A fedezett kötvényekről szóló uniós jogi szabályozás és a Ptk. zálogjogi szabályainak kapcsolatáról
1.8. Fedezeti követelmények és likviditási puffer
A fedezeti követelményekre és a fedezetszámításra vonatkozóan az Irányelv 15.
cikke tartalmaz rendelkezéseket. Az ezzel kapcsolatos részletszabályokat a tagállamoknak kell megalkotniuk, ennek során azonban a 15. cikk (2)–(8) bekezdéseiben írt követelményekre figyelemmel kell lenniük.
A fedezetszámítás meghatározó jelentőségű a fedezettkötvény-kibocsátók számára, mivel azt minden egyes munkanapon el kell végezni.37
A fedezetszámítás során a nominális megfelelés (névértékelv) az általános elvárás, a tagállami jogalkotó azonban egyéb számítási elveket is engedélyezhet. A tagállamok tehát lehetővé tehetik más számítási elv alkalmazását, ha az nem eredményez a névértékelv szerint számítottnál nagyobb arányú fedezetet.
A névértékelvet a 15. cikk (6) bekezdése rögzíti: a szükséges fedezetet úgy kell kiszámítani, hogy valamennyi fedezeti eszköz teljes tőkeösszege elérje vagy meghaladja a forgalomban lévő fedezettkötvény-állomány teljes tőkeösszegét.
Az Irányelv 15. cikkének (2) bekezdése azt mondja ki, hogy a fedezett kötvények minden kötelezettségére kiterjednek a fedezeti eszközökhöz kapcsolódó kifizetés iránti követelések. Ezek a kötelezettségek a (3) bekezdés alapján a következőket foglalják magukban:
a forgalomban lévő fedezett kötvények tőkeösszegének kifizetésére vonatkozó kötelezettségek;
a forgalomban lévő fedezett kötvények kamatainak kifizetésére vonatkozó kötelezettségek;
34 STÖCKER: i. m. 44. o.
35 STÖCKER: i. m. 45. o.
36 STÖCKER: i. m. 46. o.
37 STÖCKER: i. m. 50. o.
a 11. cikknek megfelelően tartott származtatott ügyletekhez kapcsolódó kifizetési kötelezettség;
a fedezettkötvény-program felszámolásának várható fenntartási és igazgatási költségei.
Az Irányelv 15. cikk (3) bekezdésének b) pontja a fedezendő kötelezettségek között kifejezetten felsorolja a fedezett kötvények kamatainak kifizetését is. Ez azt jelenti tehát, hogy a biztosíték kiszámításakor nemcsak a tőkeköveteléseket, hanem a kamatköveteléseket is figyelembe kell venni.38
Fontos rendelkezés emellett a 15. cikk (3) bekezdésének d) pontja is, amely először mondja ki az uniós jogalkotás szintjén, hogy a fedezet kiszámításakor a felszámolás költségeit is figyelembe kell venni.39 Ehhez kapcsolódóan azonban az Irányelv azt is kimondja, hogy a tagállamok lehetővé tehetik az egyösszegű átalány kiszámítását. Ennek alapján tehát a tagállamok nemzeti jogszabályaikban engedélyezhetik a felszámolási költségek egyösszegű átalányszámítás alapján történő kiszámítását. A számos tagállamban létező túlfedezet ilyen egyösszegű átalányként ugyan figyelembe vehető, de ugyanazt a fedezetet kétszer nem lehet elszámolni. Ezért, ha a nemzeti jogszabályban előírt túlfedezettségi rendelkezésben meghatározott összeget figyelembe veszik a felszámolási költségek fedezésére, akkor ezt az összeget még egyszer nem lehet figyelembe venni a CRR 129. cikkében meghatározott túlfedezettség teljesítésére.40
Fontos rendelkezést mond ki az Irányelv 16. cikke is, amely a fedezeti halmaz likviditási pufferére vonatkozó követelményeket határozza meg. Új követelmény, hogy a likviditási puffernek „a következő 180 napon keresztül” fedezetet kell biztosítania a fizetési kötelezettségekre.41 Ezt korábban más uniós jogszabály nem mondta ki. A rendelkezés célja a fedezett kötvények minőségének javítása.42
Az Irányelvben a fedezeti halmaz likviditási pufferére előírt követelmények eltérnek a hitelintézetekre más uniós jogszabály által előírt általános likviditási követelményektől. A hitelintézetekre irányadó párhuzamos likviditási követelményekre tekintettel az Irányelv 16. cikkének (4) bekezdése lehetőséget biztosít a tagállamoknak arra, hogy a likviditási szabályok összehangolásáig a fedezeti halmaz likviditási pufferére vonatkozó követelményt csak akkor érvényesítsék szabályozásukban, ha az uniós jog nem ír elő más likviditási követelményt a hitelintézetre.43
38 STÖCKER: i. m. 49. o.
39 STÖCKER: i. m. 49. o.
40 STÖCKER: i. m. 50. o. A fedezet és a túlfedezet kiszámítását két különböző jogforrás szabályozza.
41 Irányelv 16. cikk (2) bekezdés: „A fedezeti halmaz likviditási pufferének a következő 180 napon keresztül fedezetet kell biztosítania a maximális összesített nettó likviditásáramlásra.”
42 STÖCKER: i. m. 51. o.
43 NAGY –INCZE –LANDGRAF: i. m. 108. o.
2. Az Irányelv magyar jogba történő átültetése és a hazai refinanszírozási gyakorlat
Az Irányelv magyar jogba történő implementálása során felmerülő kérdések túlmutatnak a szűk értelemben vett jogi implementáción. Az átültetés ugyanis a hazai jelzáloglevél szabályozás, valamint az ehhez szorosan kapcsolódó banki refinanszírozási gyakorlat megújítására is lehetőséget kínál.
