közéletben a 20. század első évtizedeiben is jelentős. A helybeli zsidó értelmiségi-ek részt vettértelmiségi-ek az alapfeladatok ellátásában, az orvosok például egé-szen az 1940-es évek elejéig aktívan dolgoztak (Lakk 2014).
A szántási nem zsidó lakosság többsége a mezőgazdaságban dol- gozott, míg a zsidóság túlnyomó része helyi igényeket kielégítő kis-iparos-kiskereskedő tevékenységeket űzött. A két „féloldalas” foglal-kozási struktúrában megmutatkoznak az alapvetően mezőgazdaságra épülő település társadalmi-gazdasági viszonyai, ám mindez komoly magyarázóerővel bír a csoportközi határok és sztereotípiák terén is.
A helyi társadalom többségi tagjai ugyanis a két csoport között a leg-nagyobb különbséget az anyagi helyzetben látták.
((nem zsidó vélemény)): „A zsidóknak anyagilag sokkal jobb volt az éle-tük, és nem olyanok voltak a körülményeik, mint a keresztény embere-ké. Azt nem láttam, hogy az [a zsidó ember] odaállt volna kapálni, meg ilyen munkát csinálni.” (HE)10
10 Jelölések a szövegátiratban: (6) = a szünetek hosszúsága másodpercben; [nevet, sóhajt] = emocionális, metakommunikatív jelzések; harmincnyolcban (?) = nehezen érthető, bizonytalan jelentésű részlet; --- = hosszabban megszakadó szöveg, ki-hagyás; *= rövidebb megakadás, szünet; e:hallgat = hosszan ejtett, elnyújtott szótag, igen=igen = a szokásosnál gyorsabb szóbeli összevonás; []= az interjúrészlet értelme-zését segítő megjegyzés, kiegészítés.
((zsidó vélemény)): „[a helyi zsidók] Kereskedők, iparosok. Mindenki leg-alább iparos volt. Tisztviselő – kevés…”(GE)
Mindez nem pusztán a helyi zsidóság jobb életfeltételeire, polgáribb, komfortosabb életmódjára mutat rá, hanem a munka társadalmi cso-portonként eltérő jelentéstartalmaira is, amely magától értetődően
− és minden más tevékenységet kizáróan − jelenti az egyiknek a ke-reskedést, a másiknak a paraszti munkát. Az életrendek és mentali-tások közötti különbség mellett a „kényelmesebb élet” sűríti azt a fel- ismerést, hogy a cselédtartás és a hitelre vásárlás voltaképpen a helybeli zsidók és nem zsidók társadalmi érintkezésének típusos tapasztalata.
„…mindig volt egy cselédlány, aki* ott volt éjjel-nappal, ott lakott. Akkor nálunk volt, és ő szokott takarítani. (…) Szóval, ilyen mindenes volt ott.
A nevét se tudom, pedig… Annyian voltak, mindig ugyanaz a nevük volt.” (KZS)
Ugyanakkor a túláltalánosított emlékek és típusos tapasztalatok el-fedik az életmódbeli hasonulást, melyet a kispolgári egzisztenciák
„több lábon álló” megélhetési stratégiája táplált, s amelyben a kisebb földbirtok vagy -bérlet anyagi biztonságot (biztosítékot) jelentett.
Emellett akadtak jelentős földterületeken gazdálkodó zsidó bérlők és földtulajdonosok is, akiknek inkább a többségi társadalom földbirto-kosainak életmódja jelentett mintát.
A szántási „főutcán” ma is álló polgári emeletes házak szinte ki-zárólag zsidó kereskedők vagy iparosok tulajdonában voltak, mint ahogyan a nagyobb, az utcaképet meghatározó egyszintes épületek, boltok is. A helybeli, nem zsidó visszaemlékezők azonban hajlamo-sak megfeledkezni a távolabb eső kicsiny műhelyekről, boltokról és a szegényebb zsidó családok házairól, amelyek beleolvadtak a falusi-as környezetbe. Mindez arra is rávilágít, hogy bár a főutcához mint tulajdonképpeni „zsidó világhoz” köthetők a helyi zsidóság életét szervező intézmények és helyszínek, a jelenlét korántsem kizáróla-gos. Szántáson voltaképpen nem volt egy világosan körülhatárolható, a környezetétől elkülönülő „zsidó negyed”, amely lehetővé tette vagy kikényszerítette volna a két csoport éles térbeli és társadalmi elkü-lönülését. ( A tér- és a térhasználat felidézéséhez és ennek sajátos
torzításaihoz ld. Az életvilág rekonstruálását övező kételyek című fe-jezetet.)
A zsidók és nem zsidók visszaemlékezéseiből egyaránt úgy tűnik, hogy az ő gyerekkorukban – nagyjából az 1920–30-as években – a cso- portközi határok bizonyos fokig átjárhatóak voltak, és akadtak kife-jezetten közösen látogatott vagy működtetett intézmények is. A helyi polgári iskolába – mivel az alapvetően a szántási kispolgárság (ipa-rosság) igényeit szolgálta ki – vegyesen jártak zsidó és keresztény gyerekek. Az izraelita elemi iskolát a nem zsidó iparosok és a jobb módú gazdák is előnyben részesítették:
„Namost, mi evangélikusok voltunk, hát hova menjünk? És a zsidó isko-lának nagyon-nagyon jó híre volt, az én apukám is odajárt. És (…) az összes evangélikus gyerek, az mind a zsidó iskolába járt. És nagyon jó tanárok voltak.” (HE)
A különböző egyletek és kezdeményezések is alkalmat adtak a tár-sas érintkezésre, együttműködésre, miközben a vallásgyakorlat kü-lönbségei, az eltérő időkezelés és rituális rend a hétköznapokban is tudatosították a cso port határokat − leginkább a közösen látogatott iskolákban. A közös intézményhasználat és az eltérő szokásrend méltányos figyelembevétele végső soron egy kimunkált együttélési gyakorlatot, egyfajta integrációt körvonalaz. Mindezt a vészkorszak diszkrimináló intézkedései fokozatosan bontották le. ( Ld. még A szántási zsidó életvilág összeomlása című fejezetet.)