Ezzel kapcsolatban utalni kell arra, hogy a hazai lakossági devizahitel állomány forintosítását követő időszak egyik meghatározó eseménye volt a Jelzáloghitel-finanszírozási Megfelelési Mutató (JMM) bevezetése.44 Ez a szabályozási lépés a hazai jelzálog-hitelintézetek üzleti működésének jövőbeni irányát is kijelölte, amelyen belül a jelzálogbankok refinanszírozó tevékenysége vált dominánssá.45 Ez azt jelenti, hogy a hazai jelzálogbanki működés alapvető jellemzőjévé vált a kereskedelmi bankok által nyújtott lakossági jelzáloghitelek refinanszírozása. Ezt nevezik refinanszírozási modellnek.
Az új szabályozás további jelzálogbankok megjelenését hozta a hazai piacon. A jelenleg működő 5 magyar jelzálog-hitelintézet közül azonban 4 esetében a jelzáloghitel-nyújtást már nem a jelzálogbankok, hanem az általuk refinanszírozott kereskedelmi banki partnereik végzik. Így a hazai jelzálogbankok tevékenysége elsősorban a refinanszírozáshoz szükséges hosszú távú források bevonására és átadására korlátozódik.46
A hazai jelzáloglevél piac ezen sajátosságaira a magyar jogalkotónak az Irányelv átültetése során is figyelemmel kell lennie. Ezen túlmenően az Irányelv implementációja során további szempontokat is figyelembe kell venni.47 Egy ilyen szempont az Irányelv 9.
cikke szerinti együttes finanszírozás lehetősége.
2. 1. Együttes finanszírozás
Az Irányelv biztosítékeszközökre vonatkozó szabályozása elsődlegesen az alapértelmezett struktúrára vonatkozik, vagyis arra az esetre, amikor a jelzáloglevél kibocsátója egyben a jelzáloghitel nyújtója is. A hazai viszonyokra alkalmazható, kivételnek tekinthető szabályokat az Irányelv 9. cikke tartalmazza, amely az együttes finanszírozásról rendelkezik és amely lehetővé teszi, hogy a kibocsátást két vagy több hitelintézet együttesen finanszírozza.48
Az Irányelv 9. cikkének (1) bekezdése kimondja, hogy a tagállamok lehetővé teszik a valamely hitelintézettől származó és egy fedezett kötvényeket kibocsátó hitelintézet
44 Erre a hitelintézetek forint lejárati összhangjának szabályozásáról szóló 20/2015. (VI. 29.) MNB rendelet keretében került sor, 2017. április 1-jétől. A Jelzáloghitel-finanszírozás Megfelelési Mutatóról 2021. július 1-jétől a 20/2021. (VI. 23.) MNB rendelet rendelkezik.
45 NAGY –INCZE –LANDGRAF: i. m. 102. o.
46 NAGY –INCZE –LANDGRAF: i. m. 114. o.
47 NAGY –INCZE –LANDGRAF: i. m. 110–111. o.
48 NAGY –INCZE –LANDGRAF: i. m. 116. o.
által vásárolt elfogadható fedezeti eszközök fedezettkötvény-kibocsátásnál fedezeti eszközként való felhasználását. A tagállamok szabályozzák ezeket a vásárlásokat annak biztosítása érdekében, hogy a 6. cikkben (elfogadható fedezeti eszközök) és a 12. cikkben (a fedezeti eszközök elkülönítése) meghatározott követelmények teljesüljenek. A (2) bekezdés ezt azzal egészíti ki, hogy a tagállamok a 2002/47/EK irányelv szerinti, pénzügyi biztosítékokról szóló megállapodás útján is engedélyezhetik az átadást.
Az Irányelv 9. cikkének (3) bekezdése pedig arra nyújt lehetőséget a tagállamok számára, hogy az olyan eszközök fedezeti eszközként történő felhasználását is engedélyezzék, amelyek olyan vállalkozástól származnak, amely nem hitelintézet. Ebben az esetben azonban a tagállamoknak elő kell írniuk, hogy a fedezett kötvényeket kibocsátó hitelintézet vagy értékelje azon vállalkozás hitelnyújtásával kapcsolatos szabványait, amelyektől a fedezeti eszköz származik, vagy maga végezze el a hitelfelvevő hitelképességének alapos értékelését. Ez a rendelkezés lehetőséget nyújt a tagállamok számára a refinanszírozható intézmények körének a kibővítésére. Hazai viszonylatban ez a hitelintézetnek nem minősülő pénzügyi vállalkozások jelzáloghitel-állományának fedezeti eszközként történő átvételét teszi lehetővé.49
Az együttes finanszírozás során tehát egy hitelintézet által végzett fedezettkötvény-kibocsátáshoz több hitelintézet von össze fedezeti eszközöket. Az összevonás úgy történhet, hogy a hitelnyújtó bank a jelzáloghitel portfólióját vagy értékesíti, vagy a pénzügyi biztosítékokról szóló irányelv alapján biztosítékként ruházza át a fedezettkötvényt kibocsátó hitelintézetre.50
Az Irányelv 9. cikke olyan piaci viszonyokra teszi alkalmazhatóvá a fedezett kötvények kibocsátását, amely alapján elválik egymástól az eredeti hitelezési művelet és a fedezetével végzett értékpapírosítás. Ez a szabályozás alapja lehet annak, hogy a hazai piaci gyakorlat jelentős részét jelentő ún. refinanszírozási modell szabályozási különbségei markánsabban megjelenhessenek. Ennek mentén pedig az eddigi hazai gyakorlat korszerűsítésére is sor kerülhet.51